A gonosz és a bűn

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A GONOSZ ÉS A BŰN – A Biblia és az Urantia könyv összevetése

A GONOSZRÓL ÉS A BŰNRŐL A BIBLIÁBAN

I. A ROSSZ

A Biblia háromféleképpen ábrázolja a rosszat:

  1. Fizikai rossz
  2. Erkölcsi rossz
  3. Vegyes rossz dolgok

1. Fizikai rossz

„Én alkotom a világosságot, és én teremtem a sötétséget; én szerzek jólétet, s én idézem elő a balsorsot is. Én, az Úr viszem ezt végbe, mind.” Iz. 45:7.

„Jön-e valami rossz a városra, amit ne az Úr hozna rá?” Ám. 3:6.

„Nézd, ezért most szerencsétlenséget hozok Jerobeám házára (...) [e]lsöpröm Jerobeám házát (...)” 1Kir. 14:10.

„Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak (...) »Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!«” 2Sám. 24:16.

„Így nem ér semmi baj (...)” Zsolt. 91:10.

2. Erkölcsi rossz

„Az Úr félelme a rossznak utálata.” Péld. 8:13.

„Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Róm. 12:21.

„Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat!” Iz. 1:16.

„És ne vigy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól.” Mt. 6:13.

„Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok.” Róm. 7:19.

„Forduljon el a gonosztól (...) az Úr (...) tekintete a gonosztevő ellen fordul.” 1Pét 3:11-12.

3. Vegyes rossz dolgok

„Az Úr minden betegséget távol tart tőled, s nem sújt azokkal a szörnyű egyiptomi csapásokkal (...)” MTörv. 7:15.

„Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás.” 1Tim. 6:10.

„Isten azonban elküldte a viszály lelkét Abimelek és Szichem előkelői közé (...)” Bír. 9:23.

„Másnap történt, hogy amikor betért a házába pihenni, Istennek egy gonosz lelke rátört Saulra.” 1Sám. 18:10.

(Megjegyzés: Sault ma mániás depresszióval diagnosztizálnák. Ez megmagyarázza a gilboai öngyilkosságát is.)

„Az Úr azonban megkeményítette a fáraó szívét: nem hallgatott rájuk (...)” Kiv. 9:12.

„Bárhova mentek is, az Úr keze ellenük fordult, amint megmondta nekik az Úr (...)” Bír. 2:15.

(Megjegyzés: A gonosz fogalma zavaros végig az Ószövetségben. Kr.e. 100 körül némely apokrif könyvben tisztábbá válik a fogalom, s ehhez kapcsolta később Pál a bűnt és a vezeklést.)

A gonosz eredetével kapcsolatos tantétel változása jól látszik a héberek körében Dávid által elrendelt népszámlálás történetében:

„Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: »Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!«” 2Sám. 24:1.

„A sátán Izrael ellen fordult és rászedte Dávidot, hogy számlálja meg Izraelt.” 1Krón. 21:1.

II. BŰN

1. Fogalommeghatározások

„Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn.” 1Jn. 3:4.

„Ami nem meggyőződésből fakad, az mind bűn.” Róm. 14:23.

„De ha a személyek között különbséget tesztek, bűnt követtek el (...)” Jak. 2:9.

„Minden igazságtalanság bűn (...)” 1Jn. 5:17.

2. A bűnt a felismerés határozza meg.

„Ha valaki nem szándékosan vét (...)” Lev. 4:2.

„Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre.” Jn. 15:22.

3. A szándékos és tudatos bűn halálos.

„Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bűnért,” Zsid. 10:26.

„Van halált jelentő bűn is; nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte.” 1Jn. 5:16.

4. Megrögzött bűnök

„[V]áljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát.” Zsid. 12:1.

5. Eredendő bűn

„Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.” 1Kor. 15:22.

Jézus azonban nem fogadta el az eredendő bűnt és bűnösséget. Ezt olvashatjuk:

„»Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” Jn. 9:3.

Pál az ember veleszületett testi bűnét tanította.

„Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak.” Róm. 6:12.

6. A bűnbánat

„Aki bűnt követ el, a sátántól való, hiszen a sátán kezdettől fogva vétkezik.” 1Jn. 3:8.

„Ő azt, aki bűnt nem ismert, »bűnné« tette értünk, hogy benne »Isten igazságossága« legyünk.” 2Kor. 5:21.

„[V]érontás nélkül nincs bűnbocsánat.” Zsid. 9:22.

7. A bűnért járó büntetés

„[A] bűn zsoldja a halál (...)” Róm. 6:23.

8. A bűn megbocsátása

„[M]egbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.” Jer. 31:34.

„Hiszen te jóságos és elnéző vagy (...)” Zsolt. 86:5.

„Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.” 1Jn. 1:9.

III. BŰNÖSSÉG

A bűnösség kevésszer fordul elő a Bibliában.

1. Az erkölcsökkel kapcsolatosan

„Vagy valaki megérint egy tisztátalan dolgot (...) maga is (...) vétkes lesz.” Lev. 5:2.

2. A tudatlanság bűnétől származó bűnösség

„Ha valaki vétkezik, és tudtán kívül olyat tesz, amit az Úr parancsa tilt, (...) hordozza vétke terhét.” Lev. 5:17.

„Aki minden törvényt megtart, egy ellen azonban vét, mindegyik ellen vét.” Jak. 2:10.

IV. MEGSZENTESÜLÉS

1. Tanítja az Ószövetség is.

„Összegyűjtötték testvéreiket, megszentelődést tartottak (...)” 2Krón. 29:15.

2. Az Isten akarja a megszentelést.

„Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek.” 1Tessz. 4:3.

3. Az igazság szentesít.

„Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság.” Jn. 17:17.

„Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget.” ApCsel. 20:32.

4. Szentesítés Jézus nevében

„[D]e megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében (...)” 1Kor. 6:11.

„Atyaisten előretudása birtokában kiválasztott, a Lélek megszentelő erejéből az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre.” 1Pét. 1:2.

5. A bűntelen újjászületés

„Azok, akik az Istentől születtek, nem követnek el bűnt (...)” 1Jn. 3:9.

„[A]ki testben szenvedett, szakított a bűnnel (...)” 1Pét. 4:1.

„Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt.” 1Jn. 2:1.

6. Megbocsátás és szentesülés

„[H]ogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között.” ApCsel. 26:18.

Megjegyzés: Az Atya azt mondta: „Légy tökéletes.” E boldogságot részlegesen megélhetjük a fényben és életben megállapodott világokon – és a Paradicsomon.

AZ URANTIA KÖNYV

I. A ROSSZ ÉS A BŰN MEGHATÁROZÁSA

1. Jézus így határozta meg a rossz, a bűn és a gonoszság fogalmát:

„»A rossz az isteni törvénynek, az Atya akaratának nem tudatos vagy nem szándékos megszegése. A rossz egyúttal annak mértéke, hogy valaki mennyire tökéletlenül engedelmeskedik az Atya akaratának.

A bűn az isteni törvénynek, az Atya akaratának tudatos, szándékos és megfontolt megszegése. A bűn annak mértéke, hogy valaki mennyire nem hajlandó elfogadni az isteni vezetést és a szellemi irányítást.

A gonoszság az isteni törvénynek, az Atya akaratának eltökélt, céltudatos és következetes megszegése. A gonoszság annak mértéke, hogy valaki folyamatosan elutasítja az Atyának a személyiség továbbélésére vonatkozó szeretetteljes tervét és a Fiak irgalmas segédkezését az üdvözülésben.«” 148:4.3

2. A bűn különféle felfogásai

„A bűnt sokféleképpen lehet vizsgálni, de világegyetemi bölcseleti szempontból a bűn nem más, mint a mindenségrendi valóságnak tudatosan ellenálló személyiség hozzáállása. A vétek tekinthető úgy, mint a valóság félreértelmezése vagy elferdítése. A rossz a világegyetemi valóságok részleges felismerése, illetőleg az azokhoz való helytelen igazodás. A bűn azonban eltökélt ellenállás az isteni valóságnak – tudatos döntés a szellemi fejlődéssel való szembehelyezkedés mellett – míg a gonoszság nyílt és következetes dacolás a felismert valósággal, és ez a személyiség megbomlásának már a mindenségrendi őrülettel határos fokát jelenti.” 67:1.4

3. Hogyan lesz a vétekből és a rosszból bűn és gonoszság

“A vétek a tisztánlátás hiányára utal; a rossz a bölcsesség hiányára; a bűn a szánalmas szellemi szegénységre; a gonoszság azonban a személyiség megszűnő önuralmát jelzi.

És amikor a személyiség nagyon gyakran választotta a bűnt és nagyon gyakran is ismételte azt, az szokássá válik. A megrögzött bűnelkövetők könnyen romlottá válhatnak, a világegyetem és annak minden isteni valósága elleni elszánt lázadókká lehetnek. Bár a bűn minden formája megbocsátást nyerhet, azért nekünk kétségeink vannak afelől, hogy vajon a megátalkodottan romlott személyiség mutatna-e valaha is őszinte sajnálatot a gonosztettei miatt vagy elfogadná-e a megbocsátást a bűneiért.” 67:1.5

4. A bűn elválaszt a világegyetemi valóságtól.

„Minden elektron, gondolat vagy szellem minden lendülete külön cselekvő egység is az egész világegyetemben. Csak a bűn szigetelődik el és a rossz áll ellen a gravitációnak az elme- és szellemi szinteken. A világegyetem egy teljes egész; elszigetelten létező vagy élő dolog, illetőleg lény nincs. Az önkiteljesítés magvában rossz, ha közösségellenes. Szó szerint igaz: »Senki sem él önmagában.« A mindenségrendi közösségiesülés alkotja a személyiség-egyesítés legmagasabb fokát. Jézus mondta: »Aki a legnagyobb akar lenni közöttetek, annak engedjétek meg, hogy mindenkit szolgálhasson.«” 56:10.14, Lk. 22:26.

5. A bűn problémája

„A bűn problémája nem önmagától létezik a véges világban. A végesség ténye önmagában sem nem rossz, sem nem bűnös. A véges világot végtelen Teremtő alkotta – a világ az ő isteni Fiainak keze munkája – és ezért jónak kell lennie. A végesnek a helytelen felhasználása, kifordítása és eltorzítása az, ami létrehozza a rosszat és a bűnt.” 111:6.3

6. A bűn újrafogalmazása

A bűn fogalma újraértelmezendő úgy, mint az Istenséggel szembeni szándékos hűtlenség. A hűtlenségnek fokozatai vannak: az ingadozás részleges hűsége; az ellentétesség megosztott hűsége; a közömbösség haldokló hűsége; és a hűség halála, mely az isten nélküli eszményképekhez való kötődésben nyilvánul meg.” 89:10.2

II. AZ ISTEN MAGATARTÁSA A BŰNNEL SZEMBEN

1. Isten nem teremt rosszat.

„»Nincs semmi különös abban, hogy ilyen kérdéseket teszel fel, mert látszik, hogy kezded megismerni az Atyát úgy, ahogy én ismerem, és nem úgy, ahogy a korai héber látnokok oly homályosan látták. Jól tudod, hogy elődeink mennyire hajlamosak voltak Istent látni csaknem minden történésben. Isten kezét keresték minden természeti jelenségben és az emberi tapasztalás minden szokatlan mellékeseményében. Kapcsolatba hozták Istent jóval és rosszal is. Úgy gondolták, hogy ő lágyította meg Mózes szívét és ő keményítette meg a fáraóét. Amikor az ember erős késztetést érzett valamilyen dolog megtételére, lett légyen az jó vagy rossz, szokása volt e különös érzelmeket azzal a megjegyzéssel magyarázni: ’Az Úr szólt hozzám, mondván, így cselekedj, vagy menj ide és ide.’ Ennek megfelelően, lévén, hogy az emberek oly gyakran és oly hevesen esnek kísértésbe, atyáink szokásává vált, hogy azt higgyék, hogy az Isten vezette őket próbára, büntetésre vagy megerősödésre. De a ti ismereteitek most már valóban jobbak. Tudjátok, hogy az embereket túlságosan gyakran viszi kísértésbe a saját önzőségük kényszere és az állati természetük késztetései. Amikor így estek kísértésbe, arra intelek benneteket, hogy amint őszintén és komolyan felismeritek a kísértést épp olyanként amilyen, okosan tereljétek a kifejeződést kereső szellemi, elmebéli és testi energiáitokat magasabb csatornákba és eszményelvűbb célok felé. Így a kísértéseiteket átalakíthatjátok a felemelő halandói segédkezés felsőbbrendű fajtáivá, miközben csaknem teljesen elkerülitek az állati és szellemi természet közötti haszontalan és legyengítő összeütközéseket.«” 156:5.4

2. A rossz és a bűn eredete

„Az Istenek sem rosszat nem teremtenek, sem nem engedélyezik a bűnt és a lázadást. A magvábanvaló rossz az idővel együtt létezik az olyan világegyetemben, mely a tökéletességi jelentéstartalmak és értékek különböző szintjeit foglalja magába. A bűn minden olyan területen magvában jelen van, ahol tökéletlen lények a jó és a rossz közötti választás képességével rendelkeznek. Éppen hogy az igazság és a hamisság, a tény és a valótlanság jelenléte az, ami a vétek lehetőségét magában hordozza. A bűnt a rossz szándékos választása jelenti; az igazság szándékos elutasítása a vétek; a bűn és a vétek következetes gyakorlása pedig a gonoszság.” 54:0.2

3. Isten szereti a bűnöst – utálja a bűnt.

„Isten szereti a bűnöst és gyűlöli a bűnt: ezen állítás bölcseletileg igaz, ám Isten érzékfeletti személyiség, és személy csak egy másik személyt képes szeretni és gyűlölni. A bűn nem személy. Isten szereti a bűnöst, mert ő személyiség-valóság (magvában örökkévaló), míg a bűnhöz nem személyesen viszonyul, lévén a bűn nem szellemi valóság; nem személyes; ennélfogva csakis Isten igazságossága vesz tudomást annak létéről. Isten szeretete megmenti a bűnöst; Isten törvénye elpusztítja a bűnt. Az isteni természetnek e vonása láthatóan megváltozhat, ha a bűnös végül már teljesen azonosult a bűnnel, miként a halandói elme ugyancsak teljesen azonosul a benne lakozó szellem-Igazítóval. Az ilyen bűnnel-azonosult halandó ekkor természetében teljesen szellemtelenné (és emiatt személyiségében valótlanná is) válik, és mindezt követően megtapasztalja a lényének kihunyását. A valótlanság, beleértve még a teremtményi természet teljességének hiányos voltát is, nem létezhet örökké egy fejlődésileg valós és egyre szellemibb világegyetemben.” 2:6.8

4. Az Igazító viszonya a bűnhöz és a rosszhoz

„Függetlenül attól, hogy milyen besorolásúak voltak valamely világ lakosai, egy isteni Fiú alászállását, majd pedig az Igazság Szellemének a minden emberbe való alászállását követően az Igazítók seregestül özönlenek az adott világba, hogy minden egészséges, sajátakarattal bíró teremtmény elméjébe beköltözzenek. Miután a paradicsomi megtestesült Fiú teljesítette küldetését, ezek a Nevelők valóban a »tibennetek lévő mennyországgá« válnak. Ezen isteni ajándékok átadásával az Atya a lehető legközelebb kerül a bűnhöz és a rosszhoz, mivel szó szerint igaz, hogy az Igazítónak együtt kell léteznie a halandói elmében még a legnagyobb emberi igazságtalanságokkal is. A bennetek lakozó Igazítónak rettenetes szenvedést okoznak azok a gondolatok, amelyek tisztán aljasak és önzők; elszomorítja őket a széppel és az istenivel szemben tanúsított tiszteletlenség, és az emberek ostoba állati félelmei és gyerekes aggodalmai ténylegesen akadályozzák őket a munkájukban.” 108:6.2

5. Miként jár el a Teremtő a bűnnel

„Mind a Teremtő Fiakat, mind pedig a paradicsomi Atyát szeretet vezérli az értelmes lényekkel való minden cselekedetükben. Lehetetlen megérteni a világegyetemi vezetők által a lázadókkal és a lázadással – a bűnnel és a bűnösökkel – szemben tanúsított magatartás sokféle szakaszát, hacsak nem emlékezünk arra, hogy Isten mint Atya az emberiséggel való minden isteniségi bánásmódban megelőzi az Istenség-megnyilatkozás minden egyéb szakaszát. Emlékezni kell arra is, hogy a paradicsomi Teremtő Fiakat teljes mértékben a könyörületesség vezérli.” 54:6.2

6. A rossz egyetemes küldetése

„Az Atya végtelen jósága meghaladja az idő véges elméjének felfogóképességét; emiatt mindig is lennie kell egyfajta szembetűnő különbségnek a viszonylagos rosszhoz (nem a bűnhöz) képest ahhoz, hogy a viszonylagos jóság minden szakasza hatékonyan megmutatkozhasson. Az isteni jóság tökéletessége csakis azért érzékelhető a halandói tökéletlen látásmód révén, mert az ellenkép alkotóan társul a viszonylagos tökéletlenséggel a térmozgásokban megjelenő idő és anyag viszonyokban.” 4:3.6

7. Jóval viszonozni a rosszat

„Ekkor Nátániel kérdezett: »Mester, ne adjunk teret az igazságosságnak? Mózes törvénye azt mondja, ’szemet szemért és fogat fogért’. Mit mondjunk?« És Jézus így válaszolt: »Jóval fizessetek a rosszért. Az én hírnökeimnek nem szabad az embereket vádolniuk, hanem mindenki irányában szelídnek kell lenniük. A szemet szemért ne legyen a törvényetek. Az emberek urainak sok ilyen törvénye van, de az országban nem ez a helyzet; mindig irgalomnak kell megszabnia az ítéleteiteket és szeretetnek a viselkedéseteket. És ha ezek kemény szavak, akkor most még visszafordulhattok. Ha túl nehéznek tartjátok az apostolság követelményeit, akkor még visszatérhettek a tanítványi szint kevésbé szigorú útjához.«” 140:6.9

III. A GONOSZRÓL ÉS A BŰNRŐL ALKOTOTT RÉGEBBI FOGALMAK

1. A bűnről alkotott régebbi fogalmak

„Ahogy a vadember elméje a fejlődésben eljutott addig, hogy jó és rossz szellemeket egyaránt elképzelt, és amikor a tabu megkapta a kialakuló vallástól a fennkölt szentesítést, a terep már teljesen készen állt a bűn új felfogásának megjelenéséhez. A bűn eszméje a világon mindenhol teret nyert még azelőtt, hogy a kinyilatkoztatott vallás egyáltalán megjelent volna. A természetes halál csak a bűn fogalmával vált a fejletlen elme számára okszerű dologgá. A bűn a tabu megsértése volt, a halál pedig a bűnért járó büntetés.” 89:2.2

2. A bűn eleinte rituális volt, nem racionális

„A bűn szertartás szerinti volt, nem pedig ésszerűségi; cselekedet volt, nem pedig szándék. És a bűn e teljes felfogását táplálták Dilmunnak és a kis földi paradicsom korának még élő hagyományai. Ádám és az Édenkert hagyománya szintén alapot teremtett az emberfajták hajnalán egykor létezett „aranykor” álmának. És mindez megerősítette azokat az ideákat, melyek később abban a hitben fejeződtek ki, hogy az ember különleges módon teremtetett, hogy a létpályáját tökéletesként kezdte, és hogy a tabuk megsértése – a bűn – miatt került a későbbi nyomorúságos helyzetbe.” 89:2.3

3. A véráldozat régi fogalma

„A héberek hitték, hogy »vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat«. Nem tudtak megszabadulni attól a régi és pogány felfogástól, hogy az Istenek csak a vér láttán engesztelhetők ki, habár Mózes tevékenysége valódi előrelépést hozott, amikor az emberáldozatot megtiltotta és annak helyébe, a gyermeteg beduin követőinek nehézkes felfogásában, állatok szertartásos feláldozását állította.” 4:5.5, Mt. 26:28. Zsid. 9:22.

4. A vétkes szenvedély, a vétség és a bűn fejlődési útja

„A tabu sorozatos megsértéséből vétkes szenvedély lett; a kezdetleges törvény a vétkes szenvedélyt vétséggé tette; a vallás pedig bűnné. A korai törzsek körében a tabu megsértése a vétség és a bűn keveréke volt. A közösséget érő csapást mindig úgy tekintették, mint a törzsi bűnért járó büntetést. Azokban, akik azt hitték, hogy a jólét és a pártatlanság együtt jár, a rossz emberek látható jóléte oly mértékű aggodalmat keltett, hogy szükségessé vált a poklok kitalálása a tabut megsértők számára; a jövőbeli büntetés e helyszíneinek száma egy és öt között változott.” 89:2.4

5. Áldozás, bűz és vezeklés

„Az áldozás legrégebbi eszméje a semlegesség biztosítása volt, melyet az ősi szellemek róttak ki az emberre; a vezeklés ideája csak később alakult ki. Ahogy az ember távolodott a faj evolúciós eredetének felfogásától, ahogy a Bolygóherceg korának és Ádám ittlétének hagyományait az idő megrostálta, a bűn és az eredendő bűn felfogása széles körben elterjedt, s így a véletlen és személyes bűnért való áldozás átalakult a faj bűnéért való vezeklés keretében való áldozás tantételévé. Az áldozati vezeklés még az ismeretlen isten neheztelésére és féltékenységére is kiterjedő általános biztosítási eszköz lett.” 89:4.5

IV. AZ EMBERNEK TÉVEDHETŐNEK KELL LENNIE, HA EGYSZER SZABAD

1. Kizárólag a tökéletes lények bűntelenek és szabadok

„Szerte a világegyetemben minden egység úgy tekintendő, mint a teljesnek része. A rész túlélése az egészre előírt tervvel és céllal való együttműködéstől, az Atya isteni akaratának végrehajtására irányuló őszinte vágytól és tökéletes hajlandóságtól függ. A vétektől (a hibás ítéletalkotás lehetőségétől) mentes evolúciós világ a szabad értelemtől mentes világ lenne. A Havona világegyetemben milliárdnyi tökéletes világ van, rajtuk tökéletes lakosokkal, de a fejlődő embernek esendőnek kell lennie, ha szabaddá akar válni. A szabad és tapasztalatlan értelem sehogyan sem lehet egyből egyöntetűen bölcs. A hibás döntés (a rossz) lehetősége csak akkor válik bűnné, amikor az emberi akarat tudatosan befogad és magáévá tesz valamely szándékosan erkölcstelen ítéletet.” 3:5.15

2. A vétség a szellemi fogalmak viszonylatában

„Az ember vallásos tapasztalásában jelenlévő hibaelem nagysága egyenesen arányos az Egyetemes Atya szellemi fogalmát beszennyező anyagelvűségi tartalommal. Az embernek a szellemit megelőző világegyetemi fejlődése abban a tapasztalásban áll, hogy az ember megszabadul az Isten természetére és a tiszta és igaz szellem valóságára vonatkozó eme téves eszméktől. Az Istenség több, mint szellem, azonban a szellemi az egyetlen lehetséges megközelítés a felemelkedő ember számára.” 102:4.4

3. A rossz hajlamok forrása

„»Sokszor, amikor rosszat tettetek, úgy gondoltátok, hogy felróhatjátok a tetteiteket a rossz befolyásának, amikor pedig a valóságban a saját természetes hajlamaitok vezettek rossz útra. Nem megmondta nektek Jeremiás látnok már régen, hogy csalárdabb az emberi szív mindennél, és néha még elkeseredetten gonosz is? Hát milyen könnyen ámítjátok magatokat és ezáltal milyen könnyen fognak el benneteket ostoba félelmek, különféle testi vágyak, rabul ejtő gyönyörök, rosszindulat, irigység, sőt bosszúálló gyűlölet!«” 143:2.5, Jer. 17:9.

4. A „megrögzött bűnünk” félrevezető felfogása

„Csaknem minden emberi lénynek van valamije, melyhez kedves gyengéjeként ragaszkodik, és amelyet a mennyország a bejutás belépti díjának részeként követel. Ha Matadormusz megvált volna a vagyonától, akkor a hetvenek pénztárosaként valószínűleg egyenesen vissza is kapta volna annak kezelési jogát. Később, a jeruzsálemi egyház felállítását követően engedelmeskedett a Mester rendelésének, bár akkor már késő volt ahhoz, hogy a hetvenek közé bekerüljön, és ő lett a jeruzsálemi egyház kincstárnoka, melynek Jakab, az Úr húsvér testbeni fivére volt a vezetője.” 163:2.7

5. Ádám és Éva vétke

„És ahogy az Anyagi Fiú és Leány mindezt megvitatta a holdsütötte Kertben, a ’hang a Kertben’ megfeddte őket az engedetlenségükért. És e hang nem más volt, mint az általam tett azon bejelentés az édeni pár részére, hogy megszegték a Kerttel kapcsolatos kötelezettségvállalásukat; hogy nem tettek eleget a melkizedekek utasításainak; hogy megszegték a világegyetem urának tett hűségesküjüket.

Éva beleegyezett, hogy részt vesz a jó és a rossz alkalmazásában. A jó az isteni tervek kivitelezését jelenti; a bűn az isteni akaratnak való szándékos ellenszegülés; a rossz a tervek és a módszerek helytelen alkalmazása, melynek eredménye világegyetemi összhanghiány és bolygói zűrzavar.” 75:4.2

V. A TERMÉSZET TÖKÉLETLENSÉGE

1. A bűn árt a természetnek

„És a természetet lerontja, a természet szép arcát elcsúfítja, tulajdonságait megnyirbálja azon teremtmények miriádjainak lázadása, helytelen viselkedése és téves gondolkodása, akik ugyan részei a természetnek, de akik hozzájárultak az ő elcsúfításához az időben. Nem, a természet nem Isten. A természet nem tárgya az imádatnak.” 4:2.8

2. A természet egyenlő a tökéletesség osztva a hiányossággal.

„A természet egyenlő a Paradicsom tökéletessége osztva a befejezetlen világegyetemek hiányos és rossz voltával, és bűnével. E hányados már kifejezi mind a tökéletest, mind a részlegest, és mind az örökkévalót, mind pedig az időlegest. A folytatódó evolúció azáltal módosítja a természetet, hogy növeli a paradicsomi tökéletességtartalmat és csökkenti a viszonylagos valóság rossz-, vétek- és kiegyensúlyozatlanság-tartalmát.” 4:2.4

3. A természet nem hű képe Istennek.

„Isten nem személyesen van jelen a természetben vagy a természet bármely erőjében, mert a természet jelensége nem más, mint a fokozatos evolúció tökéletlenségeinek és néha a lázadás következményeinek a ráépülése az Isten egyetemes törvényének paradicsomi alapjaira. Az olyan világon, mint az Urantia úgy tűnik, hogy a természet sohasem lehet a korlátlanul bölcs és végtelen Isten megfelelő kifejeződése, igaz megjelenítése és hű képe.” 4:2.5

VI. LÁZADÁS – A BŰNÉRT JÁRÓ BÜNTETÉS

1. A bűn kezdetei

„Lucifer ma már a Satania bukott és címétől megfosztott Fejedelme. A tetszelgés a leginkább végzetes dolgok közé tartozik, még a mennyei világ magas személyiségei esetében is. Luciferről mondták: »Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben.« A régi látnokotok írta, látván az ő szomorú állapotát: »Miként estél alá az égről, ó Lucifer, hajnal fia! Levágattál a földre, aki a világokat összezavarni merészeltél!«” 53:1.3, Ez. 28:17., Iz. 14:12.

2. A bűn benső forrásai

„A Satania csillagrendszerben nem uralkodtak olyan furcsa vagy különleges viszonyok, melyek lázadást vetítettek volna előre vagy annak kedveztek volna. Úgy hisszük, hogy az ötlet Lucifer elméjében bukkant fel és ott öltött alakot, és hogy bárhol lett volna is, akkor is ilyen lázadást szított volna. Lucifer először Sátánnal közölte a terveit, de több hónapra volt szüksége ahhoz, hogy a rátermett és ragyogó társának elméjét mindezzel megfertőzze. Mihelyt azonban a lázadó elveket elfogadta, a »saját jogok és a szabadság« feltétlen és őszinte híve lett.” 53:2.2

3. A lázadás zavaros okai

„Nagyon nehéz meghatározni a pontos okát vagy okait annak, amely végül a luciferi lázadáshoz vezetett. Mindössze egyetlen dologban vagyunk biztosak, s ez a következő: Bármi is volt az előzmény, az Lucifer elméjében bukkant fel. Lennie kellett egyfajta öntelt büszkeségnek, mely önmagát táplálva önáltatásig fajult, melynek eredményeként Lucifer egy időre tényleg meggyőzte magát arról, hogy a lázadás kitervelése ténylegesen a csillagrendszer, sőt a világegyetem javát szolgálja. Amikor a tervei odáig fejlődtek, hogy ez irányban minden hiú reménye szertefoszlott, már kétségkívül túl messzire jutott, semhogy az eredeti és bajkeverő büszkesége megálljt parancsolhatott volna neki. E tapasztalásban egyszer csak kétszínűvé vált, s a benne lévő rossz szándékos és akaratlagos bűnné változott. Hogy ez valóban így történt, azt tanúsítja e kiváló vezető későbbi viselkedése. Már régen felajánlották neki, hogy tanúsítson megbánást, de csak néhány beosztottja fogadta el a felajánlott kegyelmet. Az edentiai Nappalok Hűséges Követője a Csillagvilági Atyák felkérésére személyesen ismertette neki Mihály tervét e hírhedt lázadók megmentésére, azonban a Teremtő Fiú irgalmát mindig elutasította, mégpedig minden alkalommal egyre növekvő lenézéssel és megvetéssel.” 53:2.5

4. A kozmikus időzítés felborításával kapcsolatos rossz

„Lucifer hasonlóképpen bizonyos, a helyi csillagrendszerben érvényesítendő szabadságok túl korai elérését megakadályozó idő-szabályozó kiiktatására törekedett. A fény és élet korszakába eljutott valamely helyi csillagrendszer tapasztalati úton már a magáévá tette azokat a nézőpontokat és teljesebb látásmódokat, amelyek számos olyan módszer alkalmazását lehetővé teszik, amelyek az adott világegyetem-résznek az említettet megelőző korszakaiban bomlasztó hatásúak és pusztítóak lennének.” 118:8.9

5. A bűnnel való azonosulás következménye

„Amint ezen ítéletet véglegesen is megerősítették, a bűnnel-azonosult lény azon nyomban olyanná lesz, mintha sohasem létezett volna. E végzetből nincs feltámadás; ez örökké tartó és örökkévaló. Az azonosság élő energiatényezői az idő és a tér átalakító hatásai révén olyan mindenségrendi magvábanvalókká bomlanak, melyekből egykor kiemelkedtek. Ami pedig e gonosz egyed személyiségét illeti, az megfosztatik a megmaradó élethordozótól, mert a teremtmény képtelen volt választani és meghozni azokat a végső döntéseket, amelyek örök létet biztosíthattak volna számára. Amennyiben az elme a bűnben odáig süllyed, hogy a gonoszsággal való azonosulás teljessé válik, akkor a lét megszűnésével, a mindenségrendi feloszlással az ilyen elszigetelődött személyiség feloszlik a teremtés mindent átható lelkében, részévé válik a Legfelsőbb Lény kifejlődő tapasztalásának. Soha többé nem jelenik meg személyiségként; azonossága olyanná lesz, mintha sohasem létezett volna. Egy Igazító-segítette személyiség esetében az élményelvi szellemértékek a továbbélő Igazító valóságában maradnak fenn.” 2:3.4

6. A szándékos bűn önmagától pusztító a bűnt befogadóra nézve.

„A tényleges valóságszintek között zajló bármely világegyetemi versengésben a magasabb szintet elért személyiség végül mindig győzedelmeskedik az alacsonyabb szintű felett. A világegyetemi versengés elkerülhetetlen kimenetele magából abból a tényből ered, hogy valamely minőség istenisége pontosan megfelel bármely akarattal bíró teremtmény valósága, illetőleg ténylegessége mértékének. A tömény rossz, a velejéig ható vétkezés, a szándékos bűn és a megátalkodott gonoszság eredendően és önmagától fogva végzetes. A mindenségrendi valószerűtlenség e magatartásformái a világegyetemben csakis az átmeneti jellegű irgalom-vezérelte türelem miatt maradhatnak fenn addig, amíg a pártatlan ítélkezést végző világegyetemi ítélőszékek igazságszolgáltató és méltányosság-gyakorló működésének eredményeként a döntés megszületik.” 2:3.5

7. A mindig hű amadonfiak

„Ezek az amadonfiak abból a 144 tagú andonfi csoportból kerültek ki, amelyhez Amadon is tartozott, és akik az ő nevén híresültek el. E csoportot harminckilenc férfi és százöt nő alkotta. Közülük ötvenhatan halhatatlan besorolásúak voltak, és (Amadon kivételével) őket is a törzskar hű tagjaival együtt vitték át. E nemes csapat többi tagja Van és Amadon vezetése alatt működött a halandói napjaik végéig. Ők voltak az az élőlénytani élesztő, mely sokasodott és folyamatosan vezetőket adott a világnak végig a lázadást követő korszak sötét időszakai alatt.” 67:6.3

8. A Lucifer-féle lázadás hőse

„A Lucifer-féle lázadással számos bátor lény szegült szembe a Satania különböző világain; de a szalvingtoni feljegyzések Amadont ábrázolják úgy, mint az egész csillagrendszer ama kiemelkedő jellemét, aki dicsőségesen visszautasította a mindent átható zendülést és aki rendíthetetlenül kitartott Van mellett – kettejük hűsége a láthatatlan Atyának és az ő Mihály Fiának a felsősége iránt megingathatatlan volt.” 67:8.1

„Amadon a Lucifer-féle lázadás kiemelkedő emberi hőse. Andon és Fonta e férfi leszármazottja azon száz ember közé tartozott, akiknek élet-sejtanyagából a hercegi törzskar részesült, és azon esemény óta Van mellé osztották be, mint társát és emberi segédjét. Amadon a hosszú és megerőltető küzdelem során végig kitartott a felettese mellett. És lelkesítő dolog volt látni, amint az evolúciós fajok e gyermeke rendületlenül ellenáll Daligasztia mesterkedéseinek, miközben a hétévnyi küzdelem során ő és hű társai makacs kitartással álltak ellent a ragyogó Kaligasztia megtévesztő tanainak is.” 67:3.8

„Az Edentiától a Szalvingtonon át egészen fel az Uverszáig, hét hosszú éven át minden alárendelt mennyei élet első kérdése a sataniai lázadás kapcsán mindig az volt: »És mi a helyzet az urantiai Amadonnal, még mindig kitart?«” 67:8.3

9. Mihály véget vet a lázadásnak.

„Mihály alászállása véget vetett a luciferi lázadásnak az egész Sataniában, kivéve a hitehagyott Bolygóhercegek bolygóit. És ez volt Jézus személyes tapasztalásának jelentősége, közvetlenül a húsvér testben átélt halálát megelőzően, amikor egy nap közölte tanítványaival, hogy »és láttam Sátánt, mint a villámlást lehullani a mennyből«. Emez Luciferrel jött az Urantiára, a végső, mindent eldöntő küzdelem megvívása céljából.” 53:8.3, Lk. 10:18.

10. A rossz és a bűn viszonya

„Krisztus győzelme óta folyik az egész Norlatiadek megtisztítása a bűntől és a lázadóktól. Valamivel Mihály húsvér testbeni halála előtt a bukott Lucifer társa, Sátán megpróbált részt venni az egyik ilyen edentiai nagytanácskozáson, azonban a főlázadókkal szemben megnyilvánuló erős ellenérzés olyan mértéket ért el, hogy a rokonszenv kapui gyakorlatilag mindenkinél zárva maradtak, s így a Satania ellenségeinek nem jutott egy talpalatnyi hely sem. Amint a rossz befogadásához már nincs nyitott kapu, akkor már nincs lehetőség a bűn befogadására sem. Az egész Edentia szíveinek kapui bezárultak Sátán előtt; az összegyűlt Csillagrendszer Fejedelmek egyhangúlag elutasították őt, és ugyanekkor történt meg az is, hogy az Ember Fia »meglátta Sátánt mint villámlást lehullani a mennyből«.” 43:4.9

VII. A BŰN TÁVOLI KÖVETKEZMÉNYEI

1. A bűn személytelen következményei lehetnek tömegeket érintők is

„A fény szándékos és következetes teremtményi elutasításának személyes (központba futó) következményei egyaránt elkerülhetetlenek és egyéni jellegűek, és kizárólag az Istenségre és az adott teremtményre tartoznak. A gonoszság e lélekölő terményét a romlott sajátakaratú teremtmény bensője aratja.

De nem ez a helyzet a bűn közvetett következményeivel: A befogadott bűn személytelen (központhagyó) következményei egyaránt elkerülhetetlenek és közösek, lévén, hogy minden, az adott események hatókörében lévő teremtményre tartoznak.” 67:7.1

2. A lázadás hatásai az Urantia helyzetére

„Ötvenezer évvel a bolygói igazgatási rendszer összeomlása után a földi ügyek úgy összekuszálódtak és olyan késedelmeket szenvedtek, hogy az emberi faj igen keveset javított azon az általános evolúciós helyzetén, mely Kaligasztia megérkezésekor állt fenn háromszázötvenezer évvel azt megelőzően. Bizonyos területeken azért előrelépés következett be; más téren viszont nagy volt a visszalépés.” 67:7.3

3. A bűn szellemi és fizikai következményei

„A bűn a hatásait tekintve sohasem tisztán helyi jellegű. A világegyetemek igazgatási övezetei szervezeti természetűek; egyetlen személyiség helyzetében is bizonyos mértékig mindenkinek osztoznia kell. A bűnnek, mely a valósághoz való személyes hozzáállás, az a rendeltetése, hogy a saját negativista termését feltárja a világegyetemi értékek minden, azzal kapcsolatban álló szintjén. A vétkes gondolkodás, a rosszcselekedetek vagy a bűnös tervezgetés teljes következményei viszont csakis a tényleges kivitelezés síkján tapasztalhatók meg. A világegyetemi törvény áthágása akár végzetes is lehet a fizikai területen, anélkül, hogy komolyabban belevonná ebbe az elmét vagy kárára lenne a szellemi létezésnek. A bűn csak akkor hoz magával végzetes következményeket a személyiség-túlélés szempontjából, ha az az egész lény hozzáállása, amikor ez jelenti az elme döntését és a lélek akaratát.” 67:7.4

4. Más bűne nem foszthat meg a továbbéléstől

„A rossznak és a bűnnek megvannak a maga következményei az anyagi és a társadalmi területeken, és néha még késleltethetik is a szellemi előrehaladást a világegyetemi valóság bizonyos szintjein, azonban egyetlen lény bűne sem foszt meg soha egy másik lényt a személyiség-továbbélés isteni jogának érvényesítésétől. Az örök továbbélést kizárólag magának az egyednek az elmebéli döntései és lelkének választásai veszélyeztethetik.” 67:7.5

5. Mi magyarázható a bűnnel és mi nem

„Az Urantián a bűn igen kevéssé fogta vissza az élőlénytani fejlődést, azonban része volt abban, hogy a halandó emberfajták ne részesüljenek a teljes ádámi örökségben. A bűn rendkívüli mértékben fékezi az értelmi fejlődést, az erkölcsi gyarapodást, a társadalmi haladást és a tömegek szellemi teljesítményét. Ám nem akadályozza meg a legmagasabb szintű szellemi eredmények elérését bármely olyan egyed esetében, aki úgy dönt, hogy megismeri Istent és őszintén az ő isteni akaratát cselekszi.” 67:7.6

6. Figyelmeztetések a bűnnel kapcsolatban

„De a szellemi sötétség hét börtönvilága a Sataniában már hosszú ideje komoly figyelmeztetést jelent az egész Nebadon számára, ékesszólóan és hatékonyan hirdeti a nagy igazságot, »hogy a törvényszegőknek útja kemény«; »hogy minden bűnben ott rejtezik a pusztulásának magja«; hogy »a bűn fizetsége a halál«.” 53:9.8 (588.5) 53:9.8 Péld. 13:15., Róm. 6:23.

VIII. SZABADSÁG – IGAZ ÉS HAMIS

1. Az igaz és a hamis szabadság alapjai

„A luciferi lázadásból eredő összes kellemetlen probléma közül egyből sem fakadt több nehézség, mint abból, hogy az éretlen evolúciós halandók nem képesek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság között.

Az igaz szabadság a korszakokon át mutatott törekvés, és az evolúciós fejlődés jutalma. A hamis szabadság az időbeli vétek és a térbeli rossz jelentette ravasz mesterkedés. A tartós szabadság az igazságosság – az értelem, az érettség, a testvériesség és a méltányosság – valóságában mutatkozik meg.” 54:1.1

2. Az igaz és a hamis szabadság mindenségrendi következményei

„A szabadság a mindenségrendi létezés önpusztító eljárása akkor, ha annak mozgatója értelemhiányos, korlátlan és ellenőrizetlen. Az igaz szabadság egyre szorosabban kötődik a valósághoz és mindig tekintettel van a társadalmi igazságosságra, a mindenségrendi méltányosságra, a világegyetemi testvériességre és az isteni kötelezettségekre.

A szabadság öngyilkos, ha elszakad az anyagi igazságosságtól, az értelmi méltányosságtól, a társadalmi türelemtől, az erkölcsi kötelességtől és a szellemi értékektől. A szabadság nem létezhet a mindenségrendi valóságtól függetlenül, és az összes személyiségi valóság az isteniség-viszonyának mértékével áll arányban.” 54:1.3

3. A saját indíttatású szabadosság nem más, mint rabság.

„A zabolátlan saját akarat és a szabályozatlan önkifejezés egyenlő a legteljesebb önzőséggel, a nem-istenszerűség csúcsával. A sajátlényeg társított és egyre kiteljesedő meghódítása nélkül a szabadság nem más, mint az önös halandói képzelgés egyfajta koholmánya. A saját indíttatású szabadság fogalmi vágyálom, keserves csalódás. A szabadság ruhájába bújtatott szabadosság a nyomorúságos szolgaság előfutára.” 54:1.55

4. A hamis szabadság téveszméje

„Kaligasztiának az a rendszere, hogy az emberi társadalmat késlekedés nélkül újjászervezi az egyéni és a közösségi szabadságról általa alkotott eszmék szerint, gyors és többé-kevésbé teljes kudarcnak bizonyult. A társadalom hamar visszasüllyedt a régi élőlénytani szintjére és a haladásért való küzdelem megint kezdődött elölről, nem sokkal azelőttről, ahol a Kaligasztia-féle rendszer a működését megkezdte, mert e felfordulás a világot mély zűrzavarba taszította.” 67:5.3

5. Szabadság féktelenség nélkül

„Egyszer az embernek majd meg kell tanulnia, hogy miként élvezze a szabadságot féktelenség nélkül, a táplálkozást falánkság nélkül, és a gyönyört bujaság nélkül. Az önuralom jobb emberi politika a viselkedés szabályozására, mint a szélsőséges önmegtartóztatás. Jézus sem tanított soha ilyen esztelen nézeteket a követőinek.” 89:3.7

IX. BŰNÖSSÉG – A BŰNNEL SZEMBENI BIZTONSÁG

1. A bűnösség érzésének természete

„A bűnösség érzése (nem a bűntudat) vagy megszakadt szellemi közösségből, vagy az egyén erkölcsi eszményképeinek elszegényedéséből ered. Az ilyen nehézségtől való megszabadulás csakis ama felismerésen keresztül jöhet, hogy az ember legfelsőbb rendű erkölcsi eszményképei nem szükségképpen rokonok az Isten akaratával. Az ember nem remélheti, hogy megfelelhet a legmagasabb rendű eszményképeinek, viszont képes hűen kitartani azon célja mellett, hogy megtalálja Istent és egyre inkább olyanná váljon mint ő.” 103:4.3

2. Jézus lerombolta a bűnösség alapját.

„Jézus elvetett mindenféle áldozási és vezeklési szertartásrendet. Lerombolta az alapját minden ilyen kitalált bűnösségnek és világegyetembeli elszigeteltség-érzésnek azzal, hogy kijelentette, hogy az ember az Isten gyermeke; a teremtmény-Teremtő viszonyt gyermek-szülő alapra helyezte. Az Isten szerető Atyává válik a halandó fiai és leányai számára. Minden, e bensőséges családi viszonynak helyénvaló részét nem képező szertartásrendet mindörökre eltörölt.” 103:4.4

3. Az emberi elme biztonságban van a sátáni megszállástól.

„De egyetlen bukott szellem sem rendelkezett még így sem elég hatalommal ahhoz, hogy az Isten gyermekeinek elméjét megszállja vagy a lelküket meggyötörje. Sem Sátán, sem Kaligasztia nem érinthette meg vagy közelíthette meg az Isten hites fiait; a hit hatékony vértezet a bűn és a gonoszság ellen. Igaz az, hogy: »Aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.«” 53:8.8, 1Jn. 5:18.

4. A felemelkedői tapasztalás biztonságot ad a bűnnel szemben.

„Csillagrendszer-időben mérve a „mennyei háború” kezdetétől számított több mint két évbe telt, míg Lucifer utóda elfoglalhatta a helyét. De végül eljött az új Fejedelem, aki kíséretével az üvegtavon szállt le. Én a Gábriel által mozgósított tartalékosok között voltam az Edentián, és jól emlékszem Lanaforge első üzenetére, melyet a Norlatiadek Csillagvilági Atyjának küldött. Az üzenet így szólt: „Egyetlen jerusemi polgár sem veszett oda. Minden felemelkedő halandó túlélte a viharos megpróbáltatást és a komoly megmérettetésből nyertesként és győzedelmesen emelkedett ki.” És a Szalvingtonra, az Uverszára és a Paradicsomra is eljutott a megnyugtató üzenet, miszerint a halandói felemelkedés túlélési tapasztalása adja a legnagyobb biztonságot a lázadás ellen és ez a legjobb védelem a bűnnel szemben is. A hűséges halandók e nemes, jerusemi csoportja 187.432.811 főből állt.” 53:7.12

5. A bűnösség érzésének eredete és természete

„A bűnösség tudata vagy érzése az erkölcsök megsértésének tudatosulása; ez nem szükségszerűen bűn. Ha nincs tudatos hűtlenség az Istenséggel szemben, akkor nincs valódi bűn sem.

A bűntudat felismerésének lehetősége az emberiség érzékfeletti megkülönböztetettségének jelvénye. Nem alacsony rangúnak bélyegzi meg az embert, hanem a nagyszerűséget és az örökké gyarapodó dicsőséget magában hordozó teremtményként különbözteti meg. A méltatlanság ezen érzése jelenti azt a kezdőlökést, melynek gyorsan és biztosan el kell vezetnie azokhoz a hitbéli vívódásokhoz, melyek a halandói elmét átviszik az erkölcsi nemesség, a mindenségrendi látásmód és a szellemi élet fenséges szintjeire; így az emberi lét minden jelentéstartalma az ideigvalóból az örökkévalóvá alakul, és minden értéke az emberitől az istenivé emelkedik.” 89:10.3

X. A BŰN MEGBOCSÁTÁSA

1. Az ősi ember áldozás révén lelt nyugalmat.

„Az ősemberben csak az áldozáson keresztül tudatosult az, hogy az Isten vele van. A mai embernek új eljárásokat kell kidolgoznia arra, hogy az üdvözülést tudatosítsa magában. A bűn tudatosítása még megvan a halandói elmében, azonban az üdvözülésre vonatkozó, innen származó gondolati vázak már túlhaladottak és ósdiak. A szellemi igény valósága megvan, de az értelmi fejlődés már elpusztította az elme és a lélek békéje megteremtésének és azok vigasztalásának régi módszereit.” 89:10.1

2. A bűn megvallása

„A bűn megvallása a hűtlenség bátor elutasítása, de semmiképpen sem mérsékli az ilyen hűtlenség téridő-következményeit. De a bevallása – a bűn természetének őszinte felismerése – lényeges a vallásos gyarapodáshoz és a szellemi fejlődéshez.” 89:10.5

3. A megbocsátás elfogadásáról

„A bűn Istenség általi megbocsátása nem más, mint a hűségviszony megújítása azon időszak után, amikor az emberben tudatosul e kapcsolatok szünetelése, mely a tudatos lázadás következménye volt. A megbocsátást nem kell keresni, hanem csak fogadni kell, mint annak tudatosulását, hogy a teremtmény és a Teremtő közötti hűségviszony helyreállt. És az Isten minden hű fia boldog, szolgálatkész és örökké fejlődő a paradicsomi felemelkedésben.” 89:10.5

4. Rossz, bűnösség és megbocsátás

„Jézus azt mondta: »Az én tanítványaimnak nem szabad pusztán felhagyniuk a rosszcselekedetekkel, hanem meg kell tanulniuk jót tenni is; nem szabad csak megtisztulnotok minden tudatos bűntől, hanem el kell utasítanotok, hogy befogadjátok akár a bűntudat érzéseit is. Ha megvalljátok bűneiteket, tiétek a megbocsátás; ezért legyen a lelkiismeretetek vétektől mentes.«” 156:2.7 1Pét. 3:11., Róm. 12:21.

5. Megbocsáthatatlan bűnök

„»Mondjatok, amit akartok az Ember Fiáról, és megbocsátják nektek; de aki káromolni meri az Istent, az aligha nyer megbocsátást. Amikor az emberek odáig mennek, hogy szánt szándékkal az ördög erőinek tulajdonítsák az Isten tetteit, az ilyen tudatos lázadók aligha kérnek megbocsátást a bűneikért.«” 165:3.6, Mt. 12:31.

6. Az istenkáromlás bűne

„Erre Jézus így szólt: »Hogyan képes Sátán Sátánt kiűzni? Az önmagával meghasonlott ország nem állhat; az önmagával meghasonlott ház rövidesen elhagyatottá válik. Állhat-e város ellen támadásnak, ha nem egyesített? Ha Sátánt Sátán űzi ki, akkor meghasonlik magával; hogyan állhat fenn akkor az országa? De tudnotok kell, hogy senki sem törhet be egy erős ember házába és rabolhatja el vagyonát, hacsak előbb le nem győzi és meg nem kötözi azt az erős embert. És ha én Belzebub hatalmával űzök ki ördögöket, akkor a fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Így ők lesznek bíráitok. De ha én az Isten szellemével űzök ki ördögöket, akkor már valóban elérkezett hozzátok az Isten országa. Ha nem vakítana el benneteket előítélet és nem tévesztene meg félelem és büszkeség, akkor könnyedén felismerhetnétek, hogy ördögöknél nagyobb valaki áll a köreitekben. Annak kimondására kényszerítetek, hogy aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór. Hadd figyelmeztesselek komolyan titeket, akik nyitott szemmel és előre megfontolt rosszakarattal arra vetemedtek, hogy az Isten tetteit szánt szándékkal ördögök munkálkodásának tulajdonítsátok! Bizony, bizony mondom nektek, minden bűnötöket megbocsátják, még minden istenkáromlásotokat is, de aki elszántan és gonosz szándékkal káromolja az Istent, annak sohasem adatik megbocsátás. Lévén, hogy a gonoszság ilyen következetes művelői sohasem kérnek megbocsátást és sohasem részesülnek abban, bűnösök ők az isteni megbocsátás örök elutasításának bűnében.«” 153:4.3 , Lk. 11:17-18.

XI. A BŰN ÉS A BÜNTETÉS KÖZÖTT ELTELŐ IDŐ

1. A megmentés bűn és büntetés között eltelő ideje

„Bár a rosszal (bűnnel) való tudatos és teljes azonosulás egyenlő a nemléttel (a megszűnéssel), a bűnnel való ilyesféle személyes azonosulás időpontja és a büntetés végrehajtásának – a rossz szándékos befogadására önmagától adott válasznak – az időpontja között mindig lennie kell egy elegendően hosszú időtartamnak, mely lehetővé teszi az ilyen egyedi világegyetemi helyzet olyan megítélését, mely az összes érintett világegyetemi személyiségnek teljes mértékben megfelel és amely oly méltányos és oly igazságos, hogy azt még maga a bűnös is elfogadja.” 153:4.3

2. A késedelemben rejlő bölcsesség

„Azon sok ok közül, melyeket ismerek arra vonatkozólag, hogy Lucifert és szövetségeseit miért nem tartóztatták le vagy ítéltek el hamarabb, az alábbiak közreadására kaptam engedélyt:

1. Az irgalom megköveteli, hogy minden rossztevő számára elégséges idő álljon rendelkezésre ahhoz, hogy határozott és teljesen felvállalt álláspontot alakítson ki a rossz gondolatairól és bűnös cselekedeteiről.

2. A legfelsőbb igazságosságot az Atya szeretete uralja; ennélfogva az igazságosság sohasem pusztítja el azt, amit az irgalom megmenthet. A mentesülés elfogadásához minden gonosztevőnek adatik idő.

3. Egyetlen odaadó apa sem sietteti a beígért büntetést a családja vétkező tagjának. A türelem nem működhet az időtől függetlenül.

4. Bár a rosszcselekedet mindig kárára van a családnak, a bölcsesség és a szeretet arra inti a jó gyermekeket, hogy legyenek türelmesek a vétkező testvérrel szemben azalatt az idő alatt, melyet a szerető atya adott neki arra, hogy a rossz útjának vétkét belássa és a mentesülést elfogadja.

5. Függetlenül attól, hogy Mihály milyen magatartást tanúsított Luciferrel szemben, függetlenül attól, hogy ő volt Lucifer Teremtő-atyja, nem a Teremtő Fiú hatáskörébe tartozott a hitehagyott Csillagrendszer Fejedelem végleges megítélése, mert Mihály akkor még nem teljesítette az alászállási létpályáját, s még nem tett szert korlátlan hatalomra a Nebadonban.

6. A Nappalok Elődei azonnal megsemmisíthették volna e lázadókat, azonban ők ritkán végeztetnek ki rossztevőket teljes meghallgatás nélkül. Ebben az esetben nem voltak hajlandók Mihály döntéseit felülbírálni.

7. Nyilvánvaló, hogy Immanuel tanácsolta Mihálynak, hogy ne kerüljön közvetlen összeütközésbe a lázadókkal és engedje a lázadást az önpusztítás természetes útján végighaladni. És a Nappalok Szövetségének bölcsessége a paradicsomi Háromság egyesült bölcsességének időbeli tükröződése.

8. A Nappalok Hűséges Követője az Edentián az tanácsolta a Csillagvilági Atyáknak, hogy engedjék a lázadókat szabadon cselekedni egészen a végsőkig annak érdekében, hogy mindez gyökerestül kiirtsa az e gonosztevők iránti együttérzést a Norlatiadek minden jelenlegi és jövőbeli létpolgárának szívéből – legyenek ők halandók, morontiák vagy szellemteremtmények.

9. A Jerusemen az orvontoni Legfőbb Végrehajtó személyes képviselője azt tanácsolta Gábrielnek, hogy teljesen adja meg a lehetőséget minden élő teremtménynek arra, hogy a Lucifer-féle Szabadság-nyilatkozattal kapcsolatos dolgokban ki-ki kialakíthassa a saját, végső álláspontját. Mivel a lázadás következményeinek kérdése felvetődött, Gábriel paradicsomi veszélyhelyzeti tanácsadója előadta, hogy amennyiben a Norlatiadek összes teremtménye nem kapja meg ezt a teljes és szabad lehetőséget, akkor a paradicsomi zárlatot ki kellene terjeszteni az összes ilyen langyos vagy kétségek gyötörte teremtményre a teljes csillagvilág elleni önvédelem érdekében. Ahhoz, hogy a Norlatiadek lényei előtt nyitva maradhasson a felemelkedés paradicsomi ajtaja, szükséges volt gondoskodni a lázadás teljes kifejlődéséről és biztosítani kellett, hogy az összes teremtmény egyértelmű magatartást tanúsítson, bárhogyan is érintett a fejleményekben.

10. A szalvingtoni Isteni Segédkező harmadik önálló nyilatkozatában elrendelte, hogy semmi olyat ne tegyenek, amely csak félig hozza el a gyógyulást, ami gyáván elnyomja, illetőleg egyéb módon elrejti a lázadók vagy a lázadás gyalázatos képét. Az angyali seregeket utasította, hogy a bűn kifejeződésének teljes kifejlésével és korlátlan lehetőségével, mint a leghamarabb célravezető módszerrel éljenek, mely elhozza a rossz és a bűn jelentette szörnyűségből való tökéletes és végleges felgyógyulást.

11. Egykori halandókból lett Fenséges Hírvivőkből, valamint munkatársaikból veszélyhelyzeti tanácsot szerveztek a Jerusemen, melynek tagjai hasonló helyzetekben személyes tapasztalatokat szerzett, megdicsőült halandók voltak. Ők azon véleményüket közölték Gábriellel, hogy háromszor annyi lény fog rossz útra térni, ha kísérletet tesz erőszakos vagy más, mindent átfogó módon való fellépésre. A tanácsosok teljes uverszai testülete egységesen azt tanácsolta Gábrielnek, hogy engedje a lázadást kifutni a maga természetes pályáján, még akkor is, ha egymillió évet vesz is majd igénybe a következmények felszámolása.

12. Az idő, még az idő világegyetemében is, viszonylagos: Ha egy átlagos élettartamú urantiai halandó világméretű felfordulást okozó bűncselekményt követne el, és ha elfogják, elítélik majd kivégzik két-három nappal a bűntett elkövetése után, akkor ez vajon hosszú időnek tűnik számotokra? És ez még mindig jobban összevethető lenne Lucifer élettartamával, még ha az ő elítélése, mely most kezdődött, százezer urantiai év alatt sem zárulna le. Az Uverszáról nézve, ahol az ügy kivizsgálása folyik, e viszonylagos időbeli csúszást jellemezhetnénk úgy, hogy azt mondjuk, hogy Lucifer ügye a bűntett elkövetése után két és fél másodperccel került a bíróság elé. Paradicsomi nézőpontból pedig az ítélkezés egyszerre zajlik az elkövetéssel.” 54:5.1

XII. EREDENDŐ BŰN

1. Eredendő bűn – faji bűnösség

„Az ősember úgy tekintette önmagát, mint a szellemek adósát, mint akinek megváltásra van szüksége. A vadak úgy látták, hogy a szellemek igazság szerint sokkal több balszerencsét hozhatnak rájuk. Az idő múlásával e felfogás a bűn és a megszabadulás tantételévé fejlődött. A lelket úgy tekintették, mint amely tartozással – eredendő bűnben – jön a világra. A lélekért váltságdíjat kell fizetni; bűnbakot kell találni. A fejvadász a koponyaimádás gyakorlásán túl a saját életéért cserébe fel tudott ajánlani valami mást, egy emberi bűnbakot.” 89:0.1

2. A teljes romlottság tantétele

„Az ember teljes romlottságának tantétele a vallást sok olyan kibontakozási lehetőségtől megfosztotta, melyek a nemesebb természet és az ösztönző értékek társadalmi hatásainak megjelenését eredményezhették volna. Jézus az ember méltóságának helyreállítására törekedett, amikor kijelentette, hogy minden ember az Isten gyermeke.” 99:5.5

3. A bűn személyes és faji felfogásai

Bűn – a tabu megszegéséért járó büntetés. A viszonylag újabb időkben az hiszik az emberek, hogy a betegség a személyes vagy faji bűnért való büntetés. A fejlődés e szintjén áthaladó népek körében az az uralkodó nézet, hogy az ember nem szenvedhet, hacsak meg nem sértett egy tabut. Az is jellegzetesen ilyen hiedelem, hogy a betegséget és a szenvedést úgy tekintik, mint a »Mindenhatónak a bennük lévő nyilait«. A kínaiak és a mezopotámiaiak sokáig úgy tekintették a betegséget, mint a rossz démonok cselekedetét, bár a káldok a csillagokat is okolták a szenvedésért. A betegségeknek, mint az isteni harag következményének ezen elmélete sok, állítólag polgárosodott urantiai népcsoportnál még mindig általános.” 90:3.8

4. Személyes és közösségi bűnök

„»Nem kell félnetek többé attól, hogy az Isten az egyén bűnéért büntet egy nemzetet; a mennyei Atya a hívő gyermekeinek egyikét sem bünteti egy nemzet bűneiért, jóllehet bármely család tagjának gyakran kell elszenvednie a családi hibák és csoportos vétségek anyagi következményeit. Nem veszitek észre, hogy egy jobb nemzet – vagy egy jobb világ – reménye az egyén fejlődésével és megvilágosodásával erősen összefügg?«” 145:2.8

5. Az üdvözülést nem veszélyezteti másvalaki bűne

„Egy dolgot azonban tisztán kell látni: Ha úgy alakul is, hogy el kell viselnetek ama bűn rossz következményeit, melyet a családotok valamely tagja, valamely állampolgár vagy valamely halandó embertársatok elkövetett, legyen annak színtere akár csillagrendszerbeli vagy más helyszínű lázadás – függetlenül attól, hogy mit kell elszenvednetek a közvetlen vagy idegen társaitok vagy feljebbvalóitok rosszcselekedeteinek következtében – akkor is egészen és örökmód bizonyosak lehettek abban, hogy e gyötrelmek csak átmenetiek. A helytelen cselekvésből eredő eme testvéri következmények a csoportban sohasem veszélyeztethetik az örök lehetőségeiteket, illetőleg a legkisebb mértékben sem foszthatnak meg benneteket a Paradicsomra való felemelkedésnek és az Isten elérésének isteni jogától.” 54:6.4

II. JÉZUS SZAVAI A JÓRÓL ÉS A ROSSZRÓL

1. Válasza Gadiah kérdésére a jóról és a rosszról

„Jézus és Gadiah utolsó találkozásán a jóról és a rosszról esett szó. A fiatal filiszteus nagy igazságtalanságnak tartotta, hogy a világban a jó mellett jelen van a rossz is. Azt mondta: »Ha az Isten jósága végtelen, akkor hogy engedheti, hogy szenvedjünk a rossztól; és egyáltalán, ki teremti a rosszat?« Akkortájt sokan hitték, hogy az Isten jót és rosszat is teremt, de Jézus ilyen téves dolgot sohasem tanított. E kérdésre válaszul Jézus azt mondta: »Testvérem, Isten a szeretet; ezért jónak kell lennie, és az ő jósága oly hatalmas és valóságos, hogy a rossz kis és valótlan dolgait nem foglalhatja magába. Isten oly határozottan jó, hogy őbenne a nemleges rosszra egyáltalán nincs hely. A rossz azok éretlen választása és meggondolatlan botlása, akik ellenállnak a jóságnak, elutasítják a szépséget és hűtlenek az igazsághoz. A rossz kizárólag az éretlenség helytelen alkalmazkodása vagy a tudatlanság bomlasztó és torzító hatása. A rossz az elkerülhetetlen sötétség, mely a fény esztelen elutasításának nyomában jár. A rossz az, ami sötét és hamis, és amelyet a tudatos befogadás és a szándékos támogatás bűnné formál.

Mennyei Atyád, miután felruházott téged az igazság és a tévelygés közötti választás hatalmával, megteremtette a fény és élet előrevivő útjának magvábanvaló hiánylényegűségét; de mindeme rossz tévelygések valójában nem léteznek addig, amíg egy értelmes teremtmény rossz életút választása révén nem akarja a létüket. És ez után alakulnak az ilyen rossz dolgok bűnné az elszánt és lázadó teremtmény tudatos és szándékos választása révén. Ezért engedi meg mennyei Atyánk, hogy a jó és a rossz együtt haladjon az élet végéig, éppen úgy, ahogy a búza és a konkoly egymás mellett nő egészen az aratásig.« Gadiahot teljesen kielégítette Jézusnak a kérdésére adott válasza, miután a későbbi beszélgetésük eredményeként felfogta e fontos kijelentések valódi értelmét.” 130:1.5, Mt. 13:30.

2. Jézus a hibáról és a rosszról beszél

„A hiba (a rossz) a büntetés a tökéletlenségért. A tökéletlenség sajátosságait vagy a helytelen alkalmazkodás tényeit anyagi szinten a vizsgálódó szemlélet és a tudományos elemzés mutatja ki; erkölcsi szinten erre az emberi tapasztalás hivatott. A rossz jelenléte szolgál bizonyságul az elme tévedéseire és a fejlődő sajátlényeg éretlenségére. Ezért a rossz a világegyetem tökéletlen értelmezésének mértéke is. A hibázás lehetősége eredendően benne van a bölcsesség megszerzésében, a részlegestől és ideigvalótól a teljesig és örökkévalóig, a viszonylagostól és tökéletlentől a véglegesig és tökéletesig tartó haladás tervében. A hiba a viszonylagos tökéletlenség árnyéka, amely szükségképpen keresztezi az embereknek a paradicsomi tökéletesség felé vezető, felemelkedői világegyetemi útját. A hiba (a rossz) nem tényleges világegyetemi sajátosság; ez egyszerűen csak a befejezetlen véges tökéletlenségének a Legfelsőbb és Végleges felemelkedő szintjeivel való kapcsolatában jelentkező viszonylagosság észlelése.

Bár Jézus mindezt olyan nyelven mondta az ifjúnak, hogy az a lehető legjobban megértse, a beszélgetés végére Ganid szemhéjai elnehezültek és hamarosan el is aludt. Másnap korán keltek, hogy elérjék a Kréta szigetén lévő Lázeába induló hajót. Mielőtt azonban beszálltak volna, az ifjú további kérdéseket tett fel a rosszal kapcsolatban, melyekre Jézus így válaszolt:

A rossz fogalma viszonylagos. Ez ama tökéletlenség megfigyeléséből származik, mely a dolgok és lények véges világegyeteme által vetett árnyékban jelenik meg, amint az ilyen mindenségrend megszűri a Végtelen Egy örök valóságai egyetemes kifejeződésének élő fényét.

A magvábanvaló rossz eredendően jelen van az Isten megnyilatkozásának, mint a végtelenség és örökkévalóság tér-idő korlátozta kifejeződésének szükségszerű tökéletlenségében. A részleges teljesben való jelenlétének ténye a valóság viszonylagosságát alkotja meg, megteremti az értelmi választás szükségességét és létrehozza a szellemi felismerés és viszonyulás értékszintjeit. A Végtelen tökéletlen és véges felfogása, melyet az ideigvaló és korlátolt teremtményi elme alkot meg, önmagában és önmagától fogva magvában rossz. Mindezen eredendően meglévő értelmi összhanghiányok és szellemi hiányosságok megfelelő szellemi orvosolásának igazolatlan elégtelenségéből eredő növekvő mértékű hiba viszont egyenlő a tényleges rossz megjelenésével.

Minden nyugvó, halott fogalom magvában rossz. A viszonylagos és élő igazság véges árnyéka folytonos mozgásban van. Az állandósult fogalmak változatlanul hátráltatják a tudomány, a politika, a társadalom és a vallás fejlődését. Az állandósult fogalmak jelenthetnek bizonyos mértékű tudást, de nem tartalmaznak elég bölcsességet és híján vannak az igazságnak. De ne engedd, hogy a viszonylagosság fogalma félrevezessen és így ne ismerd fel a mindenségrendi elme irányította világegyetemi összhangteremtést, és a Legfelsőbb energiája és szelleme révén gyakorolt kiegyenlített felügyeletét.” 130:1.5

3. Jézus beszéde Mardusszal a jóról és a rosszról

„Mardusz a római cinikusok elismert vezetője volt, és nagy barátja lett a damaszkuszi írástudónak. Nap nap után beszélgetett Jézussal, és éjszakánként hallgatta Jézus fenséges tanítását. A Mardusszal folytatott fontosabb viták közül az egyik célja az volt, hogy választ adjon ennek az őszinte cinikusnak a jóra és a rosszra vonatkozó kérdésére. Lényegében, és huszadik századi kifejezésmódban Jézus ezt mondta:

Testvérem, a jó és a rossz pusztán a megfigyelhető világegyetem emberi felfogásának viszonylagos szintjeit jelképező szó. Ha erkölcstani szempontból lusta és közösségi értelemben közömbös vagy, akkor elfogadhatod magad számára a jónak azt a formáját, amit az adott társadalmi rendszabály testesít meg. Ha szellemileg tunya és az erkölcsi fejlődésre képtelen vagy, akkor a magadévá teheted a jónak azt a mércéjét, ami a kortársaid vallásos gyakorlatában és hagyományaiban nyilvánul meg. De az időt túlélő és az örökkévalóságba emelkedő léleknek élő és személyes döntést kell hoznia arról, hogy azon szellemi mérce szerinti jót vagy rosszat választja-e, amely szellemi mérce szerinti igaz értéket a mennyei Atya által az ember szívébe költözni küldött isteni szellem állított fel. Az emberben lakozó szellem a személyes továbbélés mércéje.

A jóság, az igazsághoz hasonlóan mindig viszonylagos és bizonyosan rossz-árnyékolta. A jóság és az igazság e tulajdonságainak érzékelése teszi képessé a fejlődő emberi lelkeket ama személyes döntések meghozatalára, melyek az örök élethez alapvető jelentőségűek.” 132:2.1

„A teremtett lények egyetemes útján felfelé haladva, tökéletes összhangban a jóság megtapasztalására és az igazság felismerésére való képességeiddel, egyre több jósággal és egyre kevesebb rosszal fogsz találkozni. A hibázás képességétől és a rossz megélésétől csak a végső szellemi szinteken szabadul meg a felemelkedő emberi lélek.” 132:2.6

„Amíg el nem éred a paradicsomi szinteket, addig a jóság mindig inkább keresés, mintsem elérés marad, inkább cél, mintsem az eszmélés megtapasztalása marad. De ugyanúgy, ahogy áhítod és szomjazod az igazságosságot, a jóság részleges elérésében is egyre növekvő megelégedést találsz. A jóság és a rossz jelenléte a világban önmagában kézzelfogható bizonyíték az ember erkölcsi akaratának és az ő személyiségének a létezésére és valóságára, amely felismeri ezeket az értékeket és választani is képes közöttük.” 132:2.8

„A rossz lehetősége szükséges az erkölcsi döntéshozatalhoz, de nem tényleges valósága annak. Az árnyék csak viszonylag valóságos. A tényleges rossz nem szükségszerűen személyes tapasztalás. A magvábanvaló rossz az erkölcsi fejlődés világában a szellemi fejlődés alacsonyabb szintjein a döntések kiváltójaként éppolyan jól működik közre. A rossz csak akkor jelenik meg a személyes tapasztalásban, amikor az erkölcsi választást tevő elme a rossz mellett dönt.” 132:2.10

4. Jézus beszél Tamásnak a rosszról és a bűnről

„»Ne ess abba a hibába, hogy összekevered a rossz sajátságot a rossz személlyel, pontosabban a gonosszal. Akit te a rossznak nevezel nem más, mint az Atyám és az ő hű Fiainak uralma ellen tudatosan és szándékosan fellázadt önimádó fiú, egy főintéző. De én már legyőztem e bűnös lázadókat. Lásd világosan az Atyához és az ő világegyeteméhez való közeledés e különféle sajátosságait. Soha ne feledkezz meg az Atya akaratával összefüggő eme törvényekről:

A rossz az isteni törvénynek, az Atya akaratának nem tudatos vagy nem szándékos megszegése. A rossz egyúttal annak mértéke, hogy valaki mennyire tökéletlenül engedelmeskedik az Atya akaratának.

A bűn az isteni törvénynek, az Atya akaratának tudatos, szándékos és megfontolt megszegése. A bűn annak mértéke, hogy valaki mennyire nem hajlandó elfogadni az isteni vezetést és a szellemi irányítást.

A gonoszság az isteni törvénynek, az Atya akaratának eltökélt, céltudatos és következetes megszegése. A gonoszság annak mértéke, hogy valaki folyamatosan elutasítja az Atyának a személyiség továbbélésére vonatkozó szeretetteljes tervét és a Fiak irgalmas segédkezését az üdvözülésben.

A szellemtől való újjászületést megelőzően a halandó ember a természeténél fogva ki van téve rossz hajlamoknak, de az ilyen természetes viselkedési tökéletlenségek nem képeznek bűnt vagy gonoszságot. A halandó ember csak most kezdi a hosszú felemelkedését a paradicsomi Atyjának tökéletességéhez. Az még nem bűnös dolog, hogy valaki a természetes felruházottságát tekintve tökéletlen vagy részleges. Az ember valóban ki van téve a rossznak, de semmilyen értelemben nem a rossz gyermeke, hacsak nem tudatosan és szándékosan választotta a bűn ösvényeit és a gonoszsággal fertőzött életet. A rossz eredendően megvan e világ természetes rendjében, a bűn azonban a tudatos lázadás olyan magatartása, melyet azok hoztak el e világra, akik a szellemi fényből a sűrű sötétségbe zuhantak.

Tamás, téged megzavarnak a görögök tantételei és a perzsák tévedései. Azért nem érted a rossz és a bűn kapcsolatát, mert úgy tekintesz az emberiségre, mint amely a földön egy tökéletes Ádámmal indult, s amely a bűnön keresztül gyorsan leépült az ember jelenlegi siralmas állapotáig. De miért nem vagy hajlandó megérteni annak a feljegyzésnek a jelentését, mely közli, hogy Káin, Ádám fia elment Nod földjére és onnan vett magának feleséget? És miért nem vagy hajlandó megérteni ama feljegyzés tartalmát, mely beszámol arról, hogy az Isten fiai az emberek leányai között találtak maguknak feleséget?

Az emberek a természetüknél fogva valóban rosszak, de nem szükségképpen bűnösek. Az új születés – a szellemtől való megkeresztelés – alapvető jelentőségű a rossztól való megszabaduláshoz és szükséges a mennyországba való belépéshez, de ezek egyike sem érvényteleníti azt a tényt, hogy az ember az Isten fia. A magvábanvaló rossz ezen eredendően meglévő jelenléte nem jelenti azt sem, hogy az ember megmagyarázhatatlanul elidegenült volna a mennyei Atyától annyiban, hogy távolállóként, idegenként vagy mostohagyermekként valamiképpen törekednie kellene az Atya által való törvényes elfogadásra. Minden ilyen nézet elsősorban az Atyával kapcsolatos félreértésedből, másodsorban pedig az ember eredetével, természetével és végzetével kapcsolatos tudatlanságodból ered.«” 148:4.2

„»Tamás, nem olvastál erről az Írásokban, ahol meg van írva: »Az Úr, a ti Istenetek fiai vagytok.« »Az Atyja leszek, ő meg a fiam lesz.« »Kiválasztottam, hogy fiam legyen – én meg Atyja leszek.« »Hozd vissza fiaimat a távolból és leányaimat a föld határairól; mindazokat is, akik az én nevemet viselik, mert a dicsőségemre teremtettem őket.« »Az élő Isten fiai vagytok.« »Akik rendelkeznek az Isten szellemével, azok valóban az Isten fiai.« Míg az emberi apának anyagi része van a természetes gyermekben, addig a mennyei Atyának szellemi része van az ország minden hű fiában.«” 148:4.10 , Ter. 4:16., 1Krón. 28:6., 1Krón. 17:13., Iz. 43:6-7., Oz. 1:10., Róm. 8:14.

Foundation Info

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Urantia Foundation, 533 W. Diversey Parkway, Chicago, IL 60614, USA
Tel: +1-773-525-3319; Fax: +1-773-525-7739
© Urantia Foundation. Minden jog fenntartva.