4. írás, Isten viszonya a világegyetemhez

   
   Bekezdésszámozás: Be | Ki
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az Urantia könyv

4. írás

Isten viszonya a világegyetemhez

4:0.1 (54.1) A VILÁGEGYETEMEK mindenségének anyagi, értelmi és szellemi jelenségeivel kapcsolatosan az Egyetemes Atyának örökkévaló célja van, melyet végre is hajt minden időben. Isten az ő saját, önálló szabad akaratából teremtette a világegyetemeket, és ezt az ő végtelenül bölcs és örök céljával összhangban tette. Kétséges, hogy a paradicsomi Istenségeken és az ő legfelsőbb rendű társaikon kívül bárki ténylegesen is alaposan ismerné az Isten örökkévaló célját. Még a Paradicsom magas létpolgárai is igen eltérő véleményeket alkotnak az Istenségek örök céljának természetéről.

4:0.2 (54.2) Könnyen levezethető, hogy a tökéletes Havona központi világegyetem megteremtésének célja pusztán az isteni természet igényének kielégítése volt. A Havona az összes többi világegyetemnek teremtési mintául, a Paradicsomra tartó idő-zarándokoknak pedig utolsó tanhelyként szolgálhat; azonban egy ilyen fenséges teremtésrésznek elsődlegesen a tökéletes és végtelen Teremtők örömére és megelégedésére kell léteznie.

4:0.3 (54.3) Az evolúciós halandók tökéletesítésének bámulatos terve, és miután elérték a Paradicsomot és felvétettek a Végleges Testületbe, folyamatos felkészítésük valamilyen ma még ismeretlen jövőbeli feladatra, tehát jelenleg ez tűnik az egyik legnagyobb megválaszolandó kérdésnek a hét felsőbb-világegyetem, illetve azok számos része tekintetében; de ez a felemelkedési terv, melynek célja az idő és tér halandóinak szellemivé alakítása és felkészítése, egyáltalán nem kizárólagos elfoglaltsága a világegyetemi értelmeknek. Valóban van számos egyéb lebilincselő foglalatosság, mely a mennyei seregek idejét kitölti és energiáit igénybe veszi.

1. Az Atya világegyetemi magatartásformája

4:1.1 (54.4) Az Urantia lakosai korszakokon keresztül félreértették az isteni gondviselést. Az isteni működésből eredően van egyfajta gondviselés a világotokon, de ez nem az a gyerekes, önkényes és anyagi szolgálat, ahogyan azt számos halandó elképzeli. Az isteni gondviselés lényege azon mennyei lények és isteni szellemek beavatkozó tevékenysége, akik a mindenségrendi törvénnyel összhangban szakadatlanul Isten dicsőségére és az ő világegyetemi gyermekeinek szellemi felemelkedése érdekében munkálkodnak.

4:1.2 (54.5) Hát nem tudjátok továbbfejleszteni az emberrel törődő Istenről alkotott fogalmatokat annak felismeréséig, hogy a világegyetem jelszava a fejlődés? Az emberi faj hosszú korszakokon küzdötte át magát, míg a jelenlegi szintre eljutott. Mindezen évezredek alatt a Gondviselés a fokozatos evolúció tervének kivitelezésén munkálkodott. A két eszme nem a gyakorlatban áll szemben egymással, hanem csak az ember hibás fogalmaiban. Az isteni gondviselés sohasem kerül szembe az igaz emberi fejlődéssel, legyen az akár időbeli, akár szellemi. A Gondviselés mindig összhangban van a legfelsőbb Törvényalkotó változatlan és tökéletes természetével.

4:1.3 (55.1) „Hű az Isten” és „minden parancsolata igaz”. „Az ő hűséges volta az egekben van megerősítve.” „Uram, örökké megmarad a te igéd a mennyben. Nemzedékről nemzedékre van a te igazságod; te erősítetted meg a földet és áll az.” „Ő hű Teremtő.”

4:1.4 (55.2) Nincs korlátja azon erőknek és személyiségeknek, melyeket az Atya adott esetben igénybe vehet annak érdekében, hogy a célját megtartsa és a teremtményeit fenntartsa. „Az örök Isten a mi oltalmunk, és alant vannak örökkévaló karjai.” „Aki a Fenségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak oltalmában nyugszik az.” „Bizony, nem szunnyad és nem alszik, ki minket őriz.” „Tudjuk pedig, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik,” „mert az Úr szeme az igazakon van, és az ő füle azoknak könyörgésein”.

4:1.5 (55.3) Isten „a mindenséget hatalma szavával” tartja fenn. És amint új világok születnek, ő „kiküldi a Fiait, s ők teremtésbe veszik azokat”. Isten nemcsak teremt, hanem „életet ad mindnyájuknak”. Isten folyamatosan fenntart minden anyagi dolgot és minden szellemi lényt. A világegyetemek örökkön-örökké állni fognak. Állandóság van a látszólagos változékonyság közepette. A csillagos terek energia-forgatagai és pusztító fizikai eseményei közepette a felszín alatt rend és biztonság van.

4:1.6 (55.4) Az Egyetemes Atya nem vonult vissza a világegyetemek irányításától; ő nem tétlen Istenség. Ha Isten, mint a teremtésösszesség jelenlegi megtartója visszavonulna, akkor azon nyomban általános összeomlás következne be. Istent leszámítva nem létezne olyan, hogy valóság. A jelen pillanatban, miként a múlt távoli korszakaiban és az örökkévaló jövőben, Isten folyamatosan kifejti megtartói tevékenységét. Az isteni kéz az örökkévalóság köréig ér. A világegyetemet nem húzza fel, mint egy órát, hogy járjon egy darabig, majd pedig leálljon; minden dolgot folytonosan megújít. Az Atya szakadatlanul áraszt energiát, fényt és életet. Isten munkája éppúgy szigorúan valóságos, mint szellemi. „Általa lesz az üresség helyén észak és ő függeszti fel a földet a semmiség fölé.”

4:1.7 (55.5) A rendembe tartozó lények a világegyetemi igazgatás szokványos ügyeiben képesek végleges összerendezettséget felfedezni és messze ható, lényegi mellérendeltséget érzékelni. A halandói elme számára összefüggéstelennek és véletlenszerűnek tűnő sok dolog az én felfogásomban rendezett és előremutató. De a világegyetemekben zajló dolgok közül sokat nem teljesen értek én magam sem. Már régóta tanulmányozom és többé-kevésbé elég jól ismerem is a feltárt térerőket, energiákat, elméket, morontiákat, szellemeket, valamint a helyi világegyetemek és a felsőbb-világegyetemek személyiségeit. Általában értem, hogy e segítők és személyiségek miként működnek, és egészen közelről ismerem a nagy világegyetem meghatalmazott szellem-értelmeinek tevékenykedését. Azonban a világegyetemi jelenségekre vonatkozó ismereteim ellenére a mindenségrend működésében állandóan találkozom olyan egymásra hatásokkal, melyeket képtelen vagyok a maguk teljességében felfogni. Folyton találkozom a térerők, energiák, értelmes elmék és szellemek társulásának olyan, látszólag véletlenszerű formáival, melyekre nem tudok kielégítő magyarázatot adni.

4:1.8 (55.6) Felkészültségemet tekintve teljes mértékben képes vagyok feltárni és elemezni mindazon jelenségek munkálását, melyek közvetlenül az Egyetemes Atya, az Örökkévaló Fiú, a Végtelen Szellem, valamint nagymértékben a Paradicsom Szigetének működéséből erednek. Zavarodottságom olyankor áll elő, amikor azt próbálom értelmezni, ami az ő rejtélyes mellérendeltjeik, a lehetségesség három Abszolútja teljesítményének tűnik. Úgy látszik, hogy ezen Abszolútok átlépik az anyagot, túlhaladják az elmét és meghaladják a szellemet. Állandó értelmezési nehézséget okoz és gyakran komolyan zavarba ejt, hogy képtelen vagyok e bonyolult ügyeket felfogni, melyeket a Korlátlan Abszolút, az Istenségi Abszolút és az Egyetemes Abszolút jelenléteinek és tevékenységeinek tulajdonítok.

4:1.9 (56.1) Ezek az Abszolútok kint a világegyetemben szükségképpen nem teljesen kinyilatkoztatott olyan jelenlétek, melyek a térpotenciál jelenségeiben és az egyéb végleges-felettiek működésében lehetetlenné teszik a fizikusok, a bölcselők, sőt még akár a vallási hívők számára is azt, hogy teljes bizonyossággal megjósolhassák, hogy a térerő, a gondolat és a szellem elsődlegesei miként fognak válaszolni azokra az igényekre, melyek a legfelsőbb igazodásokat és végleges értékeket felmutató összetett világegyetemi helyzetekben megjelennek.

4:1.10 (56.2) Az idő és tér világegyetemeiben olyan szerves egység is van, mely láthatólag a mindenségrendi események teljes szerkezetét alapként hordozza. A kifejlődő Legfelsőbb Lény ezen élő jelenléte, a Kivetült Befejezetlen ezen Bennfoglaltsága mindegyre megmagyarázhatatlanul nyilvánul meg annak révén, ami a látszólag kapcsolatban nem lévő világegyetemi történések elképesztően váratlan összhangba kerülésének tűnik. Ez csakis a Gondviselés – a Legfelsőbb Lény és az Együttes Cselekvő területének – működése lehet.

4:1.11 (56.3) Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a világegyetemi tevékenység minden szakaszára és formájára kiterjedő mellérendeltségnek és kölcsönös viszonynak e kiterjedt és általában felismerhetetlen szabályozása az, ami a fizikai, elme-, erkölcsi és szellemi jelenségek sokszínű és látszólag reménytelenül zavaros olyan keverékét okozza, mely oly tévedhetetlenül munkálkodik Isten dicsőségén, valamint az emberek és angyalok jólétén.

4:1.12 (56.4) De tágabb értelemben a mindenségrend látszólagos „véletlenségei” kétségkívül részét képezik a Végtelen tér-idő kalandja véges színművének, melynek tárgya az ő örök beavatkozása az Abszolútokba.

2. Isten és természet

4:2.1 (56.5) A természet szűkebb értelemben az Isten fizikai szokása. Az Isten viselkedését vagy cselekedetét valamely helyi világegyetem, csillagvilág, csillagrendszer vagy bolygó kísérleti tervei és evolúciós mintái korlátozzák és átmenetileg módosítják. Isten egy jól meghatározott, változatlan és változhatatlan törvény szerint cselekszik szerte a széles világmindenségben; de módosítja a cselekvési mintáit annak érdekében, hogy az egyes világegyetemek, csillagvilágok, csillagrendszerek, bolygók és személyiségek összehangolt és kiegyensúlyozott működését előmozdítsa az evolúciós kibontakozás véges munkaterveiben foglalt általános és közvetlen helyi célkitűzéseknek és helyi terveknek megfelelően.

4:2.2 (56.6) Ennélfogva a halandó ember értelmezésében a természet egyfelől egy változatlan Istenségnek és az ő változhatatlan törvényeinek a szilárd alapjára épül és ezek állnak a lényegi hátterében, másrészt változik, folyamatosan módosul és zavarok jellemzik azon helyi tervek, célkitűzések, minták és feltételek érvényesülése révén, okán, illetve ezeken keresztül, melyeket a helyi világegyetemi, csillagvilágbeli, csillagrendszerbeli és bolygói erők, személyiségek kezdeményeznek és visznek véghez. Például: Amint Isten törvényei elrendeltettek a Nebadonban, úgy módosulnak a helyi világegyetem Teremtő Fia és az Alkotó Szelleme által kidolgozott tervek szerint; mindezen felül pedig e törvények működésére további hatást gyakorolnak a bolygótokon tartózkodó és a bolygótok saját csillagrendszeréhez, a Sataniához tartozó bizonyos lények tévedései, vétségei és lázadásai.

4:2.3 (56.7) A természet két mindenségrendi tényező tér-idő eredménye: ezek közül első a paradicsomi Istenség változhatatlansága, tökéletessége és fedhetetlensége, a második pedig a Paradicsomon kívüli teremtményeknek, a legmagasabb rendűtől a legalacsonyabbig, a kísérleti tervei, kivitelezési tévedései, lázadói hibái, félbeszakadt fejlődése és tökéletlen bölcsessége. A természetet ennélfogva átszövi az örökkévalóság köréből kiinduló tökéletesség egységes, változatlan, fenséges és bámulatos szála; de minden egyes világegyetemben, minden egyes bolygón és minden egyes egyedi életben e természetet módosítják, korlátozzák és esetleg lerontják az evolúciós csillagrendszerek és világegyetemek teremtményeinek cselekedetei, tévedései és hűtlenségei; és emiatt a természetnek mindig változó hangulatúnak, sőt mi több, szeszélyesnek, ugyanakkor a felszín alatt állandósultnak kell lennie, és a helyi világegyetem működési rendjének megfelelően kell változnia.

4:2.4 (57.1) A természet egyenlő a Paradicsom tökéletessége osztva a befejezetlen világegyetemek hiányos és rossz voltával, és bűnével. E hányados már kifejezi mind a tökéletest, mind a részlegest, mind az örökkévalót, mind pedig az időlegest. A folytatódó evolúció azáltal módosítja a természetet, hogy növeli a paradicsomi tökéletességtartalmat és csökkenti a viszonylagos valóság rossz-, vétek- és kiegyensúlyozatlanság-tartalmát.

4:2.5 (57.2) Isten nem személyesen van jelen a természetben vagy bármely természeti erőben, mert a természet jelensége nem más, mint a fokozatos evolúció tökéletlenségeinek és néha a lázadás következményeinek a ráépülése az Isten egyetemes törvényének paradicsomi alapjaira. Az olyan világon, mint az Urantia úgy tűnik, hogy a természet sohasem lehet a korlátlanul bölcs és végtelen Isten megfelelő kifejeződése, igaz megjelenítése és hű képe.

4:2.6 (57.3) A természet a ti világotokon nem más, mint a tökéletesség törvényeinek korlátozása a helyi világegyetem evolúciós tervei révén. Mily szánalmas dolog a természetet imádni azért, mert azt valamilyen lehatárolt, korlátozott értelemben átjárja az Isten; mert az az egyetemes és ennélfogva isteni hatalom egyik szakaszát alkotja! A természet egyúttal az el nem készült, a befejezetlen, a tökéletlen kimunkálásának megnyilvánulása, mely kimunkálás alatt a mindenségrendi evolúcióban zajló valamely világegyetemi kísérlet alakulása, kiteljesedése és előhaladottsága értendő.

4:2.7 (57.4) A természeti világ szemmel látható fogyatékosságai nem az Isten jellemében meglévő valamiféle hasonló fogyatékosságot jeleznek. Az ilyen megfigyelt tökéletlenségek inkább csak szükségszerű állóképek a végtelen képjáték örökké forgó tekercsén. A tökéletesség folytonosságának ilyen hibák általi megszakításai azok, melyek az anyagi ember véges elméje számára lehetetlenné teszik, hogy az isteni valóságból egy röpke pillanatot a térben és időben megragadjon. Az isteniség anyagi megnyilatkozásai az ember evolúciós elméje számára pusztán azért tűnnek fogyatékosnak, mert a halandó ember ragaszkodik ahhoz, hogy a természet adta szemein keresztül szemlélje a természeti jelenségeket, s az ilyen emberi szemlélést nem segíti morontia mota vagy kinyilatkoztatás, mint annak kiegyenlítő helyettesítői az idő világain.

4:2.8 (57.5) És a természetet lerontja, a természet szép arcát elcsúfítja, tulajdonságait megnyirbálja azon teremtmények miriádjainak lázadása, helytelen viselkedése és téves gondolkodása, akik ugyan részei a természetnek, de akik hozzájárultak az ő elcsúfításához az időben. Nem, a természet nem Isten. A természet nem tárgya az imádatnak.

3. Isten változatlan jelleme

4:3.1 (57.6) Az ember túl régóta gondolkodik úgy Istenről, mint aki olyan, mint ő maga. Isten nem féltékeny az emberre vagy a világegyetemek mindenségének bármely más lényére, és nem volt az és nem is lesz az. Tudván tudva, hogy a Teremtő Fiú szándéka az emberrel az, hogy a bolygói teremtés remekműve legyen, hogy a teljes föld ura legyen, ezért annak látványa, hogy az embert a saját alantas kedvtelései irányítják, hogy fa-, kő- és aranybálványok előtt leborul, hogy önző késztetéseknek enged – vagyis e hitvány jelenetek arra indítják Istent és az ő Fiait hogy féltsék az embert, nem pedig arra, hogy féltékenyek legyenek rá.

4:3.2 (57.7) Az örökkévaló Isten képtelen haragudni és mérgelődni abban az értelemben, ahogy ezeket az érzelmeket és e megnyilvánulásokat az ember értelmezi. Ezen érzelmek közönségesek és hitványak; aligha méltók arra, hogy azokat emberinek nevezzék, hát még isteninek; és az ilyen magatartásformák az Egyetemes Atya tökéletes természetétől és dicső jellemétől teljesen idegenek.

4:3.3 (58.1) Az Isten megértésével kapcsolatban az urantiai halandók nagyon sok nehézsége a luciferi lázadás és a Kaligasztia-féle árulás messze ható következményeiből ered. A bűn által el nem szigetelt bolygókon az evolúciós fajok sokkal jobb fogalmakat képesek alkotni az Egyetemes Atyáról; ők kevésbé szenvednek fogalomzavarban, kevesebbet szenvednek fogalomtorzulásoktól és tévképzetektől.

4:3.4 (58.2) Isten semmit sem bán meg, amit valaha is tett vagy éppen tesz vagy valaha is tenni fog. Ő végtelenül bölcs és mindenható is. Az emberi bölcsesség az ember próbálkozásainak és a megtapasztalt tévedéseinek eredményeként jelenik meg; Isten bölcsessége az ő végtelen világegyetemi látásmódjának korlátlan tökéletességében áll, és ezen isteni mindentudás hatékonyan irányítja az alkotó szabad akaratot.

4:3.5 (58.3) Az Egyetemes Atya sohasem tesz semmi olyat, amelynek eredménye szomorúság vagy sajnálkozás lenne, viszont az ő Teremtő személyiségei terveinek és munkájának eredményét képező, saját akarattal bíró teremtmények a központtól távol eső világegyetemekben a szerencsétlen választásaik révén néha kiváltják az isteni sajnálat érzelmeit az ő Teremtő szüleik személyiségeiben. Jóllehet az Atya nem követ el hibákat, nem érez sajnálatot és nem is szomorkodik, ő mégis atyai ragaszkodással bíró lény, és a szíve kétségkívül búsul, amikor a gyermekei nem jutnak el azokra a szellemi szintekre, amelyek elérésére egyébként képesek lennének azzal a segítséggel, melyet önként bocsátott a rendelkezésükre a világegyetemi szellemi-fejlődési tervek és a halandói-felemelkedés irányelvei révén.

4:3.6 (58.4) Az Atya végtelen jósága meghaladja az időben élő lények véges elméjének felfogóképességét; ezért a viszonylagos rosszhoz (de nem a bűnhöz) képest mindig is kell lennie egyfajta szembetűnő különbségnek, hogy a viszonylagos jóság minden szakasza hatékonyan megmutatkozhasson. Az isteni jóság tökéletessége csakis azért érzékelhető a halandó tökéletlen látásmódja révén, mert az az idő és a tér térmozgásokban való kapcsolatának viszonylagos tökéletlenségét feltáró ellenképként mutatkozik meg.

4:3.7 (58.5) Az Isten jelleme végtelenül emberfeletti; ennélfogva az ilyen isteniségi természetnek meg kell személyesülnie, úgy mint az isteni Fiakban, mielőtt azt az ember véges elméje hit révén egyáltalán megragadhatná.

4. Az Isten megértése

4:4.1 (58.6) Isten az egyetlen állandó, független és változatlan lény a világegyetemek teljes mindenségében, nincs semmi, ami számára kívül vagy rajta túl lenne, nincs múltja, sem pedig jövője. Isten célirányos energia (alkotó szellem) és abszolút akarat, és ezek önmaguktól létezők és egyetemesek.

4:4.2 (58.7) Lévén, hogy az Isten önmagától létező, ezért abszolút független. Éppen hogy az Isten állandó-azonossága alkotja a változás ellenpontját. „Én, az Úr, meg nem változom.” Isten változhatatlan; de amíg nem éritek el a fejlődés paradicsomi szintjét, mindaddig nem is lesztek képesek megérteni még annak alapjait sem, hogy Isten miként megy át az egyszerűségből az összetettségbe, az azonosságból a változatosságba, a nyugalomból a mozgásba, a végtelenségből a végességbe, az isteniből az emberibe és az egységből a kettősségbe és a hármasegységbe. Hisz Isten képes módosítani az ő abszolútságának megnyilvánulásait, mert az isteni változhatatlanság nem jelent egyúttal mozdíthatatlanságot is; Istennek van akarata – ő maga akarat.

4:4.3 (58.8) Isten az abszolút önmeghatározás lénye; az ő világegyetemi megnyilvánulásainak nincsenek határai, leszámítva azokat, amelyeket önként vállal, és az ő szabad akaratú cselekedeteit is csak azon isteni minőségjegyek és tökéletes magatartásformák korlátozzák, amelyek az ő örökkévaló természetének eredendő sajátjai. Ennélfogva Isten úgy viszonyul a világegyetemhez, mint végleges jósággal és végtelen-teremtői szabad akarattal rendelkező lény.

4:4.4 (58.9) Az Atya-Abszolút a teremtője a központi, tökéletes világegyetemnek, és ő az Atyja az összes többi Teremtőnek. A személyiséget, a jóságot és számos egyéb jegyet Isten megoszt az emberrel és más lényekkel, viszont a végtelen akarat csakis az ő sajátja. Istent az ő alkotó cselekedeteiben csak az ő örökkévaló természetéből fakadó érzések és az ő végtelen bölcsességének parancsai korlátozzák. Isten személyesen csak azt választja, ami végtelenül tökéletes, s így választja a központi világegyetem fenséges tökéletességét; és miközben a Teremtő Fiak teljes mértékben osztoznak az ő isteniségében, sőt még az ő abszolútságának egyes szakaszaiban is, őket együttesen nem korlátozza az Atya végtelen akaratát irányító végleges bölcsesség. Ennélfogva a fiak Mihály-rendjébe tartozók esetében az alkotó szabad akarat még tevékenyebbé, teljesen istenivé és közel véglegessé, ha csak nem abszolúttá válik. Az Atya végtelen és örökkévaló, de az ő saját akaratán alapuló önkorlátozásának lehetőségét tagadók éppen az ő saját akaratán alapuló abszolútságának fogalmát tagadják.

4:4.5 (59.1) Isten abszolútsága a világegyetemi valóságnak mind a hét szintjét áthatja. Ezen abszolút természet egésze annak a viszonynak is az alanya, amely a Teremtő és annak világegyetemi teremtmény-családja között van. Talán pontosság jellemzi a háromsági igazságosságot a világegyetemek mindenségében, de az idő teremtményeihez fűződő kiterjedt családi kapcsolatában a világegyetemek Istenét isteni érzés vezérli. Először és utoljára – örökké – a végtelen Isten Atya. Tőlem azt kérték, hogy az összes cím közül, mellyel őt megfelelően illethetnénk, a teremtésösszesség Istenét úgy mutassam be, mint az Egyetemes Atyát.

4:4.6 (59.2) Az Atya Istenben a szabad akarat szerint való cselekvést nem uralja hatalom, és nem is egyedül értelem vezérli; az isteni személyiség úgy határozható meg, mint amely szellemlényegű és amely a világegyetemek számára szeretetként nyilvánítja ki magát. Ennélfogva az Első Forrás és Középpont a világegyetemek teremtmény-személyiségeivel kialakított minden személyes kapcsolatában mindig és következetesen egy szerető Atya. Isten a szó legmagasabb rendű értelmében Atya. Örökké az isteni szeretet tökéletes eszményelvűsége hajtja, és e gyöngéd természet abban találja meg a legerősebb kifejeződési formáját és a legnagyobb mértékű megelégedést, hogy szeret, és hogy szeretik.

4:4.7 (59.3) A tudományban Isten az Első Ok; a vallásban ő az egyetemes és szerető Atya; a bölcseletben ő az egyetlen lény, aki önmagától fogva létezik, akinek létezése egyetlen más lénytől sem függ, aki viszont a létezés valóságával jótékonyan felruház minden dolgot és minden egyéb lényt. De kinyilatkoztatás szükséges annak láttatásához, hogy a tudomány Első Oka és a bölcselet önmagától létező Egysége egyúttal a vallás, a teljes irgalom és a jóság Istene is, aki elkötelezett az ő földi gyermekei örök továbbélésének előmozdítása iránt.

4:4.8 (59.4) A Végtelen fogalmának megragadására vágyunk, de az Isten tapasztalás-eszméjét imádjuk, azt, amit az Istenségről alkotott legmagasabb rendű fogalmunk személyiségi és isteniségi tényezői kapcsán bárhol és bármikor képesek vagyunk felfogni.

4:4.9 (59.5) Egy győzedelmes emberi élet tudatossága a földön abban a teremtményi hitben fogan, mely vállalni meri a létezés minden egyes visszatérő kihívását, amikor szembesülve a rémítő emberi korlátokkal, megteszi a hűségnyilatkozatot, miszerint: Még ha én nem is vagyok képes ezt megtenni, él énbennem valaki, aki viszont igen, és aki meg is fogja tenni ezt, s ő a világegyetemek mindensége Atya-Abszolútjának része. És ez „a győzedelem, amely legyőzi a világot, a ti hitetek.”

5. Az Istenről alkotott téveszmék

4:5.1 (59.6) A vallási hagyomány nem más, mint a letűnt korok Istent ismerő emberei által megszerzett tapasztalatok tökéletlenül megőrzött emléke, de az ilyen emlékek nem megbízható útmutatók a vallásos élethez, nem megbízható ismereti alapok az Egyetemes Atyáról. Az ilyen ősi hitbéli meggyőződéseket minden esetben megmásította a hajdani ember hitregeteremtő voltának ténye.

4:5.2 (60.1) Az Isten természetét illető zűrzavar egyik legnagyobb forrása az Urantián annak a következménye, hogy a szent könyveitek nem tudtak egyértelmű különbséget tenni a paradicsomi Háromság személyiségei között, valamint a paradicsomi Istenség és a helyi világegyetemi teremtők és irányítók között. A papjaitok és prófétáitok, akik a múltban lezajlott megítéltetésekről csak részleges ismeretekkel rendelkeztek, képtelenek voltak világosan megkülönböztetni a Bolygóhercegeket, a Csillagrendszer Fejedelmeket, a Csillagvilági Atyákat, a Teremtő Fiakat, a Felsőbb-világegyetem Urait, a Legfelsőbb Lényt és az Egyetemes Atyát. Az alárendelt személyiségektől, mint például az élethordozóktól és a különböző egyéb angyali rendbe tartozóktól érkezett üzenetek közül sokat a feljegyzéseitek úgy mutattak be, mint magától az Istentől jövőket. Az urantiai vallásos gondolkodásban még mindig keverednek az Istenség társszemélyiségei magával az Egyetemes Atyával úgy, hogy mindegyikükre egyazon megjelölés vonatkozik.

4:5.3 (60.2) Az urantiai emberek tovább szenvednek a kezdetleges istenképek hatásától. Azokról az istenekről van szó, akik viharként tombolnak; akiknek haragjától a föld rázkódik és akik mérgükben lesújtják az embert; akik az elégedetlenségüket úgy fejezik ki, hogy éhínséggel és árvizekkel sújtják az embereket – ezek a kezdetleges vallás istenei; ők nem azok az Istenek, akik a világegyetemekben élnek és kormányoznak. Az ilyen fogalmak azon idők emlékei, amikor az emberek azt feltételezték, hogy a világegyetemet ilyen képzelt istenek szeszélye irányítja és uralja. De a halandó ember már kezdi felismerni, hogy a viszonylagos törvény és rend területén él, már ami a Legfelsőbb Teremtők és a Legfelsőbb Szabályozók igazgatási elveit és gyakorlatát illeti.

4:5.4 (60.3) Az a kezdetleges felfogás, hogy egy mérges Istent megbékítsenek, hogy egy megsértett Urat kiengeszteljenek, hogy az Istenség kegyét elnyerjék áldozatokon és vezeklésen, sőt akár véráldozaton keresztül is, egy teljesen gyerekes és kezdetleges vallást képvisel, olyan életfelfogást, mely méltatlan a tudomány és az igazság felvilágosult korához. Az ilyen hitbéli meggyőződések a legnagyobb mértékben visszataszítóak a világegyetemekben szolgáló és uralkodó mennyei lények és isteni vezetők számára. Isten elleni nyílt támadásnak minősül azt hinni, úgy tartani vagy azt tanítani, hogy ártatlan vérét kell ontani ahhoz, hogy az ő kegyét elnyerjük, vagy hogy a képzelt isteni haragot magunkról elhárítsuk.

4:5.5 (60.4) A héberek hitték, hogy „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat”. Nem tudtak megszabadulni attól a régi, pogány felfogástól, hogy az Istenek csak a vér láttán engesztelhetők ki, habár Mózes tevékenysége valódi előrelépést hozott, amikor az emberáldozatot megtiltotta és annak helyébe – a beduin követőinek gyermeteg és nehézkes felfogására tekintettel – állatok szertartásos feláldozását állította.

4:5.6 (60.5) A paradicsomi Fiúnak a világotokon való megtestesülése egy bolygókorszak lezárulásához kapcsolódott; elkerülhetetlen volt, és nem azért vált szükségessé, hogy az Isten kegyét valaki elnyerje. E megtestesülés történetesen a Teremtő Fiú utolsó személyes cselekedete is volt abban a hosszú kalandban, melynek során kiérdemelte az ő világegyeteme feletti, tapasztalás útján elnyerhető fennhatóságot. Mily szánalmas felfogása az Isten végtelen jellemének az a tanítás, mely szerint az ő atyai szíve zord és kemény maradt a teremtményeinek szerencsétlenségei és nyomorúságai láttán, és az ő gyöngéd irgalma egészen addig nem nyilvánulhatott meg, amíg meg nem látta az ő bűntelen Fiát a Kálvária keresztjén vérezni és meghalni!

4:5.7 (60.6) De az Urantia lakosai meg fognak szabadulni az Egyetemes Atya természetével kapcsolatos ezen ősi tévedésektől és pogány babonáktól. Az Istenről szóló igazság kinyilatkoztatásának megjelenésével az emberi faj elkerülhetetlenül megismeri az Egyetemes Atyát a Teremtő Fiú szép jellemében és szerethető tulajdonságaiban, melyeket oly csodálatosan mutatott be, mikor úgy tartózkodott az Urantián, mint az Ember Fia és az Isten Fia.

4:5.8 (61.1) [Közreadta egy uverszai Isteni Tanácsos.]

Foundation Info

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Urantia Foundation, 533 W. Diversey Parkway, Chicago, IL 60614, USA
Tel: +1-773-525-3319; Fax: +1-773-525-7739
© Urantia Foundation. Minden jog fenntartva.