Ima és istenimádat
Nyomtatóbarát változat
IMA ÉS ISTENIMÁDAT
I. TERMÉSZETIMÁDÁS
1. Az ősi időkben az istenimádást azok a természeti dolgok ösztönözték, melyek közvetlenül az ember közelében voltak. 85:0.2
2. A halandó ember mindent imádott a föld színén, beleértve önmagát is. 85:0.4
3. Az ember imádatának első tárgya a kő volt. 85:1.1
4. A kőimádást a hegyimádás követte, istenek lakoztak a hegyekben, démonok a barlangokban. 85:1.5
5. A faimádás kultusza a legrégibb vallások közé tartozik. 85:2.3
6. A felhőket, a jégesőt, a szélviharokat, a mennydörgést és a villámlást is félte és imádta az ősi ember. 85:4.3
7. A természetimádás elvezetett a nap, a hold és a csillagok istenítéséig. 85:5.1
8. A tűzimádás sokáig tartotta magát. 85:4.4
9. Az ember legkorábbi félelme úgy vált vallási jellegűvé, hogy a természet megszemélyesült, szellemiesült és később megistenült az emberi tudatban. 86:0.2
II. VÉLETLEN ÉS SZERENCSE
1. A korai ember a véletlentől való félelemben élt. Számára szerencsejáték volt a létezés. 86:1.4
2. Még a bölcs is azt mondta: „nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal.” 86:1.6
3. A vadember mindent megszemélyesített – a természet és a véletlent is. 86:2.3
4. Később a jószerencse összekapcsolódott a jó szellemekkel, a balszerencse pedig a rossz szellemekkel. 86:6.4
5. A vadember készségesen megfizette a félelem és a papi ajándékok díját azért, hogy a balszerencse elleni varázslási biztosításra szert tegyen. 86:7.1
6. A mai ember elvette a biztosítási üzletet a papoktól és a gazdasági területre helyezte át. 86:7.2
III. A KÍSÉRTETTISZTELET
1. A kísértetfélés volt a forrása az összes világvallásnak. 87:4.1
2. Az emberek úgy tekintettek a szellemekre, mint amelyek csaknem korlátlan jogokkal rendelkeznek, kötelezettségeik viszont nincsenek. 87:5.1
3. Az önbecsmérléssel azt akarták megelőzni, hogy a szellemek féltékennyé váljanak az emberre. Mindez a civilizált szerénység, tartózkodás kialakulásához vezetett. 87:5.7
4. A kísértetek megbékítésére és a szellemek megvesztegetésére irányuló erőfeszítések vezettek el a bölcseleti világszemlélet kialakulásához. 87:5.9
5. A kísértettisztelet elkerülhetetlenné tette az ősök imádását. 87:3.1
6. Az evolúciós vallás az embernek az ismeretlennel, a megmagyarázhatatlannal és a felfoghatatlannal szembeni félelméből született. 90:0.3
IV. HALÁLFÉLELEM
1. A korai ember számára a halál a véletlen és a rejtély zavarba ejtő keverékét jelentette. 86:3.1
2. Az álmok tették le a jövőbeli létezésben való hit alapjait. 86:4.2
3. A kísértettisztelet vezetett el az ismétlődő megtestesülésekben való hithez. 86:4.5
4. A haláltól azért féltek, mert az egy újabb kísértetnek a megszabadulását, s ebből következően a vele való küzdelemmel járó gondokat hozta. 87:1.1
5. A temetési szertartás az ember azon törekvéséből ered, hogy megszabaduljon a kísértettől. 87:2.3
6. Az ember természeti környezetet örökölt, társadalmi környezetre tett szert és kísértet környezetet képzelt el magának. Az állam az ember válasza a természeti környezetére, az otthon a társadalmi környezetére, az egyház pedig a csalóka kísértet környezetére. 86:6.1
V. BŰVTÁRGYAK, VARÁZSLÁS ÉS BŰBÁJ
1. Korszaknyi időkön át létezett az „élet leheletének” fétise. 86:5.13
2. A szellemtől való megszállottság tantétele fetisizmus. 88:0.1
3. A kegytárgyakban való hit a bűvtárgyak tiszteletéből nőtt ki. 88:2.1
4. A varázslás tudománnyá fejlődött, a csillagjóslás elvezetett a csillagászat kialakulásához; a varázserejű számokban való hit megalapozta a matematikát. 88:6.5
5. A nyelv sok olyan kövületet őriz, melyek a varázslással kapcsolatos babonaságra utalnak, mint például a megigézett, elbűvölő, csodálkozó szavak. 88:6.7
6. Az ősi varázslás volt a mai tudomány gubója. 88:6.8
VI. SZENTSÉGEK ÉS SZERTARTÁSOK
1. Az üdvözülés feltételét a szertartásos fogadalmak, vallási ígéretek, szent eskük, böjtölés és imádkozás képezte. Majd következett az önmegtartóztatás, az önsanyargatás és a nélkülözés. 87:6.16
2. Az áldozás tisztelete a fejlődése során átalakult a szentség imádásává. 89:9.4
3. A vallási szokások fejlődési iránya a kiengeszteléstől, a bajok elkerülésétől, az elűzéstől, a kényszerítéstől, a megbékítéstől és a lecsendesítéstől az áldozás, a vezeklés és a megváltás felé mutatott. 90:0.1
4. A szertartás megszentesíti a szokásokat és hitregéket tart fenn. 90:5.2
5. A megmagyarázhatatlan keresése gyakorta vezet társadalmi elszigetelődéshez és vallási megszállottsághoz. 91:7.1
6. A köznép vigaszt keresett és az üdvözülés ígéretét akarta. 98:4.1
VII. A FEJLŐDŐ IMA
1. A legkorábbi imaformákat nem Istennek címezték; olyanok voltak, mintha azt mondanánk: „Kívánj szerencsét!” 91:0.2
2. Az Isten-tudat kialakulásával e kérelmek elérték az ima szintjét. 91:0.3
3. Az ember már azelőtt imádkozott, hogy ismerte volna Istent – akkor imádkozott, amikor szükséges szenvedett vagy amikor örvendezett. 91:8.1
4. A kezdetleges ima egyfajta alkudozó kérelem volt az istenekkel. 89:8.8
5. A korai ima aligha volt istenimádás, mert egészségre, vagyonra és életre irányult. 89:8.8
6. Az ima lehet bosszúért való dühös kiáltás vagy az Isten felszabadult fiának örömkifejeződése. 91:8.7
VIII. AZ IMA TERÜLETE
1. Az ima az ember és a Teremtője közötti bensőséges közösség. 91:2.5
2. Nem lehetséges szétválasztani az ima lélektani és szellemi vonásait. 91:3.6
3. Az ima nem lehet erkölcsi, amikor a kérelmező a társaival szembeni önző előny megszerzésére törekszik. 91:4.1
4. Az imát sohasem szabad úgy lealjasítani, hogy helyettesítse a tettet. 91:4.2
5. Az ima nem változtatja meg az Isten hozzáállását, de komoly változásokat hozhat az imádkozóban. s. 91:4.5
6. Az ima biztos gyógymód a mások bírálgatására való hajlamaink legyőzésére. 91:5.3
7. Türelemmel kell viszonyulniuk azokhoz, akik kezdetleges imaformákat használnak. 91:5.7
8. Az ima nem a szervi betegségek gyógyítására szolgáló eljárás. 91:6.2
9. Az ima gazdagíthatja az életet, az istenimádás rávilágít a beteljesülésre. 102:4.5
10. Jézus tizenhat feltételét mutatta be a hatékony imának. 146:2.1
IX. IGAZ ISTENIMÁDAT
1. A legfelsőbb értelemben csakis az Egyetemes Atyát imádjuk. 5:3.1
2. Az istenimádat az Atya személyiségkörén át továbbítódik. 5:3.2
3. Az istenimádatban semmit sem kérünk. 5:3.3
4. Az istenimádat oldaláról nézve egy az Isten – egyesített és személyes Istenség. 56:4.5
5. Az istenimádat a paradicsomi létezés legmagasabb szintű öröme. 27:7.5
X. VALÓDI VALLÁS
1. A korai keresztény tiszteletfajta igencsak hatékony volt, azonban számos alapeszméjének pusztulásával mára elerőtlenedett. 87:7.4
2. Egyetlen tiszteletfajta sem képes a túlélésre, hacsak nem foglal magába valamilyen ellenállhatatlan erejű rejtélyt. 87:7.9
3. A tantételek lehetnek különbözők, de az istenimádás egysége megteremthető. 92:7.4
4. A vallás az alapja és a vezérlő csillaga minden tartósan fennálló társadalomnak. 92:7.15
5. Jézus úgy tágította ki a szomszéd fogalmát, hogy az magába foglalja az egész emberiséget. 103:5.2
6. A tudománynak és a vallásnak egyaránt nagy szüksége van a bátor önbírálatra. 103:7.7
7. A héberek vallása az erkölcsöt dicsőítette, a görögöké a szépséget. Pál hitet, reményt és irgalmasságot hirdetett. Jézus a szeretet, a biztonság és a szolgálat vallását nyilatkoztatta ki. 196:3.19
8. Jézus számára az ima „az Atya akaratának megcselekedése”, vallásos életmód volt. 196:0.10
XI. VALLÁS ÉS CIVILIZÁCIÓ
1. Bármely eszme ereje nem az igazságtartalmában rejlik, hanem az emberek számára vonzó voltában. 92:3.3
2. A vallás hátráltatja a társadalmi fejlődést, de vallás nélkül nem lenne sem erkölcs, sem etika. 92:3.6
3. Az evolúciós vallás az ember legköltségesebb, viszont hatékony intézménye. 92:3.8
4. A vallás az a hatékony ösztöke, mely kimozdítja a tunya emberiséget a tehetetlenségéből, hajtva őt előre az értelem és a bölcsesség felé. 92:3.9
5. Az egyház az elfajzottság támogatásával késleltette a polgárosodott viszonyok fejlődését. 99:3.5
6. Ezekben a meg nem állapodott időkben az ember soha nem tapasztalt mértékben igényli az egészséges vallás kiegyensúlyozó erejét. 99:4.6
7. Az Urantia kinyilatkoztatás mindenségtana nem sugalmazás. 101:4.2
8. Minden új kinyilatkoztatás új tiszteletfajta születéséhez vezet; új és helyes jelképrendszer kialakulásával együtt. 87:7.6
9. Eddig öt korszakos kinyilatkoztatásra került sor az Urantián:
1. A dalamatiai tanítások
2. Az édeni tanítások
3. A sálemi Melkizedek
4. A názáreti Jézus
Az Urantia írások 92:4.4
BIBLIAI HIVATKOZÁSOK: Zsolt. 66:18, Péld. 21:13, 1Jn. 5:14-15, Zsolt. 34:17, Péld. 15:8, Jn. 15:7, Zsolt. 37:4, Jak. 1:5, Lk. 18:1, Mk. 14:38, Fil. 4:6-19, Jer. 29:12-13, Zsolt. 92:1, Kol. 4:2, 1Tesz. 5:18