170. írás, A mennyország

   
   Bekezdésszámozás: Be | Ki
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az Urantia könyv

170. írás

A mennyország

170:0.1 (1858.1) MÁRCIUS 11-én, szombat délután mondta el Jézus az utolsó beszédét Pellában. Ez a nyilvános segédkezésének emlékezetes beszédei közé tartozott, mely a mennyország teljes körű és kimerítő tárgyalását jelentette. Jézus tisztában volt az apostolok és a tanítványok elméjében uralkodó zavarral a „mennyország” és az „Isten országa” fogalom jelentéstartalmát és jelentőségét illetően, mely fogalmakat az alászállási küldetésének felcserélhető megjelöléseiként alkalmazott. Bár magának a menny-ország kifejezésnek elégségesnek kellett volna lennie ahhoz, hogy minden vonatkozásban elkülönülést jelentsen a földi országoktól és az ideigvaló kormányoktól, de mégsem volt az. A világi király eszméje túlságosan is mélyen gyökerezett a zsidó elmében, semhogy egyetlen nemzedék alatt ki lehetett volna szorítani onnan. Ezért Jézus először nem helyezkedett szembe nyíltan az országról alkotott, régóta kedvelt fogalommal.

170:0.2 (1858.2) Ezen a szombat délutánon a Mester megpróbálta tisztázni a mennyországról szóló tanítást; minden nézőpontból vizsgálta a tárgyat és megkísérelt rávilágítani arra a sok különféle értelmére, melyekben a fogalmat használták. E beszámolóban úgy közöljük ezt a beszédet, hogy kiegészítjük számos olyan állítással, melyeket Jézus korábbi alkalmakkor tett és hozzáteszünk néhány olyan megjegyzést is, melyek csak az apostolok előtt hangzottak el az e napon folytatott esti viták során. Néhány olyan megjegyzést is teszünk, melyek a későbbi keresztény egyházhoz köthetően az országra vonatkozó eszme fejlődésével kapcsolatosak.

1. A mennyországgal kapcsolatos felfogások

170:1.1 (1858.3) Jézus beszédének ismertetése során meg kell említenünk, hogy a héber írásokban több helyen is szerepel a mennyország kettős fogalma. A próféták az Isten országát úgy mutatták be, mint:

170:1.2 (1858.4) 1. Jelenlegi valóságot; és mint

170:1.3 (1858.5) 2. Jövőbeli reményt – amikor az ország a maga teljességében megvalósul a Messiás megjelenését követően. Ez a Keresztelő János által tanított ország-felfogás.

170:1.4 (1858.6) Jézus és az apostolok már a kezdetektől fogva tanították mindkét felfogást. Volt két másik eszme is az országról, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni:

170:1.5 (1858.7) 3. Az a későbbi felfogás, mely egy természetfeletti eredetű és csodákkal beköszöntő, világméretű és magasabb rendű országot takar.

170:1.6 (1858.8) 4. Egy olyan isteni ország létrehozásáról szóló perzsa tanítások, mely a jónak a rossz feletti győzelme elérését jelenti a világ végén.

170:1.7 (1858.9) Épp Jézusnak a földre érkezése előtt, a zsidók az országgal kapcsolatos mindezen eszméiket összekeverték és összevegyítették abba a látomásszerű felfogásba, hogy az eljövendő Messiás elhozza a zsidó diadal korszakát, az Isten legfelsőbb uralmának örökkévaló korszakát a földön, az új világot, azt az időszakot, melyben az egész emberiség Jahvét fogja imádni. Azzal, hogy Jézus úgy döntött, hogy felhasználja a mennyországról alkotott fogalmat, azt választotta, hogy a magáévá teszi mind a zsidó, mind a perzsa vidékek leglényegesebb és legmagasabb rendű örökségét.

170:1.8 (1859.1) A keresztény kor évszázadai alatt értelmezett és félreértelmezett mennyországgal kapcsolatos eszmék négy különböző csoportba sorolhatók:

170:1.9 (1859.2) 1. A zsidók felfogása.

170:1.10 (1859.3) 2. A perzsák felfogása.

170:1.11 (1859.4) 3. Jézus személyes-tapasztalási felfogása – „a mennyország bennetek van”.

170:1.12 (1859.5) 4. Azon összetett és zavaros felfogások, melyeket a kereszténység alapítói és terjesztői próbáltak a világra erőltetni.

170:1.13 (1859.6) Bár úgy tűnik, hogy a különböző időszakokban, más és más körülmények között Jézus számos fogalmat adott közre a nyilvános tanításaiban az „országról”, az apostolainak mindig azt tanította, hogy az ország magába foglalja az embernek a földi társaival és a mennyei Atyával kapcsolatos személyes élményét. Az országra vonatkozóan az utolsó kijelentése mindig az volt, hogy „Az ország bennetek van.”

170:1.14 (1859.7) A „mennyország” kifejezés jelentésével kapcsolatos sok évszázados fogalomzavart három tényező váltotta ki:

170:1.15 (1859.8) 1. Az abból eredő utólagos értelmezési zavar, hogy Jézus és az apostolok fokozatosan alakították az „ország” eszméjét s ennek révén e fogalom különböző fejlődési szakaszokon ment át.

170:1.16 (1859.9) 2. Az a zavar, mely elkerülhetetlenül együtt járt azzal, hogy a korai kereszténység átültette azt a zsidó talajból nem-zsidó talajba.

170:1.17 (1859.10) 3. Azzal a ténnyel eredendően együtt járó zavar, hogy a kereszténység olyan vallássá vált, mely Jézus személyének központivá tett felfogása köré szerveződött; az országról szóló evangélium egyre inkább a róla szóló vallássá lett.

2. Jézus felfogása az Országról

170:2.1 (1859.11) A Mester világossá tette, hogy a mennyországnak az Isten atyasága igazságának és az emberek közötti testvériség kölcsönösen összefüggő tényének kettős fogalmával kell kezdődnie és abban kell összpontosulnia. Egy ilyen tanítás elfogadása, Jézus kijelentése szerint, felszabadítja az embert az állati félelem korszaknyi hosszúságú rabszolgaságából és egyúttal az emberi létet is gazdagítja a szellemi szabadságbeli új élet következő adományaival:

170:2.2 (1859.12) 1. Új bátorság és nagyobb szellemi erő birtoklása. Az országról szóló evangélium rendeltetése az volt, hogy felszabadítsa az embert és arra ösztönözze, hogy merjen reménykedni az örök életben.

170:2.3 (1859.13) 2. Az evangélium új bizodalom és igaz vigasz üzenetét hordozta minden ember számára, még a szegények számára is.

170:2.4 (1859.14) 3. Önmagában is az erkölcsi értékek új mércéje, egy új etikai mérőrúd volt, mellyel az emberi viselkedés mérhető. Az emberi társadalom származékos új rendjének eszményképét ábrázolta.

170:2.5 (1859.15) 4. A szellemi felsőbbrendűségét tanította az anyagihoz képest; dicsőítette a szellemi valóságokat és magasztalta az emberfeletti eszményképeket.

170:2.6 (1860.1) 5. Ez az új evangélium úgy emelte ki a szellemi előrehaladást, mint az élet igazi célját. Az emberi élet új erkölcsi értékkel és isteni méltósággal lett felruházva.

170:2.7 (1860.2) 6. Jézus azt tanította, hogy az örök valóságok alkotják az igaz földi törekvés folyományát (jutalmát). Az ember halandói léte a földön egy nemes rendeltetési cél felismerésének eredményeképpen új jelentéstartalmakkal telítődött.

170:2.8 (1860.3) 7. Az új evangélium megerősítette, hogy az emberi üdvözülés nem más, mint egy nagy távlatú isteni szándék kinyilatkoztatása, mely cél a jövőben, az Isten üdvözült fiai végtelen szolgálatának kiteljesedése által érhető el és valósul meg.

170:2.9 (1860.4) E tanítások fedik le az országról Jézus által közreadott, kibővített felfogást. E nagyszerű fogalom nemigen foglaltatott benne Keresztelő János kezdetleges és zavaros ország-tanításaiban.

170:2.10 (1860.5) Az apostolok nem voltak képesek felfogni a Mester országgal kapcsolatos közléseinek valódi jelentését. Jézus tanításainak későbbi eltorzítása, amint annak példái az Újszövetségben megjelennek, azért történt meg, mert az evangéliumi írókat befolyásolta az a meggyőződés, hogy Jézus akkoriban csak rövid időre van távol a világtól; hogy hamarosan visszatér megteremteni az országot hatalomban és dicsőségben – ez éppen olyan eszme volt, amilyenben akkor hittek, amikor még velük volt a húsvér testben. Jézus azonban nem kapcsolta össze az ország megalapítását az e világba való visszatérésével. Az, hogy évszázadok múltak el úgy, hogy semmi jele az „új korszak” beköszöntének, semmiképpen nincs ellentmondásban Jézus tanításával.

170:2.11 (1860.6) E beszédében megtestesülő nagyszerű törekvést az a kísérlet képezte, hogy a mennyország fogalmát átalakítsa az Isten akarata megcselekedésének felfogásbeli eszményévé. A Mester már régóta tanította a követőit úgy imádkozni, hogy „Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg”; és ez alkalommal komolyan törekedett arra, hogy rávegye őket az Isten országa fogalmának elhagyására a nagyobb gyakorlati értékkel bíró megfelelőjéért, az Isten akaratáért. De nem járt sikerrel.

170:2.12 (1860.7) Jézus azt szerette volna, hogy az ország, a király és az alattvalók fogalmát cseréljék le a mennyei család, a mennyei Atya, és az Isten felszabadított fiainak fogalmára, akik örömteli és önkéntes szolgálatot végeznek az embertársaikért, és felvilágosult magasztossággal imádják az Atya Istent.

170:2.13 (1860.8) Eddig az apostolok kettős nézőponttal rendelkeztek az országról; úgy tekintették, mint ami:

170:2.14 (1860.9) 1. személyes tapasztalás dolga, mely már az igaz hívek szívében jelen van, és

170:2.15 (1860.10) 2. faji vagy világi jelenségek kérdése; hogy az ország a jövőben lesz, valami olyan lesz, amit várni kell.

170:2.16 (1860.11) Úgy tekintettek az emberek szívében beköszöntő országra, mint amely fokozatos fejlődés eredménye, amely úgy működik, mint a kovász a tésztában, és úgy növekszik, mint a mustármag. Azt hitték, hogy a faji vagy világi értelemben vett ország eljövetele hirtelen és látványos esemény lesz. Jézus folyvást azt magyarázta nekik, hogy a mennyország az ő személyes tapasztalásuk a szellemi élet felsőbb minőségeinek megértésében; hogy a szellem-tapasztalás valóságai fokozatosan átalakulnak az isteni bizonyosság és az örökkévaló nagyszerűség új és felsőbb szintjeivé.

170:2.17 (1860.12) Ezen a délutánon a Mester az ország kettős természetének új fogalmát világosan megtanította annyiban, hogy bemutatta a következő két szakaszt:

170:2.18 (1860.13) „Az első. Az Isten országa e világban, a legfőbb vágy az Isten akaratának megcselekedésére, az ember önzetlen szeretete, mely megtermi a fejlettebb etikus és erkölcsös viselkedés jó gyümölcseit.

170:2.19 (1861.1) A második. Az Isten országa a mennyben, a halandó hívők célja, az az állapot, amelyben az Isten iránti szeretet tökéletes, és amelyben az Isten akaratát istenibben cselekszik meg.”

170:2.20 (1861.2) Jézus azt tanította, hogy hit révén a hívő most jut be az országba. A különféle beszédeiben azt tanította, hogy két lényeges dolog szükséges az országba hiten keresztül való belépéshez:

170:2.21 (1861.3) 1. Hit, őszinteség. Kisgyermekként jönni, ajándékként fogadni a fiúi elismerés adományát; kérdés nélkül és az Atya bölcsességében való teljes bizodalommal és igaz bizalommal alávetni magunkat az Atya akarata megcselekedésének; elfogultságtól és előítélettől mentesen jönni az országba; az el nem rontott gyermek módjára nyitottnak és tanulásra késznek lenni.

170:2.22 (1861.4) 2. Igazságvágy. Az igazságosság iránti szomj, szemléletváltás, ama késztetés magunkévá tétele, hogy olyanok legyünk, mint az Isten és megtaláljuk Istent.

170:2.23 (1861.5) Jézus tanítása szerint a bűn nem valamiféle sérült természet szüleménye, hanem az engedetlen akarat uralta értelmes elme terméke. A bűn vonatkozásában azt tanította, hogy az Isten már megbocsátott; hogy az ilyen megbocsátást a társainknak való megbocsátással tesszük személyesen is megtapasztalhatóvá. A húsvér testben élő testvérednek való megbocsátással teremted meg a képességet a saját lelkedben arra, hogy a saját helytelen tetteidért való isteni megbocsátás valóságát befogadd.

170:2.24 (1861.6) Amikorra János apostol elkezdte megírni Jézus életének és tanításainak történetét, a korai keresztényeknek már oly sok gondjuk akadt az Isten-országa eszmével, mint az üldöztetésük előidézőjével, hogy jórészt mellőzték a fogalom használatát. János sok szót ejt az „örök életről”. Jézus gyakorta beszélt úgy arról, mint az „élet országáról”. Gyakran utalt arra is, hogy „az Isten országa bennetek van”. Egy alkalommal úgy beszélt az ilyen tapasztalásról, mint „családi közösségről az Atya Istennel”. Jézus sok fogalommal próbálta meg lecserélni az országot, de sohasem járt sikerrel. Egyebek mellett használta ezeket is: az Isten családja, az Atya akarata, az Isten barátai, a hívek közössége, az emberek testvérisége, az Atya nyája, az Isten gyermekei, a hűek közössége, az Atya szolgálata és az Isten felszabadított fiai.

170:2.25 (1861.7) De az ország eszméjének használatát nem tudta elkerülni. Több mint ötven évvel később, csak miután a római seregek elpusztították Jeruzsálemet, került sor arra, hogy az ország e felfogásának az örök élet tiszteletévé való átalakulása megkezdődjön, akkor, amikor annak társadalmi és intézményi vonatkozásait a gyorsan terjeszkedő és formálódó keresztény egyház átvette.

3. Az igazságossággal kapcsolatban

170:3.1 (1861.8) Jézus mindig is próbálta jól megértetni az apostolaival és a tanítványaival azt, hogy hit révén olyan igazságosságra kell szert tenniük, mely meghaladja ama rabszolgai tettek igazságosságát, melyekkel némely írástudó és farizeus oly nagyra volt a világ előtt.

170:3.2 (1861.9) Bár Jézus azt tanította, hogy a hit, az egyszerű, gyermeki hit a kulcs az ország kapujához, azt is tanította, hogy miután a hívő gyermek belépett a kapun, ott vannak az igazságosság egyre feljebb vivő lépcsőfokai, melyeken minden hívő gyermeknek fel kell mennie annak érdekében, hogy az Isten erős fiait jellemző szellemi képességek teljességének eléréséig növekedjenek.

170:3.3 (1861.10) Az Isten megbocsátásának elfogadását folyamatként vizsgálva megnyilatkozik, hogy miként érhető el az ország igazságossága. A hit a belépti díj az Isten családjába; de a megbocsátás az Isten azon cselekedete, mely a hitedet mint belépti díjat elfogadja. Az Isten megbocsátásának az ország híve által való elfogadása egy meghatározott és tényleges tapasztalást foglal magában és a következő négy lépésből, a belső igazságosság országbeli lépéseiből áll:

170:3.4 (1862.1) 1. Az Isten megbocsátása az ember számára éppen olyan mértékben válik ténylegesen is elérhetővé és személyesen is megtapasztalhatóvá, amilyen mértékben az ember megbocsát a társainak.

170:3.5 (1862.2) 2. Az ember nem bocsát meg igazán a társainak, hacsak nem szereti őket úgy, mint saját magát.

170:3.6 (1862.3) 3. Ezért a szomszédodat magadként szeretni, ez maga a legmagasabb rendű etika.

170:3.7 (1862.4) 4. Az erkölcsös viselkedés, a valódi igazságosság ekkor válik az ilyen szeretet természetes eredményévé.

170:3.8 (1862.5) Ezért nyilvánvaló, hogy az ország igaz és benső vallása biztosan és egyre növekvő mértékben mutatkozik meg gyakorlati módon, társadalmi szolgálatban. Jézus élő vallást tanított, mely arra kötelezi a híveit, hogy szeretetteljes szolgálat végzéséhez fogjanak. Jézus azonban nem tette az etikát a vallás helyébe. Azt tanította, hogy a vallás az ok és az etika az eredmény.

170:3.9 (1862.6) Bármely tett igazságos voltát annak szándékával kell mérni; a jó legmagasabb rendű formái ezért nem tudatosak. Jézus soha nem foglalkozott az erkölcsökkel vagy az etikával, mint olyannal. Teljes mértékben az Atya Istennel való azon befelé irányuló és szellemi közösséggel törődött, mely oly biztosan és közvetlenül mutatkozik meg az ember iránti külső és szeretetteljes szolgálatként. Azt tanította, hogy az ország vallása olyan igaz személyes tapasztalás, melyet senki sem tarthat meg magának; annak tudata, hogy valaki a hívek családjának tagja, elkerülhetetlenül elvezet a családi viselkedés szabályainak gyakorlásához, az ember fivéreinek és nővéreinek szolgálatához a testvériség erősítésének és kiterjesztésének érdekében megtett erőfeszítések által.

170:3.10 (1862.7) Az ország vallása személyes, egyedi; a gyümölcsei, az eredményei családiak, társadalmiak. Jézus soha nem mulasztotta el kiemelni az egyed szentségét, szemben a közösségével. De azt is hangsúlyozta, hogy az ember önzetlen szolgálat révén fejleszti a jellemét; hogy az ember az erkölcsi természetét a társaival való szeretetteljes kapcsolataiban bontakoztatja ki.

170:3.11 (1862.8) Azzal, hogy azt tanította, hogy az ország bennünk van, azzal, hogy felmagasztalta az egyént, Jézus halálos csapást mért a régi társadalomra annyiban, hogy megnyitotta a helyes társadalmi igazságosságra vonatkozó új megítélés időszakát. Ezt az új társadalmi rendet a világ kevéssé ismerte, mert a világ nem volt hajlandó a gyakorlatban is alkalmazni a mennyországról szóló evangélium alapelveit. Amikor e nagyszerű szellemi ország beköszönt a földön, nem pusztán fejlettebb társadalmi és anyagi viszonyok közepette fog megmutatkozni, hanem inkább azon magasabb rendű és gazdagabb szellemi értékek dicsőségeiben, melyek a fejlett emberi kapcsolatok és a fejlődő szellem eredményeinek közelgő korszakára jellemzők.

4. Jézus tanítása az Országról

170:4.1 (1862.9) Jézus sohasem adott pontos meghatározást az országra. Egyszer az ország egyik szakaszát taglalta, más alkalommal meg az Istennek az emberek szívében lévő uralmát jelentő testvériség egy más vetületéről szólt. E szombat délutáni beszéd során Jézus az országnak nem kevesebb mint öt szakaszáról vagy időszakáról beszélt, és ezek a következők voltak:

170:4.2 (1862.10) 1. Az Atya Istennel való élő szellemi közösség személyes és bensőséges megtapasztalása az egyes hívő részéről.

170:4.3 (1863.1) 2. Az evangéliumban hívők gyarapodó testvérisége, a magasabb szintű erkölcsöknek és a kibontakozó etikának ama társadalmi vetületei, melyek annak következtében jelennek meg, hogy az Isten szelleme az egyes hívek szívében uralkodik.

170:4.4 (1863.2) 3. A láthatatlan szellemi lények halandó-feletti testvérisége, mely a földön és a mennyben érvényesül, az Isten emberfeletti országa.

170:4.5 (1863.3) 4. Az Isten akarata tökéletesebb teljesítésének távlata, elmozdulás egy új társadalmi rend hajnala felé a fejlettebb szellemi élettel összefüggésben – az ember következő korszaka.

170:4.6 (1863.4) 5. Az ország a maga teljességében, a fény és élet jövőbeli szellemi korszaka a földön.

170:4.7 (1863.5) Minek okáért mindig vizsgálnunk kell a Mester tanítását, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy ezen öt szakasz közül melyikre utalhat, amikor a mennyország fogalmát használja. Az emberi akarat fokozatos átalakításának folyamata révén és ezen keresztül az emberi döntések befolyásolásával Mihály és a társai hasonlóképpen fokozatosan, de biztosan megváltoztatják az emberi evolúció teljes menetét társadalmi és egyéb téren is.

170:4.8 (1863.6) A Mester ez alkalommal a következő öt pontra helyezte a hangsúlyt, melyek az országról szóló evangélium legfőbb sajátságait képviselik:

170:4.9 (1863.7) 1. Az egyén elsődlegessége.

170:4.10 (1863.8) 2. A saját akarat, mint az emberi tapasztalás meghatározó tényezője.

170:4.11 (1863.9) 3. Az Atya Istennel való szellemi közösség.

170:4.12 (1863.10) 4. Az ember szeretetteljes szolgálatából eredő legmagasabb szintű megelégedettségek.

170:4.13 (1863.11) 5. A szelleminek az anyagit meghaladó volta az emberi személyiségben.

170:4.14 (1863.12) E világ sohasem próbálta ki komolyan, őszintén vagy nyíltan a mennyországról szóló jézusi tantétel lendületes-igazodó eszméit és isteni eszményképeit. De ne szegje kedveteket az ország eszméjének látszólag lassú urantiai fejlődése. Emlékezzetek, hogy a fokozatos evolúció rendje hirtelen és váratlan időszakos változásoknak van kitéve mind az anyagi, mind a szellemi világokban. Jézusnak a megtestesült Fiúként való alászállása épp ilyen különös és váratlan esemény volt a világ szellemi életében. Ne kövessétek el azt a végzetes hibát se, hogy amikor az ország korszak-megnyilatkozását várjátok, nem teremtitek meg azt a saját lelketekben.

170:4.15 (1863.13) Bár Jézus az ország egy jövőbeli állapotára utalt és számos alkalommal bizalmasan tudatta azt is, hogy egy ilyen esemény esetleg valamilyen világméretű válsághelyzetben jelenik meg; és bár több alkalommal ugyancsak határozottan megígérte, hogy valamikor majd visszatér az Urantiára, fel kell jegyeznünk, hogy e két eszmét sohasem kapcsolta össze határozottan. Az ország egy új kinyilatkoztatását ígérte a földön és a valamikori jövőben; megígérte azt is, hogy valamikor majd személyesen is visszajön e világra; de azt nem mondta, hogy e két eseményre egyszerre kerül sor. Mindabból, amit tudunk, ezek az ígéretek vagy ugyanazon eseményre utalnak, vagy nem.

170:4.16 (1863.14) Az apostolai és a tanítványai felettébb bizonyosan összekapcsolták e két tanítást. Amikor az ország nem jelent meg úgy, ahogy azt elképzelték, felidézve a Mesternek az eljövendő országgal kapcsolatos tanítását és emlékezve azon ígéretére, hogy újra eljön, arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az ígéretek ugyanazon eseményre utalnak; és ezért abban a reményben éltek, hogy az ő rövidesen elkövetkező második eljövetele az országnak a maga teljességében történő, erőben és dicsőségben való megteremtését hozza magával. Így az egymást követő hívő nemzedékek ugyanazon ösztönző, ámde beteljesületlen reményt táplálva éltek a földön.

5. Az Országról alkotott későbbi eszmék

170:5.1 (1864.1) Miután összefoglaltuk Jézusnak a mennyországról szóló tanításait, engedélyünk van arra, hogy közreadjunk bizonyos későbbi eszméket, melyek az ország felfogásához kötődtek, és látnoki előrejelzést tegyünk az eljövendő korszakban megmutatkozó országról.

170:5.2 (1864.2) Végig a keresztény hitterjesztés első századaiban a mennyország eszméjét felettébb befolyásolták a görög eszményelvűség akkoriban sebesen terjedő nézetei, a természetesnek, mint a szellemi árnyékának eszméje – és a mulandónak, mint az örökkévaló idő-árnyékának eszméje.

170:5.3 (1864.3) Ám a nagy lépésre, mely a jézusi tanításoknak a zsidó talajból a nem-zsidó talajba való átültetését jelezte, akkor került sor, amikor az ország Messiásából az egyház Megváltója lett; egy olyan vallási és társadalmi szerveződésé, mely Pál és a követői tevékenységéből nőtt ki Jézus alaptanításai hatására, amelyet kiegészítettek Philón eszméi, valamint a jóról és a rosszról alkotott perzsa tantételek is.

170:5.4 (1864.4) A Jézussal kapcsolatos eszméket és eszményképeket, melyek az ország evangéliumára vonatkozó tanításokban testesültek meg, az emberek kis híján nem ismerték meg, mert Jézus követői fokozatosan elferdítették az ő kijelentéseit. A Mesternek az országgal kapcsolatos felfogását két nagy irányzat erőteljesen módosította:

170:5.5 (1864.5) 1. A zsidó hívek továbbra is a Messiást látták benne. Azt hitték, hogy nagyon rövid időn belül visszatérve, Jézus ténylegesen is megteremti a világméretű és többé-kevésbé anyagi országot.

170:5.6 (1864.6) 2. A nem-zsidó keresztények már nagyon korán kezdték elfogadni Pál tantételeit, melyek egyre inkább azon általános meggyőződéshez vezettek, hogy Jézus a Megváltója azon egyház gyermekeinek, mely újdonsült intézményes örököse az ország tisztán szellemi testvérisége korábbi felfogásának.

170:5.7 (1864.7) Az egyház, mint az ország társadalmi velejárója, teljes mértékben természetes és még kívánatos is lett volna. Az egyház rossz volta nem annak létezésében, hanem inkább abban rejlik, hogy csaknem teljesen kiszorította az országgal kapcsolatos jézusi felfogást. Pál intézményesített egyháza a Jézus által hirdetett mennyország tulajdonképpeni helyettesítője lett.

170:5.8 (1864.8) De ne kételkedjetek abban, hogy ugyanez a mennyország, melyről a Mester azt tanította, hogy a hívő ember szívében létezik, hirdettetik majd még a keresztény egyháznak is, éppen úgy, ahogy minden más vallásnak, emberfajtának és nemzetnek is a földön – sőt minden egyénnek is.

170:5.9 (1864.9) A jézusi tanítás szerinti ország, mint az egyéni igazságosság szellemi eszményképe és az ember Istennel való isteni közösségének felfogása, fokozatosan elmerült abban a ködös elképzelésben, mely szerint Jézus személye a Megváltó-Teremtő és ő a közösségbe tagozódott vallási csoport szellemi feje. Ezzel egy hivatalos és intézményes egyház lett a helyettesítője az ország szellem vezette egyénekből álló testvériségének.

170:5.10 (1864.10) Az egyház elkerülhetetlen és hasznos társadalmi eredménye volt Jézus életének és tanításainak; a dolog szomorú voltát az jelentette, hogy az országgal kapcsolatos tanításokra adott társadalmi válasz oly teljesen képes volt felváltani a valódi ország ama szellemi felfogását, amelyet Jézus tanított és megélt.

170:5.11 (1865.1) A zsidók számára az ország az izraelita közösséget jelentette; a nem-zsidók számára a keresztény egyház lett. Jézus számára az ország azon egyének összességét jelentette, akik megvallották hitüket az Isten atyaságában, s ezáltal kijelentették azon őszinte odaadásukat, hogy megcselekszik az Isten akaratát, s ezzel tagjaivá válnak az emberek szellemi testvériségének.

170:5.12 (1865.2) A Mester teljes mértékben felismerte, hogy az országról szóló evangélium terjedésének eredményeként bizonyos társadalmi eredmények meg fognak jelenni a világban; de az volt a szándéka, hogy minden ilyen kívánatos társadalmi megnyilvánulás az egyes hívek benső személyes tapasztalásának, a minden ilyen hívőben ott lakozó és őt megélénkítő isteni szellemmel való tisztán szellemi társaságnak és közösségnek az öntudatlan és elkerülhetetlen velejáróiként, annak természetes gyümölcseiként jelenjen meg.

170:5.13 (1865.3) Jézus látta előre, hogy egy társadalmi szervezet, egy egyház fogja követni az igaz szellemi ország kialakulását, és ez az oka annak, hogy sohasem ellenezte, hogy az apostolok János keresztelési szertartását gyakorolják. Ő azt tanította, hogy az igazságszerető lélek, az, aki vágyik és szomjazik az igazságosságra, Istenre, hit révén bejuthat a szellemi országba; ugyanakkor az apostolok azt tanították, hogy az ilyen hívő a keresztelés külsőséges szertartásos szokásának elvégzése által vétetik fel a tanítványok társadalmi szervezetébe.

170:5.14 (1865.4) Amikor Jézus közvetlen követői felismerték részbeni tévedésüket, miszerint nem fogták fel az egyéni hívő szellem általi vezetése és útbaigazítása révén az emberek szívében megteremtendő országgal kapcsolatos jézusi eszményképet, hozzáfogtak, hogy megmentsék a tanítását attól, hogy teljesen elvesszen, mégpedig azáltal, hogy a Mesternek az országra vonatkozó eszményképét lecserélték egy látható társadalmi szervezet, a keresztény egyház fokozatos megteremtésére. Amikor e helyettesítési programmal végeztek, annak érdekében, hogy megőrizzék a Mester tanításának az ország tényével kapcsolatos következetességét és gondoskodjanak is annak elismertetéséről, elkezdték az országot kitolni a jövőbe. Az egyház, már a biztos megalapozásával egy időben azt kezdte tanítani, hogy az országnak valójában a keresztény korszak betetőzésekor, Krisztus második eljövetelekor kell megjelennie.

170:5.15 (1865.5) Így lett az ország egy korszakfelfogás, egy jövőbeli látogatás eszméje, a Fenséges szentjei végső megváltásának eszményképe. A korai keresztények (és túlságosan sok későbbi keresztény is) általánosan szem elől veszítették az országról szóló jézusi tanításban megtestesülő Atya-és-fiú eszmét, miközben ennek helyébe az egyház jól szervezett társadalmi közösségét tették. Az egyház így mindent összevetve egy olyan társadalmi testvériséggé vált, mely eredményesen váltotta fel Jézusnak a szellemi testvériségről alkotott felfogását és eszményképét.

170:5.16 (1865.6) Jézus eszményi felfogása nagyobbrészt megbukott, de a Mester személyes életére és tanításaira alapozva, s kiegészítve azt az örökkévaló élettel kapcsolatos görög és perzsa felfogásokkal, valamint hozzáadva az ideigvaló és a szellemi szembenállásának philóni tantételét, Pál azon munkálkodott, hogy kiépítse az egyik leghaladóbb emberi társadalmat, mely valaha létezett az Urantián.

170:5.17 (1865.7) Jézus felfogása még mindig él a világ fejlettebb vallásaiban. Pál keresztény egyháza csak egy közösséghez igazított és emberbarátivá tett árnyéka annak, amit Jézus a mennyországként kívánt – és amely minden bizonnyal meg is lesz majd. Pál és az ő utódai az örökkévaló élet kérdéseit részben áttették az egyéntől az egyházhoz. Krisztus így lett az egyház feje, nem pedig minden egyes olyan hívő bátyja, aki hisz az Atya országbeli családjában. Pál és kortársai Jézusnak minden olyan kijelentését, amelynek saját magára és az egyéni hívőre nézve szellemi vonatkozása volt, az egyházra, mint a hívek csoportjára alkalmazták; és ezzel halálos csapást mértek Jézus ama felfogására, hogy az isteni ország az egyes hívek szívében van.

170:5.18 (1866.1) Így a keresztény egyház működése évszázadokon át nagy hátrányt szenvedett, mert arra vetemedett, hogy a magáénak vallja az ország azon rejtélyes erőit és kiváltságait, azokat az erőket és kiváltságokat, melyek csakis Jézus és az ő szellemi hívő testvérei között gyakorolhatók és tapasztalhatók meg. Így már nyilvánvaló, hogy az egyházi tagság nem szükségképp jelenti az országban való társaságot; az egyik szellemi, a másik főként társadalmi.

170:5.19 (1866.2) Előbb-utóbb egy másik és még nagyobb Keresztelő Jánosnak kell megjelennie, aki hirdeti majd, hogy „közel az Isten országa” – értve ez alatt a visszatérést Jézus magas szellemi felfogásához, aki azt hirdette, hogy az ország az ő mennyei Atyjának a hívő szívében meghatározó és minden másnál magasabb rendű akarata – és mindezt úgy fogja tenni, hogy semmilyen formában nem utal sem a látható egyházra a földön, sem Krisztus várva várt második eljövetelére. Fel kell élednie Jézus tényleges tanításainak, melyek újbóli elmondása ellentételezi majd ama korai követőinek munkáját, akik Mihály földi itt tartózkodásának tényéből egy társadalombölcseleti hiedelemrendszer megalkotásához fogtak. Rövid idő alatt a Jézusról szóló történet tanítása csaknem kiszorította az országról szóló jézusi evangélium tanítását. Így egy történelmi vallás váltotta fel azt a tanítást, melyben Jézus összevegyítette az ember legmagasabb rendű eszméit és szellemi eszményképeit az embernek a jövővel kapcsolatos legmagasztosabb reményével – az örökkévaló élettel. Ez volt az ország evangéliuma.

170:5.20 (1866.3) Éppen azért, mert Jézus evangéliuma olyannyira sokrétű volt, néhány évszázad alatt a tanításairól készített feljegyzéseket tanulmányozók sok imádatközösség és szakadár felekezet között oszlottak meg. A keresztény hívek sajnálatos megosztottsága ama kudarcból ered, hogy nem képesek felismerni a Mester sokrétű tanításaiban az ő páratlan életének isteni egyetlenségét. De egykor majd a Jézusban hívők nem lesznek szellemileg ily megosztottak a nem hívőkkel szembeni magatartásuk terén. Mindig is vannak különbségek az észbeli felfogóképességünkben és az értelmi képességünkben, sőt különböző fokú a közösségtudatunk is, de a szellemi testvériség hiánya megbocsáthatatlan és helytelenítendő.

170:5.21 (1866.4) Félreértés ne essék, Jézus tanításainak örök természete nem engedi, hogy azok örökre terméketlenek maradjanak a gondolkodó emberek szívében. A Jézus által elképzelt ország nagyobbrészt megbukott a földön; egyelőre egy külsőséges egyház foglalja el a helyét; de meg kell értenetek, hogy ez az egyház csak a bábállapota az akadályozott szellemi országnak, átviszi azt ezen az anyagi korszakon és még tovább, egy szellemibb megítéltetésre, ahol a Mester tanításai teljesebb körű lehetőséget kapnak a kiteljesedésre. Az úgynevezett keresztény egyház így válik azzá a gubóvá, amelyben a jézusi felfogás szerinti ország jelenleg szunnyad. Az isteni testvériség országa még életben van és a hosszas elszigeteltségéből végül és bizonyosan ki is fog törni, éppoly biztosan, mint ahogy a pillangó is előbújik végül az átalakulási fejlődésen áteső, kevéssé vonzó megjelenésű teremtmény szép kifejléseként.

Foundation Info

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Urantia Foundation, 533 W. Diversey Parkway, Chicago, IL 60614, USA
Tel: +1-773-525-3319; Fax: +1-773-525-7739
© Urantia Foundation. Minden jog fenntartva.