Minoo Claire

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Minoo Claire

Minoo ifjú tinédzserként tette meg az első lépést a spirituális úton, miután elolvasta Richard Bach Jonathan Livingston Seagull című könyvét. A történet igazságokat pendített meg Minoo-ban a lényünk evolúciós természetéről és a tökéletességre való törekvésről. A viszonylag racionális gondolkodású Minoo nem talált olyan hitrendszert, amely választ adott volna a kérdéseire, vagy oltotta volna az igazság utáni szomját, mígnem 32 évvel ezelőtt, főiskolás korában az Urantia könyv "rátalált". A könyv azóta is ott van az éjjeliszekrényén, és az élete legnagyobb ajándékának és áldásának tartja.

Minoo több nemzetközi iskolába járt a világ különböző részein, majd 1986-ban a Marylandi Egyetemen szerzett alapdiplomát képzőművészetből, mellékszakirányként grafikai tervezésből. Szakmai pályafutása során volt művészeti tanár gyerekek és tizenévesek mellett, angol nyelvtanár felnőttek mellett, kézműves stúdiót vezetett rákbetegeknek, saját kisvállalkozást indított gyermekrendezvények szervezésére, több alkalommal állította ki olajfestményeit, és szabadúszó grafikai tervezőként is dolgozott.

Minoo svájci édesanyától született, 1988 óta Svájcban él, ahol feleségül ment svájci férjéhez. Van egy lányuk és egy fiuk, akik velük élnek egy kis faluban, a francia nyelvű Lausanne mellett.

Foundation Info

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Urantia Foundation, 533 W. Diversey Parkway, Chicago, IL 60614, USA
Tel: +1-773-525-3319; Fax: +1-773-525-7739
© Urantia Foundation. Minden jog fenntartva.