Gard Jameson

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Gard Jameson

Kincstárnok – Gard 1972-ben vásárolt egy példányt az Urantia könyvből, amikor a Stanford Egyetemen összehasonlító vallástudományt tanult. Az első benyomása az volt, hogy nem hasonlítható semmilyen más könyvhöz, amelyet eddig ismert, sem a filozófia, sem a vallás területén. Nem sokkal később az egyik barátja és diáktársa, Brian kölcsönkérte a művet, majd azt mondta: "Gard, tudod, mire bukkantál? Egy kinyilatkoztatásra!"

Ez a kijelentés felkeltette Gard érdeklődését, és elkezdte olvasni a könyvet. Gard elmondta, hogy "Az Urantia könyv első olvasása volt számára a felfedező zarándokút eleje, annak a felismerésnek a kezdete, hogy az Istennek határozott terve van mindannyiunk életével kapcsolatban. Ez a zarándoklat a legnagyobb kaland, amit az ember valaha is el tud képzelni". Egyetért barátjával, a Fórum korábbi tagjával, Clyde Bedell-lel abban, hogy a 140. írást, A tizenkettek felavatása címűt rendszeresen el kell olvasni, hogy megértsük a bolygó történetében valaha elhangzott legnagyobb jelentőségű üzenetet és elkötelezzük magunkat iránta.

Könyvelőként és pénzügyi tervezőként eltöltött 25 év után Gard visszatért a főiskolára, hogy a Pacifica Graduate Institute-ban (Santa Barbara, Kalifornia, Egyesült Államok) összehasonlító vallástudományból doktoráljon. Három könyve jelent meg Kína, India és a Nyugat epikus elbeszéléseivel kapcsolatban, és húsz éve tanít kínai és indiai filozófiát a Nevadai Egyetemen, Las Vegasban (USA). Társalapítója a Children's Advocacy Alliance-nek, a Dél-Nevadai Vallásközi Tanácsnak, a Nevada Community Foundationnek, valamint feleségével, Florence-szel együtt a Volunteers in Medicine of Southern Nevada nevű, ingyenes, jótékonysági klinikának, amely az egészségügyi ellátáshoz való hozzáféréssel nem rendelkezőket segíti.

Florence-szel 40 éve házasok, és két gyermekük van, Michael és Julia.

Foundation Info

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Urantia Foundation, 533 W. Diversey Parkway, Chicago, IL 60614, USA
Tel: +1-773-525-3319; Fax: +1-773-525-7739
© Urantia Foundation. Minden jog fenntartva.