IMA ÉS ISTENIMÁDAT
I. TERMÉSZETIMÁDÁS
1. Az ősi időkben az istenimádást azok a természeti dolgok ösztönözték, melyek közvetlenül az ember közelében voltak. 85:0.2 [2]
2. A halandó ember mindent imádott a föld színén, beleértve önmagát is. 85:0.4 [3]
3. Az ember imádatának első tárgya a kő volt. 85:1.1 [4]
4. A kőimádást a hegyimádás követte, istenek lakoztak a hegyekben, démonok a barlangokban. 85:1.5 [5]
5. A faimádás kultusza a legrégibb vallások közé tartozik. 85:2.3 [6]
6. A felhőket, a jégesőt, a szélviharokat, a mennydörgést és a villámlást is félte és imádta az ősi ember. 85:4.3 [7]
7. A természetimádás elvezetett a nap, a hold és a csillagok istenítéséig. 85:5.1 [8]
8. A tűzimádás sokáig tartotta magát. 85:4.4 [9]
9. Az ember legkorábbi félelme úgy vált vallási jellegűvé, hogy a természet megszemélyesült, szellemiesült és később megistenült az emberi tudatban. 86:0.2 [10]
II. VÉLETLEN ÉS SZERENCSE
1. A korai ember a véletlentől való félelemben élt. Számára szerencsejáték volt a létezés. 86:1.4 [11]
2. Még a bölcs is azt mondta: „nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal.” 86:1.6 [12]
3. A vadember mindent megszemélyesített – a természet és a véletlent is. 86:2.3 [13]
4. Később a jószerencse összekapcsolódott a jó szellemekkel, a balszerencse pedig a rossz szellemekkel. 86:6.4 [14]
5. A vadember készségesen megfizette a félelem és a papi ajándékok díját azért, hogy a balszerencse elleni varázslási biztosításra szert tegyen. 86:7.1 [15]
6. A mai ember elvette a biztosítási üzletet a papoktól és a gazdasági területre helyezte át. 86:7.2 [16]
III. A KÍSÉRTETTISZTELET
1. A kísértetfélés volt a forrása az összes világvallásnak. 87:4.1 [17]
2. Az emberek úgy tekintettek a szellemekre, mint amelyek csaknem korlátlan jogokkal rendelkeznek, kötelezettségeik viszont nincsenek. 87:5.1 [18]
3. Az önbecsmérléssel azt akarták megelőzni, hogy a szellemek féltékennyé váljanak az emberre. Mindez a civilizált szerénység, tartózkodás kialakulásához vezetett. 87:5.7 [19]
4. A kísértetek megbékítésére és a szellemek megvesztegetésére irányuló erőfeszítések vezettek el a bölcseleti világszemlélet kialakulásához. 87:5.9 [20]
5. A kísértettisztelet elkerülhetetlenné tette az ősök imádását. 87:3.1 [21]
6. Az evolúciós vallás az embernek az ismeretlennel, a megmagyarázhatatlannal és a felfoghatatlannal szembeni félelméből született. 90:0.3 [22]
IV. HALÁLFÉLELEM
1. A korai ember számára a halál a véletlen és a rejtély zavarba ejtő keverékét jelentette. 86:3.1 [23]
2. Az álmok tették le a jövőbeli létezésben való hit alapjait. 86:4.2 [24]
3. A kísértettisztelet vezetett el az ismétlődő megtestesülésekben való hithez. 86:4.5 [25]
4. A haláltól azért féltek, mert az egy újabb kísértetnek a megszabadulását, s ebből következően a vele való küzdelemmel járó gondokat hozta. 87:1.1 [26]
5. A temetési szertartás az ember azon törekvéséből ered, hogy megszabaduljon a kísértettől. 87:2.3 [27]
6. Az ember természeti környezetet örökölt, társadalmi környezetre tett szert és kísértet környezetet képzelt el magának. Az állam az ember válasza a természeti környezetére, az otthon a társadalmi környezetére, az egyház pedig a csalóka kísértet környezetére. 86:6.1 [28]
V. BŰVTÁRGYAK, VARÁZSLÁS ÉS BŰBÁJ
1. Korszaknyi időkön át létezett az „élet leheletének” fétise. 86:5.13 [29]
2. A szellemtől való megszállottság tantétele fetisizmus. 88:0.1 [30]
3. A kegytárgyakban való hit a bűvtárgyak tiszteletéből nőtt ki. 88:2.1 [31]
4. A varázslás tudománnyá fejlődött, a csillagjóslás elvezetett a csillagászat kialakulásához; a varázserejű számokban való hit megalapozta a matematikát. 88:6.5 [32]
5. A nyelv sok olyan kövületet őriz, melyek a varázslással kapcsolatos babonaságra utalnak, mint például a megigézett, elbűvölő, csodálkozó szavak. 88:6.7 [33]
6. Az ősi varázslás volt a mai tudomány gubója. 88:6.8 [34]
VI. SZENTSÉGEK ÉS SZERTARTÁSOK
1. Az üdvözülés feltételét a szertartásos fogadalmak, vallási ígéretek, szent eskük, böjtölés és imádkozás képezte. Majd következett az önmegtartóztatás, az önsanyargatás és a nélkülözés. 87:6.16 [35]
2. Az áldozás tisztelete a fejlődése során átalakult a szentség imádásává. 89:9.4 [36]
3. A vallási szokások fejlődési iránya a kiengeszteléstől, a bajok elkerülésétől, az elűzéstől, a kényszerítéstől, a megbékítéstől és a lecsendesítéstől az áldozás, a vezeklés és a megváltás felé mutatott. 90:0.1 [37]
4. A szertartás megszentesíti a szokásokat és hitregéket tart fenn. 90:5.2 [38]
5. A megmagyarázhatatlan keresése gyakorta vezet társadalmi elszigetelődéshez és vallási megszállottsághoz. 91:7.1 [39]
6. A köznép vigaszt keresett és az üdvözülés ígéretét akarta. 98:4.1 [40]
VII. A FEJLŐDŐ IMA
1. A legkorábbi imaformákat nem Istennek címezték; olyanok voltak, mintha azt mondanánk: „Kívánj szerencsét!” 91:0.2 [41]
2. Az Isten-tudat kialakulásával e kérelmek elérték az ima szintjét. 91:0.3 [42]
3. Az ember már azelőtt imádkozott, hogy ismerte volna Istent – akkor imádkozott, amikor szükséges szenvedett vagy amikor örvendezett. 91:8.1 [43]
4. A kezdetleges ima egyfajta alkudozó kérelem volt az istenekkel. 89:8.8 [44]
5. A korai ima aligha volt istenimádás, mert egészségre, vagyonra és életre irányult. 89:8.8 [44]
6. Az ima lehet bosszúért való dühös kiáltás vagy az Isten felszabadult fiának örömkifejeződése. 91:8.7 [45]
VIII. AZ IMA TERÜLETE
1. Az ima az ember és a Teremtője közötti bensőséges közösség. 91:2.5 [46]
2. Nem lehetséges szétválasztani az ima lélektani és szellemi vonásait. 91:3.6 [47]
3. Az ima nem lehet erkölcsi, amikor a kérelmező a társaival szembeni önző előny megszerzésére törekszik. 91:4.1 [48]
4. Az imát sohasem szabad úgy lealjasítani, hogy helyettesítse a tettet. 91:4.2 [49]
5. Az ima nem változtatja meg az Isten hozzáállását, de komoly változásokat hozhat az imádkozóban. s. 91:4.5 [50]
6. Az ima biztos gyógymód a mások bírálgatására való hajlamaink legyőzésére. 91:5.3 [51]
7. Türelemmel kell viszonyulniuk azokhoz, akik kezdetleges imaformákat használnak. 91:5.7 [52]
8. Az ima nem a szervi betegségek gyógyítására szolgáló eljárás. 91:6.2 [53]
9. Az ima gazdagíthatja az életet, az istenimádás rávilágít a beteljesülésre. 102:4.5 [54]
10. Jézus tizenhat feltételét mutatta be a hatékony imának. 146:2.1 [55]
IX. IGAZ ISTENIMÁDAT
1. A legfelsőbb értelemben csakis az Egyetemes Atyát imádjuk. 5:3.1 [56]
2. Az istenimádat az Atya személyiségkörén át továbbítódik. 5:3.2 [57]
3. Az istenimádatban semmit sem kérünk. 5:3.3 [58]
4. Az istenimádat oldaláról nézve egy az Isten – egyesített és személyes Istenség. 56:4.5 [59]
5. Az istenimádat a paradicsomi létezés legmagasabb szintű öröme. 27:7.5 [60]
X. VALÓDI VALLÁS
1. A korai keresztény tiszteletfajta igencsak hatékony volt, azonban számos alapeszméjének pusztulásával mára elerőtlenedett. 87:7.4 [61]
2. Egyetlen tiszteletfajta sem képes a túlélésre, hacsak nem foglal magába valamilyen ellenállhatatlan erejű rejtélyt. 87:7.9 [62]
3. A tantételek lehetnek különbözők, de az istenimádás egysége megteremthető. 92:7.4 [63]
4. A vallás az alapja és a vezérlő csillaga minden tartósan fennálló társadalomnak. 92:7.15 [64]
5. Jézus úgy tágította ki a szomszéd fogalmát, hogy az magába foglalja az egész emberiséget. 103:5.2 [65]
6. A tudománynak és a vallásnak egyaránt nagy szüksége van a bátor önbírálatra. 103:7.7 [66]
7. A héberek vallása az erkölcsöt dicsőítette, a görögöké a szépséget. Pál hitet, reményt és irgalmasságot hirdetett. Jézus a szeretet, a biztonság és a szolgálat vallását nyilatkoztatta ki. 196:3.19 [67]
8. Jézus számára az ima „az Atya akaratának megcselekedése”, vallásos életmód volt. 196:0.10 [68]
XI. VALLÁS ÉS CIVILIZÁCIÓ
1. Bármely eszme ereje nem az igazságtartalmában rejlik, hanem az emberek számára vonzó voltában. 92:3.3 [69]
2. A vallás hátráltatja a társadalmi fejlődést, de vallás nélkül nem lenne sem erkölcs, sem etika. 92:3.6 [70]
3. Az evolúciós vallás az ember legköltségesebb, viszont hatékony intézménye. 92:3.8 [71]
4. A vallás az a hatékony ösztöke, mely kimozdítja a tunya emberiséget a tehetetlenségéből, hajtva őt előre az értelem és a bölcsesség felé. 92:3.9 [72]
5. Az egyház az elfajzottság támogatásával késleltette a polgárosodott viszonyok fejlődését. 99:3.5 [73]
6. Ezekben a meg nem állapodott időkben az ember soha nem tapasztalt mértékben igényli az egészséges vallás kiegyensúlyozó erejét. 99:4.6 [74]
7. Az Urantia kinyilatkoztatás mindenségtana nem sugalmazás. 101:4.2 [75]
8. Minden új kinyilatkoztatás új tiszteletfajta születéséhez vezet; új és helyes jelképrendszer kialakulásával együtt. 87:7.6 [76]
9. Eddig öt korszakos kinyilatkoztatásra került sor az Urantián:
1. A dalamatiai tanítások
2. Az édeni tanítások
3. A sálemi Melkizedek
4. A názáreti Jézus
Az Urantia írások 92:4.4 [77]
BIBLIAI HIVATKOZÁSOK: Zsolt. 66:18 [78], Péld. 21:13 [79], 1Jn. 5:14-15 [80], Zsolt. 34:17 [81], Péld. 15:8 [82], Jn. 15:7 [83], Zsolt. 37:4 [84], Jak. 1:5 [85], Lk. 18:1 [86], Mk. 14:38 [87], Fil. 4:6-19 [88], Jer. 29:12-13 [89], Zsolt. 92:1 [90], Kol. 4:2 [91], 1Tesz. 5:18 [92]