Istenimádat és bölcsesség

Istenimádat és bölcsesség – Gondolatok az Urantia könyvből

összeállította: Dr. William S. Sadler

I. rész: A központi világegyetem és a felsőbb-világegyetemek

I. RÉSZ: A KÖZPONTI VILÁGEGYETEM ÉS A FELSŐBB-VILÁGEGYETEMEK

1. AZ URANTIA HELYE A KOZMOSZBAN

"Világotok, az Urantia, a Nebadon helyi világegyetemet alkotó számos hasonló lakott bolygó egyike. Ez a világegyetem a többi hasonló teremtésrésszel együtt alkotja az Orvonton felsőbb-világegyetemet, s ennek központjáról, az Uverszáról való a bizottságunk. Az Orvonton a kezdet és vég nélkül való isteni tökéletességű teremtésrészt — a Havona központi világegyetemet — körülvevő, az idő és a tér hét evolúciós felsőbb-világegyetemének egyike. Ennek az örökkévaló és központi világegyetemnek a kellős közepében található az állandó helyzetű Paradicsom Szigete, a végtelenség földrajzi középpontja és az örökkévaló Isten lakóhelye." 0:0.5 [1]

2. A LÉLEK ÉS A SZEMÉLYISÉG MEGHATÁROZÁSA

"Az ember lelke élményelvi szerzemény. Amint a halandó teremtmény "a mennyei Atya akaratának megcselekedését" választja, úgy az emberben lakozó szellem az emberi tapasztalásban gyökerező új valóság atyjává lesz. Ugyanezen kiemelkedő valóság anyja pedig a halandói és anyagi elme. Ennek az új valóságnak a lényege nem anyagi és nem is szellemi — hanem morontiai. E kiemelkedő és halhatatlan lélek rendeltetése a halandói halál túlélése és a paradicsomi felemelkedés megkezdése.

Személyiség. A halandó ember személyisége nem a test, az elme vagy a szellem; nem is a lélek. A személyiség változatlan valóság a máskülönben állandó változást mutató teremtményi tapasztalásban; és a személyiség egyesíti az egyediség minden egyéb társult tényezőjét. A személyiség az Egyetemes Atya által az anyag, az elme és a szellem élő és társított energiáiból létrehozott egyedi adomány, mely a morontia lélek továbbélésével válik túlélővé.

A morontia az anyagi és a szellemi közötti tágas szintre utaló kifejezés. Jelölhet személyes vagy személytelen valóságokat, élő és élettelen energiákat. A morontia fonál szellemi; a morontia szövet fizikai." 0:5.10 [2]

3. AZ EMBER SZELLEMI FELRUHÁZOTTSÁGA

"Teljes mértékben tudatában vagyunk a megbízatásunkkal járó nehézségeknek; tudjuk, mennyire lehetetlen az isteniség és örökkévalóság fogalomnyelvét a halandói elme véges fogalmainak nyelvére lefordítani. De tudjuk azt is, hogy az emberi elmében ott lakozik Isten egy része, és hogy az emberi lélekkel együtt van az Igazság Szelleme is; tudjuk továbbá, hogy e szellemerők együttműködnek annak érdekében, hogy képessé tegyék az anyagi embert a szellemi értékek valóságának megragadására és a világegyetemi jelentéstartalmak bölcseletének megértésére. Mindezeknél is biztosabban tudjuk azonban, hogy az Isteni Jelenlét e szellemei képesek hozzásegíteni az embert mindazon igazságok szellemben történő felismeréséhez, melyek hozzájárulhatnak a személyes vallásos tapasztalás örökké fejlődő valóságának — az Isten-tudatnak — a kiteljesítéséhez." 0:12.12 [3]

4. LAKHATÓNAK TEREMTETT VILÁGOK

"A bolygórendszerek miriádjai mind azért teremtettek, hogy egykor majd számos különféle válfajú értelmes teremtmény lakja be azokat, olyan lények, akik képesek Istent megismerni, az isteni ragaszkodást elfogadni és őt viszontszeretni. A világegyetemek mindensége Isten műve és az ő különféle teremtményeinek lakhelye. »Isten teremette az eget és alkotta a földet; nem hiába alkotta meg a világegyetemet és teremtette meg e világot; hanem lakásul alkotta.«" 1:0.2 [4] [Iz. 45:18 [5]]

5. AZ ISTEN LEGFŐBB PARANCSA: LÉGY TÖKÉLETES

"A megvilágosult világok mind elismerik és imádják az Egyetemes Atyát, a teremtésösszesség örök megalkotóját és végtelen megtartóját. A saját akarattal bíró teremtmények mind az egyes világegyetemekben belevágtak a véges-végtelen paradicsomi utazásba, abba a lebilincselő küzdelembe, amely az Atya Isten megtalálásának örök kalandját jelenti. Az idő gyermekeinek érzékfeletti célja az örökkévaló Isten megtalálása, az isteni természet megértése, az Egyetemes Atya megismerése. Az Istent ismerő teremtményeknek csupán egyetlen egy legfelsőbb szintű törekvése, egyetlen sóvár vágya van, ez pedig nem más, mint hogy a saját szférájukban olyanná váljanak, mint amilyen ő maga a személyiségének paradicsomi tökéletességében és az igaz felsőségének világegyetemi szférájában. Az Egyetemes Atya, aki az örökkévalóságban lakozik, adta ki a legfelsőbb utasítást: "Légy tökéletes, miként magam is az vagyok." A paradicsomi hírvivők szeretettel és irgalommal adták tovább ezt az isteni buzdítást korszakokról korszakra és világegyetemről világegyetemre, még az olyan alacsonyrendű, állati eredetű teremtményekhez is eljuttatták, mint az urantiai emberfajták.

Az isteniségi tökéletesség elérésére való törekvést előíró nemes és egyetemes parancs teljesítése az elsődleges kötelessége a tökéletes Isten minden, létküzdelmet folytató teremtmény-teremtésének, és ez kellene hogy legyen egyszersmind a legmagasabb rendű törekvésük is. Az isteni tökéletesség elérésének e lehetősége minden ember örök szellemi fejlődésének végső és bizonyos végzete." 1:0.3 [6] [Mt. 5:48 [7]]

6. AZ ISTEN VALÓSÁGÁNAK BEMUTATÁSA

"Isten elsődleges valóság a szellemvilágban; Isten az igazság forrása az elmeszférákban; Isten árnyékot vet mindenre szerte az anyagi területeken. Minden teremtett értelem számára Isten személyiség, és a világegyetemek mindensége számára ő az örök valóság Első Forrása és Középpontja. Isten nem emberszerű és nem gépszerű. Az Első Atya egyetemes szellem, örök igazság, végtelen valóság és atyai személyiség.

Az örökkévaló Isten végtelenül több, mint eszményített valóság vagy mint megszemélyesült világegyetem. Isten nem egyszerűen az ember legfelsőbb rendű vágya, a tárgyiasult halandói kalandcél. Isten nem is pusztán fogalom, az igazságosság hatalom-potenciálja. Az Egyetemes Atya nem a természet hasonszava és nem is a megszemélyesült természeti törvény. Isten érzékfeletti valóság, nem pusztán az embernek a legfelsőbb értékekről alkotott hagyományos fogalma. Isten nem a szellemi jelentéstartalmak lélektani fészke és nem is "az ember legnemesebb alkotása". Isten mindeme fogalmak bármelyike és mindegyike lehet, de ő mindennél is több. Ő üdvözítő személy és szerető Atya mindenki számára, aki szellemi békében él a földön és aki a halál személyiségben való túlélésének megtapasztalására törekszik." 1:2.1 [8]

7. AZ EMBERBEN LAKOZÓ ISTENI JELENLÉT REJTÉLYE

"Az Isten tökéletességének végtelensége olyan, hogy ez örökre kiismerhetetlenné teszi. És Isten minden kifürkészhetetlen rejtelme közül a legnagyobb a halandói elmékben lakozó isteni szilánk jelensége. Az Egyetemes Atyának az idő-teremtményeivel való együttlétének módja minden világegyetemi rejtelem legnagyobbika; az isteni jelenlét az emberi elmében a rejtelmek rejtelme." 1:4.1 [9]

"Amikor itt lent már végeztetek, amikor az átmeneti formátokban a földön adatott időtök lejár, amikor próbautazásotok a húsvér testben befejeződik, amikor a halandó templomot alkotó por "földdé lesz, mint azelőtt volt"; akkor, amint az kinyilatkoztatott, a bent lakozó "Szellem pedig megtér Istenhez, aki adta azt". E bolygó minden egyes erkölcsi lényében ott lakozik Isten egy szilánkja, az isteniség egy része és darabja. Ez még nincs a ti birtokotokban, de rendeltetésük, hogy veletek eggyé váljanak, feltéve, hogy túlélitek a halandói létet." 1:4.3 [9] [Préd. 12:7 [10]]

8. AZ ISTEN SZEMÉLYISÉGE

"Ne engedjétek, hogy az Isten nagysága, az ő végtelensége elhomályosítsa vagy elfedje az ő személyiségét. "Aki a fület ültette, avagy nem hall-e? És aki a szemet formálta, avagy nem lát-e?" Az Egyetemes Atya az isteni személyiség csúcsa; ő a személyiség eredete és beteljesülése szerte a teremtésösszességben. Isten egyaránt végtelen és személyes; ő végtelen személyiség. Az Atya igazi személyiség attól függetlenül, hogy a személyének végtelensége az anyagi és véges lények számára mindörökre lehetetlenné teszi e személyiség teljes megértését." 1:5.1 [11]

"Még ha az anyagi halandók nem is láthatják az Isten személyét, akkor is örvendeniük kell annak a bizonyságnak, hogy ő személy; hitük révén el kell fogadniuk azt az igazságot, mely úgy láttatja az Egyetemes Atyát, mint aki úgy szerette a világot, hogy gondoskodott a világ alacsonyrendű lakosainak örök szellemi fejlődéséről; hogy ő "gyönyörködik gyermekeiben". Istenből nem hiányoznak azon emberfeletti és isteni jegyek, melyek egy tökéletes, örökkévaló, szerető és végtelen Teremtő személyiségének sajátjai." 1:5.4 [12] [Péld. 8:31 [13], Iz. 62:4 [14]]

9. KÜLÖNFÉLE ISTENKÉPEK

"Isten a tudomány számára ok, a bölcselet számára idea, a vallás számára személy, sőt a szerető mennyei Atya. Isten a tudós számára elsődleges hatóerő, a bölcselő számára egységfeltevés, a vallásos ember számára pedig élő szellemi tapasztalás. Az embernek az Egyetemes Atya személyiségéről alkotott tökéletlen fogalma csakis azáltal javítható, hogy az ember a világegyetemben szellemi értelemben fejlődik, és e fogalom csakis akkor válhat igazán megfelelővé, amint az idő és tér zarándokai végre eljutnak az élő Isten isteni kebelére a Paradicsomon." 1:6.2 [15]

10. AZ ISTEN MEGISMERÉSÉNEK ÉLMÉNYE

"Minél jobban megérti magát az ember, minél jobban elismeri társai személyiségértékeit, annál jobban fog vágyódni az Eredeti Személyiség megismerésére, és az ilyen, Istent ismerő ember annál őszintébben fog törekedni az Eredeti Személyiséghez való hasonlatossá válásra. Vitatkozhattok az Istenre vonatkozó különböző véleményeken, de az Istennel és az Istenben szerzett tapasztalás mindenféle emberi vita és pusztán értelmi oktan felett áll és kikezdhetetlen. Az Istent ismerő ember a saját szellemi tapasztalásait nem a hitetlenek meggyőzése érdekében írja le, hanem a hívők okulása és kölcsönös megelégedése céljából." 1:6.6 [16]

"Isten szellem — szellemszemélyiség; az ember szintén szellem — magvábanvaló szellemszemélyiség. A názáreti Jézus e magvábanvaló szellemszemélyiséget az emberi tapasztalásban kiteljesítette; ezért élete, melyben megcselekedte az Atya akaratát, az ember számára az Isten személyiségének legvalóságosabb és eszményi kinyilatkoztatásává lett. Még ha az Egyetemes Atya személyisége csak tényleges vallásos tapasztalásban ragadható is meg, Jézus földi életében ösztönzést kapunk annak tökéletes megmutatása révén, hogy az Isten személyiségét ekképpen felismeri és kinyilatkoztatja egy valóban emberi tapasztalásban." 1:6.8 [17] [Jn. 4:24 [18]]

11. AZ EMBER ÖNAZONOSSÁGÁNAK VALÓSÁGA

"Az ember nem úgy egyesül Istennel, mint ahogy a vízcsepp egységre lelhet a világtengerben. Az ember fokozatos viszonos szellemi közösség révén, a személyes Istennel való személyiség-érintkezés révén, az isteni akarat iránti őszinte odaadáson és az azzal való értelmes összhangon keresztül az isteni természetet fokozatosan elérve valósít meg isteni egyesülést. Ilyen magasztos viszony csakis két személyiség között létezhet." 1:7.2 [19]

12. ISTEN MEGISMERÉSÉNEK EGYETLEN ÚTJA

"A végleges világegyetemi valóságot nem lehet megérteni mennyiség- és tértan, oktan vagy bölcselet révén, erre csakis egy személyes Isten isteni akaratának való fokozatos megfelelésben szerzett személyes tapasztalás révén van lehetőség. Sem a tudomány, sem a bölcselet, sem az istentan nem képes az Isten személyiségét hitelesíteni. Csak a mennyei Atya hites fiainak személyes tapasztalása vezethet el az Isten személyiségének tényleges szellemi megértéséhez."1:7.5 [20]

13. ISTEN ÖRÖK CÉLJA

"Egy változhatatlan Isten válaszai az ő örök céljának véghezvitele szempontjából úgy tűnhetnek, mint amelyek az ő teremtett értelmeinek változó magatartása és változó elméi szerint módosulnak; vagyis hogy láthatólag és a dolgok felszínén esetleg változnak; de a felszín alatt és az összes kifelé irányuló megnyilatkozáson belül mindig is jelen van az örökkévaló Isten változatlan célja, örökös terve." 2:2.3 [21] [Ef. 3:11 [22]]

14. AZ ISTENI IRGALOM

"Az irgalom egyszerűen csak olyan, bölcsesség enyhítette igazságosság, mely a tökéletes tudásból, valamint annak teljes felismeréséből ered, hogy a véges teremtmények természetes gyengeségekkel és környezeti fogyatékosságokkal rendelkeznek. »A mi Istenünk tele van könyörülettel, ő kegyes, hosszútűrésű és bővelkedik az irgalomban.« Ennélfogva »mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik«, »mert az Úr bővelkedik a megbocsátásban.« »Az Úr irgalmassága öröktől fogva mindörökké tart«; igen, »irgalmassága megmarad mindvégig«. »Én vagyok az Úr, aki szeretetet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön, mert ezekben telik kedvem.« »Nem szívem szerint verem és szomorítom meg az embernek fiát«, mert én vagyok »az irgalmasságnak Atyja és minden vigasztalásnak Istene«." 2:4.1 [23] [Zsolt. 86:15 [24], Róm. 10:13 [25], Iz. 55:7 [26], Zsolt. 103:17 [27], 1Krón. 16:34 [28], Jer. 9:24 [29], Siral. 3:33 [30], 2Kor. 1:3 [31]]

15. AZ ATYA SZERETETE

"Helytelen dolog azt gondolni Istenről, hogy a Fiainak áldozata vagy az alárendelt teremtményeinek közbenjárása veszi rá őt arra, hogy szeresse gyermekeit, »mert maga az Atya szeret titeket«. Ezen atyai ragaszkodásból küldi az Isten a bámulatos Igazítót az emberekhez, hogy elméjükbe költözzön. Az Isten szeretete egyetemes; »jöhessen, aki csak akar«. Ő »azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson«. Ő »nem akarja, hogy némelyek elvesszenek«.

A Teremtők jelentik a legelső kísérletet arra, hogy az ember megmenekülhessen az isteni törvények értelmetlen megszegésének rettenetes következményeitől. Az Isten szeretete eredendően atyai ragaszkodás; ezért fenyít minket néha »ő a javunkra, hogy szentségében részesüljünk«. Még a legnagyobb megpróbáltatások közepette is emlékezzetek arra, hogy »minden nyomorúságainkban velünk részes ő is«." 2:5.2 [32] [Jn. 16:27 [33], Jel. 22:17 [34], 1Tim. 2:4 [35], 2Pt. 3:9 [36], Zsid. 12:9-10 [37], Iz. 63:9 [38]]

16. A MEGBOCSÁTÓ MENNYEI ATYA

"Isten a bűnösökhöz isteni jóindulattal viszonyul. Amint a lázadók visszatérnek a pártatlansághoz, kegyelemmel fogadtatnak vissza, »mert a mi Istenünk bővelkedik a megbocsátásban«. »Én vagyok, aki vétkeiteket akarat szerint eltörli, és nem fogok emlékezni a bűneitekre.« »Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!«" 2:5.4 [39] [Iz. 55:7 [26], 43:25 [40], Jn. 3:1 [41]]

17. AZ EMBERBEN LAKOZÓ SZELLEM HŰSÉGES ÚTMUTATÁSA

"Végeredményben az Isten jóságának legnagyobb bizonysága és az ő iránta érzett szeretetnek a legfőbb indoka az Atyától származó s az emberben lakozó ajándék — az Igazító, aki oly türelmesen várja ki az idejét annak, amikor végre mindketten örökre eggyé lesztek. Bár Istent nem találhatjátok meg keresve, ha viszont alávetitek magatokat a bennetek lakozó szellem vezetésének, akkor tévedhetetlen vezetőre tesztek szert, aki lépésről-lépésre, életről-életre, világegyetemeken át mutatja az utat, míg végül ott fogtok állni az Egyetemes Atya paradicsomi személyének színe előtt." 2:5.5 [39] [Jób 11:7 [42]]

18. AZ ISTEN JÓSÁGA A TÉVELYGŐ EMBER IRÁNT

"Az »Istennek jósága a tévelygő embert megtérésre indítja«. »Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék a fények Atyjától száll alá.« »Jó az Isten; ő az emberi lelkek örök menedéke.« »Könyörülő és irgalmas az Úr. Hosszútűrő, és jósága és igazsága nagy.« »Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik.« »Az Úr könyörülő és nagy-kegyelmes. Ő a szabadító Isten.« »Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi lelki sebeiket. Ő az ember mindenható jótevője.«" 2:6.3 [43] [Róm. 2:4 [44], Jak. 1:17 [45], Zsolt. 73:1 [46], M.Törv. 33:27 [47], Zsolt. 103:8 [27], Kiv. 34:6 [48], Zsolt. 34:8 [49], 111:4 [50], Zsolt. 68:20 [51], Iz. 61:1 [52]]

19. AZ ISTEN NEM MEGOSZTOTT SZEMÉLYISÉG

"A szeretetteljes mennyei Atya, akinek szelleme földi gyermekeiben lakozik, nem osztott személyiség — úgy, mint egy igazságos és egy könyörületes — és nem is kíván meg közvetítői tevékenységet az Atya kegyének vagy megbocsátásának biztosítása céljából. Az isteni pártatlanságot nem szigorúan büntető igazságosság uralja; Isten atyaként meghaladja Istent, a bírát." 2:6.6 [53]

20. AZ ISTENRŐL ALKOTOTT ÚJ BÖLCSELET

"E korszak vallási kihívása azoknak a messzire látó és előretekintő, valamint szellemi rálátással rendelkező férfiaknak és nőknek szól, akik a mindenségrendi igazság, világegyetemi szépség és isteni jóság kibővített és megfelelően összerendezett korszerű fogalmaiból egy új és vonzó életfelfogást mernek felépíteni. Egy ilyen új és pártatlan erkölcsiség-látomás igénybe fogja venni mindazt, ami az emberi elmében jó, és kihívást jelent majd mindannak, ami az emberi lélekben a legjobb. Az igazság, a szépség és a jóság isteni valóság, és amint az ember a szellemi létben egyre feljebb jut, az Örökkévalónak e legfelsőbb jegyei egyre inkább összehangolódnak és egyesülnek Istenben, aki a szeretet." 2:7.10 [54] [1Jn. 4:8 [55]]

21. ISTEN FOLYAMATOS FELÜGYELETE

"Az Egyetemes Atya nem átmeneti jellegű térerő, változó erőtér vagy lüktető energia. Az Atya hatalma és bölcsessége teljesen megfelel annak a feladatnak, hogy bármely és minden világegyetemi szükségletet kielégítsen. Amint az emberi tapasztalásban szükséghelyzetek alakulnak ki, akkor, lévén, hogy ő már előre látta mindazokat, a világegyetemi ügyekre nem önmagukban válaszol, hanem inkább az örök bölcsesség megkövetelte módon és a végtelen ítélőképesség szabta követelmények szerint. A megjelenési formától függetlenül az Isten hatalma a világegyetemben nem valamiféle vak erőként működik." 3:2.6 [56]

22. AZ ATYA MINDENT TUD RÓLUNK

"Az Egyetemes Atya az egyetlen személyiség a teljes világegyetemben, aki ténylegesen tudja a tér csillagainak és bolygóinak számát. Minden világegyetem minden világa állandóan jelen van Isten tudatában. Azt is mondja: "Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, és meghallottam az ő kiáltásukat, sőt ismerem szenvedéseiket." Mert "a mennyből letekint az Úr; látja az emberek minden fiát; székhelyéről lenéz a föld minden lakosára". Minden teremtménygyermek méltán mondhatja: "Ő jól tudja az én utamat, és ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany." "Isten ismeri üléseinket és felkeléseinket; messziről érti gondolatainkat és minden utunkat jól tudja." "Mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk." És annak megértése, hogy "ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik arról, hogy por vagytok" igazi megnyugvást kell hogy hozzon minden emberi lénynek. Az élő Istenről szólva mondta Jézus, hogy "jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle"." 3:3.2 [57] [Kiv. 3:7 [58], Zsolt. 33:13-14 [59], 139:2-3 [60], Zsid. 4:13 [61], Zsolt. 103:14 [27], Mt. 6:8 [62]]

23. KÉPESEK VAGYUNK ÉREZNI AZ ISTEN MEGISMERHETETLEN SZERETETÉT

"A halandó ember sehogyan sem képes megismerni a mennyei Atya határtalanságát. A véges elme nem képes felfogni ilyen tiszta igazságot vagy tényt. De ugyanezen véges emberi lény képes ténylegesen érezni — szó szerint megtapasztalni — egy ilyen végtelen Atya SZERETETÉNEK a teljes és töretlen hatását. Az ilyen szeretet igazán megtapasztalható, jóllehet míg a tapasztalás jellegében korlátlan, addig az ilyen tapasztalás mennyiségét szigorúan korlátozza az ember szellemi érzékelőképessége és az ehhez kapcsolódó azon képesség, hogy az Atyát viszontszeresse." 3:4.6 [63]

24. A MEGHÖKKENTŐ ELKERÜLHETETLEN DOLGOK

"Az élet bizonytalanságai és a lét megpróbáltatásai semmiben sem mondanak ellent az Isten egyetemes fennhatóságának. Minden evolúciós teremtményi életet bizonyos elkerülhetetlen dolgok nehezítenek meg. Vegyük a következőket:

1. Vajon a bátorság — az erős jellem — kívánatos? Akkor viszont az embernek nehézségekkel való megbirkózást és csalódásokkal való szembenézést követelő környezetben kell növekednie.

2. Vajon a felebaráti szeretet — az embertársaitok szolgálata — kívánatos? Akkor viszont az élettapasztalatnak társadalmi egyenlőtlenségeket megnyilvánító helyzetek előállásáról kell gondoskodnia.

3. Vajon a remény — a nemes bizalom — kívánatos? Akkor viszont az emberi tapasztalásnak állandóan a biztonságérzet hiányával és rendszeresen visszatérő bizonytalanságokkal kell szembesülnie.

4. Vajon a hit — az emberi gondolat legfelsőbb szintű bizonyossága — kívánatos? Akkor viszont az emberi elmének abba a nehéz helyzetbe kell kerülnie, hogy mindig csak kevesebbet tudhat, mint amennyit hinni képes.

5. Vajon az igazság szeretete és a hajlandóság, hogy kövessük azt, vigyen bármerre is, kívánatos? Akkor viszont az embernek vétekkel terhelt és a gazság megnyilvánulására mindig lehetőséget adó világban kell felnőnie.

6. Vajon az eszményelvűség — az isteni megközelítésének felfogása — kívánatos? Akkor viszont az embernek olyan környezetben kell küzdenie, ahol a jóság és a szépség csak viszonylagos, és amely környezet a jobb dolgok eltántoríthatatlan elérésére késztet.

7. Vajon a hűség — a legfelsőbb rendű kötelesség magunkénak tekintése — kívánatos? Akkor viszont az embernek az árulás és elpártolás lehetősége mellett kell előrehaladnia. Az állhatatosság értékét az elbukás benne foglalt veszélye jelenti.

8. Vajon a nagylelkűség — az önzetlenség szelleme — kívánatos? Akkor viszont a halandó embernek egy folyton és erőszakosan elismerést és tiszteletet követelő önnön valóval kell együtt élnie. Elhagyható sajátélet hiányában az ember nem lenne képes az isteni élet lendületes választására. Az ember sohasem tehetne szert igazságosságra, ha nem létezne magvábanvaló rossz, mely felemeli és elválasztja a jót azzal, hogy éles ellentétet képez vele.

9. Vajon a gyönyör — a boldogság kielégülése — kívánatos? Akkor viszont az embernek olyan világban kell élnie, ahol a fájdalom választhatósága és a szenvedés valószínűsége mindig jelenlévő élményelvi lehetőség." 3:5.5 [64]

25. A HAVONÁN MEGSZEREZHETŐ ÖSSZEHASONLÍTÁSAI ALAP

"A Havona-teremtmények természetes módon, de nem emberi értelemben bátrak. Lényegükből fakadóan kedvesek és előzékenyek, de aligha önzetlenek emberi viszonylatban. Bíznak a kellemes jövőben, de nem úgy bizakodnak, ahogy azt a bizonytalan evolúciós szférák bizodalmas halandói a maguk árnyalt módján teszik. Hisznek a világegyetem egyensúlyában, de teljesen idegen tőlük az a megmentő hit, amellyel a halandó ember az állati szintről a Paradicsom kapuiig felkapaszkodik. Szeretik az igazságot, de nem tudnak semmit annak lélekmentő sajátságairól. Eszményelvűek, de már így születtek; teljesen tudatlanok a tekintetben, hogy mit jelent megélni az eszményelvűvé váláshoz vezető felpezsdítő választást. Elkötelezettek, de sohasem tapasztalták azt a borzongást, melyet az őszinte és értelmes állhatatosság jelent a vétségre való csábítás jelenlétében. Önzetlenek, de sohasem szereztek ilyen mérvű tapasztalatokat egy harcias sajátlényeg feletti fényes győzelem révén. Élvezik a gyönyört, de nem értik meg a gyönyör édességét a fájdalom lehetőségétől való megszabadulásban." 3:5.17 [65]

26. NE FOGJÁTOK FEL ISTENT EMBERSZERŰKÉNT VAGY GÉPIESKÉNT

"Nagy baklövés emberszerűvé tenni Istent, az emberben lakozó Gondolatigazító fogalmának esetét kivéve, de még ez sem olyan ostoba dolog, mint az Első Nagy Forrás és Középpont ideáját teljesen gépiesen értelmezni." 3:6.5 [66]

27. AZ ATYA OSZTOZIK A SZENVEDÉSEINKBEN

"Vajon szenved-e a paradicsomi Atya? Nem tudom. A Teremtő Fiak minden bizonnyal képesek szenvedni és néha szenvednek is, éppen úgy, mint a halandók. Az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem más értelemben szenved. Azt hiszem, hogy az Egyetemes Atya szenved, de nem értem, hogy miként; talán a személyiségkörön keresztül vagy talán a Gondolatigazítók és az ő örök természetéből eredő, egyéb alászállott adományok egyéniségén keresztül. Ő mondta azt a halandó fajokról, hogy »minden szenvedésetekben én is osztozom«. Ő megkérdőjelezhetetlenül megtapasztal egyfajta atyai és jóindulatú megértést; lehet, hogy igazán szenved is, de ennek természetét én nem értem." 3:6.6 [67] [Iz. 63:9 [38]]

28. ISTEN MINDEZ – ÉS MÉG SOKKAL TÖBB

"A világegyetemek mindenségének végtelen és örökkévaló Ura hatalom, forma, energia, folyamat, minta, elv, jelenlét és eszményített valóság. De ő ennél is több; ő személyes; önálló akarattal bír, tudatában van isteniségének, végrehajtja egy alkotó elme parancsait, biztosítja egy örökkévaló cél elérését, és kinyilvánítja az Atya szeretetét és ragaszkodását az ő világegyetemi gyermekeinek. És az Atya mindeme személyesebb jegyei jobban megérthetők úgy, ha azokat Mihálynak, a ti Teremtő Fiatoknak az Urantián alászállásban eltöltött életében tanulmányozzátok." 3:6.7 [68]

29. AZ URANTIA ÁLDÁS

"Az Atya Isten szereti az embereket; a Fiú Isten szolgálja az embereket; a Szellem Isten az Atya Isten megtalálásának egyre feljebb jutást hozó kalandjára készteti a világegyetem gyermekeit a Fiú Istenek által a Szellem Isten kegyének segédkezésén keresztül kijelölt utakon." 3:6.8 [69]

30. A TOVÁBBÉLÉS KORLÁTLAN ERŐI

"Nincs korlátja azon erőknek és személyiségeknek, melyeket az Atya adott esetben igénybe vehet annak érdekében, hogy célját megtartsa és teremtményeit fenntartsa. »Az örök Isten a mi oltalmunk, és alant vannak örökkévaló karjai.« »Aki a Fenségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.« »Íme, nem szunnyad és nem alszik ki minket őriz!« »Tudjuk pedig, hogy minden javukra van azoknak, akik Istent szeretik,« »mert az Úr szeme az igazakon van, és az ő füle azoknak könyörgésein«." 4:1.4 [70] [M.Törv. 33:27 [47], Zsolt. 91:1 [71], 121:4 [72], Róm. 8:28 [73], Zsolt. 34:15 [49]]

31. AZ ISTENT ELSZOMORÍTJÁK A TÉVEDÉSEINK

"Az Egyetemes Atya sohasem tesz semmi olyat, amelynek eredménye szomorúság vagy sajnálkozás lenne, viszont az ő Teremtő személyiségei terveinek és munkájának eredményét képező, saját akarattal bíró teremtmények a központtól távol eső világegyetemekben, szerencsétlen választásaik révén, néha kiváltják az isteni sajnálat érzelmeit az ő Teremtő szüleik személyiségeiben. És jóllehet az Atya nem követ el hibákat, nem érez sajnálatot és nem is szomorkodik, ő mégis atyai ragaszkodással bíró lény, és szíve kétségkívül búsul, amikor gyermekei nem jutnak el azokra a szellemi szintekre, melyek elérésére egyébként képesek lennének azzal a segítséggel, melyet oly önként bocsátott a rendelkezésükre a világegyetemi szellemi-fejlődési tervek és a halandói-felemelkedés irányvonalai révén." 4:3.5 [74] [Ef. 4:30 [75], Zsid. 3:10,17 [76]]

32. AZ ISTEN MINDIG SZERETŐ ATYA

"Az Atya Istenben a szabad akarat szerint való cselekvést nem hatalom uralja, és nem is egyedül értelem vezérli; az isteni személyiség úgy határozható meg, mint amely szellemlényegű és amely a világegyetemek számára szeretetként nyilvánítja ki magát. Ennélfogva az Első Forrás és Középpont a világegyetemek teremtmény-személyiségeivel kialakított minden személyes kapcsolatában mindig és következetesen egy szerető Atya. Isten a szó legmagasabb rendű értelmében Atya. Örökké az isteni szeretet tökéletes eszményelvűsége hajtja, és e gyöngéd természet abban találja meg a legerősebb kifejeződési formáját és a legnagyobb mértékű kielégülést, hogy szeret és hogy szeretik." 4:4.6 [77]

33. A KINYILATKOZTATÁS AZ ÜDVÖZÜLÉS ISTENÉT MUTATJA BE

"A tudományban Isten az Első Ok; a vallásban ő az egyetemes és szerető Atya; a bölcseletben ő az egyetlen lény, aki önmagától fogva létezik, akinek létezése egyetlen más lénytől sem függ, aki viszont a létezés valóságával jótékonyan felruház minden dolgot és minden egyéb teremtményt. De kinyilatkoztatás szükséges annak láttatásához, hogy a tudomány Első Oka és a bölcselet önmagától létező Egysége egyúttal a vallás, a teljes irgalom és a jóság Istene is, aki elkötelezett az ő földi gyermekei örök továbbélésének előmozdítása iránt." 4:4.7 [78]

34. AZ ISTEN NEM REJTŐZKÖDIK

"Atyánk nem rejtőzködik; nem zárkózott el önkényesen. Az isteni bölcsesség erőforrásait mozgósította egy soha véget nem érő erőfeszítéssel ahhoz, hogy megmutassa magát az ő világegyetemi területein élő gyermekeinek. Az ő fenséges szeretetével párosuló végtelen nemesség és kifejezhetetlen nagylelkűség arra készteti, hogy minden olyan teremtett lénnyel való társulás kialakítására vágyódjon, aki képes őt megérteni, szeretni és őhozzá közeledni; és ez alkotja a bennetek eredendően meglévő korlátokat, melyek elválaszthatatlanok a ti véges személyiségetektől és az anyagi létetektől, mely azt az időt és helyet, valamint azokat a körülményeket meghatározza, ahol, illetőleg amelyek közepette a halandói felemelkedési úti célotokat elérhetitek és a minden dolgok középpontjában az Atya színe elé állhattok." 5:1.2 [79]

35. AZ ISTEN SZELLEME BENNÜNK LAKOZIK

"Az Atya paradicsomi jelenlétének megközelítéséhez előbb ugyan a szellemi fejlődés legmagasabb véges szintjeit is el kell érnetek, azonban örvendeznetek kellene az Atya által adományozott szellemmel való közvetlen közösség megélésére mindig fennálló lehetőség felismerésében, mely szellem oly bensőséges kapcsolatban van a bensőtökben lévő lélekkel és a szellemivé lényegülő önnön valótokkal." 5:1.3 [80]

"Bármennyire is különbözők az urantiai halandók az ő értelmi, társadalmi, gazdasági, sőt erkölcsi fejlődési esélyeiket és adottságaikat tekintve, ne felejtsétek, hogy a szellemi képességeik egységesek és egyediek. Mindannyian az Atyától származó ajándék ugyanazon isteni jelenlétét élvezik, és mindannyian egyenlő jogokkal bírnak ahhoz, hogy bensőséges személyes közösséget hozzanak létre e bennük lakozó, isteni eredetű szellemmel, sőt mindannyian egyaránt választhatnak, hogy elfogadják e Titkos Nevelők egységes szellemi vezetését." 5:1.5 [81]

"Az emberben szellemileg ott lakozik egy túlélő Gondolatigazító. Ha egy ilyen emberi elme késztetése őszinte és szellemi, ha egy ilyen emberi lélek vágyik arra, hogy megismerje Istent és olyanná legyen mint ő, ha őszintén végre akarja hajtani az Atya akaratát, akkor nincs olyan, a halandói fogyatékosságokkal összefüggő ellenható befolyás, sem olyan, a lehetőségek kölcsönhatásából eredő együttható erő, mely képes lenne megakadályozni az ilyen istenmód serkentett lelket abban, hogy a Paradicsom kapuihoz bizonyosan feljusson." 5:1.7 [82] [Róm. 8:35,38,39 [73]]

36. AZ ATYA TALÁLKOZNI AKAR VELÜNK A PARADICSOMON

"Az Atya azt kívánja minden teremtményétől, hogy személyes közösséget alkosson ővele. A Paradicsomon fenntart egy helyet, ahová várja mindazokat, akiknek túlélési besorolása és szellemi természete az odajutást lehetővé teszi. Ennélfogva most és mindörökre tegyétek az életfelfogásotok részévé: Mindegyikőtök számára és mindannyiunk számára Isten megközelíthető, az Atya elérhető, az út nyitva áll; az isteni szeretet erői és az isteni irányítás módjai és eszközei mind összekapcsolódnak annak érdekében, hogy lehetővé tegyék minden világegyetem minden arra érdemes értelme számára az Egyetemes Atya paradicsomi jelenlétéhez való eljutást." 5:1.8 [83]

37. A SZERETET LENDÜLETES VALLÁSA

"Az evolúciós vallások erkölcsisége a félelem ösztönző ereje révén hajtja előre az embert az Isten megtalálásának útján. A kinyilatkoztatáson alapuló vallások a szeretet Istenének keresésére csábítják az embereket, mert az emberek olyanok akarnak lenni, mint ő. De a vallás nem pusztán a »teljes függőség« és a »biztos túlélés« közömbös érzete; a vallás egyfajta élő és erőteljes megtapasztalása az emberiség szolgálatára épülő isteniségi előrehaladásnak." 5:4.1 [84] [Róm. 2:4 [44]]]

38. KÜLÖNBÖZŐ ISTENKÉPEK

"A tények után kutató tudós úgy tekint Istenre, mint az Első Okra, az erő Istenére. Az érzelmi beállítottságú művész úgy látja Istent, mint szépségeszményt, a szépségtan Istenét. Az okokat kereső bölcselő néha hajlamos úgy beállítani Istent, mint egyetemes egységet, sőt mint minden-isten tani Istenséget. A hívő ember egy olyan Istenben hisz, aki segíti a túlélést, aki az Atya a mennyben, a szeretet Istene." 5:5.3 [85]

39. A VALLÁSOS TAPASZTALÁSBÓL EREDŐ MEGELÉGEDÉSEK

"A halandó ember három nagy megelégedést talál a vallásos tapasztalásban, még a földön átmenetileg eltöltött idő alatt is:

1. Értelmileg megelégedést nyer egy egyesítettebb emberi tudatosságban.
2. Bölcseletileg eljut az erkölcsi értékekről alkotott eszményképeinek igazolásához.
3. Szellemileg gyarapodik az isteni társaság megtapasztalásában, az igaz istenimádattal járó szellemi megelégedésben." 5:5.7 [86]

40. AZ EMBERI KORLÁTOK NEM AKADÁLYOZZÁK MEG A TOVÁBBÉLÉST

"A személyiség örök továbbélése teljes mértékben a halandói elme választásától függ, melynek döntése meghatározza a halhatatlan lélek túlélési esélyét. Amikor az elme hiszi Istent és a lélek ismeri Istent, és amikor az Igazító támogatásával mind együtt vágynak Istenre, akkor válik a túlélés bizonyossá. Sem a korlátolt értelem, sem a képzettség hiánya, sem a műveltségbeli szegénység vagy a romló társadalmi helyzet, sőt még az alacsony emberi erkölcsi értékrend (mely az oktatási, műveltségi és társadalmi előnyök szerencsétlen okokból előálló hiányából fakad) sem képes érvényteleníteni az isteni szellem jelenlétét az ilyen szerencsétlen és emberi mivoltukban fogyatékos, de hívő egyénekben. A Titkos Nevelő jelenléte az emberben lehetővé teszi és egyúttal biztosítja a halhatatlan lélek növekedési és túlélési esélyét." 5:5.13 [87]

41. A TOVÁBBÉLÉST ILLETŐEN AZ EMBER AKARATA SZABAD

"Miután így gondoskodott a halhatatlan lélek növekedéséről és megszabadította az ember benső valóját a megelőző okozati viszonytól való teljes függőség jelentette korlátoktól, az Atya félreáll az ember útjából. Most, hogy az ember megszabadult az okozati viszony jelentette válaszok korlátaitól (legalábbis az örök végzet tekintetében), és lehetőséget teremtettek az ő halhatatlan sajátlényegének, a léleknek a növekedésére, már csak magára az emberre vár, hogy akarja vagy megakadályozza ennek a túlélő és örökkévaló sajátlényegnek a megteremtését, mely választás szerint az övé. A világegyetemek széles mindenségében egyetlen lény, erő, teremtő vagy segítő sem csorbíthatja semmilyen mértékben a halandói szabad akarat teljes önállóságát, amint az a teremtményi választásban gyakorolható, a választással élő halandó lény személyiségének örök végzete terén. Ami pedig az örök továbbélést illeti, Isten elrendelte az anyagi és halandói akarat függetlenségét, és e parancsa végérvényű." 5:6.8 [88]

42. AZ ISTENIMÁDAT EGYENESEN AZ ATYÁHOZ JUTHAT EL

"Miként minden gravitációs kör a Paradicsom Szigetén halad át, és miként minden elme bekapcsolódik az Együttes Cselekvő körébe, és minden szellem az Örökkévaló Fiúéba, ugyanígy minden személyiség rákapcsolódik az Egyetemes Atya személyes jelenlét körére, és e kör biztosan továbbítja minden személyiség imádatát az Eredeti és Örökkévaló Személyiségnek." 5:6.11 [89]

43. AZ ÖRÖKKÉVALÓ FIÚ RENDELKEZÉSEI KEGYELEMRE VANNAK HANGOLVA

"Az Örökkévaló Fiú a nagy kegyelem-segédkező a teremtésösszesség számára. A kegyelem a Fiú szellemi jellemének lényege. Az Örökkévaló Fiú rendelkezései, amint a Második Forrás és Középpont szellemi körein áthaladnak, kegyelemre hangolódnak." 6:3.2 [90]

44. A SZELLEMI GRAVITÁCIÓS KÖR

"Az Örökkévaló Fiú szellemi-gravitációs vonzása alkotja a túlélő emberi lelkek Paradicsomra való felemelkedésének eredendő titkát. Minden tiszta szellemérték és minden igazmód szellemiesült egyén az Örökkévaló Fiú kimeríthetetlen szellemi gravitációs hatalmában van. A halandói elme például létpályáját anyagi működési rendűként kezdi és később felvétetik a Végleges Testületbe mint jó közelítéssel tökéletessé vált szellemlényegű lételvi lény, melyre egyre kevésbé hat már az anyagi gravitáció és eme teljes tapasztalás folyamán ennek megfelelően egyre jobban viszonozza a befelé húzó szellemgravitációs késztetést. A szellem-gravitációs kör szó szerint a Paradicsom felé vonzza az emberi lelket.

A szellem-gravitációs kör alapvető csatornája továbbítja a hívő emberi szív őszinte imáit az emberi tudatosság szintjéről az Istenség tényleges tudatosságához. A kérelmeitek igaz szellemiérték-tartalmát a szellemgravitáció egyetemes köre felfogja és azonnal, egyidejűleg továbbítja az érintett összes isteni személyiséghez. Mindegyik azzal foglalkozik, mely az ő személyes területéhez tartozik. Ennélfogva a gyakorlati vallásos tapasztalásotokban nincs jelentősége annak, hogy kérelmeitek címzettjeként a helyi világegyetemetek Teremtő Fiát jelenítitek meg vagy a minden dolgok középpontjában lévő Örökkévaló Fiút." 7:3.2 [91]

De mennyivel tökéletesebb a szellemi világ fenséges eljárása! Ha a tudatotokban megjelenik valami legfelsőbb szellemi értéket hordozó, akkor amint kifejezésre juttatjátok, már nincs a világegyetemben hatalom, mely megakadályozhatná, hogy az azon nyomban közvetlenül a teremtésösszesség Abszolút Szellemszemélyiségéhez eljusson." 7:3.5 [92]

45. AZ ISTENI TÖKÉLETESSÉGI TERVEK

"A tökéletesség elérésének isteni terve három egyedi, bár csodálatosan összefüggő világegyetemi kalandos vállalkozásból áll:

1. A Fokozatos Haladási Terv. Ez az Egyetemes Atyának az evolúciós felemelkedésre vonatkozó terve, az Örökkévaló Fiú által fenntartás nélkül elfogadott program, melyet akkor hagyott jóvá, amikor egyesült az Atyával annak a javaslatnak a végrehajtásában, hogy "Alkossunk halandó teremtményt a saját képünkre". Az idő teremtményeinek felemelésére vonatkozó ezen rendelkezés egyúttal a Gondolatigazítóknak az Atya általi adományozását jelenti, valamint azt is, hogy az anyagi teremtményeket felruházzák a személyiségi előjogokkal.

2. Az Alászállási Terv. A következő világegyetemi terv az, hogy az Örökkévaló Fiú és az ő mellérendelt Fiai hozzáfognak a nagy Atya-kinyilatkoztatáshoz. Ez az Örökkévaló Fiú javaslata, és abból áll, hogy ő az Istenfiak révén alászáll az evolúciós teremtésrészekbe, ahol megszemélyesül és tényleges formát ölt, megtestesül és valóságossá válik az összes világegyetemi teremtmény számára úgy, mint az Atya szeretete és a Fiú kegyelme. Az alászállási terv részét képezi, mint e szeretetszolgálat átmeneti jellemzője, az, hogy a paradicsomi Fiak úgy lépnek fel, mint helyreállítói annak, amit a félrevezetett teremtményi akarat szellemi értelemben veszélybe sodort. Ha valahol, valamikor késedelem nyilvánul meg a haladási tervben, ha esetleg lázadás hátráltatja vagy bonyolítja e vállalkozás előmenetelét, akkor azon nyomban érvénybe lépnek az alászállási terv veszélyhelyzeti rendelkezései. A paradicsomi Fiak elkötelezték magukat és készen állnak arra, hogy helyreállítóként működjenek, hogy a lázadók területének kellős közepébe is elmenjenek és ott helyreállítsák a szférák szellemi állapotát. És éppen ilyen hősi szolgálatot teljesített az egyik mellérendelt Teremtő Fiú az Urantián összefüggésben azzal a tapasztalatszerző alászállási küldetéssel, melyen a fennhatóságának megszerzése érdekében vett részt.

3. A Kegyes Segédkezési Terv. Amint a haladási terv és az alászállási terv elkészült és azt ki is hirdették, a Végtelen Szellem egyedül és önmagánál fogva kivetült és működésbe hozta a kegyes segédkezés hatalmas és egyetemes vállalkozását. Ez az a szolgálat, mely oly alapvető a haladási és alászállási vállalkozás gyakorlati és hatékony működéséhez egyaránt, és a Harmadik Forrás és Középpont szellemi személyiségei mind osztoznak a kegyes segédkezés szellemében, mely oly jelentős részét képezi az Istenség Harmadik Személye Természetének. A Végtelen Szellem nemcsak a teremtésben, hanem az irányításban is igazul és szó szerint úgy működik, mint az Atya és a Fiú közös végrehajtója." 7:4.3 [93] [Ter. 1:26,27 [94]]

46. AMIKOR A CSELEKVŐ ISTEN MŰKÖDÖTT

"A Cselekvő Isten működik és a tér sírboltjai megmozdulnak. Egymilliárd tökéletes szféra kel életre egy pillanat alatt. Ezen elméleti örökkévalósági pillanatot megelőzően a Paradicsom saját térenergiái már léteznek és a lehetőséget tekintve működőképesek, viszont létük még nem tényleges; fizikai gravitáció sem mérhető, hacsak nem tekintjük azon anyagi valóság válaszokat, melyek annak szüntelen vonzására adatnak. E (feltételezett) örökké távoli pillanatban anyagi világegyetem nincs, de abban a pillanatban, amint egymilliárd világ anyagivá lényegül, a gravitáció már bizonyíthatóan elégséges és megfelelő ahhoz, hogy mindezeket a Paradicsom örök befolyása alatt tartsa.

És ekkor az Istenek teremtésén pillanatszerűen áthalad az energia második formája, s e kiáramló szellemet mindenkor ellenőrzés alatt tartja az Örökkévaló Fiú szellemi gravitációja. Így a kettős gravitáció által befogott világegyetemet megérinti a végtelenség energiája és belemerül az isteniség szellemébe. A tudatos elme számára előkészített élettalaj így nyilvánul meg a Végtelen Szellem társult értelemköreiben.

A potenciális létezés e magjain, melyek az Istenek központi teremtésrészét átjárják, cselekszik az Atya, és a teremtményi személyiség megjelenik. Ez után a paradicsomi Istenségek jelenléte a teljes szervezett teret kitölti és hatékonyan vonzani kezd minden dolgot és lényt a Paradicsom felé." 8:1.4 [95]

47. AZ ISTENSÉG SZERETETE, KEGYELME ÉS SEGÉDKEZÉSE

"Az Isten szeretet, a Fiú kegyelem, a Szellem segédkezés — isteni szeretetet és végtelen kegyelmet mutató segédkezés az összes értelmes teremtésrész számára. A Szellem az Atya szeretetének és a Fiú kegyelmének megszemélyesülése; örökmód egyesülnek őbenne egyetemes szolgálatra. A Szellem a teremtményi teremtésrészek esetében alkalmazott szeretet, az Atya és a Fiú egyesített szeretete." 8:4.2 [96]

48. AZ ÁLLATI FÉLELEMBŐL FAKADÓ AGGÓDÁS

"Túl gyakran, túlságosan is gyakran rontjátok meg elméteket őszintétlenséggel és bénítjátok meg pártossággal; állati félelemnek teszitek ki és haszontalan aggodalommal torzítjátok el. Ennélfogva, bár az elme forrása isteni, az elme, ahogy ti ismeritek a felemelkedésetek világán, aligha válik nagyszerű csodálat, s még kevésbé rajongás vagy imádat tárgyává. Az éretlen és tétlen emberi értelem szemlélése csak az alázat válaszainak kiváltásához vezethet." 9:5.7 [97]

49. AZ ŐSKUSZASÁGBÓL A MEGDICSŐÜLÉSIG VEZETŐ ÉLŐ LÉTRA

"Az Isteni és Végtelen Szellem nagy családjának szellemszemélyiségei örökre annak a feladatnak szentelték magukat, hogy Isten szeretetében és a Fiú könyörületességében segédkezzenek az idő és tér evolúciós világain élő minden értelmes teremtménynek. E szellemlények képezik azt az élő létrát, melyen a halandó ember az őskuszaságból a megdicsőülésig felkapaszkodhat." 9:8.25 [98]

50. AZ ÖNMAGÁT SZÉTOSZTÓ ISTEN

"Úgy tűnhet, hogy az Atya, az örökkévalósági múltban, az önmaga mélyreható szétosztásának eljárását léptette életbe. Az Egyetemes Atya önzetlen, szeretetteli és szerethető természetében eredendően van valami, ami arra készteti, hogy csak azokat a hatalmakat és hatásköröket tartsa magánál, melyek továbbadását vagy adományozását egyértelműen lehetetlennek tekinti." 10:1.1 [99]

51. IMÍGYEN MŰKÖDNEK EGYÜTT A DOLGOK A JÓ ÉRDEKÉBEN

"A halandói elme ekkor rögtön ezer és egy dolgot képzelhet — vészes természeti eseményeket, szörnyű baleseteket, borzalmas szerencsétlenségeket, fájdalmas betegségeket és világméretű csapásokat — és azt kérdezné, hogy vajon e megpróbáltatások kapcsolatba hozhatók-e a Legfelsőbb Lény valószínű működésének részét képező ismeretlen ténykedésekkel. Őszintén szólva, nem tudjuk; ebben nem igazán vagyunk biztosak. De azt megfigyeltük, hogy az idő múlásával mindeme bonyolult és többé-kevésbé megmagyarázhatatlan helyzetek mindig a világegyetemek jólétét és fejlődését szolgálják. Meglehet, hogy a Legfelsőbb rendeltetése és a Háromság felügyelete a létezés körülményeinek és az élet megmagyarázhatatlan megpróbáltatásainak összességét egy felsőbb értéket képviselő, jelentőségteljes minta szálai közé szövi." 10:7.5 [100] [Róm. 8:28 [73]]

52. A MINDENHATÓ GRAVITÁCIÓS VONZÁS

"Az elkerülhetetlen gravitációs vonzás a teljes tér összes világegyetemének minden világára erőteljes hatással van. A gravitáció a Paradicsom fizikai jelenlétének erős szorítása. A gravitáció a mindenható füzér, melyre azok a fénylő csillagok, ragyogó napok és forgó szférák vannak felfűzve, melyek az örökkévaló Isten egyetemes fizikai ékességét jelentik, mely örökkévaló Isten maga a minden dolog, aki kitölt minden dolgot, és akiben minden dolog fennáll." 11:8.1 [101] [Kol. 1:17 [102]]

53. AZ ISTENFIAK PARADICSOMI BETELJESÜLÉSE

"Végső soron a halandók számára a legfontosabb dolog az örök Paradicsomot illetően az a tény, hogy az Egyetemes Atyának e tökéletes lakóhelye az Isten halandó és anyagi fiai halhatatlan lelkeinek valós és roppant távoli végzete, azon fiakról van szó, akik az idő és tér evolúciós világainak felemelkedő teremtményei. Minden, Istent ismerő halandó, aki eljegyezte magát az Atya akaratának megcselekedését jelentő életpályával, már neki is indult annak a véges-végtelen paradicsomi útnak, melyet az isteniség keresése és a tökéletesség elérése jellemez. És amint az ilyen, állati eredetű lények ott állnak majd a Paradicsomon az Istenek előtt éppen olyan mérhetetlenül nagy számban, mint ahányan most vannak, lévén, hogy a tér alsóbb szféráiból emelkedtek fel, bizony akkor e teljesítmény nem jelent majd mást, mint annak a szellemi átalakulásnak a valóságát, mely a felsőség határait övezi." 11:9.8 [103]

54. A TÉR FELFEDEZETLEN GALAXISAI

"A nem is olyan távoli jövőben az új távcsövek nem kevesebb mint 375 millió új galaxist fognak a csodálkozó urantiai csillagászok szeme elé tárni a messzi külső térből. Ezzel egy időben e nagyteljesítményű távcsövek azt is kimutatják majd, hogy azok az elszigetelt világegyetemek, melyeket korábban a külső térhez tartozónak hittek, valójában az Orvonton csillagrendszertani egységébe tartoznak. A hét felsőbb-világegyetem még mindig növekedik; mindegyikük peremterülete fokozatosan tágul; az új csillagködök egyensúlyi állapotba kerülése és szerveződése folyamatos; és az urantiai csillagászok által galaxison túlinak tartott némely csillagköd valójában az Orvonton szegélyéhez tartozik és velünk együtt utazik." 12:2.3 [104]

55. AZ ISTEN SZABAD AKARATÚ SZEMÉLYISÉG

"És mindezen állhatatos viselkedés és egységes cselekvés személyes, tudatos és magas fokon akarati, ugyanis a nagy Isten nem tehetetlen rabja a saját tökéletességének és végtelenségének. Az Isten nem öntevékeny önműködő erő; ő nem valamiféle szolgai törvény-kötötte hatalom. Isten nem mennyiségtani egyenlet, sem vegytani képlet. Ő szabad akaratú és elsődleges személyiség. Ő az Egyetemes Atya, személyiséggel gazdagon felruházott lény és minden teremtmény-személyiség egyetemes forrása." 12:7.6 [105]

56. AZ ISTEN SZERETETE EGYÉNRE SZABOTT

"Az Atya szeretete abszolút értelemben egyénít minden egyes személyiséget, mint az Egyetemes Atya különleges gyermekét, akiből csupán egy van a végtelenségben, olyan sajátakarattal rendelkező teremtményt, aki helyettesíthetetlen a teljes örökkévalóságban. Az Atya szeretete dicsőít meg minden Isten-gyermeket, világítja meg az égi család minden egyes tagját, a mindenek Atyjának testvéri körén kívül eső személytelen szintekkel szemben élesen kirajzolja minden egyes személyes lény különleges természetét. Az Isten szeretete szembetűnően mutatja meg minden egyes sajátakarattal bíró teremtmény érzékfeletti értékét, hibátlanul tárja fel azt a magasrendű értéket, melyet az Egyetemes Atya adományozott minden egyes gyermekének a paradicsomi besorolású legmagasabb teremtő személyiségektől azokig az akarati méltósággal bíró legalacsonyabb rendű személyiségekig, akik vad embertörzsekben élnek az emberi faj keletkezésekor az idő és tér valamely evolúciós világán." 12:7.9 [106] [Jn. 16:27 [33]]

57. ISTEN MINDIG VELÜNK VAN

"Valóságos rejtély az, hogy az Isten meglehetős személyi öntudattal rendelkező lény, akinek lakóhelyei vannak a világban, s ugyanakkor személyesen jelen van egy ilyen hatalmas világegyetemben és személyes kapcsolatban áll a jó közelítéssel végtelen számú lénnyel. Hogy e jelenség az emberi felfogóképességen túl való léte miatt rejtélynek tűnik, semmiképpen ne gyöngítse a hiteteket! Ne engedjétek, hogy a végtelenség kiterjedtsége, az örökkévalóság mérhetetlen terjedelme és az Isten páratlan jellemének nagyszerűsége és dicsősége megfélemlítsen, eltántorítson vagy elbátortalanítson benneteket; ugyanis az Atya egyikőtöktől sincs nagyon messze; bennetek lakozik ő, és szó szerint őbenne mozgunk, ténylegesen élünk és igazából őbenne vagyunk mi.

Még ha a paradicsomi Atya az isteni teremtőin és a teremtmény-gyermekein keresztül működik is, ő akkor is élvezi a veletek kialakított legbensőségesebb kapcsolatot, mely oly árnyalt, olyannyira személyes, hogy már meghaladja az én értelmemet is — ez pedig az Atya szilánkjának rejtélyes közössége az emberi lélekkel és az annak tényleges lakóhelyét képező halandói elmével. Azzal, hogy tudod mit kezdj Isten ezen ajándékaival, azt is tudod, hogy az Atya nem csak az isteni társaival van bensőséges kapcsolatban, hanem az időben élő, evolúciós halandó gyermekeivel is. Az Atya valóban a Paradicsomon tartózkodik, de az ő isteni jelenléte az emberek elméjében is ott lakozik.

Még ha egy Fiú szelleme minden testbe kiáradhat is, még ha egy Fiú egyszer a halandói húsvér testhez hasonló alakban veletek lakozott is, még ha szeráf vigyáz is rád személyesen és vezeti lépteidet, hogyan is remélheti a Második és a Harmadik Forrás ezen isteni lényeinek akármelyike, hogy közelebb kerülhet hozzád vagy tökéletesebben megérthet téged, mint az Atya, aki önmagából adott neked egy részt, hogy benned legyen, hogy a te valóságos és isteni, sőt örök sajátlényeged legyen?" 12:7.12 [107]

58. AZ ANYAG A SZELLEMVALÓSÁG ÁRNYÉKA

"A mindenségrendi evolúcióban az anyag az elme által vetett bölcseleti árnyékká lesz az isteni megvilágosodás szellem-fényességének jelenlétében, ám ez nem érvényteleníti az anyag-energia valóságát. Az elme, az anyag és a szellem mind egyenlő mértékben valóságos, de a személyiség számára az isteniség elérésében nem egyenértékűek. Az isteniség tudata fokozatos szellemi tapasztalás." 12:8.15 [108]

59. A SZERETET A TITKA A SZEMÉLYES KAPCSOLATOKNAK

"A szeretet a személyiségek közötti jótékony társulás titka. Egyszeri érintkezés eredményeként nem ismerhetsz meg egy embert. A zenét nem ítélheted meg helyesen mennyiségtani levezetés útján, még ha a zene mennyiségtanilag egyfajta szabályos ismétlődés is. Egy távbeszélő-előfizető száma semmilyen mértékben nem azonosítja magának az előfizetőnek a személyét és nem is mond semmit annak jelleméről." 12:9.2 [109]

60. A TUDOMÁNY NEM MAGYARÁZ MEG MINDENT

"Műszaki elemzéssel nem állapítható meg, hogy egy személy vagy egy dolog mire képes. Például: A vízzel hatékonyan lehet tüzet oltani. Az, hogy a víz oltja a tüzet mindennapos tapasztalat, de e tulajdonsága a víz semmiféle vizsgálatával nem volna kimutatható. Az elemzés megadja, hogy a víz hidrogénből és oxigénből áll; ezen elemek további vizsgálata azt mutatja ki, hogy az oxigén igencsak elősegíti az égést és hogy a hidrogén maga könnyen éghető gáz.

A vallásotok azért válik valóságossá, mert kilép a félelem rabszolgaságából és a babonaság béklyójából. Bölcseletetek a tantételektől és a hagyományoktól való megszabadulásért küzd. Tudományotok hosszú ideje őrlődik igazság és tévedés közepette, míg az elvonatkoztatás körétől, a mennyiségtan rabszolgaságától, és a működésközpontú anyagelvűség viszonylagos vakságától való szabadulásért harcol." 12:9.4 [110]

61. A HALÁLLAL VESZI KEZDETÉT AZ ÖRÖKKÉ TARTÓ FELFEDEZŐÚT

"A kalandvágy, a kíváncsiság és az egyhangúságtól való rettegés — a fejlődő emberi természettel született eme sajátságok — nem azért vannak jelen, hogy pusztán nehezítsék a dolgotokat és bosszantsanak benneteket rövid földi ottlétetek alatt, hanem inkább annak sugalmazása céljából, hogy a halál csak a kezdete egy végtelen és kalandos létpályának, egy elvárt örök életnek, egy örökké tartó felfedezőútnak." 14:5.10 [111]

"A kíváncsiság — a vizsgálódás szelleme, a felfedezés késztetése, a feltárás hajtóereje — része az evolúciós térteremtmények veleszületett és isteni sajátságának. E természetes indíttatások nem pusztán azért jelentkeznek, hogy akadályozzanak és visszatartsanak benneteket. Igaz, e nagyratörő késztetéseket szükségképpen gyakorta vissza kell fognotok a rövid földi életetek során, gyakran csalódást kell megélnetek, azonban az eljövendő hosszú korszakokban mindezeket teljesen kibontakoztatjátok és dicsőségetekre tesztek eleget nekik." 14:5.11 [112]

62. AZ UVERSZÁN TALÁLKOZIK EGYMÁSSAL AZ EGYEDURALOM ÉS A DEMOKRÁCIA

"Az olyan világokon, mint az Uversza az a helyzet áll fenn, hogy a tökéletes egyeduralmat és a kifejlődött demokráciát képviselő lények szembetalálkoznak egymással. A felsőbb kormányzat végrehajtói tagozata a tökéletesség területéről származik; a törvényhozó tagozata pedig az evolúciós világegyetemek virágzásából ered." 15:11.1 [113]

63. A SZÜLETÉSÜNK JEGYÉT SOHASEM VETKŐZZÜK LE

"A Hét Tökéletes Szellem e személyes befolyásán keresztül az értelmes lények összes rendjének minden teremtménye, a Paradicsomon és a Havonán kívül, szükségképpen hordozza e Hét Paradicsomi Szellem egyikének egyedi őstermészetére jellemző lenyomatot. Ami a hét felsőbb-világegyetemet illeti, az onnan származó minden egyes teremtmény, legyen az ember vagy angyal, örökre magán viseli a születését azonosító eme jegyet." 16:5.2 [114]

64. A MINDENSÉGRENDI ELME ISTENADTA VÁLASZAI

"A mindenségrendi elme állandóan felel (választ ad) a világegyetemi valóság három szintjén. E válaszok magától értetődők a világosan és elmélyülten gondolkodó elmék számára. E valóságszintek a következők:

1. Okozati viszony — a fizikai érzékek valóságterülete, az oktani azonosság tudományterülete, a tényszerű és a nem tényszerű elkülönítésének területe, a mindenségrendi válaszon alapuló gondolati következtetések területe. Ez a mindenségrendi különbségtétel mennyiségtani formája.

2. Kötelesség — az erkölcsök valóságterülete a bölcselet mezején, az okok küzdőtere, a viszonylagos jó és rossz felismerése. Ez a mindenségrendi különbségtétel pártatlan formája.

3. Istenimádat — a vallásos tapasztalás valóságának szellemi területe, az isteni közösség személyes megismerése, a szellemértékek felismerése, az örök továbbélés biztosítéka, a felemelkedés az Isten szolgálóinak besorolásából az Isten fiainak örömére és szabadságára. Ez a mindenségrendi elme legfelsőbb szintű látásmódja, a mindenségrendi különbségtétel áhítati és istenimádati formája." 16:6.5 [115]

65. A SZEMÉLYISÉG LÁTHATJA ELŐRE, HOGY MIT TESZ, MIELŐTT CSELEKEDNE

"Egy állat különbségtételre utaló válasza a viselkedés hajtóerő szintjére korlátozódik. A felsőbbrendű állatok feltételezett rálátása a hajtóerő szinten van és rendszerint csak az ilyen szintű kísérlet és hibázás megtapasztalását követően jelenik meg. Az ember képes tudományos, erkölcsi és szellemi rálátást gyakorolni mindenfajta felfedezést és kísérletezést megelőzően is.

Csak egy személyiség tudhatja, hogy mit tesz, mielőtt megtenné azt; csakis a személyiségek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy előre látják a tapasztalást. Egy személyiség képes előretekinteni mielőtt megtenne valamit és ezért képes tanulni mind az előrelátásból, mind pedig a cselekedésből. Egy nem személyes állat rendszerint csak cselekvés útján tanul." 16:7.2 [116]

66. A MINDENSÉGRENDI ELME ISTENADTA MOZGÁSTERE

"A mindenségrendi elmével felruházott, Igazító-segítette személyes teremtmény veleszületett felismerő-megismerő képességet birtokol az energia-valóság, az elme-valóság és a szellem-valóság terén. A saját akarattal rendelkező teremtmény tehát képes érzékelni az Isten tényét, törvényét és szeretetét. Az emberi tudat e három elidegeníthetetlen dolgán kívül a teljes emberi tapasztalás eléggé egyéni, eltekintve attól, hogy az igazolás belső meglátás útján történő megértése kapcsolódik a mindenségrendi felismerés e három világegyetemi valóság-válaszának egyesítéséhez.

Az Istent érzékelő halandó képes érezni e három mindenségrendi minőség egyesülési értékét a továbbélő lélek kifejlődésében, s ez a fejlődés az embernek a fizikai testbeli legmagasabb rendű vállalása, ahol is az erkölcsös elme együttműködik a bent lakozó isteni szellemmel a halhatatlan lélek kettőslényegűvé alakítása érdekében. A lélek már a kialakulásakor is valós; mindenségrendi túlélőképességgel rendelkezik." 16:9.1 [117]

67. MADZSESZTON TEREMTÉSE

"Madzseszton teremtése a Legfelsőbb Lény első legfelsőbb teremtő cselekedetét jelezte. E cselekvési akarat a Legfelsőbb Lényben jelent meg szándékként, viszont az Istenségi Abszolút rendkívüli válaszát nem lehetett előre tudni. A Havona örökkévalósági megjelenése előtt a világegyetem soha sem volt tanúja az erők és a rendeltetésszerű szellemtevékenységek ilyen óriási és kiterjedt rendeződésében, illetőleg összehangolódásában megmutatkozó ilyen óriás ténylegesülésnek. A Legfelsőbb Lény és társai teremtő akarataira adott Istenség-válasz messze meghaladta az ő eltökélt szándékukat és nagyban túltett az ő előzetes várakozásaikon.

Áhítattal várjuk, hogy a jövő korszakaiban, amikor a Legfelsőbb és a Végleges az isteniség új szintjeit érheti el és a személyiségi működés új területeit hódíthatja meg, vajon milyen lehetőségek nyílnak meg további váratlan és minden képzeletet felülmúló lények istenivé válásának területein, mely lények elképzelhetetlen hatalommal fognak rendelkezni a világegyetem magasabb fokon való összehangolásához. Talán korlátlan lesz az Istenségi Abszolút válaszlehetőségeinek köre ahhoz, hogy az élményelvi Istenség és a lételvi paradicsomi Háromság közötti kapcsolatokat egyesítse." 17:2.5 [118]

68. EGYSZÜLÖTT FIAK

"Mindegyik Teremtő Fiú az egyszülött és egyetlen nemzhető utóda azon eredeti gondolatok tökéletes egyesülésének, mely gondolatok a világegyetemek mindensége örökké létező Teremtői két végtelen és örökkévaló és tökéletes elméjének sajátjai. Egy másik ugyanolyan Fiú már sohasem lehet, mert minden egyes Teremtő Fiú korlátlan, befejezett és végleges kifejeződése és megtestesülése minden olyan isteni valóság minden lehetősége minden vonása minden szakaszának, mely a teljes örökkévalóságban megtalálható, kifejeződhet vagy kifejlődhet azon isteni teremtő potenciálokból, melyek abból a célból egyesültek, hogy e Mihály Fiút létrehozzák. Mindegyik Teremtő Fiú azon egyesített istenségképeknek az abszolútja, melyek az isteni eredetüket alkotják." 21:1.2 [119] [Jn. 3:16 [41]]

69. A LÁZADÁS PRÓBÁJÁT KIÁLLT HALANDÓK – A FENSÉGES HÍRVIVŐK

"A Fenséges Hírvivők a Háromságot-elért Fiak felemelkedői csoportjába tartoznak. Ők a tökéletessé lett halandók olyan osztályát alkotják, akik kiálltak lázadást vagy ezzel egyenértékűen, de másként bizonyították a személyes hűségüket; mindegyikük átesett valamilyen meghatározott, világegyetemi hűségpróbán. A paradicsomi felemelkedésük során valamikor szilárdan helytálltak és hűek maradtak akkor is, amikor a feletteseik hűtlenekké váltak, és némelyikük még e pártos vezetők helyében is tevékenyen és hűségesen működött." 22:2.1 [120]

"Minden, felkeléssel kapcsolatos tapasztalattal rendelkező felemelkedő halandóból, aki a kitört lázadás ellenére is hűségesen működik, előbb-utóbb felsőbb-világegyetemi szolgálatot ellátó Fenséges Hírvivő válik. Ugyanez vár minden olyan felemelkedő teremtményre is, aki hatékonyan megelőzi a vétekből, a rosszból vagy a bűnből táplálkozó ilyen felfordulásokat; mert azt a tevékenységet, mely a lázadás megelőzésére irányul vagy arra, hogy a világegyetemi válsághelyzetben felsőbb állhatatosságot eredményezzen, még értékesebbnek tartják annál, mint hogyha valaki hűséges marad a tényleges lázadás ellenére is." 22:2.3 [121]

"Én Fenséges Hírvivő vagyok, és az urantiaiak számára talán érdekes lehet, hogy a halandói tapasztalásom társa és bajtársa szintén győztesen állta ki a nagy próbát, és hogy bár sokszor és hosszú ideig voltunk külön a Havona felé vezető felemelkedésünk alatt, mégis ugyanazon hétszázezres csoportba kerültünk, és hogy a Vicegeringtonban való ott tartózkodásunk alatt szoros és szeretetteljes közösséget alkottunk. Végül megbízatást kaptunk és együtt kijelöltek minket az orvontoni Uverszára, és gyakran együtt küldenek ki bennünket a két Hírvivő szolgálatát igénylő feladatok elvégzésére." 22:2.6 [122]

"Ti, halandók, akik ezt az üzenetet olvassátok, talán magatok is eljuttok a Paradicsomra, eléritek a Háromságba-foglalást, és a távoli jövő korszakaiban a Nappalok Elődeinek szolgálatába léptek a hét felsőbb-világegyetem egyikében, és valamikor talán majd ti is azt a feladatot kapjátok, hogy járuljatok hozzá az igazság kinyilatkoztatásához valamely fejlődő, lakott bolygón, mint ahogy nekem is most ez a feladatom az Urantián." 22:4.7 [123]

70. A MEGPRÓBÁLTATÁSOK ÉS A NEHÉZSÉGEK CÉLJA

"Az Urantián uralkodó zavarodottság és felfordulás nem azt jelzi, hogy a paradicsomi Urak nem érdeklődnek aziránt, hogy az ügyeket másként kezeljék vagy hogy nem is képesek arra. A Teremtők minden hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy az Urantiát igazi paradicsommá tegyék, azonban egy ilyen Éden nem járulna hozzá az olyan erős, nemes és tapasztalt jellemek kifejlődéséhez, melyeket az Istenek oly bizonyossággal kovácsolnak ki a világotokon a szükség üllője és a szenvedés kalapácsa között. Aggodalmaitok és szomorúságaitok, megpróbáltatásaitok és csalódásaitok éppen úgy az isteni tervnek a részét képezik a szférátokon, mint ahogy részét képezi annak a minden dolog kellő tökéletessége és végtelen alkalmazkodása a maga felsőbb céljához a központi és tökéletes világegyetem világain." 23:2.12 [124] [Jn. 16:33 [33], ApCsel. 14:22 [125], Róm. 12:12 [126], 2Kor. 1:4 [31], Jel. 7:14 [127]]

71. IMÍGYEN MŰKÖDNEK AZ ÖSSZEÍRÁSI IGAZGATÓK

"Az Összeírási Igazgatók csak olyan mértékig foglalkoznak az emberi lényekkel — mint az egyéb, sajátakarattal rendelkező teremtményekkel — amely a sajátakarat működése tényének rögzítéséhez szükséges. Nincs dolguk az életetek és dolgaitok rögzítésében; ők semmilyen tekintetben nem adatrögzítő személyiségek. A nebadoni Összeírási Igazgató, akinek orvontoni száma 81.412, és aki jelenleg a Szalvingtonon állomásozik, a jelen pillanatban személyesen is tudatában van és ismeri a ti itteni, urantiai élő jelenléteteket; és ő készíti el a halálotokról szóló igazolási feljegyzést, amint sajátakarattal rendelkező teremtményként megszűntök létezni." 24:2.7 [128]

72. GRANDFANDA FELFEDEZI A HAVONÁT

"A Havona e zarándok felfedezőjének neve Grandfanda, és az egyes számú felsőbb-világegyetemben található 1.131-es helyi világegyetem 62-es csillagvilága 84-es csillagrendszerének 341-es bolygójáról jött. Az ő megérkezése volt a jel a világegyetemek mindensége hírszolgálatának létrehozására. Addig csak a felsőbb-világegyetemi és a helyi világegyetemi híradások működtek, de annak bejelentése, hogy Grandfanda elérte a Havona kapuit azt jelentette, hogy elkezdődtek a "dicsőséges térjelentések", mely elnevezést azért használjuk, mert ez volt az első világegyetemi híradás arról, hogy a Havonába érkeztek az első evolúciós lények és bebocsátásra várnak a felemelkedői lét céljához." 24:6.8 [129]

73. A MORONTIA TÁRSAINK IRÁNT ÉRZETT SZERETETÜNK

"A Morontia Társak olyan barátságos társaságot jelentenek, hogy amikor végül kiléptek az utolsó szakaszú morontia tapasztalásból és felkészültök a felsőbb-világegyetemi szellemi kalandra, valóban sajnálni fogjátok, hogy e társaságkedvelő teremtmények nem tarthatnak veletek, ők ugyanis kizárólag a helyi világegyetemekben szolgálnak. A felemelkedési létpálya minden szakaszában minden megismerhető személyiség barátságos és társaságkedvelő lesz, de mindaddig nem fogtok találkozni egy további, a barátság és a társaság iránt olyannyira elkötelezett csoporttal, amíg a Paradicsomi Társakat meg nem ismeritek." 25:7.3 [130]

74. A ZARÁNDOKOK MEGÉRKEZÉSE A HAVONÁBA

"Amikor a túlélés egyetemes rendjének összes segítő serege által teljesített segédkezésen keresztül és révén végül megállapodtok a Havona fogadóvilágán, akkor csupán egyféle tökéletességgel érkeztek oda — a célbani tökéletességgel. A célotok alaposan megvizsgáltatott; a hitetek megpróbáltatott. A csalódásokat elviselőnek bizonyultatok. Még az Egyetemes Atya megismerésére való törekvésben elszenvedett kudarc sem ingatja meg a hitét vagy veszélyezteti komoly mértékben a reményét annak a felemelkedő halandónak, aki átélte azt a tapasztalást, melyen mindenkinek át kell esnie, aki a Havona tökéletes szféráit el akarja érni. A Havonát elérve az őszinteségetek már teljessé vált. A célbani tökéletesség és a vágybani isteniség állhatatos hittel párosulva biztosította számotokra a belépést az örökkévalóság végleges rendű lakhelyére; az idő bizonytalanságaitól való megszabadulásotok teljessé és véglegessé vált; és akkor szembe kell néznetek a Havona problémáival és a Paradicsom roppant voltával, hogy megismerjétek azt, amire oly hosszú ideig készültetek az idő élményelvi korszakaiban, a tér világtanodáiban.

A hit által a felemelkedő zarándok olyan célbani tökéletességre tett szert, mely révén az idő gyermeke beléphet az örökkévalóság kapuin. És ekkor a zarándok-segítőknek hozzá kell fogniuk a megértés azon tökéletességének és azon értelmezési eljárásnak a kidolgozásához, mely olyannyira nélkülözhetetlen a személyiség paradicsomi tökéletességéhez.

A dolgok megértésére való képesség képezi a halandó útlevelét a Paradicsomra. A hitre való hajlandóság a kulcs a Havonához. A fiúi besorolás elfogadása, a bennlakozó Igazítóval való együttműködés az evolúciós túlélés ára." 26:4.13 [131]

75. A HAVONA-ZARÁNDOKOK CSATAKIÁLTÁSA

"A hűségükben kipróbált és sokat utazott tér-zarándokok tehát ebben az általános vagy elemi szintű képzésben részesülnek. De az idő e felemelkedő gyermekei még jóval a Havona elérése előtt megtanultak örülni a bizonytalanságnak, erőt meríteni a csalódásból, felbuzdulni a nyilvánvaló vereségen, új erőre kapni a nehézségek jelenlétében, rettenthetetlen bátorságot mutatni a végtelenséggel szemben, és legyőzhetetlen hitet gyakorolni, amikor a felfoghatatlannal kerülnek szembe. Már régen e zarándokok csatakiáltása lett ez: »Istennel semmi — egyáltalán semmi — sem lehetetlen.«" 26:5.3 [132] [Mt. 19:26 [133], Lk. 1:37 [134], 18:27 [135], Mk. 10:27 [136]]

76. ISTEN MEGTALÁLÁSA A PARADICSOMON

"Az Egyetemes Atya elérése az útlevél az örökkévalóságba, eltekintve a még teljesítendő, fennmaradt köröktől. Ennélfogva nagy jelentőségű alkalom az, amikor a harmadik kör kísérleti világán a szállító-hármas bejelenti az utolsó idő-kaland elkövetkezését; azt, hogy egy újabb tér-teremtmény kér bebocsátást a Paradicsomra az örökkévalóság kapuin keresztül.

Az idő-próba már csaknem befejeződött; az örökkévalósági versenyfutás már majdnem befejeződött. A bizonytalanság napjai véget érnek; a kísértés a kétkedésre eltűnőben van; a tökéletesnek lenni parancs már teljesítve van. Az idő-teremtmény és anyagi személyiség az értelmes létezés legalsó szintjéről felemelkedett a tér evolúciós szféráiba, s ezzel igazolta a felemelkedési terv kivitelezhetőségét, miközben örökre bizonyította az Egyetemes Atya által a világokon élő alacsonyrendű teremtményeinek adott igazságos és pártatlan parancsát: "Légy tökéletes, miként magam is az vagyok."

A felemelkedői létpálya lépésről lépésre, életről életre, világról világra elsajátíttatott, és az Istenség-cél eléretett. A túlélés tökéletessége teljes, és teljes a tökéletesség az isteniség felsőségében is. Az idő elveszett az örökkévalóságban; a teret elnyelte az Egyetemes Atyával való imádati azonosság és összhang. A Havona-híradások dicsőséges térjelentéseket továbbítanak, azt a jó hírt, hogy az állati természetű és anyagi eredetű lelkiismeretes teremtmények evolúciós felemelkedésen keresztül valóságosan és örökkévalón Isten tökéletessé alakított fiaivá lettek." 26:9.2 [137] [Mt. 5:48 [7]]

77. A HAVONA-LÉTPÁLYA ELHAGYÁSA

"És most, a Havona létpálya tetőpontján, amint ti halandók aludni tértek a belső kör kísérleti világán, nem egyedül tértek nyugovóra mint ahogy a szülővilágotokon tettétek, amikor a halandói halál természetes alvásában lezártátok a szemeteket, és nem is úgy, mint amikor hosszú átkelési öntudatlanságba merültetek felkészülvén a Havonába irányuló utazásra. Most, amikor elérési pihenésre készültök, akkor mellettetek lesz az első-körbeli régi társatok, a pihenés személyi állományába tartozó fenséges lény, aki a pihenésre úgy készül, mint aki egy veletek, mint a Havona-biztosítéka annak, hogy az átalakulásotok már teljes és hogy már csak a tökéletességgel való végső érintkezésre vártok.

Az első átkelésetek valóban a halál volt, a második az eszményi alvás, és most a harmadik átalakulásotok az igazi pihenés, a korszakok kipihenése." 26:11.7 [138]

78. AZ UTOLSÓ FELTÁMADÁS A PARADICSOMON

"A pihenést az utolsó Havona-körön kezditek meg és örökre a Paradicsomon támadtok fel. És ahogy ott szellemi értelemben újraszemélyesültök, nyomban észlelni fogjátok a pihenés-ösztönzőt, aki az örökkévaló területen úgy üdvözöl benneteket, mint a Havona legbelső körén a végső alvást intéző elsőrendű szupernáf; és vissza fogtok emlékezni a legutolsó hitbéli megerősödésetekre, amint még egyszer felkészítettek benneteket arra, hogy az önazonosságotokat az Egyetemes Atyára bízzátok.

Az időbeli utolsó pihenést már átéltétek; az utolsó átkelési alvást már megtapasztaltátok; most örök életre ébredtek az örökkévaló lakóhely területén. »És nem lesz több alvás. Az Istennek és az ő Fiának jelenléte előttetek áll, és ti immár örökre az ő szolgálói vagytok; láttátok az arcát, és az ő neve a ti szellemetek. Ott nem lesz éjszaka; és a nap fényére sincs szükségük, mert a Nagy Forrás és Középpont ad nekik fényt; örökkön-örökké fognak élni. És az Isten minden könnyet letöröl a szemükből; nem lesz többé halál, sem szomorúság, sem sírás, és fájdalom sem lesz többé, mert a régi dolgok már elmúltak.«" 27:1.4 [139] [Jel 22:4,5 [34]]

79. AZ ISTENIMÁDAT ELSAJÁTÍTÁSÁNAK MÓDJA

"Az istenimádat-vezetők feladata, hogy megtanítsák a felemelkedő teremtményeket úgy imádni az Istent, hogy képesek legyenek ezen önkifejezésnek eleget tenni és ugyanakkor képesek legyenek figyelmet fordítani a paradicsomi rendszer lényeges tevékenységeire is. Az istenimádati készség fejlesztése nélkül a Paradicsomot elért átlagos halandónak több száz évét venné igénybe az, hogy az értelmes imádat és a felemelkedői hála érzelmeit teljesen és kielégítően ki tudja fejezni. Az istenimádat-vezetők új és addig ismeretlen kifejezési lehetőségeket tárnak fel, s ezáltal a tér méhéből és az idő vajúdásából származó, e csodálatos gyermekek képessé válnak arra, hogy az istenimádatból származó teljes megelégedést sokkal rövidebb idő alatt érjék el." 27:7.4 [140]

80. AZ IRGALOM PRÓBÁJÁNAK MÉRLEGE

"Az Irgalom Emléke a teremtésrészek természetfeletti erőivel kapcsolatos számlátok élő próbamérlege, naprakész kimutatása. Ők azon kegyelem-segédkezés élő feljegyzései, melyeket felvesznek az uverszai bíróságok tanúságtételébe, amikor az egyes egyedeknek a végtelen élethez való jogát megítélik, amikor "királyszékek emelkednek és a Nappalok Elődei helyet foglalnak. Az uverszai híradások küldésére és fogadására a jelenlétükben kerül sor; ezrek és ezrek szolgálnak nekik, és tízezerszer és tízezerszer jelennek meg előttük. Az ítélethozatal ideje eljött és a könyvek feltárulnak." És e nagy jelentőségű alkalommal megnyílt könyvek a felsőbb-világegyetemek harmadfajú szekonáfjainak élő feljegyzései. A hivatalos feljegyzések aktában vannak abból a célból, hogy hitelesítsék az Irgalom Emlékeinek tanúságtételét, ha az igazolásra szükség lenne." 28:6.6 [141] [Dán. 7:9,10 [142]]

81. A MENNYEI ELHIVATOTTSÁGI ÚTMUTATÓK

"Az Urantián fura módon tesztek kísérletet a jellem kiismerésére és az egyes képességek felmérésére, de mi az Uverszán e dolgokat ténylegesen is tökéletesen végezzük. E szekonáfok a megbízhatóságot a csalhatatlan jellemfelmérés élő mérlegén mérik meg, és miután megvizsgáltak benneteket, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy rájuk tekintve megismerjük a felelősségvállalási, a bizalom-megőrzési és a küldetés-teljesítési képességetek határait. A megbízhatósági követeléseitek világosan szembeállíthatók a lehetséges vétekre és árulásra való tartozásaitokkal.

A feljebbvalóitok terve az, hogy egyre több bizalmat kapva olyan fejlődési ütemet érjetek el, amely megfelel annak, ahogyan a jellemetek elégséges mértékben fejlődik ahhoz, hogy e többletfelelősségeket kényelmesen elbírja, de az egyének túlterhelése csak végromláshoz vezet és csalódást okoz. És az a hiba, hogy túl korán tesznek felelősséget emberre vagy angyalra, az idő és tér egyéneinek bizalom-képességét tévedhetetlenül megítélők segédkezésének igénybevételével kerülhető el. E szekonáfok mindig elkísérik a Nagytekintélyűeket, és ezen intézők addig nem szabnak feladatokat, amíg a pályázókat meg nem mérték a szekoráfi mérlegen és nem nyilvánították őket »nem könnyűnek«." 28:6.14 [143]

82. AZ ERŐTÉR-KÖZPONTOK SOHASEM JÁTSZANAK

"Nem lévén az emlékezetükbe idézhető felemelkedői múltjuk, az erőtér-központok és a fizikai szabályozók sohasem játszanak; minden cselekedetük teljesen hivatalos jellegű. Mindig szolgálatban vannak; a fizikai energia-vonalak megszakadásának esetére a világegyetemi rendszerben nincsenek intézkedési tervek; e lények soha a pillanat egy törtrészére sem hagyhatnak fel az idő és tér energia-köreinek közvetlen felügyeletével." 29:3.5 [144]

83. A FŐ-ERŐSZERVEZŐK

"Az Elsőrendű Fő-erőszervezők a Korlátlan Abszolút elsőfajú vagy alapvető térerőinek alakítói; csillagköd teremtők. Ők a tér energiaviharainak élő kiváltói és e mérhetetlen megnyilatkozások első szervezői és irányítói. Ezen erőszervezők alakítják át az elsőfajú erőt (a közvetlen paradicsomi gravitációra nem érzékeny elő-energiát) elsődleges vagy hatóenergiává, olyan energiává, mely a Korlátlan Abszolút kizárólagos befolyása alól átkerül a Paradicsom Szigetének gravitációs befolyása alá. Ennek megvalósításában működnek közre az erőszervező segítők, akik folytatják az energiának az elsődleges szakaszból a másodlagos vagy gravitációs-energia szakaszon keresztül való átalakítását." 29:5.5 [145]

84. AZ ISTENI MŰKÖDÉS KÜLÖNBÖZŐ MÓDJAI

"Isten, mint felsőbbszemély, meglényegít; Isten, mint személy, teremt; Isten, mint elő-személy, részeket képez; és e saját Igazító-szilánkja kifejleszti a szellem-lelket az anyagi és halandói elmében, összhangban azon személyiség szabadakaratú választásával, mely személyiséget az Isten mint Atya adományozott e halandó teremtménynek a szülői cselekedete révén." 30:1.99 [146]

85. HELYZETÜNK A HALÁL UTÁNTÓL A FELTÁMADÁSIG

"Az idő múlása semmit sem jelent az alvó halandóknak; teljesen öntudatlanok és nincsenek tudatában a nyugvásuk időtartamának sem. Az adott korszak lezárultával a személyiségük újbóli összeállításakor az ötezer évet aludtak nem válaszolnak másként, mint azok, akik csak öt napot nyugodtak. Ezen időbeli késedelemtől eltekintve e továbbélők azokkal együtt mennek végig a felemelkedési renden, akik a halálbeli hosszabb-rövidebb alvást elkerülik." 30:4.12 [147]

"A halandói húsvér fizikai test nem része az alvó továbbélő újbóli összeállításának; a fizikai test visszatért a porhoz. A kijelölt szeráf biztosítja az új test, a morontia alak, mint a halhatatlan lélek és a visszatért, befogadandó Igazító számára készülő új élethordozó összeállítását. Az Igazító az alvó továbbélő elméje szellemi átiratának őrzője. A kijelölt szeráf a továbbélő önazonosság — a halhatatlan lélek — őre (amennyire az kifejlődött). És amikor e kettő, vagyis az Igazító és a szeráf újraegyesíti a gondjaikra bízott személyiséget, akkor ez az új egyed a régi személyiségének feltámadását, a lélek kifejlődő morontia azonosságának továbbélését alkotja. A lélek és az Igazító ezen újratársulását nevezhetjük helyesen feltámadásnak, a személyiséget alkotó tényezők újraegyesítésének; de még ez sem magyarázza meg teljesen a továbbélő személyiség újbóli megjelenését. Bár ti valószínűleg sohasem fogjátok megérteni az ilyen megmagyarázhatatlan folyamat tényszerű voltát, mégis valamikor majd tapasztalati úton megismeritek annak igazságát, ha nem utasítjátok el a halandói továbbélés tervét." 30:4.15 [148]

86. MEGÉRKEZÉS A HAVONÁBA

"A Havona-létpályátokon az első cselekedetetek az lesz, hogy felismeritek a szállító szekonáfotokat és megköszönitek neki a hosszú és biztonságos utazást. Ezt követően bemutatnak benneteket ama lényeknek, akik az első havonai tevékenységeitekről fognak gondoskodni. Majd bejegyeztetitek a megérkezéseteket és elkészítitek azt az üzenetet, melyben köszönetet mondotok a helyi világegyetemetek Teremtő Fiának, a világegyetemi Atyának, aki a fiúi besorolású létpályátokat lehetővé tette és tiszteleteteket is kinyilvánítjátok neki. Ezzel eleget is tesztek a Havonába való megérkezésetekkel járó kötelezettségeiteknek; ez után egy hosszabb időre kikapcsolódhattok, szabadon szemlélődhettek, és ez egyúttal lehetőséget ad nektek arra is, hogy felkeressétek a hosszú felemelkedési tapasztalásban szerzett barátaitokat, társaitokat és segítőtársaitokat. A híradásokban utánanézhettek annak is, hogy a zarándoktársaitok közül kik indultak el a Havonába azóta, hogy elhagytátok az Uverszát." 30:4.28 [149]

87. A VÉGLEGES HALANDÓI TESTÜLETÉNEK FELÉPÍTÉSE

"A központi világegyetem lakói közül minden ezrediket veszik fel a testületbe — ez a véglegesrendűek egysége. A testületet átmeneti szolgálatot ellátó ezerfős egységekből szervezik, mely egységekben 997 felemelkedő teremtmény mellett egy Havona-honos és egy Gravitációs Hírvivő is helyet kap. A végleges rendű lények tehát ilyen egységekben szolgálnak, de a véglegesség-esküt egyenként teszik le. Ennek az eskünek mélyreható következménye és örök jelentősége van. A Havona-honos ugyanilyen esküt tesz és örökre a testület tagjává válik." 31:1.3 [150]

88. A FŐÉPÍTÉSZEK

"A Főépítészek e hét csoportjába összesen 28.011 világegyetemi tervező tartozik. Az egyik paradicsomi hagyomány szerint a messzi örökkévalóságban megpróbálkoztak a 28.012. Főépítész meglényegítésével, azonban állítólag e lény nem lényegült abszonittá, személyiségét az Egyetemes Abszolút vonta magához. Meglehet, hogy a Főépítészek felemelkedő rendjei a 28.011. Építészben elérték az abszonit jelleg határát, és a 28.012. kísérlet talán már az Abszolút jelenlétének mennyiségtani szintjét érintette. Más szóval a 28.012. meglényegülési szinten az abszonit jelleg egyenlővé lett az Egyetemes szinttel és elérte az Abszolút értékét." 31:9.10 [151]

89. A HALANDÓI VÉGLEGES TESTÜLET

"E hét végleges rendű testület összeállása jelzi azon potenciálok, személyiségek, elmék, abszonitok és élményelvi ténylegességek valóság-mozgósítását, melyek valószínűleg túlmutatnak még a Legfelsőbb Lény jövőbeli világmindenségi szerepkörein is. E hét végleges rendű testület feltehetőleg a Végleges Háromság ama jelenlegi tevékenységét jelzi, mely a véges és az abszonit térerőinek az összegyűjtésére irányul abból a célból, hogy felkészüljön a külső tér világegyetemeiben végbemenő felfoghatatlan eseményekre. Ilyen mozgósításra csaknem az örökkévalóság óta eddig még sohasem került sor, amikor is a paradicsomi Háromság hasonlóképpen mozgósította a Paradicsom és a Havona akkor már létező személyiségeit és megbízta őket az idő és tér megtervezett hét felsőbb-világegyetemének igazgatói és vezetői feladataival. A hét végleges rendű testület jelenti a nagy világegyetem isteniségi válaszát a jövő-örökkévalósági tevékenységeket mutató külső világegyetemekben meglévő kialakulatlan potenciálok jövőbeli igényeire." 31:10.10 [152]

"Az evolúciós halandók a tér világain megszületnek, átkelnek a morontia világokon, felemelkednek a szellem-világegyetemekbe, beutazzák a Havona-szférákat, megtalálják Istent, elérik a Paradicsomot és felvétetnek az elsődleges Végleges Testületbe, s ott várakoznak a következő világegyetemi szolgálati beosztásra. Van hat további gyülekező végleges testület is, de Grandfanda, az első halandó felemelkedő lény az összes végleges rendű lény rendjének paradicsomi főnökeként elnököl. És ahogy e magasztos látványt szemléljük, mindannyian elragadtatva csak azt mondhatjuk: Mily dicsőséges végzete ez az idő állati eredetű gyermekeinek, a tér anyagi fiainak!" 31:10.20 [153]

II. rész: A helyi világegyetem

II. RÉSZ: A HELYI ILÁGEGYETEM

90. AZ EVOLÚCIÓS EREDET NEM SZÉGYENBÉLYEG

„Az ido teremtményeinek tökéletessége, amint végre eléretett, teljes mértékben megszerzett dolog, egy megkérdojelezhetetlen személyiségi szerzemény. Míg a kegyelem elemei szabadon társíthatók, addig a teremtmény eredményei az egyedi erofeszítéseinek és a létezo környezetre adott ténylegesen élo, személyes válaszainak az eredménye.

Az állati evolúciós eredet ténye nem bélyegez meg egyetlen személyiséget sem világegyetemi viszonylatban, mert ez az egyetlen módja, hogy a véges, értelmes, sajátakaratú teremtmények két alapfajtája közül az egyik létrejöjjön. A tökéletesség és az örökkévalóság szintjét elértek között annál is inkább tisztelet illeti azokat, akik legalul kezdték és örömmel kapaszkodtak fel az életlétrán, fordulóról fordulóra, mert amint eljutnak a dicsoség magaslataira, már olyan személyes tapasztalatot szereztek, mely tényleges tudást foglal magába az élet minden szakaszáról a legalsótól a legfelsoig.” 32:3.9 [154]

91. AZ ATYA NAGYLELKUSÉGE ÖNMAGA ODAADÁSÁBAN

„Az önmaga ezen egyetemes adományozásában boséges bizonyítékát találjuk az Atya isteni természete nagyságának és nemességének. Ha Isten valamit is visszatartott önmagából s amelyet a világegyetemi teremtésösszességnek szánt, akkor az nem más, mint az a maradvány, melybol nagylelkuen boven adományozza a teremtésrészeken élo halandóknak a Gondolatigazítókat, az ido Titkos Neveloit, akik oly türelmesen lakoznak az örök életre pályázó halandókban.

Az Egyetemes Atya mintegy kiárasztotta magát abból a célból, hogy a teremtésösszességet gazdagítsa a személyiség birtokában és a magvábanvaló szellemi elorelépésében. Isten nekünk adta magát azért, hogy olyanok lehessünk mint o, és magának csak annyi hatalmat és nagyságot tartott meg, mely azon dolgok fenntartásához szükséges, melyek iránti szeretetébol eredoen minden más dologról lemondott.” 32:4.11 [155]

92. AZ ATYA ÖRÖKKÉVALÓ CÉLJA

„A világegyetemek téren át való menetelésének nagyszeru és dicsoséges célja van. Az összes halandói küzdelmetek nem hiábavaló. Mi mindannyian egy hatalmas terv, egy hatalmas vállalkozás részei vagyunk, és e vállalkozás nagyságrendje miatt lehetetlen sokat meglátnunk abból bármely idopontban és bármely életben. Mi mindannyian egy, az Istenek felügyelte és végrehajtotta örökkévaló munkaterv részesei vagyunk. A teljes bámulatos és egyetemes muködési rend fenségesen hatja át a teret az Elso Nagy Forrás és Középpont végtelen gondolata és örökkévaló célja adta ütemre.

Az örökkévaló Isten örökkévaló célja egy magas szellemi eszménykép. Az ido eseményei és az anyagi lét küzdelmei legfeljebb csak átmeneti hidat képeznek, mely összeköttetést biztosít a túloldallal, a szellemi valóság és a mennyei létezés alkotta ígéretföldjével. Nektek halandóknak természetesen nehezetekre esik megragadni egy örökkévaló cél eszméjét; jóformán képtelenek vagytok megérteni az örökkévalósági gondolatot, valamit, ami sohasem kezdodött és sohasem fejezodik be. Mindennek, amit csak ismertek, van vége.” 32:5.1 [156] Ef 3:11 [22]

93. A TÖKÉLETESEDÉS VERSENGÉSE MÁR FOLYIK

„Az Isten elméjében lévo terv az o hatalmas területein élo minden teremtményére kiterjed, és e terv a határtalan lehetoségek, a korlátlan fejlodés és a végtelen élet örökkévaló célját foglalja magában. És e páratlan létpálya végtelen gyümölcseit küzdelem árán kaphatjátok meg.

Az örökkévalósági cél elottetek van. Az isteniség-elérés kalandja rátok vár. A tökéletesedés versengése már folyik. Bárki belevághat, és bizonyosan gyozelem fogja koronázni minden olyan emberi lény erofeszítéseit, aki részt vesz a hit és a bizodalom versenyén, ahol minden lépését a benne lakozó Igazító vezeti, és a Világegyetemi Fiú ama jószelleme vezérli, mely oly szabadon áradt ki minden húsvér testbe.” 32:5.7 [157]

94. MIHÁLY ÉPPOLY HATÉKONYAN TEVÉKENYKEDIK, MINT AZ ÖRÖKKÉVALÓ FIÚ

„A Teremto Fiú személyében olyan urunk és isteni atyánk van, aki éppen olyan fenséges, hozzáérto és jóságos, mint amilyen az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú lenne, ha mindketto jelen volna a Szalvingtonon és részt venne a Nebadon világegyetem ügyeinek igazgatásában.” 33:1.5 [158]

95. A MAGAS SZELLEMI EROK AJÁNDÉKA

„Az isteni Szellem az örök dicsoség magasságaiból ereszkedik alá, lépések hosszú során át, hogy találkozzon veletek, akik vagytok és ahol vagytok, és azután, a hit társas viszonyában, szereton magához ölelje a halandó eredetu lelket, és elinduljon visszafelé biztosan és csalhatatlanul az alászállási útvonalon, meg sem állva addig, míg az evolúciós lélek biztonságosan fel nem emelkedett azon üdvösség szintjére, ahonnan az isteni Szellem eredetileg elindult a kegyelem és a segédkezés e küldetésére.

A szellemi erok csalhatatlanul keresik meg és érik el a saját eredeti szintjüket. Lévén, hogy az Örökkévalóból indultak ki, bizonyosan oda is térnek vissza, s magukkal viszik az ido és tér mindazon gyermekeit, akik eljegyezték magukat a bennük lakozó Igazító vezetésével és tanításával, akik igazán »a Szellemtol születtek«, akik az Isten hu fiai.” 34:6.3 [159]

96. AZ ÉLO IGAZSÁG IRÁNTI IGÉNY

„Még a legmagasabb szintu vallási tantételek halott elmélete is alkalmatlan az emberi jellem alakítására vagy a halandói viselkedés szabályozására. Amire ma a világnak szüksége van az nem más, mint az igazság, melyet régi tanítótok hirdetett: »Nemcsak szóban, hanem hatalomban és a Szent Szellemben is.« Az elméleti igazság magva mindaddig halott, a legfelsobb erkölcsi felfogások mindaddig hatástalanok, amíg az isteni Szellem meg nem tölti az igazság formáit és mozgásba nem hozza a pártatlanság mintáit.” 34:6.6 [160]

97. AZ ÉLET FRISSÍTO VIZE

„Az isteni Szellem jelenléte, az élet vize az, ami a halandói elégedetlenség emészto szomjúságának és a szellemiesületlen emberi elme leírhatatlan éhségének kialakulását megelozi. A Szellem-késztette lények »sohasem szomjaznak, mert e szellemi víz bennük az örökkévaló életre feltöro megelégedés kútjává lesz«. Az isteni vízforrással rendelkezo eme lelkek csaknem függetlenek az anyagi környezettol, ami az élet örömeit és a földi lét megelégedést okozó dolgait illeti. Ok szellemi értelemben megvilágosodottak és megújultak, erkölcsileg megerosödöttek és felruháztattak.” 34:6.8 [161] Jn 4:13,14 [18]

98. AZ EMBER KETTOS TERMÉSZETE

„Minden halandóban kettos természet él: az állati hajlamok öröksége és a szellemmel való felruháztatás eros késztetése. A rövid urantiai életetek alatt e két különbözo és ellentétes hajlam csak ritkán békítheto össze teljesen; aligha hozhatók összhangba és aligha egyesíthetok; de életetek során az egyesített Szellem mindig segédkezik nektek abban, hogy a húsvér test egyre inkább a Szellem vezetése alá kerüljön. Még ha végig is kell élnetek az anyagi életet, még ha nem is szabadulhattok meg a testtol és annak szükségeitol, a céljaitok és az eszményképeitek akkor is egyre nagyobb hatalmat adnak nektek ahhoz, hogy az állati természetet alávessétek a Szellem uralmának. Valóban munkál bennetek a szellemi eroknek egyfajta összeesküvése, az isteni erok egyfajta szövetsége, melyek kizárólagos célja, hogy végleg megszabaduljatok az anyagi kötöttségtol és a véges fogyatékosságoktól.

Mindeme segédkezés célja az, »hogy hatalmasan megerosödjetek az o, az ember bensojében lévo szellemén keresztül«. És mindez csak a kezdeti lépéseket jelenti a tökéletes huség és szolgálat végso elérésében, ama tapasztalásban, melyben »az Isten teljességével teltek el«, »mert akiket az Isten szelleme vezet, mind az Isten fiai«.” 34:6.9 [162] Ef. 3:16, 19, [22] Róm. 8:14 [73]

99. A SZELLEM VEZET – DE NEM HAJT SOHASEM

„A Szellem sohasem hajt senkit, csak vezet. Ha készséges tanulók vagytok, ha szellemi szinteket és isteni magasságokat akartok elérni, ha oszintén vágytok az örökkévaló cél elérésére, akkor az isteni Szellem gyöngéden és szereton vezetni fog benneteket a fiúi besorolás és szellemi fejlodés útján. Minden lépéseteket készségesen, okosan és derus együttmuködéssel kell megtennetek. A Szellem uralmát sohasem szennyezi eroszak és nem rontja kényszer.

És amint az ilyen szellem vezette életet szabadon és értelemmel vállaljátok, az emberi elmében fokozatosan kifejlodik az isteni kapcsolat határozott tudatossága és a szellemi közösség megnyugvása; elobb-utóbb »a Szellem a szellemeddel (az Igazítóval) tanúsítja, hogy az Isten gyermeke vagy«. Ekkor a saját Gondolatigazítód már megismertette veled az Istennel való rokonságodat, s a feljegyzés igazolja, hogy a Szellem a »szellemeddel« tesz tanúságot, nem a szellemed mellett.” 34:6.11 [163] Róm 8:16 [73]

100. A SZELLEM GYÜMÖLCSEI

„Az emberi élet feletti szellemuralom tudatosságával azonnal együtt jár a Szellem ismérveinek növekvo megnyilvánulása az ilyen szellem vezette halandó életmegnyilvánulásaiban, »mert a szellem gyümölcsei a szeretet, az öröm, a békesség, a béketurés, a szelídség, a jóság, a hit, az alázatosság és az önmérséklet«. Az ilyen szellem-vezérelte és istenien megvilágosodott halandók, miközben az alsóbb, fáradságos utat járják és emberi huséggel tesznek eleget a földi feladataikkal járó kötelezettségeiknek, már meglátták az örök élet fényeit, amint azok a másik világ messzi vidékén derengenek (...)” 34:6.13 [164]

101. A SZELLEM BIZTOS VEZETÉSE

„Miután elindultatok az örök élet útján, miután elfogadtátok a feladatot és megkaptátok a fejlodésre vonatkozó utasításokat, ne féljetek az emberi hanyagságtól és a halandói állhatatlanságtól, ne gyötörjön benneteket a hibázás lehetoségébol fakadó kétség vagy a nagyfokú zavar, ne tétovázzatok és ne kérdojelezzétek meg a besorolásotokat és a helyzeteteket, mert minden sötét órán, az eloremutató küzdelem minden keresztútján az Igazság Szelleme mindig szólni fog hozzátok, mondván, »Ez a helyes út«.” 34:7.8 [165]

102. A HÚSVÉR TEST ÉS A SZELLEM ÖSSZEÜTKÖZÉSEI

„Az örökkévalósági fejlodés nem kizárólag szellemi fejlodésbol áll. A világegyetemi oktatásnak részét képezi az értelmi gyarapodás is. Az elme tapasztalási köre a szellemi láthatár szélesedésével arányosan tágul. Az elme és a szellem számára azonos lehetoségek biztosítottak a felkészülés és az elorehaladás terén. De az elme és a szellem mindezen kiváló felkészítésében ti már mindörökre megszabadultatok a halandó húsvér test jelentette fogyatékosságoktól. Többé már nem kell folyamatosan bíráskodnotok az oly különbözo szellemi és anyagi természetetek versengo küzdelmében. Végre képesek lettetek élvezni az anyagi dolgok irányában megnyilvánuló osi állati vágyaktól már régóta mentes, megdicsoült elme egyesített késztetését.” 37:6.6 [166]

103. A HAJSZÁLAINKAT IS SZÁMON TARTJÁK

„A szeráfokat úgy teremtik, hogy képesek legyenek a szellemi és a szigorú értelemben vett anyagi síkon is muködni. A segédkezésük számára kevés nem elérheto morontiai vagy szellemi tevékenység van. Bár a személyi besorolásuk szerint az angyalok nem esnek nagyon távol az emberi lényektol, a szeráfok bizonyos muködési képességeikben messze az emberek felett állnak. Sok olyasmire képesek, ami jóval meghaladja az emberi felfogóképességet. Például: Megtudhattátok, hogy »még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva«, és valóban ez a helyzet, azonban egy szeráf nem azzal tölti az idejét, hogy számolgatja a hajszálaitokat és naprakészen tartja e számadatot. Az angyalok eredendo és maguktól való (maguktól való alatt itt azt értjük, amit ti ezzel kapcsolatban el tudtok képzelni) képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy az ilyen dolgokról tudomásuk legyen; igazából úgy minosíthetnétek egy szeráfot, mint valamiféle számtani lángelmét. Ezért számos, a halandók számára iszonyúan nehéz feladatot játszi könnyedséggel látnak el a szeráfok.” 38:2.3 [167] Lk. 12:7 [168]

104. MIKÉNT ÉL BENNÜNK AZ ISTEN

„Az Atya Isten nem kisebbíti magát, és nem is képes visszafogni magát ahhoz, hogy ilyen közeli személyes kapcsolatot alakítson ki a világegyetemek mindenségében létezo, csaknem korlátlan számú felemelkedo teremtménnyel. De az Atya nincs megfosztva az o alacsonyrendu teremtményeivel való személyes kapcsolattól; nem nélkülözitek az isteni jelenlétet. Jóllehet az Atya Isten nem lehet veletek közvetlen személyiség-megnyilatkozás révén, o bennetek van és veletek van a bennetek lakozó Gondolatigazítók, az isteni Nevelok azonosságában. Az Atya, aki személyiségében és szellemében a legtávolabb áll toletek, így kerül hozzátok a legközelebb a személyiségkörben és a szellemi érintkezésben azon belso közösségben, melyet az o halandó fiainak és leányainak lelkeivel alakít ki.” 40:5.3 [169]

105. VALÓBAN AZ ISTEN FIAI VAGYUNK

„Magasztos és mennyei tény, hogy az olyan alacsonyrendu és anyagi teremtmények, mint az urantiai emberi lények az Isten fiai, a Legfelsobb huséges gyermekei. »Nézzétek, mily szeretettel ruházott fel bennünket az Atya, hogy az Isten fiainak neveztessünk.« »Mindenkinek aki elfogadja ot, hatalmat ad ahhoz, hogy felismerjék, hogy ok az Isten fiai.« Jóllehet »még nem jelent meg az, amivé lennetek kell,« már most is »az Isten huséges fiai vagytok«; »mert nem a félelmet hozó, megkötött szellemet fogadtátok be, hanem fiúi besorolású szellemet kaptatok, mely révén azt kiáltjátok ‚Atyánk.’« A régi kor látnoka mondta az örökkévaló Isten nevében: »Még nekik is adok a házamban helyet s a fiakénál jobb nevet; örökkévaló nevet adok nekik, olyat, mely sohasem válaszható el tolük.« »És mert ti fiak vagytok, ezért Isten elküldte az o Fiának szellemét a szívetekbe.«” 40:6.2 [170] 1Jn. 3:1,2 [171] ; Jn. 1:12 [172] ; Róm. 8:15 [73] ; Iz. 56:5 [173] ; Gal. 4:6 [174]

106. A FIÚI BESOROLÁSUNK ÖT MAGYARÁZATA

„Minden, halandói lakhelyül szolgáló evolúciós világ otthont ad az Isten e huséges fiainak, a kegyes és irgalmas fiaknak, olyan halandó lényeknek, akik az isteni családba tartoznak és akiket ennek megfeleloen az Isten fiainak neveznek. Az urantiai halandók fel vannak jogosítva arra, hogy úgy tekintsenek magukra, mint az Isten fiaira, ugyanis:

1. A szellemi ígéret fiai, huséges fiak vagytok; elfogadtátok a fiúi besorolást. Hisztek a fiúi rendetek valóságában, és így az Istennel való atya-fiúi viszonyotok örök valóság.

2. Az Isten Teremto Fia egyikotökké lesz; ténylegesen is a bátyátok o; és ha szellemben igazán Krisztus, a gyozelmes Mihály testvéreivé lesztek, akkor szellemben szükségképpen annak is fiai lesztek, aki a közös Atyátok — aki ráadásul mindenkinek az Egyetemes Atyja.

3. Fiak vagytok, mert egy Fiú szelleme kiáradt bennetek, szabadon és biztosan adományozódott minden urantiai emberfajtára. E szellem mindegyre az isteni Fiú felé vonz benneteket, aki annak forrása, és tovább, a paradicsomi Atya felé, aki pedig ezen isteni Fiú forrása.

4. Ezen isteni szabad akarattal adta nektek az Egyetemes Atya a teremtményi személyiségeteket. Felruházott benneteket a szabadakaratú cselekvés azon isteni önkéntelenségével, melyet Isten megoszt mindenkivel, aki a fiává lesz.

5. Az Egyetemes Atya egy szilánkja lakozik bennetek, és így közvetlen rokonságban álltok a minden Istenfi isteni Atyjával.” 40:6.3 [175]

107. A NAPBÓL KISZÖKO KALCIUM

„Amint azt a fizikusaitok gyanították, a napból származó kalcium e sérült maradványai szó szerint a fénysugarakon utaznak különbözo távolságokra, és ez igen nagymértékben megkönnyíti a térben való általános elterjedésüket. A nátrium atom bizonyos módosítások mellett szintén képes fény- és energiamozgásra. A kalcium remeklése annál is inkább figyelemre méltó, mert ezen elem csaknem kétszer akkora tömegu, mint a nátrium. A tér helyi részeinek a kalciummal való átjárt volta annak a ténynek tulajdonítható, hogy a kalcium megszökik a nap fotoszférájából azáltal, hogy módosult formában meglovagolja a kifelé tartó napsugarakat. A nap összes eleme közül a kalcium, annak viszonylag nagy halmazattömege — mely húsz keringo elektront tartalmaz — mellett is a legsikeresebben képes megszökni a nap belsejébol a tér területei felé. Ez megmagyarázza, hogy miért van a napon kalciumréteg, egy gázszeru kofelszín kilencezerhatszáz kilométer vastagságban; és ez annak ellenére van így, hogy tizenkilenc könnyebb és természetesen számos nehezebb elem is található e réteg alatt.” 41:6.3 [176]

„Ezen egyensúlyozó-muvész kalcium elektronnak a mozgékonyságát jelzi az a tény is, hogy amikor a nagy homérsékletu röntgensugárzás naperoi egy magasabb keringési körbe taszítják, akkor a másodpercnek a mintegy egy milliomod részéig marad azon a pályán; de még mielott az atommag villamos-gravitációs erotere visszahúzná a régi pályájára, az elektron képes egymilliószor megfordulni az atomi központ körül.” 41:6.5 [177]

108. AZ ENERGIA ÖRÖK, DE NEM VÉGTELEN

„Az energia örök, de nem végtelen; mindig érzékeny a Végtelenség mindent felölelo vonzására. Az ero és az energia örökké mozgásban marad; lévén, hogy a Paradicsomból indultak, oda is kell visszatérniük, még ha korszakok sorozatának kell is eltelnie az eloírt kör megtételéhez. Ami a paradicsomi Istenségtol ered, annak csakis paradicsomi úti célja vagy istenségi végzete lehet.” 42:1.8 [178]

109. A VÉGTELEN ENERGIA-VÁLTOZÁSOK

„A fizikai energia közel végtelen számú átalakulását nem értjük teljesen. Az egyik világegyetemben fényként, egy másikban fényként és hoként, egy továbbiban pedig az Urantián ismeretlen energiaformákként jelenik meg; sokmillió év elteltével esetleg valamilyen nyughatatlan, hullámzó villamos energia vagy mágneses erotér formájában tunik fel újra; késobb pedig, egy következo világegyetemben átalakulások sorozatán áteso, változó anyag formájában jelenik meg, hogy aztán a teremtésrészek valamely hatalmas pusztító eseményében fizikailag eltunjön. Ez után, számtalan korszakon és majdnem végtelenszámú világegyetem csaknem végtelen bejárása után, ugyanez az energia újból kilép és számtalanszor megváltoztatja formáját és potenciálját; és így zajlanak az átalakulások az egymást követo korszakokon át és szerte a számtalan teremtésrészben. Az anyag töretlenül így halad elore, az idoben változva, de az örökkévalósági körforgásnak mindig megfeleloen; és még ha sokszor akadályoztatik is a forrásához való visszatérésben, sohasem függetlenedik attól, és mindig azon az úton halad, amelyen a Végtelen Személyiség elindította.” 42:4.2 [179]

110. AZ ELEKTRON MÉRETE

„Ha az anyagi tömeget addig lehetne nagyítani, hogy az elektroné elérné az uncia tizedét [2,84 gramm], akkor a mérete az arányosságot tartva a földével lenne egyenlo. Ha a protonnak — mely az elektronnál ezernyolcszázszor nehezebb — a térfogatát tufejnyire nagyíthatnánk, akkor, a helyes arányokat megtartva, a tu fejének átmérojét akkorára kellene növelni, mint a föld napkörüli pályájának átméroje.” 42:6.8 [180]

111. AZ ATOM BELSO TERE

„Az atomban az elektronok az arányokat tekintve olyan távolságra keringenek a központi proton körül, mint amennyire a bolygók a naprendszer napja körül. A tényleges mérethez viszonyítva az atommag és a belso elektronhéj között ugyanaz a viszonylagos távolság van meg, mint a belso bolygó, a Merkúr, és a napotok között.” 42:7.2 [181]

112. A KÉMIAI ELEMEK HETES CSOPORTJAI

„A teremto szervezodés e hétszeressége a vegytan területén hasonló fizikai és vegyi tulajdonságok hetes elrendezodésében is megnyilvánul, ha az elemeket tömegszámaik szerint rendezzük. Az urantiai elemek ily módon való sorba rendezése esetén bármely adott tulajdonság vagy sajátosság minden hetedik elemnél megjelenik. Ez a hetesalapú, ismétlodo váltakozás egyre kisebb mértékben és elég változatosan az elemek ismétlodést mutató teljes rendszerében megfigyelheto, a legjellegzetesebben azonban a sor elején álló, kisebb atomi csoportoknál van jelen. Egy tulajdonságot kiválasztva, bármely elemtol indulunk is ki, az adott tulajdonság hat egymást követo elemen keresztül változik, de a nyolcadik elemnél várható az újramegjelenése, azaz a vegyileg hatóképes nyolcadik elem hasonlít az elsore, a kilencedik a másodikra, és így tovább. A fizikai világ e ténye kristálytisztán mutatja az osi energia hétszeres felépítését, valamint az ido és tér teremtésrészei hétszeres változatosságának alapveto valóságát. Érdemes felfigyelni arra is, hogy a természetes színkép hét alapszínbol áll.” 42:9.3 [182]

113. AZ ELME, AZ ANYAG ÉS A SZELLEM KAPCSOLATA

„Az elme irányító jellege az anyaggal szemben általános, éppen úgy, ahogy maga az elme a szellem teljes felügyelete alatt áll. És a halandó ember esetében csak a magát a szellemirányításnak szabad akaratából aláveto elme remélheti, hogy a halandói tér-ido létet túléli úgy, mint örökkévaló szellemvilágbeli halhatatlan gyermeke a Legfelsobbnek, a Véglegesnek és az Abszolútnak: a Végtelennek.” 42:12.15 [183]

114. A FENSÉGESEKKEL KAPCSOLATOS FOGALOMZAVAR

„A Zsoltáros tudta, hogy az Edentiát három Csillagvilági Atya vezeti és eszerint beszélt az o lakóhelyeikrol: »Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát, a Fenségesek legszentebb hajlékait.«

Korokon keresztül nagy zavar jellemezte az Urantián a különféle világegyetemi urakkal kapcsolatos felfogásokat. Sok késobbi tanító összekeverte a ködös és határozatlan törzsi istenségeiket a Fenséges Atyákkal. Késobb pedig a zsidók mindezen mennyei uralkodókból egy összetett Istenséget alkottak. Egy tanító megértette, hogy a Fenségesek nem a Legfelsobb Urak, mert azt mondta, hogy »Aki a Fenségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.« Az urantiai feljegyzésekben olykor nagyon nehéz felismerni, hogy pontosan kire is utalnak a »Fenséges« fogalommal. Dániel azonban teljesen megértette e dolgokat. Azt mondta, hogy »A Fenséges uralkodik az emberek országán, és akinek akarja, annak adja azt.«” 43:3.3 [184] Zsolt. 46:4 [185] ; 91:1 [71] ; Dán. 4:17 [186] ; 5:21 [187]

115. AZ ÉDEN BOTANIKAI SZÉPSÉGE

„Ha szeretitek az Urantia virágait, cserjéit és fáit, akkor a szemetek gyönyörködhet majd az Edentia mennyei kertjeinek növénytani szépségében és virágos tündökletességében. De az én képességeimet meghaladja, hogy a halandói elme számára megfelelo fogalmat találjak a mennyei világok e szépségeire. Tényleg nem látott még emberi szem oly nagyszeru dolgokat, mint ami a halandói-felemelkedési kaland e világain rátok vár.” 43:6.8 [188]

116. MORONTIA ZENE

„Az Urantia legjobb zenéje is csak sekély visszhangja a zenészeitek mennyei társai által hallott fennkölt dallamoknak, mely elobbiek a morontia erok eme összehangzásaiból kiragadott részletekre hagyatkoztak, s azokat úgy jegyezték le, mint az összehangzások zenei dallamait. A szellem-morontia zene nemritkán alkalmazza mind a hét kifejezés- és visszaadás-módot, így az emberi elme bármely, a felsobb szférák e dallamainak pusztán zenei hangjegyekké történo leképezésére irányuló próbálkozása iszonyú mértékben korlátozott. Az ilyen erofeszítés olyasmi lenne, mint megpróbálkozni egy nagyzenekar zenéjének egyetlen hangszerrel való eloállításával.

Bár összegyujtöttetek néhány csodálatos dallamot az Urantián, nem fejlodtetek még csak a közelébe sem annak a szintnek, melyre számos sataniabeli szomszédbolygótok eljutott. Ha Ádám és Éva továbbélo lett volna, akkor valóságos zenével rendelkeznétek; de az összehangzás értékelésének képességét jellegében oly nagy mértékben felhígították a zeneietlen készségek, hogy csupán minden ezredik halandó életében mutatkozik meg az igazán jó összhang-érzékeloképesség. De ez ne szegje kedveteket; egy napon talán majd megjelenik egy igazi zenész az Urantián, és egész népeket fog magával ragadni a dallamainak fennkölt hangzása. Egy ilyen emberi lény mindörökre megváltoztathatja egy teljes nemzet pályáját, még a teljes polgárosodott világot is. Szó szerint igaz, hogy »a dallam egy egész világ átformálására alkalmas erovel bír«. A zene mindörökre az emberek, az angyalok és a szellemek egyetemes nyelve lesz. Az összhang a Havona nyelve.” 44:1.14 [189]

117. SZÉPSÉG, RITMUS ÉS HARMÓNIA

„A szépség, az ütem és az összhang értelmileg összetartozó és szellemileg rokon dolog. Az igazság, a tény és a kapcsolat értelmileg elválaszthatatlan és összetartozik a szépség bölcseleti fogalmaival. A jóság, a pártatlanság és az igazságosság bölcseletileg összetartozik és szellemileg össze van kötve az élo igazsággal és az isteni szépséggel.” 44:7.2 [190]

„Ezen isteni jegyek tökéletesen és abszolút értelemben egyesülnek Istenben. És minden Istent ismero ember és angyal rendelkezik a korlátlan önkifejezés lehetoségével az egyesített önmegvalósítás örökké fejlodo szintjein az Istenszeruség soha be nem fejezodo elérésének eljárása révén — az örökkévaló igazság, az egyetemes szépség és az isteni jóság evolúciós tapasztalásában való élményelvi összevegyülés révén.” 44:7.4 [191]

118. A SATANIA GYAKORLÓOTTHONA

„A Satania e gyakorlóotthonát bizonyos morontia személyiségek tartják fent a végleges rendu lények világán, s a bolygó egyik felét a gyermeknevelés e munkájának szentelik. Itt fogadják és állítják össze újból a túlélo halandók bizonyos gyermekeit, mint például az olyan utódokat, akik elpusztultak az evolúciós világokon még mielott elérték volna az egyéni szellemi szintet. Az ilyenek bármelyik szülojének felemelkedése biztosítja, hogy a teremtésrészek e halandó gyermeke újraszemélyesülésben részesül a végleges rendu lények csillagrendszeri bolygóján és ott megengedik neki, hogy a késobbi szabadakaratú döntésével kimutassa, hogy vajon a halandói felemelkedés szüloi útját kívánja-e követni vagy sem. A gyermekek itt éppen olyanok, mint a szülobolygón, kivéve a nemek szerinti elkülönülést. A halandói fajta már nem szaporodik a lakott világokon szerzett élettapasztalást követoen.” 45:6.7 [192]

119. AZ ELSO LAKÓVILÁG

„Az elso lakóvilágon az összes túlélonek meg kell felelnie az o szülobolygójáról származó szüloi bizottság által támasztott követelményeknek. A jelenlegi urantiai bizottság tizenkét, nemrégiben érkezett szüloi párból áll, akik halandói tapasztalatot szereztek három vagy több gyermek nevelésében azok serdülokoráig. E bizottságban ügyeleti rend szerint folyik a szolgálat és alapszabályként csak tíz évig tart. A szüloi tapasztalás terén e biztosok követelményeinek eleget nem tettek mindegyikének megfelelo minosítést kell szereznie az Anyagi Fiak otthonaiban a Jerusemen, vagy részben a gyakorlóotthonban a végleges rendu lények világán végzett szolgálat révén.

De a szüloi tapasztalástól függetlenül a lakóvilági szülok, akiknek növekvo gyermekei vannak a gyakorlóotthonban, minden lehetoséget megkapnak ahhoz, hogy együttmuködhessenek e gyermekek morontia felügyeloivel azok képzésében és felkészítésében. E szüloknek megengedik, hogy évente négy alkalommal látogatásra odautazhassanak. És az egész felemelkedési létpálya legmegindítóbb szépségu jelenetei közé tartozik az, amikor a lakóvilági szülok magukhoz ölelik az anyagi utódukat a végleges rendu lények világán tett idoszakos zarándokútjaik során. Bár egyik vagy mindkét szülo a gyermek elott is elhagyhatja a lakóvilágot, egy idore gyakran együtt maradnak.

Egyetlen felemelkedo halandó sem mentesülhet — saját vagy idegen — gyermek nevelésének megtapasztalása alól vagy az anyagi világon, illetoleg azt követoen a végleges rendu lények világán vagy a Jerusemen. Az apáknak éppúgy át kell esniük ezen alapveto tapasztaláson, mint az anyáknak. Az Urantia újkori népeinek szerencsétlen és hibás felfogása, hogy a gyermeknevelés nagyrészt az anyák feladata. A gyermekeknek apára éppúgy szükségük van, mint anyára, és az apáknak éppúgy szükségük van e szüloi tapasztalásra, mint az anyáknak.” 47:1.4 [193]

120. OTT FOLYTATJUK, AHOL ITT LENT ABBAHAGYJUK

„A lakóvilágokon a feltámasztott halandó túlélok éppen ott folytatják az életüket, ahol a halál fölébük kerekedésekor tartottak. Az Urantiáról az elso lakóvilágra eljutva jelentos változást fogtok észlelni, de ha az ido egy szokványosabb és jobban fejlodo szférájáról jöttetek volna, akkor alig érzékelnétek a különbséget, eltekintve attól a ténytol, hogy más testtel rendelkeznétek; a húsvér sátrat a szülobolygótokon hagytátok.” 47:3.1 [194]

121. A LAKÓVILÁGRA ÉRKEZOK

„A feltámadási csarnokokból a Melkizedek-részlegbe mész tovább, ahol állandó lakos besorolást kapsz. Ez után tíz nap személyes szabadságban részesülsz. Szabadon fedezheted fel az új otthonod közvetlen környékét és megismerkedhetsz a közvetlenül elotted álló programmal is. Arra is lesz idod, hogy kielégítsd azon vágyadat, hogy belenézz a nyilvántartásokba és felkeresd a szeretteidet és más földi barátaidat, akik elotted érkeztek e világokra. A tíznapos szabadságod leteltével hozzáfogsz a paradicsomi utad második lépésének megtételéhez, mert a lakóvilágok tényleges felkészülési szférák és nem pusztán elkülöníto-bolygók.” 47:3.6 [195]

122. RÉSZLETEK A MORONTIA ÉLETROL

„Bár morontia testetek lesz, mégis mind a hét világon továbbra is esztek, isztok és pihentek. A morontia rendu ételt, az élo energiának az anyagi világokon nem ismert fajtáját fogyasztjátok. Az étel és a víz egyaránt teljesen hasznosul a morontia testben; nincs hulladékot képezo melléktermék. Gondoljátok csak el: Az elso lakóvilág igencsak anyaglényegu szféra, mely a morontia rendszer legelejét képviseli. Itt még mindig csaknem emberiek vagytok és még nem távolodtatok el elég messze a halandói lét korlátolt nézopontjaitól, de e téren minden egyes világ határozott fejlodést hoz. Szféráról szférára egyre kevésbé anyagivá, egyre inkább értelmivé és egy kicsivel szellemibbé váltok. A szellemi fejlodés a hét fokozatos fejlodési világ közül az utolsó hármon a legnagyobb.” 47:4.6 [196]

123. AZ ÖTÖDIK LAKÓVILÁGON

„A mindenségtudat igazi megszületése az ötödik lakóvilágon megy végbe. Itt váltok világegyetemi beállítottságúvá. Ez valóban a kitáguló látómezok ideje. Itt kezd derengeni a felemelkedo halandók kiteljesedo elméjében az, hogy valami nagy és elragadó, valami magasztos és isteni végzet vár mindenkire, aki az oly sok munkával, ám nagy örömmel és kedvezo körülmények között megkezdett fokozatos paradicsomi felemelkedést teljesítette. Valahol itt kezd el az átlagos halandó felemelkedo igaz tapasztalásbeli lelkesedést mutatni a havonai felemelkedés iránt. A tanulás önkéntessé, az önzetlen szolgálat természetessé és az istenimádat önkéntelenné kezd válni. Az igazi morontia jellem kisarjad; az igazi morontia teremtmény kifejlodik.” 47:7.5 [197]

124. AZ IGAZÍTÓVAL VALÓ EGGYÉ KAPCSOLÓDÁS IDEJE

„Ez ragyogó idoszak a felemelkedo halandók számára és rendszerint ekkor kerül sor az emberi elme és az isteni Igazító tökéletes eggyé kapcsolódására. Ez az egyesülés magvában talán már korábban végbement, azonban a tényleges munkaazonosság korábban sok alkalommal nem, csak az ötödik lakóvilágon vagy esetleg a hatodikon való ottlét ideje alatt jön létre.

A kifejlodo halhatatlan lélek és az örökkévaló és isteni Igazító eggyé kapcsolódását a feltámasztott túléloket felügyelo felsobb angyal, valamint azon foangyal szeráfi berendelése jelzi, aki a harmadik napon megítélendokrol készít feljegyzést; és ekkor, az ilyen túlélo morontia társainak jelenlétében e megerosíto hírvivok szólnak: »E szeretett fiúban nagy örömöm telik.« Ezen egyszeru szertartás jelzi, hogy egy felemelkedo halandó megkezdte a paradicsomi szolgálat örökkévaló létpályáját.

Közvetlenül az Igazítóval való eggyé kapcsolódás megerosítését követoen az új morontia lényt eloször mutatják be a társainak az új nevén, és negyven napra szellemi viszonylatban felmentik mindenféle szokványos tevékenység alól, amikor is magába száll és kiválasztja a Havona felé vezeto egyik lehetséges utat és választ a különféle paradicsom-elérési módszerek közül is.” 47:8.3 [198] Lk 3:22 [199]; Jel. 2:17 [200]

125. ÚTNAK INDULÁS JERUSEMRE

„A hetedik lakóvilág állománya az üvegtengeren gyulik össze, hogy tanúi legyenek a Jerusemre állandó lakos besorolásúként való elindulásotoknak. Százszor vagy ezerszer fordultatok már meg a Jerusemen, de mindig csak vendégként; addig még soha sem mentetek el a csillagrendszeri központra ama társaitokkal egy csoportban, akik felemelkedo halandókként örökre búcsút vesznek az egész lakóvilági létpályától. Hamarosan jerusemi létpolgárokként üdvözölnek benneteket a központi világ fogadómezojén.” 47:9.4 [201]

126. JÁNOSNAK LÁTOMÁSA VOLT EZEKROL AZ ESEMÉNYEKROL

„Kinyilatkoztató János látott egy jelenést a felemelkedo halandók egyik osztályának a hetedik lakóvilágról az elso mennybe, a Jerusem dicsoségeire való megérkezésérol. Feljegyezte: »És láttam úgymint üvegtengert tuzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon, aki eredetileg obennük volt, és akik diadalmasok az o képén, mely végig megvolt a lakóvilágokon, és akik diadalmaskodtak végül az utolsó bélyegén és jelén, láttam tehát állani az üvegtengeren azokat, kezükben az Istennek hárfájával, és énekelték a halandói félelemtol és haláltól való megszabadulás dalát.« (A tökéletesített térösszeköttetés mindeme világokon biztosított; és hogy e közléseket bárhol venni tudjátok, az teszi lehetové, hogy nálatok lesz az »Isten hárfája«, egy morontia eszköz, mely ellensúlyozza azon képesség hiányát, hogy az éretlen morontia érzékelo-rendszert közvetlenül a tér-közléscserés vételre hangoljátok.)

Pál szintén látta a tökéletesedo halandók felemelkedo-létpolgársági testületét a Jerusemen, mert azt írta, hogy »Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élo Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok megszámlálhatatlan csapataihoz, Mihály nagygyuléséhez, és a tökéletessé váló igaz emberek szellemeihez«.” 47:10.2 [202]; Jel. 15:2 [203] ; Zsid. 12:22,23 [37]

127. A MORONTIA ÉLET

„A halandói húsvér testben töltött ido alatt az isteni szellem bennetek lakozik, csaknem úgy, mint valami idegen dolog — a valóságban ez az embernek az Egyetemes Atyától kapott szellem-adomány által való megszállását jelenti. Azonban a morontia létben a szellem a személyiségetek valódi részévé válik, és amint az 570 fejlodési átalakuláson átestek, egyúttal a teremtményi lét anyagi állapotából felemelkedtek annak szellemi állapotába.

Pál tudott a morontia világok létezésérol és a morontia anyagok valóságáról, hiszen azt írta, hogy »van a mennyben egy jobb és többet bíró anyag«. És e morontia anyagok valóságosak, valódiak, még »az alapokkal bíró városban is, melynek építoje és alkotója az Isten«. És e csodálatos szférák mindegyike »egy jobb ország, vagyis mennyei ország.«” 48:1.6 [204] Zsid. 10:34 [205] ; 11:10 [206]

128. KIKAPCSOLÓDÁS MORONTIA MÓDRA

„A szívbol jövo nevetés és a mosollyal egyenértéku dolgok éppoly egyetemesek, mint a zene. A nevetésnek és a kacagásnak megvan a morontiai és a szellemi megfeleloje. A felemelkedoi lét nagyjából egyenlo mértékben oszlik meg a munka és a játék — a feladatoktól való mentesség — között.

A mennyei kikapcsolódás és az emberfeletti humor meglehetosen különbözik az emberi megfeleloitol, de mi mindannyian valamilyen formában engedünk mindkettonek; és ezek ugyanolyan szolgálatot tesznek nekünk, a mi állapotunkban, mint amilyet a legjobb humor tesz nektek az Urantián. A Morontia Társak szakérto segítoi a játéknak, és ebben ügyesen támogatják oket a visszatekintési igazgatók.” 48:4.1 [207]

129. EMBERFELETTI HUMOR

„Talán akkor értenétek meg a legjobban a visszatekintési igazgatók munkáját, ha oket a rangosabb urantiai nevettetokhöz hasonlítanánk, bár ez azért igencsak nyers és némiképp szerencsétlen módja lenne annak, hogy megpróbáljam a változás és kikapcsolódás ezen igazgatóinak, a morontia és a szellemi területek fennkölt humorát eloadóknak a muködését bemutatni.

A szellemi humor kapcsán eloször is hadd mondjam el, hogy mi nem az. A szellemi mókába sohasem vegyül a gyengék és a tévelygok szerencsétlenségének pellengérezése. És sohasem becsmérli a pártatlanságot és az isteniség tündökletességét. A mi humorunk három általános értékszintet ismer:

1. Múltidézo móka. Az egyén harcának, küzdelmének és néha félénkségének, és gyakran a bolondos és gyerekes aggodalmainak tárgyában a megtörtént események kapcsán orzött emlékeken való csipkelodés. Számunkra a humor e vetülete abból a mélyen gyökerezo és állandó képességbol ered, hogy a múltra vonatkozó emlékanyagunkat hívjuk segítségül annak érdekében, hogy megédesítsük és más módon is könnyítsük a jelen nehéz terheit.

2. Jelenkori humor. A nekünk oly gyakran komoly gondot okozó dolgok nem érzékelése, a komoly személyes aggodalmaink nagy része jelentéktelen voltának felfedezésével járó öröm. Akkor értékeljük a leginkább a humornak e vetületét, amikor a legjobban vissza tudjuk szorítani a jelenre vonatkozó aggodalmainkat a jövore vonatkozó bizonyosságok ellenében.

3. Látnoki öröm. A halandók számára talán nehéz dolog a humor e vetületét elképzelni, de mi különös megelégedést nyerünk abból a bizonyosságból, »hogy minden a javunkra válik« — a szellemek és a morontiák, valamint a halandók javára egyaránt. A mennyei humor ezen oldala abból táplálkozik, hogy hiszünk a feljebbvalóink szeretetteljes gondoskodásában és a Legfelsobb Igazgatóink isteni állandóságában.” 48:4.3 [208]

130. A HUMOR SEGÍT ELKERÜLNI AZ EGÓNK FELMAGASZTALÁSÁT

„Amikor kísért bennünket az erosödo önteltség, ha abbahagyjuk az Alkotóink nagysága és nagyszerusége végtelenségének szemlélését, akkor a saját magunk dicsoítése teljesen nevetségessé válik, sot akár mulatságossá is válhat. A humor egyik szerepe az, hogy segítsen mindnyájunknak kevésbé komolyan vennünk magunkat. A humor a tudatos én felmagasztalásának isteni ellenszere.

Az ellazulás és a humorra hangolódás iránti igény ama felemelkedo lényrendeknél a legnagyobb, akik a felfelé való haladás során folytatott küzdelmeikben állandó hajszoltságnak vannak kitéve. Az élet két végletének kevés igénye van a humor felé fordulás iránt. Az osember nem rendelkezett ilyen képességgel, a paradicsomi tökéletességu lényeknek pedig nincs szükségük ilyesmire. A Havona seregei természetes módon egy végtelenül boldog személyiségekbol álló örömteli és vidám gyülekezetet alkotnak. A Paradicsomon az istenimádat minosége szükségtelenné teszi a visszaállítási tevékenységeket. De a létpályájukat messze a paradicsomi tökéletesség célja alatt megkezdok esetében igen tág tere van a visszatekintési igazgatók segédkezésének.” 48:4.15 [209]

131. A HUMOR JÓTÉKONY HATÁSA

„A humornak egyfajta biztonsági szelepként kell muködnie, mely megelozi a túl nagy nyomás kialakulását, ami az egyén állandó és komoly önmegfigyelésével járó egyhangúságot kíséri, s ami mellett ott van még a fejlodés révén biztosítandó elorehaladásra és a célok nemes elérésére irányuló megfeszített küzdelem is. A humor azt a célt is szolgálja, hogy általa csökkentheto legyen a tények vagy az igazságok, a rideg és makacs tények és a rugalmas öröklétu igazságok váratlan hatása által okozott megrázkódtatás. A halandói személyiség, lévén, hogy sohasem lehet biztos abban, hogy mit hoz a jövo, a humoron keresztül sebesen felismerheti a helyzet, legyen az tény vagy igazság, váratlan természetét — megláthatja annak értelmét és betekintést nyerhet abba.

Bár az urantiai humor túlságosan is nyers és végletesen muvészietlen, azért értékes célt szolgál életbiztosításként és az érzelmi nyomás megszüntetojeként, s így megakadályozza a káros idegfeszültség kialakulását és a túl komolyan vett önvizsgálatot. A humor és a játék — a lazítás — sohasem a folyamatos erolködésbol fakadó válaszok; ezek mindig is a visszatekinto pillantás visszhangjai, a múlt felidézése. Még az Urantián is, és még a jelenlegi helyzetetekben is mindig megfiatalítónak találjátok, amikor egy rövid idore felfüggeszthetitek az újabb és felsobbrendu értelmi erofeszítéseiteket és visszatértek az elodeitek egyszerubb foglalatosságaihoz.” 48:4.18 [210]

132. A HUSZONHARMADIK ZSOLTÁR

„Még az Urantián is azt tanácsolják az igazság és pártatlanság emberi tanítóinak, hogy ragaszkodjanak ahhoz a hitszónoklathoz, hogy »az Istennek jósága megtérésre indít« és hirdessék »az Isten szeretetét, mely minden félelmet eluz«. Ezeket az igazságokat éppen így hirdették a világotokon:

Az Istenek az én oreim; nem fogok eltévedni;

Kézen fogva vezetnek engem, az örökké tartó élet szépséges ösvényein és dicsoséges megújulásában.

Ezen Isteni Jelenlét mellett nem kívánok ételt és nem szomjazom italt.

Ereszkedjek alá akár a bizonytalanság völgyébe vagy emelkedjek fel a kétségek világaiba

Haladjak akár magányosan vagy az enyéim társaságában,

Gyozedelmeskedjem akár a fény karában vagy botladozzak a szférák magányos helyein,

A te jó szellemed segédkezni fog számomra, és a te dicsoséges angyalod vigaszt nyújt nekem.

Szálljak akár a sötétség mélységeire vagy magára a halálra,

Nem fogok kételkedni benned és félni sem fogok toled,

Mert tudom, hogy az ido teljességében és a neved dicsoségére

Felemelsz engem magad mellé a magas ülohelyre.” 48:6.8 [211]

133. AZ EMBERI BÖLCSELET SZEMBEÁLLÍTVA A MORONTIA MOTÁVAL

„Nem is olyan régen, amikor a Satania elso lakóvilágán teljesítettem feladatot, alkalmam volt megfigyelni e tanítási módszert; és bár nem vállalkozom a tanóra mota tartalmának eloadására, engedélyt kaptam az emberi bölcselet ama huszonnyolc alaptételének rögzítésére, melyet e morontia oktató is használt szemléltetoanyagként abból a célból, hogy segítse ezeket a lakóvilágra újonnan érkezetteket a mota jelentoségének és értelmének megértésére irányuló elso erofeszítéseikben. Az emberi bölcseletre vonatkozó szemlélteto példák a következok voltak:

1. A szakértelem megnyilvánulása nem a szellemi képesség meglétét jelzi. Az értelem nem helyettesíti az igaz jellemet.

2. Kevés ember felel meg az általa valójában birtokolt hitnek. Az indokolatlan félelem nem más, mint a kifejlodo halandó lélek fondorlatos értelmi félrevezetése.

3. Az eredendoen meglévo képességeket nem lehet meghaladni; egy félliteres korsó tartalma sohasem tehet ki egy egész litert. A szellemi fogalmat nem lehet gépiesen beleeroszakolni az anyagi emlékmintába.

4. Kevés halandó meri a természet és a kegyelem együttes segédkezésébol termett összes személyes hitelét valaha is felhasználni. Az elszegényedett lelkek többsége valóban gazdag, de ok maguk nem hajlandók ezt elhinni.

5. A nehézségek tán dacolhatnak a középszerrel és legyozhetik a bátortalanokat, de a Fenségesek igaz gyermekeire csak ösztönzoleg hatnak.

6. Kiváltságot élvezni visszaélés nélkül, szabadnak lenni engedély nélkül, hatalmat gyakorolni és következetesen elutasítani annak igénybevételét a saját gyarapodásunk céljából — ezek a magasrendu polgárosodott társadalom jegyei.

7. Vak és elore nem látható véletlen dolgok nem történnek a mindenségrendben. A mennyei lények sem segítenek annak az alacsonyabb rendu lénynek, aki nem a saját igazságfénye szerint cselekszik.

8. Az erofeszítésnek nem mindig eredménye az öröm, de értelmes erofeszítés nélkül nincs boldogság.

9. A tett eredménye az ero; az önuralomé a kellem.

10. Pártatlanság pengeti az igazság összhanghúrjait, és a dallam berezgi az egész mindenségrendet, még a Végtelen felismeréséig is eljut.

11. A gyenge elmerül a megoldások keresésében, míg az eros cselekszik. Az élet is csak olyan, mint a napi munka — végezd jól. A tett a miénk; a következmények Istenéi.

12. A mindenségrend legnagyobb szomorúsága az, hogy még sohasem volt szomorú. A halandók bölcsességet csakis gyötrelmek megtapasztalása révén tanulhatnak.

13. Csillagokat a tapasztalásbeli mélységekben megélt magányos elszigeteltségbol lehet a legjobban megfigyelni, nem pedig a fényes és mámoros hegycsúcsokról.

14. Csinálj étvágyat a társaidnak az igazsághoz; csak akkor adj tanácsot, ha kérik.

15. A színlelés a tudatlan személy nevetséges erofeszítése a bölcsnek mutatkozásra, a sivár lélek kísérlete a gazdagnak tunésre.

16. Szellemi igazságot nem ismerhettek fel annak bensoséges megtapasztalása elott, és sok igazságot igazán csak a hányattatásokban érzékeltek.

17. A törekvés mindaddig veszélyes, amíg nem közösségiesül teljesen. Mindaddig egyetlen erényt sem sajátítotok el igazán, amíg a tetteitek révén méltókká nem váltok arra.

18. A türelmetlenség szellemméreg; a harag olyan, mint a darázsfészekbe hajított ko.

19. Az aggodalmaskodással fel kell hagyni. A soha be nem következo csalódások a legelviselhetetlenebbek.

20. Csak egy költo képes érzékelni a költészetet a mindennapi létezés szokványos szürkeségében.

21. Bármely muvészet legfobb küldetése, hogy ábrándjai révén egy felsobb világegyetemi valóságot vetítsen elore, hogy az ido érzelmeit az örökkévalóság gondolataivá kristályosítsa.

22. A kifejlodo lélek nem a tette révén lesz istenivé, hanem a cselekvésre való törekvése által.

23. A halál semmit sem tett hozzá az értelmi képességekhez vagy a szellemi felruházottsághoz, viszont kiegészítette az élményelvi állapotot a túlélés tudatosságával.

24. Az örökkévalósági beteljesülést a napi életbol származó eredmények határozzák meg pillanatról pillanatra. A ma tettei alkotják a holnap végzetét.

25. A nagyság nem annyira az ero birtoklásában áll, hanem ezen ero bölcs és isteni használatában.

26. Tudás csakis úgy birtokolható, ha megosztjuk azt másokkal; a tudás orzoje a bölcsesség, közösségiesítoje pedig a szeretet.

27. A haladás megköveteli az egyéniség fejlodését; a középszeruség folyton szabványosításra törekszik.

28. Bármely tétel érvekre épített védelme fordított arányban áll a tétel igazságtartalmával.

Ilyen tehát a kezdok munkája az elso lakóvilágon, míg a haladóbb tanítványok a késobbi világokon sajátítják el a mindenségrendi látásmód és a morontia mota felsobb szintjeit.” 48:7.2 [212]

134. AZ EMBER NEM EVOLÚCIÓS BALESET

„Az élet törzsfejlodésének korai szakaszai nem mindenben egyeznek a jelenlegi nézeteitekkel. A halandó ember nem evolúciós véletlen esemény. Pontos rendszere, világegyetemi törvénye van a bolygói életterv kibontakozása menetének a tér szféráin. Nem az ido múlása, s nem a faj képviseloinek nagy mennyiségben való felszaporodása alkotja a szabályozó rendszert. Az egerek sokkal gyorsabban szaporodnak, mint az elefántok, az elefántok mégis gyorsabban fejlodnek az egereknél.” 49:1.6 [213]

135. AZ URANTIAI ELSZIGETELTSÉG ELLENTÉTELEZÉSE

„Elsore úgy tunhet, hogy az Urantia és a többi elszigetelt világ végtelenül szerencsétlen annyiban, hogy meg van fosztva az olyan emberfeletti személyiségek jótékony jelenlététol és hatásától, mint amilyen a Bolygóherceg és az Anyagi Fiú és Leány. Azonban e szférák elszigeteltsége e világok emberfajtáinak különleges lehetoséget ad a hit gyakorlására és a mindenségrendi bizonyosságban való olyan különleges adottság kifejlesztésére, mely nem függ a dolgok láthatóságtól vagy bármely más anyagi tényezotol. Kiderülhet, hogy a lázadás következményeként vesztegzár alá helyezett világokról származó halandó teremtmények végeredményben roppant szerencsések. Megfigyeltük, hogy az ilyen felemelkedoket sok különleges feladattal bízzák meg az olyan mindenségrendi vállalkozásokban, ahol a sikerhez alapveto fontosságú a megkérdojelezhetetlen hit és a nemes bizakodás.” 50:7.1 [214]

136. AZ AGONDONTEREK

„A Jerusemen az ezekrol az elszigetelt világokról származó felemelkedok csak maguk egy lakóövezetet foglalnak el és oket agondontereknek nevezik, amely olyan evolúciós sajátakaratú teremtményeket jelent, akik képesek hinni anélkül, hogy látnának is, képesek állhatatosnak maradni elszigeteltségben is, és képesek legyozni a leküzdhetetlen nehézségeket még egyedül is. Az agondonterek e muködési csoportosulása megtalálható végig a helyi világegyetemi felemelkedés során és a felsobb-világegyetemen való áthaladáskor is; e csoport a Havonán való ottlét alatt tunik el, de nyomban megjelenik újra a Paradicsom elérése után, és határozottan jelen van a Halandói Végleges Testületben. Tabamantia végleges rendu agondonter, aki az egyik vesztegzár alá helyezett szférán vált továbbélové, mely szféra az ido és tér világegyetemeiben kitört elso lázadásban érintett volt.” 50:7.2 [215]

137. FAJNEMESÍTÉS

„A herceg korszakának egyik nagy vívmánya az értelmi fogyatékos és közösségi életre alkalmatlan egyedek szaporodásának megtiltása. A legtöbb világ már jóval a második Fiak, az Ádámok megérkezése elott komolyan hozzáfog a fajok megtisztítása feladatának, valami olyasminek, amit az urantiai népek eddig még nem vállaltak fel komolyan.

A fajok fejlesztésének e problémája nem annyira nagyszabású vállalkozás, amikor arra az emberi törzsfejlodés elso idoiben kerítenek sort. A fajok túléléséért folytatott törzsi küzdelmek és a kemény versengés korai korszaka kigyomlálta a természetellenes és fogyatékos fajtákat. Egy gyengeelméjunek nincs sok esélye a túlélésre egy fejletlen és háborúzó törzsi társadalmi szervezetben. A ti félig tökéletes polgárosodott társadalmaitok hamis nézete az, ami istápolja, védelmezi és fenntartja az evolúciós emberfajták reménytelenül fogyatékos törzseit.

Az elfajzott emberi lények, a menthetetlen gyengeelméjuek és az alsóbbrendu halandók iránt hasztalan rokonszenvvel viseltetni, ez nem gyöngédséget vagy emberbarátságot jelent. Még a leginkább szokványos evolúciós világokon is van épp elég különbség az egyedek között és a számos társadalmi csoport között ahhoz, hogy az emberbarát felfogás és az önzetlen halandói segédkezés minden nemes vonása teljes köruen érvényesülhessen anélkül, hogy a fejlodo emberiség közösségi életre alkalmatlan és erkölcsileg elfajzott fajtáit fenntartsa. Boségesen sok lehetoség van a türelem gyakorlására és a felebaráti szeretet érvényesülésére ama szerencsétlen és szükséget szenvedo egyedek irányában, akik nem veszítették el helyrehozhatatlanul az erkölcsi örökségüket és akiknek a születésnél fogva járó szellemi joga nem semmisült meg mindörökre.” 52:2.10 [216]

138. A JÓ ÉS A ROSSZ ÁLLOMÁNY ÖSSZEKEVERÉSE

„Az ádámi utódok sohasem olvadnak össze az evolúciós emberfajták alsóbbrendu népeivel. Az isteni tervnek sohasem része, hogy a Bolygó Ádámja és Évája személyesen is párosodjon az evolúciós népekkel. E fajfejlesztési munkaterv kivitelezése az utódaik feladata. De az Anyagi Fiú és Leány leszármazottai elobb nemzedékeken keresztül sokasodnak, mielott a fajösszeolvadásban való segédkezést megkezdenék.” 52:3.5 [217]

139. AZ ÚJ ÉS ÉLO ÚT

„Az Urantián ennek az »új és élo útnak« a megalkotása ténykérdés volt, s emellett igazság is. Az Urantiának a Lucifer-féle lázadásban való elszigeteltsége felfüggesztette azt az eljárást, mely révén a halandók a halál után közvetlenül eljuthattak volna a lakóvilágok területére. Krisztus Mihály urantiai napjait megelozoen minden lélek a megítéltetési feltámadásokig vagy a különleges ezeréves feltámadásokig aludt. Még Mózest sem engedték át a másik oldalra egy különleges feltámadás alkalmáig, mert a bukott Bolygóherceg, Kaligasztia vitatta e megszabadítást. De pünkösd óta az urantiai halandók közvetlenül juthatnak el a morontia szférákra.” 52:5.5 [218] Zsid. 10:20 [205]

140. A SZOKVÁNYOS VILÁGOK NEMES RANGJA

„Ha most, az alászálló Fiú korszakában áttelepíthetnénk benneteket a ti visszamaradt és összezavart világotokról egy átlagos bolygóra, azt hinnétek, hogy a hagyományaitokban élo mennybe kerültetek volna. Nemigen gondolnátok, hogy éppen az emberi lakóhelyül szolgáló halandói szféra szokványos evolúciós munkáját szemlélitek. E világok benne vannak a teremtésrészük szellemi köreiben, és élvezik a világegyetemi híradások és a felsobb-világegyetemi tükrözomuködés-szolgáltatások minden elonyét.” 52:6.8 [219]

141. ÉLET EGY JÓL FEJLODO VILÁGON

„Az e korszakban járó világ fizikai igazgatása körülbelül napi egy órát vesz igénybe minden felnott egyén idejébol; azaz egy urantiai órának megfelelo idot. A bolygó szoros kapcsolatban áll a világegyetemi ügyekkel, és az emberek ugyanolyan érdeklodéssel figyelik a legújabb híradásokat, mint ahogy ti a napilapjaitok legújabb számait olvassátok. E fajok ezer olyan érdekes dologgal foglalkoznak, melyek nem ismeretesek a világotokon.

A Legfelsobb Lény iránti igaz bolygói huség egyre erosebb. Nemzedékrol nemzedékre a faj egyre nagyobb hányada azonosul azokkal, akik igazságot gyakorolnak és kegyelemmel élnek. A világ lassan, de biztosan az Istenfiak örömteli szolgálatának adja át magát. A fizikai nehézségek és az anyagi problémák nagyobbrészt már megoldottak; a bolygó megérik a fejlettebb életre és a végleges renduhöz közelibb létezésre.” 52:7.6 [220]

142. ÉLET EGY MEGÚJÍTOTT BOLYGÓN

„Ugyanerre a megújított földre, a fejlett bolygói korszakra vonatkozik, amit a régi idok látnoka látott, amikor azt írta: »Mert mint az új mennyek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak énelottem, azonképpen megmaradtok ti és a gyermekeitek is; és lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljön minden húsvér test engem imádni,’ szól az Úr.«” 52:7.12 [221] Iz. 65:17 [222] ; 66:22 [223]

143. MANOTIA A LUCIFER-FÉLE LÁZADÁSBAN

„Nem is olyan régen, a luciferi lázadás kitörése során szerzett tapasztalatai ismertetésekor mondta Manotia: »De a legfelemelobb pillanat a luciferi lázadással összefüggésben átélt azon borzongató kaland volt, amikor szeráfi parancsnokhelyettesként visszautasítottam, hogy a Mihály ellen tervezett támadásban részt vegyek; és az eros lázadók az összegyujtött erokkel az elpusztításomra törtek. Hatalmas felfordulás volt a Jerusemen, de egyetlen hu szeráf sem sérült meg.«

»Közvetlen felettesem vétsége következtében rám hárult a feladat, hogy mint a csillagrendszer zavarossá vált szeráfi ügyeinek címzetes igazgatója a jerusemi angyali seregek vezetését átvegyem. Erkölcsi támogatást kaptam a melkizedekektol, hatékony segítséget az Anyagi Fiaktól, cserbenhagyott a saját rendem egy jelentos csoportja, viszont nagyszeru támogatást nyújtottak a jerusemi felemelkedo halandók.«

»Mivel a luciferi elszakadás eredményeként elkerülhetetlenül mi is kiszakadtunk a csillagvilági körökbol, ezért a küzdelmünk sikere azon hírszerzo testületünk huségén múlott, akik segélykérésünket a közeli Rantulia csillagrendszerrol az Edentiára továbbították; és úgy találtuk, hogy a rend uralma, a huség értelme és az igazság szelleme magától gyozedelmeskedett a lázadás, a saját jogok és az úgynevezett személyes szabadság felett; képesek voltunk folytatni a küzdelmet az új Csillagrendszer Fejedelemnek, Lucifer méltó utódának az eljöveteléig. És rögtön ezt követoen kijelöltek a Melkizedek-megbízottak urantiai testületébe, mely felügyeletet gyakorol a huséges szeráfi rendek felett az áruló Kaligasztia világán, aki a szféráját azon ‚felszabadított világok és egyenjogúsított személyiségek’ újonnan kialakított rendszerének tagjává nyilvánította, melyeket a hírhedt Szabadság-nyilatkozatban Lucifer közreadott, amikor is felhívást intézett a ‚Satania rosszul vezetett és rosszul igazgatott világainak szabadságszereto, szabadgondolkodó és eloretekinto értelmeihez’.«

Ez az angyal még most is az Urantián szolgál, a szeráfok társvezetoi beosztásában.” 53:6.3 [224]

144. HALANDÓI ÁLLHATATOSSÁG A LUCIFER-FÉLE LÁZADÁSBAN

„Csillagrendszer-idoben mérve a »mennyei háború« kezdetétol számított több mint két évbe telt, míg Lucifer utóda elfoglalhatta a helyét. De végül eljött az új Fejedelem, aki kíséretével az üvegtavon szállt le. Én a Gábriel által mozgósított tartalékosok között voltam az Edentián, és jól emlékszem Lanaforge elso üzenetére, melyet a Norlatiadek Csillagvilági Atyjának küldött. Az üzenet így szólt: »Egyetlen jerusemi polgár sem veszett oda. Minden felemelkedo halandó túlélte a viharos megpróbáltatást és a komoly megmérettetésbol nyertesként és gyozedelmesen emelkedett ki.« És a Szalvingtonra, az Uverszára és a Paradicsomra is eljutott a megnyugtató üzenet, miszerint a halandói felemelkedés túlélési tapasztalása adja a legnagyobb biztonságot a lázadás ellen és ez a legjobb védelem a bunnel szemben is. A huséges halandók e nemes, jerusemi csoportja 187.432.811 fobol állt.” 53:7.12 [225]

145. IGAZ ÉS HAMIS SZABADSÁG

„A luciferi lázadásból eredo összes kellemetlen probléma közül egybol sem fakadt több nehézség, mint abból, hogy az éretlen evolúciós halandók nem képesek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság között.

Az igaz szabadság a korszakokon át mutatott törekvés, és az evolúciós fejlodés jutalma. A hamis szabadság az idobeli vétek és a térbeli rossz jelentette ravasz mesterkedés. A tartós szabadság az igazságosság — az értelem, az érettség, a testvériesség és a méltányosság — valóságában mutatkozik meg.

A szabadság a mindenségrendi létezés önpusztító eljárása akkor, ha annak mozgatója értelemhiányos, korlátlan és ellenorizetlen. Az igaz szabadság egyre szorosabban kötodik a valósághoz és mindig tekintettel van a társadalmi igazságosságra, a mindenségrendi méltányosságra, a világegyetemi testvériességre és az isteni kötelezettségekre.

A szabadság öngyilkos, ha elszakad az anyagi igazságosságtól, az értelmi méltányosságtól, a társadalmi türelemtol, az erkölcsi kötelességtol és a szellemi értékektol. A szabadság nem létezhet a mindenségrendi valóságtól függetlenül, és az összes személyiségi valóság az isteniség-viszonyának mértékével áll arányban.

A zabolátlan saját akarat és a szabályozatlan önkifejezés egyenlo a legteljesebb önzoséggel, a nem-istenszeruség csúcsával. A sajátlényeg társított és egyre kiteljesedo meghódítása nélkül a szabadság nem más, mint az önös halandói képzelgés egyfajta koholmánya. A saját indíttatású szabadság fogalmi vágyálom, keserves csalódás. A szabadság ruhájába bújtatott szabadosság a nyomorúságos szolgaság elofutára.” 54:1.1 [226]

146. A SZABADSÁG ELRABLÁSA

„Lucifer doresége abban állt, hogy megkísérelte a megcselekedhetetlent, hogy lerövidítse az idot egy élményelvi világegyetemben. Lucifer buntette az volt, hogy elore kitervelten minden személyiséget meg akart lopni a Sataniában, hogy alattomban le akarta rövidíteni a teremtményi személyes részvételt — a szabad akaratú részvételt — abban a hosszú, evolúciós küzdelemben, melynek célja a fény és élet állapotának elérése mind egyénileg, mind pedig csoportosan. E cselekedetével a csillagrendszeretek egykori Fejedelme a saját akarata szerinti idoleges célt közvetlenül az isteni akarat azon örök céljával állította szembe, mely a minden személyiség számára megadott szabad akaratban megnyilvánult. A luciferi lázadás tehát azzal fenyegetett, hogy a Satania csillagrendszer szabad akarattal rendelkezo, felemelkedo és szolgáló lényeit a leheto legnagyobb mértékben megfosztja a szabad választás lehetoségétol — olyan fenyegetés volt ez, mely mindörökre megfosztott volna minden egyes ilyen lényt attól a felkavaró tapasztalástól, hogy valami személyessel és különlegessel járulhatnak hozzá az élményelvi bölcsesség ama lassan megjeleno nagy muvéhez, mely egykor majd mint a tökéletessé tett Satania csillagrendszer fog létezni. A szabadság álruhájába öltöztetett Lucifer-féle nyilatkozat az értelem számára világosan megmutatkozó, óriási fenyegetést jelentett, mert a személyes szabadság elrablását célozta és ráadásul olyan mértékben, melyhez fogható eddig csupán kétszer fordult elo a Nebadon történelme során.” 54:2.3 [227]

147. AZ IGAZSÁG KÉSLEKEDÉSE

„Az evolúciós világok saját akarattal bíró, erkölcsi teremtményeit mindig foglalkoztatja az az át nem gondolt kérdés, hogy vajon a végtelenül bölcs Teremtok miért engedik meg a rossz és a bun létét. Nem értik meg, hogy mindketto szükségszeru, ha a teremtmény valódi szabadságot kap. A fejlodo ember vagy a csodás angyal szabad akarata nem pusztán bölcseleti fogalom, jelképes eszménykép. A jó és a rossz közötti választásra való emberi képesség világegyetemi valóság. A szabadság, hogy önmaga választhasson, a Legfobb Urak adottsága, és ok nem engedik meg bármely lénynek vagy lények csoportjának, hogy a tágas világegyetemben akár egyetlen személyiséget is megfosszanak ettol az istenadta szabadságtól — még azt sem engedik meg, hogy az ilyen félrevezetett és tudatlan lények e rosszul értelmezett személyes szabadságot élvezzék.

Bár a rosszal (bunnel) való tudatos és teljes azonosulás egyenlo a nemléttel (a megszunéssel), a bunnel való ilyesféle személyes azonosulás idopontja és a büntetés végrehajtásának — a rossz szándékos befogadására önmagától adott válasznak — az idopontja között mindig lennie kell egy elegendoen hosszú idotartamnak, mely lehetové teszi az ilyen egyedi világegyetemi helyzet olyan megítélését, mely az összes érintett világegyetemi személyiségnek teljes mértékben megfelel és amely oly méltányos és oly igazságos, hogy azt még maga a bunös is elfogadja.” 54:3.1 [228]

148. AZ IRGALOM MIATTI KÉSEDELEM

„Egy további, némileg összetettebb magyarázatot igénylo probléma a Norlatiadek csillagvilágban azzal függ össze, hogy Lucifer, Sátán és a bukott hercegek számára miért engedélyezték a kártevést oly sokáig, mielott elfogták, orizetbe vették és elítélték volna oket.

A szülok, akik gyermeket szültek, illetoleg neveltek jobban megértik, hogy Mihály, a Teremto-atya miért késlekedik elítélni és elpusztítani a saját Fiait. Jézus története a tékozló fiúról jól példázza, hogy a szereto atya miként képes oly sokáig várni a tévelygo gyermek megtérésére.

Maga a tény, hogy egy gonosztevo teremtmény képes ténylegesen is a rosszat választani — bunt elkövetni — a szabad akarat tényét tükrözi és teljes mértékben igazol bármely hosszúságú késedelmet az igazságosságnak való érvényszerzésben, feltéve, hogy a kiterjesztett irgalom elomozdítja a megbánást és a jó útra térést.

Lucifer rendelkezett azoknak a szabadságoknak a többségével, melyeket keresett; a többit a jövoben kapta volna meg. Mindeme becses képességek elvesztek azáltal, hogy teret engedett a türelmetlenségnek és engedett azon vágyának, hogy azt birtokolja, amire éppen törekszik és hogy úgy birtokolja azt, hogy közben a világegyetemek mindenségét alkotó minden más lény jogai és szabadságai tiszteletben tartásával járó minden kötelezettséggel dacol. Az erkölcstani kötelezettségek velünk születettek, isteniek és egyetemesek.” 54:4.1 [229]

149. LUCIFER MEGBÜNTETÉSÉNEK KÉSLEKEDÉSE

„Az ido, még az ido világegyetemében is, viszonylagos: Ha egy átlagos élettartamú urantiai halandó világméretu felfordulást okozó buncselekményt követne el, és ha elfogják, elítélik majd kivégzik két-három nappal a buntett elkövetése után, akkor ez vajon hosszú idonek tunik számotokra? És ez még mindig jobban összevetheto lenne Lucifer élettartamával, még ha az o elítélése, mely most kezdodött, százezer urantiai év alatt sem zárulna le. Az Uverszáról nézve, ahol az ügy kivizsgálása folyik, e viszonylagos idobeli csúszást jellemezhetnénk úgy, hogy azt mondjuk, hogy Lucifer ügye a buntett elkövetése után két és fél másodperccel került a bíróság elé. Paradicsomi nézopontból pedig az ítélkezés egyszerre zajlik az elkövetéssel.” 54:5.13 [230]

150. ÜDVÖZÜLÉSÜNKET NEM HÁTRÁLTATJÁK MÁSOK BUNEI

„Egy dolgot azonban tisztán kell látni: Ha úgy alakul is, hogy el kell viselnetek ama bun rossz következményeit, melyet a családotok valamely tagja, valamely állampolgár vagy valamely halandó embertársatok elkövetett, legyen annak színtere akár csillagrendszerbeli vagy más helyszínu lázadás — függetlenül attól, hogy mit kell elszenvednetek a közvetlen vagy idegen társaitok vagy feljebbvalóitok rosszcselekedeteinek következtében — akkor is egészen és örökmód bizonyosak lehettek abban, hogy e gyötrelmek csak átmenetiek. A helytelen cselekvésbol eredo eme testvéri következmények a csoportban sohasem veszélyeztethetik az örök lehetoségeiteket, illetoleg a legkisebb mértékben sem foszthatnak meg benneteket a Paradicsomra való felemelkedésnek és az Isten elérésének isteni jogától.” 54:6.4 [231]

151. A LÁZADÁS MIATTI ELLENTÉTELEZÉS

„És a lázadás bunével mindig együtt járó ezen megpróbáltatásokért, késedelmekért és csalódásokért ellentételezés jár. A luciferi lázadás számos értékes folyománya közül, melyeket egyáltalán nevesíteni lehet, én csak azon halandó felemelkedok, a jerusemi létpolgárok kiteljesedett létpályájára hívom fel a figyelmet, akik, lévén, hogy ellenálltak a bunös álokoskodásoknak, eloreléptek, s a jövoben Fenséges Hírvivok válhatnak belolük, a rendünk társaivá lehetnek. Minden lény, aki kiállta a rossz mellékesemények próbáját, ezzel azonnal elobbre lépett az igazgatási ranglétrán és [növelte] a saját szellemi [értékét].” 54:6.5 [232]

152. A LUCIFER-FÉLE LÁZADÁS TISZTA HOZADÉKA

„A luciferi felkelés eloször teljes sorscsapásnak tunt a csillagrendszer és a világegyetem számára. Azonban az elonyök is fokozatosan megmutatkoztak. A csillagrendszer-idoben mért huszonötezer év (urantiai idoben ez húszezer évet jelent) elteltével a melkizedekek tanítani kezdtek arról, hogy a luciferi doreségbol származó jó egyensúlyba került az abból eredo rosszal. A rossz összessége akkortájt már majdnem állandósult, és csak néhány elszigetelt világon növekedett tovább, míg a jótékony folyományok tovább sokszorozódtak és terjedtek szerte a világegyetemben és a felsobb-világegyetemben, sot még a Havonában is. A melkizedekek most azt tanítják, hogy a sataniai lázadásból származó jó több mint ezerszerese az összes rossznak.” 54:6.6 [233]

153. A MORONTIA TEMPLOM

„Egy lakott világ központjában álló morontia templom annak igazolását jelenti, hogy az adott szféra elérte a fény és élet korszakait. Mielott a végso küldetésük lezárásaként a Tanító Fiak elhagynák a bolygót, megnyitják az evolúciós fejlodés e végso korszakát; ok elnökölnek azon a napon, amikor a »szent templom lejön a földre«. A fény és élet korszakának beköszöntét jelzo ezen eseményt az adott bolygó paradicsomi alászálló Fia mindig megtiszteli a személyes jelenlétével, aki azért jön el, hogy e nagy nap tanúja lehessen. E páratlan szépségu templomban a Paradicsom alászálló Fia bejelenti a hivatalát már hosszú ideje viselo Bolygóherceget, mint az új Bolygó Fejedelmet, és e huséges Lanonandek Fiút új hatalommal és teljesebb hatáskörrel ruházza fel a bolygó ügyeinek vitele terén. A Csillagrendszer Fejedelem szintén jelen van és e bejelentéseket szóban megerosíti.

A morontia templom három részbol áll: Középen helyezkedik el a paradicsomi alászálló Fiú szentélye. Ettol jobbra van az elozoleg Bolygóherceg, most már Bolygó Fejedelem széke; és amikor e Lanonandek Fiú jelen van a templomban, akkor az adott teremtésrész szellemiesültebb egyedei számára itt látható. Balra áll a bolygóhoz tartozó, végleges rendu lények megbízottjának széke.” 55:1.1 [234]

„Az ilyen morontia templom egyúttal arra is szolgál, hogy az összegyultek megszemlélhessék az élo halandók átlépését a morontia létbe. Ez azért lehet így, mert az átvitelül szolgáló templom morontia anyagból készül, vagyis nem tehet benne kárt annak az elemészto tuznek a ragyogó dicsfénye, mely teljesen megsemmisíti azon halandók fizikai testét, akik ott élik meg az isteni Igazítójukkal való végso eggyé kapcsolódást. Egy nagyobb világon az útnak indulást jelzo eme villódzások csaknem folyamatosak, és az átlépések számának növekedésével a morontia élet kiegészíto szentélyei is megjelennek a bolygó különbözo területein. Nem is olyan régen egy olyan bolygón tartózkodtam a messzi északon, ahol már huszonöt morontia szentély muködött.

Azokon a világokon, amelyek még nem jutottak el a végso korszakba, vagyis ahol még nincsenek morontia templomok, ott ezen eggyé kapcsolódási villanások sokszor a bolygó légkörében történnek meg, amikor is az átlépo jelölt anyagi testét a köztes teremtmények és a fizikai szabályozók emelik fel.” 55:1.1 [234]

154. AZ ANYAGI ÉLETBOL VALÓ ÁTMENET

„A természetes, fizikai halál nem halandói elkerülhetetlenség. A fejlettebb evolúciós lények, létpolgárok többsége a végso, fény és élet korát elért bolygókon már nem hal meg; a húsvér testbeli életbol közvetlenül mennek át a morontia létbe.

Az anyagi életbol a morontia állapotba való átmenetnek — a halhatatlan léleknek a bent lakozó Igazítóval való eggyé kapcsolódásának — e megtapasztalására egyre gyakrabban kerül sor arányosan azzal, ahogy a bolygó az evolúciós fejlodésben elorehalad. Eleinte az egyes korszakokban csak néhány halandó éri el a szellemi fejlodés átlépést biztosító szintjeit, azonban a Tanító Fiak egymást követo korszakainak eljövetelével egyre több igazítói eggyé kapcsolódásra kerül sor még azelott, hogy e fejlodo halandók hosszúra nyúlt élete véget érne; és amikor eljön a Tanító Fiak utolsó küldetésének ideje, e nagyszeru halandóknak már körülbelül a negyede mentesül a természetes haláltól.” 55:2.1 [235]

„Amint az eggyé kapcsolódásra pályázó halandó családja, barátai és a munkacsoportjába tartozók összegyultek a morontia templomban, elhelyezkednek a központi emelvény körül, ahol az eggyé kapcsolódásra pályázó várakozik, miközben szabadon beszélgethet az összegyult barátaival. Mennyei személyiségek egy közbenso kört formálnak abból a célból, hogy megvédjék az anyagi halandókat azon energia-megnyilvánulás hatásától, mely az »életvillanás« pillanatában nyilvánul meg s megszabadítja a felemelkedésre pályázót az anyagi test kötelékeitol, s amely az ilyen evolúciós halandó számára mindent véghezvisz, melyet a természetes halál is megtesz azoknak, akik úgy szabadulnak meg a húsvér testbol.

Sok eggyé kapcsolódásra pályázó is összegyulhet egyszerre a tágas templomban. És mily csodálatos, amikor az így összegyult halandók tanúivá válnak annak, hogy az o szerettük felemelkedik a szellemi lángokban, és mily ellenpontját jelenti mindez azoknak a megelozo korszakoknak, amelyekben a halandók kénytelenek a föld elemeinek átadni a halottjukat! Az emberi evolúció korábbi korszakaira jellemzo sírás és jajgatás jeleneteit itt már felváltja a mámorító öröm és legmagasabb rendu elragadtatás, amint ezen Istent ismero halandók elbúcsúznak egy rövid idore a szeretteiktol, ahogy az anyagi közösségekbol kiszakítják oket az elemészto nagyság és a felemelkedo dicsoség szellemi fényei. A fényben és életben megállapodott világokon a »temetések« a legmagasabb rendu öröm, a mély megelégedettség és a leírhatatlan remény alkalmai.” 55:2.4 [236] Jel. 21:2-4 [237]

155. A FÉNYBEN ÉS ÉLETBEN MEGÁLLAPODOTT VILÁG

„Amint a világok a fényben és életben megállapodnak, a társadalom egyre inkább békéssé válik. Az egyén, bár semmivel sem függetlenebb és a családjának élo, mégis embertársaival szemben önzetlenebbé és testvéribbé lett.

Az Urantián és a jelenlegi helyzetetekben ti igen kevéssé élvezitek e tökéletessé lett világok megvilágosodott fajainak magasabb rangját és fokozatosan fejlodo természetét. E népek az evolúciós fajok virágzását jelentik. De e lények még mindig halandók; még mindig lélegeznek, esznek, alszanak és isznak. E nagyszeru fejlodés nem mennyország, bár magasztos elorejelzoje a paradicsomi felemelkedés isteni világainak.

Egy szokványos világon a halandó faj jó élolénytani állapotát már régen magas szintre emelték az Ádám utáni korokban; és most, a végleges korszakokban mindvégig folytatódik az ember testi törzsfejlodése. A látás és a hallás egyaránt tökéletesedik. Ekkorra a népességszám állandósul. A népszaporulatot a bolygó igényei és a természetes adottságok szerint szabályozzák: E korszakban a bolygó halandóit öt-tíz csoportba sorolják, és az alacsonyabb rendu csoportokban csak feleannyi gyermek születését engedélyezik, mint a felsobb csoportokban. Az ilyen nagyszeru faj további minoségjavulása végig a fény és élet korszakában nagyrészt azon fajták selejtezo átörökítésétol függ, melyek közösségi, bölcseleti, mindenségrendi és szellemi természete felsobbrendu.” 55:6.1 [238]

156. AZ EVOLÚCIÓS CÉL

„Ez a története az evolúciós világokon folyó halandói küzdelem nemes céljának; és erre még azelott sor kerül, hogy az emberi lények megkezdik a morontia létpályájukat; az anyagi halandók e fényes fejlodés egészét felmutathatják a lakott világokon, s ez az elso szakasza annak a véget nem éro és felfoghatatlan létpályának, mely a Paradicsomra való felemelkedést és az isteniségi szint elérését jelenti.

De el tudjátok-e képzelni, hogy miféle evolúciós halandók jönnek most azokról a világokról, melyek már régóta a fényben és életben való megállapodottság hetedik korát élik? Olyanok, mint azok, akik a helyi világegyetemi székhely morontia világaira érkeznek abból a célból, hogy a felemelkedési létpályájukat megkezdjék.

Ha az összezavart Urantia halandói képesek lennének látni a fényben és életben már régen megállapodott eme fejlett világok egyikét, akkor többé sohasem kérdojeleznék meg a teremtés evolúciós rendjének bölcsességét. Ha az örökkévaló teremtményi fejlodés jövoje nem létezne, a tökéletes fejlodést megvalósított, eme végleges rendu világokon élo halandó fajok nagyszeru evolúciós elorehaladása akkor is boségesen igazolná az ember teremtésének helyénvalóságát az ido és tér világain.” 55:6.7 [239]

157. A FÉNYBEN ÉS ÉLETBEN MEGÁLLAPODOTT NAGY VILÁGEGYETEM

„Egyikünknek sincs kielégíto fogalma arról, hogy mi fog történni, amikor a nagy világegyetem (a Havonától függo hét felsobb-világegyetem) teljes egészében eljut a fény és élet végleges állapotába. Ez az esemény a központi világegyetem megjelenése óta végbement események közül kétségkívül a legalapvetobb lesz az örökkévalósági beszámolókban. Vannak olyanok, akik úgy tartják, hogy maga a Legfelsobb Lény ki fog emelkedni a szellemszemélyét burkoló Havona-rejtelembol és a hetedik felsobb-világegyetem központjára fog költözni mint az ido és tér tökéletessé lett teremtésösszességének mindenható és élményelvi ura. De ezt tényleg nem tudjuk.” 55:12.5 [240]

158. EGYETEMES EGYSÉG

„Az Isten egység. Az Istenség összehangoltsága egyetemes. A világegyetemek mindensége egyetlen hatalmas egységbe szervezett rendszer, melyet egyetlen végtelen elme tökéletesen szabályoz. Az egyetemes teremtés fizikai, értelmi és szellemi területei istenmód kölcsönös összefüggésben állnak egymással. A tökéletes és a tökéletlen valóságosan is összekapcsolódik, és ezért emelkedhet a véges evolúciós teremtmény a Paradicsomig az Egyetemes Atya rendelkezése szerint: »Légy tökéletes, miként én magam is tökéletes vagyok.«” 56:0.1 [241] Mt. 5:48 [242]

159. A TEREMTO ERO SZAKADATLAN ELORENYOMULÁSA

„Úgy tunik, hogy a paradicsomi alkotó erok szakadatlan és terjeszkedo elorenyomulása a téren keresztül elore megmutatja az Egyetemes Atya gravitációs vonzásának örökmód kiterjedo területét és ama különféle értelmes teremtményeknek a soha véget nem éro sokasodását, akik képesek szeretni Istent és akiket Isten is szerethet, és akik így, Istent ismerové válva, dönthetnek úgy, hogy olyanok akarnak lenni mint o, és választhatják a Paradicsom elérését és Isten megtalálását.” 56:9.13 [243]

160. AZ IGAZSÁGRA, SZÉPSÉGRE ÉS JÓSÁGRA VALÓ TÖREKVÉS

„E dicso korszakban az örökké fejlodo halandók legfontosabb elfoglaltsága az Istenség felfogható elemeinek — az igazságnak, a szépségnek és a jóságnak — a jobb megértésére és teljesebb felfogására való törekvés. Ez jelképezi azt az erofeszítést, hogy az ember felismerje Istent az elmében, az anyagban és a szellemben. És e keresés során a halandó egyre jobban belemerül a bölcselet, a mindenségtan és az isteniség élményelvi tanulmányozásába.

A bölcseletet valamennyire már értitek, és az isteniséget már az istenimádatban, a mások szolgálatában és a személyes szellemi tapasztalásban fogjátok fel, de a szépség értelmezését — a mindenségtant — túl gyakran az ember puszta muvészi törekvéseinek tanulmányozására korlátozzátok. A szépség, a muvészet nagyrészt az éles ellentétek egyesítésének kérdése. A változatosság alapveto a szépség fogalmában. A legfelsobb szépség, a véges muvészet csúcsa nem más, mint a Teremto és a teremtmény mindenségrendi szélsoségei roppant nagy voltának egyesítését mutató színmu. Amikor az ember megtalálja Istent és az Isten megtalálja az embert — a teremtmény olyan tökéletessé válik, mint a Teremto — az a legfelsobb szintu szépség fenséges elérése, a mindenségrendi muvészet csúcsára való eljutás.

Az anyagelvuség, az istent nem ismerés így a visszataszító dolgok csúcsa, a szép véges ellentételének kiteljesedése. A legmagasabb rangú szépség az elobb-létezett összarányos valóságban megszületett változatok egyesülésének látképét alkotja.” 56:10.2 [244]

161. AZ IGAZSÁG, A SZÉPSÉG ÉS A JÓSÁG KIBONTAKOZÁSI TERÜLETE

„Az igazság a tudomány és a bölcselet alapja, s ez képezi a vallás értelmi alapját. A szépség élteti a muvészetet, a zenét és a teljes emberi tapasztalás jelentoségteljes összehangzásait. A jóság felöleli az erkölcstani érzéket, az erkölcsiséget és a vallást — a tökéletesség iránti tapasztalásbeli vágyat.” 56:10.10 [245]

„Még az igazságot, a szépséget és a jóságot is — az ember értelmi közeledését az elme, az anyag és a szellem világegyeteméhez — az isteni és legfelsobb eszménykép egyetlen egyesített fogalmává kell összefogni. Miként a halandói személyiség egyesíti magában az anyagi, az elmei és a szellemi emberi tapasztalásokat, úgy válik ez az isteni és legfelsobb eszmény ero-egyesítetté a Felsoségben, és ezt követoen alakul személyiségi jelleguvé, mint az atyai szeretet Istene.” 56:10.10 [245]

III. rész: Az Urantia története

III. RÉSZ: AZ URANTIA TÖRTÉNETE

162. AZ ELSŐ ANDROVERI NAP

„500.000.000.000 évvel ezelőtt született meg az Andronover első napja. E ragyogó fénysáv kitört a mag gravitációs vonzásából, és kijutott a nyílt térbe, ahol megkezdte önálló kalandját a teremtésrész mindenségrendjében. Pályáját a szökési útvonal határozta meg. Az ilyen fiatal napok igen rövid idő alatt gömbszerű formát vesznek fel, és a tér csillagaiként kezdik meg hosszú és eseménydús pályafutásukat. A csillagködök végleges állapotú magjai kivételével az Orvonton napjainak túlnyomó többsége így keletkezett. E szökevény napok számos fejlődési szakaszon jutnak túl és különböző világegyetemi szolgálatot látnak el.” 57:3.6 [246]

163. A NAPUNK SZÜLETÉSE

„6.000.000.000 évvel ezelőtt került sor a végső felbomlásra és a napotok születésére is, mely nap lett az Andronover második csillagcsaládjának utolsó sorozatából az ötvenhatodik csillag. A csillagköd magjának ezen utolsó kitöréséből 136.702 nap született, melyek többsége önmagában álló égitestté vált. Az Andronover csillagködből összesen 1.013.628 nap és naprendszer keletkezett. A naprendszereket alkotó napok száma 1.013.572.

Az Andronover csillagköd már nincs többé, mégis tovább él a tér e központi felhőjéből származó számos csillagban és azok bolygói családjaiban. A csodálatos csillagköd magjának utolsó maradványai vöröses színben izzanak tovább, és gyenge fényt és hőt sugároznak a százhatvanöt bolygóból álló megmaradt bolygói családjára, melyek jelenleg a fény urai két nagy nemzedékének e tiszteletreméltó anyja körül keringenek.” 57:4.7 [247]

164. NAPFOLT-CIKLUSOK

„Napotok mára viszonylag állandósult állapotba jutott, de a tizenegy és fél éves napfolttevékenységi időszaka arról árulkodik, hogy fiatalabb korában igen szeszélyes természetű csillag volt. A napotok első napjaiban a folytonos sűrűsödés és az ennek következtében fellépő fokozatos hőmérsékletnövekedés hatalmas rázkódásokat okozott a napfelszínen. E három és fél nap időtartamú óriási hullámzások során a csillag különböző fényességgel ragyogott. E változékony állapot, ezen ismétlődő időközű lüktetés következtében napotok igen fogékonnyá vált olyan külső hatásokra, melyekkel rövid időn belül szembesült is.” 57:5.2 [248]

165. AZ URANTIAI ÉLET VEGYI FAJTÁJA

„A sataniai élethordozók nátrium-klorid életmintát terveztek; ennélfogva további lépésekre mindaddig nem kerülhetett sor, amíg a világtenger vizei nem váltak elég sóssá. Az Urantia fajtájú ős-sejtanyag kizárólag kellően sós közegben képes működni. Minden ősi élet — növényi és állati — sóoldatos környezetben fejlődött ki. És még a fejlettebb szerveződést mutató szárazföldi állatok sem lennének képesek élni, ha ugyanez a sóoldat nem áramlana a testi ereikben, mely »sós mélységben« szabadon fürdik, úgyszólván alámerül a test minden élő sejtje.

A fejletlen őseitek szabadon közlekedtek a sós világtengerben; ma ugyanez a tengeri szerű sóoldat áramlik szabadon a testetekben, mely minden egyes sejtet olyan vegyi folyadékban fürdet, melynek alapösszetevői hasonlítanak ahhoz a sós vízhez, mely az első élő sejtek első ős-sejtanyagi kölcsönhatásainak beindulását serkentették a bolygón.” 58:1.3 [249]

166. AZ ÉLET NEM VÉLETLEN ESEMÉNY

„És a működéselvű világnézetet képviselő, kevés képzelőerővel megáldott halandótársaitok némelyike mégis hajlamos az anyagi teremtést és az emberi evolúciót véletlen eseményekként felfogni. Az urantiai közteslények ötvenezernél is több olyan fizikai és vegytani tényt gyűjtöttek össze, melyekről úgy tartják, hogy nem egyeztethetők össze a véletlenszerűségek törvényeivel, és amelyek álláspontjuk szerint egyértelműen igazolják az értelmes cél meglétét az anyagi teremtésben. És mindezzel még nem is veszik figyelembe a százezernél is több kutatási eredményüket, melyek a fizikai és a vegyészeti területeken kívülre esnek, s amelyek az elmének az anyagi mindenségrend tervezésében, teremtésében és fenntartásában való jelenlétét támasztják alá.” 58:2.3 [250]

167. ÁTMENET A NÖVÉNYIBŐL AZ ÁLLATI ÉLETBE

„450.000.000 évvel ezelőtt következett be az átmenet a növényiből az állati életbe. Erre az átalakulásra ama védett, forró égövi tengeröblök és lagúnák sekély vizeiben került sor, melyek az elkülönülő földrészek kiterjedt partvonalai mentén helyezkedtek el. És e fejlemény, mely teljes egészében eredendően megvolt az eredeti életmintákban, fokozatosan ment végbe. Az első kezdetleges növényi életformák és a későbbi, egyértelműen állati élőlények közé számos átmeneti szakasz esett. Még ma is élnek a növények vagy az állatok közé aligha sorolható, átmeneti iszappenész-formák.

Bár a növényi élet törzsfejlődése nyomon követhető az állati életben, és bár fellelhetők olyan növény- és állatfajok, melyek a fokozatos fejlettségi szintek alapján sorba állíthatók a legegyszerűbbtől a legösszetettebb és legfejlettebb élő szervezetekig, mégsem fogjátok tudni megtalálni az összekötő kapcsot az állatvilág nagyobb osztályai között, sem pedig az ember előtti legfejlettebb állatfajták és az emberi fajok előemberei között. Az úgynevezett »hiányzó láncszem« mindörökre hiányzó marad azon egyszerű oknál fogva, hogy soha nem is létezett.” 58:6.1 [251]

168. A GEOLÓGIAI KŐZETTÖRTÉNETI KÖNYV

„Ezt az egész történetet képekben mesélik el a világfeljegyzések hatalmas »kőzetkönyvének« kövületlapjai. És e hatalmas életföldtani feljegyzés lapjai tévedhetetlenül mesélik el az igazságot nektek is, ha megtanuljátok azt helyesen értelmezni. Ma ezen ősi tengerfenekek közül sok a szárazföldön magasodik, és a korszakokon keresztül felgyülemlett üledékeik azoknak az első időknek az életküzdelmeiről mesélnek. Szó szerint igaz, amit a költőtök is mondott, hogy »a por, melyen járunk, egykor élő volt«.” 58:7.12 [252]

169. A BIOLÓGIAI HÁNYATTATÁS IDEJE

„Ez az élet nagyfokú leromlását hozó időszak volt. A tengervízi fajok ezrei haltak ki, és az élet még alig vetette meg a lábát a szárazföldön. Az élőlénytani hányattatás ideje volt ez, olyan korszak, amikor az élet csaknem eltűnt a föld felszínéről és a világtengerek mélyéről. A hosszú tengervízi élet korának vége felé százezernél is több élőlény-faj volt a földön. Ezen átmeneti korszak végére ötszáznál is kevesebb maradt meg.” 59:6.2 [253]

170. AZ EMLŐSÖK EREDETE

„50.000.000 évvel ezelőtt a világ szárazföldi területei általában nem, illetőleg csak kismértékben voltak víz alatt. Ezen időszak kőzetképződményei és üledékei között szárazföldi és tengeri jellegűek egyaránt vannak, de inkább a szárazföldi a jellemző. A szárazföld hosszú időn keresztül fokozatosan emelkedett ugyan, de ezzel egyidejűleg az alsóbb rétegekig lepusztult és a tengerekbe mosódott.

Ezen időszak kezdetén, Észak-Amerikában hirtelenül megjelentek a méhlepényes emlősök, és eddig az időpontig ez jelentette a legfontosabb evolúciós fejlődést. Léteztek már a nem-méhlepényes emlősök korábbi rendjei, viszont ez az új fajta közvetlenül és hirtelenül fejlődött ki a már korábban létező hüllőősből, melynek leszármazottai végig a dinoszauruszok hanyatlásának időszakán át fennmaradtak. A méhlepényes emlősök atyja egy kis, igen eleven életet élő, húsevő, ugráló dinoszaurusz volt.

Alapvető emlősösztönök kezdtek megmutatkozni ezekben a kezdetleges emlősfajtákban. Az emlősök hatalmas túlélési előnnyel rendelkeztek minden más állati létformával szemben, annyiban, hogy képesek voltak:

1. Viszonylag kifejlett és fejlett utódokat világra hozni.

2. Ragaszkodással táplálni, nevelni és védelmezni az utódaikat.

3. A felsőbbrendű agyi teljesítőképességüket az önfenntartáshoz felhasználni.

4. Nagyfokú ügyességet mutatni az ellenségeik elől való menekülés során.

5. Meglehetős értelemmel igazodni és alkalmazkodni a környezetükhöz.” 61:1.1 [254]

171. A KORAI EMLŐSÖK

„Kevéssel több mint egymillió évvel ezelőtt a mezopotámiai korai emlősök, a méhlepényes emlősök észak-amerikai makifajtájának leszármazottai hirtelenül megjelentek. Ezek eleven életet élő kis teremtmények voltak, a testmagasságuk nem érte el az egy métert; és bár rendszerint nem a hátsó lábukon jártak, könnyedén fel tudtak egyenesedni. Szőrösek és elevenek voltak, és majommód érintkeztek egymással, de ellentétben a majomtörzsekkel, húst fogyasztottak. Csökevényes, szembefordítható hüvelykujjuk és a markolásra igen alkalmas lábujjuk volt. E ponttól kezdve ezen előemberi fajok fokozatosan kifejlesztették a szembefordítható hüvelykujjat, míg a nagylábujjuk fogóképességét fokozatosan elveszítették. A későbbi majomtörzsek megőrizték a fogó nagylábujjat, de sohasem fejlesztettek ki emberi jellegű hüvelykujjat.” 62:2.1 [255]

172. A KÖZÉPEMLŐSÖK

„E középemlősök voltak az elsők, melyek határozott építkezési hajlamot mutattak, amint az megnyilvánult a fák tetejére tervezett otthonaik és a sokjáratos földalatti menedékeik építése közbeni versengéskor; ők voltak az első emlősfaj, mely a fákon és a föld alatt egyaránt gondoskodott menedékről. Nagyobbrészt nem a fákon tartózkodtak, nappal a földön éltek és az éjszakát a fákon aludták át.” 62:3.7 [256]

173. A FŐEMLŐSÖK

„Az idő múlásával a csoportlétszám növekedése komoly versengést eredményezett az élelemért és a társakért, melyek csaknem az egész fajt kiirtó testvérharcok sorozatához vezettek. E küzdelmek folytatódtak egészen addig, amíg csak egyetlen, kevesebb mint száz egyedből álló csoport maradt életben. De újból béke lett, és ez az egyetlen túlélő törzs újjáépítette a hálószobáit a fák tetején és visszatért a megszokott és félig békés életmódjához.

Aligha tudjátok elképzelni, hogy az ember előtti őseitek időről időre milyen kevéssel úszták meg a kipusztulást. Ha az egész emberiség békaőse csak öt centiméterrel kisebbet ugrik egy bizonyos alkalommal, akkor a törzsfejlődés teljes menete határozottan más irányt vett volna. A korai emlős faj közvetlen makiszerű anyjának ötször múlott az élete egy hajszálon, mielőtt életet adott volna az új és felsőbbrendű emlősrend apjának. De mind közül a legkomolyabb az volt, amikor villám csapott abba a fába, amelyen a főemlősikrek jövendőbeli anyja éppen aludt. A középemlősök mindkét szülője rettenetesen megijedt és csúnyán megégett; hét kicsinyük közül hármat agyonütött e mennykő. E fejlődő állatok már majdnem babonásak voltak. E pár, melynek fatető-otthonába becsapott a villám, ténylegesen is a középemlős faj egy fejlettebb csoportjának volt a vezetője; és e példájukat követve a törzsnek több mint a fele, közöttük a legjobb értelmi képességűek alkotta családok, több mint három kilométerre költözött ettől a helytől, és a fák tetején új lakhely, a földön pedig új menedékek építésébe kezdtek — mely utóbbiakba a hirtelen támadt veszély idején vonultak vissza.

Az otthonuk felépítése után nem sokkal e pár, ez az oly sok küzdelmet megélt két lény az ikrek büszke szülőjévé lett, azoknak a legérdekesebb és legfontosabb állatoknak a szüleivé, melyekhez fogható addig még nem született a világra, mert ezek voltak ama főemlősök új fajának első egyedei, mely az ember előtti evolúció következő alapvető lépését jelentették.” 62:3.8 [257]

174. AZ ELSŐ EMBERI LÉNYEK

„Ha visszaszámolunk, akkor a Kr.u. 1934. év és az első két emberi lény születésének időpontja között éppen 993.419 év van.

E két figyelemre méltó teremtmény igazi emberi lény volt. Tökéletes emberi hüvelykujjaik voltak, mint az elődeik közül sokaknak is, de olyan tökéletes lábfejjel rendelkeztek, mint a mai emberfajták. Jártak és futottak, nem másztak; a nagylábujj fogószerepe már nem volt meg, teljesen eltűnt. Ha valamilyen veszély miatt a fákra kényszerültek, akkor úgy másztak, mint ahogy a mai emberek tennék. Úgy másztak a fa törzsén, mint a medve és nem úgy, ahogy a csimpánz vagy a gorilla, melyek ágról-ágra lendülnek egyre feljebb.

Ezek az első emberi lények (és a leszármazottaik) a kifejlett kort tizenkét évesen érték el és a várható élettartamuk nagyjából hetvenöt év volt.

Ezen emberi ikerpár hamar számos új érzelmet mutatott ki. Kifejezték a tárgyak és a más lények iránti csodálatukat és komoly mértékű hiúságot is mutattak. De az érzelmi fejlődés terén a legfigyelemreméltóbb előrelépés a valódi emberi érzelmek egy új csoportjának a hirtelen megjelenése volt, az imádat csoportjáé, a befogadó áhítat, a hódolat, az alázat és még a háládatosság egy kezdetleges formája is megjelent. A félelem, párosulva a természeti jelenségekkel kapcsolatos tudatlansággal, ekkoriban ad életet a kezdetleges vallásnak.

E kezdetleges emberek nem csak ilyen emberi érzelmeket nyilvánítottak ki, hanem számos egyéb, magasan fejlett érzés is megvolt náluk nyers formában. Ködösen felismerték a sajnálatot, a szégyent és a szemrehányást, és ténylegesen is tudatosult bennük a szeretet, a gyűlölet és a bosszúállás, és a féltékenység jellegzetes érzelmeire is hajlamosak voltak.

E két ember — az ikerpár — felügyelete nagy próbatételt jelentett a főemlős szülők számára. Olyan kíváncsiak és kalandvágyók voltak, hogy számos alkalommal majdnem életüket vesztették még nyolcéves koruk előtt. A szülők mondhatni félholtak voltak a rémülettől, mire a gyermekek elérték a tizenkét éves kort.

Nagyon korán elsajátították a szóbeli érintkezést; tízéves korukra egy fejlett jelrendszert és egy olyan nyelvet fejlesztettek ki, mely csaknem félszáz fogalmat foglalt magába, és amely nagymértékben továbbfejlesztette és kiterjesztette az őseik által használt kezdetleges közléscsere-eljárásokat. De bárhogy próbálkoztak is, az új jelek és jelképek közül csak néhányat tudtak a szüleiknek megtanítani.

Nagyjából kilencévesek lehettek, amikor egy verőfényes napon a folyó mentén lefelé elvonultak egy igen nagy jelentőségű dolgot megbeszélni. Az Urantián állomásozó minden mennyei értelem, jómagamat is beleértve, megfigyelőként jelen volt e déli találkozó eseményeinél. Ezen a jelentős napon közösen arra jutottak, hogy egymással és egymásért akarnak élni, és ez volt az első megállapodás azok sorában, melyek végül odáig vezettek, hogy eldöntötték, megszöknek az alsóbbrendű állati társaiktól és észak felé veszik az útjukat, s ekkor még nemigen tudták, hogy ezzel megalapítják majd az emberi fajt.

Bár mi mindannyian nagyon is érdekeltek voltunk abban, hogy e két kis vadóc mit tervez, mégsem állt hatalmunkban az elméjük működésének irányítása; önkényesen nem befolyásoltuk őket a döntéseikben — mert nem tehettük. Viszont a bolygói működésünk korlátai között mi, az élethordozók, a társainkkal együtt közös terveket készítettünk, hogy ezen emberi ikerpárt észak felé, a szőrös és részben fán lakó népüktől minél messzebbre vezessük. És így, a saját belátáson alapuló döntésük alapján az ikrek elvándoroltak, a felügyeleti tevékenységünk következtében pedig észak felé vették az útjukat, egy félreeső vidék felé, ahol megmenekültek attól az élőlénytani leépüléstől, ahová a főemlős törzsekből származó alsóbbrendű rokonaikkal való keveredés vezetett volna.

Röviddel az otthonukat jelentő erdők elhagyása előtt egy gibbon-rajtaütés során elveszítették az anyjukat. Bár anyjuk nem rendelkezett az ő értelmi képességeikkel, nagyszerű emlősragaszkodást mutatott az utódai iránt, és félelem nélkül feláldozta az életét azért, hogy megpróbálja megmenteni e csodálatos párt. Önfeláldozása nem volt hiábavaló, mert feltartóztatta az ellenséget, amíg apjuk az erősítéssel megérkezett és a támadókat megfutamították.” 62:5.1 [258]

175. AZ ISTENIMÁDAT SZELLEME

„Képzeljétek el az örömünket, amikor egy napon — az ikrek ekkor körülbelül tízévesek voltak — az istenimádat szelleme először teremtett kapcsolatot az ikerpár nőnemű tagjának elméjével, majd röviddel ezt követően a másikéval. Tudtuk, hogy valami olyasminek a megjelenése közeleg, amely rokon az emberi elmével; és amikor nagyjából egy évvel később végül elmélyült gondolkodás és megfontolt döntés eredményeként elhatározták, hogy elmenekülnek otthonról és északra mennek, akkor kezdett működni a bölcsesség szelleme az Urantián és ebben a két, immár emberiként elismert elmében.” 62:6.5 [259]

176. URANTIA, A LAKOTT VILÁG

„Nem kellett sokáig várnunk. Délben, az ikerpár elmenekülésének másnapján haladt át a világegyetemi kör jelzései között az első próbavillanás az Urantia bolygói fogadóközpontján. Mi mind természetesen izgatottan vártuk a nagy esemény bekövetkezését; de lévén, hogy e világ életkísérleti állomás, a leghalványabb fogalmunk sem volt arról, hogy miként fogunk értesülni a bolygón megjelent értelmes élet hivatalos elismeréséről. De nem kellett sokáig várnunk. Az ikrek szökését követő harmadik napon, még az élethordozók elindulása előtt, megérkezett a nebadoni főangyal az első bolygókör létrehozására.

Mozgalmas nap volt az Urantián, amikor kis csoportunk összegyűlt a bolygó tér-közléscserét biztosító sarkánál és megkapta az első szalvingtoni üzenetet a bolygó újonnan létesített elmekörén át. És a főangyali testület vezetője által hozzánk intézett ezen első üzenet így szólt:

»Az urantiai élethordozóknak — Legyetek üdvözölve! Ezúton biztosítunk benneteket afelől, hogy a Szalvingtont, az Edentiát és a Jerusemet nagy öröm tölti el, amiért a sajátakaratú elme urantiai létezésének jele a nebadoni központon bejegyeztetett. Tudomásul vettük az ikerpár azon megfontolt döntését, hogy észak felé meneküljenek és elválasszák az utódaikat az alsóbbrendű elődeiktől. Ez az elme — az emberi fajtájú elme — első döntése az Urantián és ez önmagától létrehozza azt a tájékoztatási kört, melyen keresztül a hivatalos elismerést tartalmazó ezen első üzenetet küldjük.«” 62:7.1 [260]

177. ANDON ÉS FONTA

„Sok szempontból Andon és Fonta volt a legfigyelemreméltóbb emberilény-pár, mely a föld színen valaha is élt. E csodálatos pár, az egész emberiség tényleges szülői, minden tekintetben felsőbbrendűek voltak sok közvetlen leszármazottjuknál, és alapvetően különböztek minden ősüktől, a közeliektől és a távoliaktól egyaránt.” 63:1.1 [261]

„Andon és Fonta ama döntése, hogy elszöknek a főemlős törzsektől, már olyan elmeminőséget feltételezett, mely magasan felette állt annak az alapértelemnek, mely a későbbi leszármazottaik közül sokra jellemző volt, akik egészen odáig alacsonyodtak, hogy a majomtörzsbeli visszamaradt unokatestvéreikkel párosodjanak. De az a bizonytalan érzésük, hogy ők valamivel többek az állatoknál, abból eredt, hogy volt személyiségük, és azt a bennük lakozó Gondolatigazító jelenléte erősítette.” 63:1.4 [262]

„Miután Andon és Fonta eldöntötte, hogy északra fognak szökni, egy időre félelem kerítette őket a hatalmába, különösen az attól való félelem, hogy apjuk és a közvetlen családjuk neheztelni fog rájuk. Elképzelték, hogy az ellenséges rokonaik nekik esnek és felismerték annak a lehetőségét, hogy a már amúgy is féltékeny törzstagok kezétől halnak meg. Fiatalok lévén az ikerpár leginkább egymás társaságában töltötte az időt és ezért aztán sohasem voltak nagyon népszerűek a főemlős törzsbe tartozó állat-unokatestvéreik körében. Az sem javított a törzsbeli megítélésükön, hogy elkülönülten álló és igen magas színvonalú fakorona-otthont építettek maguknak.

És ebben az új fakorona-otthonukban esett meg, hogy miután egy erős vihar felverte őket álmukból s a félelemtől és a ragaszkodástól indíttatva egymásba kapaszkodva várták a vihar elvonulását, végleg és teljesen elhatározták, hogy elhagyják a törzsi lakóhelyet és a fakorona-otthonukat.

Már előre kezdetleges menedéket készítettek egy fa tetején, mely északi irányban mintegy félnapi útra volt az otthonuktól. Ez lett a titkos és biztonságos rejtekhelyük az első napon, ahogy az otthoni erdőket elhagyták. Eltekintve attól, hogy az ikrek is osztoztak a főemlősök attól való halálos félelmében, hogy a földön tartózkodjanak az éjszaka folyamán, röviddel napszállta után mégis nekivágtak az északra vezető útnak. Bár szokatlanul nagy bátorságot igényelt tőlük, hogy erre az éjszakai utazásra vállalkozzanak, mégis arra a helyes következtetésre jutottak, hogy még telihold idején is kisebb a valószínűsége annak, hogy a törzsbeliek és a rokonaik hiányolnák vagy követnék őket. És röviddel éjfél után épségben el is érték az előkészített helyszínt.

Az északi utazásuk során felfedeztek egy felszíni kvarckavics üledéket és mivel sok, különféle célra alkalmas követ találtak, össze is gyűjtöttek valamennyit tartalékba. E kvarckavicsok elhasítására irányuló próbálkozásai során Andon felfedezte a szikraképző tulajdonságukat és felmerült benne a tűzrakás ötlete. De e képzete nem erősödött fel, mert az éghajlat itt még mindig kellemes volt és nemigen volt szükségük tűzre.” 63:2.1 [263]

„Andon és Fonta szüntelenül a nemzetség nevelésén és felemelésén munkálkodott. Negyvenkét éves korukig éltek, amikor is mindkettőjüket halálra zúzta egy, a földrengés miatt lezuhanó, kiugró szikla. Velük pusztult öt gyermekük és tizenegy unokájuk is, és a leszármazottaik közül csaknem húszan súlyos sérüléseket szenvedtek.” 63:3.4 [264]

„Csodálatos törzset alkottak. A férfiak hősiesen harcoltak a párjuk és az utódaik védelme érdekében; a nők ragaszkodó odaadással viseltettek a gyermekeik iránt. De a hazafiságuk teljes mértékben a közvetlen nemzetségre korlátozódott. Nagyon elkötelezettek voltak a családjuk iránt; ellenvetés nélkül meghaltak volna a gyermekeik védelme érdekében, azonban nem voltak képesek felfogni azt a gondolatot, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék az unokáik számára. A felebaráti szeretet még nem született meg az emberi szívben, függetlenül attól, hogy a vallás megszületéséhez szükséges minden érzelem már jelen volt ezekben az urantiai őslakókban.” 63:4.3 [265]

178. ANDON ÉS FONTA TOVÁBBÉLÉSE

„Andon és Fonta, az emberi faj nagyszerű megalapítói, az Urantia megítéltetésekor, a Bolygóherceg megérkezésekor kapták meg az elismerést, és a megfelelő időben a lakóvilágok rendszeréből a jerusemi létpolgári rendre emelték őket. Bár sohasem kaptak engedélyt az Urantiára való visszatérésre, azért ismerik az általuk alapított faj történetét. Elszomorította őket Kaligasztia árulása, sajnálkoztak az ádámi bukás miatt, de nagyon örültek, amikor hírét vették, hogy Mihály az ő világukat választotta az utolsó alászállása színteréül.

A Jerusemen Andon és Fonta eggyé kapcsolódást élt meg a Gondolatigazítójukkal, és ugyanez történt több gyermekükkel, beleértve Szontadot is, azonban még a közvetlen leszármazottaik többsége is csak a Szellemmel ért el eggyé kapcsolódást.

Andon és Fonta röviddel a Jerusemre való megérkezést követően engedélyt kapott a Csillagrendszer Fejedelemtől, hogy visszatérjen az első lakóvilágra annak érdekében, hogy azokkal a morontia személyiségekkel szolgáljon együtt, akik az Urantiáról jövő idő-zarándokokat a mennyei szférákon üdvözlik. És e feladatra határozatlan időre rendelték őket. Szerettek volna üdvözletet küldeni az Urantiára e kinyilatkoztatásokon keresztül, de e kérés teljesítését bölcsen megtagadták tőlük.

Ez tehát az Urantia egész történelmének leghősiesebb és leginkább magával ragadó fejezetéről szóló beszámoló, az egész emberiség különleges szülei kifejlődésének, létküzdelmeinek, halálának és örök továbbélésének története.” 63:7.1 [266]

179. AZ ŐSI EMBEREK HŐSIES KÜZDELMEI

„E régi idők küzdelmeit a bátorság, a merészség, sőt a hősiesség jellemezte. És mi mindannyian sajnáljuk, hogy a korai őseitek e kiváló és határozott jellemvonásai közül oly sok kiveszett a későbbi emberfajtákból. Bár értékeljük a fejlődő polgárosodott társadalmaitok számos szempontból való tökéletesedését, azért hiányoljuk a korai őseitek nagyszerű állhatatosságát és nemes odaadását, mely gyakran a nagyság és a fenségesség határait súrolta.” 64:7.20 [267]

180. AZ EMBER FELEMELKEDÉSE AZ ALGA LÉTSZINTRŐL A VILÁG URÁNAK SZINTJÉRE

„Az ember felemelkedésének története a tengeri moszattól a földi teremtésrész urának szintjére valóban az élőlénytani küzdelemről és az elme túléléséről szóló regény. Az ember elsőfajú ősei úgyszólván a tengerfenék sara és iszapja voltak azokban a pangó és meleg vizű öblökben és lagúnákban, melyek az ősi beltengerek kiterjedt partvonalai mentén helyezkedtek el, éppen azokban a vizekben, amelyekben az élethordozók elhelyezték a három független életmintát az Urantián.” 65:2.1 [268]

181. A BÉKA-ŐS

„Már beszámoltunk nektek arról, hogy az urantiai halandók az ősi békafejlődési folyamat révén fejlődtek ki és hogy e felemelkedő faj, melynek potenciálját egyetlen béka hordozta, alig menekült meg a kihalástól egy bizonyos alkalommal. De ebből nem szabad arra következtetni, hogy az emberiség evolúciója e ponton egy véletlen eseménnyel véget ért volna. Abban a pillanatban nem kevesebb mint ezer különböző és egymástól távol elhelyezkedő, módosuló életfajtát tartottunk megfigyelés alatt és támogattunk, melyeket az emberi előtti fejlődés különböző mintáivá való alakulásra késztethettünk volna. Ez a tényleges ős-béka a harmadik választásunkat testesítette meg, az első két életfajta ugyanis minden megőrzési erőfeszítésünk ellenére kipusztult.” 65:3.3 [269]

182. TUDOMÁNYOS SZELEKTÁLÁS VAGY TERMÉSZETES KIVÁLOGATÓDÁS

„Az Urantián az emberiségnek a jelenleg is a rendelkezésére álló emberi fajtákkal kell megoldania a halandói fejlődés problémáit — a jövőben több emberi faj már nem fejlődik ki az ember előtti forrásokból. Ám e tény nem zárja ki az emberi fejlődés jóval magasabb szintjeinek elérését a halandó fajokban még mindig meglévő törzsfejlődési lehetőségek értelmes támogatásán keresztül. Az emberi életfajták támogatása és megőrzése érdekében miáltalunk, élethordozók által az emberi sajátakarat megjelenése előtt megtett dolgokat az embernek magának kell megtennie ezen esemény bekövetkezte után, valamint azt követően, hogy a törzsfejlődésben való tevékeny részvételtől mi visszavonultunk. Általában véve az ember evolúciós végzete a saját kezében van, és a tudományos ismereteknek előbb-utóbb meg kell haladniuk az ellenőrizetlen természetes kiválogatódás és eseti túlélés véletlenszerű működését.” 65:3.6 [270]

183. URANTIA, AZ ÉLETKÍSÉRLETI VILÁG

„Ne kerülje el a figyelmeteket az a tény, hogy az Urantiát életkísérleti világként jelölték ki a számunkra. E bolygón végeztük a hatvanadik kísérletet a nebadoni élet-formaterv sataniai átvételének módosítása és lehetséges fejlesztése céljából, és a feljegyzések tanúsága szerint számos jótékony hatású módosítást vittünk véghez a szabványos életmintákon. Közelebbről, az Urantián kidolgoztunk és kielégítő mértékben bemutattunk nem kevesebb mint huszonnyolc életmódosítást, melyek az egész Nebadon számára hasznosak lesznek az eljövendő korokban.

De az életlétesítés sohasem kísérleti jellegű egyetlen világon sem annyiban, hogy valami még ki nem próbált és ismeretlen dologgal próbálkoznánk. Az élet kifejlődése mindig fokozatos, a különválás irányába vivő és változatos eljárás, de sohasem a vak véletlen irányítja azt, s nem szabályozatlan és véletlenszerűségi értelemben sem teljesen kísérletező jellegű.

Az emberi élet számos vonása bőséges bizonyítékot ad arra, hogy a halandói létezés jelenségét avatott tervezés alapozta meg, hogy a szerves törzsfejlődés nem pusztán mindenségrendi baleset. A megsérült élő sejt képes bizonyos vegyi anyagok termelésébe kezdeni, melyek a szomszédos ép sejteket arra serkentik és állítják be, hogy azonnal bizonyos, a sérülés gyógyulási folyamatait segítő anyagokat kezdjenek el kiválasztani; és ugyanekkor ezen egészséges és sértetlen sejtek osztódni kezdenek — ténylegesen elkezdenek új sejteket teremteni, melyek a baleset következtében megsemmisült bármelyik sejtet képesek helyettesíteni.

A sérülés helyreállítása és a sejtszaporodás kapcsán megmutatkozó e vegyi működés és kölcsönhatás az élethordozók ama választását tükrözik, melynek eredménye egy, a vegyi kölcsönhatások és azok élőlénytani következményeinek százezernél is több szakaszát és sajátságát mutató képlet. Az élethordozók csaknem félmillió célirányos kísérletet végeztek a kutatóállomásaikon, mielőtt végleg e képlet mellett döntöttek az urantiai életkísérlethez.

Mihelyt az urantiai tudósok többet is megtudnak e gyógyító vegyi anyagokról, hatékonyabban fogják tudni kezelni a sérüléseket, és közvetetten többet fognak megtudni bizonyos súlyos betegségek kezeléséről is.

Azóta, hogy az életlétesítésre sor került az Urantián, az élethordozók továbbfejlesztették e gyógyító eljárást, s egy másik sataniabeli világon alkalmazták is, melynek eredményeként javult a fájdalomtűrő-képesség és a társulást alkotó ép sejtek osztódási képessége is jobban szabályozott.

Az urantiai életkísérlet számos különleges vonást mutatott, azonban a két legrendkívülibb mozzanat az volt, hogy az andoni emberfajta a hat színes nép kifejlődése előtt jelent meg, valamint hogy később egyetlen családban egyidejűleg jelentek meg a szangik másultak. Az Urantia az első sataniai világ, ahol a hat színes fajta egyazon emberi családból ered. Ők rendszerint külön fajtákból emelkednek ki az előemberi állati fajtán belüli független másulatokból, és a földön rendszerint egyenként és hosszú időszakok során át egymás után jelennek meg, mégpedig először a vörös ember, a színsor végén pedig az indigó.

Egy másik rendkívüli eljárási eltérés a Bolygóherceg kései érkezése. A herceg rendszerint nagyjából a sajátakarat kifejlődésének idején jelenik meg a bolygón; és ha e tervet követték volna, akkor Kaligasztia még Andon és Fonta korában érkezett volna meg az Urantiára ahelyett, hogy csaknem ötszázezer évvel később, a hat szangik emberfajta megjelenésével egyidejűleg tette volna ezt.” 65:4.1 [271]

184. A FIZIKAI ÉS A KÉMIA NEM KÉPES MEGMAGYARÁZNI AZ EVOLÚCIÓT

„A fizika és a vegyészet egyedül nem képes magyarázatot adni arra, hogy emberi lény miként fejlődött ki az őstengerekben élt első ős-sejtanyagból. A tanulási képesség, az emlékezés és a különféle környezeti változásokra való érzékenység az elme sajátossága. A fizika törvényeire nem hat a tanítás; e törvények változatlanok és megváltoztathatatlanok. A vegyi kölcsönhatásokat sem módosítja a nevelés; e válaszok egységesek és megbízhatók. A Korlátlan Abszolút jelenlétét leszámítva a villamos és a vegyi kölcsönhatások kiszámíthatók. De az elme képes hasznosítani a tapasztalatokat, képes tanulni azokból a viselkedési mintákból, melyek az ismétlődő ingerekre válaszként adódnak.” 65:6.8 [272]

185. AZ ÉLETHOSSZ AZ IDŐ MÉRŐRÚDJA

„Az egyén mérőrúdja az idő méréséhez nem más, mint az életének hossza. Így az idő minden teremtményt korlátoz, és ezért tekintik az evolúciót hosszan elnyúló folyamatnak. Számunkra, akiknek élettartamát nem korlátozza időbeli létezés, az evolúció nem tűnik ilyen elhúzódó eseménynek. A Paradicsomon, ahol az idő nem létezik, e dolgok mind jelen vannak a Végtelenség elméjében és az Örökkévalóság cselekedeteiben.” 65:8.3 [273]

186. HIRTELEN ELMEI ÉS SZELLEMI ÁTALAKULÁSOK

„Amint a fizikai feltételek megértek, hirtelenül elmei evolúciós folyamatok mehetnek végbe; amint az elme kedvező állapotot ér el, hirtelenül szellemi átalakulások történhetnek; amint az egyén tisztán felismeri a szellemi értékeket, akkor a mindenségrendi jelentéstartalmak felismerhetővé válnak, és a személyiség egyre inkább kiszabadul az időhátrányból és kilép a tér korlátai mögül.” 65:8.6 [274]

187. A SZABAD AKARAT FÜGGETLENSÉGE

„Az Urantián személyesen is jelenlévő ördög hitelve, jóllehet némi alappal bírt a hitehagyott és gonosz Kaligasztia bolygói jelenléte vonatkozásában, azért mégis csak teljes egészében kitalált volt azokban a tanításokban, hogy ilyen »ördög« befolyásolhatja az egészséges emberi elmét annak szabad és természetes döntéseiben. Már azelőtt, hogy Mihály megtestesült az Urantián, sem Kaligasztia, sem pedig Daligasztia nem volt képes a halandókat sanyargatni vagy bármely egészséges egyént az emberi akarat ellenében bárminek a megtételére kényszeríteni. Az erkölcsi ügyeket illetően a szabad emberi akarat a legfelsőbb; még az emberben lakozó Gondolatigazító is elutasítja, hogy az embert akár egyetlen gondolatra is rávegye vagy hogy az embert annak saját akarata ellenében valamilyen tettre rábírja.” 66:8.6 [275]

188. VAN ÁLLHATATOSSÁGA

„A Kaligasztia-féle lázadás hét nehéz éve alatt Van teljesen az ő hűséges emberi, közteslényi és angyali serege számára való segédkezésnek szentelte magát. Az a szellemi látásmód és erkölcsi állhatatosság, mely képessé tette Vant arra, hogy ilyen megingathatatlanul hűséges magatartást tanúsítson a világegyetemi kormányzat iránt, nem másnak volt az eredménye, mint az ő világos gondolkodásának, bölcs eszének, józan ítélőképességének, becsületes szándékának, önzetlen céljának, saját belátáson alapuló hűségének, tapasztalatokon alapuló emlékeinek, fegyelmezett jellemének és annak, hogy magát megkérdőjelezhetetlenül a paradicsomi Atya akarata megcselekedésének szentelte.” 67:3.6 [276]

189. AMADON VOLT A LÁZADÁS HŐSE

„Amadon a Lucifer-féle lázadás kiemelkedő emberi hőse. Andon és Fonta e férfi leszármazottja azon száz ember közé tartozott, akiknek élet-sejtanyagából a hercegi törzskar részesült, és azon esemény óta Van mellé osztották be, mint társát és emberi segédjét. Amadon a hosszú és megerőltető küzdelem során végig kitartott a felettese mellett. És lelkesítő dolog volt látni, amint az evolúciós fajok e gyermeke rendületlenül ellenáll Daligasztia mesterkedéseinek, miközben a hétévnyi küzdelem során ő és hű társai makacs kitartással álltak ellent a ragyogó Kaligasztia megtévesztő tanainak is.” 67:3.8 [277]

190. MÁS BŰNE MIATT NEM SZENVEDÜNK SZELLEMILEG

„Kaligasztia fellázadt, Ádám és Éva vétkezett, de az Urantián utánuk megszületett egyetlen halandó sem szenvedett e hibák személyes szellemi következményeitől. A Kaligasztia-féle lázadás óta az Urantián megszületett minden halandó valamiképpen időbeli hátrányt szenvedett, de az ilyen lelkek jövőbeli jóléte a legkevésbé sem forgott örök veszélyben. Egyetlen személy sem kényszerül alapvető szellemi nélkülözésre egy másik személy bűne miatt. A bűn teljes mértékben személyes az erkölcsi vétkességet vagy a szellemi következményeket tekintve, függetlenül annak messze ható következményeitől igazgatási, értelmi és társadalmi téren.” 67:7.7 [278]

191. A KITARTÓ AMADON

„Az Edentiától a Szalvingtonon át egészen fel az Uverszáig, hét hosszú éven át minden alárendelt mennyei élet első kérdése a sataniai lázadás kapcsán mindig az volt: »És mi a helyzet az urantiai Amadonnal, még mindig kitart?«

Ha a Lucifer-féle lázadás hátrányt jelentett is a helyi csillagrendszer és annak bukott világai számára, ha e Fiú és az ő félrevezetett társainak elveszése átmenetileg gátolta is a Norlatiadek csillagvilág fejlődését, akkor mérjétek fel a hatását annak az óriási mértékben megmutatkozó, lelkesítő teljesítménynek is, melyet a természet e gyermeke és az ő 143 társából álló elszánt csoport nyújtott, amikor állhatatosan kitartottak a világegyetemi irányítás és igazgatás felsőbb elvei mellett a hűtlen feljebbvalóik által kifejtett ilyen óriási ellenállással szemben. És hadd nyugtassalak meg benneteket, hogy ez több jóval szolgált a Nebadon világegyetemben és az Orvonton felsőbb-világegyetemben, semhogy azt a Lucifer-féle lázadás minden rossz dolgának és csapásának összessége valaha is semlegesíteni tudná.

És mindez az Atya azon egyetemes tervében megmutatkozó, csodálatosan megindító és fenségesen nemes bölcsesség, mely terv célja a Halandói Végleges Testület összegyűjtése a Paradicsomon, valamint az, hogy a felemelkedési fejlődésre hivatott, nagyobbrészt közönséges porhüvelyű halandókból a jövő rejtélyes szolgálóinak e hatalmas csoportját kiképezze — éppen olyan halandókból, mint amilyen a legyőzhetetlen Amadon is volt.” 67:8.3 [279]

192. A KULTÚRA NEM ÖRÖKLETES DOLOG

„A polgárosodás faji fejlődés eredménye; nem eredendő élőlénytani velejárója az emberi létnek; ennélfogva minden gyermeknek művelődést biztosító környezetben kell felnőnie, míg az egymást követő fiatal nemzedékeknek újból részesülniük kell e képzésben. A polgárosultság felsőbbrendű sajátságai — tudományos, bölcseleti és vallási téren — nem közvetlen örökítés révén kerülnek át az egyik nemzedékről a másikra. E műveltségi eredményeket csakis a társadalmi örökség felvilágosult megőrzése révén lehet megtartani.” 68:0.2 [280]

193. A „VISSZA A TERMÉSZETHEZ” TÉVESZMÉJE

„A »vissza a természethez« újkori, elcsépelt szólása nem más, mint tudatlanságon alapuló téveszme, a valamikori kitalált »aranykor« valóságába vetett hit. Az aranykor mondájának kizárólagos valóságalapja Dalamatia és az Éden történelmi ténye. De e fejlett társadalmak még igen messze voltak az eszményített álmok megvalósulásától.” 68:1.7 [280]

194. A HIÚSÁG ÉS A GYÖNYÖRKERESÉS VESZÉLYEI

„A hiúság óriási mértékben járult hozzá a társadalom megszületéséhez; azonban az eme kinyilatkoztatások idején egy kérkedő nemzedék helytelen törekvései azzal fenyegetnek, hogy a magas fokon szakosodott társadalom teljes építménye elárasztódik és alámerül. A gyönyörkeresés már régóta meghaladta az éhség kielégítésének vágyát; az önfenntartás elfogadott társadalmi céljai gyorsan átalakulnak az önös létezés alapjává és annak fenyegető formáivá. Az önfenntartás építi a társadalmat; a féktelen maga kedvére való létezés biztosan elpusztítja a polgárosodott társadalmat.” 68:2.11 [281]

195. A TÁRSADALOM VÉDELMEI

„Az éhség és a szerelem terelte össze az embereket; a hiúság és a kísértetektől való félelem tartotta őket együtt. Azonban ezek az érzelmek önmagukban, a békét támogató kinyilatkoztatások hatása nélkül, nem képesek elviselni az emberek közötti társulásokban jelenlévő gyanakvás és viszolygás jelentette terheket. Az emberfeletti források segítsége nélkül a társadalomra halmozott teher bizonyos határok átlépését követően ledől, és éppen ezek a társadalmi serkentő hatások — az éhség, a szerelem, a hiúság és a félelem — szövetkeznek annak érdekében, hogy az emberiséget belevigyék a háborúba és a vérontásba.

Az emberi faj békehajlama nem természetes felruházottságot jelent; az a kinyilatkoztatott vallás tanításaiból származik, valamint a fokozatosan fejlődő emberfajták felgyülemlett tapasztalataiból, s még közelebbről Jézusnak, a Béke Hercegének a tanításaiból.” 68:3.4 [282]

196. ALAPVETŐ EMBERI INTÉZMÉNYEK

„Minden emberi intézmény valamilyen társadalmi igényt szolgál, legyen az múltbeli vagy jelenlegi, függetlenül attól, hogy az intézmény túlfejlődése biztosan csökkenti az egyed érdemlegességét annyiban, hogy a személyiség háttérbe kerül és a kezdeményezőkészség visszaszorul. Az embernek szabályoznia kell az intézményeit, nem szabad megengednie, hogy a kibontakozó polgárosodás ezen alkotásai uralják őt.

Az emberi intézmények három általános osztályba sorolhatók:

1. Az önfenntartás intézményei. Ezen intézmények közé tartoznak azok a szokások, melyek az éleleméhségből és az önfenntartás ezzel kapcsolatos ösztöneiből nőnek ki. Ezek közé tartozik a kitartó munka, a vagyon, a zsákmányszerző háború, és a társadalom egész szabályozó gépezete. Előbb vagy utóbb a félelemösztön támogatni fogja e túlélési intézmények létrehozását tabuk, hallgatólagos megállapodások és vallási szentesítés révén. Azonban a félelem, a tudatlanság és a babona előkelő szerepet játszott minden emberi intézmény korai kialakulásában és későbbi fejlődésében.

2. Az önmaga átörökítésének intézményei. Ezek azok a társadalmi intézmények, melyek a nemi étvágyból, az anyai ösztönből és az emberfajták felsőbbrendű gyöngéd érzelmeiből táplálkoznak. Ezek közé tartoznak az otthon és a tanhely, valamint a családi élet, az oktatás, az erkölcstan és a vallás társadalmi védőintézkedései. Ezekbe beleértendők a házasulási szokások, a védekező háborúk és az otthonépítés is.

3. A maga kedvére való létezés intézményei. Ezek azok a szokások, melyek a hiúsági hajlamokból és a büszkeségi érzelmekből nőnek ki; és ezek közé sorolhatók az öltözékdíszítési és szépítkezési szokások, a társadalmi szokások, a dicsőségszerző háborúk, a tánc, a szórakozás, a játékok és az érzéki örömszerzés egyéb fajtái. De a polgárosodás sohasem alakított ki külön intézményeket a maga kedvére való létezésre.” 69:1.1 [283]

197. A TŐKE ÉS A MODERN TÁRSADALOM

„Bár a tőke az ember felszabadítására irányult, nagyon elbonyolította az ember társadalmi és munkaszerveződését. A tisztességtelen tőkések által a tőkén elkövetett visszaélések nem érvénytelenítik azt a tényt, hogy ez az alapja a mai ipari társadalomnak. A tőkén és a találékonyságon keresztül a mai nemzedék magasabb fokú szabadságot élvez, mint a földön előtte élt bármely más nemzedék. Ezt a tények rögzítése céljából szögezzük le, nem pedig azon esetek igazolására, amikor a tőke meggondolatlan és önző őrzői oly sokszor helytelenül használják fel azt.” 69:5.15 [284]

198. A TÁRSADALMI VÁLTOZTATÁSOK ÓVATOS KEZELÉSE

„A jelenlegi társadalmi rend nem feltétlenül helyes — nem isteni vagy szent — azonban az emberiség jól teszi, ha a változtatásokat lassan végzi el. Amivel ti rendelkeztek, az sokkal jobb, mint az elődeitek által ismert bármely rendszer. A társadalmi rend megváltoztatásakor bizonyosodjatok meg afelől, hogy a változtatás a jobb irányába hat. Ne hagyjátok rábeszélni magatokat arra, hogy az ősapáitok által elvetett képletekkel kísérletezzetek. Előre menjetek, ne visszafelé! Hagyjátok az evolúciót a maga útján haladni! Ne lépjetek vissza!” 69:9.18 [283]

199. TERMÉSZETES JOGOK

„A természet nem ruházza fel az embert jogokkal, csak az élettel s egy világgal, amelyben megélheti azt. A természet még az élethez való jogot sem adja meg az embernek, mint ahogy erre következtetni lehet abból, hogy mi történne, ha egy fegyvertelen ember egy éhes tigrissel kerülne szembe az őserdőben. A társadalom elsődleges ajándéka az ember számára a biztonság.” 70:9.1 [285]

200. KORMÁNYZATI FELELŐSSÉGEK

„Az urantiai halandók jogosultak a szabadságra; nekik kell megteremteniük a kormányzási rendszereiket; nekik kell elfogadniuk az alkotmányukat vagy a polgári fennhatóság és igazgatási eljárás egyéb alapokmányait. És miután ezt megtették, elsőszámú vezetőkké kell választaniuk a leginkább hozzáértő és méltó társaikat. A törvényhozó hatalmi ágban való képviseletre csakis azokat szabad megválasztani, akik értelmileg és erkölcsileg alkalmasak az ilyen szent felelősségek viselésére. A magas és legfelsőbb bíróságokban tevékenykedő bírákként pedig csakis olyanokat szabad választani, akik fel vannak ruházva a szükséges természetes képességgel és akik bőséges tapasztalatok révén lettek bölcsek.” 70:12.5 [286]

201. AZ „ARANYSZABÁLY” SZERINT ÉLŐKNEK MEG KELL VÉDENIÜK MAGUKAT

„Az igazi testvériség megjelenése azt jelzi, hogy olyan társadalmi rend alakult ki, amelyben minden ember örömmel viseli a másik terheit; ténylegesen is vágynak arra, hogy az aranyszabályt gyakorolják. De az ilyen eszményi társadalom nem érhető el, ha akár a gyengék, akár a gonoszak arra várnak, hogy tisztességtelen és aljas módon előnyre tegyenek szert azokkal szemben, akiket főként az igazság, a szépség és a jóság szolgálata iránti elhivatottság vezérel. Ilyen helyzetben gyakorlatilag csak egyetlen út járható: Az »aranyszabály követői« olyan haladó társadalmat hoznak létre, amelyben a maguk eszményképei szerint élnek, s közben megfelelő szintű védelmet tartanak fenn a szellemi sötétségben élő azon társaikkal szemben, akik akár a békés kedvteléseik kiélésére, akár a fejlődő társadalom elpusztítására törekednek.” 71:4.16 [287]

202. AZ ESZMÉNYI ÁLLAM

„Az eszményi állam csak olyan mértékben vállalja fel a társadalmi viselkedés szabályozását, mely elegendő ahhoz, hogy az egyéni versengést megfossza erőszakos jellegétől és hogy a személyes kezdeményezés tisztességtelen voltának megjelenését megakadályozza. Ez az államiság egyik nagy problémája: Hogyan tudjátok a békét és a nyugalmat szavatolni az iparban, befizetni az adót az államhatalom támogatásához és egyúttal megakadályozni, hogy az adóztatás hátrányba hozza az ipart s megoldani azt, hogy az állam ne váljon élősködővé vagy zsarnokivá?” 71:5.2 [288]

203. A HASZONSZERZÉSI INDÍTÉK

„A mai nyereségérdekelt gazdaság összeomlásra van ítélve, hacsak a haszonszerzési indítékokat nem nemesítik szolgálatkésztetések. A kicsinyes, önös érdeken alapuló kegyetlen versengés végső soron még azokat a dolgokat is elpusztítja, amelyek fenntartására törekszik. A kizárólagos és önös érdeket szolgáló nyereségérdekeltség nem egyeztethető össze a keresztény eszményképekkel — és még kevésbé egyeztethető össze Jézus tanításaival.

A gazdaságban a nyereségérdekeltség azt jelenti a szolgálatkésztetés számára, mint a vallásban a félelem a szeretet számára. A nyereségérdekeltséget azonban nem szabad hirtelenül megsemmisíteni vagy eltüntetni; a nyereségvágy sok, egyébként lusta halandót ösztönöz kemény munkára. Azonban nem szükségszerű, hogy e társadalmienergia-ösztönző a céljait tekintve mindörökre önző is maradjon.” 71:6.1 [289]

204. ÁDÁM ÉS ÉVA MEGÉRKEZÉSE

„És azon a napon nagy izgalom és öröm lett úrrá az embereken az Édenben mindenhol, ahogy a hírnökök mindenfelől a hírvivő galambok telepére tartottak nagy sietve, azt kiabálva: »Engedjétek el a madarakat; hadd vigyék a hírt, hogy az ígért Fiú eljött.« A hívek kis közösségeinek százai gondoskodtak évről évre e házi galambok neveléséről a csak ezen alkalommal való igénybevétel céljából.

Ahogy Ádám megérkezésének híre távolabb is elterjedt, a közeli törzsek ezrei fogadták el Van és Amadon tanításait, míg hónapokon át folyamatosan érkeztek zarándokok az Édenbe, hogy üdvözöljék Ádámot és Évát, és hódolattal adózzanak a nem látható Atyának.” 74:2.3 [290] Ter. 1:26,27 [94]

205. AZ ÁDÁMOT ÉS ÉVÁT HÁTRÁLTATÓ KÖRÜLMÉNYEK

„Nebadoni Anyagi Fiak valószínűleg sohasem néztek szembe ilyen bonyolult és megoldhatatlannak tűnő feladattal, mint amilyennel Ádám és Éva az Urantia szomorú helyzetében. De valamikor azért sikert érhettek volna el, ha jobban meglátják a távlatot és türelmesebbek is. Mindkettőjük, különösen pedig Éva, mindent összevéve túl türelmetlen volt; nem voltak hajlandók hozzáfogni a hosszú és tartós próbatételnek. Azonnali eredményeket akartak látni, és így is lett, azonban az így elért eredmények mind az ő számukra, mind pedig a világ számára szörnyűek voltak.” 75:1.6 [291]

206. ÁDÁM ÉS ÉVA VÉTKE

„Itt megint csak hangsúlyozni kell, hogy Szerapatatia teljes mértékben becsületes volt e téren és mély őszinteséggel hitt mindabban, amit javasolt. Soha nem is gondolta, hogy ezzel Kaligasztia és Daligasztia kezére játssza a dolgok irányítását. Szerapatatia teljes mértékben hű volt ahhoz a tervhez, hogy az ibolyaszín emberfajtából erős tartalékot kell létrehozni, mielőtt hozzáfognának az Urantia összezavart népeinek világméretű nemesítéséhez. De ennek kivitelezése évszázadokat vett volna igénybe, és ő türelmetlen volt; azonnali eredményeket akart látni — valamit még az ő életében. Nyilvánvalóvá tette Éva számára, hogy Ádámot gyakran elkedvetlenítette a világ felemelése terén elért kevés haladás.

A terveiket több mint öt éven keresztül titokban érlelték. Végül eljutottak oda, hogy Éva beleegyezett a Kánóval, a barátságos nodfiak közeli telepe legragyogóbb elméjével és tevékeny vezetőjével való titkos találkozóba. Kánó nagyon is rokonszenvezett az ádámi rendszerrel; valójában azoknak a szomszédos nodfiaknak volt a jellemes szellemi vezére, akik baráti kapcsolatokat ápoltak a Kerttel.

A végzetes találkozóra egy őszi este szürkületi óráiban került sor, nem messze Ádám otthonától. Éva korábban sohasem találkozott a csodálatos és lelkes Kánóval — és e nemes férfiban megőrződött a hercegi törzskarbeli távoli elődök felsőbbrendű testi felépítése és számos kiemelkedő értelmi képessége. És Kánó szintén mélyen hitt a Szerapatatia-féle elképzelés helyességében. (A Kerten kívül a vegyes házasság mindennapos gyakorlat volt.)

A hízelgés, buzdítás és nyomatékos személyes rábeszélés hatására Éva akkor és ott beleegyezett abba, hogy csatlakozik a sokat vitatott vállalkozáshoz, hogy a maga kis világmegmentő tervével kiegészíti a nagyobb és kiterjedtebb isteni tervet. Mielőtt még felismerte volna, hogy mi is folyik, a végzetes lépést már megtették. A dolog megtörtént.

A bolygó mennyei élete felbolydult. Ádám észlelte, hogy valami nincs rendjén, és félrehívta Évát a Kertben. És Ádám ekkor hallotta először a teljes történetet arról a régóta dédelgetett tervről, hogy a világ fejlődését az egyszerre két irányban való működés révén gyorsítanák fel: végrehajtják az isteni tervet és azzal egyidejűleg a Szerapatatia-féle vállalkozást is véghezviszik.

És ahogy az Anyagi Fiú és Leány mindezt megvitatta a holdsütötte Kertben, a »hang a Kertben« megfeddte őket az engedetlenségükért. És e hang nem más volt, mint az általam tett azon bejelentés az édeni pár részére, hogy megszegték a Kerttel kapcsolatos kötelezettségvállalásukat; hogy nem tettek eleget a melkizedekek utasításainak; hogy megszegték a világegyetem urának tett hűségesküjüket.

Éva beleegyezett, hogy részt vesz a jó és a rossz alkalmazásában. A jó az isteni tervek kivitelezését jelenti; a bűn az isteni akaratnak való szándékos ellenszegülés; a rossz a tervek és a módszerek helytelen alkalmazása, melynek eredménye világegyetemi összhanghiány és bolygói zűrzavar.” 75:3.6 [292] Ter. 3:1-13 [293]

207. ÉVA CSALÓDÁSA

„Éva csalódottsága igazán megrendítő volt. Ádám megértette az egész kellemetlen helyzetet és bár mélyen lesújtott és csüggedt volt, csak sajnálatot és rokonszenvet tanúsított a vétkes felesége iránt.

A hiba felismerésével járó kétségbeesés volt az, ami miatt Ádám, Éva félrelépésének másnapján felkereste Laottát, azt a ragyogó nodfi asszonyt, aki a Kert nyugati tanodáinak vezetője volt, és előre megfontoltan elkövette Éva oktalan cselekedetét. De ne értsétek félre; Ádámot nem vezették félre; ő pontosan tudta, hogy mire készül; szándékosan úgy döntött, hogy osztozik Éva sorsában. Ádám a halandóinál erősebb ragaszkodással szerette a feleségét, és az a gondolat, hogy esetleg nélküle, egymagában kell itt maradnia az Urantián, több volt, mint amit el tudott viselni.” 75:5.1 [294]

208. ÁDÁM ÉS ÉVA ELVESZÍTI NÉHÁNY GYERMEKÉT

„Az édeni utazók vonulását egy jerusemi szeráfi szállítóegység érkezése állította meg a Kertből való elindulásuk harmadik napján. Ádám és Éva ekkor értesült először arról, mi fog történni a gyermekeikkel. Ahogy a szállítmány ott állt, azok a gyermekek, akik már elérték a döntéshozatali életkort (a húszéves kort) lehetőséget kaptak a döntésre, hogy vagy az Urantián maradnak a szüleikkel vagy a Norlatiadek Fenségeseinek gyámoltjai lesznek. A kétharmaduk úgy döntött, hogy az Edentiára megy; nagyjából egyharmaduk határozott úgy, hogy a szüleikkel marad. A döntéshozatali életkornál fiatalabbak mindegyikét az Edentiára vitték. Senki sem szemlélhette ezen Anyagi Fiú és Leány és az ő gyermekeik elválását anélkül, hogy meg ne értette volna, hogy a vétkesek útja mily nehéz. Ádám és Éva ezen utódai jelenleg a z Edentián vannak; hogy miként rendelkeztek felőlük, azt nem tudjuk.

Utazók igencsak szomorú csoportja kerekedett fel újra. Vajon mi lehetett volna ennél megrendítőbb látvány! Eljönni egy világra ily nagy reményekkel, ilyen kedvező körülmények közötti fogadtatásban részesülni és aztán kegyvesztetten kivonulni az Édenből, majd pedig a gyermekeiknek több mint a háromnegyedét elveszíteni még azelőtt, hogy új lakóhelyet találtak volna!” 75:6.3 [295]

209. AZ EMBERISÉG SOKAT KÖSZÖNHET ÁDÁMNAK ÉS ÉVÁNAK

„Ádám és Éva az anyagi fiúi elismertség magas méltóságáról a halandó ember alacsonyrendű szintjére zuhant. De ez nem az ember bűnbeesése volt. Az emberi fajt az ádámi vétek közvetlen következményei ellenére felemelték. Bár megbukott az az isteni terv, hogy az Urantia népei megkapják az ibolyaszín fajtát, a halandó emberfajtáknak mégis nagy hasznára vált az a korlátozott mértékű hozzájárulás, melyet Ádám és az ő leszármazottai biztosítottak az urantiai emberfajták számára.” 75:8.1 [296]

210. A TÜRELMETLENSÉG ÉRTELMETLEN VOLTA

„A Paradicsomra tartó felemelkedésetek során sohasem fogtok nyerni semmit sem azzal, ha türelmetlenségből megpróbálkoztok a meghatározott és isteni terv kijátszásával lerövidített eljárások, személyes találmányok vagy olyan egyéb eszközök révén, melyekkel javítani akartok a tökéletes úton, a tökéleteshez vezető úton és az örökkévaló tökéletesség érdekében kialakított úton.” 75:8.5 [297]

211. ÁDÁM TESTI SEJTJEI ELLENÁLLÓK A BETEGSÉGEKKEL SZEMBEN

„Az Anyagi Fiak és utódaik testi sejtjei messze ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint a bolygókon őshonos evolúciós lényekéi. A honos fajták testi sejtjei rokonságban vannak a teremtésrészen élő, betegséget okozó, górcsővel megfigyelhető és még annál is parányibb méretű élőlényekkel. E ténnyel magyarázható, hogy az urantiai népeknek miért kell oly sok tudományos erőfeszítést tenniük számos testi nyavalya legyőzésére. A betegségekkel szemben sokkal ellenállóbbak lennétek, ha a fajtáitok több ádámi életet hordoznának.” 76:4.7 [298]

212. AZ URANTIÁT ÉRT SZERENCSÉTLENSÉGEK ÉS AZOK ELLENTÉTELEZÉSE

„Az Urantiának azért nem csak a szerencsétlenség jutott osztályrészül; e világ lett a Nebadon helyi világegyetem legszerencsésebb bolygója is. Az urantiaiaknak tiszta haszonnak kell tekinteniük azt, hogy még ha az őseik botlásai és az első világuraik hibái olyan reménytelen, zavaros helyzetet teremtettek is a bolygón, melyet még inkább súlyosbított a rossz és a bűn, éppen ez a sötétség keltette fel a nebadoni Mihály figyelmét s e világot választotta a mennyei Atya szeretetteljes személyisége kinyilvánításának színteréül. Nem az volt a helyzet, hogy az Urantiának egy Teremtő Fiúra lett volna szüksége ahhoz, hogy zűrös ügyeit rendbe tegye; hanem inkább az, hogy az Urantián jelenlévő rossz és bűn a Teremtő Fiú számára szembetűnőbb hátteret biztosított ahhoz, hogy a paradicsomi Atya páratlan szeretetét, kegyelmét és türelmét kinyilvánítsa.” 76:5.7 [299]

213. ÁDÁM ÉS ÉVA TOVÁBBÉLÉSE

„Nem sokáig pihentek a teremtésrész halandóinak öntudatlan alvás-feledésében. Az Ádám halálát követő harmadik napon, az ő tisztes eltemetését követő második napon Lanaforge rendelkezéseit, melyeket az ügyvezető edentiai Fenséges helyben hagyott és amelyhez a Mihály nevében eljáró Nappalok Szövetsége a Szalvingtonon csatlakozott, átadták Gábrielnek, aki elrendelte az ádámi vétek ezen előkelő túlélőinek rendkívüli szólítását az Urantián. És a különleges feltámadást elrendelő eme parancsnak megfelelően az urantiai sorozat huszonhatos számát, Ádámot és Évát újraszemélyesítették és újraegyesítették a Satania lakóvilágainak feltámadási csarnokaiban az első kertben velük élt 1.316 társukkal együtt. Sok hű lelket már Ádám érkezésekor átvittek, melyre az alvó továbbélők és az élő, megfelelőnek minősült felemelkedők megítéltetésekor került sor.” 76:6.2 [300]

214. ÁDÁM ÉS ÉVA HOZZÁJÁRULÁSA

„És ez a vége az Urantia bolygó Ádámja és Évája történetének, mely a próbák, a szomorú események és a győzelmek története, legalábbis a ti jó szándékú, de rászedett Anyagi Fiatok és Leányotok személyes győzelmének története, és végső soron, kétségtelenül az ő világuknak és a világuk lázadástól háborgatott és rossztól gyötört lakóinak a végleges győzelmi története is. Mindent egybevetve, Ádám és Éva óriási mértékben járult hozzá az emberi faj gyors polgárosodásához és felgyorsított élőlénytani fejlődéséhez. Nagy műveltséget hagytak maguk után a földön, de e fejlett polgárosodott társadalomnak nem sikerült megmaradnia az ádámi örökség korai felhígulása, majd eltűnése közepette. Az emberek hozzák létre a polgárosodott társadalmat; nem a polgárosodás teremti meg az embereket.” 76:6.4 [301]

215. ÁDÁMSZON ÉS RATTA

„Ádámszon Ádám és Éva gyermekei azon csoportjába tartozott, akik úgy döntöttek, hogy a földön maradnak az apjukkal és az anyjukkal. Ádám első fia sokszor hallotta Vantól és Amadontól az északi hegyvidéki otthonuk történetét, és a második kert létrehozása után nem sokkal úgy döntött, hogy megkeresi a gyermekkori álmainak földjét.” 77:5.2 [302]

„Egy huszonhét fős társaság kísérte el Ádámszont a gyermekkori álmaiban élt népek felkutatására. Kevéssel több mint három év múltán Ádámszon csapata ténylegesen is megtalálta a kalandjuk tárgyát, és e nép között egy csodálatos és gyönyörű húszéves nőt is, aki elmondta, hogy ő a hercegi törzskar utolsó egyenesági leszármazottja. E nő, Ratta azt állította, hogy az ő ősei mind a herceg bukott törzskarának két tagjától származtak le. Ő volt a fajtájának utolsó tagja, neki már nem voltak élő fivérei és nővérei. Épp akkoriban döntötte el, hogy nem fog férjhez menni, hogy utód nélkül hal meg, de beleszeretett a fenséges Ádámszonba. És amikor megismerte az Éden történetét, azt, hogy Van és Amadon jóslatai miként váltak valóra, s ahogy megismerte a kertbeli vétek történetét, egyetlen gondolat kerítette hatalmába — feleségül kell mennie Ádám e fiához és örököséhez. És az elgondolás Ádámszont is gyorsan a hatalmába kerítette. Valamivel több mint három hónap múlva már össze is házasodtak.

Ádámszonnak és Rattának hatvanhét gyermeke született. A világ vezetőinek nagy leszármazási ága indult ki innen, de még ennél is többet vittek véghez. Emlékezzetek, hogy mindkettő valóban emberfeletti lény volt. Minden negyedik gyermekük pedig különleges rendű. Gyakran láthatatlanok voltak. A világ történelme során ilyen még sohasem fordult elő. Ratta nagyon nyugtalan volt emiatt — még babonás is — de Ádámszon sok mindent tudott már az elsőfajú közteslényekről, és arra a következtetésre jutott, hogy valami hasonló dolog játszódik le a szemük előtt. A második különösen viselkedő utód megszületését követően úgy döntött, hogy pároztatja őket, mert az egyik hímnemű, a másik pedig nőnemű volt, és innen származik a közteslények második rendje. Száz év alatt, vagyis mielőtt e jelenségeknek vége szakadt volna, csaknem kétezret hoztak létre.” 77:5.5 [303] Ter. 6:4 [304]

216. A FAJKEVEREDÉS HASZNA

„A fajkeveredés mindig előnyös annyiban, hogy kedvez a műveltségbeli változatosságnak és hasznára van a haladó polgárosodott társadalom létrejöttének, de ha a faji állományok között az alsóbbrendű elemek túlsúlya érvényesül, akkor az ilyen eredmények csak rövidéletűek lesznek. Egy többnyelvű műveltség csak akkor maradhat fenn, ha a felsőbbrendű törzsek biztonságos túlsúlyban szaporodnak az alsóbbrendűekhez képest. Az alsóbbrendűek korlátozatlan sokasodása, mely a felsőbbrendűek folyamatosan csökkenő mértékű szaporodásával jár együtt, biztosan a műveltségi polgárosodott társadalom öngyilkosságához vezet.

Ha az andita hódítók a ténylegesnél háromszor többen lettek volna, vagy ha kiszorították vagy kiirtották volna a kevert narancsszín-zöld-indigó helyi lakosok legkevésbé kívánatos harmadát, akkor India a világ vezető műveltségi polgárosodott társadalmainak egyikévé válhatott volna és kétségkívül többet vonzott volna a későbbi mezopotámiai népvándorlási hullámokból, melyek Turkesztánra, majd onnan az északi területekre, Európára zúdultak.” 79:2.7 [305]

217. A CIVILIZÁCIÓ ESZKÖZEI

„Ti, akik a bimbózó műveltség mai körülményei és a társadalmi ügyek beinduló fejlődési folyamatai közepette éltek, akiknek ténylegesen van egy kevés szabadidőtök, hogy a társadalomról és a polgárosodott viszonyokról elgondolkozzatok, ne hagyjátok figyelmen kívül azt a tényt, hogy a korai elődeiteknek csak kevés vagy egyáltalán semennyi szabadidejük sem volt, melyet az elmélyült gondolkodásnak és a társadalmi kérdések átgondolásának szentelhettek volna.

Az emberi polgárosodás útján az első négy nagy előrelépés volt:

1. A tűz legyőzése.

2. Az állatok háziasítása.

3. A hadifoglyok rabszolgasorba vetése.

4. A magántulajdon.” 81:2.2 [306]

218. A CSALÁD A LEGFŐBB POLGÁROSODÁSHOZÓ TÉNYEZŐ

„Bár a vallási, társadalmi és oktatási intézmények mind alapvető fontosságúak a műveltségi társadalom túléléséhez, a család a legfőbb polgárosodáshozó tényező. A gyermek az élet leglényegesebb dolgainak többségét a családjától és a szomszédoktól tanulja meg.

A régi idők emberei nem rendelkeztek valami színes polgárosodott társadalmi viszonyokkal, de amijük volt, azt hűségesen és eredményesen továbbadták a következő nemzedéknek. És látnotok kell, hogy a múlt e polgárosodott társadalmainak többsége nagyon kismértékű egyéb intézményi hatás mellett fejlődött, mert az otthon hatékonyan működött. Ma az emberfajták gazdag társadalmi és műveltségi örökséggel rendelkeznek, és azt bölcsen és hatékonyan át kell adniuk a soron következő nemzedékeknek. A családot, mint nevelési intézményt fenn kell tartani.” 82:0.2 [307]

219. A HÁZASSÁG ÓRIÁSI JELENTŐSÉGE

„A nemek ugyan sohasem remélhetik, hogy teljesen megértik egymást, azért hatékony kiegészítői egymásnak, és bár az együttműködés személyes szinten gyakran többé-kevésbé szembenállással jár, azért képes a társadalom fenntartására és újratermelésére is. A házasság olyan intézmény, melyet arra szántak, hogy rendezze a nemi különbségeket, s közben biztosítsa a polgárosodott társadalom folyamatosságát és a faj szaporodását.

A házasság az anyja minden emberi intézménynek, mert közvetlenül elvezet az otthonalapításhoz és az otthon fenntartásához, ami pedig a társadalom szerkezeti alapja. A család alapvetően kötődik az önfenntartási rendhez; ez jelenti a faj továbbörökítésének egyetlen reményét a polgárosodott társadalom erkölcsei mellett, ugyanakkor rendkívül hatékonyan biztosít bizonyos meglehetősen kielégítő formákat a maga kedvére való létezéshez. A család az ember legnagyobb, tisztán emberi vívmánya, mely összeköti a férfi és nő élőlénytani kapcsolatainak fejlődését a férj és feleség társas kapcsolataival.” 84:6.7 [308]

220. A MAGA KEDVÉRE VALÓ LÉTEZÉS VESZÉLYEI

„A családi életre irányuló komoly veszedelem a maga kedvére való létezés egyre erősödő fenyegetése, a mai gyönyörkórság. A házasság első ösztönzője gazdasági természetű volt; a nemi vonzódás volt a második. Az önfenntartásra alapozott házasság vezetett el az önmaga átörökítéséhez és ezzel együtt a maga kedvére való létezés legkívánatosabb formáit is megteremtette. Ez az emberi társadalom egyetlen intézménye, mely a három nagy életösztönző mindegyikét magába foglalja.” 84:8.1 [309]

„Az anditák után élő emberfajtákra jellemző nyugtalanság, kíváncsiság, kalandvágy és élvhajhászás keveréke komoly veszéllyel jár. A lélek éhségét nem lehet kielégíteni testi gyönyörrel; az otthon és a gyermekek szeretetét nem erősíti az élvezetek esztelen hajszolása. Bármennyire is kihasználjátok a formákban, a színekben, a hangokban, az ütemben, a zenében és a magatok megszépítésében rejlő erőforrásokat, nem remélhetitek, hogy ezáltal magasabb szintre jut a lélek vagy táplálékra lel a szellem. A hiúság és a divat nem képes segédkezni az otthonépítésben és a gyermeknevelésben; a büszkeség és a vetélkedés alkalmatlan a következő nemzedékek túlélési képességeinek fejlesztésére.” 84:8.4 [310]

221. TISZTA ÖRÖMÖK ÉLVEZETE

„Hadd szórakozzon az ember; hadd találjon az emberi faj örömet ezer és egy módon; hadd fedezze fel az evolúciós emberiség a maga kedvére való létezés mindenféle törvényes formáját, a hosszú, felfelé törekvő élőlénytani küzdelem gyümölcseit. Az ember igencsak megérdemelte a mai örömeinek és gyönyöreinek egy részét. De jól tartsátok szem előtt a beteljesülés célját! A gyönyörök valóban öngyilkosak, ha sikerül elpusztítaniuk a vagyont, mely az önfenntartás intézményének alapjává lett; és a maga kedvére való létezés formáiért valóban halálos árat kell fizetni, ha romba tudják dönteni a házasságot, ha elérik a családi élet hanyatlását, és az otthon pusztulását — az ember legfelsőbb evolúciós szerzeményét és a polgárosodott társadalom egyetlen túlélési esélyét.” 84:8.6 [311]

222. A KEZDETELEGES VALLÁS KÜLDETÉSE

„A kezdetleges vallás készítette elő az emberi elme terepét, mégpedig a hamis félelem hatalmas és lenyűgöző ereje révén, a természetfeletti eredetű igaz szellemi erő, a Gondolatigazító adományozásához. És az isteni Igazítók mindig is azon munkálkodtak, hogy az Isten-félést Isten-szeretéssé alakítsák. Az evolúció néha talán lassú, de a hatékonysága biztos.” 86:7.6 [312]

223. VARÁZSLÁS, A TUDOMÁNY GUBÓJA

„Az ősi varázslás volt a mai tudomány gubója, mely a maga korában nélkülözhetetlen volt ugyan, de ma már nem hasznavehető. És a tudatlan babonaság káprázatai munkáltak az emberek fejletlen elméiben, mígnem a tudomány fogalmai megszülettek. Ma az Urantia ezen értelmi evolúció szürkületi sávjában van. A világ egyik fele türelmetlenül kapdos az igazság fénye és a tudományos felfedezések tényei után, míg a másik fele az ősi babonaság és az alig leplezett varázslás karjában piheg.” 88:6.8 [313]

224. A BŰN ÚJRAÉRTELMEZÉSE

„A bűn fogalma újraértelmezendő úgy, mint az Istenséggel szembeni szándékos hűtlenség. A hűtlenségnek fokozatai vannak: az ingadozás részleges hűsége; az ellentétesség megosztott hűsége; a közömbösség haldokló hűsége; és a hűség halála, mely az isten nélküli eszményképekhez való kötődésben nyilvánul meg.

A bűnösség tudata vagy érzése az erkölcsök megsértésének tudatosulása; ez nem szükségszerűen bűn. Ha nincs tudatos hűtlenség az Istenséggel szemben, akkor nincs valódi bűn sem.” 89:10.2 [314] 1Ján. 3:4 [171]

225. A BŰN MEGBOCSÁTÁSA

„A bűn Istenség általi megbocsátása nem más, mint a hűségviszony megújítása azon időszak után, amikor az emberben tudatosul e kapcsolatok szünetelése, mely a tudatos lázadás következménye volt. A megbocsátást nem kell keresni, hanem csak fogadni kell, mint annak tudatosulását, hogy a teremtmény és a Teremtő közötti hűségviszony helyreállt. És az Isten minden hű fia boldog, szolgálatkész és örökké fejlődő a paradicsomi felemelkedésben.” 89:10.6 [315]

226. AZ EVOLÚCIÓ ELÉRI A CÉLJÁT

„Az evolúció mindig eléri a célját: Eltölti az embert az ismeretlentől való babonás félelemmel és a nem láthatótól való rettegéssel, mely az istenkép állványzata. És miután tanúja volt az Istenség magasabb szintű megértése születésének, a kinyilatkoztatás összehangoló hatásán keresztül ugyanezen evolúciós eljárás biztosan mozgásba hozza azokat a gondolati erőket, melyek kérlelhetetlenül lebontják azt az állványzatot, mely már betöltötte a szerepét.” 90:3.10 [316]

227. IMA ÉS A MÁSODIK ÉN

„A felvilágosult imának nemcsak egy külső és személyes Istent kell elismernie, hanem egy belső és személytelen Isteniséget is, a bent lakozó Igazítót. Teljesen helytálló dolog, hogy az imádkozó ember törekedjen a paradicsomi Egyetemes Atya fogalmának megragadására; de a legtöbb gyakorlati cél elérése szempontjából eredményesebb eljárás az, hogy visszatér a közelebbi második énhez, éppen úgy, ahogy az ősemberi elme szokta tenni, s azután felismeri, hogy e második én képzete a puszta képzelgésből emelkedett arra az igazságra, hogy az Igazító tényszerű jelenlétével az Isten költözik a halandó emberbe annak érdekében, hogy az ember szemtől szemben beszélhessen, mondhatni, olyan valódi és igazi és isteni második énnel, mely őbenne lakozik és amely az élő Istennek, az Egyetemes Atyának a valódi jelenléte és lényege.” 91:3.7 [317]

228. AZ IMA NEM VÁLTOZTATJA MEG AZ ISTEN HOZZÁÁLLÁSÁT

„Emlékezzetek, hogy még ha az ima nem is változtatja meg az Isten hozzáállását, nagyon gyakran komoly és tartós változásokat hoz a hittel és bizakodó várakozással teli imádkozóban. A fejlődő fajok férfijai és női esetében az ima sok lelki nyugalomnak, derűnek, higgadtságnak, bátorságnak, önuralomnak és elfogulatlanságnak volt az előidézője.” 91:4.5 [317]

229. IMA ÉS CIVILIZÁCIÓ

„Ne légy olyan nemtörődöm, hogy az Istent a nehézségeid megoldására kéred, de soha ne habozz az előtted álló problémákkal való elszánt és bátor szembenézés során téged vezérlő és megtartó bölcsességet és szellemi erőt kérni tőle.

Az ima eddig is nélkülözhetetlen tényező volt a vallásos polgárosodott társadalom fejlődésében és megmaradásában, és még mindig erőteljesen hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom továbbfejlődése és további szellemiesülése biztosított legyen, ha az imádkozók csakis a tudományos tények, a világösszképi bölcsesség, az értelmi őszinteség és a szellemi hit tükrében tesznek így. Imádkozzatok úgy, ahogy Jézus tanította a tanítványainak — őszintén, önzetlenül, pártatlansággal és kételkedés nélkül.” 91:6.5 [318]

230. GONDOLATOK AZ IMÁRÓL

„Azonban a valódi imádkozás célja valóra válik. A madarak sem képesek felszálló légáramlatban emelkedni, hacsak nem terjesztik ki a szárnyaikat. Az ima azért emeli fel az embert, mert ez olyan eljárás, mely a világegyetem felszálló szellemi áramlatainak igénybevételével hozza el a fejlődést.

Az igazi ima hozzájárul a szellemi gyarapodáshoz, változtat a hozzáállásokon, és megadja azt a megelégedést, mely az isteniséggel való bensőséges kapcsolatból fakad. Ez az Isten-tudatosság önkéntelen kitörése.

Az Isten úgy válaszol az ember imájára, hogy az igazságról teljesebb kinyilatkoztatást, a szépséghez pontosabb érzékelést és a jóságról átfogóbb képet biztosít számára. Az ima alanyi tett, viszont az emberi tapasztalás szellemi szintjein kiterjedt tárgyias valóságokkal lép kapcsolatba; az imában az ember értelemmel ragadhat meg emberfeletti értékeket. Ez a legnagyobb szellemi-gyarapodási ösztönző erő.

A szavak lényegtelenek az imában; ezek pusztán azt az értelmi csatornát alkotják, melyben a szellemi kérelem folyama éppen áramlik. Az ima szóbeli értéke tisztán önmeggyőző a magánjellegű áhítatban és közösségösztönző a csoportáhítatban. Isten a lélek hozzáállására válaszol, nem a szavakra.

Az ima nem az összeütközés elől való elmenekülés módja, hanem a gyarapodásnak éppen hogy a feszültség jelenlétében való ösztönzője. Csakis értékekért imádkozzatok, ne dolgokért; gyarapodásért, ne önös megelégedésért.” 91:8.9 [319]

231. A HATÉKONY IMA FELTÉTELEI

„Ha hatékonyan kívánsz imádkozni, szem előtt kell tartanod a hatékony kérelmezés törvényeit:

1. Hatékony imádkozónak kell minősülnöd a világegyetemi valóság problémáival való őszinte és bátor szembenézés révén. Rendelkezned kell mindenségrendi kitartással.

2. Őszintén kimerítetted már saját, emberi alkalmazkodási lehetőségeidet. Kellőképpen szorgalmas voltál.

3. Le kell mondanod az elméd minden vágyáról és a lelked minden sóvárgásáról a szellemi növekedés átformáló befogadása javára. Meg kellett már tapasztalnod a dolgok jelentéstartalmának kibővülését és az értékek magasabb rendűvé válását.

4. Őszintén válaszd az isteni akaratot. Töröld a határozatlanság élettelen központját.

5. Nemcsak, hogy felismered az Atya akaratát és választod annak teljesítését, hanem az Atya tényleges akaratának feltétlen és tetterős teljesítésének szentelted és ajánlottad magad.

6. Fohászod kizárólag azon isteni bölcsességre irányuljon, mely a paradicsomi felemelkedésben — az isteni tökéletesség elérésében — felmerült, tényleges emberi problémák megoldásához szükséges.

7. És legyen hited — élő hited.” 91:9.1 [320]

232. KEZDETLEGES VALLÁS ÉS A CIVILIZÁCIÓ

„A vallás megkönnyítette a tőkefelhalmozást; segített bizonyos fajta munkákat; a papok szabadideje kedvezett a művészet és a tudomány kibontakozásának; a faj végül is sokat nyert az erkölcstani eljárásban elkövetett mindeme korai hibák eredményeképpen. A sámánok, akár őszinték, akár tisztességtelenek voltak, roppant sokba kerültek, viszont minden árat megértek. Az elsajátított hivatások és maga a tudomány is az élősdi papságok jóvoltából emelkedett ki. A vallás támogatta a polgárosodást és társadalmi folytonosságot biztosított; ez volt minden időkben az erkölcsi rendőri erő. A vallás adta meg azt az emberi fegyelmet és önuralmat, mely lehetővé tette a bölcsességet. A vallás nem más, mint hatékony evolúciós ösztöke, mely irgalmatlanul kimozdítja a tunya és szenvedő emberiséget az értelmi tehetetlenségének természetes állapotából, hajtva őt előre és felfelé, az értelem és a bölcsesség magasabb szintjei felé.” 92:3.9 [321]

233. AZ URANTIA KINYILATKOZTATÁS

„(...) Az ezen írást is magába foglaló írások alkotják az igazságnak az Urantia halandói számára való legutóbbi bemutatását. Ezek az írások minden korábbi kinyilatkoztatástól különböznek, ugyanis ezek nem egyetlen világegyetemi személyiség munkája, hanem több lény összetett beszámolói. De az Egyetemes Atya elérésével adós kinyilatkoztatás sohasem lehet teljes. Minden más mennyei segédkezés nem más, mint részleges, átmeneti és gyakorlatilag az idő és tér helyi viszonyaira szabott. Bár az ehhez hasonló ismertetések talán gyengítik az összes kinyilatkoztatás közvetlen erejét és tekintélyét, eljött az idő az Urantián, amikor tanácsos ilyen őszinte vallomásokat tenni, még akkor is, ha ezzel megjelenik annak a kockázata, hogy ennek, az igazságról az Urantia halandó emberfajtái számára tett kinyilatkoztatások közül a legutóbbinak, a jövőbeli hatása és tekintélye gyengül.” 92:4.9 [322]

234. SÁLEM BÖLCSE

„1.973 évvel Jézus születése előtt kapták meg az urantiai emberfajták Makiventát. Az érkezése nem keltett feltűnést; az anyagivá lényegülésének nem volt emberi szemtanúja. Őt halandó ember először azon a nagy jelentőségű napon látta meg, amikor belépett Amdon, a sumér származású káld pásztor sátrába. És a küldetésének bejelentése abból az egyszerű kijelentésből állt, melyet e pásztornak tett, »Melkizedek vagyok, El Elyonnak, a Fenségesnek, az egyetlen Istennek papja.«” 93:2.1 [323]

„Személyes kinézetét tekintve a Melkizedek hasonlított az akkori, kevert fajú nodfi és sumér népek embereire, mintegy 180 centiméter magas és tiszteletet parancsoló megjelenésű volt. Beszélt káldul és még hat másik nyelven is. A kánaáni papokéhoz nagyon hasonló öltözéket hordott, azzal a különbséggel, hogy a mellkasán egy három egyközepű körből álló jelvényt viselt, mely a paradicsomi Háromság sataniai jelképe. A segédkezése alatt a három egyközepű kör alkotta jelvényt a követői olyan szentnek tekintették, hogy soha nem is merték használni, és néhány nemzedék múltával el is felejtették.” 93:2.5 [324]

„E megtestesült Melkizedek Gondolatigazítót kapott, aki az emberfeletti személyiségébe az idő nevelőjeként és a húsvér test tanácsadójaként költözött, s ezzel szert tett arra a tapasztalásra és az urantiai problémák és a megtestesült Fiúba való költözés módjának gyakorlati megismerésére, melyek képessé tették az Atya e szellemét arra, hogy oly hősiesen működjön a későbbi Istenfiú, Mihály emberi elméjében, aki a halandó húsvér testhez hasonló alakban jelent meg a földön. És ez az egyetlen Gondolatigazító, aki az Urantián valaha is két elmében működött, és mindkét elme isteni és emberi is volt.” 93:2.7 [325]

235. A SÁLEMI VALLÁS

„A Melkizedek azt tanította, hogy valamikor a jövőben egy másik Istenfiú jön el olyan húsvér testben, mint amilyenben ő maga is, de ő asszonytól fog születni; és ezért van az, hogy számos későbbi tanító Jézust »örökre a Melkizedek rendjéből való« papnak vagy segédkezőnek tartotta.

És a Melkizedek így készítette elő az utat és rendezte el a világ fejlődési irányának egyistenhitre épülő terepét az egy Isten tényleges paradicsomi Fia alászállásához, akit oly élénken mutatott be úgy, mint a mindenek Atyját, és akit Ábrahám előtt úgy képviselt, mint olyan Istent, aki az embert a személyes hit egyszerű kapcsolatán keresztül is elfogadja. És Mihály, amikor megjelent a földön, megerősített mindent, amit a Melkizedek korábban a paradicsomi Atyáról tanított.”

„A sálemi istenimádás szertartásai igen egyszerűek voltak. Minden személy, aki aláírta a Melkizedek templom agyagtábla-jegyzékét, illetőleg a jelét elhelyezte rajta, kötelezte magát az alábbi hit megőrzésére és elfogadására:

1. Hiszek El Elyonban, a Fenséges Istenben, az egyetlen Egyetemes Atyában és a minden dolog Teremtőjében.

2. Elfogadom a Fenségessel kötött Melkizedek szövetséget, mely az Isten kegyét a hitemre, és nem az áldozatokra és égő-áldozatokra adja.

3. Ígérem, hogy teljesítem a Melkizedek hét parancsolatát és a Fenségessel kötött eme szövetség jó hírét mindenkinek elmondom.

És ez volt a sálemi telepes csoport teljes hitvallása. De még egy ilyen rövid és egyszerű hitnyilatkozat is túl sok és túl haladó volt az akkori idők emberei számára. Egyszerűen nem tudták felfogni, hogy isteni kegyet kapnak semmiért — hit révén. Túlságosan mélyen hittek abban, hogy az ember az istenekkel szembeni tartozással születik. Túl sokáig és túl őszintén áldoztak és adtak ajándékokat a papoknak, semhogy képesek lettek volna megérteni azt a jó hírt, hogy az üdvözülés, az isteni kegy ajándék mindenki számára, aki hajlandó hinni a Melkizedek szövetségben. De Ábrahám lelkesedés nélkül hitt, és még ez is »igazságul tulajdoníttatott neki«.

A Melkizedek által hirdetett hét parancsolat az ősi dalamatiai legfelsőbb törvény szerint formálódott és nagyon hasonlított az első és második Édenben tanított hét parancsolathoz. A sálemi vallás e parancsolatai a következők voltak:

1. Ne szolgálj más Istent, mint a menny és a föld Fenséges Teremtőjét!

2. Ne kételkedj abban, hogy a hit az egyetlen feltétele az örök üdvösségnek!

3. Ne tanúskodj hamisan!

4. Ne ölj!

5. Ne lopj!

6. Ne kövess el házasságtörést!

7. Ne mutass tiszteletlenséget a szüleiddel és az idősekkel szemben!” 93:3.7 [326]

236. A MELKIZEDEK ÉS ÁBRAHÁM

„És a Melkizedek hivatalos szövetséget kötött Ábrahámmal Sálemben. Azt mondta Ábrahámnak: »Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és így lesz a te magod.« És Ábrahám hitt a Melkizedeknek, »és tulajdoníttaték az őnéki igazságul«. És ez után a Melkizedek elmondta Ábrahámnak, hogy az utódai az egyiptomi ottlétüket követően miként fogják majd elfoglalni Kánaánt.

A Melkizedeknek Ábrahámmal kötött eme szövetsége jelenti az isteniség és az emberiség közötti nagy urantiai megállapodást, mellyel az Isten beleegyezik abba, hogy mindent megtesz; az ember pedig csak abba egyezik bele, hogy hisz az Isten ígéreteinek és követi az ő utasításait. Azelőtt azt hitték, hogy az üdvözülés kizárólag tettek révén nyerhető el — áldozással és ajándékokkal; most a Melkizedek újból elhozta az Urantiára a jó hírt, miszerint az üdvözülés, vagyis, hogy az Isten vele van, hit révén is elnyerhető. De az Istenben való egyszerű hit ezen örömhíre túlságosan haladó dolog volt; a szemita törzsekbe tartozó emberek szívesebben tértek vissza a vérontással járó régebbi áldozáshoz és a bűn miatti vezekléshez.” 93:6.3 [327] Ter. 22:16-18 [328]; Ter. 26:4,5 [329]

237. AZ URANTIA MIHÁLY ÜZENETÉRE VÁR

„Az egész Urantia Mihály magasztos üzenetének hirdetésére vár, melyet nem terhelnek az evolúciós eredetű vallással való kapcsolatból származó, az ezerkilencszáz év során felgyülemlett tantételek és hitelvek. Az óra közeleg, amikor a buddhizmusnak, a kereszténységnek, a hinduizmusnak, sőt mindenféle hitű népnek megmutatkozik nem is a Jézusról szóló evangélium, hanem Jézus evangéliumának élő, szellemi valósága.” 94:12.7 [330]

238. A MELKIZEDEK-FÉLE HITTERJESZTŐK ÁLTAL ELKÖVETETT HIBÁK

„A Melkizedek intette a követőit, hogy az egy Istenről, a mindenek Atyjáról és Teremtőjéről tanítsanak, és hogy csakis azt az evangéliumot hirdessék, hogy az isteni kegy egyedül a hiten keresztül nyerhető el. De az új igazság tanítói gyakran esnek abba a hibába, hogy túl sokra törekednek, hogy a lassú fejlődést azonnali forradalommal váltják fel. A Melkizedek-féle hitterjesztők Mezopotámiában túl magasra tették az erkölcsi mércét az emberek számára; túl sokat akartak, és a nemes ügyük így elbukott. Azt az utasítást kapták, hogy egy meghatározott evangéliumról tanítsanak, hogy az Egyetemes Atya valóságának igazságát hirdessék, de belegabalyodtak az erkölcsök átalakításának nyilvánvalóan nemes ügyébe, és így a nagyszerű küldetésük kisiklott és gyakorlatilag elbukott és feledésbe merült.” 95:1.8 [331]

239. MÓZES ÉS IKHNATON

„Mózes, a Melkizedek és Jézus közötti idők legnagyobb jelleme, a héber emberfajta és az egyiptomi királyi család közös ajándéka volt a világnak; és ha Ikhnaton rendelkezett volna Mózes sokoldalúságával és rátermettségével, ha a meglepő vallási vezetői képességeihez fogható politikai éleseszűségről tett volna tanúbizonyságot, akkor Egyiptom vált volna az akkori kor nagy egyistenhívő nemzetévé; és ha így történt volna, akkor éppenséggel elképzelhető, hogy Jézus Egyiptomban töltötte volna a halandó életének nagyobb részét.

Az egész történelemben soha egyetlen király sem törekedett oly módszeresen arra, hogy egy egész nemzetet áttérítsen a többistenhitről az egyistenhitre, mint ahogy azt a rendkívüli Ikhnaton tette. E fiatal uralkodó a leghihetetlenebb elszántsággal szakított a múlttal, változtatott nevet, hagyta el a fővárosát, épített egy teljesen új várost, és teremtett új művészetet és irodalmat egy egész nép számára. De túl gyorsan haladt; túl nagyot épített, nagyobbat, mint ami megállt volna, miután ő elment. Megismételjük, hogy nem tudott gondoskodni a népe anyagi helyzetének megszilárdulásáról és jólétéről, s ezek mind a vallási tanításai ellen hatottak, amikor a bajok és az elnyomás későbbi hullámai végigsöpörtek az egyiptomiakon.” 95:5.3 [332]

240. A PÁRATLAN MÓZES

„A Legfelsőbb Teremtőről alkotott héber fogalmak és eszményképek kialakulásának kezdete arra az időpontra tehető, amikor a szemiták Mózes, a nagy vezető, tanító és szervező irányításával elindultak Egyiptomból. Anyja az egyiptomi királyi családból származott; apja egy szemita összekötő tiszt volt, aki a kormány és a beduin foglyok között közvetített. Mózes tehát felsőbbrendű faji forrásokból származó jegyeket hordozott; az ősei olyan erősen kevert fajúak voltak, hogy lehetetlenség bármely faji csoportba besorolni. Ha nem lett volna ilyen kevertfajta, akkor sohasem tudott volna olyan rendkívüli sokoldalúságot és alkalmazkodóképességet mutatni, amely képessé tette őt annak a vegyes összetételű hordának az irányítására, mely végül társult a vezetése alatt Egyiptomból az Arab-sivatagba menekült beduin szemitákkal.

A nílusi királyság műveltségi csábítása ellenére Mózes úgy döntött, hogy sorsközösséget vállal az apja népével. Akkoriban, amikor e nagy szervező az apja népének későbbi felszabadításának tervein dolgozott, a beduin foglyoknak nemigen volt vallásnak nevezhető felfogásuk; gyakorlatilag nem rendelkeztek igaz istenképpel és reménytelenül éltek a világban.

Egyetlen vezető sem fogott hozzá soha emberi lények kétségbeesettebb, csüggedtebb, számkivetettebb és tudatlanabb csoportjának az újjászervezéséhez és felemeléséhez. De e rabszolgákban eredendően megvolt a fejlődés lehetősége, és elégséges számú művelt vezetőjük is volt, akiket Mózes kioktathatott a lázadás napjára és a szabadság órájára való felkészülés részeként s akikből így hatékony előkészítő-testület válhatott. E felsőbbrendű férfiakat addig a saját népük felvigyázóiként alkalmazták; azért részesülhettek némi oktatásban, mert Mózes hatni tudott az egyiptomi vezetőkre.” 96:3.1 [333]

„Mózes tanításainak hatására e törzsi természeti istenből, Jahvéból Izráel Úristene lett, aki követte őket a vadonon át, sőt a számkivetettségbe, ahol akkoriban minden nép Isteneként tekintettek rá. A későbbi fogság, mely rabszolgává tette a zsidókat Babilonban, végül felszabadította a fejlődő Jahve-képet, hogy felvegye az összes nemzet Istenének egyistenhiten alapuló szerepét.

A héberek vallástörténetének legkülönlegesebb és legmeghökkentőbb vonása éppen az istenségkép e folyamatos fejlődése a Hóreb-hegy kezdetleges istenétől az egymást követő szellemi tanítók tanításain át Ésaiás magasan fejlett istenség-tantételeiig, aki a szeretetteljes és irgalmas Teremtő Atya ama fennkölt felfogását hirdette.”

„Mózesben rendkívüli keveréket alkotott a katonai vezető, a társadalmi szervező és a vallási tanító. Ő volt a legfontosabb egyénileg működő világtanító és vezető a Makiventa és Jézus közötti korszakban. Mózes megpróbált számos újítást bevezetni Izráelben, de ezekről nem maradtak fenn feljegyzések. Egyetlen emberöltő alatt a több nyelven beszélő úgynevezett héber hordát kivezette a rabszolgaságból és a polgárosodott viszonyoktól távol álló bolyongásból, s közben letette az alapjait egy nemzet későbbi megszületésének és egy emberfajta megmaradásának.” 96:4.8 [334]

241. A ZSOLTÁROK KÖNYVE

„A Zsoltárok húsz vagy még több szerző műve; sokat egyiptomi és mezopotámiai tanítók írtak. Ekkoriban, amikor tehát a Levante természeti isteneket imádott, még mindig sokan voltak El Elyon, a Fenséges felsőségében hívők.

Vallásos írások egyetlen gyűjteménye sem bővelkedik annyira az Isten iránti áhítatban és lelkesítő eszmékben, mint a Zsoltárok könyve. És igencsak hasznos volna, ha az istenimádásról szóló irodalom e csodálatos gyűjteményének tanulmányozásakor figyelmet szentelnétek az egyes különálló dicsőítő és imádó énekek forrásának és időrendjének, szem előtt tartva, hogy egyetlen más önálló gyűjtemény sem fog át ilyen nagy időtávot. E Zsoltárok könyve megőrizte azokat a különféle istenképeket, melyeket a sálemi vallás hívei szerte a Levantéban megalkottak és felöleli az Amenemopétól Ésaiásig tartó teljes időszakot. A Zsoltárokban az Istenről alkotott felfogások minden fejlődési szakaszát felvázolták, a törzsi istenség kidolgozatlan felfogásától a későbbi héberek meglehetősen kiterjesztett eszményképéig, ahol is Jahvét úgy ábrázolják, mint szeretetteljes urat és irgalmas Atyát.

És ebből a szempontból a Zsoltárok e csoportja képezi az áhítatos nézetek legértékesebb és leghasznosabb gyűjteményét, melyet ember egészen a huszadik századig valaha is összeállított. A dicsőítő énekek e gyűjteményének imádati szellemisége meghaladja a világ minden más szent könyvéét.” 96:7.2 [335]

242. SÁMUEL PRÓFÉTA

„Sámuel a nyers természetű emberfajtába tartozott, olyan gyakorlatias újító volt, aki egy nap felkerekedett a társaival és vagy húsz Baál-kegyhelyet lerombolt. Fejlődést a puszta kényszerítő erő révén ért el; keveset szónokolt, még kevesebbet tanított, viszont cselekedett. Az egyik napon Baál papjaival szállt szembe; a másikon egy fogoly királyt négyelt fel. Odaadóan hitt az egy Istenben, és világos képe volt az egy Istenről, mint a menny és a föld atyjáról: »A föld tartóoszlopai az Úréi, és azokra építette ő a világot.«” 97:1.3 [336]

„És újból hirdette az Isten tisztességességének, a szövetség megtartásában való megbízhatóságának történetét. Sámuel azt mondta: »Nem hagyja el az Úr az ő népét.« »Mert örökkévaló szövetséget kötött velünk, mindenben elrendezettet és állandót.« És így egész Palesztinában felhangzott a legfelsőbb Jahve imádására való visszaszólítás. Ez a lendületes tanító mindegyre azt hirdette, hogy »nagy vagy te Úristen, mert nincs hozzád hasonló, és nincs kívüled Isten.«” 97:1.5 [337] 1Sám. 2:8 [338]; 12:22 [339]; 2Sám. 23:5 [340]; 7:22 [341].

243. ÁMÓSZ ÉS HÓSEA

„Ámósz Jahvét, a »minden népek Istenét« hirdette és figyelmeztette az izraelitákat, hogy a szertartásnak nem szabad átvennie az igazságosság helyét. És mielőtt e bátor tanítót halálra kövezték volna, az igazságnak elegendő magvát hintette el, hogy megmentse a legfelsőbb Jahve tantételét; biztosította a Melkizedek-kinyilatkoztatás továbbfejlődését.

Ámószt és az igazság egyetemes Istenének tantételét Hósea követte a szeretet Istene mózesi felfogásának feltámasztásával. Hósea a megbánáson s nem az áldozáson keresztüli megbocsátást hirdette. A szeretet és az isteni kegyelem evangéliumát hirdette, mondván: »És eljegyezlek titeket magamnak örökre; igen, igazsággal és ítélettel, szeretettel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el titeket magamnak.« »Szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlük az én haragom.«” 97:4.4 [342] Oz. 2:21 [343]; 14:5 [344]

244. MÁSODIK ÉSAIÁS

„Makiventától Jézus koráig egyetlen látnok vagy vallási tanító sem érte el azt a felsőbbrendű istenképet, amelyet a második Ésaiás hirdetett a fogság e korszakában. E fiatal szellemi vezető által hirdetett Isten nem egy kisszerű, emberszabású, ember-teremtette isten volt. »Íme, a szigeteket mint kis port emeli föl.« »Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál.«” 97:7.5 [345]

„Ez az Ésaiás kiterjedt térítést folytatott a legfelsőbb Jahve bővülő fogalmának evangéliuma érdekében. Mózes ékesszólásával vetekedett, ahogy Izráel Úristenét Egyetemes Teremtőként mutatta be. Az Egyetemes Atya végtelen sajátosságainak bemutatásában költői volt. A mennyei Atyáról soha ilyen szép kijelentések nem hangoztak el. A Zsoltárokhoz hasonlóan Ésaiás írásai is az Isten szellemi felfogásának legmagasztosabb és legigazabb megfogalmazásai közé tartoznak, melyeket halandó embernek Mihály Urantiára való megérkezése előtt lehetősége volt hallani. Figyeljétek, hogy miként ábrázolja az Istenséget: »Én vagyok a magasságos és felséges, aki örökké lakozik.« »Én vagyok az első és az utolsó, és kívülem nincs más Isten.« »És az Úr keze nem oly rövid, hogy meg nem válthat, és hallása sem oly gyenge, hogy meg nem hallhat.« És a zsidóság körében új tantételt jelentett, amikor e jóságos, de tiszteletet parancsoló látnok kitartóan hirdette az isteni állhatatosságot, az Isten hűségét. Kijelentette, hogy »Isten nem felejtkezik el s nem hagy el«.” 97:7.9 [346] Iz. 40:15 [347]; 55:9 [26]; 57:15 [348]; 44:6 [349]; 50:2 [350]; 49:15 [351]

245. KRISZTUS ALÁSZÁLLÁSÁNAK CÉLJA

„Teremtő Fiú nem azért testesült meg a halandó húsvér testhez hasonló alakban és adományozta magát az Urantia emberiségének, hogy megbékítsen egy haragvó Istent, hanem azért, hogy megnyerje az egész emberiséget az Atya szeretete felismerésének és az Istenhez fűződő fiúi helyzetük megértésének. Végül még a vezeklés tantételének nagy pártolója is felfogott valamennyit ebből az igazságból, mert kijelentette, hogy »az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot«.” 98:7.1 [352] 2Kor 5:19 [353]

246. VALLÁS ÉS TÁRSADALMI ÚJJÁSZERVEZÉS

„A vallásnak azonban nem szabadna közvetlenül érintettnek lennie sem új társadalmi rendek megalkotásában, sem a régiek megőrzésében. Az igaz vallás elutasítja az erőszakot, mint a társadalmi fejlődés eszközét, de nem utasítja el a társadalom azon értelmes törekvéseit, hogy a szokásait és az intézményeit az új gazdasági feltételekhez és műveltségi követelményekhez igazítsa.” 99:0.2 [354]

„A vallásnak erőteljes ösztönzőként kell hatnia az erkölcsi állhatatosság és a szellemi fejlődés érdekében, lendületesen kell működnie e szüntelenül változó feltételek és véget nem érő gazdasági kiigazítások közepette.

Az urantiai társadalom többé sohasem remélhet olyan megállapodottságot, mint amilyet a múltban megtapasztalt. A társadalom hajója teljes gőzzel kifutott a bevett hagyomány védett öbleiből és megkezdte útját az evolúciós végzet nyílt tengerein; és az emberi léleknek a világtörténelemben eddig még soha nem volt ennyire szüksége arra, hogy az erkölcsiség térképét gondosan tanulmányozza és a vallási irányt mutató iránytűjét figyelmesen kezelje. A vallásnak, mint társadalmi befolyásolónak a legnagyobb küldetése az, hogy állandósítja az emberiség eszményképeit az átmenet e veszélyes időszakaiban, amikor az egyik polgárosultsági szakaszból a másikba, az egyik műveltségi szintről a másikra kell átjutnia.” 99:1.2 [355]

247. INTÉZMÉNYES VALLÁS

„Az intézményesített vallás egy ördögi körbe került. Nem tudja újjászervezni a társadalmat anélkül, hogy előbb ne szervezné át önmagát is; és mivel olyannyira szerves részét képezi a fennálló rendnek, ezért képtelen újjászervezni önmagát mindaddig, amíg a társadalom gyökeresen át nem alakult.

A vallási híveknek egyénekként kell működniük a társadalomban, az iparban és a politikában, nem pedig csoportként, pártként vagy intézményként. Az ilyenként működni szándékozó s a vallási tevékenységektől mentes vallási csoport nyomban politikai párttá, gazdasági szervezetté vagy társadalmi intézménnyé válik. A vallási közösségelvűségnek a vallási ügyek előmozdítására kell korlátoznia a törekvéseit.” (1087.5) 99:2.2 [356]

„A mai vallásnak csak azért esik nehezére, hogy hozzáállását a sebes lefolyású társadalmi változásokhoz igazítsa, mert megengedte magának, hogy mélyen hagyománytisztelő, megkövesedett és intézményesített legyen. Az élő tapasztalás vallásának nem okoz gondot mindeme társadalmi fejleményekkel és gazdasági fordulatokkal lépést tartani, melyek közepette mindig is erkölcsi kiegyensúlyozóként, társadalmi vezetőként és szellemi kormányosként működik. Az igaz vallás átviszi az egyik korszakból a másikba az arra érdemes műveltséget és azt a bölcsességet, mely az Isten megismerésének és az őhozzá hasonlóvá válásra való törekvésnek a megtapasztalásából születik.” 99:2.6 [357]

248. A VALLÁS ÉS A HÍVŐ

„A korai kereszténység teljesen mentes volt minden polgári viszonylattól, társadalmi elkötelezettségtől és gazdasági szövetségtől. Csak az intézményesített kereszténység vált később a nyugati polgárosodás politikai és társadalmi szerkezetének szerves részévé.

A mennyország nem társadalmi és nem is gazdasági rend; az kizárólagosan az Istent ismerő egyedek szellemi testvérisége. Az igaz, hogy az ilyen testvériség önmagában is meglepő politikai és gazdasági kihatásokkal járó, új és bámulatos társadalmi jelenség.” 99:3.1 [358]

„A vallási hívőknek mint csoportnak sohasem szabad mással foglalkozniuk, csak a vallással, jóllehet bármely ilyen vallási hívő állampolgárként valamely társadalmi, gazdasági vagy politikai átalakítási mozgalom kiemelkedő vezetőjévé válhat.

A vallás dolga kialakítani, fenntartani és ösztönözni azt a mindenségrendi hűséget az egyes állampolgárban, amely e nehéz, de kívánatos társadalmi szolgálatok sikeres előmozdítása felé tereli őt.” 99:3.1 [359]

„Az igazi vallás a hívőt társadalmilag vonzóvá teszi és megteremti az emberi közösségre való rálátást. Ám a vallási csoportok szertartásoskodóvá tétele sokszor éppen azokat az értékeket pusztítja el, melyek támogatására a csoportot szervezték. Az emberi barátság és az isteni vallás kölcsönös segítői egymásnak és erőteljes megvilágosító hatásúak, ha a növekedésük külön-külön kiegyensúlyozott és összarányos. A vallás új jelentéstartalommal tölti meg az összes vallási közösséget — a családokat, a tanhelyeket és a társasköröket. Új értékekkel ruházza fel a játékot és felértékeli az igaz humort.

A társadalmi vezetést a szellemi látásmód alakítja át; a vallás akadályoz meg minden közösségi mozgalmat abban, hogy az igazi céljaikat szem elől tévesszék. A gyermekekkel együtt a vallás a családi élet nagy egyesítője, feltéve, hogy megvan az élő és erősödő hit. Családi életet nem lehet gyermekek nélkül élni; családi élet élhető vallás nélkül, ám e hátrány roppant nagy mértékben megsokszorozza e bensőséges emberi közösség nehézségeit. A huszadik század első évtizedeiben a személyes vallási tapasztalás mellett a családi élet szenved a legjobban attól a hanyatlástól, mely a régi vallási hűségelemekről a megjelenő, új jelentéstartalmakra és értékekre való áttérés következményeként jelent meg.

Az igaz vallás nem más, mint az élet mozgalmas megélésének egyik értelmes módja a mindennapi élet megszokott valóságai közepette. Ha azonban a vallás a jellem egyedi fejlődésének és a személyiség teljesebb egységbe rendeződésének ösztönzésére törekszik, akkor nem szabad szabványosítani. Ha a célja a tapasztalás fejlődésének ösztönzése és az értékek elérésére való késztetés szolgálata, akkor nem szabad lélektelenné tenni. Ha a vallás támogatni akarja a legfelsőbb szintű hűségeket, akkor nem szabad szertartásoskodóvá tenni.

Függetlenül attól, hogy milyen fordulatok kísérik a polgárosodott viszonyok társadalmi és gazdasági színesedését, a vallás igaz és érdemes, amennyiben elősegíti, hogy az egyén olyan tapasztalást szerezzen, amelyben az igazság, a szépség és a jóság felsőbbsége érvényesül, mert ez a legfelsőbb valóság igaz szellemi felfogása. És a szereteten és az istenimádáson keresztül nyer ez értelmet, mint az emberrel való közösség és az Istennel való fiúi viszony.” 99:4.1 [360]

249. SZAKADÁR FELEKEZETISÉG

„A szakadár felekezetiség az intézményesített vallás egyik betegsége, a tantételekhez való szolgai alkalmazkodás pedig a szellemi természet egyfajta rabszolga sorba taszítása. Messze jobb dolog egyház nélküli vallással rendelkezni, mint vallás nélküli egyházzal. A huszadik század vallási zűrzavara önmagában és önmagától még nem utal szellemi hanyatlásra. A zavarodottság éppúgy megelőzi a növekedést, mint a pusztulást.” 99:6.1 [361]

„De amint a vallás intézményesül, a jóra való hatalma csökken, míg a rosszra való lehetőségei nagyon is megsokszorozódnak. A mindenekelőtt a formára ügyelő vallás veszélyei: a hiedelmek rögzülése és a nézetek megmerevedése; a hagyományos érdekek felgyülemlése és az elvilágiasodás erősödése; az igazság szabványosítására és kőbe vésésére való hajlam; a vallás elterelése az Isten szolgálatától az egyház szolgálata felé; a vezetők elterelése a segédkezőkké válástól az intézőkké válás felé; a szakadár felekezetek és versengő csoportok alapítására való hajlam; elnyomó egyházi fennhatóság létrehozása; az előkelő »választott népi« hozzáállás kialakítása; a szentségről alkotott hamis és eltúlzott eszmék erőltetése; a vallás megszokottá tétele és az istenimádat megmerevítése; a múlt felé fordulás és közben a jelen igényeinek figyelmen kívül hagyása; a vallás naprakész értelmezéseivel adósnak maradni; a világi intézményi feladatkörökkel való keveredés; megteremti a vallási kasztok helytelen megkülönböztetését; az óhitűség türelmetlen bírájává válik; nem képes felkelteni a kalandvágyó ifjúság érdeklődését és fokozatosan elveszíti az örök üdvözülésről szóló evangélium megmentő üzenetét.” 99:6.3 [362]

250. VALLÁSOS GYARAPODÁS

„A lendületes vallási élet élménye a középszerű egyént eszményalapú hatalommal bíró személyiséggé alakítja. A vallás minden egyes egyén fejlődésének támogatásán keresztül segédkezik a közösség fejlődésében, az egyesek fejlődését pedig a közösség előrehaladásán keresztül erősíti.

A szellemi növekedést kölcsönösen ösztönzi a többi vallási hívővel való bensőséges közösség. A szeretet adja a vallási gyarapodás táptalaját — tárgyias vonzóerőt az alanyi kielégülés helyett — és mégis legfelsőbb szintű személyes megelégedést eredményez. És a vallás megnemesíti a mindennapok megszokott és egyhangú munkáját.” 100:0.1 [363]

„Minden fejlődő gyermeknek adjatok esélyt a maga vallási élményének gyarapítására; ne kényszerítsetek rájuk felnőttektől készen vett tapasztalást. Emlékezzetek, hogy a kialakított oktatási rendszeren évről évre való áthaladás nem szükségképpen jelent értelmi fejlődést, még kevésbé szellemi növekedést. A szókincs bővülése nem utal a jellem fejlődésére. A növekedésről nem annyira a puszta eredmények, mint inkább a fejlődési folyamat mutat igaz képet. A tanulásból eredő valódi gyarapodást az eszményképek kiteljesedése, az értékek fokozott megbecsülése, az értékek új jelentéstartalmai és a legfelsőbb értékekhez való hűség erősödése mutatja.” 100:1.3 [364]

„A szellemi növekedés először az igényekre való ráébredés, azután a jelentéstartalmak megkülönböztetése, majd pedig az értékek felfedezése. Az igaz szellemi fejlődés bizonyítékát a szeretet által hajtott, az önzetlen segédkezés által mozgatott és az isteniség tökéletességi eszményképeinek őszinte imádása által uralt emberi személyiség megmutatkozása jelenti. És ez a teljes élmény alkotja a vallás valóságát, szemben a puszta istentani hiedelmekkel.” 100:2.2 [365]

251. A HÍVŐ BIZONYOSSÁGA

„Jézus az Istent ismerő halandó mélységes bizonyosságát ábrázolta, amikor azt mondta, hogy: »Egy Istent ismerő, az országban hívő számára vajon mit számít, ha minden földi dolog tönkremegy is?« A múlandó bizonyosságok törékenyek, a szellemi bizonyosságok azonban megdönthetetlenek. Amikor az emberi megpróbáltatás, önzőség, kegyetlenség, gyűlölet, rosszindulat és féltékenység dagálya egyenesen a halandó lélekre özönlik, nyugodtan bízhattok abban, hogy van egy belső bástya, a szellemnek egy fellegvára, mely teljességgel bevehetetlen; legalábbis igaz ez minden olyan emberi lény esetében, aki elkötelezte a lelkét az örökkévaló Isten benne lakozó szelleme mellett.

Az ilyen szellemi előrelépés után, akár fokozatos növekedés, akár valamilyen válsághelyzet hozta el is azt, a személyiség új irányultságot vesz és az értékek új mércéje is kialakul. Az ilyen, szellemben újjászületett egyének az életben olyan új hajtóerőre tesznek szert, hogy képesek higgadtan kitartani, miközben a leghőbb vágyaik semmivé foszlanak és a legvágyottabb reményeik összetörnek; biztosan tudják, hogy e végromlások pusztán az egyén múlandó alkotásait leromboló, új irányt mutató felfordulások, előkészítendő a világegyetem elérésének új és magasztosabb szintjén lévő nemesebb és tartósabb valóságokra építkezést.” 100:2.7 [366]

252. A SZELLEMI NÖVEKEDÉSSEL JÁRÓ PROBLÉMÁK

„Az ember nem tud növekedést kiváltani, képes viszont kedvező feltételeket teremteni. A növekedés mindig öntudatlan, legyen az testi, értelmi vagy szellemi. A szeretet is így nő; szeretetet nem lehet alkotni, gyártani vagy vásárolni; annak növekednie kell. Az evolúció egyfajta mindenségrendi növekedési eljárás. A társadalmi növekedést nem lehet jogszabályokkal véghezvinni, és az erkölcsi növekedést sem a fejlett igazgatás teszi. Az ember gyárthat gépet, ám annak valódi értékét az emberi műveltségből és a személyes értékelésből kell levezetnie. Az ember egyedüli hozzájárulása a növekedéshez nem más, mint a személyisége minden erejének — az élő hitének — a mozgósítása.”

„A vallásos élet odaadó élet, és az odaadó élet alkotó élet, eredeti és önkéntelen. Az új vallási látásmódok azokból a feszültségekből erednek, melyek új és jobb válaszadási szokások választására késztetnek a régebbi és alsóbbrendű válaszminták helyett. Új jelentéstartalmak csakis összeütközésből emelkednek ki; és összeütközés csakis ott létezik, ahol az egyén nem hajlandó felvállalni a felsőbb jelentéstartalmakkal járó felsőbb értékeket.

A vallási zavarok elkerülhetetlenek; nem létezhet növekedés lelki összeütközés és szellemi nyugtalanság nélkül. Valamely bölcseleti életminőség kialakítása az elme bölcseleti területein komoly zavart okoz. Hűséget senki sem gyakorol küzdelem nélkül a nagy, a jó, az igaz és a nemes dolgokért. Mindig erőfeszítés kíséri a szellemi kép tisztulását és a mindenségrendi látómező tágulását. És az emberi értelem tiltakozik az ellen, hogy elválasszák a múlandó létezés nem szellemi energiáiból való táplálkozástól. A tunya állati elme lázad azon erőfeszítés ellen, mely a mindenségrendi problémamegoldás feladatával való megbirkózáshoz szükséges.

A vallásos élet nagy problémáját azonban az a feladat alkotja, hogy a személyiség a SZERETET uralma révén egyesítse a lelki erőit. Az egészség, az elmebéli teljesítőképesség és a boldogság a testi rendszerek, elmerendszerek és szellemrendszerek egyesítéséből ered. A testi és az elmebéli egészségről sokat tud az ember, a boldogságról viszont valójában igen keveset ismert meg eddig. A legmagasabb fokú boldogság eloldozhatatlanul hozzá van kötve a szellemi fejlődéshez. A szellemi növekedés minden felfogóképességet meghaladó tartós örömöt, békét eredményez.” 100:3.7 [367]

253. A VALLÁSOS ÉLET JEGYEI

„A vallási késztetésre adott emberi válasz jegyei közé tartoznak a nemesség és a nagyság vonásai. Az őszinte vallási hívő tudatában van a világegyetemi létpolgárságnak és tisztában van azzal, hogy kapcsolatot teremt az emberfeletti hatalom forrásaival. Lelkesíti és energiával tölti fel az Isten fiainak egy felsőbb és nemesebb közösségéhez való tartozás bizonyossága. Az önmaga értékének tudatosítását magasabb szintre juttatta a legfelső világegyetemi célok — a legfelsőbb célok — megtalálására irányuló kutatás késztetése.

A sajátlényeg megadta magát a mindent magába foglaló késztetés fondorlatos hajtóerejének, mely fokozottabb önfegyelmet követel, mérsékli az érzelmi feszültséget és a halandói életet igazán érdemessé teszi a megélésre. Az emberi korlátok torz felismerése átváltozik a halandói fogyatékosságok természetes tudatosságává, melyhez erkölcsi határozottság és szellemi törekvés társul a legfelső világegyetemi és felsőbb-világegyetemi célok elérése érdekében. És a halandó-feletti eszményképek elérésére irányuló eme buzgó törekvést mindig növekvő türelem, béketűrés, állhatatosság és elfogulatlanság jellemzi.

De az igaz vallás élő szeretet, szolgálatot teljesítő élet. A vallási hívőnek a tisztán időleges és jelentéktelen dolgok sokaságától való elfordulása sohasem vezet társadalmi elszigetelődéshez, és annak nem is szabad kiölnie a humorérzéket. Az igaz vallás semmit sem vesz el az emberi léttől, hanem új jelentéstartalmakat ad az élet egészének; a lelkesedés, a hév és a bátorság új fajtáit hozza létre. Előhozhatja még a keresztes vitéz szellemét is, mely roppantul veszélyes, ha nem felügyeli azt szellemi rálátás és az emberi hűségelemek szokványos társadalmi kötelezettségei iránti tisztes odaadás.

A vallási élet egyik legmeglepőbb megkülönböztető jele a lendületes és magasztos béke, a minden emberi felfogóképességet meghaladó béke, a mindenféle kétség és zavar hiányát mutató mindenségrendi egyensúly. A szellemi egyensúlyi állapot e szintjei mentesek a csalódástól. Az ilyen vallási hívek olyanok, mint Pál apostol, aki azt mondta: »Meggyőződésem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más nem szakíthat el minket az Istennek szeretetétől.«

Van egyfajta biztonságérzet, melyhez a győzedelmes dicsőség felismerése társul, s amely azon vallási hívő tudatában lakozik, aki megragadta a Legfelsőbb valóságát, és aki a Végleges célját követi.” 100:6.3 [368]

254. JÉZUS VALLÁSI ÉLMÉNYE

„Igaz volt Jézusról az, hogy »bízott Istenben«. Emberként az emberek között a legmagasztosabban bízott a mennyei Atyában. Úgy bízott az Atyjában, ahogy a kisgyermek bízik a földi szülőjében. A hite tökéletes volt, de sohasem viselkedett öntelten. Nem számított, hogy a természet milyen kegyetlennek tűnt vagy hogy mennyire közömbösnek látszott az ember földi jóléte vonatkozásában, Jézus sohasem ingott meg a hitében. Védett volt ő a csalódástól és érzéketlen volt az üldöztetéssel szemben. Nem rendítette meg a színleges kudarc.

Testvérekként szerette az embereket, s ugyanakkor felismerte, hogy mennyire különböznek egymástól a benső felruházottságukat és a szerzett képességeiket tekintve. »Ahol csak járt, jót tett.«

Jézus szokatlanul jókedvű személy volt, de nem vak és esztelen derűlátó. Az ő állandó intő szava az volt, hogy »bízzál«. Azért tudta megőrizni e magabiztos hozzáállását, mert rendíthetetlenül bízott Istenben és megingathatatlanul reménykedett az emberben. Azért volt mindig megindítóan figyelmes minden emberrel szemben, mert szerette őket és hitt bennük. Mindig is hű volt a meggyőződéseihez és nemesen kitartott azon odaadásában, hogy az ő Atyja akaratát cselekedje meg.

A Mester mindig nemes lelkű volt. Sohasem fáradt bele azt mondani, hogy »jobb adni, mint kapni«. Azt mondta, hogy »önként kaptál, adj hát önként«. És a mérhetetlen nemeslelkűsége mellett sem volt soha pazarló vagy különc. Azt tanította, hogy hinnetek kell az üdvözülésben. »Mert mindenki, aki keres, kapni fog.«

Nyíltan szólt, de mindig barátságosan. Azt mondta, hogy »ha pedig nem így volna, megmondtam volna nektek«. Őszinte volt, de mindig barátságos. Szókimondó volt a bűnös ember iránti szeretetében és a bűnnel szembeni gyűlöletében. De mindezen őszinteségében is csalhatatlanul pártatlan volt.

Jézus mindig megőrizte a derűs szemléletét, függetlenül attól, hogy néha kiitta az emberi szomorúság teli poharát. Félelem nélkül nézett szembe a létezés valóságaival, mégis telve volt lelkesedéssel az országról szóló evangélium iránt. De ellenőrzés alatt tartotta a lelkesültségét; az sohasem kerekedett fölébe. Fenntartás nélkül elkötelezte magát az »Atya ügye mellett«. Ez az isteni rajongás késztette arra a földhözragadt testvéreit, hogy azt higgyék, magánkívül van, ám a figyelő világegyetem az elmebéli egészség élő mintájaként és a szellemi élet felsőbb szempontjai iránti legtisztább halandói odaadás mintájául ismerte el őt. És az ő fegyelmezett lelkesültsége ragályos volt; a társai kénytelenek voltak osztozni az ő isteni derűlátásában.

E galileai férfi nem a fájdalmak embere volt; boldog lélek volt. Mindig azt mondta, hogy »örvendezzetek és legyetek szerfelett boldogok«. De amikor szólította a kötelesség, hajlandó volt bátran áthaladni a »halál árnyékának völgyén«. Örvendező volt és ugyanakkor szerény is.

A bátorságával csak a türelme ért fel. Amikor rá akarták kényszeríteni a túl korai cselekvésre, csak annyit válaszolt, hogy »még nem jött el az én időm«. Sohasem sietett; a lélekjelenléte fenséges volt. A rosszal szemben azonban gyakran volt ingerült, s türelmetlen a bűnnel. Gyakorta kényszerült erősen ellenállni annak, ami árthatott a földi gyermekei jólétének. A bűnnel szembeni ingerültsége azonban sohasem keltett benne dühöt a bűnös iránt.

Bátorsága nemes volt, de sohasem volt meggondolatlan. Jelmondata az volt, hogy »ne féljetek«. A merészsége ellenállhatatlan volt, a bátorsága pedig hősies. A bátorságához azonban belátás társult és értelem szabályozta azt. Hitből született bátorság volt az övé, de nem a vakhit merészsége. Igazán bátor volt, de sohasem vakmerő.

A hódolat mintája volt ő. Még az ifjúkori imája is úgy kezdődött, hogy »mi Atyánk, ki a mennyben vagy, legyen a neved szent«. Tiszteletben tartotta még a társai hamis istenimádását is. Ám ez nem tartotta vissza őt attól, hogy támadásokat indítson a vallási hagyományok ellen, vagy hogy támadja az emberi hiedelem tévedéseit. Tisztelte az igaz szentséget és mégis illendően tudott a társaihoz fordulni, mondván, »Ki vádol bűnnel engem közületek?«

Jézus nagy volt, mert jó volt, és mégis barátkozott a kisgyermekekkel. A magánéletében szelíd és szerény volt, és mégis egy világegyetem tökéletessé vált embere lett. A társai kényszer nélküli Mesternek nevezték.

Jézus volt a tökéletesen egyesített emberi személyiség. És ma, mint Galileában is, folytatja a halandói tapasztalás egyesítését és az emberi törekvések összehangolását. Életet egyesít, jellemet nemesít és tapasztalást egyszerűsít. Belép az emberi elmébe, hogy felemelje, átalakítsa és átlényegítse azt. Szó szerint igaz, hogy: »Ha valakiben ott van Krisztus Jézus, új teremtmény az; a régiek elmúlnak; íme, újjá lesz minden.«” 100:7.7 [369] ApCsel. 20:35 [370]; Mt. 10:8 [371]; Jn. 14:2 [372]; Lk. 11:10 [373]; Lk. 2:49 [374]; Mt. 5:12 [7]; Zsolt. 23:4 [375]; Jn. 2:4 [376]; Lk. 12:7 [168], 12:32 [168]; Lk. 11:2 [373]; Jn. 8:46 [377]; 2Kor. 5:17 [353]

255. GONDOLKODNI VAGY ÉREZNI

„Az isteni szellem nem érzések vagy érzelmek révén létesít kapcsolatot a halandó emberrel, hanem a legmagasabb rendű és leginkább szellemivé lényegített gondolkodás területén. A gondolataitok és nem az érzéseitek vezetnek benneteket Isten felé. Az isteni természet csakis lelki szemmel látható. De az Istent igazán megismerő, a bent lakozó Igazítót halló értelem a tiszta elme. „Szentség nélkül senki sem láthatja az Urat.” Minden ilyen belső és szellemi közösséget szellemi látásmódnak nevezünk. Az ilyen vallási élmények onnan erednek, hogy az emberi elmére hatást gyakorolnak az Igazítónak és az Igazság Szellemének az együttes műveletei, amint az Isten fejlődő fiainak eszméi, eszményképei, rálátásai és szellemi törekvései közepette és azokon működnek.

A vallás tehát nem a látvány és az érzés révén él és virul, hanem inkább a hit és a rálátás révén. Nem új tények felfedezésében vagy valamilyen különleges élmény megtalálásában áll fenn, hanem inkább az új és szellemi jelentéstartalmak felfedezésében olyan tények esetében, melyeket az emberiség már jól ismer. A legmagasabb rendű vallási élmény nem függ meggyőződésből, hagyományokból vagy tekintélyből fakadó, előzetes tettektől; a vallás nem is sarja a fennkölt érzéseknek és a tisztán rejtelmes érzelmeknek. A vallás inkább egy nagyon mély és tényleges megtapasztalása az emberi elmében lakozó szellemhatásokkal való szellemi közösségnek, és amennyire az ilyen élmény leírható lélektani fogalmakkal, az nem más, mint egyszerűen annak az élménye, hogy az ember megtapasztalja az Istenben való hit valóságát úgy, mint egy tisztán személyes élmény valóságát.” 101:1.3 [378]

256. A HIT ISMÉRVEI

„Vallásos hiten keresztül az emberi lélek kinyilatkoztatja magát és megmutatja a megjelenő természetének magvábanvaló isteniségét olyan jellegzetesen, hogy ez arra készteti a halandói személyiséget, hogy válaszoljon bizonyos nehéz, értelmileg kihívó és próbára tevő társadalmi helyzetekre. Igaz szellemi hit (igaz erkölcsi tudatosság) nyilvánul meg annyiban, hogy:

1. Fejlődésre készteti az erkölcstant és az erkölcsöket a veleszületett és káros állati hajlamok ellenében is.

2. Fenséges bizodalmat teremt az Isten jóságában még a keserű csalódás és a megsemmisítő vereség mellett is.

3. Mélyről fakadó bátorságot és magabiztosságot hoz elő a természeti és fizikai csapások ellenére is.

4. Megmagyarázhatatlan higgadtságot és kitartó nyugodtságot mutat függetlenül az érthetetlen betegségektől és még a heves testi szenvedéstől is.

5. Megőrzi a személyiség rejtélyes higgadtságát és nyugalmát a rossz bánásmód és az égbekiáltó igazságtalanság mellett is.

6. Isteni bizodalmat tart meg a végső győzelmet illetően a láthatólag vak sors kegyetlenségei és a természeti erőknek az emberi jóléttel szembeni látszólag teljes közömbössége ellenére is.

7. Megingathatatlan hitet tart meg Istenben minden ezzel ellentétes oktani bizonyítás ellenére és sikeresen ellenáll minden egyéb értelmi álokoskodásnak is.

8. Továbbra is eltántoríthatatlan hitet mutat a lélek továbbélése iránt, függetlenül a hamis tudomány félrevezető tanításaitól és a téves bölcselet meggyőző ámításaitól.

9. Él és győzedelmeskedik függetlenül a legújabb idők összetett és részlegesen polgárosodott társadalmainak hatalmas túlterhelésétől.

10. Hozzájárul a felebaráti szeretet folyamatos továbbéléséhez az emberi önzőség, a társadalmi ellentétek, az ipar sóvár vágyai és a helytelen politikai alkalmazkodások ellenére is.

11. Rendületlenül kitart a világegyetemi egységben és az isteni útmutatásban való magasztos hit mellett függetlenül a rossz és a bűn zavarba ejtő jelenlététől.

12. Továbbra is kitart az Isten imádása mellett bármi és minden ellenében is. Ki meri jelenteni, hogy „még ha lesújt is engem, akkor is szolgálom őt”.” 101:3.4 [379]

257. HIT VAGY HIEDELEM

„A hiedelem mindig korlátozó és megszorító; a hit terjeszkedő és elengedő. A hiedelem megköt, a hit felszabadít. De az élő vallásos hit több, mint nemes hiedelmek társítása; több az, mint fennkölt bölcseleti rendszer; a hit a szellemi jelentéstartalmakkal, az isteni eszményképekkel és a legfelsőbb értékekkel kapcsolatos élő tapasztalás; a hit Istent ismerő és embert szolgáló. A hiedelmek csoportos meggyőződéssé is válhatnak, ám a hitnek személyesnek kell lennie. Lehet egy csoportnak istentani hiedelmeket javasolni, de hit csakis az egyes vallási hívek szívében keletkezhet.” 101:8.2 [380]

„A hit nem veri bilincsbe az alkotó képzeletet, és nem is tart fenn értelmetlen előítéletet a tudományos vizsgálatok eredményeivel szemben. A hit visz életet a vallásba és kényszeríti a vallási hívőt, hogy hősiesen éljen az aranyszabály szerint. A hitbuzgalom közvetlen kapcsolatban van a tudással, és annak törekvései képezik a magasztos béke előjátékát.” 101:8.4 [381]

258. A SÖTÉTSÉGBŐL A FÉNYRE

„A hitetlen, anyagi világnézetű egyén számára az ember csak egy evolúciós véletlen esemény. Az ő túlélési reményei pusztán a halandói képzelet kitalációi; a félelmei, a szeretete, a vágyai és a hiedelmei pusztán csak válaszok bizonyos élettelen anyagi atomok véletlen összerendeződésére. Semmilyen energia-megnyilvánulás vagy bizodalom-kinyilvánítás sem képes a síron túlra juttatni őt. Az emberek legjavának odaadó munkáját és ihletett tehetségét mind pusztulásra ítélte a halál, az örök feledés és lélek-kihunyás hosszú és magányos éjszakája. A halandói lét múlandó napja alatti élet és munkálkodás egyetlen jutalma a leírhatatlan kétségbeesés. Az élet minden egyes napja lassan és biztosan erősebbre vonja annak a könyörtelen pusztulásnak a szorítását, melyet egy ellenséges és irgalmatlan anyag-világegyetem rendelt el, s amely a végső támadást jelenti az emberi vágy minden szép, nemes, magasztos és jó eleme ellen.

De nem ez jelenti az ember végét és örökkévaló végzetét; e rémlátás csak egy kóbor lélektől származó kétségbeesett kiáltás, aki elveszett a szellemi sötétségben, és aki bátran küzd tovább valamilyen anyagi bölcselet működéselvű álokoskodásaival, akit elvakított a többsíkú ismeretszerzés zavara és torz volta. És mindeme sötét véget és mindeme kétségbeli végzetet mindörökre eloszlatja egyetlen bátor hitbeli tett is az Isten gyermekei legszerényebbikének és legtudatlanabbikának részéről a földön.

Ez az üdvös hit akkor születik meg az ember szívében, amikor az erkölcsi tudata felismeri, hogy az emberi értékek az anyagitól a szellemi felé, az emberitől az isteni felé, az időtől az örökkévalóság felé terelődhetnek a halandói tapasztalásban.” 102:0.1 [382]

259. AZ ÖRÖKKÉVALÓ JELENLÉTÉBEN

„Nehéz azonosítani és elemezni a vallásos tapasztalás tényezőit, de nem nehéz észrevenni, hogy az ilyen vallási hívek úgy élnek és tevékenykednek, mintha már most is az Örökkévaló jelenlétében volnának. A hívek úgy viszonyulnak e múlandó élethez, mintha a halhatatlanság már csak karnyújtásnyira volna. Az ilyen halandók életében van egy olyan hiteles eredetiség és önkéntelen kifejeződés, amely örökre megkülönbözteti őket ama társaiktól, akik csak a világ bölcsességét szívták magukba. Úgy tűnik, hogy a vallási hívek hatékonyan megszabadultak a viszontagságokban megmutatkozó ama kínzó rohanástól és fájdalmas kényszertől, mely eredendő velejárója az idő tovatűnő áramainak; olyan személyiségi kiegyensúlyozottságot és jellembeli nyugodtságot mutatnak, melyet az élettan, a lélektan és a társadalomtan törvényei nem magyaráznak meg.” 102:2.3 [383]

260. ISTEN Megtalálása

„A vallásos vágy nem más, mint az isteni valóság utáni sóvár kutatás. A vallásos tapasztalás annak tudatának felismerése, hogy az ember megtalálta Istent. És amikor valamely emberi lény megtalálja Istent, akkor e lény lelkében megtapasztalja a győzelem leírhatatlan nyugtalanságát, vagyis hogy felfedezte, hogy a kevésbé megvilágosodott társaival való szeretetteljes szolgálat-kapcsolatra való törekvésre ösztönzik őt, nem is annak megmutatására, hogy ő már megtalálta Istent, hanem inkább arra, hogy hagyja, hogy a saját lelkéből feltörő örökkévaló jóság túláradása megújítsa társait és megnemesítse őket. A valódi vallás fokozottabb társadalmi szolgálatra ösztönöz.” 102:3.4 [384]

261. MEGISMERNI AZ ÜDVÖZÜLÉS ISTENÉT

„A bölcseleti úton előbbre jutott vallási hívő hisz a személyes üdvözülés valamilyen személyes Istenében, valamiben, ami több, mint valóság, érték, teljesítményszint, fennkölt folyamat, átalakulás, a tér-idő végleges volta, eszményítés, az energia megszemélyesülése, gravitációs entitás, emberi kivetülés, a sajátlényeg eszményítése, a természet ereje, a jóságra való hajlam, az előremutató evolúciós késztetés, vagy magasztos feltevés. A vallási hívő a szeretet Istenében hisz. A szeretet a vallás lényege és a felsőbbrendű polgárosodott társadalom kútfője.

A hit a valószínűség bölcseleti Istenét átalakítja a személyes vallásos tapasztalásban való bizonyosság üdvözítő Istenévé. A kételkedés kihívást jelenthet a hittudományi elméletek számára, ám a személyes tapasztalás megbízhatóságában való bizodalom megerősíti a magát hitté kinőtt hiedelem igazságát.

Istennel kapcsolatos meggyőződéseket le lehet vezetni bölcs érvelésen keresztül, de az egyén csak hit révén, személyes tapasztaláson keresztül válik Istent ismerővé. Sok mindenben, ami az élet részét képezi, számolni kell a valószínűséggel, viszont amikor a mindenségrendi valósággal teremt kapcsolatot az ember, bizonyosságot tapasztalhat meg, amint az ilyen jelentéstartalmakhoz és értékekhez élő hit révén közelít. Az Istent ismerő lélek ki meri jelenteni, hogy »tudom«, még akkor is, amikor az Istenre vonatkozó eme tudását megkérdőjelezi a hitetlen ember, aki tagadja e bizonyságot, mert azt nem teljesen támasztja alá értelmi okszerűség. Minden ilyen kétkedőnek a hívő csak azt válaszolja, hogy »Honnan tudod, hogy én nem tudom?«” 102:6.3 [385]

262. KÜLÖNFÉLE NÉZETEK ISTENRŐL

„A tudomány számára Isten egy lehetőség, a lélektan számára kívánatosság, a bölcselet számára valószínűség, a vallás számára bizonyosság, a vallásos tapasztalás ténylegessége. Az értelem megköveteli, hogy a valószínűség Istenét megtalálni nem képes bölcselet nagyon tisztelje azt a vallásos hitet, amely képes a bizonyosság Istenének megtalálására és meg is találja azt. A tudománynak nem szabad a vallásos tapasztalást a hihetőség szintjén figyelmen kívül hagynia, addig nem, amíg fenntartja azt a feltevését, hogy az ember értelmi és bölcseleti felruházottsága egyre csekélyebb mértékű értelmi képességekből emelkedett ki, ahogy egyre visszább nyúlnak, eljutva végül ahhoz az ősi élet-eredethez, mely teljes mértékben mentes volt mindenféle gondolkodástól és érzéstől.” 102:6.8 [386]

263. NINCS TÖBBÉ BŰNÖSSÉG, SEM ELSZIGETELTSÉG

„Jézus elvetett mindenféle áldozási és vezeklési szertartásrendet. Lerombolta az alapját minden ilyen kitalált bűnösségnek és világegyetembeli elszigeteltség-érzésnek azzal, hogy kijelentette, hogy az ember az Isten gyermeke; a teremtmény-Teremtő viszonyt gyermek-szülő alapra helyezte. Az Isten szerető Atyává válik a halandó fiai és leányai számára. Minden, e bensőséges családi viszonynak helyénvaló részét nem képező szertartásrendet mindörökre eltörölt.” 103:4.4 [387]

264. HONNAN ERED AZ IDEALIZMUSUNK?

„Az ember eszményelvűségére nézve végzetes, amikor azt tanulja, hogy minden önzetlen késztetése pusztán az ő természetes nyájösztöneinek kifejlődése. Viszont nemesebbé lesz és rendkívüli mértékben feltöltődik, amikor megtanulja, hogy a lelkének e magasabb rendű vágyai azoktól a szellemi erőktől sugárzódnak ki, melyek a halandói elméjében lakoznak.

Egészen felrázza és rendkívüli örömöt kelt benne az, amikor egyszer végre teljesen felismeri, hogy él és munkál őbenne valami örökkévaló és isteni. És az a helyzet, hogy az eszményképeink emberfeletti eredetében való élő hit igazolja azon hiedelmünket, hogy Isten fiai vagyunk és az teszi valóssá az emberbaráti meggyőződéseinket, az emberek közötti testvériség érzéseit.” 103:5.8 [388]

265. ÉRTELEM ÉS HIT

„Az értelem a tudat végkövetkeztetéseinek levonása az energia és anyag fizikai világában való és azzal kapcsolatban szerzett tapasztalás vonatkozásban. A hit a szellemi tudat igazolhatóságának felismerése — valami, amit más halandói úton nem lehet bizonyítani. Az oktan a hit és az értelem egységének összefoglaló igazság-keresésében való előrelépés, mely a halandó lények alkotó elme-felruházottságán, a dolgok, jelentéstartalmak és értékek belső felismerésén alapul.” 103:7.13 [389]

„Bár mind a tudomány, mind a vallás feltételezheti az Isten valószínűségét az értelme és a következetessége révén, csak a szellem vezette ember személyes vallásos tapasztalása képes igazolni egy ilyen legfelsőbb és személyes Istenség bizonyságát. A megtestesült élő igazság ilyen eljárásával az Isten valószínűségének bölcseleti feltevése vallásos valósággá válik.” 103:8.1 [390]

„A hit igen készségesen magával viszi az értelmet addig, ameddig az képes vele tartani és azután már a bölcsességgel megy tovább a végső bölcseleti határig; és azután egyedül az IGAZSÁG társaságában mer belevágni a határtalan és soha véget nem érő világegyetemi utazásba.” 103:9.7 [391]

266. A VALLÁSOS TAPASZTALÁS TRANSZCENDENS VOLTA

„A vallásos tapasztalásban annyi valóság van, amennyi arányos annak szellemi tartalmával, és az ilyen valóság az értelem, a tudomány, a bölcselet, a bölcsesség számára és minden más emberi vívmányhoz képest érzékfeletti. Az ilyen tapasztalás meggyőződései vitathatatlanok; a vallásos élet okszerűsége kétségbevonhatatlan; az ilyen tudás bizonysága emberfeletti; a megelégedések magasztosan isteniek, a bátorság megtörhetetlen, az odaadás megkérdőjelezhetetlen, a hűségelemek legfelsőbb rendűek, és a beteljesülések végsők — örökkévalók, véglegesek és egyetemesek.” 103:9.12 [392]

267. MIKÉNT ÉL ISTEN MIBENNÜNK

„BÁR az Egyetemes Atya személyesen a Paradicsomon, a világegyetemek kellős közepében lakozik, egyúttal ténylegesen is jelen van a tér világain az ő számtalan időgyermekének elméjében, mivel ő mint a Titkos Nevelő lakozik bennük. Az örökkévaló Atya egyszerre a legtávolabb van a bolygókon élő halandó fiaitól és ugyanakkor a legközvetlenebb viszonyban is van velük.

Az Igazítók jelentik az Atya szeretetének tényleges megtestesülését az emberek lelkében; ők képezik az ember örök létpályájának a halandói elmébe zárt valóságos ígéretét; ők alkotják az ember tökéletessé vált végleges rendű személyiségének lényegét, melyet a halandó előzetesen megtapasztalhat az időben, amint fokozatosan elsajátítja az Atya akaratának megéléséhez vezető isteni módszert, ahogy lépésről lépésre haladva a világegyetemek során át tartó felemelkedésben végül eléri a paradicsomi Atyjának isteni jelenlétét.” 107:0.1 107:0.1 [393]

268. AZ ISTENI „IRÁNYFÉNY”

„Van egyfajta jellegzetes fény, egy szellem-fényesség, mely ezt az isteni jelenlétet kíséri, és amely a Gondolatigazítók általános jellemzőjévé vált. Szerte a Nebadonban ezt a paradicsomi fényességet »irányfény« néven ismerik; az Uverszán »az élet fényének« nevezik. Az Urantián e jelenségre néha úgy utaltak, hogy »az igazi világosság, mely megvilágosít minden embert, aki a világra jön.«” 107:4.5 [394] Jn. 1:9 [372]

269. GONDOLATIGAZÍTÓK ÉS AZ EMBERI AKARAT

„De akkor az önálló akarattal rendelkező Gondolatigazítók vajon miért alárendeltjei a halandói akaratnak? Úgy gondoljuk azért, mert az Igazító akarata jellegében ugyan abszolút, megnyilvánulásában azonban elő-személyes. Az emberi akarat a világegyetemi valóság személyiségszintjén működik, és szerte a mindenségrendben a személytelen — a nem-személyes, a személyest el nem érő és az elő-személyes — mindig a létező személyiség akaratára és tetteire válaszol.” 107:7.4 [395]

270. A GONDOLATIGAZÍTÓK KÜLDETÉSE

„A Gondolatigazítóknak az emberi fajokkal kapcsolatos küldetése az, hogy az idő és tér halandó teremtményei számára képviseljék, megjelenítsék az Egyetemes Atyát; ez az isteni ajándékok alapvető dolga. Küldetésük továbbá az is, hogy a paradicsomi-tökéletesség isteni magasságaiba és szellemi szintjeire emeljék a halandói elmét és átvigyék oda az emberek halhatatlan lelkét. És amikor megtapasztalják az ideigvaló teremtmény emberi természetének átalakulását az örök-végleges rendű lény isteni természetévé, az Igazítók egy különleges lénynek adnak életet, olyannak, amely örökkévaló egyesülésben él a tökéletes Igazítóval és a tökéletessé vált teremtménnyel, melyet semmilyen más világegyetemi eljárással sem lehet szaporítani.” 108:0.1 [396]

271. AZ IGAZÍTÓI ÁTKELÉS IDEJE

„Amint az Igazítók ténylegesen is elhagyják a Diviningtont, gyakorlatilag nem telik el idő e pillanat és a választott halandó elméjében való megjelenés órája között. Az Igazítók számára a Diviningtonból az Urantiára való átkelés átlagos időtartama 117 óra, 42 perc és 7 másodperc. Ezt gyakorlatilag teljesen kitölti az Uverszán való bejegyzés időtartama.” 108:1.9 [397]

272. AZ IGAZÍTÓ MEGÉRKEZÉSÉNEK IDEJE

„Az Igazítók általában valamivel a hatodik születésnapja előtt érkeznek meg emberi társukhoz az Urantiára. A jelenlegi nemzedék esetében ez az időtartam öt év, tíz hónap és négy napot tesz ki; vagyis a földi lét 2.134. napjáról van szó.” 108:2.1 [398]

273. AZ IGAZÍTÓK MINDEN IGAZ ÉRTÉKET MEGŐRIZNEK

„Amit a Gondolatigazító nem tud felhasználni a jelenlegi életetekben, azokat az igazságokat, amelyeket nem tud sikeresen átadni eljegyzett embertársának, azokat hűségesen megőrzi a következő létszakasz idejére, éppen úgy, ahogy most is magával hordozza körről körre azokat az igazságokat, melyeket nem tud embertársa tapasztalásai közé iktatni, mivel a teremtmény képtelen a megfelelő mélységű együttműködésre, illetőleg sikertelenül próbálkozik azzal.

Egy dologra azonban bizton számíthattok: Az Igazítók semmit sem veszítenek el, amit a gondjaikra bíztak; sohasem hallottunk még olyat, hogy ezek a szellemsegítők mulasztást követtek volna el. Az angyalok és más felsőbbrendű szellemlények, még a helyi világegyetemi fajtájú Fiak is, néha engednek a rossznak, néha letérnek az isteni útról, de az Igazítók sohasem inognak meg. Ők tökéletesen megbízhatók, és ez igaz mind a hét csoportjuk esetében.

Az Igazítótok jelenti a ti új és következő létformátok lehetőségét, az Isten fiaként való örök létezés magasabb rendű adományát. Akaratotok alapján és azzal összhangban az Igazítónak hatalmában áll az anyagi elmétek teremtményi folyamatait a kiemelkedő morontia lélek késztetéseinek és célkitűzéseinek átalakító hatása alá vonni.” 108:5.2 [399]

274. MIKÉNT SEGÍTENEK BENNÜNKET AZ IGAZÍTÓK

„A Titkos Nevelők nem gondolatsegítők; ők gondolatigazítók. Azzal a céllal működnek együtt az anyagi elmével, hogy igazgatási és szellemi-átalakítási tevékenységük révén az új világokhoz és a jövőbeli létpályátok új nevéhez új elmét hozzanak létre. Küldetésük döntően a jövőbeli életre irányul, nem a mostanira. Mennyei segítőknek nevezik őket, nem földi segítőknek. Nem érdekeltek abban, hogy könnyűvé tegyék a halandó létpályáját; sokkal inkább abban érdekeltek, hogy életutatokat meglehetősen nehézzé és göröngyössé tegyék azért, hogy egyre több döntési helyzetbe hozzanak és döntésre bírjanak titeket. A nagyszerű Gondolatigazító jelenléte nem jár együtt könnyű élettel és a mélyenszántó gondolkodástól való mentességgel, de az ilyen isteni ajándék fenséges értelmi békét és felséges szellemi megnyugvást hoz.

Pillanatnyi és állandóan változó öröm- és szomorúság-érzeteitek alapjában véve tisztán emberi és anyagi válaszok a belső lelkiállapototokra és a benneteket körülvevő külső, anyagi környezetre. Ezért ne úgy tekintsetek az Igazítókra, mint önző vigaszt és a halandóknak szánt megnyugvást nyújtókra. Az Igazítónak az a dolga, hogy felkészítsen az örök kalandra, biztosítsa a továbbéléseteket. Nem része a Titkos Nevelő küldetésének az, hogy pátyolgassa a sértett érzelmeiteket vagy babusgassa a megtépázott büszkeségeteket; a lelketek felkészítése a hosszú, felemelkedői létpályára az, ami az Igazító figyelmét leköti és idejét kitölti.” 108:5.5 [400]

275. AZ IGAZÍTÓK SZERETNEK BESZÉLGETNI VELÜNK

„Az Igazító a ti kifejlődő halhatatlan lelketek örökkévaló elődje, isteni eredete; ők az a szüntelen késztetés, mely az embert rábírja arra, hogy megpróbálja megszerezni az uralmat az anyagi és jelenlegi léte fölött a szellemi és jövőbeli létpályája tükrében. A Nevelők a halhatatlan remény foglyai, az örökké tartó fejlődés forrásai. És mennyire élvezik, amikor halandó társukkal többé-kevésbé közvetlen csatornákon érintkezhetnek! Mennyire örvendeznek, amikor nélkülözhetik a jelképeket és az egyéb közvetett utakat, és üzeneteiket az emberi társaik értelmének közvetlenül villanthatják fel!” 108:6.7 [401]

276. GYŐZEDELMES HIT

„Ti emberek, egy majdnem végtelenül tágas körkép véget nem érő kibontakoztatását kezdtétek el, soha véget nem érő, örökké szélesedő lehetőség-szférák határok nélkülivé tágításába fogtatok, amelyek felüdítő szolgálatot, páratlan kalandot, fenséges bizonytalanságot és korlátlan fejlődést foglalnak magukba. Amikor a fejetek felett sötét felhők gyülekeznek, akkor hitetekben kell elfogadnotok a bennetek lakozó Igazító jelenlétének tényét, és így képesnek kell lennetek a halandói bizonytalanságok ködén túllátni és észrevenni az örökkévaló igazságosság napjának tiszta ragyogását a Satania lakóvilágainak hívogató magasságain.” 108:6.8 [402]

277. AZ IGAZÍTÓ MEGHALLÁSÁNAK LEHETŐSÉGE

„Néha lehetővé válik, hogy az elme megvilágosodjon, hogy meghalljátok a bennetek folyamatosan beszélő isteni hangot, s így részlegesen tudatosíthassátok az állandóan bennetek lakozó magvábanvaló személyiség bölcsességét, igazát, jóságát és szépségét.” 109:5.2 [403]

278. MEGSZEMÉLYESÜLT IGAZÍTÓK

„A Megszemélyesült Igazítók a Világmindenség Építészeinek végtelenül bölcs és hatékony ügyvivői. Ők az Egyetemes Atya teljes segédkezésének személyes képviselői — személyükben, elő-személyes voltuk szerint és személyes-feletti lényük alapján. Ők a rendkívüli a szokatlan, és a váratlan személyes segédkezői szerte a Végleges Isten területét képező tapasztalás-meghaladó abszonit szférák összes teremtésrészében, sőt még az Abszolút Isten szintjein is.” 109:7.3 [404]

279. HOGYAN MUNKÁLKODIK BENNÜNK AZ IGAZÍTÓ

„Az Igazítót nem úgy kell elképzelni, mint amely az emberi lények anyagi agyában él. Ők nem szerves részei a teremtésrészek fizikai teremtményeinek. A Gondolatigazítót helyesebb úgy elképzelni, mint az ember halandói elméjében lakozót, semmint egy adott testi szerv határain belül létezőt. És közvetve és észrevétlenül az Igazító folyamatosan érintkezik emberi társával, különösen azokban a magasztos tapasztalásokban, amikor az elme istenimádó kapcsolatot létesít a szellemmel a felsőtudatban.

Bárcsak lehetőségem lenne segíteni a fejlődő halandóknak abban, hogy a bennük élő Igazítók önzetlen és nagyszerű munkáját jobban megértsék és jobban megbecsülhessék, azokét, akik oly elhivatottsággal és hűségesen munkálkodnak az ember szellemi jólétének megteremtésén. Ezek a Nevelők az emberi elme felsőbb fokozatainak hatékony szolgálói; ők az emberi értelem szellemi potenciáljának bölcs és tapasztalt átalakítói. Ezek a mennyei segítők annak az elképesztően nagy feladatnak szentelték magukat, hogy biztonságosan elvezessenek benneteket egyre beljebb és feljebb, a boldogság mennyei révébe. Ezek a fáradhatatlan munkálkodók az isteni igazság győzelme jövőbeli és a ti életetekben való megszemélyesülésének rendelték magukat mindörökre. Ők azok a gondos munkások, akik az Isten-tudatos emberi elmét a rossz zátonyaitól elkormányozzák, és a kifejlődő emberi lelket hozzáértéssel a messzi és örök partok tökéletességi-isteni kikötőibe vezetik. Az Igazítók szeretetteljes vezetők, ők a ti biztonságot jelentő és megbízható vezetőitek rövid földi pályafutásotok sötét és bizonytalan útvesztőiben; ők azok a türelmes tanítók, akik állandóan arra késztetik tanítványukat, hogy haladjon tovább a folyamatos tökéletesedés útján. Ők a teremtményjellem fenséges értékeinek gondos őrzői. Bárcsak képesek lennétek jobban szeretni őket, nagyobb mértékben együttműködni velük, és bárcsak teljesebb ragaszkodással csüggnétek rajtuk.” 110:1.1 [405]

280. AZ IGAZÍTÓ FÖLDI LAKHELYÉNEK GONDOZÁSA

„Az Igazító veletek marad minden válságos állapotban és minden betegségen keresztül, mely az elmebéli képességeiteket nem teszi tönkre teljesen. De milyen kegyetlen dolog tudatosan megszentségteleníteni vagy más módon szándékosan szennyezni a fizikai testet, amelynek az Istentől származó csodálatos ajándék földi menedékéül kell szolgálnia. Minden fizikai méreg nagymértékben akadályozza az Igazítónak az anyagi elme fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit, míg a félelem, a harag, az irigység, a féltékenység, a gyanakvás és a türelmetlenség elmemérgei hasonlóképpen nagyon komolyan hátráltatják a kifejlődő lélek szellemi előrelépését.” 110:1.5 [406] 1Kor. 3:17 [407]

281. A KORSZAKOK FENSÉGES JÁTÉKA

„Az Igazítók az idő szent és fenséges játékát játsszák; az idő egyik felsőbb kalandját hajtják végre a térben. És milyen boldogok, amikor együttműködésetek révén lehetővé válik, hogy az időbeli rövid küzdelmeitekben is segítségetekre legyenek, miközben örökkévalósági, nagyobb feladataikat hajtják végre. De amikor az Igazítótok megpróbál érintkezésbe lépni veletek, akkor az üzenete rendszerint elvész az emberi elme energiaáramainak anyagi sodrában; csak egy-egy alkalommal fogtok fel némi visszhangot, az isteni hang gyenge és távoli visszaverődését.” 110:3.1 [408]

282. TÚL SOKAT FOGLALKOZUNK AZ ÉLET CSEKÉLYSÉGEIVEL

„Kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy sokan közületek túl sok időt és gondolatot pazarolnak az élet jelentéktelen dolgaira, miközben majdnem teljesen figyelmen kívül hagyják az örök fontosságú, lényeges valóságokat, éppen azokat az eredményeket, amelyek a közöttetek és az Igazítótok közötti egyezőbb munkakapcsolat kialakításával kapcsolatosak. Az emberi létezés nagy célja az emberben lakozó Igazító isteniségére való ráhangolódás; a halandói lét nagy eredménye az elmétekben várakozó és munkáló isteni szellem örök céljai iránti igaz és saját belátáson alapuló elhivatottság megjelenése. De az örök beteljesülés felismerésére irányuló elhivatott és határozott erőfeszítés teljes mértékben összeegyeztethető a vidám és örömteli élettel, valamint a sikeres és tiszteletreméltó életpályával a földön. A Gondolatigazítóval való együttműködés nem önkínzás, nem a jámborság megcsúfolása vagy álszent és kérkedő ön-lealacsonyítás; az eszményi élet szeretetteljes szolgálat, s nem félelmekkel teli nyugtalanság.” 110:3.4 [409]

283. HOGYAN MUNKÁLKODIK AZ IGAZÍTÓ AZ ELMÉVEL

„A Gondolatigazító folyamatosan munkálkodik elméd szellemivé alakításán annak érdekében, hogy kifejlődjön a morontia lelked; te magad azonban többnyire nem vagy tudatában ennek a belső segédkezésnek. Meglehetősen képtelen vagy megkülönböztetni a saját anyagi értelmed termékét a lelked és az Igazító közös tevékenységének eredményétől.

A gondolatok, a következtetések vagy más elmeképek bizonyos váratlan kivetülései néha az Igazító közvetlen vagy közvetett munkájának eredményei; azonban sokkal gyakoribb az, hogy mindezek olyan képzeteknek a tudatosság szintjén való hirtelen megjelenései, amelyek a mélyebb elmeszinteken összekapcsolódott, a fejlődő állati elme köreiben jelenlévő szokványos és közönséges lelki működés természetes és mindennapos megnyilvánulásai. (Ezekkel a tudatalatti kiáradásokkal szemben az Igazító megnyilatkozásai a felsőtudatos területeken keresztül jelennek meg.)

A tudatosság halott szintjén túli minden elme-lényeget bízzatok az Igazítóra. A kellő időben, ha nem ezen a világon, akkor a lakóvilágokon, jól el fognak számolni a rájuk bízott dolgokkal, és előteremtik azokat a jelentéstartalmakat és értékeket, melyeket az ő gondjaikra és őrizetükre bíztatok. A halandói elme minden értékes kincsét fel fogják támasztani, ha továbbélővé lesztek.” 110:4.2 [410]

284. AZ IGAZÍTÓ ÉS A LELKIISMERET VISZONYA

„Ne tévesszétek és keverjétek össze az Igazító küldetését és befolyását azzal, amit általában lelkiismeretnek neveznek; e két dolog nincs egymással közvetlen kapcsolatban. A lelkiismeret emberi és tisztán lelki válasz. Nem szabad lebecsülni, de az aligha a léleknek szóló Isten hangja, ami valójában az Igazítóé volna, ha e hang egyáltalán hallható lenne. A lelkiismeret, nagyon helyesen, jócselekedetre int benneteket; az Igazító viszont ezen felül még arra is vállalkozik, hogy elmondja, valójában mi a jó; s teszi ezt akkor és úgy, amint és amilyen módon képesek vagytok érzékelni e Nevelő vezetését.” 110:5.1 [411]

285. ÉRTELMI ÉS SZELLEMI FEJLŐDÉS

„Amikor az értelmi természet fejlődése megelőzi a szellemiét, akkor az megnehezíti és veszélyessé is teszi a Gondolatigazítóval való összeköttetést. Hasonlóképpen, a szellemi túlfejlettség az emberben lakozó isteni entitás szellem-vezetésének megszállott és torz értelmezéséhez vezet. A szellemi felfogóképesség hiánya nagyon megnehezíti a magasabb rendű felsőtudatban lakozó szellemi igazságoknak az ilyen anyagi értelem számára való közvetítését. A tiszta szokásokkal, kiegyensúlyozott idegi energiákkal és egyensúlyban lévő vegyi működéssel rendelkező testben működő, tökéletesen kiegyensúlyozott elme — amikor is a fizikai, az elmebéli és a szellemi erők hármas fejlődési összhangot alkotnak — az, amely a legtöbb mennyiségű világosságot és igazságot képes befogadni az ilyen lény valódi jólétének legkisebb mértékű veszélyeztetése vagy kockázatnak való kitettsége mellett. Ilyen kiegyensúlyozott növekedéssel éri el az ember a bolygólétbeli fejlődés egyre magasabb köreit egymás után, a hetediktől az elsőig.” 110:6.4 [412]

286. AZ IGAZÍTÓ NAGY NAPJAI

„Az egyéni Igazítók létpályájának nagy napjai: először azok, amikor emberi társuk áttöri a harmadik lelki kört és így biztosítja a Nevelő önálló tevékenységét és szélesebb körű működését (feltéve, hogy az Igazító addig még nem volt öntevékeny); majd pedig azok, amikor emberi társuk eléri az első lelki kört, s ezáltal képessé válnak az egymás közti érintkezésre, legalábbis bizonyos mértékig; végül pedig azok, amikor véglegesen és örökké tartóan eggyé kapcsolódnak.”

„A hét mindenségrendi kör teljesítése nem egyenértékű az Igazítóval való eggyé kapcsolódással. Sok olyan halandó él az Urantián, aki már elérte a maga köreit; de az eggyé kapcsolódás még nagyobb és fenségesebb szellemi eredményektől függ, mégpedig a halandói akaratnak a Gondolatigazítóban lakozó Isten-akarathoz való végleges és tökéletes ráhangolásától.” 110:6.22 [413]

287. AZ IGAZÍTÓ ÉS A LÉLEK TÁRSULÁSA

„Amikor a kifejlődő lélek és az isteni Igazító végül és örökre eggyé kapcsolódott, mindketten elnyerik a másik minden megtapasztalható jegyét. Ez az összehangolódott személyiség mindazokat a továbbélési tapasztalásból származó emlékeket birtokolja, amelyekkel egykor a halandói elme-előd rendelkezett, majd pedig a morontia lélekben megvoltak, és ezen felül eme várhatóan végleges rendű lény mindazokkal az élményelvi emlékekkel is rendelkezik, melyeket az Igazító a halandókban eltöltött összes idő alatt összegyűjtött.” 110:7.5 [414]

288. AZ IGAZÍTÓ ÜZENETE A LÉLEKNEK

„A beteljesülés tartalékosaként besorolt halandói elme és a bolygófelügyelők közötti kapcsolat kialakítása és megszakítása alatt az emberben lakozó Igazító néha olyan helyzetbe kerül, hogy képes üzenetet továbbítani halandó társának. Nem is olyan régen az Urantián az egyik öntevékeny Igazító ilyen üzenetet küldött emberi társának, aki a beteljesülés tartalékos alakulatának tagja volt. Az üzenetet a következő szavak vezették be: »És most, anélkül, hogy féltőn óvott társamnak, odaadásom tárgyának sérülést okoznék vagy veszélyeztetném őt, továbbá a túlzott mértékű fegyelmezésének és elbátortalanításának szándéka nélkül, jegyezzétek fel számomra a következő kérelmet, melyet őhozzá intézek.« Ez után egy csodálatosan megható és megindító intelem hangzott el. Az Igazító egyebek mellett azt kérte, »hogy emberi társam hűségesebben és őszintén működjön együtt velem, vidámabban viselje ittlétemet, hűségesebben hajtsa végre az általam kidolgozott programot, türelmesebben élje át az általam kiválasztott próbatételeket, állhatatosabban és vidámabban járja az általam kiválasztott utat, legyen szerényebb, amikor azoknak a fejleményeknek ad hitelt, amelyek valójában az én szüntelen tevékenységeimből erednek — e figyelmeztetést adjátok át az alászállásom tárgyát képező embernek. Egy isteni szellem felsőbb odaadását és ragaszkodását adományozom neki. És mondjátok meg továbbá szeretett társamnak, hogy bölcsességgel és erővel fogok működni a legvégsőkig, amikor is az utolsó földi küzdelem véget ér; hű leszek a rám bízott személyiséghez. És a továbbélésre buzdítom őt, hogy ne okozzon nekem csalódást, hogy ne fosszon meg attól a jutalomtól, amelyet türelmes és megfeszített küzdelmeim miatt megérdemlek. Személyiségi előrehaladásunk az emberi akarattól függ. Körről körre türelmesen emeltem egyre feljebb ezt az emberi elmét, és bizonyságom van, hogy megszerzem a rendem főnökének jóváhagyását. Körről körre haladok előre a megítéltetésig. Örömmel és nyugtalanság nélkül várom a beteljesülés idejének lélekszámlálását; felkészültem arra, hogy mindent a Nappalok Elődeinek bíróságai elé tárjak.«” 110:7.10 [415]

289. A KIFEJLŐDŐ LÉLEK REJTÉLYE

„Az isteni Igazítónak az emberi elmében való jelenléte örökre lehetetlenné teszi, hogy akár a tudomány, akár a bölcselet kielégítő magyarázatot adjon az emberi személyiség kifejlődő lelkére. A morontia lélek a világegyetem gyermeke és csak mindenségrendi látásmódon és szellemi felfedezésen keresztül ismerhető meg.” 111:0.1 [416]

290. AZ ANYAGI ELME MOZGÁSTERE

„Az anyagi elme színkörében emberi személyiségek élnek, öntudattal rendelkeznek, döntéseket hoznak, Istent választják vagy elfordulnak tőle, örökkévalóvá teszik vagy elpusztítják önmagukat.” 111:1.3 [417]

„Az elme mindenségrendi hangszerén az emberi akarat a pusztítás fülsértő hangsorait játszhatja, vagy belőle ugyanez az emberi akarat az Isten-azonosulás és az azt követő örök továbbélés összehangzó dallamait csalhatja elő. Az embernek adományozott Igazító végső soron érzéketlen a rosszra és képtelen a bűnre, de a halandói elme az elferdült és önző emberi akarat bűnös fondorlatai folytán ténylegesen is eltorzulhat, elferdülhet, rosszá és visszataszítóvá válhat. Ugyanakkor ez az elme nemessé, széppé, igazzá és jóvá — ténylegesen is naggyá — tehető az Istent ismerő emberi lény szellem-megvilágosította akarata szerint.” 111:1.6 [418]

291. AZ IGAZÍTÓ A HAJÓNK RÉVKAPITÁNYA

„Az elme a hajótok, az Igazító a révkapitányotok és az emberi akarat a kapitány. A halandói hajó urának rendelkeznie kell azzal a bölcsességgel, hogy az isteni révkapitányra bízza a felemelkedő lélek elkormányzását az örök továbbélés morontia kikötőibe. Az ember akarata kizárólag önzés, tunyaság és bűn révén utasíthatja vissza eme szeretetteljes révkapitány irányító segítségét és futtathatja a halandói létpályát az elutasított kegyelem rossz zátonyaira és vezetheti a befogadott bűn szikláinak. Ez a hűséges révkapitány egyetértésetekkel biztonságosan átvisz benneteket az idő akadályain és a tér korlátain, és elvezet egészen az isteni elme forrásáig és még tovább, az Igazítók paradicsomi Atyjához.” 111:1.9 [419]

292. A BELSŐ ÉS A KÜLSŐ VILÁG ÉRTÉKEI

„A belső és a külső világ különböző értékhalmazokkal rendelkezik. Minden olyan polgárosodott társadalom veszélyeztetett, ahol a fiatalok háromnegyede anyagi jellegű foglalkozást űz és a külső világ érzékélményei hajszolásának szenteli magát. A polgárosodott társadalom komoly veszélybe kerül, amikor az ifjúság elhanyagolja az erkölcstan, a társadalomtan, a fajegészségtan, a bölcselet, a képzőművészetek, a vallás és a mindenségtan iránti érdeklődését.

Csak a felsőtudatos elme magasabb szintjein, amint az az emberi tapasztalás szellemi határterületén megjelenik, lelhetitek fel a tökéletes mintákkal együtt azokat a magasabb rendű fogalmakat, melyek egy jobb és maradandóbb polgárosodott társadalom felépítéséhez hozzájárulnak. A személyiség a természetéből eredően teremtői, viszont tényleges teremtőként csak az egyén benső létében működik.

A hókristályok mindig hatszögűek, de soha sincs közöttük két egyforma. A gyermekek is besorolhatók bizonyos fajtákba, de nincs közöttük két tökéletesen egyforma, még az ikrek között sem. Vannak személyiségfajták, de a személyiség mindig egyedi.

A boldogság és az öröm a benső létben gyökerezik. Igazi örömöt nem érezhettek teljesen egyedül. A magányos élet a boldogság számára végzetes. Még a családok és a nemzetek is jobban élvezhetik az életet, ha megosztják másokkal.” 111:4.4 [420]

293. A SAJÁTAKARAT SZENTESÍTÉSE

„A teremtménynek ez a választása nem jelenti a sajátakarat feladását. Ez valójában a sajátakarat végső szentesítése, a sajátakarat kiterjesztése, a sajátakarat megdicsőülése, a sajátakarat tökéletesítése; és az ilyen választás felemeli a teremtményakaratot ideigvaló jelentőségének szintjéről abba a magasabb állapotba, amelyben a teremtmény-fiú személyisége bensőséges közösséget alkot a szellem-Atya személyiségével.” 111:5.5 [421]

294. EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ IGAZÍTÓVAL

„Hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy figyeljetek az Igazító hűséges hívásának távoli visszhangjára, melyet a lelketeknek címzett! A bennetek lakozó Igazító nem állíthatja meg és lényegesen nem is változtathatja meg az időben vívott létküzdelmeiteket; az Igazító nem csökkentheti az élet nehézségeit a küzdelem világában bejárt utatok során. A bennetek lakozó isteni lény csak türelmet tanúsíthat, miközben ti az élet csatáját vívjátok, ahogyan az életet a bolygótokon megélik; de megengedhetitek, bárcsak meg is engednétek — ahogyan dolgoztok és aggódtok, ahogyan harcoltok és küzdötök — a derék Igazítónak, hogy mellettetek és értetek harcoljon. Annyira megnyugtatna és ösztökélne, annyira lenyűgözne és felajzana benneteket, ha végre megengednétek az Igazítónak, hogy folyamatosan kivetítse azt az igazi vezérlő eszmét, azt a végső célt és azt az örök rendeltetést, amely a jelenlegi anyagi világotok hétköznapi problémáival való bonyolult, fáradságos küzdelemhez kapcsolódik.

Miért nem segítetek az Igazítónak abban, hogy bemutathassa nektek mindeme fárasztó, anyagi erőfeszítések szellemi ellendarabját? Miért nem engeditek meg az Igazítónak, hogy mindenségrendi-erő lényegű szellemi igazságokkal gyarapítsa erőnléteteket a teremtménylét ideigvaló nehézségeivel való küzdelemhez? Miért nem bátorítjátok mennyei segítőtöket, hogy felvidítson benneteket azáltal, hogy tiszta képet tár elétek az egyetemes lét örök látóhatáráról, miközben ti a múló időben jelenlévő problémák kusza halmazán merengtek? Miért utasítjátok el, hogy világegyetemi nézőpontból felvilágosítson és ösztönözzön benneteket, miközben az idő hátrányai közepette küszködtök és a halandólétbeli utazásotokat nehezítő bizonytalanságok útvesztőjében bolyongtok? Miért nem engeditek meg az Igazítónak, hogy szellemivé alakítsa a gondolkodásotokat, még ha közben a földi erőfeszítések anyagi útjait is kell járnotok?” 111:7.2 [422]

295. AZ IGAZÍTÓT HÁTRÁLTATÓ NEHÉZSÉGEK

„Az Urantia felsőbbrendű emberfajtáinak létrejötte bonyolult keveredés eredménye; számos különböző eredetű emberfajta és törzs keveredései. Ez a vegyes jelleg rettenetesen megnehezíti a Nevelők dolgát abban, hogy az élet tartama alatt hatékonyan működjenek és további problémákat okoz mind az Igazítónak, mind az őrangyal-szeráfnak a halált követően. Nem is olyan régen a Szalvingtonon voltam és meghallgattam az egyik végzet-őrangyal hivatalos beszámolóját arról, hogy milyen nehézségeket okozott neki a halandó társ szolgálata. A szeráf elmondta, hogy:

»A nehézségeket nagyrészt az okozta, hogy állandó feszültség volt a rám bízott teremtmény két természete között: az igyekezet kibontakozásával az állati tunyaság állt szemben; egy felsőbbrendű nép eszményképei egy alsóbbrendű emberfajta ösztöneivel kereszteződtek; egy nagy elme fennkölt céljainak az ősi örökségből származó késztetés szegült ellen; a távlatot szemlélő Nevelő előrelátását az időbeli teremtmény rövidlátása semlegesítette; a felemelkedő lény fejlődési terveit az anyagi természet vágyai és sóvárgásai módosították; a világegyetemi értelem pislákolását a fejlődő faj vegyi-energia parancsai nyomták el; az angyalok késztetésével egy állat érzelmei álltak szemben; az értelmi képességek pallérozását az ösztön-hajlamok hiúsították meg; az egyéni tapasztalásokkal a faji szinten felgyülemlett hajlamok kerültek szembe; a legjobb célokra a legrosszabb szándék vetült; a lángelme szárnyalását a középszer nehézkessége semlegesítette; a jó kifejlődését a rossz tehetetlensége hátráltatta; a szépség művészetét a rossz jelenléte szennyezte be; az egészség pezsgését a betegség erőtlensége semlegesítette; a hit kútját a félelem mérgei szennyezték; az öröm forrását a szomorúság vizei keserítették meg; az örömteli várakozást a valóság keserűsége tette vágyálommá; az élet örömeiben állandóan jelen volt a halál szomorúságának fenyegetése. Micsoda élet, micsoda bolygón! És mégis, a Gondolatigazító állandóan jelenlévő segítségének és késztetésének köszönhetően e lélek komoly eredményeket ért el a boldogság és a sikeresség terén és mostanra eljutott a lakóvilág ítélő-termeibe.«” 111:7.4 [423]

296. MIKÉNT TESZ SZERT SZEMÉLYISÉGRE AZ IGAZÍTÓ

„És éppen ez a választási képesség, a szabad-akaratú teremtményrend világegyetemi rangjelzése az, amely az ember legnagyobb lehetőségét és legkomolyabb mindenségrendi felelősségét alkotja. A jövőbeli végleges rendű lény örök végzete az emberi akarat összeszedettségétől függ; az, hogy az isteni Igazító örök személyiséget nyer-e, a halandói szabad akarat őszinteségétől függ; az, hogy az Egyetemes Atya megalkothat-e egy új felemelkedő fiút, a halandói választás állhatatosságától függ; az pedig, hogy a Legfelsőbb Lény átélhet-e élményelvi evolúciót, a döntéssel járó cselekedetek állhatatosságától és bölcsességétől függ.” 112:5.5 [424]

297. MÁSODIK LEHETŐSÉG ADATIK A HALÁL UTÁN?

„Ha valaha is kétség merül fel azzal kapcsolatban, hogy valóban tanácsos-e valamely emberi azonosságot a lakóvilágokba emelni, akkor a világegyetemi kormányzatok mindig az adott egyén személyiségének javára döntenek; habozás nélkül minősítik fel e lelket átmeneti besorolású lénnyé és továbbra is figyelemmel kísérik a megjelenő morontia szándékot és szellemi célt. Az isteni igazságosság tehát bizonyosan érvényesül és az isteni kegyelem újabb lehetőséget kap szolgálata kiteljesítésére.

Az Orvonton és a Nebadon kormányzatai nem követelnek meg abszolút tökéletességet a halandói újraszemélyesülés világegyetemi tervének minden egyes részletében, de megkövetelik a türelmet, az elfogulatlanságot, a megértést és az irgalmas rokonszenvet, és ténylegesen gyakorolják is mindezeket. Inkább vállaljuk egy csillagrendszer-felkelés kockázatát, mintsem hogy felvállaljuk annak veszélyét, hogy megfosszunk az evolúciós világból származó, küzdő halandók közül akár csak egyet is a felemelkedői létpálya befutásának örök örömétől.

Ez távolról sem jelenti azt, hogy az emberi lények egy második lehetőséget kapnak azt követően, hogy elutasították az elsőt. De azt jelenti, hogy minden sajátakarattal bíró lénynek igazi lehetőség adatik arra, hogy egyértelmű, tudatos és végleges döntést hozzon. A világegyetemek független Bírái egyetlen olyan lényt sem fosztanak meg személyiségi rendjétől, aki végérvényesen és teljesen meg nem hozta az örök döntést; az emberi léleknek teljes és bőséges lehetőséget kell kapnia, és meg is kapja, igaz szándékának és valódi céljának kimutatására.” 112:5.7 [425]

298. A NAGY MORONTIA VÁLTOZÁS

„És amint a Jerusem valamelyik lakóvilágán felébredtek, olyannyira kicserélődtök, a szellemi átalakulás olyan nagy mértékű lesz, hogy ha nem lenne veletek a Gondolatigazítótok és a végzet-őrangyal, akik oly ügyesen áthidalják az új világbeli új életetek és az első-világbeli régebbi életetek közötti különbséget, akkor kezdetben nehézséget okozna nektek az új morontia tudat összekapcsolása az előző azonosságotok feltámadó emlékével. A személyes sajátlényeg folytonosságától eltekintve a halandói élet nagy része először csak egy ködös és zavaros álomnak tűnne. Idővel azonban sok halandói képzettársítás kitisztul.” 112:5.21 [426]

299. AZ IGAZÍTÓVAL VALÓ EGGYÉ KAPCSOLÓDÁS

„A Gondolatigazítóval való eggyé kapcsolódás olyan örökkévaló, tényleges jegyekkel ruházza fel a személyiséget, amelyek előzőleg csak magvábanvalók voltak. Ezen új képességek között megemlíthetők: az isteniség-minőség rögzülése, a múltbéli-örökkévalósági tapasztalás és emlékezet, a halhatatlanság, és a korlátozott potenciálú abszolútság egyik szakasza.

Az ideigvaló alakban átélt földi pályátok befutását követően egy jobb világ területén fogtok felébredni, és végre örökre egyesültök a hűséges Igazítótokkal. És ez az eggyé kapcsolódás az Isten és ember eggyé válásának rejtelmét, a véges-teremtményi fejlődés rejtélyét alkotja, de mindörökre igaz érvénnyel. Az eggyé kapcsolódás Aszendington szent szférájának titkát képezi, és az Istenség szellemével való eggyé kapcsolódást átélt teremtmények kivételével egyetlen teremtmény sem foghatja fel ama tényleges értékek igazi jelentését, amelyek akkor egyesülnek, amikor az idő teremtményének azonossága mindörökre eggyé válik a paradicsomi Istenség szellemével.” 112:7.1 [427]

300. A HALANDÓ BETELJESÜLÉS NAGYSZERŰSÉGE

„Úgy hisszük, hogy az Igazítóval eggyé kapcsolódott halandók végleges rendű társaikkal együtt arra rendeltettek, hogy valamilyen formában közreműködjenek az első külső térszint világegyetemeinek igazgatásában. Szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy e hatalmas galaxisokból egykor majd lakott világegyetemek lesznek. És arról is teljesen meg vagyunk győződve, hogy a majdani világegyetemek irányítói között ott lesznek a paradicsomi végleges rendű lények is, akiknek természete a teremtmény és a Teremtő társulásának mindenségrendi következménye.” 112:7.1 [428]7

„Való igaz, hogy ti halandók földi, állati eredetűek vagytok; testetek valóban porból vétetett. De ha tényleg akarjátok, ha valóban vágytok rá, akkor az idők öröksége bizton a tiétek lesz, és egykor majd igaz jellemetek szerint fogtok szolgálni a világegyetemekben — úgy, mint a tapasztalás Legfelsőbb Istenének gyermekei, mint az összes személyiség paradicsomi Atyjának isteni fiai.” 112:7.19 [429]

301. AZ ŐRANGYAL NEM MÍTOSZ

„Az őrangyalokról szóló tanítás nem hitrege; az emberi lények meghatározott csoportjai ténylegesen is rendelkeznek személyes angyalokkal. Ez a felismerés közöltetett, amikor Jézus a mennyország gyermekeiről szólva a következőket mondta: »Ügyeljetek, hogy eme kicsinyek közül egyre se tekintsetek megvetéssel, mert mondom nektek, az ő angyalaik mindenkor látják az Atyám szellemének jelenlétét.«” 113:1.1 [430]

„Az őrangyal szeráf segédkező személyisége, az emberben lakozó Igazító Isten-jelenléte, a Szent Szellem körön belüli tevékenysége és az Igazság Szellemének Fiú-tudata mind istenien kapcsolódik szellemi-segédkezési tartalmas egységbe a halandói személyiségben, illetőleg annak érdekében. Bár ezek a mennyei hatások különböző forrásból származnak és különböző szinteken működnek, mégis a Legfelsőbb Lény homályba burkolózó és kifejlődő jelenlétébe, mint szerves egységbe rendeződnek.” 113:4.6 [431] Mt. 18:10 [432]

302. A BETELJESÜLÉS TARTALÉKOS ALAKULATA

„A beteljesülés tartalékos alakulata a világ ügyeinek emberfeletti igazgatásához különleges szolgálatra felvett, élő férfiakból és nőkből áll. E testület az egyes nemzedékekből származó olyan férfiakból és nőkből alakul, akiket a teremtésrész szellemigazgatói választottak ki annak érdekében, hogy segítsék az evolúciós világokon élő idő-gyermekek irgalmas és bölcs szolgálatának vitelét. A felemelkedési tervekben rögzített feladatok végrehajtásában általános gyakorlat az, hogy azon nyomban felveszik a sajátakarattal rendelkező, halandó teremtményekkel a kapcsolatot, mihelyt a halandók e felelősség vállalására képessé és a bizalomra méltóvá válnak. Ennek megfelelően, amint e férfiak és nők elegendő elmebeli felfogóképességgel, megfelelő erkölcsi szinttel és kellő szellemi beállítottsággal rendelkezve az ideigvaló cselekvés mezejére lépnek, rövidesen beosztják őket mint emberi kapcsolattartókat, halandó segítőtársakat a bolygón szolgáló személyiségek megfelelő mennyei csoportjába.

Amint emberi lényeket a bolygó beteljesülésének védelmezői közé választanak, amint ezek az emberi lények kulcsfontosságú egyénekké válnak azokban a tervekben, melyeket a világ irányítói végrehajtanak, akkor a bolygó szeráfjainak vezetője jóváhagyja átmeneti felvételüket a szeráfi testületbe és személyes végzet-őrangyalt rendel e halandó tartalékosok mellé. Minden tartalékosnak öntevékeny Igazítója van, és a többségük már az értelmi fejlődés és a szellemi előrelépés felsőbb mindenségrendi köreiben működik.” 114:7.1 [433]

„(A világegyetem-tudatos létpolgárokból álló mindenségrendi tartalékos testület állománya az Urantián ma több mint ezer olyan halandóból áll, akiknek mindenségrendi létpolgárságával összefüggő szellemi rálátása messze meghaladja a földi lakhelyük határait, nekem azonban tilos nyilvánosságra hoznom az élő emberi lényekből álló eme különleges csoport működésének valódi természetét.)” 114:7.13 [434]

303. AZ URANTIA NEM A KOZMOSZ ÁRVÁJA

„Elszigetelt világotokról nem feledkeztek meg a világegyetemi tanácsokban. Az Urantia nem valamiféle mindenségrendi árva, melyet bűn bélyegzett meg és amelyet lázadás vágott el az isteni gondviseléstől. Az Uverszától a Szalvingtonig és egészen a Jerusemig, sőt még a Havonában és a Paradicsomon is mindenki tudja, hogy itt vagyunk; és titeket halandókat, az Urantia mai lakóit éppoly szeretőn óvnak és éppoly hűségesen gondoskodnak rólatok, mintha a szférát sohasem árulta volna el hűtlen Bolygóherceg, sőt így még inkább. Örökkön igaz, hogy »maga az Atya szeret titeket.«” 114:7.17 [435]

304. VÉGES ÉS EVOLÚCIÓS ISTENSÉG

„Ha az ember felismerné, hogy a Teremtői — közvetlen feljebbvalói — amellett, hogy isteniek, végesek is, és hogy az idő és tér Istene fejlődő és nem-abszolút Istenség, akkor az időleges egyenlőtlenségekből eredő következetlenségek többé már nem lennének vallási szempontból alapvető és látszólagos ellentmondások. A vallásos hit többé nem alacsonyodna le a szerencsések önelégültségének támogatására, mely eközben csak arra szolgál, hogy a sztoikus beletörődésben megerősítse a társadalmi nélkülözés szerencsétlen áldozatait.

A Havona páratlanul tökéletes szféráit vizsgálva egyszerre tűnik ésszerűnek és okszerűnek, hogy mindez egy tökéletes, végtelen és abszolút Teremtő munkája. Azonban ugyanez az érv és következetesség arra kényszerít minden őszinte lényt, hogy az urantiai zavarokat, tökéletlenségeket és igazságtalanságokat szemlélve arra a következtetésre jusson, hogy a ti világotokat olyan Teremtők alkották meg és irányították, akik nem érték el az abszolút szintjét, akik végtelenelőttiek és a tökéletestől különbözők voltak.” 116:0.1 [436]

„De a helyi világegyetemek az igazi kutatóállomások, ahol kidolgozzák az elme-kísérleteket, a csillagrendszertani küldetéseket, az isteniségi kibontakozásokat és azokat a személyiségfejlődéseket, amelyek, miután mindenségrendi értelemben teljessé váltak, azokat a tényleges alapokat alkotják, melyeken a Legfelsőbb végrehajtja az istenségi evolúciót tapasztalásban és tapasztalás révén.” 116:4.7 [437]

305. A SZELLEM URALMA

„Az evolúciós felsőbb-világegyetemekben az energia-anyag a meghatározó, kivéve a személyiség területeit, ahol is az elme közvetítésével a szellem küzd az uralomért. Az evolúciós világegyetemek célja az energia-anyag legyőzése az elme révén, az elme és a szellem összehangolása, és mindezek a személyiség alkotó és egyesítő jelenlétében történnek. A személyiség vonatkozásában így rendelődnek alá a fizikai rendszerek; így rendelődnek mellé az elmerendszerek; és így válnak irányítóvá a szellemrendszerek.” 116:6.1 [438]

306. A NAGY VILÁGEGYETEM ÉLŐ SZERVEZET

„A nagy világegyetem nem pusztán pazar fizikai, fenséges szellemi és értelmi jelentőségű anyagi teremtésösszesség, hanem nagyszerű és érzékenyen viselkedő élő szervezet is. Tényleges élet lüktetése szövi át az együttrezgő mindenségrend hatalmas teremtésösszességének rendszerét. A világegyetemek fizikai valósága a Mindenható Legfelsőbb felfogható valóságát jelképezi; és ezt az anyagi és élő szervezetet értelemkörök hatják át, éppen úgy, ahogy az emberi testet érzőideg-hálózat járja át. Ezt a fizikai világegyetemet olyan energiapályák hálózzák be, melyek eredményesen hozzák mozgásba az anyagi teremtésösszességet, éppen úgy, ahogy a hasznosítható tápenergia-részek az emberi testet táplálják és ellátják energiával a keringési rendszerben. A hatalmas világegyetem sincs híján olyan nagyszerű felügyeleti összhangteremtő központoknak, melyek az emberi szervezet kifinomult vegyi szabályozórendszeréhez hasonlíthatók. Bárcsak ismernétek valamennyire az erőtér-központok természettanát, akkor a lényegi hasonlatosságot felhasználva sokkal többet mondhatnánk el a fizikai világegyetemről.” 116:7.1 [439]

307. A LEGFELSŐBB ISTEN

„Ha az összes nagy világegyetemi lény függő értelemben megélné az Isten akaratát a maga teljességében, akkor a tér-idő teremtésösszességben beköszöntene a fény és élet korszaka, és ekkor a Mindenható, a Felsőség istenségi potenciálja a Legfelsőbb Isten isteni személyiségének megjelenésében ténylegessé válna.” 117:0.2 [440]

„A Legfelsőbb a fizikai összhang szépsége, az értelmi jelentéstartalom igazsága és a szellemi érték jósága. Ő az igazi siker édessége és a soha véget nem érő fejlődés öröme. Ő a nagy világegyetem mindent átható lelke, a véges mindenségrend tudatossága, a véges valóság beteljesülése és a teremtői-teremtményi tapasztalás megszemélyesülése. Az egész jövőbeli örökkévalóságban a Legfelsőbb Isten fejezi ki a sajátakarat alapú tapasztalás valóságát az Istenség háromsági kapcsolataiban.” 117:1.1 [441]

„A Legfelsőbb nem más, mint Isten-az-időben; ő a titka a teremtmények időbeli fejlődésének; ő a nem teljes jelen meghódítása és a tökéletesedő jövő beteljesítése is. És minden véges növekedés végső gyümölcsei pedig: a személyiség egyesülő és alkotó jelenléte erejénél fogva az elmén keresztül és a szellem révén szabályozottak. Mindeme növekedés kiteljesedő következménye pedig a Legfelsőbb Lény.” 117:2.1 [442]

308. VISZONYUNK A LEGFELSŐBB LÉNYHEZ

„A véges bölcselet egyik legérdekesebb kérdése a következő: A Legfelsőbb Lény vajon a nagy világegyetem fejlődésére adott válaszként ténylegesül vagy éppen hogy a Legfelsőbb fokozatos megjelenésének eredménye a véges mindenségrend fokozatos fejlődése? Vagy lehetséges-e, hogy fejlődésüket tekintve e kettő egymással kölcsönösen összefügg? Lehetséges-e, hogy az egyik a másiknak fejlődési ellentettje, s az egyik kiváltja a másik növekedését és viszont? Egy dologban biztosak vagyunk: A teremtmények és a világegyetemek, legyenek azok felsőbbrendűek vagy alsóbbrendűek, a Legfelsőbben fejlődnek, és fejlődésük során a jelen világegyetemi kor teljes véges tevékenységének egyesített összessége megjelenik. Ez pedig a Legfelsőbb Lény, a Legfelsőbb Isten mindenható hatalmának kifejlődése minden személyiség számára.” 117:2.9 [443]

„A Legfelsőbbön, mint isteni csatornán áramlik a trioditák alkotó végtelensége, amely a tér csillagrendszertani körképévé szilárdul, s amely előtt az idő tündökletes személyiség-színműve lezajlik: a szellem az elme közreműködésével meghódítja az energia-anyagot.

Jézus azt mondta: »Én vagyok az élő út,« és valóban ő az öntudat anyagi szintjéről az Isten-tudat szellemi szintjére vezető élő út. És pontosan úgy, ahogy ő az egyéntől az Istenhez felfelé vezető ezen élő út, úgy a Legfelsőbb a véges tudattól a tudat érzékfeletti lényegéhez, sőt az abszonit látásmódhoz vezető élő út.” 117:3.2 [444]

309. A VÉGES ISTEN

„Ahogy mi a teremtmény-teremtésnek az elismertségbeni tökéletesedés és az isteniségi létezés elérése érdekében folytatott végeláthatatlan küzdelmét látjuk, kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy e véget nem érő erőfeszítések a Legfelsőbbnek az isteni ön-kiteljesítés iránti szüntelen küzdelmét mutatják. A Legfelsőbb Isten maga a véges Istenség, és ezért a szó szoros értelmében neki kell megoldania a véges lényegű problémákat. A mi küzdelmeink az időbeli hányattatásaink során a tér evolúciójában nem mások, mint az ő azon erőfeszítései, hogy önmaga valóságát megjelenítse és fennhatóságát kiteljesítse abban a tevékenységi körben, amelyet kifejlődő természete a lehetőségek legkülső határáig tágít.

A Legfelsőbb szerte a nagy világegyetemben a kifejeződésért küzd. Isteni fejlődése arányban áll a minden létező személyiség bölcsesség-megnyilvánulásával. Amint egy emberi lény az örök továbbélést választja, ő is a végzet társteremtőjévé lesz; és e felemelkedő halandó életében a véges Isten már több lehetőséget talál az ön-kiteljesítésre és az élményelvi fennhatósága kiteljesítésére. De ha a teremtmény elutasítja az örök létpályát, akkor a Legfelsőbbnek az e teremtmény döntései által meghatározott része elkerülhetetlen késedelmet szenved, olyan veszteséget, melyet helyettesítő vagy párhuzamos tapasztalásnak kell ellensúlyoznia; ami pedig a nem túlélő személyiségét illeti, az szétoszlik a teremtés mindent átható lelkében, a Legfelsőbb Istenségének részévé válik.” 117:4.1 [445]

310. RÉSZEI VAGYUNK A LEGFELSŐBBNEK

„És a döntés ugyanúgy vár mindegyikőtökre, miként egyszer mi mindannyiunkra várt: Elhagyod-e az idő Istenét, aki oly nagy mértékben függ a véges elme döntéseitől? Elhagyod-e a világegyetemek Legfelsőbb személyiségét az állati visszamaradottságot mutató nemtörődömség miatt? Elhagyod-e az összes teremtmény nagytestvérét, aki oly nagy mértékben függ minden egyes teremtménytől? Megengedheted-e magadnak, hogy a meg-nem-valósult területére lépj, mikor előtted a világegyetemi létpálya magával ragadó látóhatára — a paradicsomi Atya isteni felfedezése és a Felsőség Istenének keresésében és alakításában való isteni részvétel?” 117:4.13 [446]

311. A TEREMTÉS MINDENT ÁTHATÓ LELKE

„A nagy Legfelsőbb nem más, mint a nagy világegyetem mindent átható mindenségrendi lelke. Őbenne istenségien tükröződnek a mindenségrend minőségjegyei és mennyiségei; az ő istenségi természete alkotja az összes teremtmény-Teremtő természete teljes hatalmasságának részekből kirakott képét szerte a fejlődő világegyetemekben. És a Legfelsőbb egyúttal ténylegessé váló Istenség is, aki egy kiteljesedő világegyetemi célt hordozó, alkotó akarattal bír.” 117:5.1 [447]

312. A VÉGLEGESRENDŰEK ÉRZÉKFELETTI LÉNYEGŰVÉ ALAKULÁSA

„Az ember kifejlődő, halhatatlan lelke, az anyagi elme és az Igazító együttes alkotása, mint olyan feljut a Paradicsomra, és azt követően, amint meghívást kap a Végleges Testületbe, váratlanul ráhangolódik az Örökkévaló Fiú szellem-gravitációs körére egy olyan tapasztalási eljárás segítségével, melyet a véglegesrendűek érzékfeletti lényegűvé alakításának neveznek. Az ilyen véglegesrendűek így elfogadható jelöltekké válnak arra, hogy a Legfelsőbb Istent személyiségekként tapasztalásilag megismerjék. És amint e halandó értelmes elmék a Végleges Testület rejtett, jövőbeli megbízatásaik során eljutnak a szellemi létezés hetedik szintjére, akkor e kettős elmék háromságivá lesznek. E két összehangolódott elmét, az emberit és az istenit, megdicsőíti a később ténylegesen is megjelenő Legfelsőbb Lény élményelvi elméjével végbemenő egyesülés.” 117:5.3 [448]

313. A LEGFELSŐBB ISTEN A MI EVOLÚCIÓS ANYÁNK

„Minden ember, akiben lélek fejlődik, a szó szoros értelmében evolúciós fia az Atya Istennek és az Anya Istennek, a Legfelsőbb Lénynek. De mindaddig, amíg a halandó ember lelkében nem tudatosul isteni öröksége, addig az Istenséggel való rokonság bizonyságáról hitet kell tennie. Az emberi élet-tapasztalás nem más, mint egy mindenségrendi védőburok, amelyben a Legfelsőbb Lény világegyetemi adományai és az Egyetemes Atya világegyetemi jelenléte (melyek egyike sem személyiség) együtt kifejlesztik az idő-morontia lelket és a világegyetemi végzetű és örök segédkezésre vállalkozó emberi-isteni végleges rendűi jellemet.” 117:6.8 [449]

314. VISZONYUNK A LEGFELSŐBBHÖZ

„A Legfelsőbb nem végleges, viszont vélhetően magába foglalja a végtelenségnek azt a fajta teljességét, amelyet egy véges teremtmény valaha is ténylegesen megérthet. A Legfelsőbbnél többet megérteni annyi, mint a végesnél többnek lenni!” 117:6.19 [450]

„Az ember felfedezheti az Atyát a szívében, de a Legfelsőbbet az összes többi ember szívében kell keresnie; és amint az összes teremtmény tökéletesen kinyilvánítja a Legfelsőbb szeretetét, akkor válik a Legfelsőbb minden teremtmény számára világegyetemi ténylegességgé. És ez nem más, mint egy másik megfogalmazása annak, hogy a világegyetemek belépnek a fény és élet korszakába.” 117:6.23 [451]

„De egyetlen, Istent ismerő halandó sem lesz magányos a mindenségrendbeli útján, mert tudja, hogy az úton minden egyes lépés megtételekor az Atya ott halad mellette, míg maga az út, melyen jár valójában a Legfelsőbb jelenléte.” 117:6.27 [452]

315. A LEGFELSŐBB ISTEN, MAJD A VÉGLEGES ISTEN

„E jövőbeli, tökéletessé tett nagy világegyetem nagyon nagy mértékben különbözni fog a maitól. Nyoma sem lesz már a tér-galaxisok szervezéséhez kapcsolódó izgalmas kalandoknak, az idő bizonytalan világain való élet-megtelepítési folyamatoknak, és az összhang kifejlődésének az őskuszaságból, a szépség kifejlődésének a magvábanvalókból, az igazság kifejlődésének a jelentéstartalmakból és a jóság kifejlődésének az értékekből. Az idő-világegyetemek ekkorra már beteljesítették véges végzetüket! És talán egy időre nyugalom lesz, nyugalom az evolúciós tökéletesedés érdekében folytatott korszakos küzdelemtől. De nem sokáig! A Végleges Isten megjelenő Istenségének talánya minden bizonnyal és elkerülhetetlenül olyan kihívást fog jelenteni a végleges rendű világegyetemek tökéletessé vált létpolgárainak, mint amilyet küzdelmes evolúciós elődeiknek egykor a Legfelsőbb Isten keresése jelentett. A mindenségrendi végzet függönye újra felgördül és láttatni engedi az Egyetemes Atya megtalálása érdekében a teremtményi tapasztalás véglegességét jelentő új és magasabb szinteken folytatandó, hívogató abszonit kutatás érzékfeletti fényét.” 117:7.17 [453]

316. AZ IGAZSÁG IDŐTLEN

„A dolgok az időhöz kötöttek, az igazság viszont időtlen. Minél több igazságot ismertek meg, annál inkább magatok is igazzá váltok, annál többet megérthettek a múltból és annál többet felfoghattok a jövőből.

Az igazság megingathatatlan — mindörökre mentes minden átmeneti hányattatástól, jóllehet sohasem halott és merev, mindig rezgő és megfelelő — sugárzóan eleven. Ám amint az igazság tényhez kötődik, akkor mind az idő, mind a tér befolyásolja a jelentéstartalmát és kölcsönös összefüggésbe hozza annak értékeit. A tényhez kapcsolt igazság eme valóságai fogalmakká válnak és ennek megfelelően a viszonylagos mindenségrendi valóságok szintjére süllyednek.

A Teremtő abszolút és örök igazságának és a véges és időleges teremtmény tényszerű tapasztalásának összekapcsolódása a Legfelsőbb új és megjelenő értékét hozza létre. A Legfelsőbb fogalma alapvető fontosságú az isteni és nem változó túlvilágnak a véges és folyton változó innenvilággal való összehangolásában.” 118:3.2 [454]

317. ISTEN MINDENHATÓSÁGA ÉS MINDENTEVŐSÉGE

„Az Istenség mindenhatósága nem jelent egyúttal hatalmat a meg-nem-tehető megtételére. A tér-idő keretei között és a halandói megértés értelmi vonatkoztatási pontjából nézve még a végtelen Isten sem képes a kört négyszögesíteni vagy eredendően jó rosszat alkotni. Isten nem képes nem-istenszerű dolgot tenni. A bölcseleti fogalmak efféle ellentmondása a nemléttel egyenértékű, és egyúttal azt is jelenti, hogy így semmi sem teremtődik. Egy személyiségjegy nem lehet egyszerre Istenszerű és nem-istenszerű. Az összeférhetőség az isteni hatalom eredendő sajátsága. És mindez abból a tényből ered, hogy a mindenhatóság nem csak saját természettel rendelkező dolgokat teremt, hanem minden dolog és lény természetének is ez a forrása.” 118:5.1 [455]

„Isten ténylegesen mindenható, de nem mindenben tevékeny — nem személyesen ő cselekszik meg mindent, amit megcselekszenek. A mindenhatóság magában foglalja a Mindenható Legfelsőbb és a Legfelsőbb Lény hatalom-potenciálját, de a Legfelsőbb Isten saját akaratából véghezvitt cselekedetei nem a Végtelen Isten személyes tettei.

Az elsődleges Istenség mindentevőségét hirdetni egyet jelentene a közel egymillió paradicsomi Teremtő Fiú előjogaitól való megfosztásával, nem is szólva a velük együtt alkotó munkát végző segédek különféle rendjeinek megszámlálhatatlan sokaságáról. A teljes világegyetemben mindössze egyetlen okozatlan Ok van. Minden más ok ennek az egyetlen Első Nagy Oknak és Középpontnak a származéka. És e bölcselet egyetlen elemében sem sérti a hatalmas világegyetem szerte létező Istenség-gyermekek miriádjainak szabad-akaratát.” 118:6.1 [456]

318. A LEGFELSŐBB ISTEN ÉS A GONDVISELÉS

„A Legfelsőbb Isten nem más, mint az összes világegyetemi tapasztalás megszemélyesülése, az összes véges fejlődés összpontosulása, az összes teremtményi valóság kiteljesedése, a mindenségrendi bölcsesség betetőzése, az idő-galaxisok összarányos szépségének megtestesülése, a mindenségrendi elme-jelentéstartalmak igazsága és a legfelsőbb szellemértékek jósága. És a Legfelsőbb Isten az örök jövőben e számos véges sokféleséget egyetlen élményelvi jelentéstartalommal bíró egésszé fogja majd össze, éppen úgy, ahogy most lételvi egységet alkotnak ezek az abszolút szinteken a paradicsomi Háromságban.”

„A gondviselés nem azt jelenti, hogy Isten minden dolgot az érdekünkben és előre eldöntött. Isten túlságosan is szeret bennünket ahhoz, hogy ilyet tegyen, mert ez nem lenne más, mint mindenségrendi zsarnokság. Az ember viszonylagos döntési szabadsággal rendelkezik. Az isteni szeretet olyan vaksi ragaszkodásnak sem tekinthető, mellyel az Isten ember-gyermekeit babusgatná és kényeztetné.” 118:9.9 [457]

„Az Isteneknek sajátosságaik vannak, a Háromságnak azonban rendeltetési céljai, és miként a Háromság, a gondviselés maga is egy rendeltetés, a világegyetemek mindensége személyestől-különböző felügyeletének összetett működése, mely a Mindenható hatalmában összegződő Hétszeresnek az evolúciós szintjeitől az Istenség Véglegességének tapasztalás-meghaladó területein is túl terjed.” 118:10.4 [458]

319. A GONDVISELÉSRŐL ALKOTOTT HELYTELEN FOGALMAK

„Mindazonáltal az Atya mint személy bármikor megváltoztathatja a mindenségrendi események sodrát az Isten akaratának megfelelően, az Isten bölcsességével összhangban és az Isten szeretetétől hajtva.

De amit az ember gondviselésnek hív az túl gyakran az ő saját képzeletének terméke, a valóban véletlenszerű körülmények összekapcsolása. Ugyanakkor van valódi és megjelenő gondoskodás a világegyetem-lét véges területén, létezik a tér energiáinak, az idő mozgásának, az értelmes elme gondolatainak, a jellem eszményképeinek, a szellemi természet vágyainak és a fejlődő személyiségek céltudatos, saját akaratán alapuló cselekedeteinek igaz és ténylegessé váló összefüggésrendszere. Az anyagi területek körülményei véglegesen és véges értelemben szervesen beépülnek a Legfelsőbb és a Végleges összefonódó jelenlétébe.” 118:10.6 [459]

„Az evolúciós világokon alkalmanként eluralkodó, meglepően váratlan körülmények egy része a Legfelsőbb fokozatosan kiemelkedő jelenlétének, az ő jövőbeli világegyetemi tevékenységei ízelítőjének köszönhető. A halandó teremtmény által gondviselésnek minősített dolgok többsége valójában nem az; a halandói megítélés helyességét nagymértékben korlátozza az életkörülmények igazi jelentéstartalmaiba kellő mélységben való betekintés képességének hiánya. A halandó teremtmény által jó szerencsének tekintett dolgok nagy része valójában inkább balszerencsének minősíthető; az emberre rámosolygó szerencse a legnagyobb emberi sorscsapás lehet, ha az illetőt meg nem érdemelt pihenéshez és anyagi javakhoz juttatja; a szenvedő halandóra megpróbáltatásokat halmozó torz végzet látszólagos kegyetlensége a valóságban az éretlen személyiség lágy vasát az igazi jellem edzett acéljává nemesítő tűzként viselkedhet.” 118:10.9 [460]

„Amikor az ember az életkörülményeibe való gondviselői beavatkozásért imádkozik, akkor az imájára érkező válasz sok esetben az ő saját megváltozott viszonulása az élethez. A gondviselés azonban nem szeszélyes, és nem is valószínűtlen vagy varázslatos dolog. A gondviselés a véges világegyetemek nemes fenségének lassú, de biztos megjelenése, amelyeknek fenséges jelenlétét a fejlődő teremtmények alkalmanként érzékelhetik a saját világegyetemi fejlődésükben is. A gondviselés a tér galaxisainak és az idő személyiségeinek határozott és magabiztos menetelése az örökkévalósági célok felé, először a Legfelsőbben, majd a Véglegesben és végül talán az Abszolútban. És a végtelenségben — úgy hisszük — ugyanez a gondviselés van jelen, és ez nem más, mint a paradicsomi Háromság azon akarata, cselekedet-összessége és célja, mely az egymásra következő világegyetemek mindenségrendi látképét folytonos változásra készteti.” 118:10.23 [461]

320. MIHÁLY ALÁSZÁLLÁSAI

„Csaknem egymilliárd urantiai évet vett igénybe Mihály alászállási küldetéseinek teljesítése és a maga alkotta világegyetem feletti legfőbb hatalmának végleges kiépítése. Mihály teremtőnek született, intézőnek tanult, végrehajtónak készítették fel, de megkövetelték tőle, hogy a főhatalmát tapasztalás útján szerezze meg. És a kicsiny világotok így vált ismertté az egész Nebadonban, ahol Mihály teljesítette tapasztalásszerző küldetését, mely tapasztalást minden paradicsomi Teremtő Fiútól megkövetelik, mielőtt a maga alkotta világegyetem korlátlan irányítását és vezetését megkapná. Ahogyan felfelé emelkedtek a helyi világegyetemben, egyre többet fogtok megtudni a Mihály előző alászállásaihoz kapcsolódó személyiségi eszményképekről.

A teremtett lényekként való alászállásai teljesítésével Mihály nem csak megalapozta saját főhatalmát, hanem a Legfelsőbb Isten kibontakozó hatalmát is megnövelte. Ezen alászállások során a Teremtő Fiú nem csak a teremtményszemélyiség különféle természeteinek alászálló felfedezéséhez fogott hozzá, hanem a paradicsomi Istenségek különböző akaratait is kinyilatkoztatta, akiknek rendezett egysége, amint azt a Legfelsőbb Teremtők kinyilatkoztatták, a Legfelsőbb Lény akaratának megmutatkozása.” 119:8.2 [462]

„E hét megtestesülés teljesítése Mihály legfelsőbb főhatalmának felszabadulását és a korlátlan hatalom lehetőségének megteremtését eredményezte a Nebadonban. Mihály egyik alászállása alkalmával sem nyilatkoztatta ki a Legfelsőbb Istent, de a hét alászállás összességében a Legfelsőbb Lény új, nebadoni kinyilatkoztatását jelenti.” 119:8.5 [463]

321. AZ URANTIA – ÉRZELMI KEGYHELY

„Az Urantia az egész Nebadon érzelmi kegyhelye, a tízmillió lakott világ legfontosabbika, a halandói otthona Krisztus Mihálynak, az egész Nebadon urának, a birodalmak Melkizedek szolgálójának, a csillagrendszeri megmentőnek, az ádámi megváltónak, a szeráfi társnak, a felemelkedő szellemek társának, a morontia fejlődés előmozdítójának, a halandói testhez hasonló alakban élt Ember Fiának és az Urantia Bolygóhercegének. És a beszámolóitok igazat állítanak, amikor ugyanennek a Jézusnak azt az ígéretét hirdetik, hogy egykor visszatér még az utolsó alászállásának világára, a Kereszt Világára.” 119:8.8 [464]

IV. rész: Jézus élete és tanításai

IV. RÉSZ: JÉZUS ÉLETE ÉS TANÍTÁSAI

322. A MEGTESTESÜLÉS REJTÉLYE

„És így Mihály bizonyos méltatlan gyermekeit, akik megvádolták a Teremtő-atyjukat azzal, hogy önzőn törekszik az uralkodásra és a magukévá tették a gyanút, hogy a Teremtő Fiú önkényesen és zsarnokian tartatik meg a hatalomban az engedelmes teremtmények megtévesztett világegyetemének esztelen hűsége folytán, őket tehát mindörökre elhallgattatja és zavarba hozza és kiábrándítja az az önzetlen szolgálatban eltöltendő élet, melyet az Isten Fia az Ember Fiaként most megkezdett — mindvégig alávetve magát »a paradicsomi Atya akaratának«.

De félreértés ne essék; Krisztus Mihály, noha valóban kettős eredetű lény volt, nem volt kettős személyiség. Ő nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. És ő mindig is az az egyesített lény volt. Az egyetlen fejlődési tényező az ilyen felfoghatatlan viszonyban az volt, hogy (az emberi elme révén) fejlődési-öntudatos módon felismerte és megértette az Isten és ember voltának e tényét.

Krisztus Mihály nem fokozatosan vált Istenné. Isten nem Jézus földi életének valamely meghatározó pillanatában vált emberré. Jézus Isten és ember volt — mindig, sőt mindörökké. És ez az Isten és ez az ember egykor és ma is egy, pontosan úgy, ahogy a három lény paradicsomi Háromsága is a valóságban egy Istenség.

Soha ne hagyjátok figyelmen kívül azt a tényt, hogy a Mihály-féle alászállás legfelsőbb szellemi célja az volt, hogy kiteljesítse az Istenről szóló kinyilatkoztatást.” 120:4.1 [465]

323. JÉZUS ÖRÖKÖLT TERMÉSZETE

„Jézus az emberi természete szokatlan szelídségének és bámulatos rokonszenvező-megértő jellemvonásának jelentős részét az apjától örökölte; a nagy tanítói tehetségét és a jogos felháborodásra való erőteljes képességét az anyjától kapta. A felnőttkori környezetére való érzelmi megnyilvánulásaiban Jézus egyszer az apjához hasonlított, elmélyülten gondolkozó és istenimádatra hajló volt, néha pedig nyilvánvaló szomorúság jellemezte; de többnyire az anyja derűlátó és határozott természete szerint tekintett a dolgokra. Mindent egybevetve úgy alakult, hogy Mária alkata érvényesült az isteni Fiú létpályáján, amint felnőtt és megtette a felnőttkori életének nagy jelentőségű lépéseit. Némely részletben Jézust a szülei jegyeinek keveréke jellemezte; más téren az egyikük vonásait mutatta, szemben a másikéval.” 122:5.3 [466]

324. JÉZUS SZÜLETÉSE

„Mária egész éjszaka olyan nyugtalan volt, hogy egyikük sem aludt valami sokat. Hajnalra a szülési fájások már elég erősek voltak, és délben, Kr.e. 7. augusztus 21-én, útitársnői szíves segédkezése mellett Mária fiúgyermeket szült. A názáreti Jézus megszületett a világra, azokba a ruhákba öltöztették őt, melyeket Mária magával hozott számítva az ilyen eshetőségre, és a gyermeket a közeli jászolban helyezték el.” 122:8.1 [466] Lk. 2:6,7 [374]

325. JÉZUS MEGÉRKEZIK AZ IGAZÍTÓ

„Valamivel több mint egy évvel a Názáretbe való hazatérés után a gyermek Jézus eljutott az első személyes és őszinte erkölcsi döntésének korszakába; és beléköltözött egy Gondolatigazító, a paradicsomi Atya isteni ajándéka, mely egykor Makiventa Melkizedeknél szolgált és nála szerzett működési tapasztalatot a halandói húsvér testhez hasonló alakban élő halandó-feletti lény megtestesülésével kapcsolatosan. Erre az eseményre Kr.e. 2. február 11-én került sor. Jézus nem volt jobban tudatában az isteni Nevelő megérkezésének, mint az a millió és millió gyermek, akik e napot megelőzően és azóta hasonlóképpen megkapták e Gondolatigazítókat, hogy az elméjükben lakozzon és ott ezen elmék végleges szellemivé lényegítésén és a fejlődő, halhatatlan lelkük örökkévaló továbbélésén munkálkodjon.” 123:2.1 [467]

326. JÉZUS IMÁI ÉS AZ EBBŐL FAKADÓ GONDOK

„Ebben az évben Józsefnek és Máriának gondjai támadtak Jézussal az ő imái miatt. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy igencsak úgy beszéljen az ő mennyei Atyjához, ahogy Józsefhez, a földi atyjához is beszélt. Az Istenséggel való fennköltebb és tisztelettudóbb beszédmódoktól való ezen eltávolodás egy kissé meghökkentette a szülőket, különösen Jézus anyját, de nem tudták meggyőzni a gyermeket arról, hogy változtasson ezen; úgy mondta az imákat, ahogy tanították neki, mely után azonban ragaszkodott ahhoz, hogy »beszélgessek egy kicsit a mennyei Atyámmal«.” 123:3.6 [468]

327. JÉZUS MŰVÉSZI TÖREKVÉSEI ÉS AZ EZZEL JÁRÓ GONDOK

„De ismét csak bajt okozott a tanodában az, amikor a gyengébb tanulók egyike felfedezte Jézusnak a tanítóról készített szénrajzát a tanterem padlóján. A rajz bizony ott volt, feketén-fehéren, és a szülők közül sokan megtekinthették, mielőtt a bizottságuk felkereste volna Józsefet, hogy követeljék, tegyen végre valamit annak érdekében, hogy a legidősebb fia a törvénnyel szembehelyezkedő tevékenységével felhagyjon. És bár nem ez volt az első alkalom, hogy panasszal jöttek Józsefhez és Máriához e sokirányú tehetséggel rendelkező és tetterős gyermek tettei miatt, de ez volt a legkomolyabb minden, Jézus ellen addig felhozott vád közül. Jézus egy nagy kövön ülve a hátsó ajtón kívül hallgatta egy ideig a művészi törekvéseit érő vádakat. Neheztelve hallgatta, ahogy az apja számlájára írják az ő állítólagos helytelen cselekedeteit; így aztán bejött a szobába, és bátran szembeszállt a vádlóival. Az idősek összezavarodtak. Némelyük hajlott arra, hogy tréfásan fogja fel a dolgot, de egy-két ember láthatólag úgy gondolta, hogy a fiú szentségtörő, talán még istenkáromló is. József elképedt, Mária felháborodott, de Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy meghallgassák. Elmondta, amit akart, bátran védve a maga álláspontját, és tökéletes önuralommal kijelentette, hogy aláveti magát az apja döntésének e kérdésben is, mint minden más vitás kérdésben is. És a szülői bizottság szó nélkül távozott.

Mária megpróbálta befolyásolni Józsefet abban, hogy engedélyezze Jézusnak, hogy agyagmásokat készítsen odahaza, feltéve, hogy e vitatott tevékenységeit a tanodában nem folytatja, József azonban kényszerítve érezte magát annak elrendelésére, hogy a második parancsolat rabbinusi értelmezése érvényesüljön. És Jézus többé semmi hasonlót nem rajzolt vagy formázott attól a naptól fogva egészen addig, amíg az apja házában élt. De nem tudták meggyőzni a cselekedetének helytelen voltáról, és hogy adja fel e kedvenc időtöltését, mely az ifjúi életének egyik legnagyobb próbatételét jelentette.” 124:1.4 [469]

328. JÉZUS NEM AKAR HARCOLNI

„Talán a legszokatlanabb és a legszembetűnőbb vonása az volt, hogy nem akart harcolni a jogaiért. Lévén, hogy a korához képest jól fejlett fiú volt, a játszótársai különösnek találták, hogy nem hajlandó megvédeni magát még az igazságtalansággal szemben sem vagy amikor személyes támadásnak volt kitéve. Bár így állt a helyzet, mégsem esett különösebb bántódása e jellemvonása miatt, mert a barátja volt Jákob, az egy évvel idősebb szomszéd fiú. Jákob a kőművesnek, József egyik üzlettársának a fia volt. Jákob, lévén nagy csodálója Jézusnak, gondoskodott arról, hogy senki se élhessen vissza azzal, hogy Jézus kerüli a testi küzdelmet. Néhány alkalommal idősebb és faragatlan fiúk támadtak Jézusra, számítva az ismert engedelmességére, de mindig gyorsan és biztosan elnyerték a büntetésüket Jézus önjelölt bajnokának és a mindig résen lévő védelmezőjének kezétől, Jákobtól, a kőműves fiától.” (1368.6) 124:2.4 [470]

329. JÉZUS, A SZÜLŐKET PRÓBÁRA TEVŐ GYERMEK

„József és Mária számára próbára tevő tapasztalás volt vállalni az isteniség és az emberiség ilyen, példátlan keverékének a felnevelését, és nagy tisztelet illeti őket azért, hogy olyan hűen és sikeresen tettek eleget a szülői kötelességeiknek. Jézus szülei egyre inkább felismerték, hogy valami emberfeletti lakozik e legidősebb fiukban, de még csak halványan sem álmodtak arról soha, hogy az ígéret e fia valójában és igazából a dolgok és lények e helyi világegyetemének tényleges teremtője. József és Mária úgy élt és halt, hogy sohasem tudták meg, hogy Jézus fiuk valóban a halandói húsvér testben megtestesült Világegyetemi Teremtő.” (1372.1) 124:4.4 [471]

330. JÉZUS ELSŐ TEMPLOMI ÉLMÉNYE

„Az Olajfák hegyének keleti lejtőin egy kis falu, Betánia határában pihentek meg. A vendégszerető falusiak nagy számban jöttek ki a zarándokok elé, és úgy alakult, hogy József és családja egy bizonyos Simon háza mellett állt meg, akinek három, nagyjából Jézussal egyidős gyermeke volt — Mária, Márta és Lázár. Behívták egy kis uzsonnára a názáreti családot, és egy életre szóló barátság szövődött a két család között. Jézus a mozgalmas élete során később számos alkalommal tért be ebbe az otthonba.

Innen siettek tovább, és hamarosan már ott álltak az Olajfák hegyének oldalában, és Jézus (az emlékezete szerint) most először látta meg a Szent Várost, a kérkedő gazdagságú palotákat, valamint az Atyja megihlető templomát. Az élete során Jézus sohasem élt át olyan tisztán emberi felindulást, mint amilyen ekkor oly erősen a hatalmába kerítette, ahogy ott állt az Olajfák hegyén ezen az áprilisi délutánon, s nem tudott betelni a Jeruzsálemről elé táruló első látvánnyal. És évekkel később, ugyanezen a helyen állt és nézett végig a városon, mely éppen egy újabb látnokot készült elutasítani, a mennyei tanítói közül a legutolsót és a legnagyobbikat.” 124:6.9 [472]

331. JÉZUS HOZZÁÁLLÁSA A TEMPLOMI SZERTARTÁSOKHOZ

„Jézust mélyen megérintette a templom és az ahhoz tartozó szertartások és más tevékenységek sokasága. Négyéves kora óta most először merült bele úgy a saját gondolataiba, hogy elfeledkezett a sok kérdése feltevéséről. Azért természetesen feltett apjának néhány kínos kérdést (melyeket már korábbi alkalmakkor is feltett), miszerint miért van az, hogy a mennyei Atya oly sok ártatlan és védtelen állat leölését kívánja. És az apja jól tudta a fiú arckifejezéséből, hogy a válaszai és a magyarázattal való kísérletezései nem elégítették ki a mélyen szántó gondolatokhoz szokott és jól érvelő fiút.

A páska-ünnep szombatját megelőző napon a szellemi megvilágosodás hullámai söpörtek végig Jézus halandói elméjén és emberi szívét szeretetteljes szánalom töltötte meg a szellemileg vak és erkölcsileg tudatlan tömegek iránt, akik az ősi páska-ünnepi megemlékezésre gyülekeztek. Ez volt ama legkülönlegesebb napok egyike, melyet az Isten Fia a húsvér testben töltött; és az éjszaka folyamán, a földi létpályáján most először megjelent előtte egy kijelölt hírvivő a Szalvingtonról, Immanuel megbízása alapján, aki azt mondta, hogy: »Az idő elérkezett. Itt az ideje annak, hogy hozzáfogj az Atyád ügyének intézéséhez.«” 124:6.14 [473]

„Jézus a szülei társaságában lépett be a templom területére, arra felé tartva, ahol csatlakozhatott az új fiak csoportjához, akiket Izráel polgáraiként most avatnak fel. Egy kicsit csalódott volt a templomi tömeg általános viselkedése miatt, ám a nap első igazán nagy megrázkódtatása akkor érte, amikor az anyja otthagyta őket, hogy csatlakozzon az asszonyok köréhez. Addig még sohasem fordult elő Jézussal, hogy az anyja ne kísérte volna el a felavatási szertartásokra, és ugyancsak méltatlankodott, hogy az anyjának ilyen igazságtalan megkülönböztetést kell elviselnie. Bár erősen neheztelt emiatt, de az apjának mondott néhány tiltakozó megjegyzésen kívül nem szólt semmit. Viszont elgondolkodott, mélyen elgondolkodott ezen, s egy héttel később az írástudóknak és a tanítóknak is szegezte a kérdéseit.” 125:0.4 [474]

332. JÉZUS VITÁJA APJÁVAL AZ ÁLDOZATOKRÓL

„Bár a templomi szertartások nagyon megindítóan hatottak a szépérzékére és a jelképtiszteletére, mindegyre csalódást okozott neki az e szertartások valódi jelentéstartalmára adott magyarázat, melyet a szüleitől nyert válaszul az ő számos firtató kérdésére. Jézus egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni azokat az istenimádati és vallásos áhítati magyarázatokat, melyekben helyet kapott az Isten haragja és a Mindenható dühe. E kérdések további megvitatása során, miután végeztek a templomlátogatással, amikor is az apja mindegyre szelíden erőltette, hogy fogadja el az igaz zsidó hiedelmeket, Jézus hirtelen szembefordult a szüleivel és esdeklő tekintettel az apja szemébe nézve így szólt: »Apám, ez nem lehet igaz — a mennyei Atya nem tekinthet így a vétkező gyermekeire a földön. A mennyei Atya nem szeretheti kevésbé a gyermekeit, mint ahogy te szeretsz engem. És én tudom jól, hogy bármilyen esztelen dolgot teszek is, te sohasem engedsz szabad folyást a dühödnek velem szemben és sohasem gerjedsz haragra ellenem. Ha te, földi atyám, az Isteninek ily emberi képét birtokolod, akkor vajon a mennyei Atyának mennyivel több jósággal és túláradó irgalommal kell rendelkeznie. Én bizony nem hiszek abban, hogy az én Atyám kevésbé szeret engem, mint az én földi atyám.«

Amint József és Mária meghallották az elsőszülött fiuk e szavait, nem szóltak semmit. És soha többé nem is próbálták más belátásra bírni őt az Isten szeretetét és a mennyei Atya könyörületességét illetően.” 125:0.6 [475]

333. JÉZUS MAGÁBA MÉLYEDÉSE AGGASZTJA A SZÜLEIT

„A páska-ünnep hete alatt a szülei újra és újra úgy találtak Jézusra, hogy elkülönülten, egymagában üldögél, s ifjúi fejét a két kezére támasztva elmélyülten gondolkodik. Addig sohasem látták így viselkedni, és mivel nem tudták, hogy mennyire zavarta össze az elméjét és mennyire kavarta fel a szellemét az élmény, melyen átesett, komolyan összezavarodtak; nem tudták, hogy mitévők legyenek. Örültek, hogy a páska-ünnepi hét napjai véget érnek és azt szerették volna, hogy a furcsán viselkedő fiú biztosan hazatérjen Názáretbe.” 125:2.9 [476]

„Betániában az estebéd után megint elhárította a kérést, hogy csatlakozzon a kedélyes családi körhöz, s inkább kiment a kertbe, ahol késő estig kint is maradt, de hiába próbált valamiféle határozott tervet kidolgozni az életműve problémájának megoldására és döntést hozni arról, hogy mi volna a legjobb módja annak, hogy a hazája szellemileg vak polgárai számára kinyilatkoztassa a mennyei Atya szebb képét és így kiszabadítsa őket a törvény, a szertartásos szokások, a szertartásrend és az elavult hagyomány szörnyű rabságából. De a tiszta világosság még nem jött el ehhez az igazságkereső fiúhoz.” 125:5.10 [477]

334. SEMMI RENDKÍVÜLI NEM TÖRTÉNT

„Az év elején József és Mária is gyakran érzett kétséget az elsőszülött fiuk végzetét illetően. A fiú valóban ragyogó és imádnivaló gyermek volt, de oly nehéz volt őt megérteni, oly nehéz volt kiismerni, és ismét csak megemlítjük, hogy soha semmiféle rendkívüli vagy csodás dolog nem történt vele. A büszke anyja sok időt töltött izgatott várakozással, várva, hogy megláthatja, amint a fia valamiféle emberfeletti vagy csodás tettet hajt végre, de a reményeiből mindegyre csak keserű csalódás lett. És mindez elbátortalanító, sőt lehangoló volt. Az akkori idők jámbor emberei igazán hitték, hogy a látnokok és az ígéret emberei mindig tanúbizonyságát teszik az elhivatottságuknak és az isteni hatáskörüket csodatételekkel és csodák művelésével alapozzák meg. De Jézus nem tett semmi ilyesmit; emiatt a szülei zavara egyre csak nőtt, ahogy Jézus jövőjét fürkészték.” 126:1.5 [478]

335. AZ „ÚR IMÁJÁNAK” EREDETE

„Az év során alakította ki Jézus először azt az imát, melyet később az apostolainak tanított, és amely sokak számára úgy vált ismertté, mint »Az Úr Imája«. Bizonyos tekintetben ez a családi oltár továbbfejlesztése volt; számos istenimádási formájuk és több szertartásos imájuk is volt. Az apja halála után Jézus megpróbálta megtanítani az idősebb gyermekeket arra, hogy az imában egyénileg fejezzék ki magukat — sok tekintetben úgy, ahogy ő maga oly szívesen tette — de a gyerekek nem tudták megérteni a szándékát és mindig visszatértek a bemagolt imaformákhoz. Jézus e kísérletének részeként, vagyis hogy rávegye az idősebb öccseit és húgait arra, hogy egyéni imákat mondjanak, megpróbálta ösztönző hatású kifejezésekkel vezetni őket, és később, anélkül, hogy ez a szándékában állt volna, úgy alakult, hogy mindannyian egy olyan imaformát használtak, mely nagyrészt ezen ösztönző hatású útmutatásokból épült fel, melyeket Jézus tanított nekik.

Jézus végül feladta azon elképzelését, hogy a család minden tagját ráveszi, hogy külső kényszer nélküli imát alakítsanak ki, és az egyik októberi estén leült az alacsony kőasztalhoz, a kicsiny asztali lámpa mellé, és egy nagyjából fél négyzetméternyi, sima cédrustáblára egy darab szénnel felírta azt az imát, amely attól fogva a szabványos családi kérelemmé vált.” 126:3.3 [479]

336. MEGRÁZKÓDTATÁSOK, ÖSSZEÜTKÖZÉSEK ÉS CSALÓDÁSOK

„Úgy tűnt, hogy az előrelépést illetően Jézus minden terve dugába dőlt. A dolgok pillanatnyi állása szerint a jövő nem tűnt valami fényesnek. De nem fogták el kétségek; nem bátortalanodott el. Úgy élt napról napra, hogy közben jól teljesítette a mindenkori feladatait és hűen viselte az élete pillanatnyi állomásával járó közvetlen felelősségeket. Jézus élete örök vigaszt nyújt minden csalódott eszményelvű embernek.” 126:5.4 [480]

„A tizenötödik évének nagy megrázkódtatása akkor érte Jézust, amikor elment Szeforiszba, hogy megismerje Heródes döntését abban a fellebbezési ügyben, melyet az apja balesetben való elhalálozása idején a Józsefnek járó összeg fölötti vitában vittek elé. Jézus és Mária abban reménykedett, hogy egy komolyabb pénzösszeget kapnak, amikor is a szeforiszi kincstárnok egy jelentéktelen összeget kínált nekik. József fivérei magához Heródeshez fellebbeztek, és Jézus most ott állt a palotában és hallhatta Heródes döntését, miszerint az apjának nem volt követelése a halála idején. És ezen igazságtalan döntés miatt Jézus többé sohasem bízott Heródes Antipászban. Nem meglepő, hogy egy alkalommal úgy utalt Heródesre, mint »az a róka«.” 126:5.7 [481]

„Ahogy nőtt, Jézus keresztülment mindazokon a küzdelmeken és zavarokon, melyeken a megelőző és a későbbi korok átlagos fiataljai is átmentek. És a családja fenntartásának szigorú élménye biztos védelmet jelentett azzal szemben, hogy túl sok időt töltsön a tétlen elmélkedéssel, illetőleg a rejtelemkedvelő hajlamok kiélésével.” 126:5.9 [482]

337. JÉZUS KAMASZKORI FELELŐSSÉGEI

„Amint Jézus a kamaszkor éveibe lépett, rögtön egy nagy család fejének és egyedüli támogatójának helyzetében találta magát. Az apja halálát követő néhány éven belül az összes vagyonuk felemésztődött. Az idő múlásával Jézusban egyre jobban tudatosult az előző léte; ugyanakkor egyre jobban felismerte, hogy a földön és a húsvér testben azon kifejezett cél érdekében van jelen, hogy kinyilatkoztassa a paradicsomi Atyját az emberek gyermekeinek.

Egyetlen kamaszodó ifjúnak, aki e világon vagy bármely más világon élt vagy valaha is élni fog, nem voltak és sohasem lesznek súlyosabb megoldandó problémái, illetőleg bonyolultabb leküzdendő nehézségei. Egyetlen urantiai ifjú sem fog soha felhívást kapni arra, hogy nagyobb megpróbáltatást jelentő küzdelmeken essen át vagy megerőltetőbb helyzeteket viseljen el, mint amilyet Jézus maga átélt e tizenöt és húszéves kora közötti kimerítő évek során.

Miután az Ember Fia ténylegesen is megtapasztalta, hogy milyenek a kamaszkori évek egy rossztól gyötört és bűntől felkavart világon, teljes körű ismereteket szerzett a Nebadon összes fiataljának életélményéből, és így örökre a csüggedt és összezavarodott kamaszok megértő vigasztalójává vált minden korban és minden világon szerte a helyi világegyetemben.

Lassan, de biztosan, és tényleges tapasztalás révén, ez az isteni Fiú elnyeri a jogot, hogy a világegyeteme fejedelmévé, az összes helyi világegyetemi világ minden teremtett értelmének megkérdőjelezhetetlen és legfőbb urává legyen, a megértő menedéke legyen minden lénynek, éljenek azok bármely korban és álljanak a személyes adottságok és tapasztalások bármely szintjén.” 127:0.1 [483]

338. A ZÉLÓTÁKHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSRÓL

„De Názáretben baj volt kialakulóban. Jézusnak az e dolgokkal kapcsolatos magatartása megosztotta a város zsidó ifjait. Nagyjából az ifjak fele már csatlakozott a hazafias szervezethez, a másik fele pedig elkezdett kialakítani a mérsékeltebb hazafiakból egy ellenzéki csoportot, arra számítva, hogy Jézus elvállalja a vezetésüket. Meglepődtek, amikor Jézus nem fogadta el a megtiszteltetést, azt hozva fel, hogy komoly családi felelősségei vannak, mely kifogást mindannyian elfogadták. A helyzet azonban tovább bonyolódott, amikor rövidesen megjelent egy gazdag zsidó, Izsák, aki abból élt, hogy pénzt kölcsönzött a nem-zsidóknak, és hajlandó volt támogatni Jézus családját, ha Jézus leteszi a szerszámait és elvállalja e názáreti hazafiak vezetését.

Jézus, aki ekkoriban alig volt még tizenhét éves, ekkor szembesült a földi életének egyik legkényesebb és legnehezebb helyzetével. A szellemi vezetők mindig is nehezen kötődnek hazafias ügyekhez, különösen amikor azokat adószedő idegen elnyomók esete teszi még bonyolultabbá, és ez ebben az esetben kétszeresen is így volt, hiszen a zsidó vallást is belekeverték a Róma elleni fellépés ügyébe.” 127:2.5 [484]

„Valamit tennie kellett. Közölnie kellett az álláspontját, és ezt meg is tette bátran és sokak, de nem mindenki számára tapintatosan. Kitartott az eredeti mentsége mellett, fenntartva, hogy az ő elsődleges kötelessége a családjával szemben áll fenn, hogy a megözvegyült anyjának és a nyolc öccsének és húgának többre van szüksége, mint amit pénzen meg lehet venni — vagyis az élet fizikai szükségleteinél többre — hogy a családjának joga van az apai felügyeletre és útmutatásra, és hogy tiszta lelkiismerettel nem tudna mentesülni ama kötelesség alól, melyet egy kegyetlen baleset szabott ki rá. Elismerését fejezte anyjának és legidősebb öccsének, amiért hajlandók volnának elengedni őt, de megismételte, hogy egy halott apa iránti hűség tiltja neki, hogy elhagyja a családját, és nem számít, hogy mennyi pénzt kapnának anyagi támogatásul, s ekkor tette azt a felejthetetlen kijelentést, miszerint »a pénz nem képes szeretni«. E beszéde során Jézus több burkolt utalást tett az »életküldetésére«, de elmagyarázta azt is, hogy akár összeegyeztethetetlen a katonai tervekkel, akár nem, az életében minden mással együtt feladta azt annak érdekében, hogy hűen eleget tehessen a családdal szembeni kötelességének. Názáretben mindenki jól tudta, hogy milyen jó apa ő a család számára, és ez oly közel állt minden nemes zsidó szívéhez, hogy Jézus kifogását a hallgatói közül sokan a szívük mélyén elfogadták; és azok némelyikét, akik nem így éreztek, lefegyverezte Jakab beszéde, mely bár nem volt betervezve, mégis ekkor hangzott el. Azon a napon az előéneklő tanította be Jakabot a beszédre, de ez az ő titkuk volt.” 127:2.8 [485]

339. A KIS ÁMÓSZ HALÁLA

„Ez év december 3-án, szombat délután a halál másodszor sújtott le e názáreti családra. A kis Ámósz, a kistestvérük egyheti lázas betegeskedés után meghalt. Most, hogy a szomorúság időszakát az elsőszülött fiával, mint az ő egyetlen támaszával élte át, Mária végre és a legteljesebb értelemben megértette, hogy Jézus a család igazi feje; és Jézus valóban méltó családfő volt.

Az életszínvonaluk négy éven át folyamatosan romlott; érezniük kellett, ahogy a nyomoruk évről évre erősödik. Ennek az évnek a végére az egész vesződséges küzdelmük legnehezebb élményével szembesültek. Jakab még nem keresett sokat, és a temetés költségei minden más tetejébe megrendítette a költségvetésüket. De Jézus csak ennyit mondott az aggódó és levert anyjának: »Mária anyám, a szomorkodás nem segít rajtunk; mi mind megtesszük a tőlünk telhetőt, és az anyai mosoly talán még ösztönzést is adhat nekünk, hogy jobban tehessük a dolgunkat. Az előttünk álló jobb napok reménye napról napra megerősít bennünket e dolgokban.« Jézus határozott és gyakorlatias derűlátása valóban ragályos volt; minden gyermek a jobb idők és jobb dolgok iránti várakozás légkörében élt. És e bizakodó bátorság a szegénységükből fakadó lehangoltság ellenében is nagyban hozzájárult az erős és nemes jellemük kialakulásához.” 127:3.13 [486]

340. AZ ELSŐ VÉR NÉLKÜLI PÁSKA-ÜNNEP

„E látogatás alkalmával került sor a hagyomány elleni időszakosan kitörő lázadások egyikére — ama szertartási szokások miatti neheztelés kifejeződésére, mely szokásokat Jézus a mennyei Atyáról alkotott kép félreértelmezésének tekintett. Nem tudván, hogy Jézus eljön hozzájuk, Lázár úgy szervezte, hogy a barátaival tartja meg a páska-ünnepet a jerikói út melletti egyik szomszédos faluban. Jézus most azt javasolta, hogy üljék meg az ünnepet ott, ahol éppen vannak, Lázár házában. »De«, mondta Lázár, »nincs is ünnepi bárányunk«. És ekkor Jézus hosszas és meggyőző értekezésbe fogott abban az értelemben, hogy a mennyei Atyát nem igazán érdeklik az ilyen gyerekes és értelmetlen szertartások. Az ünnepélyes és odaadó imát befejezve felálltak, és Jézus így szólt: »Hadd szolgálják a népem gyermeki és homályos elméi az Istenüket úgy, ahogy Mózes meghagyta nekik; jobb ha így tesznek, de mi, akik megláttuk az élet fényét, ne közeledjünk az Atyánkhoz a halál sötétje révén. Legyünk szabadok az Atyánk örökkévaló szeretete igazságának tudatában.«

Azon az estén nagyjából alkonyatkor e négy ember asztalhoz ült és ők voltak az elsők, akik olyan páska-ünnepet tartottak, amilyet a jámbor zsidók bárányhús nélkül ülnek meg. A kovásztalan kenyeret és a bort már előkészítették e páska-ünnepre, és ezeket a jelképeket, melyeket Jézus »az élet kenyerének« és »az élet vizének« nevezett, ő szolgáltatta ki a társainak, és ők az éppen megismert tanításoknak megfelelő ünnepélyességgel fogyasztották. Jézusnak szokása volt e szentségi szertartás elvégzése, amikor csak ellátogatott Betániába. Hazatértekor beszámolt minderről az anyjának. Mária először megrökönyödött, de azután fokozatosan megértette Jézus nézőpontját; mindazonáltal nagyon megkönnyebbült, amikor Jézus arról biztosította, hogy a páska-ünneppel kapcsolatos ezen új felfogását nem áll szándékában bevezetni a családjánál is. Odahaza a gyermekekkel évről évre továbbra is »Mózes törvényei szerint« fogyasztotta a páska-ünnepi ételt.” 127:6.6 [487]

341. JÉZUS TÖKÉLETESEN ELSAJÁTÍTJA AZ ÉLET MŰVÉSZETÉT

„Jézusból gyorsan férfi lett, nem csak egy ifjú, hanem egy felnőtt. Jól megtanulta a felelősségvállalást. Most már tudja, hogy miként kell továbblépni a csalódás ellenére. Bátran talpra áll, amikor a tervei meghiúsulnak és a céljait átmenetileg nem tudja elérni. Már megtanulta, hogy miként legyen tisztességes és méltányos, még az igazságtalanság jelentétében is. Most tanulja, hogy miként igazítsa hozzá a szellemi életről alkotott eszményképeit a földi létezés gyakorlati igényeihez. Most tanulja, hogy miként készítsen tervet az eszményelvűség felsőbb és távoli céljának eléréséhez, miközben megfontoltan dolgozik a szükségletekből eredő közelebbi és közvetlen cél elérésén. Folyamatosan elsajátítja annak módját, hogy miként egyeztesse össze a vágyait az emberi helyzettel járó hétköznapi igényekkel. Már majdnem tökéletesen elsajátította annak módját, hogy a szellemi hajtóerő energiájával miként működtesse az anyagi szinten való boldogulás működési rendjét. Lassan megtanulja, hogy miként éljen mennyei életet, miközben folytatja a földi létét is. Egyre inkább támaszkodik az ő mennyei Atyjának végső útmutatására, miközben betölti azt az atyai szerepet, hogy utat mutasson a földi családja gyermekeinek és irányítsa őket. Tapasztalatot szerez abban, hogy miként csikarja ki ügyesen a győzelmet a vereség közvetlen jelenlétében is; megtanulja, hogy az idő nehézségeit miként alakítsa át az örökkévalóság győzelmeivé.” 127:6.12 [488]

„A világra a teremtésrész csecsemőjeként született, leélte a gyermeki létét és átesett a későbbi ifjúi és fiatal férfikori életszakaszokon is; most ott áll a kiteljesedett férfikor küszöbén, az emberi élettapasztalatokban bővelkedve, az emberi természet ismeretével bőven ellátva és az emberi természet gyarlóságai iránti teljes megértéssel. Szakértőjévé válik annak az isteni módszernek, hogy kinyilatkoztassa az ő paradicsomi Atyját mindenféle korú és létszakaszú halandó teremtménynek.

És most felnőtt férfiként — a teremtésrész felnőttjeként — arra készül, hogy folytassa ama legfőbb küldetését, hogy kinyilatkoztassa Istent az embereknek és elvezesse az embereket Istenhez.” 127:6.15 [489]

342. JÉZUS EMBERI VALÓJA

„Mindörökre és dicsőségesen igaz: »Olyan magas urunk van, akit meg tudnak érinteni a mi gyengeségeink. Olyan Fejedelmünk van, aki minden tekintetben megmérettetett és megkísértetett, ahogy mi is, mégis bűn nélküli ő.« És mivel ő maga is szenvedett, megmérettetett és kipróbáltatott, bőséges az ő megértése és segédkezése azok iránt, akik összezavarodottak és csüggedtek.” 128:1.5 [490]

„Úgy élte a halandói életét, ahogy az emberi család minden tagja is éli az övét, »aki a húsvér testbeli napjai során oly gyakran ajánlott fel imákat és fohászokat, még erős érzelmek és könnyek között is, Őhozzá, aki meg tudja menteni minden rossztól, és az ő imái azért voltak eredményesek, mert hitt«. Minélfogva megillette őt minden szempontból, hogy a testvéreihez hasonlóvá váljon, hogy az ő irgalmas és megértő fejedelmi uruk lehessen.” 128:1.7 [491]

„E két mennyei látogatás között, melyek közül az egyikre a tizenharmadik életévében, a másikra pedig a megkeresztelésekor került sor, a megtestesült Teremtő Fiú életében nem történt semmi természetfeletti vagy emberfölötti. Ettől függetlenül a betlehemi csecsemő, a gyermek, az ifjú és a názáreti férfi valóságban a világegyetem megtestesült Teremtője volt; de egyszer sem használta bármiképpen e hatalmat, és az emberi életének megélése során egészen addig a napig, amikor János megkeresztelte, nem is vette igénybe a mennyei személyiségek útmutatását, kivéve az őrangyal-szeráfjáét. És mi, akik tanúsítjuk, tudjuk mit beszélünk.” 128:1.9 [492]

343. JÉZUS ISTENI VALÓJA

„A megkeresztelkedése után nem is gondolt olyasmire, hogy engedélyezze az őszinte híveinek és a hálás követőinek, hogy imádják. Még amikor a szegénységgel küszködött és a két kezével keményen dolgozott, hogy kielégítse a családja életszükségleteit, már akkor erősödött benne a tudat, hogy ő az Isten Fia; tudta, hogy ő alkotta a mennyeket és magát e földet is, épp amelyen most az emberi létét éli. És a mennyei lények seregei szerte a nagy és szemlélődő világegyetemben hasonlóképpen tudták, hogy e názáreti férfi az ő szeretett Fejedelmük és Teremtő-atyjuk. Feszült várakozás járta át a Nebadon világegyetemet ezekben az években; minden mennyei szem folyamatosan az Urantiára — Palesztinára — szegeződött.” 128:1.13 [493]

344. JÉZUS GYERMEKSZERETETE

„Ebben az évben az ellazult elmélyedés időszakait gyakran megtörte Ruth a játszótársaival. És Jézus mindig kész volt elhalasztani a világ és a világegyetem dolgával kapcsolatos jövőbeli munkáján való gondolkodást, hogy osztozhasson e gyermekek tiszta örömében és ifjonti boldogságában, akik sohasem unták hallgatni Jézust, amint a Jeruzsálembe tett különböző útjairól beszámolót tartott. Nagyon élvezték az állatokról és a természetről szóló történeteit is.

A gyerekeket mindig szívesen látta a javítóműhelyben. Jézus homokot, faelemeket és köveket hordott a műhely melletti részre, és a gyerkőcök csapatostul jöttek, hogy ott játsszanak. Amikor beleuntak a játékba, a bátrabbak belestek a műhelybe és ha az üzlet vezetője éppen nem volt elfoglalt, bemerészkedtek és azt mondták neki, hogy »Jósua bácsi, gyere ki és mesélj nekünk egy jó kis történetet«. Majd a kezét megfogva odahúzták a kedvenc kövéhez, melyre leülhetett a műhely sarkánál, míg a gyerekek félkörben a földön foglaltak helyet. És mennyire szerettek e kis emberek Jósua bácsival lenni. Megtanultak nevetni, szívből nevetni. Szokásuk volt az is, hogy egy-két kisebb gyerkőc az ölébe mászott és a térdén foglalt helyet, álmélkodva figyelve az általa előadott érzésteli történeteket. A gyerekek szerették Jézust, és Jézus is szerette a gyerekeket.

A barátai nehezen értették meg az észbeli tetteinek sorát, hogy miként tudott olyan hirtelenül és olyan teljesen átállni a mély politikai, bölcseleti, illetőleg vallási vitákról a könnyed és vidám játékra ezekkel a három- és ötéves közötti életkorú kisgyermekekkel. Ahogy a saját öccsei és húgai felnőttek, ahogy több lett a szabadideje és mielőtt az unokák megszülettek volna, Jézus nagyon sok figyelmet fordított e kicsikre. De nem élt elég hosszú ideig a földön ahhoz, hogy sokáig élvezhesse az unokákat.” 128:6.10 [494]

345. JÉZUS TALÁLKOZIK GONODDAL ÉS GANIDDAL

„Még e páska-ünnepi hét vége előtt, láthatólag véletlenül, Jézus összetalálkozott egy gazdag utazóval és az ő fiával, egy tizenhét éves ifjúval. Ezek az utazók Indiából valók voltak, és Rómába és a Földközi-tenger különböző más pontjaira tartó útjukat úgy szervezték, hogy Jeruzsálembe a páska-ünnepkor érkezzenek meg, mert abban bíztak, hogy találnak valakit, akit felfogadhatnak tolmácsként és egyúttal a fiú mellé nevelőnek is. Az apa ragaszkodott ahhoz, hogy Jézus egyezzen bele a velük való elutazásba. Jézus beszélt nekik a családjáról és arról, hogy aligha lenne tisztességes dolog csaknem két évre elmenni, mely idő alatt ők esetleg szükséget szenvedhetnek. Mire e keleti utazó felajánlotta, hogy megelőlegezi Jézus egyévi bérét, így ezt az összeget a barátaira bízhatja, hogy a családja szükségleteire tegyék félre. És Jézus belelegyezett az utazásba.” 129:2.9 [495]

346. A RÓMAI UTAZÁS CÉLJA

„A földközi-tengeri medencében tett útjának valódi célja az volt, hogy megismerje az embereket. Ezen az úton emberek százaihoz került nagyon közel. Megismert és megszeretett mindenféle embert, gazdagot és szegényt, magas és alacsony rangút, feketét és fehéret, képzettet és képzetlent, műveltet és vadat, állatiast és szellemit, vallásost és hitetlent, erkölcsöst és erkölcstelent.

E földközi-tengeri utazás során Jézus nagy előrelépést tett azon emberi feladatában, hogy megszerezze az uralmat az anyagi és halandói elméje felett, és az őbenne lakozó Igazító komoly előrehaladást mutatott ugyanezen emberi értelem felemelésében és szellemi meghódításában. E körutazás végére Jézus gyakorlatilag felismerte — teljes emberi bizonyossággal — hogy ő az Isten egyik Fia, az Egyetemes Atya egyik Teremtő Fia. Az Igazító egyre jobban képes volt előhozni az Ember Fiának elméjében az isteni Atyjával kapcsolatos paradicsomi tapasztalásának ködös emlékeit, mielőtt még egyáltalán a Nebadon helyi világegyetemet megszervezte és igazgatni kezdte volna. Így az Igazító fokról fokra Jézus emberi tudatába idézte a csaknem örökkévaló múlt különböző korszakaiból származó, korábbi és isteni létezésének szükséges emlékeit. Ennek az emberi előtti tapasztalásnak az Igazító által előhozott utolsó mellékeseménye a szalvingtoni Immanuellel tartott búcsúmegbeszélés volt, melyre épp azelőtt került sor, hogy feladta a tudatos személyiségét annak érdekében, hogy megkezdje az urantiai megtestesülést. És az emberi előtti létezés ezen utolsó emlékképe Jézus tudatában éppen a Jordánban János által való megkeresztelésének napján tisztult ki.” 129:3.8 [496]

347. JÉZUS MINDENT TUD RÓLUNK

„Az Ember Fia megtapasztalta az emberi érzelmek ama hosszú sorát, mely a magasztos örömtől a mély szomorúságig terjed. Boldog gyermek volt és ritka jó humorú lény; és ugyancsak ő volt a »fájdalmak embere, aki tudta, mi a szenvedés«. Szellemi értelemben végigélte a halandói életet a mélyétől a magasságáig, az elejétől a végéig. Anyagi nézőpontból talán úgy tűnhet, hogy az emberi létezés két társadalmi szélsőségének megélését elkerülte, értelmileg viszont teljes mértékben megismerte az emberiség tapasztalásának teljes és korlátlan tárát.

Jézus ismeri a teremtésrészek evolúciós és felemelkedő halandóinak gondolatait és érzéseit, a vágyait és késztetéseit a születéstől a halálig. Megélte az emberi életet a fizikai, értelmi és szellemi sajátlényeg kezdeteitől a csecsemőkoron, a gyermekkoron, az ifjúságon és a felnőttkoron át — eljutott még a halál emberi megtapasztalásáig is. Nem csak hogy átesett az értelmi és a szellemi fejlődés eme szokványos és megszokott emberi időszakain, hanem teljes mértékben megtapasztalta az ember és az Igazító összehangolódásának azon magasabb rendű és fejlettebb szakaszait is, melyeket az Urantia oly kevés halandója ér el egyáltalán. És így megtapasztalta a halandó ember teljes életét, nem csak úgy, ahogyan azt a ti világotokon élik, hanem úgy is, ahogy az idő és tér minden más evolúciós világán élik, sőt még minden, a fényben és életben megállapodott, legmagasabb rendű és legfejlettebb világon is.” 129:4.4 [497]

348. „A MI VALLÁSUNK”

„Miután szorgos munkával elkészítették a világ vallásainak a paradicsomi Atyával kapcsolatos tanításai ezen összeállítását, Ganid nekifogott, hogy megfogalmazza, mit is tekint ama hit összegzésének, mely hitet Isten vonatkozásában Jézus tanításának eredményeként a magáévá tett. E fiatalember szokása szerint úgy utalt e hitelemekre, mint »a mi vallásunk«. A feljegyzése ez volt:

»A mi Úr Istenünk egy Úr, és a teljes elméddel és szíveddel szeretned kell őt, miközben minden tőled telhetőt megteszel annak érdekében, hogy úgy szeresd az ő minden gyermekét, mint ahogy magadat szereted. Ez az egy Isten a mi mennyei Atyánk, akiben minden dolog fennáll, és aki a szelleme révén ott lakozik minden őszinte emberi lélekben. És minekünk, akik az Isten gyermekei vagyunk, meg kell tanulnunk, hogy miként bízzuk a lelkünk megőrzését őrá mint hű Teremtőre. A mennyei Atyánkkal minden dolog lehetséges. Lévén, hogy ő a Teremtő, lévén, hogy ő teremtett minden dolgot és minden lényt, nem lehetett másként. Bár nem láthatjuk az Istent, megismerhetjük őt. És nap mint nap megélve a mennyei Atya akaratát, kinyilatkoztathatjuk őt az embertársainknak.

Az Isten jelleme isteni gazdagságának szükségképpen mélységesnek és örökmód bölcsnek kell lennie. Istent nem tárhatjuk fel tudás révén, de megismerhetjük őt a szívünkben személyes tapasztalás által. Bár az ő igazságossága talán kifürkészhetetlen, a kegyelméből a föld legszerényebb lénye is részesülhet. Bár az Atya megtölti a világegyetemet, ő a szívünkben is él. Az ember elméje emberi, halandó, az ember szelleme azonban isteni, halhatatlan. Az Isten nemcsak mindenható, hanem határtalanul bölcs is. Ha a földi szüleink, akik hajlamosak a rosszra, tudják, hogy miként szeressék a gyermekeiket és miként adjanak jó ajándékokat nekik, akkor vajon a jó mennyei Atyának mennyivel jobban kell tudnia, hogy milyen bölcsen szeresse a földi gyermekeit és miként terjesszen ki megfelelő áldást rájuk.

A mennyei Atya nem tűri, hogy egyetlen földi gyermek is elvesszen, ha az a gyermek vágyik arra, hogy megtalálja az Atyát és igazán szeretne olyan lenni, mint ő. Atyánk még a gonoszakat is szereti és mindig kedves a hálátlanokkal. Bárcsak több emberi lény ismerhetné meg az Isten jóságát, akkor bizonyosan eljutnának a rossztetteik megbánásához és felhagynának minden ismert bűnnel. Minden jó dolog a fény Atyjától jön le, akiben nincs változás, sem a változásnak árnyéka. Az igaz Isten szelleme az ember szívében van. Azt akarja, hogy minden ember testvére legyen egymásnak. Amikor az emberek Isten után kezdenek tapogatózni, akkor ott a bizonyság, hogy az Isten megtalálta őket, és hogy a rá vonatkozó tudást kutatják. Istenben élünk és az Isten bennünk lakozik.

Már nem elégszem meg ama hitben, hogy az Isten az én egész népem Atyja; most már hiszem, hogy ő az én Atyám is. Az Isten imádásában mindig megpróbálom az Igazság Szellemének segítségét igénybe venni, amely az én segítőm, amikor már valóban Istent ismerővé váltam. De mindenekelőtt annak révén fogom imádni az Istent, hogy megtanulom, miként cselekedjem meg az Isten akaratát a földön; vagyis, minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy minden halandótársammal pontosan úgy bánjak, ahogy elképzelésem szerint az Isten is szeretné, hogy bánjanak vele. És amikor ilyen életet élünk a húsvér testben, sok dolgot kérhetünk az Istentől, és megadja a szívünk azon vágyát, hogy jobban felkészüljünk a társaink szolgálatára. És az Isten gyermekeinek mindeme szeretetteljes szolgálata megnöveli azon képességünket, hogy befogadjuk és átéljük a mennyei örömöket, a mennyei szellem segédkezésének magasságos gyönyöreit.«” 131:10.1 [498]

349. TÖRTÉNET A VAGYONRÓL

„Egy bizonyos gazdag embernek, aki római polgár és sztoikus volt, Jézus tanításai nagyon felkeltették az érdeklődését, mely tanításokkal Angamon ismertette meg. E jómódú polgár, miután több bensőséges megbeszélést folytatott Jézussal, megkérdezte, hogy mihez kezdjen a vagyonával, ha már van neki, és Jézus ezt válaszolta: »Az anyagi javakat az anyagi élet javítására fordítanám, éppen úgy, ahogy a tudást, a bölcsességet és a szellemi szolgálatot az értelmi élet gazdagításának, a társadalmi élet nemesebbé tételének és a szellemi élet fejlesztésének segítésére használnám. Az anyagi vagyont úgy gondoznám, mint egy bölcs és hatékony intéző, akinek feladata az adott nemzedék erőforrásainak felhasználása a következő és a későbbi nemzedékek javára és nemesítésére.«

Ám a gazdag embert nem elégítette ki Jézus válasza. Bátran megkérdezte újra: »De szerinted az én helyemben lévő ember mihez kezdjen a vagyonával? Tartsam meg, vagy szabaduljak meg tőle?« És ahogy Jézus megértette, hogy a gazdag ember valóban többet akar tudni az Istenhez való hűségéről és az emberek iránti elkötelezettségéről, kiegészítette a válaszát: »Kedves barátom, úgy látom, hogy őszintén keresed a bölcsességet és őszintén szereted az igazságot; ezért hajlandó vagyok megosztani veled a vagyonnal kapcsolatos problémáid megoldására vonatkozó nézeteimet. Ezt azért teszem, mert kérted a tanácsomat, és e tanácsommal nem a többi gazdag ember vagyonára utalok; tanácsot kizárólag neked és a te személyes tájékoztatásodul adok. Ha valóban úgy akarod tekinteni a vagyonodat, mint rád bízott értéket, ha tényleg bölcs és hatékony gondnoka akarsz lenni a felhalmozott vagyonodnak, akkor azt tanácsolnám, hogy a következőképpen tekintsd át a javaid forrását: tedd fel a kérdést magadnak, és tégy meg minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy megtaláld az őszinte választ azzal kapcsolatban, hogy honnan is ered ez a vagyon. És a te nagy vagyonod forrásainak megvizsgálásához segítségül azt javaslom, hogy tartsd szem előtt az anyagi javak felhalmozásának következő tíz különböző módját:

1. Örökölt vagyon — a szülőktől és más elődöktől származó javak.

2. Felfedezett vagyon — az anyaföld nem művelt erőforrásaiból származó javak.

3. Kereskedelmi vagyon — az anyagi áruk cseréjéből és eladásából származó tisztességes nyereségből lett javak.

4. Tisztességtelen vagyon — az embertársaid tisztességtelen kizsákmányolásából vagy rabszolgasorba vetéséből származó javak.

5. Kamatokból származó vagyon — a beruházott tőke tisztességes és méltányos jövedelemtermelő képességeiből származó bevétel.

6. A tehetségből származó vagyon — az emberi elme termékeny és találékony képességeiből származó javak.

7. Véletlenül szerzett vagyon — az embertársaid nagylelkűségéből származó vagy az életkörülményekből eredő javak.

8. Lopott vagyon — a tisztességtelenség, csalás, lopás vagy megtévesztés útján szerzett javak.

9. Letéti vagyon — a társaid által valamilyen jelenbeli vagy jövőbeli különleges célból rád bízott vagyon.

10. Megkeresett vagyon — a közvetlenül a te személyes munkavégzésedből származó javak, az elméd és a tested napi munkájának tisztességes és méltányos jutalma.«” 132:5.1 [499]

350. GANID ÚJ VALLÁST AKAR TEREMTENI

„Ekkor Ganid így kiáltott fel: »Tanítóm, teremtsünk te és én egy új vallást, olyat, amely elég jó India számára és elég nagy Rómának, és talán a zsidóknál felválthatjuk vele Jahvét.« És Jézus így válaszolt: »Ganid, a vallásokat nem teremtik. Az emberek vallásai hosszú idő alatt alakulnak ki, míg az Isten kinyilatkoztatásai azoknak az embereknek az életében vetnek fényt a földre, akik a társaiknak kinyilatkoztatják az Istent.« De ők nem értették e látnoki szavak jelentését.

Azon az éjszakán, miután nyugovóra tértek, Ganid nem tudott elaludni. Sokáig beszélgetett az apjával és végül azt mondta, »Tudod, apám, néha azt hiszem, hogy Jósua látnok.« És az apja álmosan válaszolt neki, »Fiam, vannak mások —«.” 132:7.6 [500]

351. BÚCSÚ AZ INDIAIAKTÓL

„Végül eljött az ideje az elválásnak. Mind higgadtak voltak, kiváltképp a legény, de ez igen komoly megpróbáltatás volt nekik. Könnyes szemmel, de bátor szívvel búcsúzkodtak. Búcsúzván tanítójától Ganid azt mondta: »Búcsúzom, tanítóm, de nem örökre. Amikor újra eljövök Damaszkuszba, felkereslek majd. Szeretlek, mert a mennyei Atya biztosan olyan, mint te; legalábbis én úgy látom, hogy te sok mindenben olyan vagy, mint amilyennek leírtad őt nekem. Emlékezni fogok a tanításodra is, de téged biztosan nem foglak elfelejteni soha.« Az apa pedig ezt mondta: »Egy nagy tanítótól búcsúzom, attól, aki jobbá tett minket és segített megismernünk az Istent.« És Jézus így válaszolt: »Béke veletek, és a mennyei Atya áldása kísérjen mindig benneteket.« És Jézus ott állt a tengerparton és nézte, ahogy a kis bárka kivitte őket a nyílt vízen horgonyzó hajójukhoz. Így vált el a Mester az indiai barátaitól Kharaxnál, és soha többé nem látta őket viszont e világon; és e világon sohasem tudták meg, hogy a később názáreti Jézusként felbukkant férfi éppen az ő barátjuk volt, akitől az imént váltak el — Jósua, a tanítójuk.” 133:9.4 [501]

352. JÉZUS URMIAI BESZÉDEI

„Addig nem köszönt be a béke az Urantián, amíg minden, úgynevezett független nemzet át nem ruházza a hadviselés jogát az egész emberiség képviseleti kormányára. A politikai főhatalom a világ népeinél van meg eredendően. Amikor az Urantia összes népe megteremt egy világkormányt, akkor nyerik el a jogot és a hatalmat arra, hogy az ilyen kormányt FÜGGETLENNÉ tegyék; és amikor ez a képviseleti vagy demokratikus világhatalom irányítja a világ szárazföldi és légi erőit, valamint haditengerészeteit, akkor jön el a béke a földön és érvényesül a jó szándék az emberek között — de előbb nem.” 134:5.12 [502]

„Háborúk lesznek és háborús hírek fognak keringeni — nemzet nemzet ellen támad — mindaddig, amíg a politikai felségjogot nemzetállamok valamely csoportja felosztva és méltánytalanul birtokolja. Anglia, Skócia és Wales mindaddig harcolt egymással, míg végül feladták a saját főhatalmukat, átadva azt az Egyesült Királyságnak.” 134:6.3 [503]

„Az Urantia addig nem élvezhet tartós békét, amíg az úgynevezett független nemzetek saját belátásuk alapján és teljesen le nem teszik a főhatalmukat az emberek testvériségének — az emberiség kormányának — a kezébe. A nemzetköziség — a Nemzetek Szövetségei — sohasem hozhatnak tartós békét az emberiségnek. A nemzetek világméretű szövetségei hatékonyan előzik meg a kisebb háborúkat és elfogadhatóan ellenőrzik a kisebb nemzeteket, de nem fogják megakadályozni a világháborúkat és nem is tudják ellenőrizni a három, négy vagy öt legerősebb kormányt. A valós viszályok közepette e világhatalmak egyike ki fog lépni a Szövetségből és hadat üzen. Nem akadályozhatjátok meg, hogy a nemzetek hadba lépjenek mindaddig, amíg a nemzetek a nemzeti főhatalom álságos vírusával fertőzöttek. A nemzetköziség egy lépés a helyes irányba. Egy nemzetközi rendfenntartó erő a kisebb háborúkat megakadályozza ugyan, azonban nem lesz hatékony a föld nagy katonai kormányai közötti nagy háborúk, összetűzések megelőzésében.” 134:5.10 [504]

„Világbékét nem képesek fenntartani a szerződések, a külügyi tárgyalások, a külpolitikák, a szövetségek, az erőegyensúlyok, vagy bármilyen más, a nemzeti érzület felségjogával való silány bűvészkedés. Világtörvényt kell létrehozni és azt világkormánynak — az egész emberiség főhatalmának — kell betartatnia.

Az egyén messze nagyobb szabadságot fog élvezni a világkormány alatt. Ma a nagyhatalmak polgárait csaknem zsarnokian megadóztatják, szabályozzák és ellenőrzik, és az egyéni szabadságjogok jelenlegi csorbításának nagyobbrészt vége szakad, amint a nemzeti kormányok hajlandók a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos főhatalmukat a világot irányító kormányzatra bízni.” 134:6.9 [505]

353. A VILÁGEGYETEMI FŐHATALOM ELNYERÉSE

„Egy késő nyári délutánon, a fák között és a természet csendjében, a nebadoni Mihály elnyerte a világegyeteme feletti elvitathatatlan főhatalmat. Azon a napon teljesítette a Teremtő Fiak számára előírt feladatot, hogy teljesen megélje a megtestesült életet a halandói húsvér testhez hasonlatos alakban az idő és tér evolúciós világain. E nagy jelentőségű eredmény világegyetemi bejelentésére nem került sor egészen a megkeresztelése napjáig, mely hónapokkal később történt meg, valójában azonban minden azon a napon, a hegyekben ment végbe. És amikor Jézus lejött a Hermon-hegyi elvonulásából, a Lucifer-féle lázadást a Sataniában és a Kaligasztia-féle elszakadást az Urantián gyakorlatilag felszámolták. Jézus megfizette az utolsó árat, amit tőle megköveteltek azért, hogy megkapja a világegyeteme feletti főhatalmat, mely önmagában rendezi minden lázadó helyzetét és biztosítja, hogy minden ilyen felfordulást (ha valaha is megtörténnek) rövid úton és hatásosan kezeljenek. Ebből tehát látható, hogy Jézusnak az úgynevezett »nagy megkísértése« valamivel a megkeresztelése előtt történt és nem ezen esemény után közvetlenül.” 134:8.9 [506]

354. JÉZUS LETESZI A SZERSZÁMAIT

„Éppen a délidei pihenő előtt Jézus letette a szerszámait, levette a munkakötényét, és csak annyit mondott a szobában vele lévő három munkásnak, »Eljött az időm«. Kiment Jakab és Júdás öccséhez és megismételte, hogy »Eljött az időm — menjünk el Jánoshoz.« És nyomban el is indultak Pellába, az ebédet útközben fogyasztották el. Ez vasárnap, január 13-án történt. Az éjszakát a Jordán völgyében töltötték és a következő napon déltájban értek oda, ahol János a keresztelést végezte.” 135:8.3 [507]

355. JÉZUS MEGKERESZTELÉSE

„Lévén, hogy lefoglalta őt a nagyszámú megtért mielőbbi megkeresztelésének feladata, János egészen addig nem vette észre Jézust, amíg az Ember Fia közvetlenül elé nem került. Jézusra ráismerve János egy időre megszakította a szertartásokat, miközben üdvözölte a húsvér testbeni unokatestvérét és megkérdezte, »De miért jöttél le a vízhez üdvözölni engem?« És Jézus azt válaszolta, »Hogy megkeresztelj engem.« János azt felelte: »De hát nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj. Miért te jössz énhozzám?« És Jézus odasúgta Jánosnak: »Tedd meg ezt nekem, mert nekünk most példát kell mutatnunk a fivéreim előtt, akik itt vannak velem, és azért, hogy az emberek tudják, hogy elérkezett az időm.«

Jézus hangszíne ellentmondást nem tűrő és tekintélyes volt. János az érzelmi felindulástól reszketve készült a názáreti Jézus megkeresztelésére hétfő délben, Kr.u. 26. január 14-én. Így keresztelte meg János Jézust és a két fivérét, Jakabot és Júdást. És amint János e három férfit megkeresztelte, elküldte aznapra a többieket, bejelentve, hogy másnap délben folytatja a kereszteléseket. Ahogy az emberek szétszéledtek, a négy férfi, ahogy még mindig ott állt a vízben, egy különös hangot hallott, és akkor rögtön egy pillanatra fényjelenség volt észlelhető közvetlenül Jézus feje felett, és hallották, amint egy hang ezt mondja, »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.« Komoly változás ment végbe Jézus viselkedésén, és miután kijöttek a vízből, csendesen elbúcsúzott tőlük, s keletnek, a hegyek felé vette az irányt. És senki nem látta Jézust negyven napig.” 135:8.5 [508]

356. JÉZUS ÉS IGAZÍTÓJA

„A keresztelésre a Jordán-völgybe elment názáreti Jézus a teremtésrész olyan halandója volt, aki az elme feletti uralom megszerzésében és a szellemmel való azonosulásban minden szempontból eljutott az emberi evolúciós felemelkedés csúcsára. Úgy állt ott aznap a Jordánban, mint az idő és tér evolúciós világainak tökéletessé lett halandója. Megvolt a tökéletes összhang és a teljes körű kapcsolat Jézus halandói elméje és a benne lakozó szellemi Igazító, az ő paradicsomi Atyjának isteni ajándéka között. És éppen ilyen Igazító lakozik az Urantián élő minden egészséges lényben azóta, hogy Mihály a világegyetemének vezető tisztére emelkedett, azzal a különbséggel, hogy Jézus Igazítója már előzőleg felkészítésben részesült az ilyen különleges küldetésre azáltal, hogy hasonlóképpen ott lakozott egy másik emberfeletti lényben, aki a halandói húsvér testhez hasonló alakban testesült meg, Makiventa Melkizedekben.

Amikor a teremtésrész valamely halandója a személyiségtökéletesítés ilyen magas szintjeire eljut, akkor rendszerint végbemennek azok az előzetes szellem-felemelkedési jelenségek, melyek betetőzését az jelenti, hogy a halandó kifejlett lelke eggyé kapcsolódik a vele társult isteni Igazítóval. És kétségtelenül ilyen változásnak kellett végbemennie a názáreti Jézus személyiségélményében épp azon a napon, amikor két fivérével lement a Jordánhoz, hogy Jánostól megkapja a keresztséget. E szertartás volt az Urantián eltöltött tisztán emberi életében az utolsó felvonás, és sok emberfeletti megfigyelő arra számított, hogy tanúja lesz az Igazító és az általa segített elme eggyé kapcsolódásának, de mindannyiuknak csalódniuk kellett. Valami új és nagyobb jelentőségű dolog játszódott le. Ahogy János Jézusra helyezte a kezét, hogy megkeresztelje, a Jézusban lakozó Igazító végleg eltávozott József-fia-Jósua tökéletessé lett emberi lelkétől. És néhány pillanattal később ez az isteni entitás úgy tért vissza a Diviningtonról, mint Megszemélyesült Igazító és mint a fajtájának vezetője a Nebadon egész helyi világegyetemében. Így Jézus megfigyelhette, amint a saját isteni szelleme visszatérvén megszemélyesült alakban száll alá őrá. És hallotta, amint ugyanezen paradicsomi eredetű szellem most megszólal, azt mondva, »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik«. És János, Jézus két öccsével együtt, szintén hallotta e szavakat. János tanítványai a vízparton állva nem hallották e szavakat, és a Megszemélyesült Igazító jelenségét sem észlelték. Csak Jézus szeme látta a Megszemélyesült Igazítót.” 136:2.2 [509]

357. RÖVIDDEL A KERESZTELÉS UTÁN

„Ahogy a hegyeket járta alkalmas szálláshelyet keresve, Jézus találkozott a világegyetemének főigazgatójával, Gábriellel, a Nebadon Fényes Hajnalcsillagával. Gábriel ekkor vette fel újra a világegyetem Teremtő Fiával a személyes kapcsolatot; most először találkoztak azóta, hogy Mihály búcsút vett a társaitól a Szalvingtonon, amikor elment az Edentiára, hogy felkészüljön az urantiai alászállás megkezdésére. Gábriel Immanuel utasítása szerint és az uverszai Nappalok Elődeinek felhatalmazása alapján arról tájékoztatta Jézust, hogy az urantiai alászállási tapasztalása gyakorlatilag véget ért, már ami a világegyeteme feletti tökéletes főhatalom kiérdemelését és a Lucifer-féle lázadás lezárását illeti. Az elsőt a megkeresztelése napján érte el, amikor az Igazítójának a megszemélyesülése bizonyította a halandói húsvér testhez hasonló alakba való alászállásának tökéletes és teljes voltát, míg az utóbbi azon a napon vált történelmi ténnyé, amikor lejött a Hermon-hegyről, hogy találkozzon a rá váró legénnyel, Tigláttal. Jézus most értesült a helyi világegyetemi és a felsőbb-világegyetemi legmagasabb köröktől arról, hogy az alászállási tevékenysége véget ért, már ami az ő személyes helyzetét a főhatalom és a lázadás vonatkozásában illeti. A keresztelési látomásban és a benne lakozó Gondolatigazító megszemélyesülésének jelenségében már korábban értesült erről a közvetlenül a Paradicsomból származó bizonyságról.” 136:3.4 [510]

358. JÉZUS NEM HAJLANDÓ VÁLLALNI A CSODATEVŐ SZEREPÉT

„Jézus a hatalmas világegyetemének minden világa számára megmutatta annak dőreségét, ha valaki mesterséges helyzeteket teremt abból a célból, hogy önkényes hatalmat mutasson vagy hogy átadja magát a rendkívüli hatalmának azért, hogy erősítse az erkölcsi értékeket vagy felgyorsítsa a szellemi fejlődést. Jézus úgy döntött, hogy a földi küldetésével nem járul hozzá a makkabeusok uralmával járó csalódottság megismétléséhez. Nem volt hajlandó lealjasítani az isteni sajátosságait azért, hogy ki nem érdemelt népszerűségre tegyen szert vagy politikai elismerést arasson. Nem tűrte el az isteni és teremtő energiának nemzeti hatalommá vagy nemzetközi tekintéllyé alakítását. A názáreti Jézus nem volt hajlandó kiegyezni a rosszal, még kevésbé volt hajlandó csatlakozni a bűnhöz. A Mester diadalmasan tett hűséget az Atya akarata mellett minden egyéb földi és világi megfontolással szemben.” 136:8.8 [511]

„Nemigen tudjátok elképzelni, hogy mi történt volna az Urantián, ha ez az Isten-ember, aki ekkor már minden mennybeli és földi hatalom magvábanvaló birtokában volt, egyszer csak úgy dönt, hogy kibontja a főhatalom lobogóját, hogy hadrendbe állítja a csodatévő zászlóaljait! De nem akart megalkudni. Nem akarta szolgálni a rosszat, hogy abból nyerjen esetleges istenimádatot. Meg akart maradni az Atya akarata mellett. A figyelő világegyetemnek azt akarta hirdetni, »Imádjátok az Urat, az Isteneteket és csak neki szolgáljatok«.” 136:9.3 [512]

„Ezekkel az elhatározásokkal Jézus méltó példát állított minden személy elé minden világon szerte egy hatalmas világegyetemben, mivel nem volt hajlandó anyagi próbákat alkalmazni a szellemi problémák vizsgálatában, mivel elutasította, hogy kevélyen dacoljon a természeti törvényekkel. És ösztönző példát mutatott világegyetemi hűségből és erkölcsi nemességből is, amikor nem volt hajlandó földi hatalomhoz nyúlni a szellemi dicsőség bevezetéséhez.” 136:9.9 [513]

359. FÜLÖP ELVISZI NÁTÁNIELT JÉZUSHOZ

„Fülöp most jelezte a csoportnak, hogy maradjanak ott, ahol vannak, miközben visszasietett, hogy elsőként közölje a döntését barátjával, Nátániellel, aki még mindig egy eperfa alatt pihent, sok olyasmin jártatva az eszét, melyeket Keresztelő Jánosról, a közelgő országról és a várt Messiásról hallott. Fülöp e gondolatok közepette tört rá, azt kiáltva, »Megtaláltam a Megszabadítót, azt, akiről Mózes és a látnokok írtak és akiről János beszélt.« Nátániel feltekintve megkérdezte, »Honnan való ez a tanító?« És Fülöp azt válaszolta, »Ő a názáreti Jézus, Józsefnek, az ácsnak a fia, aki most Kapernaumban lakik.« És akkor, némiképp megrökönyödve, Nátániel azt kérdezte, »Jöhet ilyen jó dolog Názáretből?« Fülöp azonban, megragadva a karját, így szólt, »Gyere és nézd meg!«

Fülöp Jézushoz vezette Nátánielt, aki, jóindulatúan tekintve az őszinte kétkedő arcára, így szólt: »Nézzétek, íme egy igazi izraelita, akiben nincs csalárdság. Kövess engem!« És Nátániel Fülöphöz fordulva így szólt: »Igazad van. Ő valóban rendkívüli ember. Én is követni fogom, ha méltó vagyok rá.« És Jézus helyeslően bólintva Nátánielnek, újra azt mondta, »Kövess engem«.” 137:2.6 [514] Jn. 1:45-49 [172]

360. MÁRIA A KÁNAI ÚTON

„Mária évek óta nem volt ilyen boldog. Abban a szellemben utazott Kánába, mint az anyakirálynő, aki a fia megkoronázását megy megtekinteni. Jézus családja és barátai tizenhárom éves kora óta nem látták Jézust ilyen jókedvűnek és boldognak, oly figyelmes és megértő volt a társai kívánságai és vágyai iránt, oly megkapóan rokonszenves. És így mind arról beszéltek egymás között, kis csoportokban, hogy vajon mi fog történni. Vajon mit fog tenni legközelebb e különös személy? Hogyan fogja elhozni a jövő országának dicsőségét? És mind beleborzongtak a gondolatba, hogy jelen lehetnek majd és láthatják Izráel Istene erejének és hatalmának kinyilatkoztatását.” 137:3.7 [515]

361. A VÍZ ÉS A BOR ESETE

„Mária sok éven át mindig Jézushoz fordult a názáreti családi életükben kialakult minden válsághelyzetben, így aztán természetes volt, hogy most is őrá gondoljon. De e törekvő anyát más dolgok is késztették, hogy ez alkalommal a legidősebb fiához folyamodjon. Ahogy Jézus ott állt egymagában a kert egyik sarkában, az anyja odament hozzá, s így szólt, »Fiam, nincs már boruk.« És Jézus így válaszolt, »Jóasszony, mi dolgom nekem ezzel?« És Mária azt mondta, »De én hiszem, hogy eljött a te időd; nem segítesz nekünk?« Jézus válaszul így szólt: »Újból elmondom, hogy én nem ilyen dolgok megtételére jöttem. Miért zaklatsz engem ilyesmikkel?« És akkor Mária sírva fakadt és könyörgött neki, »De fiam, én megígértem nekik, hogy segíteni fogsz; kérlek, nem tudnál mégis tenni valamit értem?« És ekkor Jézus azt mondta: »Asszony, miért kell neked ilyen ígéreteket tenned? Ügyelj arra, hogy ez többet ne forduljon elő. Minden dologban várnunk kell a mennyei Atya akaratára.«

Mária, Jézus anyja összetört; megdöbbent. Ahogy ott állt előtte, dermedten, könnyek gördültek le az arcán, és Jézus emberi szívét elöntötte az asszony iránti részvét, aki a húsvér testben szülője volt; és előrehajolt, kezét gyöngéden a fejére téve ezt mondta: »Ugyan, Mária anyám, ne szomorkodj az én keménynek tűnő szavaim miatt, hisz nem mondtam-e neked már sokszor, hogy én csak azért jöttem, hogy megcselekedjem a mennyei Atyám akaratát? Nagy örömmel tenném meg, amit kérsz tőlem, ha az részét képezné az Atyám akaratának —« és Jézus itt megállt, habozott egy pillanatra. Úgy tűnt, hogy Mária érzi, hogy valami történik. Felegyenesedett, átkarolta Jézus nyakát, megcsókolta őt, és szaladt is a szolgálók részlege felé, s azt mondta, »Amit az én fiam mond, az úgy is lesz«. De Jézus nem mondott semmit. Most értette meg, hogy már így is túl sokat mondott — vagy is inkább túl sokat gondolt kívánalmasan.

Mária ujjongott örömében. Azt nem tudta, hogy miként lesz bor, de magabiztosan hitt abban, hogy végül mégiscsak meggyőzte az elsőszülött fiát, hogy nyilvánítsa ki a tekintélyét, hogy merjen előállni és merje vállalni a helyzetét és mutassa a meg a messiási hatalmát. És bizonyos világegyetemi erőterek és személyiségek jelenléte és társulása miatt, melyekről a jelenlévők közül senkinek sem volt tudomása, Máriának nem kellett csalódnia. A Mária által akart bor, és amelyet Jézus, az Isten-ember emberiesen és rokonszenvvel kívánt, rövidesen rendelkezésre állt.

A közelben állt hat vizes kőedény, színültig tele vízzel, egyenként mintegy hetven liter mennyiségben. E vizet később akarták felhasználni az esküvői szertartás megtisztulási záróeseményei során. Most a szolgálóknak e nagy kőedények körüli sürgése, melyet az anyja buzgón irányított, vonta magára Jézus figyelmét, és amint odalépett, észrevette, hogy a korsókkal bort mernek azokból.

Jézus lassan megértette, hogy mi történt. A kánai esküvői ünnepségen minden jelenlévő közül Jézus lepődött meg a legjobban. Mások számítottak arra, hogy csodát fog tenni, de ő éppen azt nem akarta. És akkor az Ember Fia felidézte magában a Megszemélyesült Gondolatigazító intelmét, melyet a hegyekben kapott tőle. Felidézte, hogy az Igazító hogyan figyelmeztette őt arra, hogy sem hatalom, sem személyiség nem képes megfosztani a teremtői előjogaitól az időtől függetlenül. Ez alkalommal erőtér-átalakítókat, közteslényeket és minden egyéb szükséges személyiséget hívtak össze a víz és a többi szükséges elem közelében, és a Világegyetem Teremtő Fejedelmének kifejezett kívánsága mellett már nem volt mód arra, hogy a bor pillanatszerűen meg ne jelenjen. És ennek bekövetkezése kétszeresen is bizonyos volt, hiszen a Megszemélyesült Igazító jelezte, hogy a Fiú kérésének teljesítése semmilyen tekintetben nem ellentétes az Atya akaratával.” 137:4.8 [516] Jn. 2:3-10 [376]

362. JÉZUS MEGÉRTI, HOGY RÉSEN KELL LENNIE

„Jézus most már teljesen megértette, hogy állandóan résen kell lennie, nehogy a rokonszenvnek és a sajnálatnak engedve ilyesmi még egyszer megtörténjen. Mindazonáltal sok hasonló esemény történt, mielőtt az Ember Fia végleg búcsút vett a húsvér testbeli halandói életétől.” 137:4.17 [517]

„Azon az éjszakán Jézus nem aludt. Az esti pokrócait magára terítve a tóparton üldögélt, és a következő nap hajnaláig mélyen elmerült a gondolataiban. Az ellazult elmélyedéssel töltött éjszaka hosszú órái alatt Jézus világosan megértette, hogy sohasem lesz képes a követőit rábírni arra, hogy másnak lássák, mint a régóta várt Messiás. Végre felismerte, hogy nincs más módja az országról szóló üzenet hirdetésének, mint beteljesíteni János jövendölését és olyanként fellépni, mint akit a zsidók várnak. Mindent egybevetve, bár ő nem a Dávid-fajta Messiás volt, mégis a régi idők inkább szellemi beállítottságú látói által tett látnoki kijelentések beteljesülését jelentette. Ettől kezdve többé már sohasem tagadta teljesen, hogy ő volna a Messiás. Úgy döntött, hogy e bonyolult helyzet végső megoldását az Atya akaratának munkálására bízza.” 137:5.3 [518]

363. FOGADÁS MÁTÉ HÁZÁBAN

„Az estebéd előrehaladásával az estétket fogyasztók öröme az eszem-iszom magasságába emelkedett, és mindenki oly kiválóan érezte magát, hogy a figyelő farizeusok a szívükben bírálgatni kezdték Jézust, amiért ilyen könnyű és gondtalan dolognak a részese. Később, az est folyamán, amikor a beszédekre került a sor, a farizeusok közül az egyik rosszindulatúbb egészen odáig ment, hogy bírálja Péternél Jézus viselkedését, s ezt mondta: »Hogy meritek azt tanítani, hogy ez az ember igaz, amikor vámosokkal és bűnösökkel eszik és így a jelenlétével maga is hozzájárul a nemtörődöm élvhajhászáshoz.« Péter súgva beszámolt e bírálatról Jézusnak, mielőtt az a búcsúáldást elmondta volna az összegyűlteknek. Amikor Jézus beszélni kezdett, ezt mondta: »Azért gyűltünk össze ma este, hogy üdvözöljük Mátét és Simont a társaságunkban, s én örülök is, látván a vidámságotokat és a társaságbeli jókedveteket, de még jobban kell örvendeznetek, mert közületek sokan belépnek a szellem közelgő országába, ahol nagyobb bőségben élvezitek majd a mennyország jó dolgait. És nektek, akik a lelketek mélyén bírálattal álldogáltok itt, mert vigadni jöttem e barátaimmal, hadd mondjam el, hogy én azért jöttem, hogy örömet hirdessek a társadalom elnyomottjainak és szellemi szabadságot hirdessek az erkölcsi raboknak. Kell-e emlékeztetnem benneteket arra, hogy nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegnek? Nem az igazakat, hanem a bűnösöket megszólítani jöttem.«

És ez valóban különös látvány volt az egész zsidóság számára: látni egy igaz jellemű és nemes érzületű embert, aki önként és örömmel vegyül el a köznépben, még a vámosok és hírhedt bűnösök vallástalan és élvhajhász tömegében is. Zélóta Simon beszédet akart mondani a Máté házában összegyűlteknek, de András, tudván, hogy Jézus nem akarja, hogy a jövő országát összekeverjék a zélóták mozgalmával, meggyőzte, hogy tartózkodjon mindenféle nyilvános megjegyzéstől.” 138:3.6 [519] Mt. 9:10-13 [520]

364. A SZERDA, A KIKAPCSOLÓDÁS NAPJA

„Ekkor történt, hogy Jézus bevezette a pihenésre és kikapcsolódásra szolgáló hétközépi szünetet. És végig az anyagi létük során alkalmazták is minden hét egy napján e kikapcsolódási tervet. Általános szabályként szerdán sohasem végezték a szokásos tevékenységeiket. E heti szünnapon Jézus rendszerint magukra hagyta őket, mondván: »Gyermekeim, töltsetek egy napot kikapcsolódással. Pihenjétek ki az országért végzett kemény munkát és élvezzétek a felüdülést, mely abból ered, hogy visszatértek a korábbi foglalkozásotokhoz vagy abból, hogy a kikapcsolódásnak új formáit fedezitek fel.« A földi életének e szakaszában Jézusnak ugyan nemigen volt szüksége a pihenőnapra, mégis alkalmazkodott e tervhez, mert tudta, hogy így a legjobb az emberi társainak. Jézus volt a tanító — a Mester; a társai voltak a tanulók — a tanítványok.” 138:6.2 [521]

365. A JÉZUSRÓL SZÓLÓ VALLÁS VESZÉLYEI

„Jézus megpróbálta az apostolai számára elmagyarázni a különbséget a tanításai és a közöttük élt élete, valamint ama tanítások között, melyek később köréje nőnek majd. Jézus azt mondta: »Az én országom és az ahhoz kapcsolódó örömhír lesz az üzenetetek veleje. Ne térjetek le arra a mellékútra, hogy rólam és a tanításaimról szónokoltok. Terjesszétek az országról szóló örömhírt és mutassátok be a mennyei Atyáról szóló kinyilatkoztatásomat, de ne tévedjetek azokra a mellékutakra, hogy olyan mondákat teremtetek és olyan imádatközösséget építetek, mely az én hitemről és tanításaimról szóló hiedelmekkel és tanításokkal hozhatók összefüggésbe.« De megint csak nem értették meg, hogy miért mondja ezt, és senki sem merte megkérdezni, hogy miért tanít nekik ilyet.” 138:6.3 [522]

366. AZ APOSTOLOK HITTEK JÉZUSBAN

„Jézus most újra elmondta nekik János jövetelét, a jordánbeli keresztelést, a kánai menyegzőt, a hatok közelmúltbeli kiválasztását, és hogy elkülönítette a saját fivéreit a húsvér testben, és figyelmeztette őket, hogy az ország ellensége megpróbálja majd eltántorítani őket. E rövid ám komoly beszédet követően az apostolok mind felálltak, hogy Péter vezetése mellett kinyilvánítsák a halhatatlan elhivatottságukat a Mesterük iránt és rendíthetetlen hűséget fogadjanak az országnak, ahogy Tamás megfogalmazta, „E közelgő országnak, mindegy, milyen is az és még ha nem is értem teljesen.” Mind igazán hittek Jézusban, még ha nem is értették teljesen a tanítását.” 138:7.3 [523]

367. A HIT A MUNKÁLKODÁS ELLENÉBEN

„Jézus nyilvánvalóvá tette az apostolai számára a különbséget a zsidók által tanított, úgynevezett jótéteménykénti megbánás és a hit révén való lelkiállapot-változás — az újjászületés — között, melyet az országba való belépés áraként szükségesnek tartott. Arra tanította az apostolait, hogy egyedül hitre van szükség az Atya országába való belépéshez. János a »megbánást — a közelgő harag elől való elfutást« tanította nekik. Jézus azt tanította, »A hit a nyitott kapu az Isten jelenvaló, tökéletes és örökkévaló szeretetéhez.« Jézus nem látnok módjára beszélt, nem úgy, mint aki az Isten szavát elmondani jött. Láthatólag úgy beszélt magáról, mint akinek tekintélye van. Jézus arra törekedett, hogy az elméjüket a csodák keresésétől azon megelégedés és bizonyosság valós és személyes élményének megtalálása felé terelje, hogy az emberben lakozik az Isten szeretetének és üdvözítő kegyének szelleme.” 138:8.8 [524] Mt. 3:7 [525] Lk. 3:7 [199]

368. JÉZUS TISZTELI AZ EGYÉNT

„A tanítványok már korán megtanulták, hogy a Mester mély tisztelettel és rokonszenvvel viseltetik minden emberi lény iránt, akivel csak találkozik, és nagy hatással volt rájuk a mindenféle férfi, nő és gyermek iránt oly következetesen mutatott egységes és állandó hozzáállása. Hajlandó volt megszakítani az elmélyült beszédet, hogy az úton odamenjen az arra haladó asszonyhoz és bátorítólag szóljon e testi-lelki terhet viselőhöz. Hajlandó volt megszakítani az apostolaival folytatott komoly tanácskozást, hogy barátkozzon a közéjük keveredett gyermekkel. Semmi sem tűnt olyan fontosnak Jézus számára, mint az egyes ember, aki éppen az ő közvetlen közelében tartózkodott. Mester volt és tanító, de annál is több — barát és szomszéd is volt, megértő társ.” 138:8.9 [526]

369. AZ APOSTOLOK SAJÁTOS VONÁSAI

„Jézus földi élete kellemének és igazságosságának ékes bizonysága, hogy bár többször is szétzúzta apostolai reményét és lerombolta a személyes felemelkedési becsvágyukat, csak egyikük pártolt el mellőle.

Az apostolok Jézustól a mennyországról tanultak, és Jézus az emberek országairól tanult sokat tőlük, az emberi természetről, ahogy az az Urantián és az idő és tér evolúciós világain működik. E tizenkét férfi a vérmérsékletét tekintve sok eltérést mutatott, és a képzéssel nem váltak hasonlóvá. E galileai halászok közül sokan erős, nem-zsidó vérségi vonásokat hordoztak annak következtében, hogy Galilea nem-zsidó népességének erőszakos áttérítésére került sor száz évvel korábban.” 139:0.1 [527]

370. A FELAVATÁSI BESZÉD RÉSZLETE

„»Elküldelek benneteket, hogy szabadságot hirdessetek a szellemi raboknak, örömet a félelem rabságában sínylődőknek, és hogy a betegeket a mennyei Atyám akarata szerint gyógyítsátok. Ha a gyermekeimet gyötrelmekben találjátok, beszéljetek hozzájuk bátorítóan, mondjátok nekik:

Boldogok a szellemben szegények, az alázatosak, mert övék a mennyország kincsei.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

És éppen így szóljatok a gyermekeimhez a szellemi vigasz és ígéret e további szavaival is:

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok, akik sírnak, mert megkapják az öröm szellemét.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

Boldogok a békességszerzők, mert az Isten fiainak hívják őket.

Boldogok, akik üldöztetést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyország. Boldogok vagytok, ha az emberek gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok.

Testvéreim, ahogy elküldelek benneteket, ti vagytok a föld sója, a megmentő ízt adó só. De ha ez a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják s az emberek eltapossák.

Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik; és az mindenkinek világít a házban. A ti világosságotok is így világítson az embereknek, hogy jótetteiteket meglássák és vezesse őket az Atyátok dicsőítésére, aki a mennyben van.

Kiküldelek benneteket a világba, hogy képviseljetek engem és az Atyám országának követeiként működjetek, és ahogy a jó híreket hirdetni mentek, bízzatok az Atyában, akinek a hírnökei vagytok. Ne álljatok ellent erővel az igazságtalanságnak; ne a húsvér karban bízzatok. Ha a szomszédod megüti a jobb arcodat, tartsd oda neki a másikat is. Legyetek hajlandók elszenvedni az igazságtalanságot, mintsem hogy pereskedjetek egymással. Kedvességben és irgalommal segédkezzetek mindenkinek, aki ínséget és szükséget szenved.

Azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik utálnak benneteket, áldjátok meg azokat, akik átkoznak titeket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. És amiről úgy gondoljátok, hogy én is megtenném az emberek érdekében, tegyétek meg azt ti is.

A mennyei Atyátok fölkelti napját rosszakra és jókra egyaránt; hasonlóképpen esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ti az Isten fiai vagytok; még ennél is többek, ti most már az Atyám országának követei vagytok. Legyetek irgalmasak, éppen úgy, ahogy az Isten is irgalmas, és az országbeli örökkévaló jövőben tökéletesek lesztek, miként a mennyei Atyátok is tökéletes.«” 140:3.2

„Erős jellemek nem abból erednek, hogy nem tesznek rosszat, hanem inkább abból, hogy ténylegesen is jót tesznek. Az önzetlenség az emberi nagyság jelvénye. Az önmegvalósítás legfelsőbb szintjeire istenimádat és szolgálat révén lehet eljutni. A boldog és eredményes személyt nem a rossz megcselekedésétől való félelem, hanem a jó megcselekedésének szeretete hajtja.” 140:4.6

„Az egyén eredményes életfelfogást a mindenségrendi rálátásnak és a társadalmi és gazdasági környezetre adott érzelmi válaszok összességének társítása révén alakíthat ki. Emlékezzetek erre: Bár az örökölt ösztönöket nem lehet alapvetően megváltoztatni, az ilyen kényszerekre adott érzelmi válaszokat meg lehet változtatni; ezért az erkölcsi természet módosítható, a jellem fejleszthető. Az erős jellemben az érzelmi válaszok egységbe rendezettek és összehangoltak, és így jön létre az egyesített személyiség. A hiányos egységesülés gyöngíti az erkölcsi természetet és boldogtalanságot idéz elő.” 140:4.8 [528] Mt. 5:1-16 [7] Lk. 6:20-37 [529]

371. AZ ATYAI ÉS A TESTVÉRI SZERETET KÜLÖNBSÉGEI

„A hegyi beszédtől az utolsó estebéden elmondott beszédig Jézus arra tanította a követőit, hogy atyai szeretetet mutassanak inkább, mint testvéri szeretetet. A testvéri szeretetben a szomszédodat úgy szereted, mint magadat, és ez megfelelő teljesítése az »aranyszabálynak«. Az atyai ragaszkodás azonban megköveteli, hogy úgy szeressétek a halandó társaitokat, ahogy Jézus szeret titeket.

Jézus kettős szeretettel szereti az emberiséget. Ő kettős személyiségként élt a földön — emberiként és isteniként. Az Isten Fiaként atyai szeretettel szereti az embert — ő az ember Teremtője, világegyetemi Atyja. Az Ember Fiaként Jézus a halandókat testvérként szereti — ő valóban ember volt az emberek között.” 140:5.1 [530]

372. A GYŰLÖLET ÉS A BOSSZÚÁLLÁS ÉRTELMETLEN VOLTA

„Folyton arra intette a tanítványait, hogy tartózkodjanak a megtorlás rossz gyakorlatától; nem engedélyezte a bosszút, az elégtétel gondolatát. Helytelenítette a haragtartást. Nem engedélyezte a szemet szemért és fogat fogért elvet. Ellenezte a magánjellegű és személyes elégtétel egész felfogását, e dolgokat egyfelől a polgári kormányzatnak, másfelől az Isten ítéletének tartva fenn. Világossá tette a hármak számára, hogy a tanításai az egyénre vonatkoznak, nem az államra. Az ezekkel kapcsolatos tanításait addig az időpontig úgy foglalta össze, mint:

Szeressétek az ellenségeiteket — emlékezzetek az emberi testvériség erkölcsi követelményeire.

A rossz eredménytelensége: A rosszat nem lehet bosszúval helyrehozni. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a saját fegyvereivel harcoltok a rosszal.

Legyen hitetek — az isteni igazságosság és az örökkévaló jóság végső győzelmébe vetett bizalmatok.” 140:8.5 [531]

373. JÉZUS HOZZÁÁLLÁSA A TÁRSADALOMHOZ

„Jézus gyakorta intette a hallgatóságát a mohóság ellen, kijelentve, hogy »egy ember boldogsága nem az általa birtokolt anyagi javak bőségében áll«. Állandóan megismételte, hogy »Mit nyer az ember, ha megnyeri az egész világot és elveszíti a lelkét?« Nem intézett közvetlen támadást a tulajdonbirtoklás ellen, de kitartott annak örökkévalón alapvető fontosságú volta mellett, hogy a szellemi értékek az elsők. A későbbi tanításaiban megpróbált helyesbíteni sok téves urantiai életszemléletet azáltal, hogy elmondott számos példabeszédet, melyeket a nyilvános segédkezése során adott elő. Jézusnak sohasem állt szándékában gazdasági elméletek megfogalmazása; jól tudta, hogy minden egyes korszaknak ki kell alakítania a fennálló bajok orvoslásának módszereit. És ha Jézus ma a földön lenne, életét húsvér testben élné, akkor a férfiak és nők többsége számára nagy csalódást okozna azon egyszerű oknál fogva, hogy nem venne részt a mai politikai, társadalmi vagy gazdasági vitákban. Meglehetősen közömbös maradna, miközben arra tanítana benneteket, hogy miként tökéletesítsétek a belső szellemi életeteket annak érdekében, hogy sokoldalúan felkészültté válva a tisztán emberi problémák megoldásához hozzáértőbben fogjatok hozzá.” 140:8.17 [532]

374. JÉZUSSAL ÉS AZ Ő VALLÁSÁVAL KAPCSOLATOS HELYTELEN ESZMÉK

„Jézus nem támadta a héber látnokok vagy a görög erkölcstanítók tanításait. A Mester felismerte azt a sok jó dolgot, melyet e nagy tanítók képviseltek, de ő azért jött le a földre, hogy valami továbbit tanítson, azt, hogy »az ember önként igazítsa hozzá az akaratát az Isten akaratához«. Jézus egyszerűen nem akart vallásos embert létrehozni, olyan halandót, aki kizárólag vallásos érzelmek megszállottja és akit csak szellemi késztetések hajtanak. Ha csak egyetlen pillantást vethettetek volna rá, akkor megértettétek volna, hogy Jézus e világ dolgai komoly mértékű megtapasztalásának igazi embere volt. Jézus tanításait e téren erősen elferdítették és nagyon félreértelmezték végig a keresztény kor évszázadai alatt; voltak torz fogalmaitok a Mester szelídségét és alázatát illetően is. Úgy tűnik, hogy az életcélja a nagyfokú önbecsülés elérése volt. Csak azt javasolta az embernek, hogy azért alázkodjon meg, hogy igazán felemeltessen; az igaz célja az Istennel szembeni igaz alázat volt. Nagyra értékelte az őszinteséget — a tiszta szívet. A hűség volt a legfőbb erény a jellemmegítélésében, míg a bátorság állt a tanításai középpontjában. Jelmondata az volt, hogy »ne félj«, és a türelmes kitartás volt a jellemerősségről alkotott eszményképe. Jézus tanításai a derekasság, bátorság és hősiesség vallását alkotják. És éppen ezért választott személyes képviselőjének tizenkét hétköznapi embert, akiknek a többsége kemény, életerős és férfias halász volt.” 140:8.20 [533]

375. A GYARAPODÁS ÉS AZ ÖNVIZSGÁLAT ELLENTMONDÁSAI

„A három apostol megdöbbent ezen a délutánon, amikor felfogták, hogy a Mesterük vallása nem írja elő a szellemi önvizsgálatot. Jézus kora előtt és után minden vallás, még a kereszténység is, gondosan előírta a lelkiismeretes önvizsgálatot. De nem ez volt a helyzet a názáreti Jézus vallásával. Jézus életfelfogása nélkülözi a vallásos önmegfigyelést. Az ács fia sohasem tanított jellem-építést; ő a jellem gyarapítását tanította, kijelentve, hogy a mennyország olyan, mint a mustármag. De Jézus semmi olyat nem mondott, mely tiltotta volna az önvizsgálatot az önmagunkkal való túlságos foglalkozás megakadályozására.” 140:8.27 [534]

376. JÉZUS NEM AKARJA MEGVÁLTOZTATNI A TÁRSADALMAT

„A Mester nem javasolt megoldásokat a korának vagy bármely későbbi kornak a nem vallási jellegű problémáira. Jézus az örök valóságokra való szellemi rálátást akarta kifejleszteni, valamint az igaz és önkéntelenséget mutató életre irányuló kezdeményezést szerette volna bátorítani; ő maga kizárólag az emberi faj mélyről fakadó és állandó szellemi szükségleteivel foglalkozott. Az Istennel egyenrangú jóságot nyilatkoztatott ki. Kiemelte a szeretetet — az igazságot, szépséget és jóságot — mint az isteni eszményképet és az örök valóságot.

A Mester azért jött, hogy egy új szellemet, egy új akaratot teremtsen az emberben — hogy új képességet adjon az igazság megismerésére, az irgalom megtapasztalására és a jóság választására — azt az akaratot, hogy az ember összhangban akarjon lenni az Isten akaratával, melyhez társul az az örök vágy, hogy tökéletessé váljon, éppen olyan tökéletessé, mint a mennyei Atya.” 140:8.31 [535]

377. JÉZUS SZELLEMI ÖSZTÖNZÉST JELENTŐ ÉLETE

„Az apostolok számára nem volt nyilvánvaló, hogy a Mester olyan szellemi ösztönzést jelentő élet megélésén dolgozik, mely minden kor minden személyének szól, a kiterjedt világegyetem minden világán. Függetlenül attól, hogy Jézus időről időre mit mondott nekik, az apostolok nem értették meg azt a szándékot, hogy Jézus ezen a világon, de a hatalmas teremtésösszességének minden világa érdekében dolgozik. Jézus nem azért élte a földi életét az Urantián, hogy személyes példát állítson a halandói életről e világ férfijai és női elé, hanem inkább azért, hogy megteremtsen egy magas szellemi és ösztönző eszményképet minden halandó lény számára minden világon.” 140:10.3 [536]

378. MINDEN EMBER AZ ISTEN FIA

„Miután Jézus és Máté befejezte a beszélgetést, Zélóta Simon kérdezett tőle, »De Mester, vajon minden ember az Isten fia?« És Jézus így válaszolt: »Igen, Simon, minden ember az Isten fia, és ezt a jó hírt fogjátok hirdetni.« De az apostolok nem tudtak egy ilyen tantételt megérteni; ez új, furcsa és meglepő bejelentés volt. És mivel Jézus azt akarta, hogy belevésse ezt az igazságot az emlékezetükbe, ezért arra tanította a követőit, hogy minden emberrel bánjanak úgy, mint a testvérükkel.

András egyik kérdésére válaszolva a Mester világossá tette, hogy a tanításának erkölcsisége elválaszthatatlan az életének vallásától. Nem az ember természetéből fakadó erkölcsiséget tanította, hanem az embernek az Istenhez fűződő viszonyából fakadót.” 140:10.7 [537]

379. JÉZUS VÁGYOTT A CSALÁDJA SZERETETÉRE

„Az apostolok közvetlenül indulás előtt nem találták a Mestert, és András elindult, hogy megkeresse. Rövid keresés után akadt rá Jézusra, aki a partnál lévő egyik csónakban üldögélt, és sírt. A tizenkettek gyakran látták a Mesterüket szomorúnak, és megfigyelték nála a komoly elmélyülés rövid időszakait is, de egyikük sem látta sírni még soha. Andrást némiképp megdöbbentette, hogy a Mestert ily szomorúnak látja a Jeruzsálembe indulásuk estéjén, és a bátorságát összeszedve odament Jézushoz és megkérdezte: »E nagy napon, Mester, amikor arra készülünk, hogy elinduljunk Jeruzsálembe, hogy hirdessük az Atya országát, te miért sírsz? Melyikünk bántott meg téged?« És Jézus, ahogy Andrással visszasétált a tizenkettekhez, így válaszolt: »Egyikőtök sem szomorított el. Csak az tett bánatossá, hogy József atyám családjából senkinek sem jutott eszébe, hogy eljöjjön és jó utat kívánjon nekünk.« Ruth ekkor éppen látogatóban volt József bátyjánál Názáretben. A családjának többi tagja büszkeségből, csalódottságból, meg nem értésből és a sértett érzésekből fakadó kicsinyes neheztelés miatt maradt távol.” 141:0.2 [538]

380. JÉZUS SZEMÉLYES TISZTELETET PARANCSOLÓ VOLT

„A Mester nagy bölcsességet és tökéletes pártatlanságot mutatott minden, az apostolaival és az összes tanítványával kapcsolatos ügyben. Jézus valóban ura volt az embereknek; komoly befolyással bírt az embertársaira a személyisége bájának és erejének együttese miatt. Volt valami megmagyarázhatatlan, parancsoló jellege az ő egyszerű, vándor és hontalan életének. Értelmi kellem és szellemi vonzóerő volt a nagyon határozott tanításmódjában, a következetes észjárásában, az érvelése erejében, a bölcs rálátásában, a fürge észjárásában, a páratlan higgadtságában és a magasztos türelmében. Egyszerű volt, férfias, őszinte és félelmet nem ismerő. A Mester jelenlétében meglévő mindezen fizikai és értelmi hatásokon túl ott volt még a lényének minden, a személyiségéhez kötődő szellemi bája is — a türelmesség, a gyöngédség, a szerénység, a szelídség és az alázat.

A názáreti Jézus valóban erős és erélyes személyiség volt; értelmi erőt és szellemi erősséget képviselt. A személyisége nem csak a szellemi beállítottságú nők számára volt vonzó a követői körében, hanem a művelt és értelmi beállítottságú Nikodémusz számára és az edzett római katona, ama százados számára is, aki a keresztnél őrt állt és aki, miután végignézte a Mester halálát, azt mondta, »Igen, ő valóban Isten Fia volt.« És az erélyes, egyszerű galileai halászok Mesternek hívták őt.

A Jézusról készített képek igen szerencsétlenek. A Krisztusról készített eme festmények mindig káros hatással voltak az ifjúságra; a templomi kereskedők aligha menekültek volna Jézus elől, ha olyan férfi lett volna, mint amilyennek a művészeitek rendszerint ábrázolták. Az ő férfias megjelenése tiszteletet parancsoló volt; jó volt ő, de a maga természetes módján. Jézus nem tettette magát szelídnek, kedvesnek, nyájasnak és kellemesen rejtélyesnek. Az ő tanítása felkavaróan lendületes volt. Nem csak szándékában volt jó, hanem ténylegesen is a jó megcselekedésére törekedett.” 141:3.4 [539]

381. FIGYELMEZTETÉS A HITVALLÁSOK VESZÉLYEIRE

„Jézus a tizenkettek tanítása során sokszor visszatért e kérdéskörhöz. Többször is elmondta nekik, hogy nem az ő akarata az, hogy akik hisznek benne, azok rögzöttelvűvé és lélektelenekké váljanak — még a jó szándékú emberek vallási értelmű felfogásának megfelelően se. Újra és újra figyelmeztette az apostolait, hogy ne alakítsanak ki hitvallásokat és ne építsenek ki hagyományokat annak eszközéül, hogy a híveket az országról szóló evangéliumban vezessék és ellenőrizzék.” 141:5.4 [540]

382. TEHERMA TÖRTÉNETE

„Az Amathuszban töltött utolsó hét vége felé Zélóta Simon elvitt Jézushoz egy bizonyos Tehermát, egy perzsát, aki Damaszkuszban folytatott üzleti tevékenységet. Teherma hallott már Jézusról és eljött Kapernaumba, hogy találkozzon vele, és amikor ott megtudta, hogy Jézus elment az apostolokkal a Jordán folyását követve Jeruzsálembe, utána eredt. András Simonhoz vitte Tehermát, hogy nála részesüljön tanításban. Simon úgy tekintett a perzsára, mint »tűzimádóra«, bár Teherma különös gondot fordított arra, hogy elmagyarázza, hogy a tűz csak látható jelképe a Tisztának és Szentnek. Miután Jézussal beszélt, a perzsa kifejezte azon szándékát, hogy a tanítás és a hitszónoklat meghallgatása céljából marad még néhány napig.

Amikor Zélóta Simon és Jézus egyedül maradt, Simon megkérdezte a Mestert: »Miért van az, hogy nem tudtam meggyőzni? Nekem miért állt ellent oly erősen és miért volt kész meghallgatni téged?« Jézus azt válaszolta: »Simon, Simon, hányszor tanítottalak már, hogy mellőzz minden olyan erőfeszítést, hogy elvegyél valamit az üdvözülést keresők szívéből? Hányszor mondtam már, hogy e vágyakozó lelkekbe csakis valamit beletenni törekedj? Vezessétek az embereket az országba, és az ország nagy és élő igazságai majd kiszorítanak minden komoly tévedést. Mihelyt elmondtátok a halandó embernek ama jó hírt, hogy az Isten az ő Atyja, akkor már könnyebben győzitek meg afelől, hogy ő valójában az Isten fia. És miután így tettetek, már el is hoztátok az üdvözülés fényét a sötétségben kucorgónak. Simon, amikor az Ember Fia először jött oda hozzád, vajon Mózest és a látnokokat tagadva jött-e és hirdetett-e egy új és jobb életmódot? Nem. Nem azért jöttem, hogy elvegyem, amit az ősapáitoktól kaptatok, hanem hogy megmutassam nektek annak tökéletessé tett képét, melyet atyáitok csak részlegesen láttak. Most menj, Simon, taníts az országról és hirdesd azt, és amint valamely embert biztosan és erősen az országba vezettél és az ilyen ember kérdésekkel fordul hozzád, akkor van itt az ideje annak, hogy megtanítsd arra, ami az isteni országbeli lélek fokozatos fejlődésével kapcsolatos.«

Simon elképedt e szavak hallatán, de úgy tett, ahogy Jézus meghagyta neki, és Teherma, a perzsa bekerült azok közé, akik beléptek az országba.” 141:6.1 [541]

383. JÉZUS HIGGADT JELLEME

„Az apostolok most már kezdték felismerni Jézus nem tettetett barátságosságát. Bár a Mesterhez könnyen lehetett közeledni, mégis mindig minden emberi lénytől függetlenül és felettük élt. Soha egyetlen pillanatra sem uralkodott el rajta semmilyen tisztán halandó befolyás vagy tette ki magát gyarló emberi ítéletnek. Nem fordított figyelmet a közvéleményre, és nem hatott rá az imádat. Ritkán állt le tisztázni a félreértéseket vagy vette rossz néven a hamis beállítást. Sohasem kért tanácsot; sohasem kért imákat.

Jakab megdöbbent azt látván, hogy Jézus miként szemléli kezdettől fogva a jövendőt. A Mester ritkán látszott meglepettnek. Sohasem volt izgatott, ideges vagy zavart. Sohasem kért bocsánatot senkitől. Néha-néha szomorú volt, de nem csüggedt.” 141:7.12 [542]

384. A HŐSI ÉS HARCOS EVANGÉLIUM

„»Én azért jöttem e világra, hogy megcselekedjem az Atyám akaratát és kinyilatkoztassam az ő szeretetteljes jellemét az egész emberiség számára. Ez, testvéreim, ez az én küldetésem. És teljesítem is azt, függetlenül attól, hogy e kor vagy egy másik nemzedék zsidói vagy nem-zsidói miként értelmezik félre a tanításaimat. De nem szabad figyelmen kívül hagynotok azt a tényt, hogy még maga az isteni szeretet is ismeri a szigorú fegyelmet. Az apa fiú iránti szeretete gyakran arra kényszeríti az apát, hogy a meggondolatlan utóda botor cselekedeteit megfékezze. A gyermek nem mindig érti meg az apa korlátozó fenyítésében meglévő bölcs és szeretetteljes szándékokat. De én kijelentem nektek, hogy a paradicsomi Atyám a szeretetének ellenállhatatlan ereje révén kormányozza a világegyetemek mindenségét. A szeretet a legnagyobb minden szellemvalóság közül. Az igazság felszabadító kinyilatkoztatás, de a szeretet a legfelsőbb kapcsolat. És nem számít, hogy az embertársaitok miféle szamárságokat csinálnak a világuk mai irányításában, egy eljövendő korban az általam nektek mondott örömhír fogja uralni ugyanezt a világot. Az emberi fejlődés végső célja az Isten atyaságának tiszteletteljes felismerése és az emberi testvériség szeretetteljes megvalósítása.

De ki mondta nektek, hogy az általam terjesztett örömhír a rendeltetése szerint a rabszolgáké és a gyengéké? Talán ti, választott apostolaim, gyengékre hasonlítotok? Talán János gyengének látszott? Talán úgy látjátok, hogy én a félelem rabja vagyok? Igaz, e nemzedék szegényei és elnyomottjai hallgatják a terjesztett örömhírt. E világ vallásai nem vették figyelembe a szegényeket, de az én Atyám nem tesz különbséget a személyek között. Emellett pedig a mai kor szegényei az elsők, akik figyelnek a bűnbánat és a fiúi elismerés elfogadásának hívó szavára. Az országról szóló örömhírt minden embernek — zsidónak és nem-zsidónak, görögnek és rómainak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának — hirdetni kell és egyformán fiatalnak és öregnek, férfinak és nőnek.

Azért, mert az Atyám a szeretet Istene és örömét leli az irgalomgyakorlásban, ne gondoljátok azt, hogy az ország szolgálata egyhangú nyugalom. A paradicsomi felemelkedés az egész idő legfelsőbb rendű kalandja, az örökkévalóság kitartást kívánó elérése. Az ország szolgálata a földön megköveteli tőletek és a munkatársaitoktól, hogy összeszedjétek minden férfias bátorságotokat. Közületek sokakat megölnek majd az ezen országról szóló örömhír iránti hűségetek miatt. Könnyű meghalni a fizikai csata első vonalában, amikor a bátorságotokat a harcoló bajtársaitok jelenléte erősíti, de magasabb rendű és mélyebb emberi bátorságot és odaadást igényel az, amikor higgadtan és teljesen egyedül áldozzátok az életeteket a halandói szívetekbe zárt igazság szeretetéért.

Ma a nem hívők talán gúnyolnak benneteket, amiért az ellen nem állás örömhírét terjesztitek és az erőszakmentes életmód megélését hirdetitek, de ti vagytok az ezen országról szóló örömhírben őszintén hívők hosszú sorában az első önkéntesek, akik az e tanítások iránti hősies odaadásukkal ámulatba ejtik majd az egész emberiséget. A világ egyetlen hadserege sem mutatott több bátorságot és merészséget, mint amilyet ti és a ti hű utódaitok mutatnak majd, akik elmennek az egész világba hirdetni a jó hírt — az Isten atyaságát és az emberek testvériségét. A húsvér test bátorsága a legalsóbb rendű formája a bátorságnak. Az elme bátorsága magasabb rendű emberi bátorság, de a legmagasabb rendű és legfelsőbb bátorság nem más, mint a mély szellemi valóságokkal kapcsolatos felvilágosult meggyőződés iránti rendíthetetlen hűség. És az ilyen bátorság alkotja az Istent ismerő ember hősiességét. És ti mind Istent ismerő emberek vagytok; ti igazán az Ember Fiának személyes társai vagytok.«” 143:1.4 [543]

385. ÖNURALOM

„»Bizony, bizony mondom nektek, aki magának ura, nagyobb az annál, mint aki bevesz egy várost. Az önuralom az ember erkölcsi természetének mértéke és a szellemi fejlődésének jelzője. A régi rendben böjtöltetek és imádkoztatok; a szellemtől való újjászületés új teremtményeiként azt a tanítást kaptátok, hogy higgyetek és örvendezzetek. Az Atya országában új teremtmény lesz belőletek; a régi dolgok eltűnnek; lássátok, megmutatom nektek, hogy minden dolog miként válik újjá. És az egymás iránti szeretetetek révén meggyőzitek a világot, hogy a rabságból eljutottatok a szabadságra, a halálból az örökkévaló életre.

A régi úton a tiltásra, az engedelmességre és az életmódbeli szabályoknak való megfelelésre törekedtek; az új úton először átalakít benneteket az Igazság Szelleme és így a benső lelketek megerősítést kap az elmétek állandó szellemi megújulása révén, és így felruháztattok az Isten kegyes, helyes és tökéletes akarata biztos és örömteli végrehajtásának erejével. Ne felejtsétek el — az Isten minden mértéket meghaladóan nagy és becses ígéreteiben való személyes hitetek az, amely biztosítja, hogy részeseivé váltok az isteni természetnek. Így a hitetek és a szellem átalakulása révén valóságosan is az Isten templomává váltok, és az ő szelleme ténylegesen bennetek lakozik. Ha pedig a szellem bennetek lakozik, akkor többé már nem vagytok a húsvér test rabszolgái, hanem a szellem szabad és felszabadult fiai vagytok. A szellem új törvénye felruház benneteket az önuralom szabadságával a félelemtől való önkéntes leigázottság és az önmegtagadás rabszolgasága régi törvényének helyében.«” 143:2.3 [544]

386. AZ ISTENI VOLTÁNAK ELSŐ KINYILATKOZTATÁSA

„Nalda azonban még egy kísérletet akart tenni arra, hogy kitérjen a személyes földi életével és a lelke Isten előtti helyzetével kapcsolatos zavarba ejtő kérdés megvitatásától. Még egyszer az általános vallási kérdésekhez folyamodott, azt mondta: »Igen, tudom, Uram, hogy János hirdette a Megtérítő eljövetelét, azét, akit a Megszabadítónak fognak nevezni, és hogy amikor ő eljön, minden dolgot elmond majd nekünk« — és Jézus, félbeszakítván Naldát, megdöbbentő bizonyossággal azt mondta, »Én vagyok az, akiről beszélt.«

Ez volt az első közvetlen, határozott és leplezetlen kijelentés az ő isteni természetéről és fiúi elismertségéről, melyet Jézus a földön tett; és azt egy nőnek mondta, egy szamaritánus asszonynak, egy, a férfiak szemében mindaddig megkérdőjelezhető jellemű nőnek, de olyan nőnek, akit az isteni tekintet olyannak látott, aki többet vétkezett, mint amennyit a maga akaratából vétkezett volna és aki most olyan emberi lélek, aki vágyik az üdvözülésre, s azt őszintén és tiszta szívvel kívánja, és az elég is volt.” 143:5.7 [545]

387. AZ ÚR IMÁJA

„De az apostolok még mindig nem voltak elégedettek; azt szerették volna, ha Jézus egy olyan mintaimát ad nekik, melyet az új tanítványaiknak megtaníthatnak. Az imáról folytatott beszélgetést végighallgatván, Zebedeus Jakab így szólt: »Nagyon jó, Mester, de mi nem is annyira magunknak szeretnénk egy imaformát, hanem inkább azon új híveknek, akik oly gyakran kérnek bennünket arra, hogy ’Tanítsátok meg nekünk, hogy miként imádkozzunk megfelelően a mennyei Atyához.’«

Amikor Jakab elhallgatott, Jézus így szólt: »Ha tehát még mindig ilyen imát akartok, akkor elmondom nektek azt, amelyet az öcséimnek és a húgaimnak tanítottam Názáretben«:

Mi Atyánk, ki a mennyben vagy, Legyen a neved szent. Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg A földön éppúgy, miként a mennyben. A holnapi kenyerünket add meg nékünk ma; Üdítsd fel lelkünket az élet vizével. És bocsásd meg nékünk minden adósságunkat, Mert mi is megbocsátottunk minden adósunknak. Ments meg minket a kísértésben, szabadíts meg a rossztól, És fokozatosan tégy minket oly tökéletessé, mint amilyen te magad vagy.” 144:3.1 [546] Mt. 6:7-13 [62] Lk. 11:1-4 [373]

388. RUTH ÁLLHATATOSSÁGA

„Pénteken késő este Jézus kishúga, Ruth titokban meglátogatta őt. Csaknem egy órát töltöttek egy hajón, mely a parttól nem messzire volt lehorgonyozva. Erről a látogatásról Zebedeus Jánost kivéve emberi lény nem tudott, és őt is figyelmeztették, hogy ne szóljon senkinek. Ruth volt Jézus családjának egyetlen tagja, aki következetesen és fenntartások nélkül hitt Jézus földi küldetésének isteni voltában a legkorábbi szellemi tudatosulásának pillanatától egészen Jézus mozgalmas segédkezéséig, haláláig, feltámadásáig és felemelkedéséig; és Ruth végül úgy jutott át a túlvilágokra, hogy sohasem kételkedett az apai fivére húsvér testbeli küldetésének természetfeletti jellegében. A kis Ruth volt Jézus fő vigasza, ami a földi családját illeti, az ő perének, elutasításának és keresztre feszítésének komoly megpróbáltatásában.” 145:0.3 [547]

389. A GYŰLÖLET A FÉLELEM ÁRNYÉKA

„Az a szombat nagy nap volt Jézus földi életében, igen, egy világegyetem életében. Minden helyi világegyetemi tekintetben Kapernaum kis zsidó városa volt a Nebadon valódi központja. Nem egyedül a kapernaumi zsinagógában jelenlévő maroknyi zsidó alkotta azoknak a lényeknek a körét, akik hallgatták a jézusi beszéd ama nagy jelentőségű befejező részét: »A gyűlölet a félelem árnyéka; a bosszú a gyávaság álarca.« A hallgatói nem tudták elfelejteni azon áldott szavait sem, amikor azt mondta, »Az ember az Isten fia, nem ördögfajzat.«” 145:3.4 [548]

390. ÖNKÉNTELEN GYÓGYÍTÁS

„De mindama lények közül, akik a természetfeletti gyógyulás e hirtelen és váratlan kitörésén elképedtek, Jézus volt a legmeglepettebb. Egy pillanatra, amikor az emberi érdeklődése és rokonszenve az előtte megjelent szenvedés és nyomorúság látványára összpontosult, emberi elméjében nem gondolt a Megszemélyesült Igazítója azon intő figyelmeztetésére, hogy bizonyos feltételek mellett és bizonyos körülmények között nem lehet korlátozni egy Teremtő Fiú teremtői előjogainak időelemét. Jézus szerette volna egészségesnek látni e szenvedő halandókat, ha ez az Atya akaratával nem ellentétes. Jézus Megszemélyesült Igazítója nyomban eldöntötte, hogy a teremtő energiát igénybevevő cselekedet abban az időben nem ellentétes a paradicsomi Atya akaratával, és e döntéssel — Jézus előzőleg kifejezett gyógyítási vágyának tükrében — a teremtő cselekedet úgy lett. Amire egy Teremtő Fiú vágyik és amit az ő Atyja akar, az úgy VAN. Halandók ilyen tömeges fizikai meggyógyítására Jézus egész földi életében nem került sor többet.” 145:3.11 [549]

391. A ROSSZ NEM AZONOS A BŰNNEL

„»Az emberek a természetüknél fogva valóban rosszak, de nem szükségképpen bűnösek. Az új születés — a szellemtől való megkeresztelés — alapvető jelentőségű a rossztól való megszabaduláshoz és szükséges a mennyországba való belépéshez, de ezek egyike sem érvényteleníti azt a tényt, hogy az ember az Isten fia. A magvábanvaló rossz ezen eredendően meglévő jelenléte nem jelenti azt sem, hogy az ember megmagyarázhatatlanul elidegenült volna a mennyei Atyától annyiban, hogy távolállóként, idegenként vagy mostohagyermekként valamiképpen törekednie kellene az Atya által való törvényes elfogadásra. Minden ilyen nézet elsősorban az Atyával kapcsolatos félreértésedből, másodsorban pedig az ember eredetével, természetével és végzetével kapcsolatos tudatlanságodból ered.«” 148:4.8 [550]

392. A HÁNYATTATÁS NEM BÜNTETÉS

„»De fiam, tudnod kell, hogy az Atya nem készakarva sanyargatja a gyermekeit. Az ember szükségtelen szenvedést vesz magára annak eredményeként, hogy következetesen elutasítja, hogy az isteni akarat jobb útjain járjon. A szenvedés magvában benne van a rosszban, de annak nagy részét bűn és gonoszság okozza. Sok szokatlan esemény ment végbe e világon, és nincs semmi különös abban, hogy minden gondolkodó embert összezavar az általuk látott szenvedés és nyomorúság. De egy dologban biztos lehetsz: Az Atya nem küld szenvedést önkényes büntetésül a helytelen cselekedetekért. A rossz tökéletlenségei és hátrányai eredendők; a bűn büntetései elkerülhetetlenek; a gonoszság pusztító következményei feltartóztathatatlanok. Az ember nem hibáztathatja az Istent a maga választotta élet természetes következményeit jelentő szenvedésekért; az ember az e világon megélt életnek részét képező tapasztalások miatt sem panaszkodhat. Az Atya akarata szerint a halandó embernek kitartóan és következetesen dolgoznia kell a földi helyzetének javításán. Az értelmes igyekezet képessé teszi az embert sok földi nyomorúságának leküzdésére.«” 148:5.3 [551]

„»Nátániel, a mi küldetésünk az, hogy segítsünk az embereknek megoldani a szellemi problémáikat és így serkentsük az elméjüket arra, hogy jobban felkészüljenek és ösztönözve legyenek arra, hogy hozzáfogjanak a sokféle anyagi problémájuk megoldásához. Tudomáson van a fejedben lévő zavarról azt illetően, amit az Írásokban olvastál. A tudatlan ember hajlamos túl gyakran az Istenre hárítani a felelősséget mindenért, amit nem képes felfogni. Az Atya nem személyesen felelős minden olyasmiért, amit te nem tudsz megérteni. Ne kételkedj az Atya szeretetében csak azért, mert az ő rendelése szerinti némely igazságos és bölcs törvény éppen szenvedést okoz neked, mert ártatlanul vagy akarattal megszegted az ilyen isteni rendelést.«” 148:5.4 [552]

„Ez után tette Jézus az utolsó kijelentést: »A mennyei Atya nem leli kedvét az emberek gyermekeinek sanyargatásában. Az ember elsősorban az idő véletlen eseményei miatt és az éretlen fizikai lét rossz dolgaival járó tökéletlenségek miatt szenved. Ezután szenved a bűn feltartóztathatatlan következményeitől — az élet és fény törvényeinek megszegésétől. És végül, az ember learatja a menny igaz uralma elleni lázadásban való gonosz megmaradásának termését a földön. De az ember nyomorúságai nem személyes velejárói az isteni ítéletnek. Az ember képes sokat tenni és tesz is annak érdekében, hogy mérsékelje a világi szenvedéseket. De egyszer és mindenkorra szabadulj meg attól a babonaságtól, hogy az Isten a rossz rendeletére okoz szenvedést az embernek. Tanulmányozd Jób könyvét annak érdekében, hogy felfedezd, hogy még a jóemberek is milyen sok helytelen eszmét alkottak őszintén Istenről; és az után ismerd fel, hogy még a fájdalmas szenvedést viselő Jób is megtalálta a vigasztaló és üdvözítő Istent az ilyen téves tanítások ellenére. A hite végül áthatolt a szenvedés fellegein, hogy meglássa az élet fényét, mely az Atyától árad gyógyító kegyelemként és örök igazságosságként.«” 148:6.11 [553] Siral. 3:33 [30]

393. A NŐK FELEMELÉSE

„Mihály földi küldetésének legmeghökkentőbb és leginkább forradalmi vonása a nőkkel kapcsolatos magatartása volt. Egy olyan korban és nemzedékben, amikor egy férfinak még a saját feleségét sem illett nyilvános helyen köszöntenie, Jézus a harmadik galileai vándorútján az evangélium tanítóiként mert magával vinni nőket is. És megvolt az a nagy bátorsága, hogy ezt azon rabbinikus tanítás mellett vigye véghez, mely kijelentette, hogy »jobb, ha a törvény szavait elégetik, mintha nőknek adják«.

Jézus egy nemzedék alatt kiemelte a nőket a tiszteletlen semmibevételből és az akkori idők jelentette kizsákmányolásból. És a Jézus nevének felvételére vetemedett vallás egyetlen szégyenletes dolga az erkölcsi bátorság hiánya volt annyiban, hogy a nőkkel kapcsolatos későbbi hozzáállásában nem követte e nemes példát.” 149:2.8 [554]

394. A BOLDOGSÁG TITKA

„»Simon, némelyek a természetüktől fogva boldogabbak másoknál. Sok, nagyon sok függ attól, hogy az ember mennyire hajlandó elfogadni az Atya benne lakozó szellemének vezetését és irányítását. Nem olvastátok az Írásokban a bölcs ember szavait, ’az ember szelleme az Úr gyertyása, egészen átkutatja az ember bensőjét’? És az ilyen, szellem vezette halandók azt is mondják: ’A mérőláncom kedves földre esett; s kedvem telik örökségemben’. ’Jobb a kevés, amit az igaz bír, mint a sok bűnös nagy gazdagsága’, mert ’a jó a magáé szerint elégszik meg’. ’A vidám szív derűssé teszi az arcot is és mindig ünnepet ül. Többet ér a kevés az Úr tiszteletében, mint ha nyugtalansággal párosul a tömérdek kincs. Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel. Jobb az igazságos úton szerzett kevés, mint az egyenesség híján szerzett nagy haszon.’ ’A vidám szív jó orvosságul szolgál.’ ’Jobb egy kevés megnyugvás, mint a túlzott bőség a szellem szomorúságában és háborgásában.’

Az ember szomorúságának nagy része a törekvéseivel kapcsolatos csalódásból és a sértett büszkeségéből ered. Bár az emberek tartoznak maguknak annyival, hogy a legjobbat hozzák ki a földi létükből, s ha így őszintén igyekeznek, örömmel kell fogadniuk a sorsukat és ügyességet kell mutatniuk abban, hogy a legtöbbet hozzák ki abból, ami nekik jutott. Az ember bajai túl sokszor hajtanak ki a maga természetes szíve félelmének talajából. ’Menekül a gonosz, bár nem űzi senki.’ ’A gonoszak olyanok, mint a háborgó tenger, mely nem bír megnyugodni, de sarat és iszapot vetnek fel hullámai; nincs békéjük a gonoszaknak, mondja az Isten.’

Ne keressetek tehát hamis békét és pillanatnyi örömöt, hanem törekedjetek inkább a hit bizonyosságára és az isteni fiúi elismertség bizonyságaira, melyek nyugalmat, megelégedettséget és felsőbb örömet teremnek a szellemben.«” 149:5.2 [555] Péld. 20:27 [556] Zsolt. 16:6 [557] Zsolt. 37:16 [558] Péld. 14:14 [559] Péld. 15:13,16,17 [560] Péld. 16:8 [561] Péld. 17:22 [562] Préd. 4:6 [563] Péld. 28:1 [564] Iz. 57:20,21 [348]

395. SZERETETET A FÉLELEM HELYÉBE

„»Elődeitek azért félték az Istent, mert hatalmas és rejtélyes volt. Nektek azért kell imádnotok őt, mert az ő szeretete nemes, irgalma bőséges és igazsága dicső. Az Isten hatalma félelmet idéz elő az ember szívében, azonban az ő személyiségének nemessége és igazságossága tiszteletet, szeretetet és önkéntes imádatot kelt. A kötelességtudó és szeretetteljes fiú nem fél vagy retteg még egy fenséges és nemes atyától sem. Én azért jöttem el a világba, hogy a félelem helyébe szeretetet, a szomorúság helyébe örömöt, a rettegés helyébe bizodalmat tegyek, valamint szeretetteljes szolgálatot és elismerő imádatot a szolgai iga és az értelmetlen szertartások helyébe. Ám a sötétségben kucorgók esetében még mindig igaz, hogy ’az Úr félelme a bölcsesség kezdete’. De a fény teljesebb eljövetele az Isten fiait már arra készteti, hogy a Végtelent azért imádják, aki, és ne azért féljenek tőle, amit tesz.«” 149:6.5 [565] Zsolt. 111:10 [50]

396. MIT KELL TENNÜNK AZ ÜDVÖZÜLÉS ÉRDEKÉBEN?

„»Amikor a férfiak és a nők azt kérdezik, hogy mit kell tennünk az üdvözülés érdekében, akkor válaszoljátok azt: Higgyétek az országról szóló örömhírt; fogadjátok el az isteni megbocsátást. Hit révén ismerjétek fel az Isten bennetek lakozó szellemét, akinek elfogadása az Isten fiává tesz benneteket. Hát nem olvastátok az Írásokban, ahol azt mondja, ’Az Úrban találok igazságosságot és erőt’. Szintén, ahol az Atya azt mondja, ’Közel van igazságom; szabadításom már úton van, és karommal óvom népemet.’ ’Lelkem ujjong az Istenem szeretetében, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett s az igazságosságának köntösébe burkolt.’ Nem olvastátok-e azt is az Atyáról, hogy az ő neve ’az Úr a mi igazságunk lesz’. ’Dobjátok el az önelégültség szennyezett ruháit és öltöztessétek a fiamat az isteni igazságosság és az örök üdvözülés ruhájába.’ Mindörökre igaz, hogy ’az igaz ember a hite által él’. Teljesen szabadon beléphettek az Atya országába, de a fejlődés — a kegyelemben való gyarapodás — alapvető jelentőségű a bent maradás szempontjából.«” 150:5.2 [566]

„Az utolsó kijelentésének zárásául Jézus azt mondta: »Üdvözülést nem vásárolhattok; nem érdemelhetitek ki az igazságosságot. Az üdvözülés az Isten ajándéka, és az igazságosság az országbeli fiúi elismertség szellemtől született életének természetes gyümölcse. Nem azért mentenek meg benneteket, mert igaz életet éltek; inkább az a helyzet, hogy azért éltek igaz életet, mert már meg is mentettek benneteket, felismertétek a fiúi elismerést, mint az Isten ajándékát és az országban való szolgálatot, mint az élet legfőbb boldogságát a földön. Amikor az emberek elhiszik ezt az örömhírt, mely az Isten jóságának kinyilatkoztatása, az arra fogja késztetni őket, hogy önként megbánják minden ismert bűnüket. A fiúi elismertség megértése nem egyeztethető össze a bűn iránti vággyal. Az országban hívők ki vannak éhezve az igazságra és szomjazzák az isteni tökéletességet.«” 150:5.5 [567]

397. A MEGPRÓBÁLTATÁSOK ÉRTELME

„A világegyetemi nehézségekkel és a bolygói akadályokkal a halandó teremtmények kifejlődő lelkének növekedése és fejlődése, a fokozatos tökéletesedés érdekében biztosított tapasztalási felkészülés részeként kell szembenézni. Az emberi lélek szellemivé lényegülése azt igényli, hogy a lélek közelről megtapasztalja a valódi világegyetemi problémák széles körének nevelő hatású megoldását. Az állati természet és a sajátakaratú teremtmények alsóbb rendű formái gondtalan környezetben nem fejlődnek kedvezően. Problémákat hordozó helyzetek, melyekhez erőfeszítésre késztető ingerek társulnak, ezek hatnak közre abban, hogy létrejöjjenek azok az elme-, lélek- és szellemműködések, melyek óriási mértékben hozzájárulnak a halandói fejlődés méltó céljainak eléréséhez és a szellemvégzet felsőbb szintjeire való eljutáshoz.” 154:2.5 [568]

398. A SZELLEM VALLÁSA

„A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent. Az elme vallása — a tekintély istentana — ezek igénybevételére kevéssé vagy semennyire sem készteti az alakias híveket. A hagyomány biztonságos menedék és könnyű út ama félénk és bátortalan lelkeknek, akik ösztönösen kerülik azokat a szellemi küzdelmeket és elmebéli bizonytalanságokat, melyek azokkal a hitet igénylő utazásokkal járnak, melyek a szellemi valóságok távolabbi partjainak felfedezése érdekében a feltáratlan igazság nyílt vizein tett merész vállalkozásokká lesznek, amint azokat a fejlődő emberi elme feltárja és a kifejlődő emberi lélek megtapasztalja.” 155:5.11 [569]

399. AZ ISTEN AKARATÁNAK MEGCSELEKEDÉSE

„Soha ne feledjétek, hogy az élő Isten akaratának felfedezésére irányuló törekvésnél nagyobb megelégedettséget és nagyobb izgalmat okozó kaland csak egy van, mégpedig az ezen isteni akarat megcselekedésére tett őszinte erőfeszítés legfelsőbb tapasztalása. És azt se feledjétek, hogy az Isten akarata bármely földi foglalatosságban megcselekedhető. Vannak nem szent és világi szólítások. Minden dolog szent azok életében, akiket a szellem vezet; vagyis akik az igazságnak alárendeltek, akiket a szeretet nemesít meg, akiket irgalom vezérel, és akiket tisztességesség — igazságosság — korlátoz. A szellem, melyet Atyám és én elküldünk a világba nemcsak az Igazság Szelleme lesz, hanem az eszményelvű szépség szelleme is.” 155:6.11 [570]

400. A HIT LEGKISEBB SZIKRÁJA

„Félreértés ne essék, Atyám mindig válaszolni fog a hit legkisebb szikrájára is. Figyeli az ősember fizikai és babonás érzelmeit. És azon őszinte, de bátortalan lelkek esetében, akiknek hite oly gyenge, hogy az csak kevéssel több, mint értelmi igazodás a tekintélyi vallás iránti tétlen beleegyező magatartáshoz, azoknál az Atya mindig éberen figyel, hogy elismerhessen és támogathasson minden ilyen, az ő elérésére irányuló gyenge próbálkozást. De tőletek, akiket kihívtam a sötétségből a világosságra, elvárható, hogy teljes szívvel higgyetek; a hiteteknek kell uralnia a test, az elme és a szellem együttes magatartását.

Ti az apostolaim vagytok, és számotokra a vallás nem válhat olyan istentani menedéké, ahová elmenekülhettek az attól való félelmetekben, hogy szembenézzetek a szellemi fejlődés és az eszményalapú kaland rideg valóságaival; a ti esetetekben a vallásnak inkább ama valós tapasztalás tényévé kell válnia, mely igazolja, hogy az Isten megtalált titeket, eszményivé, nemessé és szellemlényegűvé tett benneteket, és hogy vállaltátok azt az örökkévaló kalandot, hogy megtaláljátok Istent, aki már így megtalált és fiúi elismertségbe helyezett titeket.” 155:6.17 [571]

401. EZ AZ ÉLET CSAK EGY HÍD

„Szidonba beérve Jézus és társai egy hídon keltek át, sokuk először látott ilyet életében. Ahogy átsétáltak a hídon, Jézus egyebek mellett azt mondta: »E világ csak egy híd; átkelhettek rajta, de nem szabad azon gondolkodnotok, hogy lakhelyet építetek rá.«” 156:2.1 [572]

402. HUMOROSSÁG ÉS HIT

„Jézus nagyon élvezte azt a jó humorérzéket, mellyel ezek a nem-zsidók rendelkeztek. A szíriai asszony, Norana által tanúsított humorérzék, valamint az ő nagy és kitartó hite volt az, ami olyannyira megérintette a Mester szívét és az irgalmához folyamodott. Jézus nagyon sajnálta, hogy e népből — a zsidókból — olyannyira hiányzik a humor. Egyszer azt mondta Tamásnak: »A népem túl komolyan veszi önmagát; majdhogynem megfosztják magukat a humor élvezetétől. A farizeusok terhes vallása sohasem verhetett volna gyökeret humorérzékkel rendelkező népben. Hiányzik belőlük a következetesség is; a szúnyogot kiszűrik, a tevét meg lenyelik.«” 156:2.8 [573]

403. VEZETŐI SZEREPEK ÉS AZ EMBERI GYARLÓSÁGOK

„Az anyagi siker lényegi elemei az erélyes igyekezet, az értelmes ítéletalkotás és a sokat tapasztalt bölcsesség. A vezetés a természetes képességtől, a körültekintéstől, az akaraterőtől és a határozottságtól függ. A szellemi végzet a hittől, a szeretettől és az igazság iránti odaadástól függ — az igazságosságra irányuló vágytól és szomjtól — azon őszinte vágytól, hogy az ember megtalálja Istent és olyan legyen mint ő.

Ne szegje kedveteket az a felfedezés, hogy emberek vagytok. Az emberi természet tán hajlik a rosszra, de nem eredendően bűnös. Ne csüggesszen el az, hogy nem tudjátok teljesen elfelejteni némely sajnálatos élményeteket. Azokat a hibákat, melyeket nem tudtok elfelejteni az időben, elfelejtitek az örökkévalóságban. Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a végzetetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére.” 156:5.7 [574]

404. AZ ÜDVÖZÜLÉS BIZONYOSSÁGA

„Az Isten-tudatos halandónak biztos az üdvözülése; ő nem fél az élettől; ő őszinte és következetes. Tudja, hogy milyen bátran kell viselkednie az elkerülhetetlen szenvedés elviseléséhez; nem panaszkodik, amikor kikerülhetetlen nehézséggel kerül szembe.

Az igaz hívő nem fárad bele a jócselekedetbe csak azért, mert nem jár sikerrel. A nehézség fokozza az igazságot szerető buzgalmát, míg az akadályok csak kihívást jelentenek a tántoríthatatlan országépítő erőfeszítései számára.” 156:5.20 [575]

405. AZ ORSZÁG KULCSAI

„Jézus, aki még mindig állt, erre azt mondta a tizenketteknek: »Ti az én választott követeim vagytok, de tudom, hogy az adott körülmények között nem pusztán emberi tudásból jutottatok erre a hitre. Ez az Atyám szellemének kinyilatkoztatása a legbenső lelketek számára. És ezért amikor az Atyám szellemének rálátása révén, mely szellem bennetek lakozik, megvalljátok ezt, ki kell jelentenem, hogy erre az alapra fogom építeni a mennyország testvériségét. A szellemi valóság e sziklájára fogom építeni a szellemi társaság élő templomát az Atyám országának örök valóságaiban. Sem a rossz erőknek, sem a bűn seregeinek összessége nem fog felülkerekedni az isteni szellem ezen emberi testvériségén. És míg az Atyám szelleme mindig az isteni vezetője és tanácsadója lesz mindazoknak, akik e szellemtársaság kötelékeibe lépnek, nektek és a követőiteknek megmutatom a külső ország — az ideigvaló dolgok feletti hatalom — kulcsait, a férfiak és nők, mint az ország részesei által alkotott eme társaság társadalmi és gazdasági jellemzőit.« És megint csak meghagyta nekik, hogy senkinek se szóljanak arról, hogy ő az Isten Fia.” 157:4.5 [576]

„Jézus komolyan felvállalta, hogy tanítóként, majd pedig tanító-gyógyítóként vezeti a híveit a szellemi országba, de a hívek nem így akarták. Jól tudta, hogy a földi küldetése sehogyan sem teljesítheti a zsidó nép messiási várakozásait; a régi látnokok egy olyan Messiást ábrázoltak, amilyen ő sohasem lehetett. Az Ember Fiaként törekedett az Atya országának megteremtésére, ám a követői nem akartak vele tartani a kalandban. Ezt látván Jézus úgy döntött, hogy részben kiegyezik a híveivel s ezzel felkészül, hogy nyíltan felvállalja az Isten alászállt Fiának szerepét.” 157:6.6 [577] Mt. 16:15-20 [578]

406. AZ ÍTÉLKEZÉS A CSOPORTRA TARTOZIK

„Jézus így tanított annak veszélyeiről és így mutatta be annak tisztességtelen voltát, ha valaki személyesen ítélkezik a társai felett. A fegyelmet fenn kell tartani, az igazságosságot szolgálni kell, azonban mindeme dolgokban a testvériség bölcsességének kell érvényesülnie. Jézus a csoportot ruházta fel törvényalkotó és ítélkező hatáskörrel, nem az egyént. Azonban a csoportnak eme hatáskörrel való felruházottságát sem szabad személyes hatáskörként gyakorolni. Mindig fennáll a veszélye annak, hogy valamely egyén ítéletét megrontja az előítélet vagy eltorzítja a szenvedély. A csoportítélet esetében inkább elháríthatók a személyes elfogultság veszélyei és kiküszöbölhető annak tisztességtelen volta. Jézus mindig törekedett arra, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a tisztességtelenség, a megtorlás és a bosszú befolyásoló tényezőit.” 159:1.6 [579]

407. KERÜLNI KELL AZ EMBEREK MEGIJESZTÉSÉT

„Soha ne kövessétek el olyan érdemtelen eljárás bűnét, mely ráijesztéssel igyekszik a férfiakat és nőket az országba terelni. A szerető atya nem ijesztgeti gyermekeit annak érdekében, hogy az igazságos parancsainak való engedelmességre bírja őket.” 159:3.5 [580]

408. JÉZUS NEM A FÁJDALMAK EMBERE

„Ne úgy mutassátok be a tanítótokat, mint a fájdalmak emberét. A jövő nemzedékei is meg fogják ismerni sugárzó örömünket, jó szándékunk magával ragadó voltát és jókedvünk ösztönző hatását. Jó hírek olyan üzenetét hirdetjük, mely átformáló erejét tekintve ragályos. Vallásunk új élettől és új jelentéstartalmaktól lüktet. Akik e tanítást elfogadják, azokat öröm tölti el és szívükben örök örvendezésre éreznek késztetést. Mindig erősödő boldogságot éreznek mindazok, akiknek bizonysága van Istenben.” 159:3.10 [581]

409. A HAMIS ROKONSZENV VESZÉLYEI

„Minden hívőnek tanítsátok, hogy ne álljanak a hamis rokonszenv bizonytalan lábán. Nem alakíthattok ki erős jellemet az önsajnálatban való elmerülésben; őszintén törekedjetek arra, hogy elkerüljétek a gyötrelemmel való puszta közösség áltató befolyását. Terjesszétek ki rokonszenveteket a bátor és derék emberekre, közben ne érezzetek túl sok sajnálatot ama gyáva lelkek iránt, akik csak ímmel-ámmal veszik fel a küzdelmet az élet megpróbáltatásai idején. Ne akarjatok vigaszt nyújtani azoknak, akik harc nélkül megadják magukat a nehézségeiknek. Ne rokonszenvezzetek társaitokkal pusztán azért, mert cserébe esetleg ők is rokonszenveznek veletek.” 159:3.11 [582]

410. SOHASEM FÉLÜNK

„Minden hívőnek tanítsátok, hogy akik az országba belépnek, azáltal még nem válnak védetté az idő véletlen eseményeivel vagy a mindennapos természeti csapásokkal szemben. Az evangéliumban való hit nem akadályozza meg, hogy valaki bajba kerüljön, azonban biztosítani fogja azt, hogy ne féljetek, amikor a baj elér benneteket. Ha mertek hinni bennem és teljes szívvel vállaljátok, hogy követtek, akkor így cselekedve a bajhoz vezető útra bizonyosan ráléptek. Nem ígérem, hogy megszabadítalak benneteket a szenvedés vizeitől, de azt megígérem, hogy veletek együtt kelek át mindazokon.” 159:3.13 [583]

411. MIKÉNT TEKINTSÜNK A BIBLIÁRA

„»Az Írásokkal kapcsolatos tanítás legnagyobb hibája azonban az a tantétel, hogy ezek a rejtelmek és a bölcsesség olyan zárt könyvei, melyeknek értelmezéséhez csak a nemzet bölcs elméi vehetik a bátorságot. Az isteni igazság kinyilatkoztatásait csak az emberi tudatlanság, vakbuzgóság és szűklátókörű türelmetlenség zárja le. Az Írások világosságát csak előítélet tompítja és babona árnyékolja. A szentséggel kapcsolatos hamis félelem akadályozta meg a vallást abban, hogy a józanész oltalmába kerüljön. A múlt szent írásainak tekintélyéhez kötődő félelem eredményesen hátráltatja a mai kor őszinte lelkeit abban, hogy elfogadják az örömhír új fényét, azt a fényt, melyet a másik nemzedék épp ezen Istent ismerő emberei oly hőn óhajtottak megpillantani.«” 159:4.9 [584]

412. A „MÁSODIK MÉRFÖLDÖN JÁRÓKRÓL”

„Amikor Jézus arra utasította az apostolait, hogy ha valaki elveszi a kabátjukat, ajánlják fel a másik ruhájukat is, akkor nem is annyira egy valóságos második kabátra utalt, hanem arra az eszmére, hogy valami hasznosat tegyenek a rosszat tevő megmentése érdekében a megtorlás régi tanácsa — a »szemet szemért« és így tovább — helyett. Jézus egyaránt irtózott a megtorlás gondolatától és attól, hogy tétlen elszenvedőjévé vagy áldozatává váljon az igazságtalanságnak. Ez alkalommal a rosszal való megküzdés és a rossznak való ellenállás három útját tanította nekik:

1. Rosszal viszonozni a rosszat — az igenlő jellegű, de helytelen módszer.

2. Elszenvedni a rosszat panasz nélkül és ellenállás nélkül — a tisztán tevékenységmentes módszer.

3. Jóval viszonozni a rosszat, az ember akaratának elfogadtatása abból a célból, hogy az ember uralja a helyzetet, hogy jóval győzze le a rosszat — az igenlő jellegű és helyes módszer.

Az egyik apostol egyszer megkérdezte: »Mester, mit tegyek, ha egy idegen arra kényszerített, hogy egy mérföldön át cipeljem a csomagját?« Jézus azt felelte: »Ne ülj le zihálva, s közben csendesen morgolódva az idegen miatt. Igazságosság nem ered az ilyen közömbös hozzáállásokból. Ha nem jut eszedbe semmilyen eredményesebb cselekedet, akkor legalább még egy mérföldön át viheted a csomagot. Az biztosan gondolkodóba ejti a becstelen és istentelen idegent.«” 159:5.11 [585] Lev 24:20 [586] Mt. 5:41 [7]

413. AZ ÉLETVEZETÉS MŰVÉSZETÉNEK TÖKÉLYRE FEJLESZTÉSE

„Minél összetettebbé válik a polgárosodott társadalom, annál bonyolultabbá válik az életmód. Minél gyorsabban zajlanak a társadalmi megszokás változásai, annál bonyolultabbá válik a jellemfejlődés feladata. A haladás folytatódásának biztosításához az emberiségnek tíz nemzedékenként új életmódot kell megtanulnia. És ha az ember olyan leleményessé válik, hogy gyorsabban növeli a társadalom összetett sajátosságait, akkor az életmód elsajátításához rövidebb idő áll a rendelkezésére, talán csak egyetlen nemzedéknyi idő. Ha az életmód fejlődése nem tud lépést tartani a társadalmi létezés módjával, akkor az emberiség gyorsan visszatér az egyszerű életkésztetéshez — a jelenlegi vágyak kielégítésére való törekvéshez. Így az emberiség éretlen marad; a társadalom nem tud eljutni a teljes érettségig.” 160:1.3 [587]

414. ISTENIMÁDAT ÉS SZELLEMI ERŐ

„A Mesteretek ezen istenimádati szokása hozza magával az elmét felüdítő ellazulást; a lélekre ösztönzőleg ható megvilágosodást; az embert a problémáival való szembenézésre képessé tevő bátorságot; a legyöngítő félelmet eltörlő önismeretet; és az isteniséggel való egyesülés tudatosságát, melynek bizonysága képessé teszi arra, hogy merjen olyan lenni, mint az Isten. A Mester által gyakorolt istenimádati ellazulás, illetőleg bensőséges szellemi közösség oldja a feszültséget, elhárítja az összeütközéseket és hathatósan gyarapítja a teljes személyiség erőforrásait. És mindeme bölcselet az országról szóló evangéliummal együtt alkotja az új vallást, az én értelmezésem szerint.” 160:1.12 [588]

415. TANULJUNK MEG MÉLTÓSÁGGAL VESZÍTENI

„Az élet azonban a létezés terhévé válik, hacsak nem tanulod meg, hogy miként veszíts méltósággal. Megvan a veszítésnek is a művészete, melyet a nemes lelkek mindig elsajátíthatnak; ismerned kell a vesztés derűs módját; félelem nélkül kell szembenézned a csalódással. Soha ne habozz elismerni a kudarcot. Ne tégy kísérletet a kudarc megtévesztő mosollyal és sugárzó derűlátással való elrejtésére. Jól hangzó dolog mindig sikert hirdetni, de a végeredmények ijesztőek. Az effajta módszerek közvetlenül egy nem valóságos világ megteremtéséhez és a végső csalódással járó, elkerülhetetlen összeomláshoz vezetnek.” 160:4.13 [589]

416. AZ IGAZI SIKER

„Az Isten-kereső ember létpályája az örökkévalóság tükrében nagy sikernek bizonyulhat, még ha az egész ideigvaló-élet vállalkozás megsemmisítő kudarcnak tűnik is, feltéve, hogy minden egyes életkudarc a bölcsesség- és szellem-elérés műveltségének megteremtéséhez járult hozzá. Ne kövesd el azt a hibát, hogy összekevered a tudást, a műveltséget és a bölcsességet. Ezek az életben összefüggnek, azonban nagyon is különböző szellemértékeket képviselnek; a bölcsesség mindig uralja a tudást és mindig megdicsőíti a műveltséget.” 160:4.16 [590]

417. A JÉZUSI VALLÁS TRANSZCENDENS VOLTA

„Jézus vallása meghaladja az istenimádati eszmére vonatkozó minden korábbi felfogásunkat annyiban, hogy ő nem csak úgy mutatja be az Atyját, mint a végtelen valóság eszményképét, hanem határozottan kijelenti, hogy az értékek ezen isteni forrása és a világegyetem örökkévaló középpontja igazán és személyesen is elérhető minden halandó teremtmény számára, aki úgy dönt, hogy belép a mennyországba a földön, s ezáltal igazolja az Istenhez fűződő fiúi viszonynak és az emberhez fűződő testvéri viszonynak az elfogadását. Azt állítom, hogy ez a világ által valaha ismert legmagasabb rendű vallásfelfogás, és kijelentem, hogy soha nem létezhet ennél magasabb rendű, lévén, hogy ez az evangélium magába foglalja a valóságok végtelenségét, az értékek isteniségét és az egyetemes teljesítmények örökkévalóságát. Az ilyen fogalom alkotja a legfelsőbb és a végleges eszményelvűségének megtapasztalását.” 160:5.7 [591]

418. AZ ÉLET VIZE

„Az utolsó napon, az ünnep nagy napján, amint a Siloám tavától elindult körmenet áthaladt a templomudvarokon, és miután a vizet és a bort a papok leöntötték az oltáron, Jézus, aki a zarándokok között állt, így szólt: »Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. A mennyei Atyától hozom az élet vizét e világra. Aki hisz nekem, azt eltölti e víz által jelképezett szellem, mert még az Írások is megmondták, ’Belőle élő vizek folyói ömlenek.’ Amint az Ember Fia bevégezte munkáját a földön, minden húsvér testet eltölt az élő Igazság Szelleme. Akik e szellemet befogadják, sohasem fognak szellemi szomjat érezni.«” 162:6.1 [592] Jn. 7:37-39 [593]

419. A VAGYON IMÁDÁSA

„A javaknak közvetlenül semmi közük sincs a mennyországba való bejutáshoz, a vagyon imádásának azonban igen. Az ország iránti szellemi hűségek nem egyeztethetők össze az anyagelvű mammonnak való szolgálattal. Az ember valamely szellemi eszménykép iránti legfelsőbb szintű hűségében nem osztozhat anyagi odaadással.” 163:2.10 [594]

420. JÉZUS HÁLÁS A TÁRSAIÉRT

„És ekkor történt, épp az estebéd elfogyasztása előtt, hogy Jézus az érzelmi elragadtatás ama ritka pillanatainak egyikét megélte, melyeknek a követői csak alkalmanként voltak tanúi. Azt mondta: »Köszönöm Atyám, menny és föld Ura, hogy míg e csodálatos örömhír el volt rejtve a bölcsek és az önelégültek elől, addig a szellem kinyilatkoztatta e szellemi dicsőségeket az ország e gyermekeinek. Igen Atyám, bizonyára kellemes látvány lehetett ennek megtétele, és én örülök, tudván, hogy a jó hírek terjedni fognak az egész világon még azt követően is, hogy visszatértem hozzád és ahhoz a munkához, melyet elvégeznem kiadtál. Erősen megindít a felismerés, hogy minden hatáskört a kezembe kívánsz adni, hogy csak te tudod igazán, hogy ki vagyok, és hogy csak én ismerlek igazán, és azok, akiknek kinyilatkoztattalak. És amint befejeztem e kinyilatkoztatást a húsvér testbeni testvéreim számára, folytatom a kinyilatkoztatást a teremtményeidnek fent.«” 163:6.3 [595]

421. TÖBBET ÉRTEK TI, MINT A SOK VERÉB

„»Ugye két fillérért öt verebet is adnak? És mégis, amikor e madarak élelmet keresve szálldosnak mindenfelé, egyikük sem kerüli el Atyámnak, minden élet forrásának figyelmét. A szeráfi oltalmazók a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartják. És ha mindez igaz, akkor miért élnétek félelemben a mindennapok sok kicsinysége miatt? Azt mondom nektek: Ne féljetek; sokkal többet értek ti, mint a sok veréb.«” 165:5.4 [596] Lk. 12:32 [168]

422. MIÉRT NEM JÖTTÖK KI A DÖNTÉS VÖLGYÉBŐL?

„»Meddig fogtok még a döntés völgyében tartózkodni? Miért tétováztok a két választás között? Miért kell a zsidó vagy a nem-zsidó embernek haboznia, hogy elfogadja ama jó híreket, hogy ő az örökkévaló Isten egyik fia? Mennyi időt vesz még igénybe az, hogy meggyőzzünk titeket, hogy örömmel lépjetek a szellemi örökségetekbe? Én azért jöttem e világba, hogy kinyilatkoztassam nektek az Atyát és elvezesselek titeket az Atyához. Az elsőt már elvégeztem, de az utóbbit a beleegyezésetek nélkül nem tehetem meg; az Atya sohasem kényszerít egyetlen embert sem az országba való belépésre. A meghívás mindig is ez volt és mindig is ez lesz: Jöjjön, aki csak akar és vegyen szabadon az élet vizéből.«” 165:3.8 [597]

423. MEGKAPHATJUK AZ ORSZÁGOT

„»Ti csak egy kis csoport vagytok, de ha van hitetek, ha nem buktok el félelemben, akkor, kijelentem, hogy az Atyám nagy örömmel adja nektek ezt az országot. Kincseiteket oda tettétek el, ahol az erszény nem öregszik el, ahol tolvaj nem dézsmálhat és ahol moly nem rághat. És ahogy az embereknek mondtam, ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.«” 165:5.4 [596] Lk. 12:32 [168]

424. A JÓLÉT AZ ISTENI HELYESLÉS JEGYE

„Atyáitok túlságosan is sokáig hitték, hogy a jólét az isteni helyeslés jegye; hogy a hányattatás az Isten nemtetszésének bizonyítéka. Kijelentem, hogy az efféle hiedelmek babonaságok. Nem veszed észre, hogy a szegények sokkal nagyobb számban fogadják el az örömhírt és lépnek be rögvest az országba? Ha a vagyon az isteni kegy bizonyítéka, akkor a gazdagok vajon miért nem hajlandók oly sokszor elhinni a mennyből való eme jó híreket?

Az Atya esőt ad igazaknak is, igaztalanoknak is; a nap ugyancsak süt igazakra és igaztalanokra. Hallottál azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus összevegyítette az áldozatokkal, de én azt mondom, hogy e galileaiak semmiképp nem voltak bűnösebbek, mint minden társuk, mert történetesen velük esett meg ez. Tudomásod van arról a tizennyolc emberről is, akikre a Siloám tornya ráomlott és megölte őket. Ne gondold, hogy az így elpusztult férfiak bűnösebbek voltak minden társuknál Jeruzsálemben. Ezek az emberek egyszerűen csak ártatlan áldozatai voltak egy időbeli véletlen eseménynek.” 166:4.3 [598] Mt. 5:45 [7] Lk. 13:1-3 [599]

425. AZ EGÉSZSÉG ÉS A BETEGSÉG ÉRTELME

„»A betegség és egészség dolgában tudnotok kell, hogy e testi állapotok anyagi okok eredményei; az egészség nem a menny mosolya rajtatok, és a betegség sem az Isten zord tekintete.

Az Atya emberi gyermekeinek egyforma képességük van az anyagi áldások befogadására; ezért adományozza a fizikai dolgokat az emberek gyermekeinek megkülönböztetés nélkül. Amikor a szellemi ajándékok adományozására kerül sor, az Atyát korlátozza az ember azon képessége, hogy ezen isteni felruházottságokat fogadja. Bár az Atya nem tesz különbséget az emberek között, a szellemi ajándékok adásában korlátozza őt az ember hite és azon hajlandósága, hogy mindig alávesse magát az Atya akaratának.«” 166:4.10 [600]

426. AZ ERŐTLEN SZELLEMŰ ASSZONY

„Abner megszervezte, hogy a Mester e szombati napon a zsinagógában tanítson, s hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy Jézus megjelent egy zsinagógában, ugyanis a Szanhedrin rendeletére mind zárva volt a tanításai előtt. Az istentisztelet végén Jézus meglátott maga előtt egy idősebb asszonyt, aki láthatóan csüggedten és megtörten álldogált ott. E nő már régóta félelemtől eltelve élt, és az élete minden örömtől mentes volt. Ahogy Jézus lelépett a szószékről, odament az asszonyhoz, és görnyedt alakját a vállán megérintve, így szólt: »Asszony, ha hinnél, akkor képes lennél egészen megszabadulni az erőtlen szellemedtől.« És ez az asszony, akit a félelemből eredő fásultsága már több mint tizennyolc éve görnyesztett és tartott fogva, elhitte a Mester szavait és hit révén nyomban kiegyenesedett. Amikor az asszony látta, hogy a tartása kiegyenesedett, hangosan dicsőíteni kezdte az Istent.” 167:3.1 [601] Lk. 13:11-13 [599]

427. A FARIZEUS ÉS AZ ADÓSZEDŐ

„Útban Júdea felé Jézust egy csaknem ötvenfős, a barátaiból és az ellenségeiből álló társaság követte. Szerdán a déli ebédidőben beszélt az apostolaihoz és a követői alkotta eme csoporthoz az »Üdvözülés feltételeiről«, és e tanítás végén mondta el a példabeszédet a farizeusról és a publikánusról (adószedőről). Jézus azt mondta: »Látjátok tehát, hogy az Atya üdvözülést ad az emberek gyermekeinek, és ez az üdvözülés ingyenajándék mindenkinek, akinek megvan a hite az isteni családbeli fiúi elismerés elfogadásához. Az ember semmit sem tehet ezen üdvözülés kiérdemlése érdekében. Az önelégült tettek nem vehetik meg az Isten kegyét, és a sok nyilvános imádkozás nem teszi jóvá az emberi szív élő hitének hiányát. Az embereket becsaphatjátok a külsődleges szolgálatban, de Isten belelát a lelketekbe. Jól példázza az elmondottakat az a két ember, akik elmentek a templomba imádkozni, az egyikük egy farizeus, a másik pedig egy publikánus volt. A farizeus felállt és így imádkozott magához: ’Ó, Isten, köszönöm, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi ember, akik zsarolók, tanulatlanok, igaztalanok, házasságtörők vagy olyanok, mint akár ez az adószedő. Hetente kétszer böjtölök; mindenből, amire szert teszek, megfizetem a dézsmát.’ Ellenben a publikánus, aki távolabb állt, még csak nem is akarta az égre emelni a tekintetét, hanem a mellkasára ütve azt mondta, ’Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz.’ Azt mondom nektek, hogy inkább a publikánus tért haza Isten jóváhagyásával, mintsem a farizeus, mert aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, de aki lealacsonyítja magát, az felemeltetik.«” 167:5.1 167:5.1 [602] Lk. 18:10-14 [135]

428. JÉZUS CSAK A VALLÁSSAL FOGLALKOZOTT

„Az apostolok igen nehezen értették meg, hogy a Mester miért vonakodik határozott kijelentéseket tenni a tudományos, a társadalmi, a gazdasági és a politikai problémákkal kapcsolatban. Nem értették meg teljesen, hogy az ő földi küldetése kizárólag a szellemi és vallási igazságok kinyilatkoztatására irányult.” 167:5.6 [603]

429. LÁZÁR SÍRJÁNÁL

„Erre Jézus, egyenesen Márta szemébe nézve, így szólt: »Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, bár meghal, mégis élni fog. Voltaképpen, aki él és hisz bennem, az sohasem fog meghalni. Márta elhiszed-e ezt?« És Márta azt felelte a Mesternek: »Igen, már régóta hiszem, hogy te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia, éppen az, akinek el kellett jönnie e világra.«” 168:0.7 [604] Jn. 11:25 [605]

430. LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA

„Ez után Lázár odament Jézushoz és a nőtestvéreivel együtt letérdelt a Mester lába elé, hogy köszönetet mondjanak és dicsőítsék az Istent. Jézus, Lázárt kézen fogva felemelte, s így szólt: »Fiam, ami veled történt, azt megtapasztalja mindenki, aki elhiszi ezt az örömhírt, azzal a különbséggel, hogy dicsőbb alakban támadnak fel. Te azon igazság élő tanúja leszel, melyről beszélek — én vagyok a feltámadás és az élet. De most mindannyian menjünk be a házba és lássuk el táplálékkal e fizikai testeket.«” 168:2.7 [606]

431. MIKÉNT ISMERHETJÜK MEG AZ ISTENT

„Jézustól annak révén ismeritek meg Istent, hogy megfigyelitek az ő életének isteniségét, nem pedig azáltal, hogy a tanításaira támaszkodtok. A Mester életéből mindannyian a magatokévá tehetitek azt az Isten-felfogást, mely mértékéül szolgál azon képességeteknek, ahogy felfogjátok a szellemi és isteni valóságokat, a valós és örök igazságokat. A véges sohasem remélheti, hogy megérti a Végtelent, kivéve azt a módot, ahogy a Végtelen a názáreti Jézus emberi élete véges tapasztalásának tér-idő személyiségében összpontosult.

Jézus jól tudta, hogy az Istent csakis az élményelvi valóságokban lehet megismerni; az elme puszta tanítása révén sohasem lehet megérteni őt. Jézus azt tanította az apostolainak, hogy bár sohasem képesek teljesen megérteni az Istent, bizonyosan képesek a megismerésére, éppen úgy, ahogy megismerték az Ember Fiát. Nem azáltal ismerhetitek meg az Istent, amit Jézus mondott, hanem azáltal, hogy tudomásotok van Jézus mivoltáról. Jézus az Isten kinyilatkoztatása volt.” 169:4.3 [607]

432. ISTENT ATYAKÉNT MEGISMERNI

„Jézus az a szellemi lencse az emberi hasonlatosságban, mely láthatóvá teszi az anyagi teremtmény számára Őt, aki láthatatlan. Ő a ti bátyátok, aki a húsvér testben megismertet veletek egy végtelen sajátosságokkal rendelkező Lényt, akinek a teljes megértéséhez még a mennyei seregek sem vehetik maguknak a bátorságot. De mindennek az egyes hívő személyes tapasztalásában kell fennállnia. Az Istent, aki szellem, csakis szellemi tapasztalásként lehet megismerni. Az Isten az anyagi világok véges fiai számára a szellemi teremtésrészek isteni Fia által csak mint Atya nyilatkoztatható ki. Az Örökkévalót mint Atyát ismerhetitek meg; s a világegyetemek Isteneként, a minden lételvi lény végtelen Teremtőjeként imádhatjátok.” 169:4.13 [608]

433. JÉZUS SEGÉDKEZÉSI MÓDSZERE

„Jézus azért tudott olyan sokat segíteni az embereknek, mert oly őszintén szerette őket. Igazán szeretett minden egyes férfit, minden egyes nőt, és minden egyes gyermeket. Azért lehetett ilyen igaz barát, mert figyelemre méltó éleslátással rendelkezett — nagyon is jól tudta, hogy mi van az ember szívében és elméjében. Érdeklődő és éleslátó megfigyelő volt. Hozzáértőn ismerte fel az emberi igényt, és ügyesen tárta fel az emberi vágyakat.

Jézus sohasem sietett. Volt ideje vigaszt nyújtani az embertársainak, »ahogy arra ment«. És mindig elérte a barátainál, hogy azok nyugodt lelkiállapotba kerüljenek. Elbűvölő hallgatóság volt. Sohasem folyamodott a társai lelkében való fürkész vizsgálódáshoz. Ahogy vigaszt nyújtott a kiéhezett elméknek és segédkezett a szomjas lelkek számára, az ő irgalmának befogadói nem is annyira azt érezték, mintha gyónnának neki, hanem inkább hogy társalognak vele. Azért voltak iránta feltétlen bizalommal, mert látták, hogy milyen nagy a hite őbennük.

Jézus sohasem tűnt olyannak, mint aki kíváncsiskodik az emberek felől, és soha nem is mutatott oly vágyat, hogy irányítani, vezetni vagy ellenőrizni akarná őket. Mély önbizalmat és nagy bátorságot szabadított fel mindazokban, akik a társaságát élvezhették. Amikor rámosolygott valakire, akkor az a halandó a számos problémája megoldásához jobb képességek meglétét tapasztalta meg.” 171:7.4 [609]

434. AHOGY JÉZUS ARRA JÁRT

„A valóban fontos dolgok többsége, melyeket Jézus mondott vagy tett, láthatólag alkalomszerűen történt, »ahogy arra járt«. A Mester földi segédkezésében nagyon kevés szakavatottan, jól tervezetten, illetőleg előre megfontoltan véghezvitt dolog volt. Úgy osztott egészséget és hintett boldogságot természetességgel és kegyesen, ahogy az életen átutazott. Szó szerint igaz volt, hogy »ahol csak járt, jót tett.«

És a Mester minden korbeli követői jól teszik, ha megtanulnak úgy segédkezni, ahogy »arra járnak« — hogy önzetlen jót cselekedjenek, ahogy a napi kötelességeiknek eleget tesznek.” 171:7.9 [610] Jn. 9:1 [611]

435. HOGYAN FOLYTASSUK ÉLETÜNKET

„»És még te, Tamás, te sem érted, amit mondok. Nem azt tanítottam-e mindezen idő alatt, hogy az országgal való kapcsolatod szellemi és egyéni, teljes mértékben a szellemben való személyes tapasztalásod azon hitbeli felismerés révén, hogy az Isten fia vagy? Hát mit mondjak még? A nemzetek bukása, a birodalmak összeomlása, a hitetlen zsidók pusztulása, egy korszak vége, sőt a világ vége, mi közük ezeknek a dolgoknak ahhoz, aki elhiszi ezt az örömhírt, és aki az életét az örökkévaló ország bizonyosságába rejtette? Ti, akik Istent ismerők és örömhír-hívők vagytok, már megkaptátok az örök élet bizonyságait. Ha már életeteket a szellemben és az Atyáért éltétek, semmi sem aggaszthat igazán komolyan benneteket. Az ország építőit, a mennyei világok meghatalmazott képviselőit nem szabad, hogy megzavarják az ideigvaló felfordulások vagy nyugtalanítsák a szörnyű földi csapások. Mit számít az nektek, akik elhiszitek az országról szóló ezen örömhírt, hogy nemzetek buknak el, a korszak lezárul vagy minden látható dolog összeomlik, ha tudjátok, hogy az életetek a Fiú ajándéka, és hogy az örökre biztonságban van az Atyában? Ha az ideigvaló életet hit révén éltétek és megteremtétek a szellem gyümölcseit, mint a társaitokért való szeretetteljes szolgálat igazságosságát, akkor bizakodóan várhatjátok a következő lépést az örökkévaló létpályán a továbbélés ugyanazon hitében, mely végigvezetett benneteket az Istennél való fiúi elismertség első, földi kalandján.

A hívek minden egyes nemzedékének az Ember Fia esetleges visszatértét szem előtt tartva kell folytatnia a munkáját, pontosan úgy, ahogy minden egyes hívő az elkerülhetetlen és mindig küszöbön álló természetes halált szem előtt tartva viszi tovább az életművét. Amint egyszer már hit által megerősítettétek magatokat az Isten fiaként, semmi más nem számít a továbbélés bizonyosságát illetően. De félreértés ne essék! E továbbélési hit élő hit, és egyre inkább megmutatja azon isteni szellem gyümölcseit, mely elsőként ösztönözte azt az ember szívében. Az, hogy egyszer már elfogadtátok a mennyországban való fiúi elismerést, még nem ment meg titeket, ha tudatosan és konokul elutasítjátok azokat az igazságokat, melyek az Isten húsvér testbeni fiainak fokozatos szellemi gyümölcsözésével vannak kapcsolatban. Ti, akik velem voltatok az Atya ügyében a földön, már most elhagyhatjátok az országot, ha úgy látjátok, hogy nem szeretitek azt, ahogyan az Atya az emberiséget szolgálja.«” 176:3.2 [612]

„»Mindenkinek, akinek van, még több adatik, és bősége lesz annak; de attól, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. Az örökkévaló ország dolgainak tételében nem állhattok meg. Atyám megköveteli minden gyermekétől, hogy irgalomban és az igazság ismeretében gyarapodjék. Nektek, akik ismeritek ezeket az igazságokat, gyarapítanotok kell a szellem gyümölcseit és növekvő odaadást kell mutatnotok a társaitok önzetlen szolgálata iránt. És emlékezzetek, hogy amennyiben a testvéreim legkisebbjeinek egyike számára segédkeztek, e szolgálatot nekem tettétek.

És így kell járnotok az Atya ügyének munkájában, most és ezentúl, sőt mindörökre. Folytassátok, míg eljövök. Hűségesen tegyétek, amivel megbíztak titeket, és ezáltal készüljetek a halál számvetési szólítására. És miután így éltetek az Atya dicsőségére és a Fiú megelégedésére, örömmel és határtalanul nagy gyönyörűséggel léptek az örökké tartó ország örök szolgálatába.«” 176:3.5 [613]

436. EGY NAP ISTENNEL A HEGYEKBEN

„Ahogy Jézus éppen átvette volna az ebédes kosarat Jánostól, a fiatalember e szavakat kockáztatta meg: »De Mester, leteheted a kosarat, míg elvonulsz imádkozni és nem kell magaddal vinned. Ezenfelül, ha veled tarthatnék, hogy vigyem az ebédedet, akkor szabadabban gyakorolhatnád az istenimádást, és én biztosan csendben maradok. Nem kérdezgetlek és a kosár mellett maradok, míg te elvonulsz magadban imádkozni.«

E szavai közben, melyek vakmerősége a közelben álló fültanúk némelyikét megdöbbentette, János merészen megragadta a kosarat. Ott álltak ők, János és Jézus, a kosarat fogva. Ekkor a Mester eleresztette, és letekintve a legényre, így szólt: »Mivel teljes szívedből szeretnél velem tartani, nem tagadhatom meg tőled. Magunk megyünk tehát és kellemesen eltöltjük az időt. Bármilyen kérdést feltehetsz, ami a szívedből fakad, és majd egymást bátorítjuk és vigasztaljuk. Először te viszed az ebédet, és amikor elfáradsz, segítek. Kövess.«

Jézus napnyugta utánig nem is tért vissza a táborba. A Mester az utolsó nyugalmas földi napját ezzel az igazságkereső ifjúval és a paradicsomi Atyjával való beszélgetéssel töltötte. Ez az esemény fent úgy vált ismertté, mint »a nap, amelyet egy fiatalember az Istennel töltött a hegyekben«. Ezen alkalom mindörökre például szolgál a Teremtőnek a teremtménnyel való közössége iránti hajlandóságára. Még egy ifjú ember is, amennyiben a szíve vágya valóban nemes, képes egy világegyetem Istenének figyelmét megragadni és az ő szeretetteljes társaságát élvezni, képes ténylegesen is megélni annak felejthetetlen örömét, hogy egyedül és egy egész napra együtt lehet az Istennel a hegyekben. És ebben a különleges élményben volt része János Márknak ezen a szerdai napon Júdea hegyeiben.

Jézus sokat beszélgetett Jánossal, kötetlenül beszélgettek ennek és a következő világnak a dolgairól. János elmondta Jézusnak, hogy mennyire sajnálja, hogy nem volt elég idős ahhoz, hogy ő lehessen az egyik apostol, és kifejezte háláját, amiért engedélyt kapott, hogy a föníciai útjukat kivéve, követhette őket az útjaikon, a Jerikó melletti Jordán-gázlónál megtartott első szónoklásuktól kezdve. Jézus figyelmeztette a legényt, hogy ne szegjék kedvét a közelgő események és biztosította arról, hogy elkövetkezik még életében az az idő, amikor az ország nagy hírnöke válik belőle.

János Márk beleborzongott e nap emlékébe, melyet Jézussal a hegyekben töltött, de sohasem felejtette el a Mester utolsó figyelmeztetését, melyet akkor mondott el, amikor épp visszaindultak a getszemáni táborba: »Nohát, János, jól eltöltöttük az időt, igazi pihenőnap volt ez, de ügyelj, hogy senkinek ne szólj azokról a dolgokról, melyekről beszéltem.« És János Márk sohasem számolt be senkinek arról, ami ezen, a Jézussal a hegyekben töltött napon történt.” 177:1.1 [614]

„A délután derekán járhatott az idő, amikor Nátániel elmondta a »leghőbb vágyról« szóló beszédét mintegy hat apostol és ugyanennyi tanítvány előtt, melynek vége az volt: »Az a baj a legtöbbünkkel, hogy lélektelenek vagyunk. Nem úgy szeretjük a Mestert, ahogy ő szeret minket. Ha mindannyian annyira szerettünk volna vele tartani, mint János Márk, akkor biztosan magával vitt volna mindannyiunkat. Mi csak ott álltunk, míg a legény odament a Mesterhez és felajánlotta neki a kosarat, de amikor a Mester megfogta, a legény nem akarta elereszteni. És így a Mester itt hagyott minket, s elment a hegyekbe a kosárral, a fiúval, meg mindennel.«” 177:3.2 [615]

437. A LÉTPOLGÁRSÁG ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ÖSSZEEGYEZTETÉSE

„Nincs semmi összeférhetetlenség a szellemi országbeli fiúi elismertség és a világi vagy polgári kormányzatbeli állampolgárság között. A hívő kötelessége, hogy megadja a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené. Nem lehet ellentmondás e két követelmény között, mert az egyik anyagi, a másik pedig szellemi, hacsak nem alakul úgy, hogy egy császár arra vetemedik, hogy elbitorolja az Isten előjogait és megköveteli, hogy szellemi hódolatot és legfelsőbb szintű imádatot mutassanak irányában. Ilyen esetben csakis az Istent imádjátok, és közben törekedjetek arra, hogy felvilágosítsátok ezeket a félrevezetett földi uralkodókat és így velük is ismertessétek meg a mennyei Atyát. Szellemi imádatot ne mutassatok földi urak irányában; és a szellemi országért végzett küldetés előmozdítása során a fizikai erejét se alkalmazzátok azoknak a földi kormányoknak, melyek vezetőiből egyszer még hívek válhatnak.

A kibontakozó polgárosodás szemszögéből nézve az országbeli fiúi elismertség támogasson benneteket abban, hogy e világ országainak eszményi polgáraivá váljatok, hiszen a testvériség és a szolgálat képezi az országról szóló evangélium sarokkövét. A szellemi ország szeretetteljes hívása legyen az eredményes elpusztítója a földi országok hitetlen és háborúkedvelő polgárai gyűlöletkésztetésének. De ezek az anyagias beállítottságú fiak a sötétségben sohasem fogják megismerni a ti szellemi igazságfényeteket, hacsak nem közeledtek hozzájuk azzal az önzetlen társadalmi szolgálattal, mely a szellem gyümölcsözésének természetes növekménye lesz a hívek személyes élettapasztalásában.” 178:1.3 [616]

438. NE VÁLJUNK SE MISZTIKUSOKKÁ, SE ASZKÉTÁKKÁ

„Nem szabad tétlen rejtelemhívőkké vagy szürke önmegtagadókká lennetek; ne váljatok álmodozókká és magatokat elhagyóvá, egykedvűen bízva egy kitalált Gondviselésben, hogy majd az ellát benneteket még minden életszükségleti dologgal is. Valóban gyöngéden kell bánnotok a tévelygő halandókkal, türelmesen kell bánnotok a tudatlan emberekkel, és legyetek béketűrők az ingerlő kihívások közepette; de vitéznek kell lennetek az igazságosság védelmében, erősnek az igazság terjesztésében és erélyesnek az országról szóló ezen evangélium hirdetésében, egészen a föld határaiig.” 178:1.14 [617]

439. HOGYAN ÉLJÜNK

„Az élet viszontagságai közepette soha ne felejtsétek el szeretni egymást. Ne küzdjetek az emberekkel, még a nem hívőkkel se. Mutassatok irgalmat még azoknak is, akik rosszul bánnak veletek. Magatokat mindig elkötelezett állampolgároknak, egyenes iparosoknak, dicséretre méltó szomszédoknak, odaadó rokonoknak, megértő szülőknek és az Atya országának testvériségében őszintén hívőknek mutassátok. És a szellemem köztetek lesz, most és egészen a világ végéig.” 178:1.17 [618]

440. AZ APOSTOLOK LÁBÁNAK MEGMOSÁSA

„»Értitek-e valóban, hogy mit tettem veletek? Mesternek hívtok, és jól is teszitek, mert az vagyok. Ha viszont most a Mester megmossa a lábatokat, akkor miért nem voltatok hajlandók ti megmosni egymás lábát? Milyen tanulságot vehettek e példázatból, melyben a Mester oly készségesen megteszi azt a szolgálatot, melyet a testvérei nem voltak hajlandók megtenni egymásnak? Bizony, bizony mondom nektek: Egy szolga nem nagyobb az uránál; és akit elküldtek, az sem nagyobb az őt küldőnél. Láttátok a szolgálat útját a közöttetek megélt életemben, és áldottak vagytok, akiknek megvan a kegyes bátorságotok az ilyen szolgálatra. De miért értitek meg ilyen nehezen, hogy a szellemi országban való nagyság titka nem olyan, mint az anyagi világbeli hatalmi módszerek?«” 179:3.8 [619] Jn. 13:12-17 [620]

441. A MEGEMLÉKEZÉSI ESTEBÉD MEGHONOSÍTÁSA

„Ahogy kihozták Jézusnak a harmadik pohár bort, az »áldás poharát«, ő felkelt a kerevetről és két kezébe fogva a poharat, azt mondta: »Vegyétek kézbe e poharat mindannyian, és igyátok ki. Ez lesz az én megemlékezésem pohara. Ez a kegyben és az igazságban való új megítéltetés áldásának pohara. Ez lesz számotokra az Igazság isteni Szelleme alászállásának és segédkezésének jelképe. És én addig nem iszom újra e pohárból, amíg új alakban nem iszom veletek az Atya örökkévaló országában.«” 179:5.1 [621]

„Amikor a megemlékezés ezen új poharát kiürítették, a Mester felvette a kenyeret, és miután köszönetet mondott, darabokat tört belőle és arra utasítván őket, hogy adják körbe, azt mondta: »Vegyétek az emlékezés eme kenyerét és egyétek. Mondtam már, hogy én vagyok az élet vize. És az élet e kenyere az Atya és a Fiú egyesített élete egyetlen ajándékban. Az Atya szava, mely a Fiúban nyilatkoztatik ki, valóban az élet kenyere.« Miután vettek a megemlékezés kenyeréből, az igazság élő szavának a halandói húsvér testhez hasonló alakban való megtestesülése jelképéből, mind leültek.” 179:5.3 [622]

„A megemlékezés ezen estebédét, amikor azt a Fiúban hívők és Istent ismerők fogyasztják, jelképrendszerében nem szabad semmi olyasmihez társítani, melynek köze van az isteni jelenlét jelentésével kapcsolatos bármely gyerekes emberi félreértelmezéshez, mert minden ilyen alkalommal a Mester valóban jelen van. A megemlékezési estebéd a hívő jelképes találkozója Mihállyal. Amikor ilyen szellemtudatossá váltok, a Fiú ténylegesen is jelen van, és az ő szelleme az Atyjának az emberben lakozó szilánkjával társalog.” 179:5.6 [623]

„Miután Jézus így megalapította a megemlékezés estebédét, azt mondta a tizenegyeknek: »És amikor csak így tesztek, énrám emlékezve tegyétek. És amikor rám emlékeztek, először tekintsétek át a húsvér testben töltött életemet, idézzétek fel, hogy egykor veletek voltam, és az után hit révén ismerjétek fel, hogy ti mind egyszer majd velem estebédeltek az Atya örökkévaló országában. Ezt az új páska-ünnepet hagyom itt nektek, s ez nem más, mint az alászállási életemnek, az örökkévaló igazság szavának emléke; és az irántatok való szeretetemé, az én Igazság Szellememnek a minden húsvér testre való kiáradásáé.«

És a régi szokás szerinti, ám vértelen páska-ünnep megtartását, melyhez a megemlékezés új estebédének bevezetése társult, azzal fejezték be, hogy együtt elénekelték a száztizennyolcadik istendicsőítő éneket.” 179:5.9 [624] Mk. 14:22-25 [625] Lk. 22:14-20 [626]

442. AZ ÚJ PARANCSOLAT

„»Eljött az ideje annak, hogy az Ember Fia megdicsőüljön, és az Atya bennem fog megdicsőülni. Barátaim, én már csak egy kis időre vagyok veletek. Hamarosan keresni fogtok, de nem találtok meg, mert olyan helyre megyek, ahová ti most nem jöhettek. De amint elvégeztétek a dolgotokat a földön, mint ahogy én is elvégeztem az enyémet, akkor eljöttök majd hozzám, éppen úgy, ahogy én most az Atyámhoz megyek. Rövid időn belül elhagylak titeket, többé nem láttok engem a földön, de mind látni fogtok az eljövendő korszakban, amikor felemelkedtek az országhoz, melyet Atyám nekem adott.«”

„Néhány pillanatnyi kötetlen beszélgetést követően Jézus felállt és így szólt: »Amikor előadtam nektek egy példázatot arról, hogy miként kell hajlandóknak lennetek egymás szolgálatára, azt mondtam, hogy egy új parancsolatot szeretnék adni nektek; és ezt most teszem meg, mivel távozni készülök. Jól ismeritek azt a parancsolatot, mely azt mondja, hogy szeressétek egymást; hogy a szomszédodat magadként szeresd. De én nem elégszem meg még ezzel az őszinte odaadással sem a gyermekeim részéről. Azt szeretném, ha még nagyobb szeretetteljes tetteket vinnétek véghez a hívő testvériség országában. És így e parancsolatot adom nektek: hogy szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket. És ennek révén minden ember megtudja, hogy ti az én tanítványaim vagytok, ha így szeretitek egymást.

Amikor ezen új parancsolatot adom, nem teszek új terhet a lelketekre; inkább új örömöt hozok nektek és lehetővé teszem a számotokra, hogy új gyönyörűséget találjatok abban, hogy megismeritek annak boldogságait, hogy a szívetek ragaszkodását embertársaitoknak adományozzátok. A szeretetem nektek és a halandó társaitoknak való adományozásában, én a legfelsőbb rendű örömöt fogom megtapasztalni, még ha kifelé szenvedést élek is át.

Amikor arra hívlak fel titeket, hogy szeressétek a másikat, éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket, akkor az igaz ragaszkodás legfelsőbb mércéjét mutatom nektek, mert embernek ennél nagyobb szeretete nem lehet: hogy életét adja a barátaiért. És ti a barátaim vagytok; azok is maradtok, ha hajlandók vagytok megtenni, amit tanítottam nektek. Mesternek hívtatok, de én nem neveztelek benneteket szolgáknak. Ha szeretni tudjátok egymást úgy, ahogy én szeretlek titeket, akkor a barátaim lesztek, és mindig azt fogom mondani nektek, amit az Atya kinyilatkoztat nekem.«” 180:0.3 [627] Jn. 13:34,35 [620] 15:12 [628]

443. A SZÍVETEKBEN NE TÁMADJON AGGODALOM

„A szívetekben ne támadjon aggodalom. Hisztek az Istenben; higgyetek továbbra is, és bennem is higgyetek. Még ha el is kell hagynom titeket, nem leszek távol tőletek. Mondtam már nektek, hogy az Atyám világegyetemében számos lakóhely van. Ha ez nem így volna, akkor nem említettem volna ezt nektek többször is. Én visszatérek a világosság eme világaira, az Atya mennyének azon állomáshelyeire, ahová egykor majd ti is felemelkedtek. E helyekről jöttem ebbe a világba, és közel az óra, amikor vissza kell térnem az Atyámnak a magas szférákban végzendő munkájához.” 180:3.4 [629] Jn. 14:1,27 [372]

444. VIGASZTALÓ SZAVAK

„Jézus végignézett rajtuk, elmosolyodott, és azt mondta: »Gyermekeim, én eltávozom, visszamegyek Atyámhoz. Egy rövid ideig nem fogtok látni engem úgy, ahogy most itt láttok, húsvér testként. Nagyon rövid időn belül elküldöm nektek a szellememet, aki ezt az anyagi testet kivéve éppen olyan, mint én. Ez az új tanító az Igazság Szelleme, aki mindegyikőtökkel ott fog élni a szívetekben, és a világosság minden gyermeke eggyé lesz és egymáshoz közelíttetik. Atyám és én épp így leszünk képesek arra, hogy mindegyikőtök lelkében éljünk és minden más ember szívében is, akik szeretnek minket és e szeretetet valódiként élik meg azáltal, hogy szeretik egymást, éppen úgy, ahogy én most szeretlek titeket.«” 180:4.5 [630] Jn. 14:18,19 [372]

445. A RÉGI ÉS AZ ÚJ VALLÁS

„És mindez világosan mutatja a különbséget a régi és az új vallás között. A régi vallás önmegtagadást tanított; az új vallás csak önzetlenséget tanít, teljesebb önmegvalósítást az együttes társas szolgálatban és a világegyetemi megértésben. A régi vallást félelemtudat hajtotta; az országról szóló új evangéliumot igazság-meggyőződés uralja, az örökkévaló és egyetemes igazság szelleme. És semmilyen mértékű jámborság vagy hitelvű hűség nem képes ellentételezni azon önkéntelen, nagylelkű és őszinte barátságosság hiányát az ország híveinek élettapasztalásában, mely az élő Isten szellemtől született fiait jellemzi. Sem a hagyomány, sem az alakias istenimádat semmilyen szertartásrendszere nem képes kárpótlást nyújtani az embernek a társai iránti valódi szeretete hiányáért.” 180:5.12 [631]

446. A LAKÓVILÁGOK

„Amint visszatértem, hogy bennetek lakozzam és rajtatok keresztül munkálkodjak, képes leszek jobban továbbvezetni titeket ezen az életen keresztül és jobban tudok majd utat mutatni nektek a számos lakóhelyen át, a jövőbeli életben a mennyeknek országában. Az Atya örökkévaló teremtésében az élet nem a tétlenség és az önző kényelem végtelen pihenése, hanem vég nélküli fejlődés az irgalomban, az igazságban és a dicsőségben. Az Atyám házában lévő sok-sok állomáshely egy-egy megálló, olyan élet, melynek rendeltetése az, hogy felkészítsen titeket az előttetek álló következőre. És a világosság gyermekei így fognak dicsőségről dicsőségre továbbmenni, míg eljutnak ahhoz az isteni állapothoz, amelyben szellemileg tökéletessé váltak, éppen olyan tökéletessé, mint amilyen tökéletes az Atya minden dologban.” 181:1.2 [632]

447. TOVÁBBI VIGASZTALÓ SZAVAK

„És most, hogy távozni készülök tőletek, vigasztaló szavakat akarok szólni. Békével távozom tőletek; a békémet adom nektek. Ezeket az ajándékokat nem úgy adom, ahogy a világ ad — mértékkel — én mindegyiketeknek megadom mindazt, amit el tudtok fogadni. Ne nyugtalankodjon a szívetek, és ne hagyjátok azt se, hogy megrémüljön. Legyőztem a világot, és bennem ti mind győzedelmeskedni fogtok a hiten keresztül. Figyelmeztettelek titeket, hogy az Ember Fiát meg fogják ölni, de biztosítalak titeket, hogy még visszatérek, még ha csak rövid időre is, mielőtt elmegyek az Atyához. És miután felemelkedtem az Atyához, biztosan elküldöm az új tanítót, hogy veletek legyen és a szívetekben lakozzon. És amikor látjátok mindezt megtörténni, ne ijedjetek meg, hanem inkább higgyetek, minthogy minderről előre tudtatok. Erős ragaszkodással szerettelek titeket, és nem szeretnélek elhagyni benneteket, de ez az Atya akarata. Az én időm elérkezett.” 181:1.5 [633] Jn. 14:26-29 [372]

448. JÉZUS MIVOLTÁNAK MEGJELÖLÉSEI

„A Mester az apostolaival közösen megtartott ezen utolsó imája alatt arra a tényre utalt, hogy megmutatta az Atya nevét a világnak. És pontosan ezt tette az Isten kinyilatkoztatása révén a húsvér testben eltöltött tökéletessé tett életében. A mennyei Atya megpróbálta kinyilatkoztatni magát Mózesnek, de annak kimondásánál, mint »VAGYOK«, nem tudott tovább jutni. És amikor sürgették az önmaga további kinyilatkoztatását, csak annyi tárult fel, »VAGYOK, aki VAGYOK«. De amikor Jézus a földi életét befejezte, az Atya e neve oly mértékben kinyilatkoztatott, hogy a Mester, aki a megtestesült Atya volt, igazul mondhatta:

Én vagyok az élet kenyere.

Én vagyok az élő víz.

Én vagyok a világ világossága.

Én vagyok minden korszak vágya.

Én vagyok a nyitott kapu az örökkévaló üdvözüléshez.

Én vagyok a vég nélküli élet valósága.

Én vagyok a jó pásztor.

Én vagyok a végtelen tökéletesség ösvénye.

Én vagyok a feltámadás és az élet.

Én vagyok az örök továbbélés titka.

Én vagyok az út, az igazság és az élet.

Én vagyok a véges gyermekeim végtelen Atyja.

Én vagyok az igaz szőlőtő; ti vagytok az ágak.

Én vagyok mindenkinek a reménye, aki ismeri az élő igazságot.

Én vagyok az élő híd az egyik világról a másikra.

Én vagyok az élő kapocs idő és örökkévalóság között.” 182:1.9 [634]

449. JÉZUS NEHÉZ ÓRÁI A KERTBEN

„Jézus emberi lénye nem volt érzéketlen az egyéni magányosságra, a nyilvános megszégyenülésre és az ügye kudarcának megmutatkozására. Mindezek az érzések leírhatatlan súllyal zúdultak rá. E nagy szomorúságban elméje visszatért a gyermekkorának názáreti napjaihoz és a Galileában végzett kezdeti ténykedéséhez. E nagy megpróbáltatás idején a földi segédkezésének számos kellemes mellékeseménye bukkant fel az elméjében. És eme názáreti, kapernaumi, Hermon-hegyi, valamint a csillámló Galileai-tónál megtapasztalt napkeltét és napnyugtát idéző régi emlékekkel enyhítette fájdalmát, amint megerősítette emberi szívét és felkészült, hogy szembenézzen a hitszegővel, akinek oly rövid időn belül el kell árulnia őt.” 182:3.10 [635] Mt. 26:26-39 [636] Mk. 14:34-42 [625]

450. „ÍME AZ EMBER!”

„Ez után vezettette elő Pilátus e vérző és meggyötört foglyot, és megmutatva őt a vegyes tömegnek, azt mondta: »Íme az ember! Megint csak azt mondom nektek, hogy én nem találtam bűnt benne, és miután megkorbácsoltattam, el akarom engedni.«

Ott állt a názáreti Jézus, egy régi, bíborszínű királyi palástban, kedves homlokát pedig töviskorona szúrta. Arca vérfoltos volt és tartása meggörnyedt a szenvedéstől és a fájdalomtól. De semmi sem indítja meg azok kegyetlen szívét, akik a mélyen gyökerező érzelmi gyűlölet áldozatai és a vallási előítélet rabszolgái. E látvány óriási iszonyodást keltett egy hatalmas világegyetem területein, de nem érintette meg azok szívét, akik elméjükben elszánták magukat arra, hogy Jézus pusztulását okozzák.” 185:6.3 [637] Jn. 19:5 [638]

451. JÉZUS PERE

„Itt állt az Isten Fia az Ember Fiaként megtestesülve. Megfogalmazott vádak nélkül vették őrizetbe; bizonyítékok nélkül vádolták meg; tanúk nélkül ítéltek felőle; ítélet nélkül büntették meg; most pedig rövidesen halálra fogja ítélni egy igazságtalan bíró, aki bevallotta, hogy nem tudott vétket találni nála. Ha Pilátus úgy gondolta, hogy a hazafiságukat hívja segítségül azzal, hogy úgy utal Jézusra, mint »a zsidók királyára«, akkor teljes mértékben kudarcot vallott. A zsidók nem ilyen királyt vártak. A főpapok és a szadduceusok azon kijelentése, hogy »Nekünk nincs más királyunk, mint a császár«, még a nem gondolkodó néptömegben is megdöbbenést keltett, de most már túl késő volt Jézus megmentéséhez, még ha a tömeg ki is mert volna állni Jézus ügye mellett.” 185:8.1 [639]

„Ezek a rövidlátó zsidók elítélendően a Mester halálát követelték, miközben ő félelmetes hallgatással figyelte egy nemzet — a földi atyja saját népe — haldoklásának jelenetét.

Jézus szert tett arra az emberi jellemre, mely képes volt megőrizni a higgadtságot és megmutatni a méltóságot a folyamatos és indokolatlan sértések közepette is. Őt nem lehetett megfélemlíteni. Amikor Annás szolgája először rátámadt, csak annak illendő voltára utalt, hogy állítsanak tanúkat, akik kellőképpen tanúskodnának ellene.

Jézusnak a Pilátus előtti úgynevezett perében a figyelő mennyei seregek egytől egyig képtelenek voltak arra, hogy ne máshogy továbbítsák a világegyetem részére ezen esemény leírását, mint hogy »Pilátus áll perben Jézus előtt«.” 186:2.4 [640] Mt. 26:57-68 [636] 27:11-14 [641] Mk. 14:55-65 [625] 15:1-20 [642] Lk. 23:1-5,13-25 [643] Jn. 18:19-32 [644]

452. JÉZUS ÉLETÉT ADJA

„A Jézussal együtt keresztre feszített két tolvaj Barabbás társa volt és őket a vezetőjükkel együtt kellett volna később kivégezni, ha Pilátus páska-ünnepi kegyelmeként nem engedték volna szabadon. Jézust tehát Barabbás helyett feszítették keresztre.

Amit Jézus most tenni készül, hogy alávesse magát a kereszthalálnak, azt a saját szabad akaratából teszi. E tapasztalást előre jelezve mondta: »Az Atya azért szeret és éltet engem, mert hajlandó vagyok az életemet adni. De felveszem azt újra. Az életemet senki sem veszi el tőlem — magamtól adom. Megvan a hatalmam, hogy odaadjam, és megvan a hatalmam, hogy felvegyem. Ilyen felhatalmazást kaptam Atyámtól.«” 187:0.2 [645] Jn. 10:15,17,18 [646]

453. A KERESZTRE FESZÍTÉSNÉL

„Hosszabb vagy rövidebb ideig a kereszt közelében tartózkodott Mária, Ruth, Júdás, János, Szalómé (János anyja) és a meggyőződéses női hívek egy csoportja, köztük Máriával, Klópás feleségével és Jézus anyjának testvérével, a magadáni Máriával, valamint Rebekával, aki egykor Szeforiszban lakott. Ezek és Jézus más barátai megőrizték a nyugalmukat, miközben tanúi lehettek az ő nagy türelmének és lelkierejének, és szemlélték az ő nagy szenvedését.” 187:3.2 [647] Mk. 15:40,41 [642] Lk. 23:49 [643]

454. A TOLVAJ A KERESZTEN

„Az egyik zsivány e szavakkal szidalmazta Jézust, »Ha te az Isten Fia vagy, akkor miért nem mented meg magadat és minket?« De amikor ez szemrehányást tett Jézusnak, a másik tolvaj, aki már többször is hallotta a Mestert tanítani, így szólt: »Hát te még az Istentől se félsz? Nem látod, hogy mi igazul szenvedünk a tetteinkért, ez az ember viszont igaztalanul szenved? Jobban tennénk, ha a bűneinkért megbocsátást, a lelkünknek meg üdvözülést kérnénk.« Amikor Jézus meghallotta, hogy a tolvaj ezt mondja, feléje fordította az arcát és helyeslően elmosolyodott. Látván Jézus feléje fordított arcát, a zsivány összeszedte a bátorságát, felszította a hitének pislákoló lángját, és azt mondta, »Uram, emlékezz rám, amikor bemész az országodba.« És Jézus erre azt mondta, »Bizony, bizony azt mondom neked ma, hogy egykor velem leszel majd a Paradicsomban.«

A Mesternek volt ideje a halandói halál kínjai közepette meghallgatni e hívő zsivány hitének megvallását. Ezen üdvözülést kereső tolvaj megszabadulást talált. Ő már sokszor ez előtt megpróbálta rávenni magát, hogy higgyen Jézusban, de csak a tudatának ezen utolsó óráiban fordult teljes szívvel a Mester tanítása felé. Látva, hogy Jézus miképpen néz szembe a halállal a kereszten, e tolvaj többé már nem tudott ellenállni annak a meggyőződésnek, hogy ez az Ember Fia valóban az Isten Fia.” 187:4.1 [648] Mt. 27:38,44 [641] Mk. 15:27 [642] Lk. 23:32,33 [643] Jn. 19:18 [638]

455. AZ UTOLSÓ ÓRA A KERESZTEN

„Röviddel egy óra után, a dühöngő homokvihar okozta egyre sűrűsödő sötétség mellett, Jézus kezdte elveszíteni az emberi tudatát. Az utolsó irgalmas, megbocsátó és intő szavait már elmondta. Az utolsó kívánságát — az anyjáról való gondoskodást illetően — már közreadta. A közelgő halál ezen órája alatt Jézus emberi elméje a héber írásokban, különösen az istendicsőítő énekekben szereplő számos rész elismétléséhez folyamodott. Az emberi Jézus utolsó tudatos gondolata a Zsoltárok könyve egy részének az elméjében való elismétlésére irányult, mely rész ma úgy ismeretes, mint a huszadik, a huszonegyedik és a huszonkettedik istendicsőítő ének. Bár az ajkai gyakran meg-megmozdultak, túl gyenge volt ahhoz, hogy ki is mondja e szakaszok szavait, melyeket oly jól tudott kívülről, s amelyek az elméjén most átfutottak. Csak néha tudták az ott álldogálók elkapni a szavait, mint például, »Tudom, hogy az Úr megmenti az ő felkentjét,« »Kezed utoléri minden ellenségemet,« és »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« Jézusban egy pillanatra sem merült fel szemernyi kétség afelől, hogy az Atya akaratának megfelelően élt; és soha nem kételkedett abban sem, hogy most az Atya akaratának megfelelően adja életét a húsvér testben. Nem érezte úgy, hogy az Atya elhagyta; ő pusztán a kihunyó tudatában mondott el számos írást, közöttük eme huszonkettedik istendicsőítő éneket, mely azzal kezdődik, hogy »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« És úgy alakult, hogy ez volt az egyike ama három részletnek, melyek elég tisztán hangzottak el ahhoz, hogy az ott állók is meghallhassák.” 187:5.2 [649]

„Jézus úgy halt meg, ahogy élt — királyhoz méltóan. Önként fogadta a királyi voltát és ura maradt a helyzetnek végig a megrendítően szomorú napon. Önként ment a gyalázatos halálba, miután gondoskodott a választott apostolai biztonságáról. Bölcsen visszatartotta Pétert attól, hogy bajba sodorja magát az erőszakosságával és gondoskodott, hogy János a közelében legyen egészen a halandói léte végéig. Megmutatta az igaz természetét a gyilkos Szanhedrinnek és emlékeztette Pilátust az Isten Fiaként való főhatalmának forrására. Úgy indult el a Golgotához, hogy maga vitte a keresztjét és azzal fejezte be a szeretetteljes alászállását, hogy átadta a paradicsomi Atyának a halandóként megkapott szellemét. Egy ilyen élet után — és egy ilyen halálban — a Mester igazul mondhatta, »Bevégeztetett.«” 187:5.6 [650] Mt. 27:45-50 [641] Mk. 15:33-39 [642]

456. JÉZUS TEMETÉSE

„Amikor József és Nikodémusz odaért a Golgotához, azt látták, hogy a katonák éppen leveszik Jézust a keresztről és a Szanhedrin képviselői ott állnak, biztosítandó, hogy Jézus követői közül senki se akadályozhassa meg a holttestnek a bűnözők sírgödrébe vetését. Amikor József megmutatta Pilátus engedélyét a Mester teste feletti rendelkezés jogáról, a zsidók kavarodást okoztak és kiabálva követelték a testet. Dühöngésükben megpróbálták erőszakkal megszerezni a testet, és amikor kísérletet tettek erre, a centurió maga mellé rendelte négy katonáját, és kivont karddal, megvetett lábakkal körülállták a Mester földön fekvő holttestét. A centurió megparancsolta a többi katonának, hogy hagyják a két tolvajt, akik így visszaszorították a feldühödött zsidók indulatos tömegét. Amint a rendet helyreállították, a centurió felolvasta a zsidóknak Pilátus engedélyét és az útból félreállva azt mondta Józsefnek: »Ez a test a tiéd, tégy vele azt, ami tetszik. Én és a katonáim készenlétben leszünk, hogy senki ne háborgasson.«” 188:1.1 [651] Mt. 27:57-61 [641]

457. A KERESZT JELENTÉSE

„Bár Jézus nem azért halt e kereszthalállal, hogy vezekeljen a halandó ember faji bűnösségéért, és nem is azért tett így, hogy valamiképpen eredményesen közeledjen egy egyébként megsértődött és engesztelhetetlen Istenhez; az Ember Fia még csak nem is azért ajánlotta magát áldozatnak, hogy lecsendesítse az Isten haragját és megnyissa az utat a bűnös ember előtt az üdvözülés elnyeréséhez; függetlenül attól, hogy ezek a vezeklési és kiengesztelési eszmék milyen tévesek, mégis vannak e jézusi kereszthalálhoz kapcsolódóan olyan jelentések, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Tény, hogy az Urantiát a szomszédos lakott bolygókon úgy ismerték meg, mint a »Kereszt Világát.«” 188:4.1 [652]

„A halandó ember sohasem volt a főcsalóknak kiszolgáltatott eszköz. Jézus nem azért halt meg, hogy kiváltsa az embert a hitehagyott vezetők és a szférák bukott hercegeinek fogságából. A mennyei Atya sohasem gondolt ki olyan durva igazságtalanságot, hogy megátkozzon egy halandói lelket, mert annak elődei rosszat tettek. A Mester kereszthalála nem is olyan áldozat volt, mely azért történt volna, hogy megpróbálja megfizetni Istennek az emberi faj őnála felhalmozott tartozását.” 188:4.3 [653]

„Jézus egy egész világegyetemért élt és halt meg, nem csak ezen egy világ emberfajtáiért. Bár a teremtésrészek halandói már azelőtt is üdvözültek, hogy Jézus az Urantián élt és meghalt volna, mindazonáltal tény, hogy az e világra való alászállása nagymértékben megvilágította az üdvözülés útját; a halála nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindörökre nyilvánvalóvá tegye a húsvér test halála utáni halandói továbbélés bizonyosságát.

Bár aligha helyes úgy beszélni Jézusról, mint áldozópapról, váltságfizetőről vagy megváltóról, teljes mértékben megfelelő dolog úgy utalni rá, mint megmentőre. Örökre világosabbá és bizonyosabbá tette az üdvözülés (a továbbélés) útját; jobban és bizonyosabban megmutatta az üdvözülés útját a Nebadon világegyetem minden világa összes halandójának.” 188:4.6 [654]

„Az engesztelő áldozaton keresztüli váltság eme teljes eszméje az üdvözülést a valószerűtlenség síkjára helyezi; az ilyen felfogás tisztán bölcseleti. Az emberi üdvözülés valós; két olyan valóságon alapul, melyeket a teremtményi hit megragadhat és ezáltal beépülhetnek az egyéni emberi tapasztalásba: az Isten atyaságának ténye és az ahhoz kapcsolódó igazságnak, az emberek közötti testvériségnek a ténye. Igaz ugyanis, hogy »megbocsátják adósságaitokat, mint ahogy ti is megbocsátotok adósaitoknak.«” 188:4.13 [655]

458. JÉZUS FELTÁMADÁSA

„Vasárnap reggel két óra negyvenötkor a paradicsomi megtestesülési bizottság, melyet hét, nem azonosított paradicsomi személyiség alkotott, a helyszínre érkezett és nyomban fel is sorakoztak a sírbolt körül. Tíz perccel korábban az összevegyült anyagi és morontia működés keltette erőteljes rezgések kezdtek kiindulni József új sírhelyéből, és két perccel három óra előtt, ezen a vasárnap reggelen, Kr.u. 30. április 9-én, a názáreti Jézus feltámadott morontia alakja és személyisége előjött a sírból.

Miután a feltámadott Jézus kikelt a temetkezési sírhelyéből, a húsvér test, melyben csaknem harminchat évet élt és munkálkodott a földön, még mindig ott feküdt a sírfülkében, háborítatlanul és a lenvászon lepelbe göngyölve, éppen úgy, ahogy a testet József és társai péntek délután nyugalomra helyezték. A sírbolt előtti követ sem mozdította el senki; Pilátus pecsétje sértetlen volt; a katonák még mindig ott álltak őrségben. A templom őrei állandó szolgálatot láttak el; a római őrséget éjfélkor váltották. Ezen őrök egyike sem gyanította, hogy a virrasztásuk tárgya egy új és felsőbb rendű létformába emelkedett, és hogy a test, melyet őriztek, most már egy levetett burok, melynek semmilyen további kapcsolata nincs Jézus megszabadult és feltámadott morontia személyiségével.” 189:1.1 [656]

„Ezzel ér véget Jézus halandói átmenete — az Ember Fiának morontia feltámadása. Megkezdődött a Mester azon időleges tapasztalása, amikor személyiségként félúton jár az anyagi és a szellemi között. És mindezt a magában meglévő hatalmon keresztül tette; semmilyen személyiség nem nyújtott neki segítséget. Most morontia Jézusként él, és amint hozzáfog ehhez a morontia élethez, az emberi anyagi teste még ott fekszik a sírboltban háborítatlanul. A katonák még mindig őrt állnak, és a kormányzó sziklákon elhelyezett pecsétje még mindig nincs feltörve.” 1 189:1.13 [657] Mt. 28:1-8 [658] Mk. 16:1-11 [659] Lk. 24:1-10 [660] Jn. 20:1-18 [661]

459. JÉZUS TESTÉNEK ELTÜNTETÉSE

„Tíz perccel három óra előtt, ahogy a feltámadott Jézus a Satania hét lakóvilágáról összesereglett morontia személyiségeket üdvözölte, a főangyalok vezetője — a feltámadás angyalaié — Gábrielhez fordult és Jézus halandói testét kérte. A főangyalok főnöke ezt mondta: »Nem vehetünk részt urunk, Mihály alászállási tapasztalásának morontia feltámadásában, de szeretnénk megkapni a halandói maradványait, hogy haladéktalanul hozzáfoghassunk az elbontásához. Most nem az anyagtalanná lényegítő eljárásunk alkalmazását javasoljuk; pusztán a felgyorsított idő eljárását szeretnénk segítségül hívni. Elég volt látnunk, amint a Fejedelmünk él és meghal az Urantián; a mennyei seregeket megkímélnénk attól az emléktől, melyre a Világegyetem Teremtője és Megtartója emberi alakjának lassú felbomlása láttán tehetnek szert. Az egész Nebadon mennyei értelmeinek nevében kérlek, adj felhatalmazást arra, hogy átvegyem a názáreti Jézus halandói testét és hatalmazz fel bennünket, hogy annak haladéktalan lebontását elvégezzük.«” 189:2.1 [662]

„Ahogy hozzáfogtak, hogy eltávolítsák Jézus testét a sírból annak előkészítéseként, hogy azt a közel pillanatszerű lebontás keretében méltóságteljesen és tisztelettel eltüntessék, a másodfajú urantiai közteslények azt a feladatot kapták, hogy a sírbolt bejárata elől gördítsék el a köveket. E két szikla közül a nagyobbik egy terjedelmes, kör alakú darab volt, nagyon hasonlított egy malomkőhöz, és a követ egy sziklavágatban lehetett mozgatni, így oda-vissza tudták görgetni aszerint, hogy megnyitni vagy lezárni akarták a sírt. Amikor az őrt álló zsidó őrök és a római katonák a reggeli gyönge fényben azt látták, hogy e nagy kődarab elgördül a sír bejárata elől, látszólag magától — mert semmilyen látható dolgot nem észleltek, mely a mozgásért okolható lett volna — félelem és vakrémület tört rájuk, és futva menekültek el a helyszínről. A zsidók előbb hazaszaladtak, majd pedig elmentek a templomba jelenteni e dolgokat a kapitányuknak. A rómaiak Antónia erődjébe menekültek és jelentették is a látottakat a centuriónak, amint az szolgálatba lépett.” 189:2.4 [663]

460. AZ ASSZONYOK A SÍRNÁL

„Ahogy e nők ezen új nap első óráiban ott üldögéltek, az egyik irányban megláttak egy néma és mozdulatlan idegent. Egy pillanatra megint megijedtek, a magadáni Mária azonban odaszaladt hozzá és megszólította, mert úgy gondolta, hogy ő lehet a kert gondozója, és azt mondta, »Hová vitték a Mester? Hová temették? Mondd meg nekünk, hogy elmehessünk érte.« Amikor az idegen nem felelt neki, Mária sírva fakadt. Erre Jézus e szavakkal szólt hozzájuk, »Kit kerestek?« Mária azt mondta: »Jézust keressük, akit József sírjában helyeztek nyugalomra, de eltűnt. Te tudod hová vitték?« Erre Jézus azt mondta: »Hát nem azt mondta nektek ez a Jézus, még Galileában, hogy meg fog halni, de feltámad?« E szavak meglepték a nőket, de a Mester olyannyira megváltozott, hogy még mindig nem ismerték fel, mert a gyenge fénynek háttal állt előttük. És ahogy a szavain merengtek, a Mester jól ismert hangon szólva ezt mondta a magadáninak, »Mária«. És amikor az meghallotta az oly ismerősen hangzó és szeretetteljes üdvözlést közvetítő [szót], már tudta, hogy a Mester hangja az, és odaszaladt, hogy a lába elé térdeljen, miközben azt kiáltotta, »Uram, és Mesterem!« És az összes többi nő is rájött, hogy a Mester áll előttük megdicsőült alakban, és sietve letérdeltek előtte.” ntia-konyv/189-iras-feltamadas#U189_4_10"> 189:4.10 Mt. 28:5-10 [658] Mk. 16:1-8 [659] Lk. 24:10,11 [660] Jn. 20:1,2 [661]

461. ZEBEDEUS DÁVID HÍRÉT KÜLDI A FELTÁMADÁSNAK

„A sírtól Dávid és József egyenesen Illés Márk házához ment, ahol a felsőteremben tanácskozni kezdtek a tíz apostollal. Csak Zebedeus János hajlott arra, hogy ha bizonytalanul is, de higgyen abban, hogy Jézus feltámadt a holtából. Péter először hitt, de mikor aztán nem találta a Mestert, komoly kétségei támadtak. Mind hajlott arra, hogy azt higgye, hogy a zsidók vitték el a testet. Dávid nem akart vitatkozni velük, de amikor elment, azt mondta: »Ti vagytok az apostolok, és nektek értenetek kellene ezeket a dolgokat. Én nem fogok vitázni veletek; mindazonáltal most visszamegyek Nikodémusz házába, ahová ma reggelre odarendeltem a hírvivőket, és amint összegyűltek, kiküldöm őket az utolsó küldetésükre, a Mester feltámadásának hírnökeiként. Hallottam, ahogy a Mester azt mondja, hogy miután meghal, harmadnapra feltámad, és én hiszek neki.« És miután így szólt az ország csüggedt és kétségbeesett követeihez, a tájékoztatás és hírszerzés ezen önjelölt vezetője otthagyta az apostolokat. A felsőteremből kifelé menet Lévi Máté ölébe dobta Júdás erszényét, amely az összes apostoli pénzt tartalmazta.

Körülbelül fél tíz volt, amikor Dávid huszonhat hírvivője közül az utolsó is megérkezett Nikodémusz házába. Dávid rögtön összeterelte őket a tágas udvarban és így szólt hozzájuk:

»Férfiak és fivéreim, mindezidáig a nekem és az egymásnak tett eskütök szerint szolgáltatok nálam, és tanúságra hívlak titeket, miszerint sohasem küldtelek ki benneteket téves hírekkel. Most az utolsó küldetésetekre foglak küldeni titeket, mint az ország önkéntes hírvivőit, és így felmentelek benneteket az eskütök alól és ezzel feloszlatom a hírvivői testületet. Emberek, kijelentem nektek, hogy a munkánkat elvégeztük. A Mesternek többé már nincs szüksége halandó hírvivőkre; feltámadott holtából. Megmondta nekünk még az előtt, hogy elfogták, hogy meg fog halni és harmadnapra feltámad. Én láttam a sírt — üres. Beszéltem a magadáni Máriával és a négy nővel, akik Jézussal beszéltek. Most feloszlatlak benneteket, jó utat kívánva, és elküldelek titeket a kijelölt feladatotokra, és az üzenet, melyet a híveknek meg kell vinnetek: ’Jézus feltámadt a holtából; a sír üres.’«” 190:1.3 [664]

462. JÉZUS MEGJELENIK TAMÁSNAK

„Amikor a Mester ezt elmondta, letekintett Tamás arcába és így szólt: »És te, Tamás, aki azt mondtad, hogy nem fogsz hinni, hacsak nem látsz engem és teszed ujjadat a szegek okozta sebhelyekbe a kezemen, most láthattál engem és hallhattad a szavaimat; és bár nem láthatod semmiféle szeg nyomát a kezemen, mivel abban az alakban támadtam fel, amilyenben te is fogsz, amikor elhagyod ezt a világot, mit fogsz mondani a testvéreidnek? Elfogadod az igazságot, mert a szívedben már akkor elkezdtél hinni, amikor még oly kitartóan bizonygattad a hitetlenségedet. A kétségeid, Tamás, mindig is oly csökönyösen nyomulnak elő, mint ahogy széthullanak. Tamás, arra kérlek, hogy ne hitetlen légy, hanem hívő — és én tudom, hogy hinni fogsz, mégpedig teljes szívvel.«

E szavakat hallva Tamás térdre borult a morontia Mester előtt és így kiáltott, »Hiszek! Uram és Mesterem!« Erre Jézus így szólt Tamáshoz: »Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem. Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel.«

És ekkor, amint a Mester alakja az asztalfő közelében lévő hely felé mozdult, mindükhöz szólva azt mondta: »És most menjetek el mind Galileába, ahol rövidesen megjelenek nektek.« És miután ezt elmondta, eltűnt a szemük elől.” 191:5.4 [665] Jn. 20:26-29 [661]

463. JÉZUS UTOLSÓ MEGJELENÉSE

„Május 18-án, csütörtökön kora reggel jelent meg Jézus a földön morontia személyiségként utoljára. A tizenegy apostol éppen leült reggelizni Mária Márk házának felsőtermében, amikor Jézus megjelent nekik és azt mondta:

»Béke legyen veletek. Arra kértelek titeket, hogy maradjatok itt, Jeruzsálemben, amíg felemelkedem az Atyához, egészen addig, amíg elküldöm hozzátok az Igazság Szellemét, aki rövidesen kiárad minden húsvér testre, és aki felruház benneteket fentről való hatalommal.«” 193:3.1 [666]

„Amikor ezt elmondta, jelezte nekik, hogy jöjjenek vele, és kivezette őket az Olajfák-hegyére, ahol az Urantia elhagyására készülve búcsút vett tőlük. Ez ünnepélyes út volt az Olajfák-hegyére. Egyikük sem szólt egy szót sem attól fogva, hogy elhagyták a felsőtermet egészen addig, amíg Jézus meg nem állt velük az Olajfák-hegyén.” 193:3.3 [667] Lk. 24:49 [660]

464. JÉZUS VALLÁSA

„A halandói élet Jézusra a legkeményebb, a legkegyetlenebb és a legelkeseredettebb csapásokat mérte; és ez az ember a kétségbeesésből neki kijutó eme résszel hittel, bátorsággal és az Atya akarata megcselekedése iránti rendíthetetlen elhatározottsággal nézett szembe. Jézus az élettel annak minden szörnyű valóságával együtt szembesült és úrrá lett rajta — még a halálban is. A vallást nem az élettől való megszabadulásként használta. Jézus vallása nem törekszik megszabadulni ettől az élettől annak érdekében, hogy egy másik létezés várakozásteljes üdvét élvezze. Jézus vallása egy másik és szellemi létezés örömét és békéjét nyújtja ahhoz, hogy kiteljesítse és megnemesítse azt az életet, melyet az emberek most élnek a húsvér testben.

Ha a vallás mákony a népnek, akkor az nem Jézus vallása. A kereszten nem volt hajlandó inni a tudatgyengítő szerből, és a minden húsvér testre kiáradt szelleme pedig nem más, mint az embert felfelé vezető és előrefelé hajtó hatalmas világhatás. Az előremutató szellemi késztetés az e világban jelen lévő legerősebb hajtóerő; az igazságot tanuló hívő a haladó és tetterős lélek a földön.

A pünkösd napján Jézus vallása összetört minden nemzeti megszorítást és faji bilincset. Mindörökre igaz, »Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság.« Az Igazság Szelleme ezen a napon lett a Mestertől minden halandónak felkínált személyes ajándék. E szellemet abból a célból adományozta az arra minősített híveknek, hogy eredményesebben hirdessék az országról szóló evangéliumot, de ők összetévesztették a kiáradt szellem befogadásának tapasztalását azon új evangélium egy részével, melynek a kialakításán nem tudatosan munkálkodtak.” 194:3.3 [668]

465. A KERESZTÉNYSÉG MARADANDÓSÁGA

„A kereszténység olyan történelemmel rendelkezik, mely Jézus vallásának a Jézusról szóló vallássá való akaratlan átalakításból indult ki. A továbbiakban az elgörögösítés, az elpogányosítás, az elvilágiasítás, az intézményesítés, az értelmi leépülés, a szellemi hanyatlás, az erkölcsi megdermedés, a megsemmisülés fenyegetése, a későbbi megújhodás, a részekre szakadás és legújabban a viszonylagos helyreállítás megélésének történelmét mutatja. Ez a fejlődési vonal eredendően meglévő életerőre utal és rendelkezésére álló hatalmas, megújító erőforrásokat jelez. És ugyanez a kereszténység van most jelen a nyugati népek polgárosodott világában és harcol a létért egy olyan küzdelemben, mely még nyugtalanítóbb, mint azokban az eseménydús válsághelyzetekben volt, melyek az elsőbbségért vívott múltbéli csatáit jellemezték.” 195:4.4 [669]

466. A MATERIALISTA FEJVESZTETTSÉG

„A tudósok akaratlanul is anyagközpontú fejvesztettségbe hajszolták az emberiséget; meggondolatlanul a korszakok erkölcsi »bankja« miatt kezdtek el aggódni, ám az emberi tapasztalás e bankja hatalmas szellemi erőforrásokkal rendelkezik; képes kielégíteni a vele szemben támasztott igényeket. Csakis a meggondolatlan emberek vesztik el a fejüket zavarodottságukban az emberi faj szellemi tőkéit illetően. Amikor az anyagelvű-világias fejvesztettség véget ér, Jézus vallása nem mutat csődöt. A mennyország szellemi bankja ki fogja fizetni a hitet, a reményt és az erkölcsi biztonságot mindazoknak, akik igénybe vették »az Ő nevében«.” 195:6.1 [670]

467. A MŰKÖDÉSELVŰ GONDOLKODÓ KÖVETKEZETLENSÉGEI

„Íme, a mai kor működéselvű gondolkodójának következetlensége: Ha ez pusztán egy anyagi világegyetem volna és az ember csak gép lenne, akkor az ilyen ember teljességgel képtelen lenne magát ilyen gépként felismerni, és hasonlóképpen, az ilyen gép-ember semennyire sem volna tudatában egy ilyen anyagi világegyetem létezése tényének. A működéselvű tudomány anyagközpontú rémülete és kétségbeesése nem ismerte fel a tudós szellem-segítette elméjének tényét, melynek anyagfeletti rálátása alkotja meg ezeket a téves és önellentmondásos felfogásokat egy anyagelvű világegyetemről.” 195:7.3 [671]

„Az anyagelvű gondolkodás a lélektelen báb szintjére fokozza le az embert és pusztán olyan számtani jelképpé teszi, mely kétségbeesve keres helyet egy sivár és működésközpontú világegyetem mennyiségtani képletében. De honnan származik ez az egész, hatalmas mennyiség- és tértani világegyetem, ha nincs egy Fő-mennyiségtanász? A tudomány értekezhet hosszasan az anyag tartósításáról, a vallás azonban az emberek lelkének megőrzését érvényesíti — a szellemi valóságokkal és az örökkévaló értékekkel kapcsolatos tapasztalásaikhoz van köze.” 195:6.8 [672]

„Önmagában és önmagától még a leginkább kishitű, anyagi világnézetű ember borúlátása is elégséges bizonyíték arra, hogy a balhitű ember világegyeteme nem teljesen anyagi. A derűlátás és a borúlátás egyaránt egy olyan elmében keletkezett fogalmi válasz, mely elme értékeknek és tényeknek egyaránt a tudatában van. Ha a világegyetem tényleg az volna, aminek az anyagelvű gondolkodó tekinti, akkor az ember, mint emberi gép, épp e tény tudatos felismerése nélkül maradna. Az értékekről a szellemtől született elmében alkotott fogalom tudata nélkül a világegyetemi anyagelvűség ténye és a világegyetem működésközpontú jelensége az ember számára teljességgel felismerhetetlen lenne. Egy gépben nem tudatosulhat egy másik gép természete vagy értéke.” 195:7.8 [673]

„Ha a világegyetem csak anyagi volna és az ember csak gép lenne, akkor nem volna tudomány, mely arra buzdítaná a tudóst, hogy ragaszkodjon a világegyetem működésközpontúságához. A gépek nem képesek magukat megmérni, osztályozni vagy kiértékelni. Ilyen tudományos munkát csakis valamilyen gépfeletti besorolású entitás képes végezni.” 195:7.11 [674]

„Épp az anyagelvűség igénye hozza magával az elmének az ilyen tantételek kijelentésére vetemedő felsőbb-anyagi tudatát. Egy gépies működésű rendszer leépülhet, de sohasem fejlődhet. A gépek nem gondolkoznak, alkotnak, álmodnak, vágyakoznak, eszményítenek, vágynak az igazságra vagy szomjazzák az igazságosságot. Nem hajtja életüket az a szenvedély, hogy más gépeket szolgáljanak és örökkévaló fejlődési céljukul az Isten megtalálását és az őhozzá hasonlóvá válásra való törekvést magasztos feladatul válasszák. A gépek sohasem értelmi, érzelmi, művészi, erkölcsi beállítottságúak, erkölcsösek vagy szellemiek.” 195:7.14 [675]

468. A VILÁGIAS REND GYENGESÉGE

„A világias rend eredendő gyengesége az, hogy félredobja az erkölcstant és a vallást a politikáért és a hatalomért. Egyszerűen nem teremthetitek meg az emberek közötti testvériséget úgy, hogy közben figyelmen kívül hagyjátok, illetőleg tagadjátok az Isten atyaságát.

A világias társadalmi és politikai derűlátás hiú remény. Isten nélkül sem a függetlenség és a szabadság, sem a tulajdon és a vagyon nem vezethet el a békéhez.

A tudomány, az oktatás, az ipar és a társadalom teljes elvilágiasítása csakis összeomláshoz vezethet. A huszadik század első harmadában az urantiaiak több emberi lényt öltek meg, mint amennyit az egész keresztény megítéltetési időszakban addig az időpontig megöltek. És ez csak a kezdete az anyagelvűség és a világias rend szörnyűséges aratásának; még ennél is szörnyűbb pusztítás következik.” 195:8.11 [676]

469. MIRE VAN SZÜKSÉGE A KERESZTÉNYSÉGNEK

„De az elpogányosított és közösségivé tett kereszténységnek új kapcsolatot kell teremtenie Jézus engedményekkel nem gyöngített tanaival; mivel az a Mester földi életére vonatkozó új nézet hiányától szenved. A jézusi vallás egy új és teljesebb kinyilatkoztatása arra rendeltetett, hogy meghódítson egy anyagelvű világiasságrendre épített birodalmat és megdöntsön egy működéselvű természetközpontúság uralta világot. Az Urantia most ott reszket a társadalmi újraigazodás, az erkölcsi megélénkülés és a szellemi megvilágosodás egyik legelképesztőbb és leglebilincselőbb korszakának küszöbén.

Jézus tanításai, még ha erősen átalakított formában is, de túlélték a születésük korának rejtelemimádatait, a sötét korszakok tudatlanságát és babonaságát, és már most lassan győzedelmeskednek a huszadik század anyagelvűsége, működéselvű világnézete és világias rendje felett. És a nagy megmérettetés és a fenyegető kudarc ilyen idői mindig nagy kinyilatkoztatások időszakai.” 195:9.2 [677]

„A kereszténységet az alakiasságtól, a túlszervezettségtől, a túlzott észbeliségtől és az egyéb nem-szellemi irányzatoktól elszenvedhető lassú halál fenyegeti. A mai keresztény egyház nem a lendületes hívők olyan testvérisége, mint amelyet Jézus azzal bízott meg, hogy folyamatosan vigye véghez az emberiség egymást követő nemzedékeinek szellemi átalakítását.

Az úgynevezett kereszténység társadalmi és művelődési mozgalommá, valamint vallási meggyőződéssé és szokássá vált. A mai kereszténység folyója számos régi, pogány ingoványba és sok ősi lápba folyik el; sok régi művelődési vízgyűjtő üríti vizét ebbe a mai műveltségi folyóba — valamint a magasan fekvő galileai táblavidék is, mely az egyedülinek tekintett forrása.” 195:9.10 [678]

„A kereszténység rögtönzött vallás, és ezért annak alacsony sebességfokozatban kell működnie. A magas fokozatú teljesítményeknek meg kell várniuk Jézus igazi vallásának új kinyilatkoztatását és általánosabb elfogadását. A kereszténység azonban nagy vallás, annak kell lennie, ha egy megfeszített ács hétköznapi tanítványai mozgásba tudták hozni azokat a tanításokat, melyek háromszáz év alatt meghódították a római világot, majd továbbmentek, hogy győzzenek a Rómát megdöntő vad népek felett is. Ugyanez a kereszténység hódította meg — nyelte el és emelte fel — a héber istentan és a görög bölcselet teljes folyamát. És amikor ez a keresztény vallás több mint ezer évre mély öntudatlanságba zuhant a rejtelmek és a pogányság túladagolásának eredményeként, magától feltámadt és gyakorlatilag újból meghódította a teljes nyugati világot. A kereszténység eleget tartalmaz Jézus tanításaiból ahhoz, hogy halhatatlanná tegye azt.” 195:10.18 [679]

470. A KERESZTÉNYSÉG REMÉNYE

„A mai kereszténység reménye az, hogy felhagy a nyugati polgárosultság társadalmi rendszereinek és ipari politikáinak támogatásával, miközben szerényen meghajol az általa oly buzgón felmagasztalt kereszt előtt, hogy ott újra megtanulja a názáreti Jézustól a halandó ember által valaha is meghallható legnagyobb igazságokat — az Isten atyaságának és az ember testvériségének élő evangéliumát.” 195:10.21 [680]

471. JÉZUS HITE

„Az istentan rögzítheti, alakíthatja, meghatározhatja és elvszerűsítheti a hitet, de Jézus emberi életében a hit személyes, élő, eredeti, önkéntelen és tisztán szellemi volt. E hit nem hagyománytisztelet volt, és nem is tisztán értelmi meggyőződés, melyet szent hitvallásként tartott volna meg, hanem olyan magasztos tapasztalás és olyan mély meggyőződés volt, mely biztosan tartotta őt. Az ő hite oly valós és mindent magába foglaló volt, amely tökéletesen félresöpört mindenféle szellemi kétséget és eredményesen megszüntetett minden ellentétes vágyat. Semmi sem tudta letépni őt e lángoló, magasztos és tántoríthatatlan hit szellemi horgonyáról. Még a nyilvánvaló vereség idején vagy a csalódás és a fenyegető kétségbeesés fájdalmai közepette is higgadtan állt az isteni jelenlétben, félelem nélkül és a szellemi legyőzhetetlenség teljes tudatában. Jézus a rendíthetetlen hit birtoklásából eredően éltető bizonyosságot élvezett, és a megpróbáltatást hozó egyes élethelyzetekben mindig feltétlen hűséget mutatott az Atya akarata iránt. És e fenséges hitétől még a méltatlan halál kegyetlen és közvetlen fenyegetése sem tántorította el.” 196:0.5 [681]

„Jézus hite minden, az Isten országában megtalálható szellemértéket megjelenített; ezért mondta, »Először a mennyországot keressétek.« Jézus látta, hogy az ország haladó és eszményi közössége az »Isten akarata« meglátásán és teljesítésén alapul. A tanítványainak tanított ima lényege az volt, hogy »Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg.« Miután úgy fogta fel az országot, mint amely az Isten akaratából áll, magát az ország bámulatos önzetlenséggel és határtalan lelkesedéssel való megteremtése ügyének szentelte. De a komoly küldetésében és a rendkívüli élete alatt sohasem mutatkozott meg sem a megszállott ember dühe, sem a vallási önzés felületes üressége.” 196:0.8 [682]

472. JÉZUS IMAÉLETE

„Jézus a teremtésrész embereként minden felajánlás legnagyobbikát tette meg Istennek: a saját akaratát ajánlotta és szentelte az isteni akarat megcselekedése fenséges szolgálatának. Jézus mindig is és következetesen, teljesen az Atya akarata szerint értelmezte a vallást. Amikor a Mester létpályáját tanulmányozzátok az ima vagy a vallási élet bármely más sajátsága vonatkozásában, ne sokat foglalkozzatok azzal, amit tanított, hanem inkább azzal, amit tett. Jézus sohasem vallási kötelességből imádkozott. Számára az ima a szellemi hozzáállás őszinte kifejezése, a lélekhűség kinyilvánítása, a személyes odaadás megmutatása, köszönetnyilvánítás, az érzelmi feszültség elkerülésének és az összeütközés kialakulásának megelőző eszköze, az értelem magasabb szintű működése, továbbá a vágy megnemesítésének, az erkölcsi döntés igazolásának, a gondolat gazdagításának, a felsőbb hajlamok teljes megerősítésének, a késztetés szentesítésének, a nézőpont tisztázásának, a hit kinyilvánításának, a sajátakarat feltétlen alárendelésének, a bizakodás fenséges megerősítésének, a bátorság kinyilatkoztatásának, a felfedezés kimondásának, a legfelsőbb szintű odaadás megvallásának és a szentesítés érvényesítésének módja, illetve a nehézségekhez való alkalmazkodás eljárása volt, valamint az egyesített lélekerők nagyfokú mozgósítása annak érdekében, hogy ellenálljon minden emberi hajlamnak az önzőség, a rossz és a bűn irányában. Ilyen, magát imádságosan az Atyja akarata megcselekedésének szentelő életet élt és életét épp ilyen imával fejezte be diadalmasan. Az ő páratlan vallásos életének titka az Isten jelenlétének tudata volt; melyet értelmes imádkozás és őszinte istenimádat — az Istennel való töretlen közösség — által ért el, nem pedig vezetettség, hangok, látomások vagy rendkívüli vallási szokások révén.” 196:0.10 [683]

473. JÉZUS AZT SZERETNÉ, HOGY HIGGYÜNK VELE

„Jézus nem azt követeli a tanítványaitól, hogy higgyenek benne, hanem azt, hogy higgyenek vele, higgyenek az Isten szeretetének valóságában és teljes bizalommal fogadják el a mennyei Atyához fűződő fiúság bizonyosságának biztonságát. A Mester azt szeretné, hogy minden követője teljesen osztozzon az ő érzékfeletti hitében. Jézus a legmeghatóbb módon arra késztette a követőit, hogy ne csak azt higgyék, amit ő hitt, hanem higgyenek úgy is, ahogy ő hitt. Ez a teljes jelentése az ő legfelsőbb követelményének, »Kövess.«” 196:0.13 [684]

474. A JÉZUSRÓL SZÓLÓ VALLÁS

„A legnagyobb hibát azonban ott követték el, hogy míg az emberi Jézusról úgy gondolták, hogy vallása van, az isteni Jézus (Krisztus) csaknem egy éjszaka alatt vallássá lett. Pál kereszténysége biztosította az isteni Krisztus imádását, de csaknem teljesen szem elől tévesztette a Galileából való, vitézül küzdő emberi Jézust, aki a személyes vallásos hitének bátorsága és a benne lakozó Igazító hősiessége révén emelkedett fel az emberi lényének alacsony szintjeiről odáig, hogy az isteniséggel eggyé váljon, s így azzá az új és élő úttá legyen, mely által minden halandó felemelkedhet az emberiségről az isteniségre. A halandók a szellemiség minden szakaszában és minden világon megtalálhatják Jézus személyes életében azt, ami erőt ad nekik és ösztönzi őket, amint a legalsó szellemszintekről felfelé fejlődve eljutnak a legfelsőbb isteni értékekig, eljutnak a minden személyes vallásos tapasztalás kezdetétől a végéig.” 196:2.4 [685]

475. JÉZUS – AZ ODAADÓ VALLÁSI HÍVŐ

„Jézus némely erősebb kijelentése nem rázna meg és nem kavarna fel titeket, ha emlékeznétek arra, hogy ő volt a világ legőszintébb és legodaadóbb vallási híve. Teljesen elhivatott halandó volt, feltétlenül az Atyja akarata megcselekedésének szentelte magát. Az ő látszólag kemény kijelentései közül sok inkább volt a hit személyes megvallása és az odaadás fogadalma, mintsem a követőinek szóló parancs. És éppen ezen egycélúság és önzetlen odaadás volt az, amely képessé tette arra, hogy ilyen rendkívüli haladást érjen el az emberi elme meghódításában egy rövid élet alatt. Az ő számos nyilatkozatát úgy kell tekinteni, mint annak megvallását, hogy mit követelt meg magától, mintsem hogy mit igényelt az ő összes követőjétől. Az ország ügye iránti odaadásában Jézus felégetett minden hidat maga mögött; feláldozott mindent, ami az Atyja akaratának megcselekedését akadályozta.” 196:2.7 [686]

476. JÉZUS HITE AZ EMBEREKBEN

„Jézus arra ösztönözte az embereket, hogy érezzék otthon magukat a világban; megszabadította őket a tabu rabszolgaságától és megtanította nekik, hogy a világ nem alapvetően rossz. Ő nem arra vágyott, hogy elmeneküljön a földi életéből; teljesen elsajátított egy olyan módszert, mellyel elfogadhatóan megcselekedte az Atya akaratát, amíg a húsvér testben tartózkodott. Eszményelvű vallási életet élt egy valószerű világ kellős közepén. Jézus nem osztozott Pálnak az emberiségre vonatkozó borúlátó nézetében. A Mester úgy tekintett az emberekre, mint az Isten fiaira és nagyszerű és örökkévaló jövőt látott azok esetében, akik a továbbélést választották. Ő nem erkölcsi szkeptikus volt; az embert igenlő felfogásban szemlélte, nem pedig nemlegesben. A legtöbb embert inkább gyengének, mintsem gonosznak látta, inkább zavartnak, mintsem romlottnak. De függetlenül a helyzetüktől, ők mindannyian az Isten gyermekei és az ő testvérei.” 196:2.9 [687]

477. AZ EMBERBEN LAKOZÓ ISTEN-RÉSZ

„Ha az emberben nem lakozna egy isteni szerető, akkor az ember nem tudna önzetlenül és szellemileg szeretni. Ha az elmében nem élne egy fordító, akkor az ember nem tudná igazán megérteni a világegyetem egységét. Ha az embernél nem lakozna egy kiértékelő, akkor sehogy sem tudna erkölcsi értékeket tisztelni és szellemi jelentéstartalmakat elismerni. És ez a szerető magából a végtelen szeretet forrásából származik; ez a fordító része az Egyetemes Egységnek; ez a kiértékelő az isteni és örök valóság minden abszolút értéke Középpontjának és Forrásának gyermeke.” 196:3.16 [688]

„E benső isteni valóság mély megtapasztalása mindörökre meghaladja a fizikai tudományok durva, anyagelvű eljárását. Szellemi örömöt nem tudtok górcső alá tenni; a szeretet súlyát nem mérhetitek mérlegen; erkölcsi értékeket nem mérhettek meg; és a szellemi istenimádat minőségét sem becsülhetitek meg.” 196:3.18 [689]

478. AZ IGAZI NEMESSÉG NEM FÉR ÖSSZE A TISZTÁN SIKERKERESÉSSEL

„Egyes emberek élete túl nagyszerű és túl nemes a tisztán sikerkereső működés szintjére való alászálláshoz. Az állatnak alkalmazkodnia kell a környezethez, de a vallásos ember meghaladja a környezetét, mert az isteni szeretetre való rálátás által megkerüli a jelenlegi anyagi világ korlátait. E szeretetfogalom az ember lelkében előidézi az igazság, a szépség és a jóság meglelésére irányuló állatfeletti törekvést; és megtalálásukkor a befogadásukban dicsőül meg; eleped a vágytól, hogy megélje azokat, hogy igazat cselekedjen.” 196:3.32 [690]

479. AZ ATYA ESZMÉJE AZ ISTENRŐL ALKOTOTT LEGMAGASABB RENDŰ FELFOGÁS

„És az Isten-tudat egyenértékű a sajátlényegnek a világegyetemmel való egyesítésével a szellemi valóság legfelsőbb szintjein. Bármely értéknek csak a szellemtartalma maradandó. Még az is elkerülheti a megsemmisülést az emberi tapasztalásban, ami igaz, szép és jó. Ha az ember nem a továbbélést választja, akkor a szeretettől született és szolgálat által táplált valóságait a továbbélő Igazító őrzi meg. És mindeme dolgok részét képezik az Egyetemes Atyának. Az Atya élő szeretet, és az Atyának ez az élete az ő Fiaiban van. És az Atya szelleme az ő Fiainak fiaiban — a halandó emberekben — van. Végül is még mindig az Atya eszméje az Istenről alkotott legmagasabb rendű emberi felfogás.” 196:3.35 [691]

Istenimádat és bölcsesség