IV. rész: Jézus élete és tanításai

   
   Bekezdésszámozás: Be | Ki
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
  1. A megtestesülés rejtélye
  2. Jézus örökölt természete
  3. Jézus születése
  4. Jézus megérkezik az Igazító
  5. Jézus imái és az ebből fakadó gondok
  6. Jézus művészi törekvései és az ezzel járó gondok
  7. Jézus nem akar harcolni
  8. Jézus, a szülőket próbára tevő gyermek
  9. Jézus első templomi élménye
  10. Jézus hozzáállása a templomi szertartásokhoz
  11. Jézus vitája apjával az áldozatokról
  12. Jézus magába mélyedése aggasztja a szüleit
  13. Semmi rendkívüli nem történt
  14. Az „Úr Imájának” eredete
  15. Megrázkódtatások, összeütközések és csalódások
  16. Jézus kamaszkori felelősségei
  17. A zélótákhoz való csatlakozásról
  18. A kis Ámósz halála
  19. Az első vér nélküli páska-ünnep
  20. Jézus tökéletesen elsajátítja az élet művészetét
  21. Jézus emberi valója
  22. Jézus isteni valója
  23. Jézus gyermekszeretete
  24. Jézus találkozik Gonoddal és Ganiddal
  25. A római utazás célja
  26. Jézus mindent tud rólunk
  27. „A mi vallásunk”
  28. Történet a vagyonról
  29. Ganid új vallást akar teremteni
  30. Búcsú az indiaiaktól
  31. Jézus urmiai beszédei
  32. A világegyetemi főhatalom elnyerése
  33. Jézus leteszi a szerszámait
  34. Jézus megkeresztelése
  35. Jézus és Igazítója
  36. Röviddel a keresztelés után
  37. Jézus nem hajlandó vállalni a csodatevő szerepét
  38. Fülöp elviszi Nátánielt Jézushoz
  39. Mária a kánai úton
  40. A víz és a bor esete
  41. Jézus megérti, hogy résen kell lennie
  42. Fogadás Máté házában
  43. A szerda, a kikapcsolódás napja
  44. A Jézusról szóló vallás veszélyei
  45. Az apostolok hittek Jézusban
  46. A hit a munkálkodás ellenében
  47. Jézus tiszteli az egyént
  48. Az apostolok sajátos vonásai
  49. A felavatási beszéd részlete
  50. Az atyai és a testvéri szeretet különbségei
  51. A gyűlölet és a bosszúállás értelmetlen volta
  52. Jézus hozzáállása a társadalomhoz
  53. Jézussal és az ő vallásával kapcsolatos helytelen eszmék
  54. A gyarapodás és az önvizsgálat ellentmondásai
  55. Jézus nem akarja megváltoztatni a társadalmat
  56. Jézus szellemi ösztönzést jelentő élete
  57. Minden ember az Isten fia
  58. Jézus vágyott a családja szeretetére
  59. Jézus személyes tiszteletet parancsoló volt
  60. Figyelmeztetés a hitvallások veszélyeire
  61. Teherma története
  62. Jézus higgadt jelleme
  63. A hősi és harcos evangélium
  64. Önuralom
  65. Az isteni voltának első kinyilatkoztatása
  66. Az Úr imája
  67. Ruth állhatatossága
  68. A gyűlölet a félelem árnyéka
  69. Önkéntelen gyógyítás
  70. A rossz nem azonos a bűnnel
  71. A hányattatás nem büntetés
  72. A nők felemelése
  73. A boldogság titka
  74. Szeretetet a félelem helyébe
  75. Mit kell tennünk az üdvözülés érdekében?
  76. A megpróbáltatások értelme
  77. A szellem vallása
  78. Az Isten akaratának megcselekedése
  79. A hit legkisebb szikrája
  80. Ez az élet csak egy híd
  81. Humorosság és hit
  82. Vezetői szerepek és az emberi gyarlóságok
  83. Az üdvözülés bizonyossága
  84. Az ország kulcsai
  85. Az ítélkezés a csoportra tartozik
  86. Kerülni kell az emberek megijesztését
  87. Jézus nem a fájdalmak embere
  88. A hamis rokonszenv veszélyei
  89. Sohasem félünk
  90. Miként tekintsünk a Bibliára
  91. A „második mérföldön járókról”
  92. Az életvezetés művészetének tökélyre fejlesztése
  93. Istenimádat és szellemi erő
  94. Tanuljunk meg méltósággal veszíteni
  95. Az igazi siker
  96. A jézusi vallás transzcendens volta
  97. Az élet vize
  98. A vagyon imádása
  99. Jézus hálás a társaiért
  100. Többet értek ti, mint a sok veréb
  101. Miért nem jöttök ki a döntés völgyéből?
  102. Megkaphatjuk az országot
  103. A jólét az isteni helyeslés jegye
  104. Az egészség és a betegség értelme
  105. Az erőtlen szellemű asszony
  106. A farizeus és az adószedő
  107. Jézus csak a vallással foglalkozott
  108. Lázár sírjánál
  109. Lázár feltámasztása
  110. Miként ismerhetjük meg az Istent
  111. Istent Atyaként megismerni
  112. Jézus segédkezési módszere
  113. Ahogy Jézus arra járt
  114. Hogyan folytassuk életünket
  115. Egy nap Istennel a hegyekben
  116. A létpolgárság és az állampolgárság összeegyeztetése
  117. Ne váljunk se misztikusokká, se aszkétákká
  118. Hogyan éljünk
  119. Az apostolok lábának megmosása
  120. A megemlékezési estebéd meghonosítása
  121. Az új parancsolat
  122. A szívetekben ne támadjon aggodalom
  123. Vigasztaló szavak
  124. A régi és az új vallás
  125. A lakóvilágok
  126. További vigasztaló szavak
  127. Jézus mivoltának megjelölései
  128. Jézus nehéz órái a kertben
  129. „Íme az ember!”
  130. Jézus pere
  131. Jézus életét adja
  132. A keresztre feszítésnél
  133. A tolvaj a kereszten
  134. Az utolsó óra a kereszten
  135. Jézus temetése
  136. A kereszt jelentése
  137. Jézus feltámadása
  138. Jézus testének eltüntetése
  139. Az asszonyok a sírnál
  140. Zebedeus Dávid hírét küldi a feltámadásnak
  141. Jézus megjelenik Tamásnak
  142. Jézus utolsó megjelenése
  143. Jézus vallása
  144. A kereszténység maradandósága
  145. A materialista fejvesztettség
  146. A működéselvű gondolkodó következetlenségei
  147. A világias rend gyengesége
  148. Mire van szüksége a kereszténységnek
  149. A kereszténység reménye
  150. Jézus hite
  151. Jézus imaélete
  152. Jézus azt szeretné, hogy higgyünk vele
  153. A Jézusról szóló vallás
  154. Jézus – az odaadó vallási hívő
  155. Jézus hite az emberekben
  156. Az emberben lakozó Isten-rész
  157. Az igazi nemesség nem fér össze a tisztán sikerkereséssel
  158. Az Atya eszméje az Istenről alkotott legmagasabb rendű felfogás

IV. RÉSZ: JÉZUS ÉLETE ÉS TANÍTÁSAI

322. A MEGTESTESÜLÉS REJTÉLYE

„És így Mihály bizonyos méltatlan gyermekeit, akik megvádolták a Teremtő-atyjukat azzal, hogy önzőn törekszik az uralkodásra és a magukévá tették a gyanút, hogy a Teremtő Fiú önkényesen és zsarnokian tartatik meg a hatalomban az engedelmes teremtmények megtévesztett világegyetemének esztelen hűsége folytán, őket tehát mindörökre elhallgattatja és zavarba hozza és kiábrándítja az az önzetlen szolgálatban eltöltendő élet, melyet az Isten Fia az Ember Fiaként most megkezdett — mindvégig alávetve magát »a paradicsomi Atya akaratának«.

De félreértés ne essék; Krisztus Mihály, noha valóban kettős eredetű lény volt, nem volt kettős személyiség. Ő nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. És ő mindig is az az egyesített lény volt. Az egyetlen fejlődési tényező az ilyen felfoghatatlan viszonyban az volt, hogy (az emberi elme révén) fejlődési-öntudatos módon felismerte és megértette az Isten és ember voltának e tényét.

Krisztus Mihály nem fokozatosan vált Istenné. Isten nem Jézus földi életének valamely meghatározó pillanatában vált emberré. Jézus Isten és ember volt — mindig, sőt mindörökké. És ez az Isten és ez az ember egykor és ma is egy, pontosan úgy, ahogy a három lény paradicsomi Háromsága is a valóságban egy Istenség.

Soha ne hagyjátok figyelmen kívül azt a tényt, hogy a Mihály-féle alászállás legfelsőbb szellemi célja az volt, hogy kiteljesítse az Istenről szóló kinyilatkoztatást.” 120:4.1

323. JÉZUS ÖRÖKÖLT TERMÉSZETE

„Jézus az emberi természete szokatlan szelídségének és bámulatos rokonszenvező-megértő jellemvonásának jelentős részét az apjától örökölte; a nagy tanítói tehetségét és a jogos felháborodásra való erőteljes képességét az anyjától kapta. A felnőttkori környezetére való érzelmi megnyilvánulásaiban Jézus egyszer az apjához hasonlított, elmélyülten gondolkozó és istenimádatra hajló volt, néha pedig nyilvánvaló szomorúság jellemezte; de többnyire az anyja derűlátó és határozott természete szerint tekintett a dolgokra. Mindent egybevetve úgy alakult, hogy Mária alkata érvényesült az isteni Fiú létpályáján, amint felnőtt és megtette a felnőttkori életének nagy jelentőségű lépéseit. Némely részletben Jézust a szülei jegyeinek keveréke jellemezte; más téren az egyikük vonásait mutatta, szemben a másikéval.” 122:5.3

324. JÉZUS SZÜLETÉSE

„Mária egész éjszaka olyan nyugtalan volt, hogy egyikük sem aludt valami sokat. Hajnalra a szülési fájások már elég erősek voltak, és délben, Kr.e. 7. augusztus 21-én, útitársnői szíves segédkezése mellett Mária fiúgyermeket szült. A názáreti Jézus megszületett a világra, azokba a ruhákba öltöztették őt, melyeket Mária magával hozott számítva az ilyen eshetőségre, és a gyermeket a közeli jászolban helyezték el.” 122:8.1 Lk. 2:6,7

325. JÉZUS MEGÉRKEZIK AZ IGAZÍTÓ

„Valamivel több mint egy évvel a Názáretbe való hazatérés után a gyermek Jézus eljutott az első személyes és őszinte erkölcsi döntésének korszakába; és beléköltözött egy Gondolatigazító, a paradicsomi Atya isteni ajándéka, mely egykor Makiventa Melkizedeknél szolgált és nála szerzett működési tapasztalatot a halandói húsvér testhez hasonló alakban élő halandó-feletti lény megtestesülésével kapcsolatosan. Erre az eseményre Kr.e. 2. február 11-én került sor. Jézus nem volt jobban tudatában az isteni Nevelő megérkezésének, mint az a millió és millió gyermek, akik e napot megelőzően és azóta hasonlóképpen megkapták e Gondolatigazítókat, hogy az elméjükben lakozzon és ott ezen elmék végleges szellemivé lényegítésén és a fejlődő, halhatatlan lelkük örökkévaló továbbélésén munkálkodjon.” 123:2.1

326. JÉZUS IMÁI ÉS AZ EBBŐL FAKADÓ GONDOK

„Ebben az évben Józsefnek és Máriának gondjai támadtak Jézussal az ő imái miatt. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy igencsak úgy beszéljen az ő mennyei Atyjához, ahogy Józsefhez, a földi atyjához is beszélt. Az Istenséggel való fennköltebb és tisztelettudóbb beszédmódoktól való ezen eltávolodás egy kissé meghökkentette a szülőket, különösen Jézus anyját, de nem tudták meggyőzni a gyermeket arról, hogy változtasson ezen; úgy mondta az imákat, ahogy tanították neki, mely után azonban ragaszkodott ahhoz, hogy »beszélgessek egy kicsit a mennyei Atyámmal«.” 123:3.6

327. JÉZUS MŰVÉSZI TÖREKVÉSEI ÉS AZ EZZEL JÁRÓ GONDOK

„De ismét csak bajt okozott a tanodában az, amikor a gyengébb tanulók egyike felfedezte Jézusnak a tanítóról készített szénrajzát a tanterem padlóján. A rajz bizony ott volt, feketén-fehéren, és a szülők közül sokan megtekinthették, mielőtt a bizottságuk felkereste volna Józsefet, hogy követeljék, tegyen végre valamit annak érdekében, hogy a legidősebb fia a törvénnyel szembehelyezkedő tevékenységével felhagyjon. És bár nem ez volt az első alkalom, hogy panasszal jöttek Józsefhez és Máriához e sokirányú tehetséggel rendelkező és tetterős gyermek tettei miatt, de ez volt a legkomolyabb minden, Jézus ellen addig felhozott vád közül. Jézus egy nagy kövön ülve a hátsó ajtón kívül hallgatta egy ideig a művészi törekvéseit érő vádakat. Neheztelve hallgatta, ahogy az apja számlájára írják az ő állítólagos helytelen cselekedeteit; így aztán bejött a szobába, és bátran szembeszállt a vádlóival. Az idősek összezavarodtak. Némelyük hajlott arra, hogy tréfásan fogja fel a dolgot, de egy-két ember láthatólag úgy gondolta, hogy a fiú szentségtörő, talán még istenkáromló is. József elképedt, Mária felháborodott, de Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy meghallgassák. Elmondta, amit akart, bátran védve a maga álláspontját, és tökéletes önuralommal kijelentette, hogy aláveti magát az apja döntésének e kérdésben is, mint minden más vitás kérdésben is. És a szülői bizottság szó nélkül távozott.

Mária megpróbálta befolyásolni Józsefet abban, hogy engedélyezze Jézusnak, hogy agyagmásokat készítsen odahaza, feltéve, hogy e vitatott tevékenységeit a tanodában nem folytatja, József azonban kényszerítve érezte magát annak elrendelésére, hogy a második parancsolat rabbinusi értelmezése érvényesüljön. És Jézus többé semmi hasonlót nem rajzolt vagy formázott attól a naptól fogva egészen addig, amíg az apja házában élt. De nem tudták meggyőzni a cselekedetének helytelen voltáról, és hogy adja fel e kedvenc időtöltését, mely az ifjúi életének egyik legnagyobb próbatételét jelentette.” 124:1.4

328. JÉZUS NEM AKAR HARCOLNI

„Talán a legszokatlanabb és a legszembetűnőbb vonása az volt, hogy nem akart harcolni a jogaiért. Lévén, hogy a korához képest jól fejlett fiú volt, a játszótársai különösnek találták, hogy nem hajlandó megvédeni magát még az igazságtalansággal szemben sem vagy amikor személyes támadásnak volt kitéve. Bár így állt a helyzet, mégsem esett különösebb bántódása e jellemvonása miatt, mert a barátja volt Jákob, az egy évvel idősebb szomszéd fiú. Jákob a kőművesnek, József egyik üzlettársának a fia volt. Jákob, lévén nagy csodálója Jézusnak, gondoskodott arról, hogy senki se élhessen vissza azzal, hogy Jézus kerüli a testi küzdelmet. Néhány alkalommal idősebb és faragatlan fiúk támadtak Jézusra, számítva az ismert engedelmességére, de mindig gyorsan és biztosan elnyerték a büntetésüket Jézus önjelölt bajnokának és a mindig résen lévő védelmezőjének kezétől, Jákobtól, a kőműves fiától.” (1368.6) 124:2.4

329. JÉZUS, A SZÜLŐKET PRÓBÁRA TEVŐ GYERMEK

„József és Mária számára próbára tevő tapasztalás volt vállalni az isteniség és az emberiség ilyen, példátlan keverékének a felnevelését, és nagy tisztelet illeti őket azért, hogy olyan hűen és sikeresen tettek eleget a szülői kötelességeiknek. Jézus szülei egyre inkább felismerték, hogy valami emberfeletti lakozik e legidősebb fiukban, de még csak halványan sem álmodtak arról soha, hogy az ígéret e fia valójában és igazából a dolgok és lények e helyi világegyetemének tényleges teremtője. József és Mária úgy élt és halt, hogy sohasem tudták meg, hogy Jézus fiuk valóban a halandói húsvér testben megtestesült Világegyetemi Teremtő.” (1372.1) 124:4.4

330. JÉZUS ELSŐ TEMPLOMI ÉLMÉNYE

„Az Olajfák hegyének keleti lejtőin egy kis falu, Betánia határában pihentek meg. A vendégszerető falusiak nagy számban jöttek ki a zarándokok elé, és úgy alakult, hogy József és családja egy bizonyos Simon háza mellett állt meg, akinek három, nagyjából Jézussal egyidős gyermeke volt — Mária, Márta és Lázár. Behívták egy kis uzsonnára a názáreti családot, és egy életre szóló barátság szövődött a két család között. Jézus a mozgalmas élete során később számos alkalommal tért be ebbe az otthonba.

Innen siettek tovább, és hamarosan már ott álltak az Olajfák hegyének oldalában, és Jézus (az emlékezete szerint) most először látta meg a Szent Várost, a kérkedő gazdagságú palotákat, valamint az Atyja megihlető templomát. Az élete során Jézus sohasem élt át olyan tisztán emberi felindulást, mint amilyen ekkor oly erősen a hatalmába kerítette, ahogy ott állt az Olajfák hegyén ezen az áprilisi délutánon, s nem tudott betelni a Jeruzsálemről elé táruló első látvánnyal. És évekkel később, ugyanezen a helyen állt és nézett végig a városon, mely éppen egy újabb látnokot készült elutasítani, a mennyei tanítói közül a legutolsót és a legnagyobbikat.” 124:6.9

331. JÉZUS HOZZÁÁLLÁSA A TEMPLOMI SZERTARTÁSOKHOZ

„Jézust mélyen megérintette a templom és az ahhoz tartozó szertartások és más tevékenységek sokasága. Négyéves kora óta most először merült bele úgy a saját gondolataiba, hogy elfeledkezett a sok kérdése feltevéséről. Azért természetesen feltett apjának néhány kínos kérdést (melyeket már korábbi alkalmakkor is feltett), miszerint miért van az, hogy a mennyei Atya oly sok ártatlan és védtelen állat leölését kívánja. És az apja jól tudta a fiú arckifejezéséből, hogy a válaszai és a magyarázattal való kísérletezései nem elégítették ki a mélyen szántó gondolatokhoz szokott és jól érvelő fiút.

A páska-ünnep szombatját megelőző napon a szellemi megvilágosodás hullámai söpörtek végig Jézus halandói elméjén és emberi szívét szeretetteljes szánalom töltötte meg a szellemileg vak és erkölcsileg tudatlan tömegek iránt, akik az ősi páska-ünnepi megemlékezésre gyülekeztek. Ez volt ama legkülönlegesebb napok egyike, melyet az Isten Fia a húsvér testben töltött; és az éjszaka folyamán, a földi létpályáján most először megjelent előtte egy kijelölt hírvivő a Szalvingtonról, Immanuel megbízása alapján, aki azt mondta, hogy: »Az idő elérkezett. Itt az ideje annak, hogy hozzáfogj az Atyád ügyének intézéséhez.«” 124:6.14

„Jézus a szülei társaságában lépett be a templom területére, arra felé tartva, ahol csatlakozhatott az új fiak csoportjához, akiket Izráel polgáraiként most avatnak fel. Egy kicsit csalódott volt a templomi tömeg általános viselkedése miatt, ám a nap első igazán nagy megrázkódtatása akkor érte, amikor az anyja otthagyta őket, hogy csatlakozzon az asszonyok köréhez. Addig még sohasem fordult elő Jézussal, hogy az anyja ne kísérte volna el a felavatási szertartásokra, és ugyancsak méltatlankodott, hogy az anyjának ilyen igazságtalan megkülönböztetést kell elviselnie. Bár erősen neheztelt emiatt, de az apjának mondott néhány tiltakozó megjegyzésen kívül nem szólt semmit. Viszont elgondolkodott, mélyen elgondolkodott ezen, s egy héttel később az írástudóknak és a tanítóknak is szegezte a kérdéseit.” 125:0.4

332. JÉZUS VITÁJA APJÁVAL AZ ÁLDOZATOKRÓL

„Bár a templomi szertartások nagyon megindítóan hatottak a szépérzékére és a jelképtiszteletére, mindegyre csalódást okozott neki az e szertartások valódi jelentéstartalmára adott magyarázat, melyet a szüleitől nyert válaszul az ő számos firtató kérdésére. Jézus egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni azokat az istenimádati és vallásos áhítati magyarázatokat, melyekben helyet kapott az Isten haragja és a Mindenható dühe. E kérdések további megvitatása során, miután végeztek a templomlátogatással, amikor is az apja mindegyre szelíden erőltette, hogy fogadja el az igaz zsidó hiedelmeket, Jézus hirtelen szembefordult a szüleivel és esdeklő tekintettel az apja szemébe nézve így szólt: »Apám, ez nem lehet igaz — a mennyei Atya nem tekinthet így a vétkező gyermekeire a földön. A mennyei Atya nem szeretheti kevésbé a gyermekeit, mint ahogy te szeretsz engem. És én tudom jól, hogy bármilyen esztelen dolgot teszek is, te sohasem engedsz szabad folyást a dühödnek velem szemben és sohasem gerjedsz haragra ellenem. Ha te, földi atyám, az Isteninek ily emberi képét birtokolod, akkor vajon a mennyei Atyának mennyivel több jósággal és túláradó irgalommal kell rendelkeznie. Én bizony nem hiszek abban, hogy az én Atyám kevésbé szeret engem, mint az én földi atyám.«

Amint József és Mária meghallották az elsőszülött fiuk e szavait, nem szóltak semmit. És soha többé nem is próbálták más belátásra bírni őt az Isten szeretetét és a mennyei Atya könyörületességét illetően.” 125:0.6

333. JÉZUS MAGÁBA MÉLYEDÉSE AGGASZTJA A SZÜLEIT

„A páska-ünnep hete alatt a szülei újra és újra úgy találtak Jézusra, hogy elkülönülten, egymagában üldögél, s ifjúi fejét a két kezére támasztva elmélyülten gondolkodik. Addig sohasem látták így viselkedni, és mivel nem tudták, hogy mennyire zavarta össze az elméjét és mennyire kavarta fel a szellemét az élmény, melyen átesett, komolyan összezavarodtak; nem tudták, hogy mitévők legyenek. Örültek, hogy a páska-ünnepi hét napjai véget érnek és azt szerették volna, hogy a furcsán viselkedő fiú biztosan hazatérjen Názáretbe.” 125:2.9

„Betániában az estebéd után megint elhárította a kérést, hogy csatlakozzon a kedélyes családi körhöz, s inkább kiment a kertbe, ahol késő estig kint is maradt, de hiába próbált valamiféle határozott tervet kidolgozni az életműve problémájának megoldására és döntést hozni arról, hogy mi volna a legjobb módja annak, hogy a hazája szellemileg vak polgárai számára kinyilatkoztassa a mennyei Atya szebb képét és így kiszabadítsa őket a törvény, a szertartásos szokások, a szertartásrend és az elavult hagyomány szörnyű rabságából. De a tiszta világosság még nem jött el ehhez az igazságkereső fiúhoz.” 125:5.10

334. SEMMI RENDKÍVÜLI NEM TÖRTÉNT

„Az év elején József és Mária is gyakran érzett kétséget az elsőszülött fiuk végzetét illetően. A fiú valóban ragyogó és imádnivaló gyermek volt, de oly nehéz volt őt megérteni, oly nehéz volt kiismerni, és ismét csak megemlítjük, hogy soha semmiféle rendkívüli vagy csodás dolog nem történt vele. A büszke anyja sok időt töltött izgatott várakozással, várva, hogy megláthatja, amint a fia valamiféle emberfeletti vagy csodás tettet hajt végre, de a reményeiből mindegyre csak keserű csalódás lett. És mindez elbátortalanító, sőt lehangoló volt. Az akkori idők jámbor emberei igazán hitték, hogy a látnokok és az ígéret emberei mindig tanúbizonyságát teszik az elhivatottságuknak és az isteni hatáskörüket csodatételekkel és csodák művelésével alapozzák meg. De Jézus nem tett semmi ilyesmit; emiatt a szülei zavara egyre csak nőtt, ahogy Jézus jövőjét fürkészték.” 126:1.5

335. AZ „ÚR IMÁJÁNAK” EREDETE

„Az év során alakította ki Jézus először azt az imát, melyet később az apostolainak tanított, és amely sokak számára úgy vált ismertté, mint »Az Úr Imája«. Bizonyos tekintetben ez a családi oltár továbbfejlesztése volt; számos istenimádási formájuk és több szertartásos imájuk is volt. Az apja halála után Jézus megpróbálta megtanítani az idősebb gyermekeket arra, hogy az imában egyénileg fejezzék ki magukat — sok tekintetben úgy, ahogy ő maga oly szívesen tette — de a gyerekek nem tudták megérteni a szándékát és mindig visszatértek a bemagolt imaformákhoz. Jézus e kísérletének részeként, vagyis hogy rávegye az idősebb öccseit és húgait arra, hogy egyéni imákat mondjanak, megpróbálta ösztönző hatású kifejezésekkel vezetni őket, és később, anélkül, hogy ez a szándékában állt volna, úgy alakult, hogy mindannyian egy olyan imaformát használtak, mely nagyrészt ezen ösztönző hatású útmutatásokból épült fel, melyeket Jézus tanított nekik.

Jézus végül feladta azon elképzelését, hogy a család minden tagját ráveszi, hogy külső kényszer nélküli imát alakítsanak ki, és az egyik októberi estén leült az alacsony kőasztalhoz, a kicsiny asztali lámpa mellé, és egy nagyjából fél négyzetméternyi, sima cédrustáblára egy darab szénnel felírta azt az imát, amely attól fogva a szabványos családi kérelemmé vált.” 126:3.3

336. MEGRÁZKÓDTATÁSOK, ÖSSZEÜTKÖZÉSEK ÉS CSALÓDÁSOK

„Úgy tűnt, hogy az előrelépést illetően Jézus minden terve dugába dőlt. A dolgok pillanatnyi állása szerint a jövő nem tűnt valami fényesnek. De nem fogták el kétségek; nem bátortalanodott el. Úgy élt napról napra, hogy közben jól teljesítette a mindenkori feladatait és hűen viselte az élete pillanatnyi állomásával járó közvetlen felelősségeket. Jézus élete örök vigaszt nyújt minden csalódott eszményelvű embernek.” 126:5.4

„A tizenötödik évének nagy megrázkódtatása akkor érte Jézust, amikor elment Szeforiszba, hogy megismerje Heródes döntését abban a fellebbezési ügyben, melyet az apja balesetben való elhalálozása idején a Józsefnek járó összeg fölötti vitában vittek elé. Jézus és Mária abban reménykedett, hogy egy komolyabb pénzösszeget kapnak, amikor is a szeforiszi kincstárnok egy jelentéktelen összeget kínált nekik. József fivérei magához Heródeshez fellebbeztek, és Jézus most ott állt a palotában és hallhatta Heródes döntését, miszerint az apjának nem volt követelése a halála idején. És ezen igazságtalan döntés miatt Jézus többé sohasem bízott Heródes Antipászban. Nem meglepő, hogy egy alkalommal úgy utalt Heródesre, mint »az a róka«.” 126:5.7

„Ahogy nőtt, Jézus keresztülment mindazokon a küzdelmeken és zavarokon, melyeken a megelőző és a későbbi korok átlagos fiataljai is átmentek. És a családja fenntartásának szigorú élménye biztos védelmet jelentett azzal szemben, hogy túl sok időt töltsön a tétlen elmélkedéssel, illetőleg a rejtelemkedvelő hajlamok kiélésével.” 126:5.9

337. JÉZUS KAMASZKORI FELELŐSSÉGEI

„Amint Jézus a kamaszkor éveibe lépett, rögtön egy nagy család fejének és egyedüli támogatójának helyzetében találta magát. Az apja halálát követő néhány éven belül az összes vagyonuk felemésztődött. Az idő múlásával Jézusban egyre jobban tudatosult az előző léte; ugyanakkor egyre jobban felismerte, hogy a földön és a húsvér testben azon kifejezett cél érdekében van jelen, hogy kinyilatkoztassa a paradicsomi Atyját az emberek gyermekeinek.

Egyetlen kamaszodó ifjúnak, aki e világon vagy bármely más világon élt vagy valaha is élni fog, nem voltak és sohasem lesznek súlyosabb megoldandó problémái, illetőleg bonyolultabb leküzdendő nehézségei. Egyetlen urantiai ifjú sem fog soha felhívást kapni arra, hogy nagyobb megpróbáltatást jelentő küzdelmeken essen át vagy megerőltetőbb helyzeteket viseljen el, mint amilyet Jézus maga átélt e tizenöt és húszéves kora közötti kimerítő évek során.

Miután az Ember Fia ténylegesen is megtapasztalta, hogy milyenek a kamaszkori évek egy rossztól gyötört és bűntől felkavart világon, teljes körű ismereteket szerzett a Nebadon összes fiataljának életélményéből, és így örökre a csüggedt és összezavarodott kamaszok megértő vigasztalójává vált minden korban és minden világon szerte a helyi világegyetemben.

Lassan, de biztosan, és tényleges tapasztalás révén, ez az isteni Fiú elnyeri a jogot, hogy a világegyeteme fejedelmévé, az összes helyi világegyetemi világ minden teremtett értelmének megkérdőjelezhetetlen és legfőbb urává legyen, a megértő menedéke legyen minden lénynek, éljenek azok bármely korban és álljanak a személyes adottságok és tapasztalások bármely szintjén.” 127:0.1

338. A ZÉLÓTÁKHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSRÓL

„De Názáretben baj volt kialakulóban. Jézusnak az e dolgokkal kapcsolatos magatartása megosztotta a város zsidó ifjait. Nagyjából az ifjak fele már csatlakozott a hazafias szervezethez, a másik fele pedig elkezdett kialakítani a mérsékeltebb hazafiakból egy ellenzéki csoportot, arra számítva, hogy Jézus elvállalja a vezetésüket. Meglepődtek, amikor Jézus nem fogadta el a megtiszteltetést, azt hozva fel, hogy komoly családi felelősségei vannak, mely kifogást mindannyian elfogadták. A helyzet azonban tovább bonyolódott, amikor rövidesen megjelent egy gazdag zsidó, Izsák, aki abból élt, hogy pénzt kölcsönzött a nem-zsidóknak, és hajlandó volt támogatni Jézus családját, ha Jézus leteszi a szerszámait és elvállalja e názáreti hazafiak vezetését.

Jézus, aki ekkoriban alig volt még tizenhét éves, ekkor szembesült a földi életének egyik legkényesebb és legnehezebb helyzetével. A szellemi vezetők mindig is nehezen kötődnek hazafias ügyekhez, különösen amikor azokat adószedő idegen elnyomók esete teszi még bonyolultabbá, és ez ebben az esetben kétszeresen is így volt, hiszen a zsidó vallást is belekeverték a Róma elleni fellépés ügyébe.” 127:2.5

„Valamit tennie kellett. Közölnie kellett az álláspontját, és ezt meg is tette bátran és sokak, de nem mindenki számára tapintatosan. Kitartott az eredeti mentsége mellett, fenntartva, hogy az ő elsődleges kötelessége a családjával szemben áll fenn, hogy a megözvegyült anyjának és a nyolc öccsének és húgának többre van szüksége, mint amit pénzen meg lehet venni — vagyis az élet fizikai szükségleteinél többre — hogy a családjának joga van az apai felügyeletre és útmutatásra, és hogy tiszta lelkiismerettel nem tudna mentesülni ama kötelesség alól, melyet egy kegyetlen baleset szabott ki rá. Elismerését fejezte anyjának és legidősebb öccsének, amiért hajlandók volnának elengedni őt, de megismételte, hogy egy halott apa iránti hűség tiltja neki, hogy elhagyja a családját, és nem számít, hogy mennyi pénzt kapnának anyagi támogatásul, s ekkor tette azt a felejthetetlen kijelentést, miszerint »a pénz nem képes szeretni«. E beszéde során Jézus több burkolt utalást tett az »életküldetésére«, de elmagyarázta azt is, hogy akár összeegyeztethetetlen a katonai tervekkel, akár nem, az életében minden mással együtt feladta azt annak érdekében, hogy hűen eleget tehessen a családdal szembeni kötelességének. Názáretben mindenki jól tudta, hogy milyen jó apa ő a család számára, és ez oly közel állt minden nemes zsidó szívéhez, hogy Jézus kifogását a hallgatói közül sokan a szívük mélyén elfogadták; és azok némelyikét, akik nem így éreztek, lefegyverezte Jakab beszéde, mely bár nem volt betervezve, mégis ekkor hangzott el. Azon a napon az előéneklő tanította be Jakabot a beszédre, de ez az ő titkuk volt.” 127:2.8

339. A KIS ÁMÓSZ HALÁLA

„Ez év december 3-án, szombat délután a halál másodszor sújtott le e názáreti családra. A kis Ámósz, a kistestvérük egyheti lázas betegeskedés után meghalt. Most, hogy a szomorúság időszakát az elsőszülött fiával, mint az ő egyetlen támaszával élte át, Mária végre és a legteljesebb értelemben megértette, hogy Jézus a család igazi feje; és Jézus valóban méltó családfő volt.

Az életszínvonaluk négy éven át folyamatosan romlott; érezniük kellett, ahogy a nyomoruk évről évre erősödik. Ennek az évnek a végére az egész vesződséges küzdelmük legnehezebb élményével szembesültek. Jakab még nem keresett sokat, és a temetés költségei minden más tetejébe megrendítette a költségvetésüket. De Jézus csak ennyit mondott az aggódó és levert anyjának: »Mária anyám, a szomorkodás nem segít rajtunk; mi mind megtesszük a tőlünk telhetőt, és az anyai mosoly talán még ösztönzést is adhat nekünk, hogy jobban tehessük a dolgunkat. Az előttünk álló jobb napok reménye napról napra megerősít bennünket e dolgokban.« Jézus határozott és gyakorlatias derűlátása valóban ragályos volt; minden gyermek a jobb idők és jobb dolgok iránti várakozás légkörében élt. És e bizakodó bátorság a szegénységükből fakadó lehangoltság ellenében is nagyban hozzájárult az erős és nemes jellemük kialakulásához.” 127:3.13

340. AZ ELSŐ VÉR NÉLKÜLI PÁSKA-ÜNNEP

„E látogatás alkalmával került sor a hagyomány elleni időszakosan kitörő lázadások egyikére — ama szertartási szokások miatti neheztelés kifejeződésére, mely szokásokat Jézus a mennyei Atyáról alkotott kép félreértelmezésének tekintett. Nem tudván, hogy Jézus eljön hozzájuk, Lázár úgy szervezte, hogy a barátaival tartja meg a páska-ünnepet a jerikói út melletti egyik szomszédos faluban. Jézus most azt javasolta, hogy üljék meg az ünnepet ott, ahol éppen vannak, Lázár házában. »De«, mondta Lázár, »nincs is ünnepi bárányunk«. És ekkor Jézus hosszas és meggyőző értekezésbe fogott abban az értelemben, hogy a mennyei Atyát nem igazán érdeklik az ilyen gyerekes és értelmetlen szertartások. Az ünnepélyes és odaadó imát befejezve felálltak, és Jézus így szólt: »Hadd szolgálják a népem gyermeki és homályos elméi az Istenüket úgy, ahogy Mózes meghagyta nekik; jobb ha így tesznek, de mi, akik megláttuk az élet fényét, ne közeledjünk az Atyánkhoz a halál sötétje révén. Legyünk szabadok az Atyánk örökkévaló szeretete igazságának tudatában.«

Azon az estén nagyjából alkonyatkor e négy ember asztalhoz ült és ők voltak az elsők, akik olyan páska-ünnepet tartottak, amilyet a jámbor zsidók bárányhús nélkül ülnek meg. A kovásztalan kenyeret és a bort már előkészítették e páska-ünnepre, és ezeket a jelképeket, melyeket Jézus »az élet kenyerének« és »az élet vizének« nevezett, ő szolgáltatta ki a társainak, és ők az éppen megismert tanításoknak megfelelő ünnepélyességgel fogyasztották. Jézusnak szokása volt e szentségi szertartás elvégzése, amikor csak ellátogatott Betániába. Hazatértekor beszámolt minderről az anyjának. Mária először megrökönyödött, de azután fokozatosan megértette Jézus nézőpontját; mindazonáltal nagyon megkönnyebbült, amikor Jézus arról biztosította, hogy a páska-ünneppel kapcsolatos ezen új felfogását nem áll szándékában bevezetni a családjánál is. Odahaza a gyermekekkel évről évre továbbra is »Mózes törvényei szerint« fogyasztotta a páska-ünnepi ételt.” 127:6.6

341. JÉZUS TÖKÉLETESEN ELSAJÁTÍTJA AZ ÉLET MŰVÉSZETÉT

„Jézusból gyorsan férfi lett, nem csak egy ifjú, hanem egy felnőtt. Jól megtanulta a felelősségvállalást. Most már tudja, hogy miként kell továbblépni a csalódás ellenére. Bátran talpra áll, amikor a tervei meghiúsulnak és a céljait átmenetileg nem tudja elérni. Már megtanulta, hogy miként legyen tisztességes és méltányos, még az igazságtalanság jelentétében is. Most tanulja, hogy miként igazítsa hozzá a szellemi életről alkotott eszményképeit a földi létezés gyakorlati igényeihez. Most tanulja, hogy miként készítsen tervet az eszményelvűség felsőbb és távoli céljának eléréséhez, miközben megfontoltan dolgozik a szükségletekből eredő közelebbi és közvetlen cél elérésén. Folyamatosan elsajátítja annak módját, hogy miként egyeztesse össze a vágyait az emberi helyzettel járó hétköznapi igényekkel. Már majdnem tökéletesen elsajátította annak módját, hogy a szellemi hajtóerő energiájával miként működtesse az anyagi szinten való boldogulás működési rendjét. Lassan megtanulja, hogy miként éljen mennyei életet, miközben folytatja a földi létét is. Egyre inkább támaszkodik az ő mennyei Atyjának végső útmutatására, miközben betölti azt az atyai szerepet, hogy utat mutasson a földi családja gyermekeinek és irányítsa őket. Tapasztalatot szerez abban, hogy miként csikarja ki ügyesen a győzelmet a vereség közvetlen jelenlétében is; megtanulja, hogy az idő nehézségeit miként alakítsa át az örökkévalóság győzelmeivé.” 127:6.12

„A világra a teremtésrész csecsemőjeként született, leélte a gyermeki létét és átesett a későbbi ifjúi és fiatal férfikori életszakaszokon is; most ott áll a kiteljesedett férfikor küszöbén, az emberi élettapasztalatokban bővelkedve, az emberi természet ismeretével bőven ellátva és az emberi természet gyarlóságai iránti teljes megértéssel. Szakértőjévé válik annak az isteni módszernek, hogy kinyilatkoztassa az ő paradicsomi Atyját mindenféle korú és létszakaszú halandó teremtménynek.

És most felnőtt férfiként — a teremtésrész felnőttjeként — arra készül, hogy folytassa ama legfőbb küldetését, hogy kinyilatkoztassa Istent az embereknek és elvezesse az embereket Istenhez.” 127:6.15

342. JÉZUS EMBERI VALÓJA

„Mindörökre és dicsőségesen igaz: »Olyan magas urunk van, akit meg tudnak érinteni a mi gyengeségeink. Olyan Fejedelmünk van, aki minden tekintetben megmérettetett és megkísértetett, ahogy mi is, mégis bűn nélküli ő.« És mivel ő maga is szenvedett, megmérettetett és kipróbáltatott, bőséges az ő megértése és segédkezése azok iránt, akik összezavarodottak és csüggedtek.” 128:1.5

„Úgy élte a halandói életét, ahogy az emberi család minden tagja is éli az övét, »aki a húsvér testbeli napjai során oly gyakran ajánlott fel imákat és fohászokat, még erős érzelmek és könnyek között is, Őhozzá, aki meg tudja menteni minden rossztól, és az ő imái azért voltak eredményesek, mert hitt«. Minélfogva megillette őt minden szempontból, hogy a testvéreihez hasonlóvá váljon, hogy az ő irgalmas és megértő fejedelmi uruk lehessen.” 128:1.7

„E két mennyei látogatás között, melyek közül az egyikre a tizenharmadik életévében, a másikra pedig a megkeresztelésekor került sor, a megtestesült Teremtő Fiú életében nem történt semmi természetfeletti vagy emberfölötti. Ettől függetlenül a betlehemi csecsemő, a gyermek, az ifjú és a názáreti férfi valóságban a világegyetem megtestesült Teremtője volt; de egyszer sem használta bármiképpen e hatalmat, és az emberi életének megélése során egészen addig a napig, amikor János megkeresztelte, nem is vette igénybe a mennyei személyiségek útmutatását, kivéve az őrangyal-szeráfjáét. És mi, akik tanúsítjuk, tudjuk mit beszélünk.” 128:1.9

343. JÉZUS ISTENI VALÓJA

„A megkeresztelkedése után nem is gondolt olyasmire, hogy engedélyezze az őszinte híveinek és a hálás követőinek, hogy imádják. Még amikor a szegénységgel küszködött és a két kezével keményen dolgozott, hogy kielégítse a családja életszükségleteit, már akkor erősödött benne a tudat, hogy ő az Isten Fia; tudta, hogy ő alkotta a mennyeket és magát e földet is, épp amelyen most az emberi létét éli. És a mennyei lények seregei szerte a nagy és szemlélődő világegyetemben hasonlóképpen tudták, hogy e názáreti férfi az ő szeretett Fejedelmük és Teremtő-atyjuk. Feszült várakozás járta át a Nebadon világegyetemet ezekben az években; minden mennyei szem folyamatosan az Urantiára — Palesztinára — szegeződött.” 128:1.13

344. JÉZUS GYERMEKSZERETETE

„Ebben az évben az ellazult elmélyedés időszakait gyakran megtörte Ruth a játszótársaival. És Jézus mindig kész volt elhalasztani a világ és a világegyetem dolgával kapcsolatos jövőbeli munkáján való gondolkodást, hogy osztozhasson e gyermekek tiszta örömében és ifjonti boldogságában, akik sohasem unták hallgatni Jézust, amint a Jeruzsálembe tett különböző útjairól beszámolót tartott. Nagyon élvezték az állatokról és a természetről szóló történeteit is.

A gyerekeket mindig szívesen látta a javítóműhelyben. Jézus homokot, faelemeket és köveket hordott a műhely melletti részre, és a gyerkőcök csapatostul jöttek, hogy ott játsszanak. Amikor beleuntak a játékba, a bátrabbak belestek a műhelybe és ha az üzlet vezetője éppen nem volt elfoglalt, bemerészkedtek és azt mondták neki, hogy »Jósua bácsi, gyere ki és mesélj nekünk egy jó kis történetet«. Majd a kezét megfogva odahúzták a kedvenc kövéhez, melyre leülhetett a műhely sarkánál, míg a gyerekek félkörben a földön foglaltak helyet. És mennyire szerettek e kis emberek Jósua bácsival lenni. Megtanultak nevetni, szívből nevetni. Szokásuk volt az is, hogy egy-két kisebb gyerkőc az ölébe mászott és a térdén foglalt helyet, álmélkodva figyelve az általa előadott érzésteli történeteket. A gyerekek szerették Jézust, és Jézus is szerette a gyerekeket.

A barátai nehezen értették meg az észbeli tetteinek sorát, hogy miként tudott olyan hirtelenül és olyan teljesen átállni a mély politikai, bölcseleti, illetőleg vallási vitákról a könnyed és vidám játékra ezekkel a három- és ötéves közötti életkorú kisgyermekekkel. Ahogy a saját öccsei és húgai felnőttek, ahogy több lett a szabadideje és mielőtt az unokák megszülettek volna, Jézus nagyon sok figyelmet fordított e kicsikre. De nem élt elég hosszú ideig a földön ahhoz, hogy sokáig élvezhesse az unokákat.” 128:6.10

345. JÉZUS TALÁLKOZIK GONODDAL ÉS GANIDDAL

„Még e páska-ünnepi hét vége előtt, láthatólag véletlenül, Jézus összetalálkozott egy gazdag utazóval és az ő fiával, egy tizenhét éves ifjúval. Ezek az utazók Indiából valók voltak, és Rómába és a Földközi-tenger különböző más pontjaira tartó útjukat úgy szervezték, hogy Jeruzsálembe a páska-ünnepkor érkezzenek meg, mert abban bíztak, hogy találnak valakit, akit felfogadhatnak tolmácsként és egyúttal a fiú mellé nevelőnek is. Az apa ragaszkodott ahhoz, hogy Jézus egyezzen bele a velük való elutazásba. Jézus beszélt nekik a családjáról és arról, hogy aligha lenne tisztességes dolog csaknem két évre elmenni, mely idő alatt ők esetleg szükséget szenvedhetnek. Mire e keleti utazó felajánlotta, hogy megelőlegezi Jézus egyévi bérét, így ezt az összeget a barátaira bízhatja, hogy a családja szükségleteire tegyék félre. És Jézus belelegyezett az utazásba.” 129:2.9

346. A RÓMAI UTAZÁS CÉLJA

„A földközi-tengeri medencében tett útjának valódi célja az volt, hogy megismerje az embereket. Ezen az úton emberek százaihoz került nagyon közel. Megismert és megszeretett mindenféle embert, gazdagot és szegényt, magas és alacsony rangút, feketét és fehéret, képzettet és képzetlent, műveltet és vadat, állatiast és szellemit, vallásost és hitetlent, erkölcsöst és erkölcstelent.

E földközi-tengeri utazás során Jézus nagy előrelépést tett azon emberi feladatában, hogy megszerezze az uralmat az anyagi és halandói elméje felett, és az őbenne lakozó Igazító komoly előrehaladást mutatott ugyanezen emberi értelem felemelésében és szellemi meghódításában. E körutazás végére Jézus gyakorlatilag felismerte — teljes emberi bizonyossággal — hogy ő az Isten egyik Fia, az Egyetemes Atya egyik Teremtő Fia. Az Igazító egyre jobban képes volt előhozni az Ember Fiának elméjében az isteni Atyjával kapcsolatos paradicsomi tapasztalásának ködös emlékeit, mielőtt még egyáltalán a Nebadon helyi világegyetemet megszervezte és igazgatni kezdte volna. Így az Igazító fokról fokra Jézus emberi tudatába idézte a csaknem örökkévaló múlt különböző korszakaiból származó, korábbi és isteni létezésének szükséges emlékeit. Ennek az emberi előtti tapasztalásnak az Igazító által előhozott utolsó mellékeseménye a szalvingtoni Immanuellel tartott búcsúmegbeszélés volt, melyre épp azelőtt került sor, hogy feladta a tudatos személyiségét annak érdekében, hogy megkezdje az urantiai megtestesülést. És az emberi előtti létezés ezen utolsó emlékképe Jézus tudatában éppen a Jordánban János által való megkeresztelésének napján tisztult ki.” 129:3.8

347. JÉZUS MINDENT TUD RÓLUNK

„Az Ember Fia megtapasztalta az emberi érzelmek ama hosszú sorát, mely a magasztos örömtől a mély szomorúságig terjed. Boldog gyermek volt és ritka jó humorú lény; és ugyancsak ő volt a »fájdalmak embere, aki tudta, mi a szenvedés«. Szellemi értelemben végigélte a halandói életet a mélyétől a magasságáig, az elejétől a végéig. Anyagi nézőpontból talán úgy tűnhet, hogy az emberi létezés két társadalmi szélsőségének megélését elkerülte, értelmileg viszont teljes mértékben megismerte az emberiség tapasztalásának teljes és korlátlan tárát.

Jézus ismeri a teremtésrészek evolúciós és felemelkedő halandóinak gondolatait és érzéseit, a vágyait és késztetéseit a születéstől a halálig. Megélte az emberi életet a fizikai, értelmi és szellemi sajátlényeg kezdeteitől a csecsemőkoron, a gyermekkoron, az ifjúságon és a felnőttkoron át — eljutott még a halál emberi megtapasztalásáig is. Nem csak hogy átesett az értelmi és a szellemi fejlődés eme szokványos és megszokott emberi időszakain, hanem teljes mértékben megtapasztalta az ember és az Igazító összehangolódásának azon magasabb rendű és fejlettebb szakaszait is, melyeket az Urantia oly kevés halandója ér el egyáltalán. És így megtapasztalta a halandó ember teljes életét, nem csak úgy, ahogyan azt a ti világotokon élik, hanem úgy is, ahogy az idő és tér minden más evolúciós világán élik, sőt még minden, a fényben és életben megállapodott, legmagasabb rendű és legfejlettebb világon is.” 129:4.4

348. „A MI VALLÁSUNK”

„Miután szorgos munkával elkészítették a világ vallásainak a paradicsomi Atyával kapcsolatos tanításai ezen összeállítását, Ganid nekifogott, hogy megfogalmazza, mit is tekint ama hit összegzésének, mely hitet Isten vonatkozásában Jézus tanításának eredményeként a magáévá tett. E fiatalember szokása szerint úgy utalt e hitelemekre, mint »a mi vallásunk«. A feljegyzése ez volt:

»A mi Úr Istenünk egy Úr, és a teljes elméddel és szíveddel szeretned kell őt, miközben minden tőled telhetőt megteszel annak érdekében, hogy úgy szeresd az ő minden gyermekét, mint ahogy magadat szereted. Ez az egy Isten a mi mennyei Atyánk, akiben minden dolog fennáll, és aki a szelleme révén ott lakozik minden őszinte emberi lélekben. És minekünk, akik az Isten gyermekei vagyunk, meg kell tanulnunk, hogy miként bízzuk a lelkünk megőrzését őrá mint hű Teremtőre. A mennyei Atyánkkal minden dolog lehetséges. Lévén, hogy ő a Teremtő, lévén, hogy ő teremtett minden dolgot és minden lényt, nem lehetett másként. Bár nem láthatjuk az Istent, megismerhetjük őt. És nap mint nap megélve a mennyei Atya akaratát, kinyilatkoztathatjuk őt az embertársainknak.

Az Isten jelleme isteni gazdagságának szükségképpen mélységesnek és örökmód bölcsnek kell lennie. Istent nem tárhatjuk fel tudás révén, de megismerhetjük őt a szívünkben személyes tapasztalás által. Bár az ő igazságossága talán kifürkészhetetlen, a kegyelméből a föld legszerényebb lénye is részesülhet. Bár az Atya megtölti a világegyetemet, ő a szívünkben is él. Az ember elméje emberi, halandó, az ember szelleme azonban isteni, halhatatlan. Az Isten nemcsak mindenható, hanem határtalanul bölcs is. Ha a földi szüleink, akik hajlamosak a rosszra, tudják, hogy miként szeressék a gyermekeiket és miként adjanak jó ajándékokat nekik, akkor vajon a jó mennyei Atyának mennyivel jobban kell tudnia, hogy milyen bölcsen szeresse a földi gyermekeit és miként terjesszen ki megfelelő áldást rájuk.

A mennyei Atya nem tűri, hogy egyetlen földi gyermek is elvesszen, ha az a gyermek vágyik arra, hogy megtalálja az Atyát és igazán szeretne olyan lenni, mint ő. Atyánk még a gonoszakat is szereti és mindig kedves a hálátlanokkal. Bárcsak több emberi lény ismerhetné meg az Isten jóságát, akkor bizonyosan eljutnának a rossztetteik megbánásához és felhagynának minden ismert bűnnel. Minden jó dolog a fény Atyjától jön le, akiben nincs változás, sem a változásnak árnyéka. Az igaz Isten szelleme az ember szívében van. Azt akarja, hogy minden ember testvére legyen egymásnak. Amikor az emberek Isten után kezdenek tapogatózni, akkor ott a bizonyság, hogy az Isten megtalálta őket, és hogy a rá vonatkozó tudást kutatják. Istenben élünk és az Isten bennünk lakozik.

Már nem elégszem meg ama hitben, hogy az Isten az én egész népem Atyja; most már hiszem, hogy ő az én Atyám is. Az Isten imádásában mindig megpróbálom az Igazság Szellemének segítségét igénybe venni, amely az én segítőm, amikor már valóban Istent ismerővé váltam. De mindenekelőtt annak révén fogom imádni az Istent, hogy megtanulom, miként cselekedjem meg az Isten akaratát a földön; vagyis, minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy minden halandótársammal pontosan úgy bánjak, ahogy elképzelésem szerint az Isten is szeretné, hogy bánjanak vele. És amikor ilyen életet élünk a húsvér testben, sok dolgot kérhetünk az Istentől, és megadja a szívünk azon vágyát, hogy jobban felkészüljünk a társaink szolgálatára. És az Isten gyermekeinek mindeme szeretetteljes szolgálata megnöveli azon képességünket, hogy befogadjuk és átéljük a mennyei örömöket, a mennyei szellem segédkezésének magasságos gyönyöreit.«” 131:10.1

349. TÖRTÉNET A VAGYONRÓL

„Egy bizonyos gazdag embernek, aki római polgár és sztoikus volt, Jézus tanításai nagyon felkeltették az érdeklődését, mely tanításokkal Angamon ismertette meg. E jómódú polgár, miután több bensőséges megbeszélést folytatott Jézussal, megkérdezte, hogy mihez kezdjen a vagyonával, ha már van neki, és Jézus ezt válaszolta: »Az anyagi javakat az anyagi élet javítására fordítanám, éppen úgy, ahogy a tudást, a bölcsességet és a szellemi szolgálatot az értelmi élet gazdagításának, a társadalmi élet nemesebbé tételének és a szellemi élet fejlesztésének segítésére használnám. Az anyagi vagyont úgy gondoznám, mint egy bölcs és hatékony intéző, akinek feladata az adott nemzedék erőforrásainak felhasználása a következő és a későbbi nemzedékek javára és nemesítésére.«

Ám a gazdag embert nem elégítette ki Jézus válasza. Bátran megkérdezte újra: »De szerinted az én helyemben lévő ember mihez kezdjen a vagyonával? Tartsam meg, vagy szabaduljak meg tőle?« És ahogy Jézus megértette, hogy a gazdag ember valóban többet akar tudni az Istenhez való hűségéről és az emberek iránti elkötelezettségéről, kiegészítette a válaszát: »Kedves barátom, úgy látom, hogy őszintén keresed a bölcsességet és őszintén szereted az igazságot; ezért hajlandó vagyok megosztani veled a vagyonnal kapcsolatos problémáid megoldására vonatkozó nézeteimet. Ezt azért teszem, mert kérted a tanácsomat, és e tanácsommal nem a többi gazdag ember vagyonára utalok; tanácsot kizárólag neked és a te személyes tájékoztatásodul adok. Ha valóban úgy akarod tekinteni a vagyonodat, mint rád bízott értéket, ha tényleg bölcs és hatékony gondnoka akarsz lenni a felhalmozott vagyonodnak, akkor azt tanácsolnám, hogy a következőképpen tekintsd át a javaid forrását: tedd fel a kérdést magadnak, és tégy meg minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy megtaláld az őszinte választ azzal kapcsolatban, hogy honnan is ered ez a vagyon. És a te nagy vagyonod forrásainak megvizsgálásához segítségül azt javaslom, hogy tartsd szem előtt az anyagi javak felhalmozásának következő tíz különböző módját:

1. Örökölt vagyon — a szülőktől és más elődöktől származó javak.

2. Felfedezett vagyon — az anyaföld nem művelt erőforrásaiból származó javak.

3. Kereskedelmi vagyon — az anyagi áruk cseréjéből és eladásából származó tisztességes nyereségből lett javak.

4. Tisztességtelen vagyon — az embertársaid tisztességtelen kizsákmányolásából vagy rabszolgasorba vetéséből származó javak.

5. Kamatokból származó vagyon — a beruházott tőke tisztességes és méltányos jövedelemtermelő képességeiből származó bevétel.

6. A tehetségből származó vagyon — az emberi elme termékeny és találékony képességeiből származó javak.

7. Véletlenül szerzett vagyon — az embertársaid nagylelkűségéből származó vagy az életkörülményekből eredő javak.

8. Lopott vagyon — a tisztességtelenség, csalás, lopás vagy megtévesztés útján szerzett javak.

9. Letéti vagyon — a társaid által valamilyen jelenbeli vagy jövőbeli különleges célból rád bízott vagyon.

10. Megkeresett vagyon — a közvetlenül a te személyes munkavégzésedből származó javak, az elméd és a tested napi munkájának tisztességes és méltányos jutalma.«” 132:5.1

350. GANID ÚJ VALLÁST AKAR TEREMTENI

„Ekkor Ganid így kiáltott fel: »Tanítóm, teremtsünk te és én egy új vallást, olyat, amely elég jó India számára és elég nagy Rómának, és talán a zsidóknál felválthatjuk vele Jahvét.« És Jézus így válaszolt: »Ganid, a vallásokat nem teremtik. Az emberek vallásai hosszú idő alatt alakulnak ki, míg az Isten kinyilatkoztatásai azoknak az embereknek az életében vetnek fényt a földre, akik a társaiknak kinyilatkoztatják az Istent.« De ők nem értették e látnoki szavak jelentését.

Azon az éjszakán, miután nyugovóra tértek, Ganid nem tudott elaludni. Sokáig beszélgetett az apjával és végül azt mondta, »Tudod, apám, néha azt hiszem, hogy Jósua látnok.« És az apja álmosan válaszolt neki, »Fiam, vannak mások —«.” 132:7.6

351. BÚCSÚ AZ INDIAIAKTÓL

„Végül eljött az ideje az elválásnak. Mind higgadtak voltak, kiváltképp a legény, de ez igen komoly megpróbáltatás volt nekik. Könnyes szemmel, de bátor szívvel búcsúzkodtak. Búcsúzván tanítójától Ganid azt mondta: »Búcsúzom, tanítóm, de nem örökre. Amikor újra eljövök Damaszkuszba, felkereslek majd. Szeretlek, mert a mennyei Atya biztosan olyan, mint te; legalábbis én úgy látom, hogy te sok mindenben olyan vagy, mint amilyennek leírtad őt nekem. Emlékezni fogok a tanításodra is, de téged biztosan nem foglak elfelejteni soha.« Az apa pedig ezt mondta: »Egy nagy tanítótól búcsúzom, attól, aki jobbá tett minket és segített megismernünk az Istent.« És Jézus így válaszolt: »Béke veletek, és a mennyei Atya áldása kísérjen mindig benneteket.« És Jézus ott állt a tengerparton és nézte, ahogy a kis bárka kivitte őket a nyílt vízen horgonyzó hajójukhoz. Így vált el a Mester az indiai barátaitól Kharaxnál, és soha többé nem látta őket viszont e világon; és e világon sohasem tudták meg, hogy a később názáreti Jézusként felbukkant férfi éppen az ő barátjuk volt, akitől az imént váltak el — Jósua, a tanítójuk.” 133:9.4

352. JÉZUS URMIAI BESZÉDEI

„Addig nem köszönt be a béke az Urantián, amíg minden, úgynevezett független nemzet át nem ruházza a hadviselés jogát az egész emberiség képviseleti kormányára. A politikai főhatalom a világ népeinél van meg eredendően. Amikor az Urantia összes népe megteremt egy világkormányt, akkor nyerik el a jogot és a hatalmat arra, hogy az ilyen kormányt FÜGGETLENNÉ tegyék; és amikor ez a képviseleti vagy demokratikus világhatalom irányítja a világ szárazföldi és légi erőit, valamint haditengerészeteit, akkor jön el a béke a földön és érvényesül a jó szándék az emberek között — de előbb nem.” 134:5.12

„Háborúk lesznek és háborús hírek fognak keringeni — nemzet nemzet ellen támad — mindaddig, amíg a politikai felségjogot nemzetállamok valamely csoportja felosztva és méltánytalanul birtokolja. Anglia, Skócia és Wales mindaddig harcolt egymással, míg végül feladták a saját főhatalmukat, átadva azt az Egyesült Királyságnak.” 134:6.3

„Az Urantia addig nem élvezhet tartós békét, amíg az úgynevezett független nemzetek saját belátásuk alapján és teljesen le nem teszik a főhatalmukat az emberek testvériségének — az emberiség kormányának — a kezébe. A nemzetköziség — a Nemzetek Szövetségei — sohasem hozhatnak tartós békét az emberiségnek. A nemzetek világméretű szövetségei hatékonyan előzik meg a kisebb háborúkat és elfogadhatóan ellenőrzik a kisebb nemzeteket, de nem fogják megakadályozni a világháborúkat és nem is tudják ellenőrizni a három, négy vagy öt legerősebb kormányt. A valós viszályok közepette e világhatalmak egyike ki fog lépni a Szövetségből és hadat üzen. Nem akadályozhatjátok meg, hogy a nemzetek hadba lépjenek mindaddig, amíg a nemzetek a nemzeti főhatalom álságos vírusával fertőzöttek. A nemzetköziség egy lépés a helyes irányba. Egy nemzetközi rendfenntartó erő a kisebb háborúkat megakadályozza ugyan, azonban nem lesz hatékony a föld nagy katonai kormányai közötti nagy háborúk, összetűzések megelőzésében.” 134:5.10

„Világbékét nem képesek fenntartani a szerződések, a külügyi tárgyalások, a külpolitikák, a szövetségek, az erőegyensúlyok, vagy bármilyen más, a nemzeti érzület felségjogával való silány bűvészkedés. Világtörvényt kell létrehozni és azt világkormánynak — az egész emberiség főhatalmának — kell betartatnia.

Az egyén messze nagyobb szabadságot fog élvezni a világkormány alatt. Ma a nagyhatalmak polgárait csaknem zsarnokian megadóztatják, szabályozzák és ellenőrzik, és az egyéni szabadságjogok jelenlegi csorbításának nagyobbrészt vége szakad, amint a nemzeti kormányok hajlandók a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos főhatalmukat a világot irányító kormányzatra bízni.” 134:6.9

353. A VILÁGEGYETEMI FŐHATALOM ELNYERÉSE

„Egy késő nyári délutánon, a fák között és a természet csendjében, a nebadoni Mihály elnyerte a világegyeteme feletti elvitathatatlan főhatalmat. Azon a napon teljesítette a Teremtő Fiak számára előírt feladatot, hogy teljesen megélje a megtestesült életet a halandói húsvér testhez hasonlatos alakban az idő és tér evolúciós világain. E nagy jelentőségű eredmény világegyetemi bejelentésére nem került sor egészen a megkeresztelése napjáig, mely hónapokkal később történt meg, valójában azonban minden azon a napon, a hegyekben ment végbe. És amikor Jézus lejött a Hermon-hegyi elvonulásából, a Lucifer-féle lázadást a Sataniában és a Kaligasztia-féle elszakadást az Urantián gyakorlatilag felszámolták. Jézus megfizette az utolsó árat, amit tőle megköveteltek azért, hogy megkapja a világegyeteme feletti főhatalmat, mely önmagában rendezi minden lázadó helyzetét és biztosítja, hogy minden ilyen felfordulást (ha valaha is megtörténnek) rövid úton és hatásosan kezeljenek. Ebből tehát látható, hogy Jézusnak az úgynevezett »nagy megkísértése« valamivel a megkeresztelése előtt történt és nem ezen esemény után közvetlenül.” 134:8.9

354. JÉZUS LETESZI A SZERSZÁMAIT

„Éppen a délidei pihenő előtt Jézus letette a szerszámait, levette a munkakötényét, és csak annyit mondott a szobában vele lévő három munkásnak, »Eljött az időm«. Kiment Jakab és Júdás öccséhez és megismételte, hogy »Eljött az időm — menjünk el Jánoshoz.« És nyomban el is indultak Pellába, az ebédet útközben fogyasztották el. Ez vasárnap, január 13-án történt. Az éjszakát a Jordán völgyében töltötték és a következő napon déltájban értek oda, ahol János a keresztelést végezte.” 135:8.3

355. JÉZUS MEGKERESZTELÉSE

„Lévén, hogy lefoglalta őt a nagyszámú megtért mielőbbi megkeresztelésének feladata, János egészen addig nem vette észre Jézust, amíg az Ember Fia közvetlenül elé nem került. Jézusra ráismerve János egy időre megszakította a szertartásokat, miközben üdvözölte a húsvér testbeni unokatestvérét és megkérdezte, »De miért jöttél le a vízhez üdvözölni engem?« És Jézus azt válaszolta, »Hogy megkeresztelj engem.« János azt felelte: »De hát nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj. Miért te jössz énhozzám?« És Jézus odasúgta Jánosnak: »Tedd meg ezt nekem, mert nekünk most példát kell mutatnunk a fivéreim előtt, akik itt vannak velem, és azért, hogy az emberek tudják, hogy elérkezett az időm.«

Jézus hangszíne ellentmondást nem tűrő és tekintélyes volt. János az érzelmi felindulástól reszketve készült a názáreti Jézus megkeresztelésére hétfő délben, Kr.u. 26. január 14-én. Így keresztelte meg János Jézust és a két fivérét, Jakabot és Júdást. És amint János e három férfit megkeresztelte, elküldte aznapra a többieket, bejelentve, hogy másnap délben folytatja a kereszteléseket. Ahogy az emberek szétszéledtek, a négy férfi, ahogy még mindig ott állt a vízben, egy különös hangot hallott, és akkor rögtön egy pillanatra fényjelenség volt észlelhető közvetlenül Jézus feje felett, és hallották, amint egy hang ezt mondja, »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.« Komoly változás ment végbe Jézus viselkedésén, és miután kijöttek a vízből, csendesen elbúcsúzott tőlük, s keletnek, a hegyek felé vette az irányt. És senki nem látta Jézust negyven napig.” 135:8.5

356. JÉZUS ÉS IGAZÍTÓJA

„A keresztelésre a Jordán-völgybe elment názáreti Jézus a teremtésrész olyan halandója volt, aki az elme feletti uralom megszerzésében és a szellemmel való azonosulásban minden szempontból eljutott az emberi evolúciós felemelkedés csúcsára. Úgy állt ott aznap a Jordánban, mint az idő és tér evolúciós világainak tökéletessé lett halandója. Megvolt a tökéletes összhang és a teljes körű kapcsolat Jézus halandói elméje és a benne lakozó szellemi Igazító, az ő paradicsomi Atyjának isteni ajándéka között. És éppen ilyen Igazító lakozik az Urantián élő minden egészséges lényben azóta, hogy Mihály a világegyetemének vezető tisztére emelkedett, azzal a különbséggel, hogy Jézus Igazítója már előzőleg felkészítésben részesült az ilyen különleges küldetésre azáltal, hogy hasonlóképpen ott lakozott egy másik emberfeletti lényben, aki a halandói húsvér testhez hasonló alakban testesült meg, Makiventa Melkizedekben.

Amikor a teremtésrész valamely halandója a személyiségtökéletesítés ilyen magas szintjeire eljut, akkor rendszerint végbemennek azok az előzetes szellem-felemelkedési jelenségek, melyek betetőzését az jelenti, hogy a halandó kifejlett lelke eggyé kapcsolódik a vele társult isteni Igazítóval. És kétségtelenül ilyen változásnak kellett végbemennie a názáreti Jézus személyiségélményében épp azon a napon, amikor két fivérével lement a Jordánhoz, hogy Jánostól megkapja a keresztséget. E szertartás volt az Urantián eltöltött tisztán emberi életében az utolsó felvonás, és sok emberfeletti megfigyelő arra számított, hogy tanúja lesz az Igazító és az általa segített elme eggyé kapcsolódásának, de mindannyiuknak csalódniuk kellett. Valami új és nagyobb jelentőségű dolog játszódott le. Ahogy János Jézusra helyezte a kezét, hogy megkeresztelje, a Jézusban lakozó Igazító végleg eltávozott József-fia-Jósua tökéletessé lett emberi lelkétől. És néhány pillanattal később ez az isteni entitás úgy tért vissza a Diviningtonról, mint Megszemélyesült Igazító és mint a fajtájának vezetője a Nebadon egész helyi világegyetemében. Így Jézus megfigyelhette, amint a saját isteni szelleme visszatérvén megszemélyesült alakban száll alá őrá. És hallotta, amint ugyanezen paradicsomi eredetű szellem most megszólal, azt mondva, »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik«. És János, Jézus két öccsével együtt, szintén hallotta e szavakat. János tanítványai a vízparton állva nem hallották e szavakat, és a Megszemélyesült Igazító jelenségét sem észlelték. Csak Jézus szeme látta a Megszemélyesült Igazítót.” 136:2.2

357. RÖVIDDEL A KERESZTELÉS UTÁN

„Ahogy a hegyeket járta alkalmas szálláshelyet keresve, Jézus találkozott a világegyetemének főigazgatójával, Gábriellel, a Nebadon Fényes Hajnalcsillagával. Gábriel ekkor vette fel újra a világegyetem Teremtő Fiával a személyes kapcsolatot; most először találkoztak azóta, hogy Mihály búcsút vett a társaitól a Szalvingtonon, amikor elment az Edentiára, hogy felkészüljön az urantiai alászállás megkezdésére. Gábriel Immanuel utasítása szerint és az uverszai Nappalok Elődeinek felhatalmazása alapján arról tájékoztatta Jézust, hogy az urantiai alászállási tapasztalása gyakorlatilag véget ért, már ami a világegyeteme feletti tökéletes főhatalom kiérdemelését és a Lucifer-féle lázadás lezárását illeti. Az elsőt a megkeresztelése napján érte el, amikor az Igazítójának a megszemélyesülése bizonyította a halandói húsvér testhez hasonló alakba való alászállásának tökéletes és teljes voltát, míg az utóbbi azon a napon vált történelmi ténnyé, amikor lejött a Hermon-hegyről, hogy találkozzon a rá váró legénnyel, Tigláttal. Jézus most értesült a helyi világegyetemi és a felsőbb-világegyetemi legmagasabb köröktől arról, hogy az alászállási tevékenysége véget ért, már ami az ő személyes helyzetét a főhatalom és a lázadás vonatkozásában illeti. A keresztelési látomásban és a benne lakozó Gondolatigazító megszemélyesülésének jelenségében már korábban értesült erről a közvetlenül a Paradicsomból származó bizonyságról.” 136:3.4

358. JÉZUS NEM HAJLANDÓ VÁLLALNI A CSODATEVŐ SZEREPÉT

„Jézus a hatalmas világegyetemének minden világa számára megmutatta annak dőreségét, ha valaki mesterséges helyzeteket teremt abból a célból, hogy önkényes hatalmat mutasson vagy hogy átadja magát a rendkívüli hatalmának azért, hogy erősítse az erkölcsi értékeket vagy felgyorsítsa a szellemi fejlődést. Jézus úgy döntött, hogy a földi küldetésével nem járul hozzá a makkabeusok uralmával járó csalódottság megismétléséhez. Nem volt hajlandó lealjasítani az isteni sajátosságait azért, hogy ki nem érdemelt népszerűségre tegyen szert vagy politikai elismerést arasson. Nem tűrte el az isteni és teremtő energiának nemzeti hatalommá vagy nemzetközi tekintéllyé alakítását. A názáreti Jézus nem volt hajlandó kiegyezni a rosszal, még kevésbé volt hajlandó csatlakozni a bűnhöz. A Mester diadalmasan tett hűséget az Atya akarata mellett minden egyéb földi és világi megfontolással szemben.” 136:8.8

„Nemigen tudjátok elképzelni, hogy mi történt volna az Urantián, ha ez az Isten-ember, aki ekkor már minden mennybeli és földi hatalom magvábanvaló birtokában volt, egyszer csak úgy dönt, hogy kibontja a főhatalom lobogóját, hogy hadrendbe állítja a csodatévő zászlóaljait! De nem akart megalkudni. Nem akarta szolgálni a rosszat, hogy abból nyerjen esetleges istenimádatot. Meg akart maradni az Atya akarata mellett. A figyelő világegyetemnek azt akarta hirdetni, »Imádjátok az Urat, az Isteneteket és csak neki szolgáljatok«.” 136:9.3

„Ezekkel az elhatározásokkal Jézus méltó példát állított minden személy elé minden világon szerte egy hatalmas világegyetemben, mivel nem volt hajlandó anyagi próbákat alkalmazni a szellemi problémák vizsgálatában, mivel elutasította, hogy kevélyen dacoljon a természeti törvényekkel. És ösztönző példát mutatott világegyetemi hűségből és erkölcsi nemességből is, amikor nem volt hajlandó földi hatalomhoz nyúlni a szellemi dicsőség bevezetéséhez.” 136:9.9

359. FÜLÖP ELVISZI NÁTÁNIELT JÉZUSHOZ

„Fülöp most jelezte a csoportnak, hogy maradjanak ott, ahol vannak, miközben visszasietett, hogy elsőként közölje a döntését barátjával, Nátániellel, aki még mindig egy eperfa alatt pihent, sok olyasmin jártatva az eszét, melyeket Keresztelő Jánosról, a közelgő országról és a várt Messiásról hallott. Fülöp e gondolatok közepette tört rá, azt kiáltva, »Megtaláltam a Megszabadítót, azt, akiről Mózes és a látnokok írtak és akiről János beszélt.« Nátániel feltekintve megkérdezte, »Honnan való ez a tanító?« És Fülöp azt válaszolta, »Ő a názáreti Jézus, Józsefnek, az ácsnak a fia, aki most Kapernaumban lakik.« És akkor, némiképp megrökönyödve, Nátániel azt kérdezte, »Jöhet ilyen jó dolog Názáretből?« Fülöp azonban, megragadva a karját, így szólt, »Gyere és nézd meg!«

Fülöp Jézushoz vezette Nátánielt, aki, jóindulatúan tekintve az őszinte kétkedő arcára, így szólt: »Nézzétek, íme egy igazi izraelita, akiben nincs csalárdság. Kövess engem!« És Nátániel Fülöphöz fordulva így szólt: »Igazad van. Ő valóban rendkívüli ember. Én is követni fogom, ha méltó vagyok rá.« És Jézus helyeslően bólintva Nátánielnek, újra azt mondta, »Kövess engem«.” 137:2.6 Jn. 1:45-49

360. MÁRIA A KÁNAI ÚTON

„Mária évek óta nem volt ilyen boldog. Abban a szellemben utazott Kánába, mint az anyakirálynő, aki a fia megkoronázását megy megtekinteni. Jézus családja és barátai tizenhárom éves kora óta nem látták Jézust ilyen jókedvűnek és boldognak, oly figyelmes és megértő volt a társai kívánságai és vágyai iránt, oly megkapóan rokonszenves. És így mind arról beszéltek egymás között, kis csoportokban, hogy vajon mi fog történni. Vajon mit fog tenni legközelebb e különös személy? Hogyan fogja elhozni a jövő országának dicsőségét? És mind beleborzongtak a gondolatba, hogy jelen lehetnek majd és láthatják Izráel Istene erejének és hatalmának kinyilatkoztatását.” 137:3.7

361. A VÍZ ÉS A BOR ESETE

„Mária sok éven át mindig Jézushoz fordult a názáreti családi életükben kialakult minden válsághelyzetben, így aztán természetes volt, hogy most is őrá gondoljon. De e törekvő anyát más dolgok is késztették, hogy ez alkalommal a legidősebb fiához folyamodjon. Ahogy Jézus ott állt egymagában a kert egyik sarkában, az anyja odament hozzá, s így szólt, »Fiam, nincs már boruk.« És Jézus így válaszolt, »Jóasszony, mi dolgom nekem ezzel?« És Mária azt mondta, »De én hiszem, hogy eljött a te időd; nem segítesz nekünk?« Jézus válaszul így szólt: »Újból elmondom, hogy én nem ilyen dolgok megtételére jöttem. Miért zaklatsz engem ilyesmikkel?« És akkor Mária sírva fakadt és könyörgött neki, »De fiam, én megígértem nekik, hogy segíteni fogsz; kérlek, nem tudnál mégis tenni valamit értem?« És ekkor Jézus azt mondta: »Asszony, miért kell neked ilyen ígéreteket tenned? Ügyelj arra, hogy ez többet ne forduljon elő. Minden dologban várnunk kell a mennyei Atya akaratára.«

Mária, Jézus anyja összetört; megdöbbent. Ahogy ott állt előtte, dermedten, könnyek gördültek le az arcán, és Jézus emberi szívét elöntötte az asszony iránti részvét, aki a húsvér testben szülője volt; és előrehajolt, kezét gyöngéden a fejére téve ezt mondta: »Ugyan, Mária anyám, ne szomorkodj az én keménynek tűnő szavaim miatt, hisz nem mondtam-e neked már sokszor, hogy én csak azért jöttem, hogy megcselekedjem a mennyei Atyám akaratát? Nagy örömmel tenném meg, amit kérsz tőlem, ha az részét képezné az Atyám akaratának —« és Jézus itt megállt, habozott egy pillanatra. Úgy tűnt, hogy Mária érzi, hogy valami történik. Felegyenesedett, átkarolta Jézus nyakát, megcsókolta őt, és szaladt is a szolgálók részlege felé, s azt mondta, »Amit az én fiam mond, az úgy is lesz«. De Jézus nem mondott semmit. Most értette meg, hogy már így is túl sokat mondott — vagy is inkább túl sokat gondolt kívánalmasan.

Mária ujjongott örömében. Azt nem tudta, hogy miként lesz bor, de magabiztosan hitt abban, hogy végül mégiscsak meggyőzte az elsőszülött fiát, hogy nyilvánítsa ki a tekintélyét, hogy merjen előállni és merje vállalni a helyzetét és mutassa a meg a messiási hatalmát. És bizonyos világegyetemi erőterek és személyiségek jelenléte és társulása miatt, melyekről a jelenlévők közül senkinek sem volt tudomása, Máriának nem kellett csalódnia. A Mária által akart bor, és amelyet Jézus, az Isten-ember emberiesen és rokonszenvvel kívánt, rövidesen rendelkezésre állt.

A közelben állt hat vizes kőedény, színültig tele vízzel, egyenként mintegy hetven liter mennyiségben. E vizet később akarták felhasználni az esküvői szertartás megtisztulási záróeseményei során. Most a szolgálóknak e nagy kőedények körüli sürgése, melyet az anyja buzgón irányított, vonta magára Jézus figyelmét, és amint odalépett, észrevette, hogy a korsókkal bort mernek azokból.

Jézus lassan megértette, hogy mi történt. A kánai esküvői ünnepségen minden jelenlévő közül Jézus lepődött meg a legjobban. Mások számítottak arra, hogy csodát fog tenni, de ő éppen azt nem akarta. És akkor az Ember Fia felidézte magában a Megszemélyesült Gondolatigazító intelmét, melyet a hegyekben kapott tőle. Felidézte, hogy az Igazító hogyan figyelmeztette őt arra, hogy sem hatalom, sem személyiség nem képes megfosztani a teremtői előjogaitól az időtől függetlenül. Ez alkalommal erőtér-átalakítókat, közteslényeket és minden egyéb szükséges személyiséget hívtak össze a víz és a többi szükséges elem közelében, és a Világegyetem Teremtő Fejedelmének kifejezett kívánsága mellett már nem volt mód arra, hogy a bor pillanatszerűen meg ne jelenjen. És ennek bekövetkezése kétszeresen is bizonyos volt, hiszen a Megszemélyesült Igazító jelezte, hogy a Fiú kérésének teljesítése semmilyen tekintetben nem ellentétes az Atya akaratával.” 137:4.8 Jn. 2:3-10

362. JÉZUS MEGÉRTI, HOGY RÉSEN KELL LENNIE

„Jézus most már teljesen megértette, hogy állandóan résen kell lennie, nehogy a rokonszenvnek és a sajnálatnak engedve ilyesmi még egyszer megtörténjen. Mindazonáltal sok hasonló esemény történt, mielőtt az Ember Fia végleg búcsút vett a húsvér testbeli halandói életétől.” 137:4.17

„Azon az éjszakán Jézus nem aludt. Az esti pokrócait magára terítve a tóparton üldögélt, és a következő nap hajnaláig mélyen elmerült a gondolataiban. Az ellazult elmélyedéssel töltött éjszaka hosszú órái alatt Jézus világosan megértette, hogy sohasem lesz képes a követőit rábírni arra, hogy másnak lássák, mint a régóta várt Messiás. Végre felismerte, hogy nincs más módja az országról szóló üzenet hirdetésének, mint beteljesíteni János jövendölését és olyanként fellépni, mint akit a zsidók várnak. Mindent egybevetve, bár ő nem a Dávid-fajta Messiás volt, mégis a régi idők inkább szellemi beállítottságú látói által tett látnoki kijelentések beteljesülését jelentette. Ettől kezdve többé már sohasem tagadta teljesen, hogy ő volna a Messiás. Úgy döntött, hogy e bonyolult helyzet végső megoldását az Atya akaratának munkálására bízza.” 137:5.3

363. FOGADÁS MÁTÉ HÁZÁBAN

„Az estebéd előrehaladásával az estétket fogyasztók öröme az eszem-iszom magasságába emelkedett, és mindenki oly kiválóan érezte magát, hogy a figyelő farizeusok a szívükben bírálgatni kezdték Jézust, amiért ilyen könnyű és gondtalan dolognak a részese. Később, az est folyamán, amikor a beszédekre került a sor, a farizeusok közül az egyik rosszindulatúbb egészen odáig ment, hogy bírálja Péternél Jézus viselkedését, s ezt mondta: »Hogy meritek azt tanítani, hogy ez az ember igaz, amikor vámosokkal és bűnösökkel eszik és így a jelenlétével maga is hozzájárul a nemtörődöm élvhajhászáshoz.« Péter súgva beszámolt e bírálatról Jézusnak, mielőtt az a búcsúáldást elmondta volna az összegyűlteknek. Amikor Jézus beszélni kezdett, ezt mondta: »Azért gyűltünk össze ma este, hogy üdvözöljük Mátét és Simont a társaságunkban, s én örülök is, látván a vidámságotokat és a társaságbeli jókedveteket, de még jobban kell örvendeznetek, mert közületek sokan belépnek a szellem közelgő országába, ahol nagyobb bőségben élvezitek majd a mennyország jó dolgait. És nektek, akik a lelketek mélyén bírálattal álldogáltok itt, mert vigadni jöttem e barátaimmal, hadd mondjam el, hogy én azért jöttem, hogy örömet hirdessek a társadalom elnyomottjainak és szellemi szabadságot hirdessek az erkölcsi raboknak. Kell-e emlékeztetnem benneteket arra, hogy nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegnek? Nem az igazakat, hanem a bűnösöket megszólítani jöttem.«

És ez valóban különös látvány volt az egész zsidóság számára: látni egy igaz jellemű és nemes érzületű embert, aki önként és örömmel vegyül el a köznépben, még a vámosok és hírhedt bűnösök vallástalan és élvhajhász tömegében is. Zélóta Simon beszédet akart mondani a Máté házában összegyűlteknek, de András, tudván, hogy Jézus nem akarja, hogy a jövő országát összekeverjék a zélóták mozgalmával, meggyőzte, hogy tartózkodjon mindenféle nyilvános megjegyzéstől.” 138:3.6 Mt. 9:10-13

364. A SZERDA, A KIKAPCSOLÓDÁS NAPJA

„Ekkor történt, hogy Jézus bevezette a pihenésre és kikapcsolódásra szolgáló hétközépi szünetet. És végig az anyagi létük során alkalmazták is minden hét egy napján e kikapcsolódási tervet. Általános szabályként szerdán sohasem végezték a szokásos tevékenységeiket. E heti szünnapon Jézus rendszerint magukra hagyta őket, mondván: »Gyermekeim, töltsetek egy napot kikapcsolódással. Pihenjétek ki az országért végzett kemény munkát és élvezzétek a felüdülést, mely abból ered, hogy visszatértek a korábbi foglalkozásotokhoz vagy abból, hogy a kikapcsolódásnak új formáit fedezitek fel.« A földi életének e szakaszában Jézusnak ugyan nemigen volt szüksége a pihenőnapra, mégis alkalmazkodott e tervhez, mert tudta, hogy így a legjobb az emberi társainak. Jézus volt a tanító — a Mester; a társai voltak a tanulók — a tanítványok.” 138:6.2

365. A JÉZUSRÓL SZÓLÓ VALLÁS VESZÉLYEI

„Jézus megpróbálta az apostolai számára elmagyarázni a különbséget a tanításai és a közöttük élt élete, valamint ama tanítások között, melyek később köréje nőnek majd. Jézus azt mondta: »Az én országom és az ahhoz kapcsolódó örömhír lesz az üzenetetek veleje. Ne térjetek le arra a mellékútra, hogy rólam és a tanításaimról szónokoltok. Terjesszétek az országról szóló örömhírt és mutassátok be a mennyei Atyáról szóló kinyilatkoztatásomat, de ne tévedjetek azokra a mellékutakra, hogy olyan mondákat teremtetek és olyan imádatközösséget építetek, mely az én hitemről és tanításaimról szóló hiedelmekkel és tanításokkal hozhatók összefüggésbe.« De megint csak nem értették meg, hogy miért mondja ezt, és senki sem merte megkérdezni, hogy miért tanít nekik ilyet.” 138:6.3

366. AZ APOSTOLOK HITTEK JÉZUSBAN

„Jézus most újra elmondta nekik János jövetelét, a jordánbeli keresztelést, a kánai menyegzőt, a hatok közelmúltbeli kiválasztását, és hogy elkülönítette a saját fivéreit a húsvér testben, és figyelmeztette őket, hogy az ország ellensége megpróbálja majd eltántorítani őket. E rövid ám komoly beszédet követően az apostolok mind felálltak, hogy Péter vezetése mellett kinyilvánítsák a halhatatlan elhivatottságukat a Mesterük iránt és rendíthetetlen hűséget fogadjanak az országnak, ahogy Tamás megfogalmazta, „E közelgő országnak, mindegy, milyen is az és még ha nem is értem teljesen.” Mind igazán hittek Jézusban, még ha nem is értették teljesen a tanítását.” 138:7.3

367. A HIT A MUNKÁLKODÁS ELLENÉBEN

„Jézus nyilvánvalóvá tette az apostolai számára a különbséget a zsidók által tanított, úgynevezett jótéteménykénti megbánás és a hit révén való lelkiállapot-változás — az újjászületés — között, melyet az országba való belépés áraként szükségesnek tartott. Arra tanította az apostolait, hogy egyedül hitre van szükség az Atya országába való belépéshez. János a »megbánást — a közelgő harag elől való elfutást« tanította nekik. Jézus azt tanította, »A hit a nyitott kapu az Isten jelenvaló, tökéletes és örökkévaló szeretetéhez.« Jézus nem látnok módjára beszélt, nem úgy, mint aki az Isten szavát elmondani jött. Láthatólag úgy beszélt magáról, mint akinek tekintélye van. Jézus arra törekedett, hogy az elméjüket a csodák keresésétől azon megelégedés és bizonyosság valós és személyes élményének megtalálása felé terelje, hogy az emberben lakozik az Isten szeretetének és üdvözítő kegyének szelleme.” 138:8.8 Mt. 3:7 Lk. 3:7

368. JÉZUS TISZTELI AZ EGYÉNT

„A tanítványok már korán megtanulták, hogy a Mester mély tisztelettel és rokonszenvvel viseltetik minden emberi lény iránt, akivel csak találkozik, és nagy hatással volt rájuk a mindenféle férfi, nő és gyermek iránt oly következetesen mutatott egységes és állandó hozzáállása. Hajlandó volt megszakítani az elmélyült beszédet, hogy az úton odamenjen az arra haladó asszonyhoz és bátorítólag szóljon e testi-lelki terhet viselőhöz. Hajlandó volt megszakítani az apostolaival folytatott komoly tanácskozást, hogy barátkozzon a közéjük keveredett gyermekkel. Semmi sem tűnt olyan fontosnak Jézus számára, mint az egyes ember, aki éppen az ő közvetlen közelében tartózkodott. Mester volt és tanító, de annál is több — barát és szomszéd is volt, megértő társ.” 138:8.9

369. AZ APOSTOLOK SAJÁTOS VONÁSAI

„Jézus földi élete kellemének és igazságosságának ékes bizonysága, hogy bár többször is szétzúzta apostolai reményét és lerombolta a személyes felemelkedési becsvágyukat, csak egyikük pártolt el mellőle.

Az apostolok Jézustól a mennyországról tanultak, és Jézus az emberek országairól tanult sokat tőlük, az emberi természetről, ahogy az az Urantián és az idő és tér evolúciós világain működik. E tizenkét férfi a vérmérsékletét tekintve sok eltérést mutatott, és a képzéssel nem váltak hasonlóvá. E galileai halászok közül sokan erős, nem-zsidó vérségi vonásokat hordoztak annak következtében, hogy Galilea nem-zsidó népességének erőszakos áttérítésére került sor száz évvel korábban.” 139:0.1

370. A FELAVATÁSI BESZÉD RÉSZLETE

„»Elküldelek benneteket, hogy szabadságot hirdessetek a szellemi raboknak, örömet a félelem rabságában sínylődőknek, és hogy a betegeket a mennyei Atyám akarata szerint gyógyítsátok. Ha a gyermekeimet gyötrelmekben találjátok, beszéljetek hozzájuk bátorítóan, mondjátok nekik:

Boldogok a szellemben szegények, az alázatosak, mert övék a mennyország kincsei.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

És éppen így szóljatok a gyermekeimhez a szellemi vigasz és ígéret e további szavaival is:

Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok, akik sírnak, mert megkapják az öröm szellemét.

Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

Boldogok a békességszerzők, mert az Isten fiainak hívják őket.

Boldogok, akik üldöztetést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyország. Boldogok vagytok, ha az emberek gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok.

Testvéreim, ahogy elküldelek benneteket, ti vagytok a föld sója, a megmentő ízt adó só. De ha ez a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják s az emberek eltapossák.

Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik; és az mindenkinek világít a házban. A ti világosságotok is így világítson az embereknek, hogy jótetteiteket meglássák és vezesse őket az Atyátok dicsőítésére, aki a mennyben van.

Kiküldelek benneteket a világba, hogy képviseljetek engem és az Atyám országának követeiként működjetek, és ahogy a jó híreket hirdetni mentek, bízzatok az Atyában, akinek a hírnökei vagytok. Ne álljatok ellent erővel az igazságtalanságnak; ne a húsvér karban bízzatok. Ha a szomszédod megüti a jobb arcodat, tartsd oda neki a másikat is. Legyetek hajlandók elszenvedni az igazságtalanságot, mintsem hogy pereskedjetek egymással. Kedvességben és irgalommal segédkezzetek mindenkinek, aki ínséget és szükséget szenved.

Azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik utálnak benneteket, áldjátok meg azokat, akik átkoznak titeket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. És amiről úgy gondoljátok, hogy én is megtenném az emberek érdekében, tegyétek meg azt ti is.

A mennyei Atyátok fölkelti napját rosszakra és jókra egyaránt; hasonlóképpen esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ti az Isten fiai vagytok; még ennél is többek, ti most már az Atyám országának követei vagytok. Legyetek irgalmasak, éppen úgy, ahogy az Isten is irgalmas, és az országbeli örökkévaló jövőben tökéletesek lesztek, miként a mennyei Atyátok is tökéletes.«” 140:3.2

„Erős jellemek nem abból erednek, hogy nem tesznek rosszat, hanem inkább abból, hogy ténylegesen is jót tesznek. Az önzetlenség az emberi nagyság jelvénye. Az önmegvalósítás legfelsőbb szintjeire istenimádat és szolgálat révén lehet eljutni. A boldog és eredményes személyt nem a rossz megcselekedésétől való félelem, hanem a jó megcselekedésének szeretete hajtja.” 140:4.6

„Az egyén eredményes életfelfogást a mindenségrendi rálátásnak és a társadalmi és gazdasági környezetre adott érzelmi válaszok összességének társítása révén alakíthat ki. Emlékezzetek erre: Bár az örökölt ösztönöket nem lehet alapvetően megváltoztatni, az ilyen kényszerekre adott érzelmi válaszokat meg lehet változtatni; ezért az erkölcsi természet módosítható, a jellem fejleszthető. Az erős jellemben az érzelmi válaszok egységbe rendezettek és összehangoltak, és így jön létre az egyesített személyiség. A hiányos egységesülés gyöngíti az erkölcsi természetet és boldogtalanságot idéz elő.” 140:4.8 Mt. 5:1-16 Lk. 6:20-37

371. AZ ATYAI ÉS A TESTVÉRI SZERETET KÜLÖNBSÉGEI

„A hegyi beszédtől az utolsó estebéden elmondott beszédig Jézus arra tanította a követőit, hogy atyai szeretetet mutassanak inkább, mint testvéri szeretetet. A testvéri szeretetben a szomszédodat úgy szereted, mint magadat, és ez megfelelő teljesítése az »aranyszabálynak«. Az atyai ragaszkodás azonban megköveteli, hogy úgy szeressétek a halandó társaitokat, ahogy Jézus szeret titeket.

Jézus kettős szeretettel szereti az emberiséget. Ő kettős személyiségként élt a földön — emberiként és isteniként. Az Isten Fiaként atyai szeretettel szereti az embert — ő az ember Teremtője, világegyetemi Atyja. Az Ember Fiaként Jézus a halandókat testvérként szereti — ő valóban ember volt az emberek között.” 140:5.1

372. A GYŰLÖLET ÉS A BOSSZÚÁLLÁS ÉRTELMETLEN VOLTA

„Folyton arra intette a tanítványait, hogy tartózkodjanak a megtorlás rossz gyakorlatától; nem engedélyezte a bosszút, az elégtétel gondolatát. Helytelenítette a haragtartást. Nem engedélyezte a szemet szemért és fogat fogért elvet. Ellenezte a magánjellegű és személyes elégtétel egész felfogását, e dolgokat egyfelől a polgári kormányzatnak, másfelől az Isten ítéletének tartva fenn. Világossá tette a hármak számára, hogy a tanításai az egyénre vonatkoznak, nem az államra. Az ezekkel kapcsolatos tanításait addig az időpontig úgy foglalta össze, mint:

Szeressétek az ellenségeiteket — emlékezzetek az emberi testvériség erkölcsi követelményeire.

A rossz eredménytelensége: A rosszat nem lehet bosszúval helyrehozni. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a saját fegyvereivel harcoltok a rosszal.

Legyen hitetek — az isteni igazságosság és az örökkévaló jóság végső győzelmébe vetett bizalmatok.” 140:8.5

373. JÉZUS HOZZÁÁLLÁSA A TÁRSADALOMHOZ

„Jézus gyakorta intette a hallgatóságát a mohóság ellen, kijelentve, hogy »egy ember boldogsága nem az általa birtokolt anyagi javak bőségében áll«. Állandóan megismételte, hogy »Mit nyer az ember, ha megnyeri az egész világot és elveszíti a lelkét?« Nem intézett közvetlen támadást a tulajdonbirtoklás ellen, de kitartott annak örökkévalón alapvető fontosságú volta mellett, hogy a szellemi értékek az elsők. A későbbi tanításaiban megpróbált helyesbíteni sok téves urantiai életszemléletet azáltal, hogy elmondott számos példabeszédet, melyeket a nyilvános segédkezése során adott elő. Jézusnak sohasem állt szándékában gazdasági elméletek megfogalmazása; jól tudta, hogy minden egyes korszaknak ki kell alakítania a fennálló bajok orvoslásának módszereit. És ha Jézus ma a földön lenne, életét húsvér testben élné, akkor a férfiak és nők többsége számára nagy csalódást okozna azon egyszerű oknál fogva, hogy nem venne részt a mai politikai, társadalmi vagy gazdasági vitákban. Meglehetősen közömbös maradna, miközben arra tanítana benneteket, hogy miként tökéletesítsétek a belső szellemi életeteket annak érdekében, hogy sokoldalúan felkészültté válva a tisztán emberi problémák megoldásához hozzáértőbben fogjatok hozzá.” 140:8.17

374. JÉZUSSAL ÉS AZ Ő VALLÁSÁVAL KAPCSOLATOS HELYTELEN ESZMÉK

„Jézus nem támadta a héber látnokok vagy a görög erkölcstanítók tanításait. A Mester felismerte azt a sok jó dolgot, melyet e nagy tanítók képviseltek, de ő azért jött le a földre, hogy valami továbbit tanítson, azt, hogy »az ember önként igazítsa hozzá az akaratát az Isten akaratához«. Jézus egyszerűen nem akart vallásos embert létrehozni, olyan halandót, aki kizárólag vallásos érzelmek megszállottja és akit csak szellemi késztetések hajtanak. Ha csak egyetlen pillantást vethettetek volna rá, akkor megértettétek volna, hogy Jézus e világ dolgai komoly mértékű megtapasztalásának igazi embere volt. Jézus tanításait e téren erősen elferdítették és nagyon félreértelmezték végig a keresztény kor évszázadai alatt; voltak torz fogalmaitok a Mester szelídségét és alázatát illetően is. Úgy tűnik, hogy az életcélja a nagyfokú önbecsülés elérése volt. Csak azt javasolta az embernek, hogy azért alázkodjon meg, hogy igazán felemeltessen; az igaz célja az Istennel szembeni igaz alázat volt. Nagyra értékelte az őszinteséget — a tiszta szívet. A hűség volt a legfőbb erény a jellemmegítélésében, míg a bátorság állt a tanításai középpontjában. Jelmondata az volt, hogy »ne félj«, és a türelmes kitartás volt a jellemerősségről alkotott eszményképe. Jézus tanításai a derekasság, bátorság és hősiesség vallását alkotják. És éppen ezért választott személyes képviselőjének tizenkét hétköznapi embert, akiknek a többsége kemény, életerős és férfias halász volt.” 140:8.20

375. A GYARAPODÁS ÉS AZ ÖNVIZSGÁLAT ELLENTMONDÁSAI

„A három apostol megdöbbent ezen a délutánon, amikor felfogták, hogy a Mesterük vallása nem írja elő a szellemi önvizsgálatot. Jézus kora előtt és után minden vallás, még a kereszténység is, gondosan előírta a lelkiismeretes önvizsgálatot. De nem ez volt a helyzet a názáreti Jézus vallásával. Jézus életfelfogása nélkülözi a vallásos önmegfigyelést. Az ács fia sohasem tanított jellem-építést; ő a jellem gyarapítását tanította, kijelentve, hogy a mennyország olyan, mint a mustármag. De Jézus semmi olyat nem mondott, mely tiltotta volna az önvizsgálatot az önmagunkkal való túlságos foglalkozás megakadályozására.” 140:8.27

376. JÉZUS NEM AKARJA MEGVÁLTOZTATNI A TÁRSADALMAT

„A Mester nem javasolt megoldásokat a korának vagy bármely későbbi kornak a nem vallási jellegű problémáira. Jézus az örök valóságokra való szellemi rálátást akarta kifejleszteni, valamint az igaz és önkéntelenséget mutató életre irányuló kezdeményezést szerette volna bátorítani; ő maga kizárólag az emberi faj mélyről fakadó és állandó szellemi szükségleteivel foglalkozott. Az Istennel egyenrangú jóságot nyilatkoztatott ki. Kiemelte a szeretetet — az igazságot, szépséget és jóságot — mint az isteni eszményképet és az örök valóságot.

A Mester azért jött, hogy egy új szellemet, egy új akaratot teremtsen az emberben — hogy új képességet adjon az igazság megismerésére, az irgalom megtapasztalására és a jóság választására — azt az akaratot, hogy az ember összhangban akarjon lenni az Isten akaratával, melyhez társul az az örök vágy, hogy tökéletessé váljon, éppen olyan tökéletessé, mint a mennyei Atya.” 140:8.31

377. JÉZUS SZELLEMI ÖSZTÖNZÉST JELENTŐ ÉLETE

„Az apostolok számára nem volt nyilvánvaló, hogy a Mester olyan szellemi ösztönzést jelentő élet megélésén dolgozik, mely minden kor minden személyének szól, a kiterjedt világegyetem minden világán. Függetlenül attól, hogy Jézus időről időre mit mondott nekik, az apostolok nem értették meg azt a szándékot, hogy Jézus ezen a világon, de a hatalmas teremtésösszességének minden világa érdekében dolgozik. Jézus nem azért élte a földi életét az Urantián, hogy személyes példát állítson a halandói életről e világ férfijai és női elé, hanem inkább azért, hogy megteremtsen egy magas szellemi és ösztönző eszményképet minden halandó lény számára minden világon.” 140:10.3

378. MINDEN EMBER AZ ISTEN FIA

„Miután Jézus és Máté befejezte a beszélgetést, Zélóta Simon kérdezett tőle, »De Mester, vajon minden ember az Isten fia?« És Jézus így válaszolt: »Igen, Simon, minden ember az Isten fia, és ezt a jó hírt fogjátok hirdetni.« De az apostolok nem tudtak egy ilyen tantételt megérteni; ez új, furcsa és meglepő bejelentés volt. És mivel Jézus azt akarta, hogy belevésse ezt az igazságot az emlékezetükbe, ezért arra tanította a követőit, hogy minden emberrel bánjanak úgy, mint a testvérükkel.

András egyik kérdésére válaszolva a Mester világossá tette, hogy a tanításának erkölcsisége elválaszthatatlan az életének vallásától. Nem az ember természetéből fakadó erkölcsiséget tanította, hanem az embernek az Istenhez fűződő viszonyából fakadót.” 140:10.7

379. JÉZUS VÁGYOTT A CSALÁDJA SZERETETÉRE

„Az apostolok közvetlenül indulás előtt nem találták a Mestert, és András elindult, hogy megkeresse. Rövid keresés után akadt rá Jézusra, aki a partnál lévő egyik csónakban üldögélt, és sírt. A tizenkettek gyakran látták a Mesterüket szomorúnak, és megfigyelték nála a komoly elmélyülés rövid időszakait is, de egyikük sem látta sírni még soha. Andrást némiképp megdöbbentette, hogy a Mestert ily szomorúnak látja a Jeruzsálembe indulásuk estéjén, és a bátorságát összeszedve odament Jézushoz és megkérdezte: »E nagy napon, Mester, amikor arra készülünk, hogy elinduljunk Jeruzsálembe, hogy hirdessük az Atya országát, te miért sírsz? Melyikünk bántott meg téged?« És Jézus, ahogy Andrással visszasétált a tizenkettekhez, így válaszolt: »Egyikőtök sem szomorított el. Csak az tett bánatossá, hogy József atyám családjából senkinek sem jutott eszébe, hogy eljöjjön és jó utat kívánjon nekünk.« Ruth ekkor éppen látogatóban volt József bátyjánál Názáretben. A családjának többi tagja büszkeségből, csalódottságból, meg nem értésből és a sértett érzésekből fakadó kicsinyes neheztelés miatt maradt távol.” 141:0.2

380. JÉZUS SZEMÉLYES TISZTELETET PARANCSOLÓ VOLT

„A Mester nagy bölcsességet és tökéletes pártatlanságot mutatott minden, az apostolaival és az összes tanítványával kapcsolatos ügyben. Jézus valóban ura volt az embereknek; komoly befolyással bírt az embertársaira a személyisége bájának és erejének együttese miatt. Volt valami megmagyarázhatatlan, parancsoló jellege az ő egyszerű, vándor és hontalan életének. Értelmi kellem és szellemi vonzóerő volt a nagyon határozott tanításmódjában, a következetes észjárásában, az érvelése erejében, a bölcs rálátásában, a fürge észjárásában, a páratlan higgadtságában és a magasztos türelmében. Egyszerű volt, férfias, őszinte és félelmet nem ismerő. A Mester jelenlétében meglévő mindezen fizikai és értelmi hatásokon túl ott volt még a lényének minden, a személyiségéhez kötődő szellemi bája is — a türelmesség, a gyöngédség, a szerénység, a szelídség és az alázat.

A názáreti Jézus valóban erős és erélyes személyiség volt; értelmi erőt és szellemi erősséget képviselt. A személyisége nem csak a szellemi beállítottságú nők számára volt vonzó a követői körében, hanem a művelt és értelmi beállítottságú Nikodémusz számára és az edzett római katona, ama százados számára is, aki a keresztnél őrt állt és aki, miután végignézte a Mester halálát, azt mondta, »Igen, ő valóban Isten Fia volt.« És az erélyes, egyszerű galileai halászok Mesternek hívták őt.

A Jézusról készített képek igen szerencsétlenek. A Krisztusról készített eme festmények mindig káros hatással voltak az ifjúságra; a templomi kereskedők aligha menekültek volna Jézus elől, ha olyan férfi lett volna, mint amilyennek a művészeitek rendszerint ábrázolták. Az ő férfias megjelenése tiszteletet parancsoló volt; jó volt ő, de a maga természetes módján. Jézus nem tettette magát szelídnek, kedvesnek, nyájasnak és kellemesen rejtélyesnek. Az ő tanítása felkavaróan lendületes volt. Nem csak szándékában volt jó, hanem ténylegesen is a jó megcselekedésére törekedett.” 141:3.4

381. FIGYELMEZTETÉS A HITVALLÁSOK VESZÉLYEIRE

„Jézus a tizenkettek tanítása során sokszor visszatért e kérdéskörhöz. Többször is elmondta nekik, hogy nem az ő akarata az, hogy akik hisznek benne, azok rögzöttelvűvé és lélektelenekké váljanak — még a jó szándékú emberek vallási értelmű felfogásának megfelelően se. Újra és újra figyelmeztette az apostolait, hogy ne alakítsanak ki hitvallásokat és ne építsenek ki hagyományokat annak eszközéül, hogy a híveket az országról szóló evangéliumban vezessék és ellenőrizzék.” 141:5.4

382. TEHERMA TÖRTÉNETE

„Az Amathuszban töltött utolsó hét vége felé Zélóta Simon elvitt Jézushoz egy bizonyos Tehermát, egy perzsát, aki Damaszkuszban folytatott üzleti tevékenységet. Teherma hallott már Jézusról és eljött Kapernaumba, hogy találkozzon vele, és amikor ott megtudta, hogy Jézus elment az apostolokkal a Jordán folyását követve Jeruzsálembe, utána eredt. András Simonhoz vitte Tehermát, hogy nála részesüljön tanításban. Simon úgy tekintett a perzsára, mint »tűzimádóra«, bár Teherma különös gondot fordított arra, hogy elmagyarázza, hogy a tűz csak látható jelképe a Tisztának és Szentnek. Miután Jézussal beszélt, a perzsa kifejezte azon szándékát, hogy a tanítás és a hitszónoklat meghallgatása céljából marad még néhány napig.

Amikor Zélóta Simon és Jézus egyedül maradt, Simon megkérdezte a Mestert: »Miért van az, hogy nem tudtam meggyőzni? Nekem miért állt ellent oly erősen és miért volt kész meghallgatni téged?« Jézus azt válaszolta: »Simon, Simon, hányszor tanítottalak már, hogy mellőzz minden olyan erőfeszítést, hogy elvegyél valamit az üdvözülést keresők szívéből? Hányszor mondtam már, hogy e vágyakozó lelkekbe csakis valamit beletenni törekedj? Vezessétek az embereket az országba, és az ország nagy és élő igazságai majd kiszorítanak minden komoly tévedést. Mihelyt elmondtátok a halandó embernek ama jó hírt, hogy az Isten az ő Atyja, akkor már könnyebben győzitek meg afelől, hogy ő valójában az Isten fia. És miután így tettetek, már el is hoztátok az üdvözülés fényét a sötétségben kucorgónak. Simon, amikor az Ember Fia először jött oda hozzád, vajon Mózest és a látnokokat tagadva jött-e és hirdetett-e egy új és jobb életmódot? Nem. Nem azért jöttem, hogy elvegyem, amit az ősapáitoktól kaptatok, hanem hogy megmutassam nektek annak tökéletessé tett képét, melyet atyáitok csak részlegesen láttak. Most menj, Simon, taníts az országról és hirdesd azt, és amint valamely embert biztosan és erősen az országba vezettél és az ilyen ember kérdésekkel fordul hozzád, akkor van itt az ideje annak, hogy megtanítsd arra, ami az isteni országbeli lélek fokozatos fejlődésével kapcsolatos.«

Simon elképedt e szavak hallatán, de úgy tett, ahogy Jézus meghagyta neki, és Teherma, a perzsa bekerült azok közé, akik beléptek az országba.” 141:6.1

383. JÉZUS HIGGADT JELLEME

„Az apostolok most már kezdték felismerni Jézus nem tettetett barátságosságát. Bár a Mesterhez könnyen lehetett közeledni, mégis mindig minden emberi lénytől függetlenül és felettük élt. Soha egyetlen pillanatra sem uralkodott el rajta semmilyen tisztán halandó befolyás vagy tette ki magát gyarló emberi ítéletnek. Nem fordított figyelmet a közvéleményre, és nem hatott rá az imádat. Ritkán állt le tisztázni a félreértéseket vagy vette rossz néven a hamis beállítást. Sohasem kért tanácsot; sohasem kért imákat.

Jakab megdöbbent azt látván, hogy Jézus miként szemléli kezdettől fogva a jövendőt. A Mester ritkán látszott meglepettnek. Sohasem volt izgatott, ideges vagy zavart. Sohasem kért bocsánatot senkitől. Néha-néha szomorú volt, de nem csüggedt.” 141:7.12

384. A HŐSI ÉS HARCOS EVANGÉLIUM

„»Én azért jöttem e világra, hogy megcselekedjem az Atyám akaratát és kinyilatkoztassam az ő szeretetteljes jellemét az egész emberiség számára. Ez, testvéreim, ez az én küldetésem. És teljesítem is azt, függetlenül attól, hogy e kor vagy egy másik nemzedék zsidói vagy nem-zsidói miként értelmezik félre a tanításaimat. De nem szabad figyelmen kívül hagynotok azt a tényt, hogy még maga az isteni szeretet is ismeri a szigorú fegyelmet. Az apa fiú iránti szeretete gyakran arra kényszeríti az apát, hogy a meggondolatlan utóda botor cselekedeteit megfékezze. A gyermek nem mindig érti meg az apa korlátozó fenyítésében meglévő bölcs és szeretetteljes szándékokat. De én kijelentem nektek, hogy a paradicsomi Atyám a szeretetének ellenállhatatlan ereje révén kormányozza a világegyetemek mindenségét. A szeretet a legnagyobb minden szellemvalóság közül. Az igazság felszabadító kinyilatkoztatás, de a szeretet a legfelsőbb kapcsolat. És nem számít, hogy az embertársaitok miféle szamárságokat csinálnak a világuk mai irányításában, egy eljövendő korban az általam nektek mondott örömhír fogja uralni ugyanezt a világot. Az emberi fejlődés végső célja az Isten atyaságának tiszteletteljes felismerése és az emberi testvériség szeretetteljes megvalósítása.

De ki mondta nektek, hogy az általam terjesztett örömhír a rendeltetése szerint a rabszolgáké és a gyengéké? Talán ti, választott apostolaim, gyengékre hasonlítotok? Talán János gyengének látszott? Talán úgy látjátok, hogy én a félelem rabja vagyok? Igaz, e nemzedék szegényei és elnyomottjai hallgatják a terjesztett örömhírt. E világ vallásai nem vették figyelembe a szegényeket, de az én Atyám nem tesz különbséget a személyek között. Emellett pedig a mai kor szegényei az elsők, akik figyelnek a bűnbánat és a fiúi elismerés elfogadásának hívó szavára. Az országról szóló örömhírt minden embernek — zsidónak és nem-zsidónak, görögnek és rómainak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának — hirdetni kell és egyformán fiatalnak és öregnek, férfinak és nőnek.

Azért, mert az Atyám a szeretet Istene és örömét leli az irgalomgyakorlásban, ne gondoljátok azt, hogy az ország szolgálata egyhangú nyugalom. A paradicsomi felemelkedés az egész idő legfelsőbb rendű kalandja, az örökkévalóság kitartást kívánó elérése. Az ország szolgálata a földön megköveteli tőletek és a munkatársaitoktól, hogy összeszedjétek minden férfias bátorságotokat. Közületek sokakat megölnek majd az ezen országról szóló örömhír iránti hűségetek miatt. Könnyű meghalni a fizikai csata első vonalában, amikor a bátorságotokat a harcoló bajtársaitok jelenléte erősíti, de magasabb rendű és mélyebb emberi bátorságot és odaadást igényel az, amikor higgadtan és teljesen egyedül áldozzátok az életeteket a halandói szívetekbe zárt igazság szeretetéért.

Ma a nem hívők talán gúnyolnak benneteket, amiért az ellen nem állás örömhírét terjesztitek és az erőszakmentes életmód megélését hirdetitek, de ti vagytok az ezen országról szóló örömhírben őszintén hívők hosszú sorában az első önkéntesek, akik az e tanítások iránti hősies odaadásukkal ámulatba ejtik majd az egész emberiséget. A világ egyetlen hadserege sem mutatott több bátorságot és merészséget, mint amilyet ti és a ti hű utódaitok mutatnak majd, akik elmennek az egész világba hirdetni a jó hírt — az Isten atyaságát és az emberek testvériségét. A húsvér test bátorsága a legalsóbb rendű formája a bátorságnak. Az elme bátorsága magasabb rendű emberi bátorság, de a legmagasabb rendű és legfelsőbb bátorság nem más, mint a mély szellemi valóságokkal kapcsolatos felvilágosult meggyőződés iránti rendíthetetlen hűség. És az ilyen bátorság alkotja az Istent ismerő ember hősiességét. És ti mind Istent ismerő emberek vagytok; ti igazán az Ember Fiának személyes társai vagytok.«” 143:1.4

385. ÖNURALOM

„»Bizony, bizony mondom nektek, aki magának ura, nagyobb az annál, mint aki bevesz egy várost. Az önuralom az ember erkölcsi természetének mértéke és a szellemi fejlődésének jelzője. A régi rendben böjtöltetek és imádkoztatok; a szellemtől való újjászületés új teremtményeiként azt a tanítást kaptátok, hogy higgyetek és örvendezzetek. Az Atya országában új teremtmény lesz belőletek; a régi dolgok eltűnnek; lássátok, megmutatom nektek, hogy minden dolog miként válik újjá. És az egymás iránti szeretetetek révén meggyőzitek a világot, hogy a rabságból eljutottatok a szabadságra, a halálból az örökkévaló életre.

A régi úton a tiltásra, az engedelmességre és az életmódbeli szabályoknak való megfelelésre törekedtek; az új úton először átalakít benneteket az Igazság Szelleme és így a benső lelketek megerősítést kap az elmétek állandó szellemi megújulása révén, és így felruháztattok az Isten kegyes, helyes és tökéletes akarata biztos és örömteli végrehajtásának erejével. Ne felejtsétek el — az Isten minden mértéket meghaladóan nagy és becses ígéreteiben való személyes hitetek az, amely biztosítja, hogy részeseivé váltok az isteni természetnek. Így a hitetek és a szellem átalakulása révén valóságosan is az Isten templomává váltok, és az ő szelleme ténylegesen bennetek lakozik. Ha pedig a szellem bennetek lakozik, akkor többé már nem vagytok a húsvér test rabszolgái, hanem a szellem szabad és felszabadult fiai vagytok. A szellem új törvénye felruház benneteket az önuralom szabadságával a félelemtől való önkéntes leigázottság és az önmegtagadás rabszolgasága régi törvényének helyében.«” 143:2.3

386. AZ ISTENI VOLTÁNAK ELSŐ KINYILATKOZTATÁSA

„Nalda azonban még egy kísérletet akart tenni arra, hogy kitérjen a személyes földi életével és a lelke Isten előtti helyzetével kapcsolatos zavarba ejtő kérdés megvitatásától. Még egyszer az általános vallási kérdésekhez folyamodott, azt mondta: »Igen, tudom, Uram, hogy János hirdette a Megtérítő eljövetelét, azét, akit a Megszabadítónak fognak nevezni, és hogy amikor ő eljön, minden dolgot elmond majd nekünk« — és Jézus, félbeszakítván Naldát, megdöbbentő bizonyossággal azt mondta, »Én vagyok az, akiről beszélt.«

Ez volt az első közvetlen, határozott és leplezetlen kijelentés az ő isteni természetéről és fiúi elismertségéről, melyet Jézus a földön tett; és azt egy nőnek mondta, egy szamaritánus asszonynak, egy, a férfiak szemében mindaddig megkérdőjelezhető jellemű nőnek, de olyan nőnek, akit az isteni tekintet olyannak látott, aki többet vétkezett, mint amennyit a maga akaratából vétkezett volna és aki most olyan emberi lélek, aki vágyik az üdvözülésre, s azt őszintén és tiszta szívvel kívánja, és az elég is volt.” 143:5.7

387. AZ ÚR IMÁJA

„De az apostolok még mindig nem voltak elégedettek; azt szerették volna, ha Jézus egy olyan mintaimát ad nekik, melyet az új tanítványaiknak megtaníthatnak. Az imáról folytatott beszélgetést végighallgatván, Zebedeus Jakab így szólt: »Nagyon jó, Mester, de mi nem is annyira magunknak szeretnénk egy imaformát, hanem inkább azon új híveknek, akik oly gyakran kérnek bennünket arra, hogy ’Tanítsátok meg nekünk, hogy miként imádkozzunk megfelelően a mennyei Atyához.’«

Amikor Jakab elhallgatott, Jézus így szólt: »Ha tehát még mindig ilyen imát akartok, akkor elmondom nektek azt, amelyet az öcséimnek és a húgaimnak tanítottam Názáretben«:

Mi Atyánk, ki a mennyben vagy, Legyen a neved szent. Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg A földön éppúgy, miként a mennyben. A holnapi kenyerünket add meg nékünk ma; Üdítsd fel lelkünket az élet vizével. És bocsásd meg nékünk minden adósságunkat, Mert mi is megbocsátottunk minden adósunknak. Ments meg minket a kísértésben, szabadíts meg a rossztól, És fokozatosan tégy minket oly tökéletessé, mint amilyen te magad vagy.” 144:3.1 Mt. 6:7-13 Lk. 11:1-4

388. RUTH ÁLLHATATOSSÁGA

„Pénteken késő este Jézus kishúga, Ruth titokban meglátogatta őt. Csaknem egy órát töltöttek egy hajón, mely a parttól nem messzire volt lehorgonyozva. Erről a látogatásról Zebedeus Jánost kivéve emberi lény nem tudott, és őt is figyelmeztették, hogy ne szóljon senkinek. Ruth volt Jézus családjának egyetlen tagja, aki következetesen és fenntartások nélkül hitt Jézus földi küldetésének isteni voltában a legkorábbi szellemi tudatosulásának pillanatától egészen Jézus mozgalmas segédkezéséig, haláláig, feltámadásáig és felemelkedéséig; és Ruth végül úgy jutott át a túlvilágokra, hogy sohasem kételkedett az apai fivére húsvér testbeli küldetésének természetfeletti jellegében. A kis Ruth volt Jézus fő vigasza, ami a földi családját illeti, az ő perének, elutasításának és keresztre feszítésének komoly megpróbáltatásában.” 145:0.3

389. A GYŰLÖLET A FÉLELEM ÁRNYÉKA

„Az a szombat nagy nap volt Jézus földi életében, igen, egy világegyetem életében. Minden helyi világegyetemi tekintetben Kapernaum kis zsidó városa volt a Nebadon valódi központja. Nem egyedül a kapernaumi zsinagógában jelenlévő maroknyi zsidó alkotta azoknak a lényeknek a körét, akik hallgatták a jézusi beszéd ama nagy jelentőségű befejező részét: »A gyűlölet a félelem árnyéka; a bosszú a gyávaság álarca.« A hallgatói nem tudták elfelejteni azon áldott szavait sem, amikor azt mondta, »Az ember az Isten fia, nem ördögfajzat.«” 145:3.4

390. ÖNKÉNTELEN GYÓGYÍTÁS

„De mindama lények közül, akik a természetfeletti gyógyulás e hirtelen és váratlan kitörésén elképedtek, Jézus volt a legmeglepettebb. Egy pillanatra, amikor az emberi érdeklődése és rokonszenve az előtte megjelent szenvedés és nyomorúság látványára összpontosult, emberi elméjében nem gondolt a Megszemélyesült Igazítója azon intő figyelmeztetésére, hogy bizonyos feltételek mellett és bizonyos körülmények között nem lehet korlátozni egy Teremtő Fiú teremtői előjogainak időelemét. Jézus szerette volna egészségesnek látni e szenvedő halandókat, ha ez az Atya akaratával nem ellentétes. Jézus Megszemélyesült Igazítója nyomban eldöntötte, hogy a teremtő energiát igénybevevő cselekedet abban az időben nem ellentétes a paradicsomi Atya akaratával, és e döntéssel — Jézus előzőleg kifejezett gyógyítási vágyának tükrében — a teremtő cselekedet úgy lett. Amire egy Teremtő Fiú vágyik és amit az ő Atyja akar, az úgy VAN. Halandók ilyen tömeges fizikai meggyógyítására Jézus egész földi életében nem került sor többet.” 145:3.11

391. A ROSSZ NEM AZONOS A BŰNNEL

„»Az emberek a természetüknél fogva valóban rosszak, de nem szükségképpen bűnösek. Az új születés — a szellemtől való megkeresztelés — alapvető jelentőségű a rossztól való megszabaduláshoz és szükséges a mennyországba való belépéshez, de ezek egyike sem érvényteleníti azt a tényt, hogy az ember az Isten fia. A magvábanvaló rossz ezen eredendően meglévő jelenléte nem jelenti azt sem, hogy az ember megmagyarázhatatlanul elidegenült volna a mennyei Atyától annyiban, hogy távolállóként, idegenként vagy mostohagyermekként valamiképpen törekednie kellene az Atya által való törvényes elfogadásra. Minden ilyen nézet elsősorban az Atyával kapcsolatos félreértésedből, másodsorban pedig az ember eredetével, természetével és végzetével kapcsolatos tudatlanságodból ered.«” 148:4.8

392. A HÁNYATTATÁS NEM BÜNTETÉS

„»De fiam, tudnod kell, hogy az Atya nem készakarva sanyargatja a gyermekeit. Az ember szükségtelen szenvedést vesz magára annak eredményeként, hogy következetesen elutasítja, hogy az isteni akarat jobb útjain járjon. A szenvedés magvában benne van a rosszban, de annak nagy részét bűn és gonoszság okozza. Sok szokatlan esemény ment végbe e világon, és nincs semmi különös abban, hogy minden gondolkodó embert összezavar az általuk látott szenvedés és nyomorúság. De egy dologban biztos lehetsz: Az Atya nem küld szenvedést önkényes büntetésül a helytelen cselekedetekért. A rossz tökéletlenségei és hátrányai eredendők; a bűn büntetései elkerülhetetlenek; a gonoszság pusztító következményei feltartóztathatatlanok. Az ember nem hibáztathatja az Istent a maga választotta élet természetes következményeit jelentő szenvedésekért; az ember az e világon megélt életnek részét képező tapasztalások miatt sem panaszkodhat. Az Atya akarata szerint a halandó embernek kitartóan és következetesen dolgoznia kell a földi helyzetének javításán. Az értelmes igyekezet képessé teszi az embert sok földi nyomorúságának leküzdésére.«” 148:5.3

„»Nátániel, a mi küldetésünk az, hogy segítsünk az embereknek megoldani a szellemi problémáikat és így serkentsük az elméjüket arra, hogy jobban felkészüljenek és ösztönözve legyenek arra, hogy hozzáfogjanak a sokféle anyagi problémájuk megoldásához. Tudomáson van a fejedben lévő zavarról azt illetően, amit az Írásokban olvastál. A tudatlan ember hajlamos túl gyakran az Istenre hárítani a felelősséget mindenért, amit nem képes felfogni. Az Atya nem személyesen felelős minden olyasmiért, amit te nem tudsz megérteni. Ne kételkedj az Atya szeretetében csak azért, mert az ő rendelése szerinti némely igazságos és bölcs törvény éppen szenvedést okoz neked, mert ártatlanul vagy akarattal megszegted az ilyen isteni rendelést.«” 148:5.4

„Ez után tette Jézus az utolsó kijelentést: »A mennyei Atya nem leli kedvét az emberek gyermekeinek sanyargatásában. Az ember elsősorban az idő véletlen eseményei miatt és az éretlen fizikai lét rossz dolgaival járó tökéletlenségek miatt szenved. Ezután szenved a bűn feltartóztathatatlan következményeitől — az élet és fény törvényeinek megszegésétől. És végül, az ember learatja a menny igaz uralma elleni lázadásban való gonosz megmaradásának termését a földön. De az ember nyomorúságai nem személyes velejárói az isteni ítéletnek. Az ember képes sokat tenni és tesz is annak érdekében, hogy mérsékelje a világi szenvedéseket. De egyszer és mindenkorra szabadulj meg attól a babonaságtól, hogy az Isten a rossz rendeletére okoz szenvedést az embernek. Tanulmányozd Jób könyvét annak érdekében, hogy felfedezd, hogy még a jóemberek is milyen sok helytelen eszmét alkottak őszintén Istenről; és az után ismerd fel, hogy még a fájdalmas szenvedést viselő Jób is megtalálta a vigasztaló és üdvözítő Istent az ilyen téves tanítások ellenére. A hite végül áthatolt a szenvedés fellegein, hogy meglássa az élet fényét, mely az Atyától árad gyógyító kegyelemként és örök igazságosságként.«” 148:6.11 Siral. 3:33

393. A NŐK FELEMELÉSE

„Mihály földi küldetésének legmeghökkentőbb és leginkább forradalmi vonása a nőkkel kapcsolatos magatartása volt. Egy olyan korban és nemzedékben, amikor egy férfinak még a saját feleségét sem illett nyilvános helyen köszöntenie, Jézus a harmadik galileai vándorútján az evangélium tanítóiként mert magával vinni nőket is. És megvolt az a nagy bátorsága, hogy ezt azon rabbinikus tanítás mellett vigye véghez, mely kijelentette, hogy »jobb, ha a törvény szavait elégetik, mintha nőknek adják«.

Jézus egy nemzedék alatt kiemelte a nőket a tiszteletlen semmibevételből és az akkori idők jelentette kizsákmányolásból. És a Jézus nevének felvételére vetemedett vallás egyetlen szégyenletes dolga az erkölcsi bátorság hiánya volt annyiban, hogy a nőkkel kapcsolatos későbbi hozzáállásában nem követte e nemes példát.” 149:2.8

394. A BOLDOGSÁG TITKA

„»Simon, némelyek a természetüktől fogva boldogabbak másoknál. Sok, nagyon sok függ attól, hogy az ember mennyire hajlandó elfogadni az Atya benne lakozó szellemének vezetését és irányítását. Nem olvastátok az Írásokban a bölcs ember szavait, ’az ember szelleme az Úr gyertyása, egészen átkutatja az ember bensőjét’? És az ilyen, szellem vezette halandók azt is mondják: ’A mérőláncom kedves földre esett; s kedvem telik örökségemben’. ’Jobb a kevés, amit az igaz bír, mint a sok bűnös nagy gazdagsága’, mert ’a jó a magáé szerint elégszik meg’. ’A vidám szív derűssé teszi az arcot is és mindig ünnepet ül. Többet ér a kevés az Úr tiszteletében, mint ha nyugtalansággal párosul a tömérdek kincs. Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel. Jobb az igazságos úton szerzett kevés, mint az egyenesség híján szerzett nagy haszon.’ ’A vidám szív jó orvosságul szolgál.’ ’Jobb egy kevés megnyugvás, mint a túlzott bőség a szellem szomorúságában és háborgásában.’

Az ember szomorúságának nagy része a törekvéseivel kapcsolatos csalódásból és a sértett büszkeségéből ered. Bár az emberek tartoznak maguknak annyival, hogy a legjobbat hozzák ki a földi létükből, s ha így őszintén igyekeznek, örömmel kell fogadniuk a sorsukat és ügyességet kell mutatniuk abban, hogy a legtöbbet hozzák ki abból, ami nekik jutott. Az ember bajai túl sokszor hajtanak ki a maga természetes szíve félelmének talajából. ’Menekül a gonosz, bár nem űzi senki.’ ’A gonoszak olyanok, mint a háborgó tenger, mely nem bír megnyugodni, de sarat és iszapot vetnek fel hullámai; nincs békéjük a gonoszaknak, mondja az Isten.’

Ne keressetek tehát hamis békét és pillanatnyi örömöt, hanem törekedjetek inkább a hit bizonyosságára és az isteni fiúi elismertség bizonyságaira, melyek nyugalmat, megelégedettséget és felsőbb örömet teremnek a szellemben.«” 149:5.2 Péld. 20:27 Zsolt. 16:6 Zsolt. 37:16 Péld. 14:14 Péld. 15:13,16,17 Péld. 16:8 Péld. 17:22 Préd. 4:6 Péld. 28:1 Iz. 57:20,21

395. SZERETETET A FÉLELEM HELYÉBE

„»Elődeitek azért félték az Istent, mert hatalmas és rejtélyes volt. Nektek azért kell imádnotok őt, mert az ő szeretete nemes, irgalma bőséges és igazsága dicső. Az Isten hatalma félelmet idéz elő az ember szívében, azonban az ő személyiségének nemessége és igazságossága tiszteletet, szeretetet és önkéntes imádatot kelt. A kötelességtudó és szeretetteljes fiú nem fél vagy retteg még egy fenséges és nemes atyától sem. Én azért jöttem el a világba, hogy a félelem helyébe szeretetet, a szomorúság helyébe örömöt, a rettegés helyébe bizodalmat tegyek, valamint szeretetteljes szolgálatot és elismerő imádatot a szolgai iga és az értelmetlen szertartások helyébe. Ám a sötétségben kucorgók esetében még mindig igaz, hogy ’az Úr félelme a bölcsesség kezdete’. De a fény teljesebb eljövetele az Isten fiait már arra készteti, hogy a Végtelent azért imádják, aki, és ne azért féljenek tőle, amit tesz.«” 149:6.5 Zsolt. 111:10

396. MIT KELL TENNÜNK AZ ÜDVÖZÜLÉS ÉRDEKÉBEN?

„»Amikor a férfiak és a nők azt kérdezik, hogy mit kell tennünk az üdvözülés érdekében, akkor válaszoljátok azt: Higgyétek az országról szóló örömhírt; fogadjátok el az isteni megbocsátást. Hit révén ismerjétek fel az Isten bennetek lakozó szellemét, akinek elfogadása az Isten fiává tesz benneteket. Hát nem olvastátok az Írásokban, ahol azt mondja, ’Az Úrban találok igazságosságot és erőt’. Szintén, ahol az Atya azt mondja, ’Közel van igazságom; szabadításom már úton van, és karommal óvom népemet.’ ’Lelkem ujjong az Istenem szeretetében, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett s az igazságosságának köntösébe burkolt.’ Nem olvastátok-e azt is az Atyáról, hogy az ő neve ’az Úr a mi igazságunk lesz’. ’Dobjátok el az önelégültség szennyezett ruháit és öltöztessétek a fiamat az isteni igazságosság és az örök üdvözülés ruhájába.’ Mindörökre igaz, hogy ’az igaz ember a hite által él’. Teljesen szabadon beléphettek az Atya országába, de a fejlődés — a kegyelemben való gyarapodás — alapvető jelentőségű a bent maradás szempontjából.«” 150:5.2

„Az utolsó kijelentésének zárásául Jézus azt mondta: »Üdvözülést nem vásárolhattok; nem érdemelhetitek ki az igazságosságot. Az üdvözülés az Isten ajándéka, és az igazságosság az országbeli fiúi elismertség szellemtől született életének természetes gyümölcse. Nem azért mentenek meg benneteket, mert igaz életet éltek; inkább az a helyzet, hogy azért éltek igaz életet, mert már meg is mentettek benneteket, felismertétek a fiúi elismerést, mint az Isten ajándékát és az országban való szolgálatot, mint az élet legfőbb boldogságát a földön. Amikor az emberek elhiszik ezt az örömhírt, mely az Isten jóságának kinyilatkoztatása, az arra fogja késztetni őket, hogy önként megbánják minden ismert bűnüket. A fiúi elismertség megértése nem egyeztethető össze a bűn iránti vággyal. Az országban hívők ki vannak éhezve az igazságra és szomjazzák az isteni tökéletességet.«” 150:5.5

397. A MEGPRÓBÁLTATÁSOK ÉRTELME

„A világegyetemi nehézségekkel és a bolygói akadályokkal a halandó teremtmények kifejlődő lelkének növekedése és fejlődése, a fokozatos tökéletesedés érdekében biztosított tapasztalási felkészülés részeként kell szembenézni. Az emberi lélek szellemivé lényegülése azt igényli, hogy a lélek közelről megtapasztalja a valódi világegyetemi problémák széles körének nevelő hatású megoldását. Az állati természet és a sajátakaratú teremtmények alsóbb rendű formái gondtalan környezetben nem fejlődnek kedvezően. Problémákat hordozó helyzetek, melyekhez erőfeszítésre késztető ingerek társulnak, ezek hatnak közre abban, hogy létrejöjjenek azok az elme-, lélek- és szellemműködések, melyek óriási mértékben hozzájárulnak a halandói fejlődés méltó céljainak eléréséhez és a szellemvégzet felsőbb szintjeire való eljutáshoz.” 154:2.5

398. A SZELLEM VALLÁSA

„A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent. Az elme vallása — a tekintély istentana — ezek igénybevételére kevéssé vagy semennyire sem készteti az alakias híveket. A hagyomány biztonságos menedék és könnyű út ama félénk és bátortalan lelkeknek, akik ösztönösen kerülik azokat a szellemi küzdelmeket és elmebéli bizonytalanságokat, melyek azokkal a hitet igénylő utazásokkal járnak, melyek a szellemi valóságok távolabbi partjainak felfedezése érdekében a feltáratlan igazság nyílt vizein tett merész vállalkozásokká lesznek, amint azokat a fejlődő emberi elme feltárja és a kifejlődő emberi lélek megtapasztalja.” 155:5.11

399. AZ ISTEN AKARATÁNAK MEGCSELEKEDÉSE

„Soha ne feledjétek, hogy az élő Isten akaratának felfedezésére irányuló törekvésnél nagyobb megelégedettséget és nagyobb izgalmat okozó kaland csak egy van, mégpedig az ezen isteni akarat megcselekedésére tett őszinte erőfeszítés legfelsőbb tapasztalása. És azt se feledjétek, hogy az Isten akarata bármely földi foglalatosságban megcselekedhető. Vannak nem szent és világi szólítások. Minden dolog szent azok életében, akiket a szellem vezet; vagyis akik az igazságnak alárendeltek, akiket a szeretet nemesít meg, akiket irgalom vezérel, és akiket tisztességesség — igazságosság — korlátoz. A szellem, melyet Atyám és én elküldünk a világba nemcsak az Igazság Szelleme lesz, hanem az eszményelvű szépség szelleme is.” 155:6.11

400. A HIT LEGKISEBB SZIKRÁJA

„Félreértés ne essék, Atyám mindig válaszolni fog a hit legkisebb szikrájára is. Figyeli az ősember fizikai és babonás érzelmeit. És azon őszinte, de bátortalan lelkek esetében, akiknek hite oly gyenge, hogy az csak kevéssel több, mint értelmi igazodás a tekintélyi vallás iránti tétlen beleegyező magatartáshoz, azoknál az Atya mindig éberen figyel, hogy elismerhessen és támogathasson minden ilyen, az ő elérésére irányuló gyenge próbálkozást. De tőletek, akiket kihívtam a sötétségből a világosságra, elvárható, hogy teljes szívvel higgyetek; a hiteteknek kell uralnia a test, az elme és a szellem együttes magatartását.

Ti az apostolaim vagytok, és számotokra a vallás nem válhat olyan istentani menedéké, ahová elmenekülhettek az attól való félelmetekben, hogy szembenézzetek a szellemi fejlődés és az eszményalapú kaland rideg valóságaival; a ti esetetekben a vallásnak inkább ama valós tapasztalás tényévé kell válnia, mely igazolja, hogy az Isten megtalált titeket, eszményivé, nemessé és szellemlényegűvé tett benneteket, és hogy vállaltátok azt az örökkévaló kalandot, hogy megtaláljátok Istent, aki már így megtalált és fiúi elismertségbe helyezett titeket.” 155:6.17

401. EZ AZ ÉLET CSAK EGY HÍD

„Szidonba beérve Jézus és társai egy hídon keltek át, sokuk először látott ilyet életében. Ahogy átsétáltak a hídon, Jézus egyebek mellett azt mondta: »E világ csak egy híd; átkelhettek rajta, de nem szabad azon gondolkodnotok, hogy lakhelyet építetek rá.«” 156:2.1

402. HUMOROSSÁG ÉS HIT

„Jézus nagyon élvezte azt a jó humorérzéket, mellyel ezek a nem-zsidók rendelkeztek. A szíriai asszony, Norana által tanúsított humorérzék, valamint az ő nagy és kitartó hite volt az, ami olyannyira megérintette a Mester szívét és az irgalmához folyamodott. Jézus nagyon sajnálta, hogy e népből — a zsidókból — olyannyira hiányzik a humor. Egyszer azt mondta Tamásnak: »A népem túl komolyan veszi önmagát; majdhogynem megfosztják magukat a humor élvezetétől. A farizeusok terhes vallása sohasem verhetett volna gyökeret humorérzékkel rendelkező népben. Hiányzik belőlük a következetesség is; a szúnyogot kiszűrik, a tevét meg lenyelik.«” 156:2.8

403. VEZETŐI SZEREPEK ÉS AZ EMBERI GYARLÓSÁGOK

„Az anyagi siker lényegi elemei az erélyes igyekezet, az értelmes ítéletalkotás és a sokat tapasztalt bölcsesség. A vezetés a természetes képességtől, a körültekintéstől, az akaraterőtől és a határozottságtól függ. A szellemi végzet a hittől, a szeretettől és az igazság iránti odaadástól függ — az igazságosságra irányuló vágytól és szomjtól — azon őszinte vágytól, hogy az ember megtalálja Istent és olyan legyen mint ő.

Ne szegje kedveteket az a felfedezés, hogy emberek vagytok. Az emberi természet tán hajlik a rosszra, de nem eredendően bűnös. Ne csüggesszen el az, hogy nem tudjátok teljesen elfelejteni némely sajnálatos élményeteket. Azokat a hibákat, melyeket nem tudtok elfelejteni az időben, elfelejtitek az örökkévalóságban. Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a végzetetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére.” 156:5.7

404. AZ ÜDVÖZÜLÉS BIZONYOSSÁGA

„Az Isten-tudatos halandónak biztos az üdvözülése; ő nem fél az élettől; ő őszinte és következetes. Tudja, hogy milyen bátran kell viselkednie az elkerülhetetlen szenvedés elviseléséhez; nem panaszkodik, amikor kikerülhetetlen nehézséggel kerül szembe.

Az igaz hívő nem fárad bele a jócselekedetbe csak azért, mert nem jár sikerrel. A nehézség fokozza az igazságot szerető buzgalmát, míg az akadályok csak kihívást jelentenek a tántoríthatatlan országépítő erőfeszítései számára.” 156:5.20

405. AZ ORSZÁG KULCSAI

„Jézus, aki még mindig állt, erre azt mondta a tizenketteknek: »Ti az én választott követeim vagytok, de tudom, hogy az adott körülmények között nem pusztán emberi tudásból jutottatok erre a hitre. Ez az Atyám szellemének kinyilatkoztatása a legbenső lelketek számára. És ezért amikor az Atyám szellemének rálátása révén, mely szellem bennetek lakozik, megvalljátok ezt, ki kell jelentenem, hogy erre az alapra fogom építeni a mennyország testvériségét. A szellemi valóság e sziklájára fogom építeni a szellemi társaság élő templomát az Atyám országának örök valóságaiban. Sem a rossz erőknek, sem a bűn seregeinek összessége nem fog felülkerekedni az isteni szellem ezen emberi testvériségén. És míg az Atyám szelleme mindig az isteni vezetője és tanácsadója lesz mindazoknak, akik e szellemtársaság kötelékeibe lépnek, nektek és a követőiteknek megmutatom a külső ország — az ideigvaló dolgok feletti hatalom — kulcsait, a férfiak és nők, mint az ország részesei által alkotott eme társaság társadalmi és gazdasági jellemzőit.« És megint csak meghagyta nekik, hogy senkinek se szóljanak arról, hogy ő az Isten Fia.” 157:4.5

„Jézus komolyan felvállalta, hogy tanítóként, majd pedig tanító-gyógyítóként vezeti a híveit a szellemi országba, de a hívek nem így akarták. Jól tudta, hogy a földi küldetése sehogyan sem teljesítheti a zsidó nép messiási várakozásait; a régi látnokok egy olyan Messiást ábrázoltak, amilyen ő sohasem lehetett. Az Ember Fiaként törekedett az Atya országának megteremtésére, ám a követői nem akartak vele tartani a kalandban. Ezt látván Jézus úgy döntött, hogy részben kiegyezik a híveivel s ezzel felkészül, hogy nyíltan felvállalja az Isten alászállt Fiának szerepét.” 157:6.6 Mt. 16:15-20

406. AZ ÍTÉLKEZÉS A CSOPORTRA TARTOZIK

„Jézus így tanított annak veszélyeiről és így mutatta be annak tisztességtelen voltát, ha valaki személyesen ítélkezik a társai felett. A fegyelmet fenn kell tartani, az igazságosságot szolgálni kell, azonban mindeme dolgokban a testvériség bölcsességének kell érvényesülnie. Jézus a csoportot ruházta fel törvényalkotó és ítélkező hatáskörrel, nem az egyént. Azonban a csoportnak eme hatáskörrel való felruházottságát sem szabad személyes hatáskörként gyakorolni. Mindig fennáll a veszélye annak, hogy valamely egyén ítéletét megrontja az előítélet vagy eltorzítja a szenvedély. A csoportítélet esetében inkább elháríthatók a személyes elfogultság veszélyei és kiküszöbölhető annak tisztességtelen volta. Jézus mindig törekedett arra, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a tisztességtelenség, a megtorlás és a bosszú befolyásoló tényezőit.” 159:1.6

407. KERÜLNI KELL AZ EMBEREK MEGIJESZTÉSÉT

„Soha ne kövessétek el olyan érdemtelen eljárás bűnét, mely ráijesztéssel igyekszik a férfiakat és nőket az országba terelni. A szerető atya nem ijesztgeti gyermekeit annak érdekében, hogy az igazságos parancsainak való engedelmességre bírja őket.” 159:3.5

408. JÉZUS NEM A FÁJDALMAK EMBERE

„Ne úgy mutassátok be a tanítótokat, mint a fájdalmak emberét. A jövő nemzedékei is meg fogják ismerni sugárzó örömünket, jó szándékunk magával ragadó voltát és jókedvünk ösztönző hatását. Jó hírek olyan üzenetét hirdetjük, mely átformáló erejét tekintve ragályos. Vallásunk új élettől és új jelentéstartalmaktól lüktet. Akik e tanítást elfogadják, azokat öröm tölti el és szívükben örök örvendezésre éreznek késztetést. Mindig erősödő boldogságot éreznek mindazok, akiknek bizonysága van Istenben.” 159:3.10

409. A HAMIS ROKONSZENV VESZÉLYEI

„Minden hívőnek tanítsátok, hogy ne álljanak a hamis rokonszenv bizonytalan lábán. Nem alakíthattok ki erős jellemet az önsajnálatban való elmerülésben; őszintén törekedjetek arra, hogy elkerüljétek a gyötrelemmel való puszta közösség áltató befolyását. Terjesszétek ki rokonszenveteket a bátor és derék emberekre, közben ne érezzetek túl sok sajnálatot ama gyáva lelkek iránt, akik csak ímmel-ámmal veszik fel a küzdelmet az élet megpróbáltatásai idején. Ne akarjatok vigaszt nyújtani azoknak, akik harc nélkül megadják magukat a nehézségeiknek. Ne rokonszenvezzetek társaitokkal pusztán azért, mert cserébe esetleg ők is rokonszenveznek veletek.” 159:3.11

410. SOHASEM FÉLÜNK

„Minden hívőnek tanítsátok, hogy akik az országba belépnek, azáltal még nem válnak védetté az idő véletlen eseményeivel vagy a mindennapos természeti csapásokkal szemben. Az evangéliumban való hit nem akadályozza meg, hogy valaki bajba kerüljön, azonban biztosítani fogja azt, hogy ne féljetek, amikor a baj elér benneteket. Ha mertek hinni bennem és teljes szívvel vállaljátok, hogy követtek, akkor így cselekedve a bajhoz vezető útra bizonyosan ráléptek. Nem ígérem, hogy megszabadítalak benneteket a szenvedés vizeitől, de azt megígérem, hogy veletek együtt kelek át mindazokon.” 159:3.13

411. MIKÉNT TEKINTSÜNK A BIBLIÁRA

„»Az Írásokkal kapcsolatos tanítás legnagyobb hibája azonban az a tantétel, hogy ezek a rejtelmek és a bölcsesség olyan zárt könyvei, melyeknek értelmezéséhez csak a nemzet bölcs elméi vehetik a bátorságot. Az isteni igazság kinyilatkoztatásait csak az emberi tudatlanság, vakbuzgóság és szűklátókörű türelmetlenség zárja le. Az Írások világosságát csak előítélet tompítja és babona árnyékolja. A szentséggel kapcsolatos hamis félelem akadályozta meg a vallást abban, hogy a józanész oltalmába kerüljön. A múlt szent írásainak tekintélyéhez kötődő félelem eredményesen hátráltatja a mai kor őszinte lelkeit abban, hogy elfogadják az örömhír új fényét, azt a fényt, melyet a másik nemzedék épp ezen Istent ismerő emberei oly hőn óhajtottak megpillantani.«” 159:4.9

412. A „MÁSODIK MÉRFÖLDÖN JÁRÓKRÓL”

„Amikor Jézus arra utasította az apostolait, hogy ha valaki elveszi a kabátjukat, ajánlják fel a másik ruhájukat is, akkor nem is annyira egy valóságos második kabátra utalt, hanem arra az eszmére, hogy valami hasznosat tegyenek a rosszat tevő megmentése érdekében a megtorlás régi tanácsa — a »szemet szemért« és így tovább — helyett. Jézus egyaránt irtózott a megtorlás gondolatától és attól, hogy tétlen elszenvedőjévé vagy áldozatává váljon az igazságtalanságnak. Ez alkalommal a rosszal való megküzdés és a rossznak való ellenállás három útját tanította nekik:

1. Rosszal viszonozni a rosszat — az igenlő jellegű, de helytelen módszer.

2. Elszenvedni a rosszat panasz nélkül és ellenállás nélkül — a tisztán tevékenységmentes módszer.

3. Jóval viszonozni a rosszat, az ember akaratának elfogadtatása abból a célból, hogy az ember uralja a helyzetet, hogy jóval győzze le a rosszat — az igenlő jellegű és helyes módszer.

Az egyik apostol egyszer megkérdezte: »Mester, mit tegyek, ha egy idegen arra kényszerített, hogy egy mérföldön át cipeljem a csomagját?« Jézus azt felelte: »Ne ülj le zihálva, s közben csendesen morgolódva az idegen miatt. Igazságosság nem ered az ilyen közömbös hozzáállásokból. Ha nem jut eszedbe semmilyen eredményesebb cselekedet, akkor legalább még egy mérföldön át viheted a csomagot. Az biztosan gondolkodóba ejti a becstelen és istentelen idegent.«” 159:5.11 Lev 24:20 Mt. 5:41

413. AZ ÉLETVEZETÉS MŰVÉSZETÉNEK TÖKÉLYRE FEJLESZTÉSE

„Minél összetettebbé válik a polgárosodott társadalom, annál bonyolultabbá válik az életmód. Minél gyorsabban zajlanak a társadalmi megszokás változásai, annál bonyolultabbá válik a jellemfejlődés feladata. A haladás folytatódásának biztosításához az emberiségnek tíz nemzedékenként új életmódot kell megtanulnia. És ha az ember olyan leleményessé válik, hogy gyorsabban növeli a társadalom összetett sajátosságait, akkor az életmód elsajátításához rövidebb idő áll a rendelkezésére, talán csak egyetlen nemzedéknyi idő. Ha az életmód fejlődése nem tud lépést tartani a társadalmi létezés módjával, akkor az emberiség gyorsan visszatér az egyszerű életkésztetéshez — a jelenlegi vágyak kielégítésére való törekvéshez. Így az emberiség éretlen marad; a társadalom nem tud eljutni a teljes érettségig.” 160:1.3

414. ISTENIMÁDAT ÉS SZELLEMI ERŐ

„A Mesteretek ezen istenimádati szokása hozza magával az elmét felüdítő ellazulást; a lélekre ösztönzőleg ható megvilágosodást; az embert a problémáival való szembenézésre képessé tevő bátorságot; a legyöngítő félelmet eltörlő önismeretet; és az isteniséggel való egyesülés tudatosságát, melynek bizonysága képessé teszi arra, hogy merjen olyan lenni, mint az Isten. A Mester által gyakorolt istenimádati ellazulás, illetőleg bensőséges szellemi közösség oldja a feszültséget, elhárítja az összeütközéseket és hathatósan gyarapítja a teljes személyiség erőforrásait. És mindeme bölcselet az országról szóló evangéliummal együtt alkotja az új vallást, az én értelmezésem szerint.” 160:1.12

415. TANULJUNK MEG MÉLTÓSÁGGAL VESZÍTENI

„Az élet azonban a létezés terhévé válik, hacsak nem tanulod meg, hogy miként veszíts méltósággal. Megvan a veszítésnek is a művészete, melyet a nemes lelkek mindig elsajátíthatnak; ismerned kell a vesztés derűs módját; félelem nélkül kell szembenézned a csalódással. Soha ne habozz elismerni a kudarcot. Ne tégy kísérletet a kudarc megtévesztő mosollyal és sugárzó derűlátással való elrejtésére. Jól hangzó dolog mindig sikert hirdetni, de a végeredmények ijesztőek. Az effajta módszerek közvetlenül egy nem valóságos világ megteremtéséhez és a végső csalódással járó, elkerülhetetlen összeomláshoz vezetnek.” 160:4.13

416. AZ IGAZI SIKER

„Az Isten-kereső ember létpályája az örökkévalóság tükrében nagy sikernek bizonyulhat, még ha az egész ideigvaló-élet vállalkozás megsemmisítő kudarcnak tűnik is, feltéve, hogy minden egyes életkudarc a bölcsesség- és szellem-elérés műveltségének megteremtéséhez járult hozzá. Ne kövesd el azt a hibát, hogy összekevered a tudást, a műveltséget és a bölcsességet. Ezek az életben összefüggnek, azonban nagyon is különböző szellemértékeket képviselnek; a bölcsesség mindig uralja a tudást és mindig megdicsőíti a műveltséget.” 160:4.16

417. A JÉZUSI VALLÁS TRANSZCENDENS VOLTA

„Jézus vallása meghaladja az istenimádati eszmére vonatkozó minden korábbi felfogásunkat annyiban, hogy ő nem csak úgy mutatja be az Atyját, mint a végtelen valóság eszményképét, hanem határozottan kijelenti, hogy az értékek ezen isteni forrása és a világegyetem örökkévaló középpontja igazán és személyesen is elérhető minden halandó teremtmény számára, aki úgy dönt, hogy belép a mennyországba a földön, s ezáltal igazolja az Istenhez fűződő fiúi viszonynak és az emberhez fűződő testvéri viszonynak az elfogadását. Azt állítom, hogy ez a világ által valaha ismert legmagasabb rendű vallásfelfogás, és kijelentem, hogy soha nem létezhet ennél magasabb rendű, lévén, hogy ez az evangélium magába foglalja a valóságok végtelenségét, az értékek isteniségét és az egyetemes teljesítmények örökkévalóságát. Az ilyen fogalom alkotja a legfelsőbb és a végleges eszményelvűségének megtapasztalását.” 160:5.7

418. AZ ÉLET VIZE

„Az utolsó napon, az ünnep nagy napján, amint a Siloám tavától elindult körmenet áthaladt a templomudvarokon, és miután a vizet és a bort a papok leöntötték az oltáron, Jézus, aki a zarándokok között állt, így szólt: »Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. A mennyei Atyától hozom az élet vizét e világra. Aki hisz nekem, azt eltölti e víz által jelképezett szellem, mert még az Írások is megmondták, ’Belőle élő vizek folyói ömlenek.’ Amint az Ember Fia bevégezte munkáját a földön, minden húsvér testet eltölt az élő Igazság Szelleme. Akik e szellemet befogadják, sohasem fognak szellemi szomjat érezni.«” 162:6.1 Jn. 7:37-39

419. A VAGYON IMÁDÁSA

„A javaknak közvetlenül semmi közük sincs a mennyországba való bejutáshoz, a vagyon imádásának azonban igen. Az ország iránti szellemi hűségek nem egyeztethetők össze az anyagelvű mammonnak való szolgálattal. Az ember valamely szellemi eszménykép iránti legfelsőbb szintű hűségében nem osztozhat anyagi odaadással.” 163:2.10

420. JÉZUS HÁLÁS A TÁRSAIÉRT

„És ekkor történt, épp az estebéd elfogyasztása előtt, hogy Jézus az érzelmi elragadtatás ama ritka pillanatainak egyikét megélte, melyeknek a követői csak alkalmanként voltak tanúi. Azt mondta: »Köszönöm Atyám, menny és föld Ura, hogy míg e csodálatos örömhír el volt rejtve a bölcsek és az önelégültek elől, addig a szellem kinyilatkoztatta e szellemi dicsőségeket az ország e gyermekeinek. Igen Atyám, bizonyára kellemes látvány lehetett ennek megtétele, és én örülök, tudván, hogy a jó hírek terjedni fognak az egész világon még azt követően is, hogy visszatértem hozzád és ahhoz a munkához, melyet elvégeznem kiadtál. Erősen megindít a felismerés, hogy minden hatáskört a kezembe kívánsz adni, hogy csak te tudod igazán, hogy ki vagyok, és hogy csak én ismerlek igazán, és azok, akiknek kinyilatkoztattalak. És amint befejeztem e kinyilatkoztatást a húsvér testbeni testvéreim számára, folytatom a kinyilatkoztatást a teremtményeidnek fent.«” 163:6.3

421. TÖBBET ÉRTEK TI, MINT A SOK VERÉB

„»Ugye két fillérért öt verebet is adnak? És mégis, amikor e madarak élelmet keresve szálldosnak mindenfelé, egyikük sem kerüli el Atyámnak, minden élet forrásának figyelmét. A szeráfi oltalmazók a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartják. És ha mindez igaz, akkor miért élnétek félelemben a mindennapok sok kicsinysége miatt? Azt mondom nektek: Ne féljetek; sokkal többet értek ti, mint a sok veréb.«” 165:5.4 Lk. 12:32

422. MIÉRT NEM JÖTTÖK KI A DÖNTÉS VÖLGYÉBŐL?

„»Meddig fogtok még a döntés völgyében tartózkodni? Miért tétováztok a két választás között? Miért kell a zsidó vagy a nem-zsidó embernek haboznia, hogy elfogadja ama jó híreket, hogy ő az örökkévaló Isten egyik fia? Mennyi időt vesz még igénybe az, hogy meggyőzzünk titeket, hogy örömmel lépjetek a szellemi örökségetekbe? Én azért jöttem e világba, hogy kinyilatkoztassam nektek az Atyát és elvezesselek titeket az Atyához. Az elsőt már elvégeztem, de az utóbbit a beleegyezésetek nélkül nem tehetem meg; az Atya sohasem kényszerít egyetlen embert sem az országba való belépésre. A meghívás mindig is ez volt és mindig is ez lesz: Jöjjön, aki csak akar és vegyen szabadon az élet vizéből.«” 165:3.8

423. MEGKAPHATJUK AZ ORSZÁGOT

„»Ti csak egy kis csoport vagytok, de ha van hitetek, ha nem buktok el félelemben, akkor, kijelentem, hogy az Atyám nagy örömmel adja nektek ezt az országot. Kincseiteket oda tettétek el, ahol az erszény nem öregszik el, ahol tolvaj nem dézsmálhat és ahol moly nem rághat. És ahogy az embereknek mondtam, ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is.«” 165:5.4 Lk. 12:32

424. A JÓLÉT AZ ISTENI HELYESLÉS JEGYE

„Atyáitok túlságosan is sokáig hitték, hogy a jólét az isteni helyeslés jegye; hogy a hányattatás az Isten nemtetszésének bizonyítéka. Kijelentem, hogy az efféle hiedelmek babonaságok. Nem veszed észre, hogy a szegények sokkal nagyobb számban fogadják el az örömhírt és lépnek be rögvest az országba? Ha a vagyon az isteni kegy bizonyítéka, akkor a gazdagok vajon miért nem hajlandók oly sokszor elhinni a mennyből való eme jó híreket?

Az Atya esőt ad igazaknak is, igaztalanoknak is; a nap ugyancsak süt igazakra és igaztalanokra. Hallottál azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus összevegyítette az áldozatokkal, de én azt mondom, hogy e galileaiak semmiképp nem voltak bűnösebbek, mint minden társuk, mert történetesen velük esett meg ez. Tudomásod van arról a tizennyolc emberről is, akikre a Siloám tornya ráomlott és megölte őket. Ne gondold, hogy az így elpusztult férfiak bűnösebbek voltak minden társuknál Jeruzsálemben. Ezek az emberek egyszerűen csak ártatlan áldozatai voltak egy időbeli véletlen eseménynek.” 166:4.3 Mt. 5:45 Lk. 13:1-3

425. AZ EGÉSZSÉG ÉS A BETEGSÉG ÉRTELME

„»A betegség és egészség dolgában tudnotok kell, hogy e testi állapotok anyagi okok eredményei; az egészség nem a menny mosolya rajtatok, és a betegség sem az Isten zord tekintete.

Az Atya emberi gyermekeinek egyforma képességük van az anyagi áldások befogadására; ezért adományozza a fizikai dolgokat az emberek gyermekeinek megkülönböztetés nélkül. Amikor a szellemi ajándékok adományozására kerül sor, az Atyát korlátozza az ember azon képessége, hogy ezen isteni felruházottságokat fogadja. Bár az Atya nem tesz különbséget az emberek között, a szellemi ajándékok adásában korlátozza őt az ember hite és azon hajlandósága, hogy mindig alávesse magát az Atya akaratának.«” 166:4.10

426. AZ ERŐTLEN SZELLEMŰ ASSZONY

„Abner megszervezte, hogy a Mester e szombati napon a zsinagógában tanítson, s hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy Jézus megjelent egy zsinagógában, ugyanis a Szanhedrin rendeletére mind zárva volt a tanításai előtt. Az istentisztelet végén Jézus meglátott maga előtt egy idősebb asszonyt, aki láthatóan csüggedten és megtörten álldogált ott. E nő már régóta félelemtől eltelve élt, és az élete minden örömtől mentes volt. Ahogy Jézus lelépett a szószékről, odament az asszonyhoz, és görnyedt alakját a vállán megérintve, így szólt: »Asszony, ha hinnél, akkor képes lennél egészen megszabadulni az erőtlen szellemedtől.« És ez az asszony, akit a félelemből eredő fásultsága már több mint tizennyolc éve görnyesztett és tartott fogva, elhitte a Mester szavait és hit révén nyomban kiegyenesedett. Amikor az asszony látta, hogy a tartása kiegyenesedett, hangosan dicsőíteni kezdte az Istent.” 167:3.1 Lk. 13:11-13

427. A FARIZEUS ÉS AZ ADÓSZEDŐ

„Útban Júdea felé Jézust egy csaknem ötvenfős, a barátaiból és az ellenségeiből álló társaság követte. Szerdán a déli ebédidőben beszélt az apostolaihoz és a követői alkotta eme csoporthoz az »Üdvözülés feltételeiről«, és e tanítás végén mondta el a példabeszédet a farizeusról és a publikánusról (adószedőről). Jézus azt mondta: »Látjátok tehát, hogy az Atya üdvözülést ad az emberek gyermekeinek, és ez az üdvözülés ingyenajándék mindenkinek, akinek megvan a hite az isteni családbeli fiúi elismerés elfogadásához. Az ember semmit sem tehet ezen üdvözülés kiérdemlése érdekében. Az önelégült tettek nem vehetik meg az Isten kegyét, és a sok nyilvános imádkozás nem teszi jóvá az emberi szív élő hitének hiányát. Az embereket becsaphatjátok a külsődleges szolgálatban, de Isten belelát a lelketekbe. Jól példázza az elmondottakat az a két ember, akik elmentek a templomba imádkozni, az egyikük egy farizeus, a másik pedig egy publikánus volt. A farizeus felállt és így imádkozott magához: ’Ó, Isten, köszönöm, hogy én nem vagyok olyan, mint a többi ember, akik zsarolók, tanulatlanok, igaztalanok, házasságtörők vagy olyanok, mint akár ez az adószedő. Hetente kétszer böjtölök; mindenből, amire szert teszek, megfizetem a dézsmát.’ Ellenben a publikánus, aki távolabb állt, még csak nem is akarta az égre emelni a tekintetét, hanem a mellkasára ütve azt mondta, ’Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz.’ Azt mondom nektek, hogy inkább a publikánus tért haza Isten jóváhagyásával, mintsem a farizeus, mert aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, de aki lealacsonyítja magát, az felemeltetik.«” 167:5.1 167:5.1 Lk. 18:10-14

428. JÉZUS CSAK A VALLÁSSAL FOGLALKOZOTT

„Az apostolok igen nehezen értették meg, hogy a Mester miért vonakodik határozott kijelentéseket tenni a tudományos, a társadalmi, a gazdasági és a politikai problémákkal kapcsolatban. Nem értették meg teljesen, hogy az ő földi küldetése kizárólag a szellemi és vallási igazságok kinyilatkoztatására irányult.” 167:5.6

429. LÁZÁR SÍRJÁNÁL

„Erre Jézus, egyenesen Márta szemébe nézve, így szólt: »Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, bár meghal, mégis élni fog. Voltaképpen, aki él és hisz bennem, az sohasem fog meghalni. Márta elhiszed-e ezt?« És Márta azt felelte a Mesternek: »Igen, már régóta hiszem, hogy te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia, éppen az, akinek el kellett jönnie e világra.«” 168:0.7 Jn. 11:25

430. LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA

„Ez után Lázár odament Jézushoz és a nőtestvéreivel együtt letérdelt a Mester lába elé, hogy köszönetet mondjanak és dicsőítsék az Istent. Jézus, Lázárt kézen fogva felemelte, s így szólt: »Fiam, ami veled történt, azt megtapasztalja mindenki, aki elhiszi ezt az örömhírt, azzal a különbséggel, hogy dicsőbb alakban támadnak fel. Te azon igazság élő tanúja leszel, melyről beszélek — én vagyok a feltámadás és az élet. De most mindannyian menjünk be a házba és lássuk el táplálékkal e fizikai testeket.«” 168:2.7

431. MIKÉNT ISMERHETJÜK MEG AZ ISTENT

„Jézustól annak révén ismeritek meg Istent, hogy megfigyelitek az ő életének isteniségét, nem pedig azáltal, hogy a tanításaira támaszkodtok. A Mester életéből mindannyian a magatokévá tehetitek azt az Isten-felfogást, mely mértékéül szolgál azon képességeteknek, ahogy felfogjátok a szellemi és isteni valóságokat, a valós és örök igazságokat. A véges sohasem remélheti, hogy megérti a Végtelent, kivéve azt a módot, ahogy a Végtelen a názáreti Jézus emberi élete véges tapasztalásának tér-idő személyiségében összpontosult.

Jézus jól tudta, hogy az Istent csakis az élményelvi valóságokban lehet megismerni; az elme puszta tanítása révén sohasem lehet megérteni őt. Jézus azt tanította az apostolainak, hogy bár sohasem képesek teljesen megérteni az Istent, bizonyosan képesek a megismerésére, éppen úgy, ahogy megismerték az Ember Fiát. Nem azáltal ismerhetitek meg az Istent, amit Jézus mondott, hanem azáltal, hogy tudomásotok van Jézus mivoltáról. Jézus az Isten kinyilatkoztatása volt.” 169:4.3

432. ISTENT ATYAKÉNT MEGISMERNI

„Jézus az a szellemi lencse az emberi hasonlatosságban, mely láthatóvá teszi az anyagi teremtmény számára Őt, aki láthatatlan. Ő a ti bátyátok, aki a húsvér testben megismertet veletek egy végtelen sajátosságokkal rendelkező Lényt, akinek a teljes megértéséhez még a mennyei seregek sem vehetik maguknak a bátorságot. De mindennek az egyes hívő személyes tapasztalásában kell fennállnia. Az Istent, aki szellem, csakis szellemi tapasztalásként lehet megismerni. Az Isten az anyagi világok véges fiai számára a szellemi teremtésrészek isteni Fia által csak mint Atya nyilatkoztatható ki. Az Örökkévalót mint Atyát ismerhetitek meg; s a világegyetemek Isteneként, a minden lételvi lény végtelen Teremtőjeként imádhatjátok.” 169:4.13

433. JÉZUS SEGÉDKEZÉSI MÓDSZERE

„Jézus azért tudott olyan sokat segíteni az embereknek, mert oly őszintén szerette őket. Igazán szeretett minden egyes férfit, minden egyes nőt, és minden egyes gyermeket. Azért lehetett ilyen igaz barát, mert figyelemre méltó éleslátással rendelkezett — nagyon is jól tudta, hogy mi van az ember szívében és elméjében. Érdeklődő és éleslátó megfigyelő volt. Hozzáértőn ismerte fel az emberi igényt, és ügyesen tárta fel az emberi vágyakat.

Jézus sohasem sietett. Volt ideje vigaszt nyújtani az embertársainak, »ahogy arra ment«. És mindig elérte a barátainál, hogy azok nyugodt lelkiállapotba kerüljenek. Elbűvölő hallgatóság volt. Sohasem folyamodott a társai lelkében való fürkész vizsgálódáshoz. Ahogy vigaszt nyújtott a kiéhezett elméknek és segédkezett a szomjas lelkek számára, az ő irgalmának befogadói nem is annyira azt érezték, mintha gyónnának neki, hanem inkább hogy társalognak vele. Azért voltak iránta feltétlen bizalommal, mert látták, hogy milyen nagy a hite őbennük.

Jézus sohasem tűnt olyannak, mint aki kíváncsiskodik az emberek felől, és soha nem is mutatott oly vágyat, hogy irányítani, vezetni vagy ellenőrizni akarná őket. Mély önbizalmat és nagy bátorságot szabadított fel mindazokban, akik a társaságát élvezhették. Amikor rámosolygott valakire, akkor az a halandó a számos problémája megoldásához jobb képességek meglétét tapasztalta meg.” 171:7.4

434. AHOGY JÉZUS ARRA JÁRT

„A valóban fontos dolgok többsége, melyeket Jézus mondott vagy tett, láthatólag alkalomszerűen történt, »ahogy arra járt«. A Mester földi segédkezésében nagyon kevés szakavatottan, jól tervezetten, illetőleg előre megfontoltan véghezvitt dolog volt. Úgy osztott egészséget és hintett boldogságot természetességgel és kegyesen, ahogy az életen átutazott. Szó szerint igaz volt, hogy »ahol csak járt, jót tett.«

És a Mester minden korbeli követői jól teszik, ha megtanulnak úgy segédkezni, ahogy »arra járnak« — hogy önzetlen jót cselekedjenek, ahogy a napi kötelességeiknek eleget tesznek.” 171:7.9 Jn. 9:1

435. HOGYAN FOLYTASSUK ÉLETÜNKET

„»És még te, Tamás, te sem érted, amit mondok. Nem azt tanítottam-e mindezen idő alatt, hogy az országgal való kapcsolatod szellemi és egyéni, teljes mértékben a szellemben való személyes tapasztalásod azon hitbeli felismerés révén, hogy az Isten fia vagy? Hát mit mondjak még? A nemzetek bukása, a birodalmak összeomlása, a hitetlen zsidók pusztulása, egy korszak vége, sőt a világ vége, mi közük ezeknek a dolgoknak ahhoz, aki elhiszi ezt az örömhírt, és aki az életét az örökkévaló ország bizonyosságába rejtette? Ti, akik Istent ismerők és örömhír-hívők vagytok, már megkaptátok az örök élet bizonyságait. Ha már életeteket a szellemben és az Atyáért éltétek, semmi sem aggaszthat igazán komolyan benneteket. Az ország építőit, a mennyei világok meghatalmazott képviselőit nem szabad, hogy megzavarják az ideigvaló felfordulások vagy nyugtalanítsák a szörnyű földi csapások. Mit számít az nektek, akik elhiszitek az országról szóló ezen örömhírt, hogy nemzetek buknak el, a korszak lezárul vagy minden látható dolog összeomlik, ha tudjátok, hogy az életetek a Fiú ajándéka, és hogy az örökre biztonságban van az Atyában? Ha az ideigvaló életet hit révén éltétek és megteremtétek a szellem gyümölcseit, mint a társaitokért való szeretetteljes szolgálat igazságosságát, akkor bizakodóan várhatjátok a következő lépést az örökkévaló létpályán a továbbélés ugyanazon hitében, mely végigvezetett benneteket az Istennél való fiúi elismertség első, földi kalandján.

A hívek minden egyes nemzedékének az Ember Fia esetleges visszatértét szem előtt tartva kell folytatnia a munkáját, pontosan úgy, ahogy minden egyes hívő az elkerülhetetlen és mindig küszöbön álló természetes halált szem előtt tartva viszi tovább az életművét. Amint egyszer már hit által megerősítettétek magatokat az Isten fiaként, semmi más nem számít a továbbélés bizonyosságát illetően. De félreértés ne essék! E továbbélési hit élő hit, és egyre inkább megmutatja azon isteni szellem gyümölcseit, mely elsőként ösztönözte azt az ember szívében. Az, hogy egyszer már elfogadtátok a mennyországban való fiúi elismerést, még nem ment meg titeket, ha tudatosan és konokul elutasítjátok azokat az igazságokat, melyek az Isten húsvér testbeni fiainak fokozatos szellemi gyümölcsözésével vannak kapcsolatban. Ti, akik velem voltatok az Atya ügyében a földön, már most elhagyhatjátok az országot, ha úgy látjátok, hogy nem szeretitek azt, ahogyan az Atya az emberiséget szolgálja.«” 176:3.2

„»Mindenkinek, akinek van, még több adatik, és bősége lesz annak; de attól, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. Az örökkévaló ország dolgainak tételében nem állhattok meg. Atyám megköveteli minden gyermekétől, hogy irgalomban és az igazság ismeretében gyarapodjék. Nektek, akik ismeritek ezeket az igazságokat, gyarapítanotok kell a szellem gyümölcseit és növekvő odaadást kell mutatnotok a társaitok önzetlen szolgálata iránt. És emlékezzetek, hogy amennyiben a testvéreim legkisebbjeinek egyike számára segédkeztek, e szolgálatot nekem tettétek.

És így kell járnotok az Atya ügyének munkájában, most és ezentúl, sőt mindörökre. Folytassátok, míg eljövök. Hűségesen tegyétek, amivel megbíztak titeket, és ezáltal készüljetek a halál számvetési szólítására. És miután így éltetek az Atya dicsőségére és a Fiú megelégedésére, örömmel és határtalanul nagy gyönyörűséggel léptek az örökké tartó ország örök szolgálatába.«” 176:3.5

436. EGY NAP ISTENNEL A HEGYEKBEN

„Ahogy Jézus éppen átvette volna az ebédes kosarat Jánostól, a fiatalember e szavakat kockáztatta meg: »De Mester, leteheted a kosarat, míg elvonulsz imádkozni és nem kell magaddal vinned. Ezenfelül, ha veled tarthatnék, hogy vigyem az ebédedet, akkor szabadabban gyakorolhatnád az istenimádást, és én biztosan csendben maradok. Nem kérdezgetlek és a kosár mellett maradok, míg te elvonulsz magadban imádkozni.«

E szavai közben, melyek vakmerősége a közelben álló fültanúk némelyikét megdöbbentette, János merészen megragadta a kosarat. Ott álltak ők, János és Jézus, a kosarat fogva. Ekkor a Mester eleresztette, és letekintve a legényre, így szólt: »Mivel teljes szívedből szeretnél velem tartani, nem tagadhatom meg tőled. Magunk megyünk tehát és kellemesen eltöltjük az időt. Bármilyen kérdést feltehetsz, ami a szívedből fakad, és majd egymást bátorítjuk és vigasztaljuk. Először te viszed az ebédet, és amikor elfáradsz, segítek. Kövess.«

Jézus napnyugta utánig nem is tért vissza a táborba. A Mester az utolsó nyugalmas földi napját ezzel az igazságkereső ifjúval és a paradicsomi Atyjával való beszélgetéssel töltötte. Ez az esemény fent úgy vált ismertté, mint »a nap, amelyet egy fiatalember az Istennel töltött a hegyekben«. Ezen alkalom mindörökre például szolgál a Teremtőnek a teremtménnyel való közössége iránti hajlandóságára. Még egy ifjú ember is, amennyiben a szíve vágya valóban nemes, képes egy világegyetem Istenének figyelmét megragadni és az ő szeretetteljes társaságát élvezni, képes ténylegesen is megélni annak felejthetetlen örömét, hogy egyedül és egy egész napra együtt lehet az Istennel a hegyekben. És ebben a különleges élményben volt része János Márknak ezen a szerdai napon Júdea hegyeiben.

Jézus sokat beszélgetett Jánossal, kötetlenül beszélgettek ennek és a következő világnak a dolgairól. János elmondta Jézusnak, hogy mennyire sajnálja, hogy nem volt elég idős ahhoz, hogy ő lehessen az egyik apostol, és kifejezte háláját, amiért engedélyt kapott, hogy a föníciai útjukat kivéve, követhette őket az útjaikon, a Jerikó melletti Jordán-gázlónál megtartott első szónoklásuktól kezdve. Jézus figyelmeztette a legényt, hogy ne szegjék kedvét a közelgő események és biztosította arról, hogy elkövetkezik még életében az az idő, amikor az ország nagy hírnöke válik belőle.

János Márk beleborzongott e nap emlékébe, melyet Jézussal a hegyekben töltött, de sohasem felejtette el a Mester utolsó figyelmeztetését, melyet akkor mondott el, amikor épp visszaindultak a getszemáni táborba: »Nohát, János, jól eltöltöttük az időt, igazi pihenőnap volt ez, de ügyelj, hogy senkinek ne szólj azokról a dolgokról, melyekről beszéltem.« És János Márk sohasem számolt be senkinek arról, ami ezen, a Jézussal a hegyekben töltött napon történt.” 177:1.1

„A délután derekán járhatott az idő, amikor Nátániel elmondta a »leghőbb vágyról« szóló beszédét mintegy hat apostol és ugyanennyi tanítvány előtt, melynek vége az volt: »Az a baj a legtöbbünkkel, hogy lélektelenek vagyunk. Nem úgy szeretjük a Mestert, ahogy ő szeret minket. Ha mindannyian annyira szerettünk volna vele tartani, mint János Márk, akkor biztosan magával vitt volna mindannyiunkat. Mi csak ott álltunk, míg a legény odament a Mesterhez és felajánlotta neki a kosarat, de amikor a Mester megfogta, a legény nem akarta elereszteni. És így a Mester itt hagyott minket, s elment a hegyekbe a kosárral, a fiúval, meg mindennel.«” 177:3.2

437. A LÉTPOLGÁRSÁG ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ÖSSZEEGYEZTETÉSE

„Nincs semmi összeférhetetlenség a szellemi országbeli fiúi elismertség és a világi vagy polgári kormányzatbeli állampolgárság között. A hívő kötelessége, hogy megadja a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené. Nem lehet ellentmondás e két követelmény között, mert az egyik anyagi, a másik pedig szellemi, hacsak nem alakul úgy, hogy egy császár arra vetemedik, hogy elbitorolja az Isten előjogait és megköveteli, hogy szellemi hódolatot és legfelsőbb szintű imádatot mutassanak irányában. Ilyen esetben csakis az Istent imádjátok, és közben törekedjetek arra, hogy felvilágosítsátok ezeket a félrevezetett földi uralkodókat és így velük is ismertessétek meg a mennyei Atyát. Szellemi imádatot ne mutassatok földi urak irányában; és a szellemi országért végzett küldetés előmozdítása során a fizikai erejét se alkalmazzátok azoknak a földi kormányoknak, melyek vezetőiből egyszer még hívek válhatnak.

A kibontakozó polgárosodás szemszögéből nézve az országbeli fiúi elismertség támogasson benneteket abban, hogy e világ országainak eszményi polgáraivá váljatok, hiszen a testvériség és a szolgálat képezi az országról szóló evangélium sarokkövét. A szellemi ország szeretetteljes hívása legyen az eredményes elpusztítója a földi országok hitetlen és háborúkedvelő polgárai gyűlöletkésztetésének. De ezek az anyagias beállítottságú fiak a sötétségben sohasem fogják megismerni a ti szellemi igazságfényeteket, hacsak nem közeledtek hozzájuk azzal az önzetlen társadalmi szolgálattal, mely a szellem gyümölcsözésének természetes növekménye lesz a hívek személyes élettapasztalásában.” 178:1.3

438. NE VÁLJUNK SE MISZTIKUSOKKÁ, SE ASZKÉTÁKKÁ

„Nem szabad tétlen rejtelemhívőkké vagy szürke önmegtagadókká lennetek; ne váljatok álmodozókká és magatokat elhagyóvá, egykedvűen bízva egy kitalált Gondviselésben, hogy majd az ellát benneteket még minden életszükségleti dologgal is. Valóban gyöngéden kell bánnotok a tévelygő halandókkal, türelmesen kell bánnotok a tudatlan emberekkel, és legyetek béketűrők az ingerlő kihívások közepette; de vitéznek kell lennetek az igazságosság védelmében, erősnek az igazság terjesztésében és erélyesnek az országról szóló ezen evangélium hirdetésében, egészen a föld határaiig.” 178:1.14

439. HOGYAN ÉLJÜNK

„Az élet viszontagságai közepette soha ne felejtsétek el szeretni egymást. Ne küzdjetek az emberekkel, még a nem hívőkkel se. Mutassatok irgalmat még azoknak is, akik rosszul bánnak veletek. Magatokat mindig elkötelezett állampolgároknak, egyenes iparosoknak, dicséretre méltó szomszédoknak, odaadó rokonoknak, megértő szülőknek és az Atya országának testvériségében őszintén hívőknek mutassátok. És a szellemem köztetek lesz, most és egészen a világ végéig.” 178:1.17

440. AZ APOSTOLOK LÁBÁNAK MEGMOSÁSA

„»Értitek-e valóban, hogy mit tettem veletek? Mesternek hívtok, és jól is teszitek, mert az vagyok. Ha viszont most a Mester megmossa a lábatokat, akkor miért nem voltatok hajlandók ti megmosni egymás lábát? Milyen tanulságot vehettek e példázatból, melyben a Mester oly készségesen megteszi azt a szolgálatot, melyet a testvérei nem voltak hajlandók megtenni egymásnak? Bizony, bizony mondom nektek: Egy szolga nem nagyobb az uránál; és akit elküldtek, az sem nagyobb az őt küldőnél. Láttátok a szolgálat útját a közöttetek megélt életemben, és áldottak vagytok, akiknek megvan a kegyes bátorságotok az ilyen szolgálatra. De miért értitek meg ilyen nehezen, hogy a szellemi országban való nagyság titka nem olyan, mint az anyagi világbeli hatalmi módszerek?«” 179:3.8 Jn. 13:12-17

441. A MEGEMLÉKEZÉSI ESTEBÉD MEGHONOSÍTÁSA

„Ahogy kihozták Jézusnak a harmadik pohár bort, az »áldás poharát«, ő felkelt a kerevetről és két kezébe fogva a poharat, azt mondta: »Vegyétek kézbe e poharat mindannyian, és igyátok ki. Ez lesz az én megemlékezésem pohara. Ez a kegyben és az igazságban való új megítéltetés áldásának pohara. Ez lesz számotokra az Igazság isteni Szelleme alászállásának és segédkezésének jelképe. És én addig nem iszom újra e pohárból, amíg új alakban nem iszom veletek az Atya örökkévaló országában.«” 179:5.1

„Amikor a megemlékezés ezen új poharát kiürítették, a Mester felvette a kenyeret, és miután köszönetet mondott, darabokat tört belőle és arra utasítván őket, hogy adják körbe, azt mondta: »Vegyétek az emlékezés eme kenyerét és egyétek. Mondtam már, hogy én vagyok az élet vize. És az élet e kenyere az Atya és a Fiú egyesített élete egyetlen ajándékban. Az Atya szava, mely a Fiúban nyilatkoztatik ki, valóban az élet kenyere.« Miután vettek a megemlékezés kenyeréből, az igazság élő szavának a halandói húsvér testhez hasonló alakban való megtestesülése jelképéből, mind leültek.” 179:5.3

„A megemlékezés ezen estebédét, amikor azt a Fiúban hívők és Istent ismerők fogyasztják, jelképrendszerében nem szabad semmi olyasmihez társítani, melynek köze van az isteni jelenlét jelentésével kapcsolatos bármely gyerekes emberi félreértelmezéshez, mert minden ilyen alkalommal a Mester valóban jelen van. A megemlékezési estebéd a hívő jelképes találkozója Mihállyal. Amikor ilyen szellemtudatossá váltok, a Fiú ténylegesen is jelen van, és az ő szelleme az Atyjának az emberben lakozó szilánkjával társalog.” 179:5.6

„Miután Jézus így megalapította a megemlékezés estebédét, azt mondta a tizenegyeknek: »És amikor csak így tesztek, énrám emlékezve tegyétek. És amikor rám emlékeztek, először tekintsétek át a húsvér testben töltött életemet, idézzétek fel, hogy egykor veletek voltam, és az után hit révén ismerjétek fel, hogy ti mind egyszer majd velem estebédeltek az Atya örökkévaló országában. Ezt az új páska-ünnepet hagyom itt nektek, s ez nem más, mint az alászállási életemnek, az örökkévaló igazság szavának emléke; és az irántatok való szeretetemé, az én Igazság Szellememnek a minden húsvér testre való kiáradásáé.«

És a régi szokás szerinti, ám vértelen páska-ünnep megtartását, melyhez a megemlékezés új estebédének bevezetése társult, azzal fejezték be, hogy együtt elénekelték a száztizennyolcadik istendicsőítő éneket.” 179:5.9 Mk. 14:22-25 Lk. 22:14-20

442. AZ ÚJ PARANCSOLAT

„»Eljött az ideje annak, hogy az Ember Fia megdicsőüljön, és az Atya bennem fog megdicsőülni. Barátaim, én már csak egy kis időre vagyok veletek. Hamarosan keresni fogtok, de nem találtok meg, mert olyan helyre megyek, ahová ti most nem jöhettek. De amint elvégeztétek a dolgotokat a földön, mint ahogy én is elvégeztem az enyémet, akkor eljöttök majd hozzám, éppen úgy, ahogy én most az Atyámhoz megyek. Rövid időn belül elhagylak titeket, többé nem láttok engem a földön, de mind látni fogtok az eljövendő korszakban, amikor felemelkedtek az országhoz, melyet Atyám nekem adott.«”

„Néhány pillanatnyi kötetlen beszélgetést követően Jézus felállt és így szólt: »Amikor előadtam nektek egy példázatot arról, hogy miként kell hajlandóknak lennetek egymás szolgálatára, azt mondtam, hogy egy új parancsolatot szeretnék adni nektek; és ezt most teszem meg, mivel távozni készülök. Jól ismeritek azt a parancsolatot, mely azt mondja, hogy szeressétek egymást; hogy a szomszédodat magadként szeresd. De én nem elégszem meg még ezzel az őszinte odaadással sem a gyermekeim részéről. Azt szeretném, ha még nagyobb szeretetteljes tetteket vinnétek véghez a hívő testvériség országában. És így e parancsolatot adom nektek: hogy szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket. És ennek révén minden ember megtudja, hogy ti az én tanítványaim vagytok, ha így szeretitek egymást.

Amikor ezen új parancsolatot adom, nem teszek új terhet a lelketekre; inkább új örömöt hozok nektek és lehetővé teszem a számotokra, hogy új gyönyörűséget találjatok abban, hogy megismeritek annak boldogságait, hogy a szívetek ragaszkodását embertársaitoknak adományozzátok. A szeretetem nektek és a halandó társaitoknak való adományozásában, én a legfelsőbb rendű örömöt fogom megtapasztalni, még ha kifelé szenvedést élek is át.

Amikor arra hívlak fel titeket, hogy szeressétek a másikat, éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket, akkor az igaz ragaszkodás legfelsőbb mércéjét mutatom nektek, mert embernek ennél nagyobb szeretete nem lehet: hogy életét adja a barátaiért. És ti a barátaim vagytok; azok is maradtok, ha hajlandók vagytok megtenni, amit tanítottam nektek. Mesternek hívtatok, de én nem neveztelek benneteket szolgáknak. Ha szeretni tudjátok egymást úgy, ahogy én szeretlek titeket, akkor a barátaim lesztek, és mindig azt fogom mondani nektek, amit az Atya kinyilatkoztat nekem.«” 180:0.3 Jn. 13:34,35 15:12

443. A SZÍVETEKBEN NE TÁMADJON AGGODALOM

„A szívetekben ne támadjon aggodalom. Hisztek az Istenben; higgyetek továbbra is, és bennem is higgyetek. Még ha el is kell hagynom titeket, nem leszek távol tőletek. Mondtam már nektek, hogy az Atyám világegyetemében számos lakóhely van. Ha ez nem így volna, akkor nem említettem volna ezt nektek többször is. Én visszatérek a világosság eme világaira, az Atya mennyének azon állomáshelyeire, ahová egykor majd ti is felemelkedtek. E helyekről jöttem ebbe a világba, és közel az óra, amikor vissza kell térnem az Atyámnak a magas szférákban végzendő munkájához.” 180:3.4 Jn. 14:1,27

444. VIGASZTALÓ SZAVAK

„Jézus végignézett rajtuk, elmosolyodott, és azt mondta: »Gyermekeim, én eltávozom, visszamegyek Atyámhoz. Egy rövid ideig nem fogtok látni engem úgy, ahogy most itt láttok, húsvér testként. Nagyon rövid időn belül elküldöm nektek a szellememet, aki ezt az anyagi testet kivéve éppen olyan, mint én. Ez az új tanító az Igazság Szelleme, aki mindegyikőtökkel ott fog élni a szívetekben, és a világosság minden gyermeke eggyé lesz és egymáshoz közelíttetik. Atyám és én épp így leszünk képesek arra, hogy mindegyikőtök lelkében éljünk és minden más ember szívében is, akik szeretnek minket és e szeretetet valódiként élik meg azáltal, hogy szeretik egymást, éppen úgy, ahogy én most szeretlek titeket.«” 180:4.5 Jn. 14:18,19

445. A RÉGI ÉS AZ ÚJ VALLÁS

„És mindez világosan mutatja a különbséget a régi és az új vallás között. A régi vallás önmegtagadást tanított; az új vallás csak önzetlenséget tanít, teljesebb önmegvalósítást az együttes társas szolgálatban és a világegyetemi megértésben. A régi vallást félelemtudat hajtotta; az országról szóló új evangéliumot igazság-meggyőződés uralja, az örökkévaló és egyetemes igazság szelleme. És semmilyen mértékű jámborság vagy hitelvű hűség nem képes ellentételezni azon önkéntelen, nagylelkű és őszinte barátságosság hiányát az ország híveinek élettapasztalásában, mely az élő Isten szellemtől született fiait jellemzi. Sem a hagyomány, sem az alakias istenimádat semmilyen szertartásrendszere nem képes kárpótlást nyújtani az embernek a társai iránti valódi szeretete hiányáért.” 180:5.12

446. A LAKÓVILÁGOK

„Amint visszatértem, hogy bennetek lakozzam és rajtatok keresztül munkálkodjak, képes leszek jobban továbbvezetni titeket ezen az életen keresztül és jobban tudok majd utat mutatni nektek a számos lakóhelyen át, a jövőbeli életben a mennyeknek országában. Az Atya örökkévaló teremtésében az élet nem a tétlenség és az önző kényelem végtelen pihenése, hanem vég nélküli fejlődés az irgalomban, az igazságban és a dicsőségben. Az Atyám házában lévő sok-sok állomáshely egy-egy megálló, olyan élet, melynek rendeltetése az, hogy felkészítsen titeket az előttetek álló következőre. És a világosság gyermekei így fognak dicsőségről dicsőségre továbbmenni, míg eljutnak ahhoz az isteni állapothoz, amelyben szellemileg tökéletessé váltak, éppen olyan tökéletessé, mint amilyen tökéletes az Atya minden dologban.” 181:1.2

447. TOVÁBBI VIGASZTALÓ SZAVAK

„És most, hogy távozni készülök tőletek, vigasztaló szavakat akarok szólni. Békével távozom tőletek; a békémet adom nektek. Ezeket az ajándékokat nem úgy adom, ahogy a világ ad — mértékkel — én mindegyiketeknek megadom mindazt, amit el tudtok fogadni. Ne nyugtalankodjon a szívetek, és ne hagyjátok azt se, hogy megrémüljön. Legyőztem a világot, és bennem ti mind győzedelmeskedni fogtok a hiten keresztül. Figyelmeztettelek titeket, hogy az Ember Fiát meg fogják ölni, de biztosítalak titeket, hogy még visszatérek, még ha csak rövid időre is, mielőtt elmegyek az Atyához. És miután felemelkedtem az Atyához, biztosan elküldöm az új tanítót, hogy veletek legyen és a szívetekben lakozzon. És amikor látjátok mindezt megtörténni, ne ijedjetek meg, hanem inkább higgyetek, minthogy minderről előre tudtatok. Erős ragaszkodással szerettelek titeket, és nem szeretnélek elhagyni benneteket, de ez az Atya akarata. Az én időm elérkezett.” 181:1.5 Jn. 14:26-29

448. JÉZUS MIVOLTÁNAK MEGJELÖLÉSEI

„A Mester az apostolaival közösen megtartott ezen utolsó imája alatt arra a tényre utalt, hogy megmutatta az Atya nevét a világnak. És pontosan ezt tette az Isten kinyilatkoztatása révén a húsvér testben eltöltött tökéletessé tett életében. A mennyei Atya megpróbálta kinyilatkoztatni magát Mózesnek, de annak kimondásánál, mint »VAGYOK«, nem tudott tovább jutni. És amikor sürgették az önmaga további kinyilatkoztatását, csak annyi tárult fel, »VAGYOK, aki VAGYOK«. De amikor Jézus a földi életét befejezte, az Atya e neve oly mértékben kinyilatkoztatott, hogy a Mester, aki a megtestesült Atya volt, igazul mondhatta:

Én vagyok az élet kenyere.

Én vagyok az élő víz.

Én vagyok a világ világossága.

Én vagyok minden korszak vágya.

Én vagyok a nyitott kapu az örökkévaló üdvözüléshez.

Én vagyok a vég nélküli élet valósága.

Én vagyok a jó pásztor.

Én vagyok a végtelen tökéletesség ösvénye.

Én vagyok a feltámadás és az élet.

Én vagyok az örök továbbélés titka.

Én vagyok az út, az igazság és az élet.

Én vagyok a véges gyermekeim végtelen Atyja.

Én vagyok az igaz szőlőtő; ti vagytok az ágak.

Én vagyok mindenkinek a reménye, aki ismeri az élő igazságot.

Én vagyok az élő híd az egyik világról a másikra.

Én vagyok az élő kapocs idő és örökkévalóság között.” 182:1.9

449. JÉZUS NEHÉZ ÓRÁI A KERTBEN

„Jézus emberi lénye nem volt érzéketlen az egyéni magányosságra, a nyilvános megszégyenülésre és az ügye kudarcának megmutatkozására. Mindezek az érzések leírhatatlan súllyal zúdultak rá. E nagy szomorúságban elméje visszatért a gyermekkorának názáreti napjaihoz és a Galileában végzett kezdeti ténykedéséhez. E nagy megpróbáltatás idején a földi segédkezésének számos kellemes mellékeseménye bukkant fel az elméjében. És eme názáreti, kapernaumi, Hermon-hegyi, valamint a csillámló Galileai-tónál megtapasztalt napkeltét és napnyugtát idéző régi emlékekkel enyhítette fájdalmát, amint megerősítette emberi szívét és felkészült, hogy szembenézzen a hitszegővel, akinek oly rövid időn belül el kell árulnia őt.” 182:3.10 Mt. 26:26-39 Mk. 14:34-42

450. „ÍME AZ EMBER!”

„Ez után vezettette elő Pilátus e vérző és meggyötört foglyot, és megmutatva őt a vegyes tömegnek, azt mondta: »Íme az ember! Megint csak azt mondom nektek, hogy én nem találtam bűnt benne, és miután megkorbácsoltattam, el akarom engedni.«

Ott állt a názáreti Jézus, egy régi, bíborszínű királyi palástban, kedves homlokát pedig töviskorona szúrta. Arca vérfoltos volt és tartása meggörnyedt a szenvedéstől és a fájdalomtól. De semmi sem indítja meg azok kegyetlen szívét, akik a mélyen gyökerező érzelmi gyűlölet áldozatai és a vallási előítélet rabszolgái. E látvány óriási iszonyodást keltett egy hatalmas világegyetem területein, de nem érintette meg azok szívét, akik elméjükben elszánták magukat arra, hogy Jézus pusztulását okozzák.” 185:6.3 Jn. 19:5

451. JÉZUS PERE

„Itt állt az Isten Fia az Ember Fiaként megtestesülve. Megfogalmazott vádak nélkül vették őrizetbe; bizonyítékok nélkül vádolták meg; tanúk nélkül ítéltek felőle; ítélet nélkül büntették meg; most pedig rövidesen halálra fogja ítélni egy igazságtalan bíró, aki bevallotta, hogy nem tudott vétket találni nála. Ha Pilátus úgy gondolta, hogy a hazafiságukat hívja segítségül azzal, hogy úgy utal Jézusra, mint »a zsidók királyára«, akkor teljes mértékben kudarcot vallott. A zsidók nem ilyen királyt vártak. A főpapok és a szadduceusok azon kijelentése, hogy »Nekünk nincs más királyunk, mint a császár«, még a nem gondolkodó néptömegben is megdöbbenést keltett, de most már túl késő volt Jézus megmentéséhez, még ha a tömeg ki is mert volna állni Jézus ügye mellett.” 185:8.1

„Ezek a rövidlátó zsidók elítélendően a Mester halálát követelték, miközben ő félelmetes hallgatással figyelte egy nemzet — a földi atyja saját népe — haldoklásának jelenetét.

Jézus szert tett arra az emberi jellemre, mely képes volt megőrizni a higgadtságot és megmutatni a méltóságot a folyamatos és indokolatlan sértések közepette is. Őt nem lehetett megfélemlíteni. Amikor Annás szolgája először rátámadt, csak annak illendő voltára utalt, hogy állítsanak tanúkat, akik kellőképpen tanúskodnának ellene.

Jézusnak a Pilátus előtti úgynevezett perében a figyelő mennyei seregek egytől egyig képtelenek voltak arra, hogy ne máshogy továbbítsák a világegyetem részére ezen esemény leírását, mint hogy »Pilátus áll perben Jézus előtt«.” 186:2.4 Mt. 26:57-68 27:11-14 Mk. 14:55-65 15:1-20 Lk. 23:1-5,13-25 Jn. 18:19-32

452. JÉZUS ÉLETÉT ADJA

„A Jézussal együtt keresztre feszített két tolvaj Barabbás társa volt és őket a vezetőjükkel együtt kellett volna később kivégezni, ha Pilátus páska-ünnepi kegyelmeként nem engedték volna szabadon. Jézust tehát Barabbás helyett feszítették keresztre.

Amit Jézus most tenni készül, hogy alávesse magát a kereszthalálnak, azt a saját szabad akaratából teszi. E tapasztalást előre jelezve mondta: »Az Atya azért szeret és éltet engem, mert hajlandó vagyok az életemet adni. De felveszem azt újra. Az életemet senki sem veszi el tőlem — magamtól adom. Megvan a hatalmam, hogy odaadjam, és megvan a hatalmam, hogy felvegyem. Ilyen felhatalmazást kaptam Atyámtól.«” 187:0.2 Jn. 10:15,17,18

453. A KERESZTRE FESZÍTÉSNÉL

„Hosszabb vagy rövidebb ideig a kereszt közelében tartózkodott Mária, Ruth, Júdás, János, Szalómé (János anyja) és a meggyőződéses női hívek egy csoportja, köztük Máriával, Klópás feleségével és Jézus anyjának testvérével, a magadáni Máriával, valamint Rebekával, aki egykor Szeforiszban lakott. Ezek és Jézus más barátai megőrizték a nyugalmukat, miközben tanúi lehettek az ő nagy türelmének és lelkierejének, és szemlélték az ő nagy szenvedését.” 187:3.2 Mk. 15:40,41 Lk. 23:49

454. A TOLVAJ A KERESZTEN

„Az egyik zsivány e szavakkal szidalmazta Jézust, »Ha te az Isten Fia vagy, akkor miért nem mented meg magadat és minket?« De amikor ez szemrehányást tett Jézusnak, a másik tolvaj, aki már többször is hallotta a Mestert tanítani, így szólt: »Hát te még az Istentől se félsz? Nem látod, hogy mi igazul szenvedünk a tetteinkért, ez az ember viszont igaztalanul szenved? Jobban tennénk, ha a bűneinkért megbocsátást, a lelkünknek meg üdvözülést kérnénk.« Amikor Jézus meghallotta, hogy a tolvaj ezt mondja, feléje fordította az arcát és helyeslően elmosolyodott. Látván Jézus feléje fordított arcát, a zsivány összeszedte a bátorságát, felszította a hitének pislákoló lángját, és azt mondta, »Uram, emlékezz rám, amikor bemész az országodba.« És Jézus erre azt mondta, »Bizony, bizony azt mondom neked ma, hogy egykor velem leszel majd a Paradicsomban.«

A Mesternek volt ideje a halandói halál kínjai közepette meghallgatni e hívő zsivány hitének megvallását. Ezen üdvözülést kereső tolvaj megszabadulást talált. Ő már sokszor ez előtt megpróbálta rávenni magát, hogy higgyen Jézusban, de csak a tudatának ezen utolsó óráiban fordult teljes szívvel a Mester tanítása felé. Látva, hogy Jézus miképpen néz szembe a halállal a kereszten, e tolvaj többé már nem tudott ellenállni annak a meggyőződésnek, hogy ez az Ember Fia valóban az Isten Fia.” 187:4.1 Mt. 27:38,44 Mk. 15:27 Lk. 23:32,33 Jn. 19:18

455. AZ UTOLSÓ ÓRA A KERESZTEN

„Röviddel egy óra után, a dühöngő homokvihar okozta egyre sűrűsödő sötétség mellett, Jézus kezdte elveszíteni az emberi tudatát. Az utolsó irgalmas, megbocsátó és intő szavait már elmondta. Az utolsó kívánságát — az anyjáról való gondoskodást illetően — már közreadta. A közelgő halál ezen órája alatt Jézus emberi elméje a héber írásokban, különösen az istendicsőítő énekekben szereplő számos rész elismétléséhez folyamodott. Az emberi Jézus utolsó tudatos gondolata a Zsoltárok könyve egy részének az elméjében való elismétlésére irányult, mely rész ma úgy ismeretes, mint a huszadik, a huszonegyedik és a huszonkettedik istendicsőítő ének. Bár az ajkai gyakran meg-megmozdultak, túl gyenge volt ahhoz, hogy ki is mondja e szakaszok szavait, melyeket oly jól tudott kívülről, s amelyek az elméjén most átfutottak. Csak néha tudták az ott álldogálók elkapni a szavait, mint például, »Tudom, hogy az Úr megmenti az ő felkentjét,« »Kezed utoléri minden ellenségemet,« és »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« Jézusban egy pillanatra sem merült fel szemernyi kétség afelől, hogy az Atya akaratának megfelelően élt; és soha nem kételkedett abban sem, hogy most az Atya akaratának megfelelően adja életét a húsvér testben. Nem érezte úgy, hogy az Atya elhagyta; ő pusztán a kihunyó tudatában mondott el számos írást, közöttük eme huszonkettedik istendicsőítő éneket, mely azzal kezdődik, hogy »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« És úgy alakult, hogy ez volt az egyike ama három részletnek, melyek elég tisztán hangzottak el ahhoz, hogy az ott állók is meghallhassák.” 187:5.2

„Jézus úgy halt meg, ahogy élt — királyhoz méltóan. Önként fogadta a királyi voltát és ura maradt a helyzetnek végig a megrendítően szomorú napon. Önként ment a gyalázatos halálba, miután gondoskodott a választott apostolai biztonságáról. Bölcsen visszatartotta Pétert attól, hogy bajba sodorja magát az erőszakosságával és gondoskodott, hogy János a közelében legyen egészen a halandói léte végéig. Megmutatta az igaz természetét a gyilkos Szanhedrinnek és emlékeztette Pilátust az Isten Fiaként való főhatalmának forrására. Úgy indult el a Golgotához, hogy maga vitte a keresztjét és azzal fejezte be a szeretetteljes alászállását, hogy átadta a paradicsomi Atyának a halandóként megkapott szellemét. Egy ilyen élet után — és egy ilyen halálban — a Mester igazul mondhatta, »Bevégeztetett.«” 187:5.6 Mt. 27:45-50 Mk. 15:33-39

456. JÉZUS TEMETÉSE

„Amikor József és Nikodémusz odaért a Golgotához, azt látták, hogy a katonák éppen leveszik Jézust a keresztről és a Szanhedrin képviselői ott állnak, biztosítandó, hogy Jézus követői közül senki se akadályozhassa meg a holttestnek a bűnözők sírgödrébe vetését. Amikor József megmutatta Pilátus engedélyét a Mester teste feletti rendelkezés jogáról, a zsidók kavarodást okoztak és kiabálva követelték a testet. Dühöngésükben megpróbálták erőszakkal megszerezni a testet, és amikor kísérletet tettek erre, a centurió maga mellé rendelte négy katonáját, és kivont karddal, megvetett lábakkal körülállták a Mester földön fekvő holttestét. A centurió megparancsolta a többi katonának, hogy hagyják a két tolvajt, akik így visszaszorították a feldühödött zsidók indulatos tömegét. Amint a rendet helyreállították, a centurió felolvasta a zsidóknak Pilátus engedélyét és az útból félreállva azt mondta Józsefnek: »Ez a test a tiéd, tégy vele azt, ami tetszik. Én és a katonáim készenlétben leszünk, hogy senki ne háborgasson.«” 188:1.1 Mt. 27:57-61

457. A KERESZT JELENTÉSE

„Bár Jézus nem azért halt e kereszthalállal, hogy vezekeljen a halandó ember faji bűnösségéért, és nem is azért tett így, hogy valamiképpen eredményesen közeledjen egy egyébként megsértődött és engesztelhetetlen Istenhez; az Ember Fia még csak nem is azért ajánlotta magát áldozatnak, hogy lecsendesítse az Isten haragját és megnyissa az utat a bűnös ember előtt az üdvözülés elnyeréséhez; függetlenül attól, hogy ezek a vezeklési és kiengesztelési eszmék milyen tévesek, mégis vannak e jézusi kereszthalálhoz kapcsolódóan olyan jelentések, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Tény, hogy az Urantiát a szomszédos lakott bolygókon úgy ismerték meg, mint a »Kereszt Világát.«” 188:4.1

„A halandó ember sohasem volt a főcsalóknak kiszolgáltatott eszköz. Jézus nem azért halt meg, hogy kiváltsa az embert a hitehagyott vezetők és a szférák bukott hercegeinek fogságából. A mennyei Atya sohasem gondolt ki olyan durva igazságtalanságot, hogy megátkozzon egy halandói lelket, mert annak elődei rosszat tettek. A Mester kereszthalála nem is olyan áldozat volt, mely azért történt volna, hogy megpróbálja megfizetni Istennek az emberi faj őnála felhalmozott tartozását.” 188:4.3

„Jézus egy egész világegyetemért élt és halt meg, nem csak ezen egy világ emberfajtáiért. Bár a teremtésrészek halandói már azelőtt is üdvözültek, hogy Jézus az Urantián élt és meghalt volna, mindazonáltal tény, hogy az e világra való alászállása nagymértékben megvilágította az üdvözülés útját; a halála nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindörökre nyilvánvalóvá tegye a húsvér test halála utáni halandói továbbélés bizonyosságát.

Bár aligha helyes úgy beszélni Jézusról, mint áldozópapról, váltságfizetőről vagy megváltóról, teljes mértékben megfelelő dolog úgy utalni rá, mint megmentőre. Örökre világosabbá és bizonyosabbá tette az üdvözülés (a továbbélés) útját; jobban és bizonyosabban megmutatta az üdvözülés útját a Nebadon világegyetem minden világa összes halandójának.” 188:4.6

„Az engesztelő áldozaton keresztüli váltság eme teljes eszméje az üdvözülést a valószerűtlenség síkjára helyezi; az ilyen felfogás tisztán bölcseleti. Az emberi üdvözülés valós; két olyan valóságon alapul, melyeket a teremtményi hit megragadhat és ezáltal beépülhetnek az egyéni emberi tapasztalásba: az Isten atyaságának ténye és az ahhoz kapcsolódó igazságnak, az emberek közötti testvériségnek a ténye. Igaz ugyanis, hogy »megbocsátják adósságaitokat, mint ahogy ti is megbocsátotok adósaitoknak.«” 188:4.13

458. JÉZUS FELTÁMADÁSA

„Vasárnap reggel két óra negyvenötkor a paradicsomi megtestesülési bizottság, melyet hét, nem azonosított paradicsomi személyiség alkotott, a helyszínre érkezett és nyomban fel is sorakoztak a sírbolt körül. Tíz perccel korábban az összevegyült anyagi és morontia működés keltette erőteljes rezgések kezdtek kiindulni József új sírhelyéből, és két perccel három óra előtt, ezen a vasárnap reggelen, Kr.u. 30. április 9-én, a názáreti Jézus feltámadott morontia alakja és személyisége előjött a sírból.

Miután a feltámadott Jézus kikelt a temetkezési sírhelyéből, a húsvér test, melyben csaknem harminchat évet élt és munkálkodott a földön, még mindig ott feküdt a sírfülkében, háborítatlanul és a lenvászon lepelbe göngyölve, éppen úgy, ahogy a testet József és társai péntek délután nyugalomra helyezték. A sírbolt előtti követ sem mozdította el senki; Pilátus pecsétje sértetlen volt; a katonák még mindig ott álltak őrségben. A templom őrei állandó szolgálatot láttak el; a római őrséget éjfélkor váltották. Ezen őrök egyike sem gyanította, hogy a virrasztásuk tárgya egy új és felsőbb rendű létformába emelkedett, és hogy a test, melyet őriztek, most már egy levetett burok, melynek semmilyen további kapcsolata nincs Jézus megszabadult és feltámadott morontia személyiségével.” 189:1.1

„Ezzel ér véget Jézus halandói átmenete — az Ember Fiának morontia feltámadása. Megkezdődött a Mester azon időleges tapasztalása, amikor személyiségként félúton jár az anyagi és a szellemi között. És mindezt a magában meglévő hatalmon keresztül tette; semmilyen személyiség nem nyújtott neki segítséget. Most morontia Jézusként él, és amint hozzáfog ehhez a morontia élethez, az emberi anyagi teste még ott fekszik a sírboltban háborítatlanul. A katonák még mindig őrt állnak, és a kormányzó sziklákon elhelyezett pecsétje még mindig nincs feltörve.” 1 189:1.13 Mt. 28:1-8 Mk. 16:1-11 Lk. 24:1-10 Jn. 20:1-18

459. JÉZUS TESTÉNEK ELTÜNTETÉSE

„Tíz perccel három óra előtt, ahogy a feltámadott Jézus a Satania hét lakóvilágáról összesereglett morontia személyiségeket üdvözölte, a főangyalok vezetője — a feltámadás angyalaié — Gábrielhez fordult és Jézus halandói testét kérte. A főangyalok főnöke ezt mondta: »Nem vehetünk részt urunk, Mihály alászállási tapasztalásának morontia feltámadásában, de szeretnénk megkapni a halandói maradványait, hogy haladéktalanul hozzáfoghassunk az elbontásához. Most nem az anyagtalanná lényegítő eljárásunk alkalmazását javasoljuk; pusztán a felgyorsított idő eljárását szeretnénk segítségül hívni. Elég volt látnunk, amint a Fejedelmünk él és meghal az Urantián; a mennyei seregeket megkímélnénk attól az emléktől, melyre a Világegyetem Teremtője és Megtartója emberi alakjának lassú felbomlása láttán tehetnek szert. Az egész Nebadon mennyei értelmeinek nevében kérlek, adj felhatalmazást arra, hogy átvegyem a názáreti Jézus halandói testét és hatalmazz fel bennünket, hogy annak haladéktalan lebontását elvégezzük.«” 189:2.1

„Ahogy hozzáfogtak, hogy eltávolítsák Jézus testét a sírból annak előkészítéseként, hogy azt a közel pillanatszerű lebontás keretében méltóságteljesen és tisztelettel eltüntessék, a másodfajú urantiai közteslények azt a feladatot kapták, hogy a sírbolt bejárata elől gördítsék el a köveket. E két szikla közül a nagyobbik egy terjedelmes, kör alakú darab volt, nagyon hasonlított egy malomkőhöz, és a követ egy sziklavágatban lehetett mozgatni, így oda-vissza tudták görgetni aszerint, hogy megnyitni vagy lezárni akarták a sírt. Amikor az őrt álló zsidó őrök és a római katonák a reggeli gyönge fényben azt látták, hogy e nagy kődarab elgördül a sír bejárata elől, látszólag magától — mert semmilyen látható dolgot nem észleltek, mely a mozgásért okolható lett volna — félelem és vakrémület tört rájuk, és futva menekültek el a helyszínről. A zsidók előbb hazaszaladtak, majd pedig elmentek a templomba jelenteni e dolgokat a kapitányuknak. A rómaiak Antónia erődjébe menekültek és jelentették is a látottakat a centuriónak, amint az szolgálatba lépett.” 189:2.4

460. AZ ASSZONYOK A SÍRNÁL

„Ahogy e nők ezen új nap első óráiban ott üldögéltek, az egyik irányban megláttak egy néma és mozdulatlan idegent. Egy pillanatra megint megijedtek, a magadáni Mária azonban odaszaladt hozzá és megszólította, mert úgy gondolta, hogy ő lehet a kert gondozója, és azt mondta, »Hová vitték a Mester? Hová temették? Mondd meg nekünk, hogy elmehessünk érte.« Amikor az idegen nem felelt neki, Mária sírva fakadt. Erre Jézus e szavakkal szólt hozzájuk, »Kit kerestek?« Mária azt mondta: »Jézust keressük, akit József sírjában helyeztek nyugalomra, de eltűnt. Te tudod hová vitték?« Erre Jézus azt mondta: »Hát nem azt mondta nektek ez a Jézus, még Galileában, hogy meg fog halni, de feltámad?« E szavak meglepték a nőket, de a Mester olyannyira megváltozott, hogy még mindig nem ismerték fel, mert a gyenge fénynek háttal állt előttük. És ahogy a szavain merengtek, a Mester jól ismert hangon szólva ezt mondta a magadáninak, »Mária«. És amikor az meghallotta az oly ismerősen hangzó és szeretetteljes üdvözlést közvetítő [szót], már tudta, hogy a Mester hangja az, és odaszaladt, hogy a lába elé térdeljen, miközben azt kiáltotta, »Uram, és Mesterem!« És az összes többi nő is rájött, hogy a Mester áll előttük megdicsőült alakban, és sietve letérdeltek előtte.” ntia-konyv/189-iras-feltamadas#U189_4_10"> 189:4.10 Mt. 28:5-10 Mk. 16:1-8 Lk. 24:10,11 Jn. 20:1,2

461. ZEBEDEUS DÁVID HÍRÉT KÜLDI A FELTÁMADÁSNAK

„A sírtól Dávid és József egyenesen Illés Márk házához ment, ahol a felsőteremben tanácskozni kezdtek a tíz apostollal. Csak Zebedeus János hajlott arra, hogy ha bizonytalanul is, de higgyen abban, hogy Jézus feltámadt a holtából. Péter először hitt, de mikor aztán nem találta a Mestert, komoly kétségei támadtak. Mind hajlott arra, hogy azt higgye, hogy a zsidók vitték el a testet. Dávid nem akart vitatkozni velük, de amikor elment, azt mondta: »Ti vagytok az apostolok, és nektek értenetek kellene ezeket a dolgokat. Én nem fogok vitázni veletek; mindazonáltal most visszamegyek Nikodémusz házába, ahová ma reggelre odarendeltem a hírvivőket, és amint összegyűltek, kiküldöm őket az utolsó küldetésükre, a Mester feltámadásának hírnökeiként. Hallottam, ahogy a Mester azt mondja, hogy miután meghal, harmadnapra feltámad, és én hiszek neki.« És miután így szólt az ország csüggedt és kétségbeesett követeihez, a tájékoztatás és hírszerzés ezen önjelölt vezetője otthagyta az apostolokat. A felsőteremből kifelé menet Lévi Máté ölébe dobta Júdás erszényét, amely az összes apostoli pénzt tartalmazta.

Körülbelül fél tíz volt, amikor Dávid huszonhat hírvivője közül az utolsó is megérkezett Nikodémusz házába. Dávid rögtön összeterelte őket a tágas udvarban és így szólt hozzájuk:

»Férfiak és fivéreim, mindezidáig a nekem és az egymásnak tett eskütök szerint szolgáltatok nálam, és tanúságra hívlak titeket, miszerint sohasem küldtelek ki benneteket téves hírekkel. Most az utolsó küldetésetekre foglak küldeni titeket, mint az ország önkéntes hírvivőit, és így felmentelek benneteket az eskütök alól és ezzel feloszlatom a hírvivői testületet. Emberek, kijelentem nektek, hogy a munkánkat elvégeztük. A Mesternek többé már nincs szüksége halandó hírvivőkre; feltámadott holtából. Megmondta nekünk még az előtt, hogy elfogták, hogy meg fog halni és harmadnapra feltámad. Én láttam a sírt — üres. Beszéltem a magadáni Máriával és a négy nővel, akik Jézussal beszéltek. Most feloszlatlak benneteket, jó utat kívánva, és elküldelek titeket a kijelölt feladatotokra, és az üzenet, melyet a híveknek meg kell vinnetek: ’Jézus feltámadt a holtából; a sír üres.’«” 190:1.3

462. JÉZUS MEGJELENIK TAMÁSNAK

„Amikor a Mester ezt elmondta, letekintett Tamás arcába és így szólt: »És te, Tamás, aki azt mondtad, hogy nem fogsz hinni, hacsak nem látsz engem és teszed ujjadat a szegek okozta sebhelyekbe a kezemen, most láthattál engem és hallhattad a szavaimat; és bár nem láthatod semmiféle szeg nyomát a kezemen, mivel abban az alakban támadtam fel, amilyenben te is fogsz, amikor elhagyod ezt a világot, mit fogsz mondani a testvéreidnek? Elfogadod az igazságot, mert a szívedben már akkor elkezdtél hinni, amikor még oly kitartóan bizonygattad a hitetlenségedet. A kétségeid, Tamás, mindig is oly csökönyösen nyomulnak elő, mint ahogy széthullanak. Tamás, arra kérlek, hogy ne hitetlen légy, hanem hívő — és én tudom, hogy hinni fogsz, mégpedig teljes szívvel.«

E szavakat hallva Tamás térdre borult a morontia Mester előtt és így kiáltott, »Hiszek! Uram és Mesterem!« Erre Jézus így szólt Tamáshoz: »Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem. Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel.«

És ekkor, amint a Mester alakja az asztalfő közelében lévő hely felé mozdult, mindükhöz szólva azt mondta: »És most menjetek el mind Galileába, ahol rövidesen megjelenek nektek.« És miután ezt elmondta, eltűnt a szemük elől.” 191:5.4 Jn. 20:26-29

463. JÉZUS UTOLSÓ MEGJELENÉSE

„Május 18-án, csütörtökön kora reggel jelent meg Jézus a földön morontia személyiségként utoljára. A tizenegy apostol éppen leült reggelizni Mária Márk házának felsőtermében, amikor Jézus megjelent nekik és azt mondta:

»Béke legyen veletek. Arra kértelek titeket, hogy maradjatok itt, Jeruzsálemben, amíg felemelkedem az Atyához, egészen addig, amíg elküldöm hozzátok az Igazság Szellemét, aki rövidesen kiárad minden húsvér testre, és aki felruház benneteket fentről való hatalommal.«” 193:3.1

„Amikor ezt elmondta, jelezte nekik, hogy jöjjenek vele, és kivezette őket az Olajfák-hegyére, ahol az Urantia elhagyására készülve búcsút vett tőlük. Ez ünnepélyes út volt az Olajfák-hegyére. Egyikük sem szólt egy szót sem attól fogva, hogy elhagyták a felsőtermet egészen addig, amíg Jézus meg nem állt velük az Olajfák-hegyén.” 193:3.3 Lk. 24:49

464. JÉZUS VALLÁSA

„A halandói élet Jézusra a legkeményebb, a legkegyetlenebb és a legelkeseredettebb csapásokat mérte; és ez az ember a kétségbeesésből neki kijutó eme résszel hittel, bátorsággal és az Atya akarata megcselekedése iránti rendíthetetlen elhatározottsággal nézett szembe. Jézus az élettel annak minden szörnyű valóságával együtt szembesült és úrrá lett rajta — még a halálban is. A vallást nem az élettől való megszabadulásként használta. Jézus vallása nem törekszik megszabadulni ettől az élettől annak érdekében, hogy egy másik létezés várakozásteljes üdvét élvezze. Jézus vallása egy másik és szellemi létezés örömét és békéjét nyújtja ahhoz, hogy kiteljesítse és megnemesítse azt az életet, melyet az emberek most élnek a húsvér testben.

Ha a vallás mákony a népnek, akkor az nem Jézus vallása. A kereszten nem volt hajlandó inni a tudatgyengítő szerből, és a minden húsvér testre kiáradt szelleme pedig nem más, mint az embert felfelé vezető és előrefelé hajtó hatalmas világhatás. Az előremutató szellemi késztetés az e világban jelen lévő legerősebb hajtóerő; az igazságot tanuló hívő a haladó és tetterős lélek a földön.

A pünkösd napján Jézus vallása összetört minden nemzeti megszorítást és faji bilincset. Mindörökre igaz, »Ahol az Úrnak szelleme, ott a szabadság.« Az Igazság Szelleme ezen a napon lett a Mestertől minden halandónak felkínált személyes ajándék. E szellemet abból a célból adományozta az arra minősített híveknek, hogy eredményesebben hirdessék az országról szóló evangéliumot, de ők összetévesztették a kiáradt szellem befogadásának tapasztalását azon új evangélium egy részével, melynek a kialakításán nem tudatosan munkálkodtak.” 194:3.3

465. A KERESZTÉNYSÉG MARADANDÓSÁGA

„A kereszténység olyan történelemmel rendelkezik, mely Jézus vallásának a Jézusról szóló vallássá való akaratlan átalakításból indult ki. A továbbiakban az elgörögösítés, az elpogányosítás, az elvilágiasítás, az intézményesítés, az értelmi leépülés, a szellemi hanyatlás, az erkölcsi megdermedés, a megsemmisülés fenyegetése, a későbbi megújhodás, a részekre szakadás és legújabban a viszonylagos helyreállítás megélésének történelmét mutatja. Ez a fejlődési vonal eredendően meglévő életerőre utal és rendelkezésére álló hatalmas, megújító erőforrásokat jelez. És ugyanez a kereszténység van most jelen a nyugati népek polgárosodott világában és harcol a létért egy olyan küzdelemben, mely még nyugtalanítóbb, mint azokban az eseménydús válsághelyzetekben volt, melyek az elsőbbségért vívott múltbéli csatáit jellemezték.” 195:4.4

466. A MATERIALISTA FEJVESZTETTSÉG

„A tudósok akaratlanul is anyagközpontú fejvesztettségbe hajszolták az emberiséget; meggondolatlanul a korszakok erkölcsi »bankja« miatt kezdtek el aggódni, ám az emberi tapasztalás e bankja hatalmas szellemi erőforrásokkal rendelkezik; képes kielégíteni a vele szemben támasztott igényeket. Csakis a meggondolatlan emberek vesztik el a fejüket zavarodottságukban az emberi faj szellemi tőkéit illetően. Amikor az anyagelvű-világias fejvesztettség véget ér, Jézus vallása nem mutat csődöt. A mennyország szellemi bankja ki fogja fizetni a hitet, a reményt és az erkölcsi biztonságot mindazoknak, akik igénybe vették »az Ő nevében«.” 195:6.1

467. A MŰKÖDÉSELVŰ GONDOLKODÓ KÖVETKEZETLENSÉGEI

„Íme, a mai kor működéselvű gondolkodójának következetlensége: Ha ez pusztán egy anyagi világegyetem volna és az ember csak gép lenne, akkor az ilyen ember teljességgel képtelen lenne magát ilyen gépként felismerni, és hasonlóképpen, az ilyen gép-ember semennyire sem volna tudatában egy ilyen anyagi világegyetem létezése tényének. A működéselvű tudomány anyagközpontú rémülete és kétségbeesése nem ismerte fel a tudós szellem-segítette elméjének tényét, melynek anyagfeletti rálátása alkotja meg ezeket a téves és önellentmondásos felfogásokat egy anyagelvű világegyetemről.” 195:7.3

„Az anyagelvű gondolkodás a lélektelen báb szintjére fokozza le az embert és pusztán olyan számtani jelképpé teszi, mely kétségbeesve keres helyet egy sivár és működésközpontú világegyetem mennyiségtani képletében. De honnan származik ez az egész, hatalmas mennyiség- és tértani világegyetem, ha nincs egy Fő-mennyiségtanász? A tudomány értekezhet hosszasan az anyag tartósításáról, a vallás azonban az emberek lelkének megőrzését érvényesíti — a szellemi valóságokkal és az örökkévaló értékekkel kapcsolatos tapasztalásaikhoz van köze.” 195:6.8

„Önmagában és önmagától még a leginkább kishitű, anyagi világnézetű ember borúlátása is elégséges bizonyíték arra, hogy a balhitű ember világegyeteme nem teljesen anyagi. A derűlátás és a borúlátás egyaránt egy olyan elmében keletkezett fogalmi válasz, mely elme értékeknek és tényeknek egyaránt a tudatában van. Ha a világegyetem tényleg az volna, aminek az anyagelvű gondolkodó tekinti, akkor az ember, mint emberi gép, épp e tény tudatos felismerése nélkül maradna. Az értékekről a szellemtől született elmében alkotott fogalom tudata nélkül a világegyetemi anyagelvűség ténye és a világegyetem működésközpontú jelensége az ember számára teljességgel felismerhetetlen lenne. Egy gépben nem tudatosulhat egy másik gép természete vagy értéke.” 195:7.8

„Ha a világegyetem csak anyagi volna és az ember csak gép lenne, akkor nem volna tudomány, mely arra buzdítaná a tudóst, hogy ragaszkodjon a világegyetem működésközpontúságához. A gépek nem képesek magukat megmérni, osztályozni vagy kiértékelni. Ilyen tudományos munkát csakis valamilyen gépfeletti besorolású entitás képes végezni.” 195:7.11

„Épp az anyagelvűség igénye hozza magával az elmének az ilyen tantételek kijelentésére vetemedő felsőbb-anyagi tudatát. Egy gépies működésű rendszer leépülhet, de sohasem fejlődhet. A gépek nem gondolkoznak, alkotnak, álmodnak, vágyakoznak, eszményítenek, vágynak az igazságra vagy szomjazzák az igazságosságot. Nem hajtja életüket az a szenvedély, hogy más gépeket szolgáljanak és örökkévaló fejlődési céljukul az Isten megtalálását és az őhozzá hasonlóvá válásra való törekvést magasztos feladatul válasszák. A gépek sohasem értelmi, érzelmi, művészi, erkölcsi beállítottságúak, erkölcsösek vagy szellemiek.” 195:7.14

468. A VILÁGIAS REND GYENGESÉGE

„A világias rend eredendő gyengesége az, hogy félredobja az erkölcstant és a vallást a politikáért és a hatalomért. Egyszerűen nem teremthetitek meg az emberek közötti testvériséget úgy, hogy közben figyelmen kívül hagyjátok, illetőleg tagadjátok az Isten atyaságát.

A világias társadalmi és politikai derűlátás hiú remény. Isten nélkül sem a függetlenség és a szabadság, sem a tulajdon és a vagyon nem vezethet el a békéhez.

A tudomány, az oktatás, az ipar és a társadalom teljes elvilágiasítása csakis összeomláshoz vezethet. A huszadik század első harmadában az urantiaiak több emberi lényt öltek meg, mint amennyit az egész keresztény megítéltetési időszakban addig az időpontig megöltek. És ez csak a kezdete az anyagelvűség és a világias rend szörnyűséges aratásának; még ennél is szörnyűbb pusztítás következik.” 195:8.11

469. MIRE VAN SZÜKSÉGE A KERESZTÉNYSÉGNEK

„De az elpogányosított és közösségivé tett kereszténységnek új kapcsolatot kell teremtenie Jézus engedményekkel nem gyöngített tanaival; mivel az a Mester földi életére vonatkozó új nézet hiányától szenved. A jézusi vallás egy új és teljesebb kinyilatkoztatása arra rendeltetett, hogy meghódítson egy anyagelvű világiasságrendre épített birodalmat és megdöntsön egy működéselvű természetközpontúság uralta világot. Az Urantia most ott reszket a társadalmi újraigazodás, az erkölcsi megélénkülés és a szellemi megvilágosodás egyik legelképesztőbb és leglebilincselőbb korszakának küszöbén.

Jézus tanításai, még ha erősen átalakított formában is, de túlélték a születésük korának rejtelemimádatait, a sötét korszakok tudatlanságát és babonaságát, és már most lassan győzedelmeskednek a huszadik század anyagelvűsége, működéselvű világnézete és világias rendje felett. És a nagy megmérettetés és a fenyegető kudarc ilyen idői mindig nagy kinyilatkoztatások időszakai.” 195:9.2

„A kereszténységet az alakiasságtól, a túlszervezettségtől, a túlzott észbeliségtől és az egyéb nem-szellemi irányzatoktól elszenvedhető lassú halál fenyegeti. A mai keresztény egyház nem a lendületes hívők olyan testvérisége, mint amelyet Jézus azzal bízott meg, hogy folyamatosan vigye véghez az emberiség egymást követő nemzedékeinek szellemi átalakítását.

Az úgynevezett kereszténység társadalmi és művelődési mozgalommá, valamint vallási meggyőződéssé és szokássá vált. A mai kereszténység folyója számos régi, pogány ingoványba és sok ősi lápba folyik el; sok régi művelődési vízgyűjtő üríti vizét ebbe a mai műveltségi folyóba — valamint a magasan fekvő galileai táblavidék is, mely az egyedülinek tekintett forrása.” 195:9.10

„A kereszténység rögtönzött vallás, és ezért annak alacsony sebességfokozatban kell működnie. A magas fokozatú teljesítményeknek meg kell várniuk Jézus igazi vallásának új kinyilatkoztatását és általánosabb elfogadását. A kereszténység azonban nagy vallás, annak kell lennie, ha egy megfeszített ács hétköznapi tanítványai mozgásba tudták hozni azokat a tanításokat, melyek háromszáz év alatt meghódították a római világot, majd továbbmentek, hogy győzzenek a Rómát megdöntő vad népek felett is. Ugyanez a kereszténység hódította meg — nyelte el és emelte fel — a héber istentan és a görög bölcselet teljes folyamát. És amikor ez a keresztény vallás több mint ezer évre mély öntudatlanságba zuhant a rejtelmek és a pogányság túladagolásának eredményeként, magától feltámadt és gyakorlatilag újból meghódította a teljes nyugati világot. A kereszténység eleget tartalmaz Jézus tanításaiból ahhoz, hogy halhatatlanná tegye azt.” 195:10.18

470. A KERESZTÉNYSÉG REMÉNYE

„A mai kereszténység reménye az, hogy felhagy a nyugati polgárosultság társadalmi rendszereinek és ipari politikáinak támogatásával, miközben szerényen meghajol az általa oly buzgón felmagasztalt kereszt előtt, hogy ott újra megtanulja a názáreti Jézustól a halandó ember által valaha is meghallható legnagyobb igazságokat — az Isten atyaságának és az ember testvériségének élő evangéliumát.” 195:10.21

471. JÉZUS HITE

„Az istentan rögzítheti, alakíthatja, meghatározhatja és elvszerűsítheti a hitet, de Jézus emberi életében a hit személyes, élő, eredeti, önkéntelen és tisztán szellemi volt. E hit nem hagyománytisztelet volt, és nem is tisztán értelmi meggyőződés, melyet szent hitvallásként tartott volna meg, hanem olyan magasztos tapasztalás és olyan mély meggyőződés volt, mely biztosan tartotta őt. Az ő hite oly valós és mindent magába foglaló volt, amely tökéletesen félresöpört mindenféle szellemi kétséget és eredményesen megszüntetett minden ellentétes vágyat. Semmi sem tudta letépni őt e lángoló, magasztos és tántoríthatatlan hit szellemi horgonyáról. Még a nyilvánvaló vereség idején vagy a csalódás és a fenyegető kétségbeesés fájdalmai közepette is higgadtan állt az isteni jelenlétben, félelem nélkül és a szellemi legyőzhetetlenség teljes tudatában. Jézus a rendíthetetlen hit birtoklásából eredően éltető bizonyosságot élvezett, és a megpróbáltatást hozó egyes élethelyzetekben mindig feltétlen hűséget mutatott az Atya akarata iránt. És e fenséges hitétől még a méltatlan halál kegyetlen és közvetlen fenyegetése sem tántorította el.” 196:0.5

„Jézus hite minden, az Isten országában megtalálható szellemértéket megjelenített; ezért mondta, »Először a mennyországot keressétek.« Jézus látta, hogy az ország haladó és eszményi közössége az »Isten akarata« meglátásán és teljesítésén alapul. A tanítványainak tanított ima lényege az volt, hogy »Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg.« Miután úgy fogta fel az országot, mint amely az Isten akaratából áll, magát az ország bámulatos önzetlenséggel és határtalan lelkesedéssel való megteremtése ügyének szentelte. De a komoly küldetésében és a rendkívüli élete alatt sohasem mutatkozott meg sem a megszállott ember dühe, sem a vallási önzés felületes üressége.” 196:0.8

472. JÉZUS IMAÉLETE

„Jézus a teremtésrész embereként minden felajánlás legnagyobbikát tette meg Istennek: a saját akaratát ajánlotta és szentelte az isteni akarat megcselekedése fenséges szolgálatának. Jézus mindig is és következetesen, teljesen az Atya akarata szerint értelmezte a vallást. Amikor a Mester létpályáját tanulmányozzátok az ima vagy a vallási élet bármely más sajátsága vonatkozásában, ne sokat foglalkozzatok azzal, amit tanított, hanem inkább azzal, amit tett. Jézus sohasem vallási kötelességből imádkozott. Számára az ima a szellemi hozzáállás őszinte kifejezése, a lélekhűség kinyilvánítása, a személyes odaadás megmutatása, köszönetnyilvánítás, az érzelmi feszültség elkerülésének és az összeütközés kialakulásának megelőző eszköze, az értelem magasabb szintű működése, továbbá a vágy megnemesítésének, az erkölcsi döntés igazolásának, a gondolat gazdagításának, a felsőbb hajlamok teljes megerősítésének, a késztetés szentesítésének, a nézőpont tisztázásának, a hit kinyilvánításának, a sajátakarat feltétlen alárendelésének, a bizakodás fenséges megerősítésének, a bátorság kinyilatkoztatásának, a felfedezés kimondásának, a legfelsőbb szintű odaadás megvallásának és a szentesítés érvényesítésének módja, illetve a nehézségekhez való alkalmazkodás eljárása volt, valamint az egyesített lélekerők nagyfokú mozgósítása annak érdekében, hogy ellenálljon minden emberi hajlamnak az önzőség, a rossz és a bűn irányában. Ilyen, magát imádságosan az Atyja akarata megcselekedésének szentelő életet élt és életét épp ilyen imával fejezte be diadalmasan. Az ő páratlan vallásos életének titka az Isten jelenlétének tudata volt; melyet értelmes imádkozás és őszinte istenimádat — az Istennel való töretlen közösség — által ért el, nem pedig vezetettség, hangok, látomások vagy rendkívüli vallási szokások révén.” 196:0.10

473. JÉZUS AZT SZERETNÉ, HOGY HIGGYÜNK VELE

„Jézus nem azt követeli a tanítványaitól, hogy higgyenek benne, hanem azt, hogy higgyenek vele, higgyenek az Isten szeretetének valóságában és teljes bizalommal fogadják el a mennyei Atyához fűződő fiúság bizonyosságának biztonságát. A Mester azt szeretné, hogy minden követője teljesen osztozzon az ő érzékfeletti hitében. Jézus a legmeghatóbb módon arra késztette a követőit, hogy ne csak azt higgyék, amit ő hitt, hanem higgyenek úgy is, ahogy ő hitt. Ez a teljes jelentése az ő legfelsőbb követelményének, »Kövess.«” 196:0.13

474. A JÉZUSRÓL SZÓLÓ VALLÁS

„A legnagyobb hibát azonban ott követték el, hogy míg az emberi Jézusról úgy gondolták, hogy vallása van, az isteni Jézus (Krisztus) csaknem egy éjszaka alatt vallássá lett. Pál kereszténysége biztosította az isteni Krisztus imádását, de csaknem teljesen szem elől tévesztette a Galileából való, vitézül küzdő emberi Jézust, aki a személyes vallásos hitének bátorsága és a benne lakozó Igazító hősiessége révén emelkedett fel az emberi lényének alacsony szintjeiről odáig, hogy az isteniséggel eggyé váljon, s így azzá az új és élő úttá legyen, mely által minden halandó felemelkedhet az emberiségről az isteniségre. A halandók a szellemiség minden szakaszában és minden világon megtalálhatják Jézus személyes életében azt, ami erőt ad nekik és ösztönzi őket, amint a legalsó szellemszintekről felfelé fejlődve eljutnak a legfelsőbb isteni értékekig, eljutnak a minden személyes vallásos tapasztalás kezdetétől a végéig.” 196:2.4

475. JÉZUS – AZ ODAADÓ VALLÁSI HÍVŐ

„Jézus némely erősebb kijelentése nem rázna meg és nem kavarna fel titeket, ha emlékeznétek arra, hogy ő volt a világ legőszintébb és legodaadóbb vallási híve. Teljesen elhivatott halandó volt, feltétlenül az Atyja akarata megcselekedésének szentelte magát. Az ő látszólag kemény kijelentései közül sok inkább volt a hit személyes megvallása és az odaadás fogadalma, mintsem a követőinek szóló parancs. És éppen ezen egycélúság és önzetlen odaadás volt az, amely képessé tette arra, hogy ilyen rendkívüli haladást érjen el az emberi elme meghódításában egy rövid élet alatt. Az ő számos nyilatkozatát úgy kell tekinteni, mint annak megvallását, hogy mit követelt meg magától, mintsem hogy mit igényelt az ő összes követőjétől. Az ország ügye iránti odaadásában Jézus felégetett minden hidat maga mögött; feláldozott mindent, ami az Atyja akaratának megcselekedését akadályozta.” 196:2.7

476. JÉZUS HITE AZ EMBEREKBEN

„Jézus arra ösztönözte az embereket, hogy érezzék otthon magukat a világban; megszabadította őket a tabu rabszolgaságától és megtanította nekik, hogy a világ nem alapvetően rossz. Ő nem arra vágyott, hogy elmeneküljön a földi életéből; teljesen elsajátított egy olyan módszert, mellyel elfogadhatóan megcselekedte az Atya akaratát, amíg a húsvér testben tartózkodott. Eszményelvű vallási életet élt egy valószerű világ kellős közepén. Jézus nem osztozott Pálnak az emberiségre vonatkozó borúlátó nézetében. A Mester úgy tekintett az emberekre, mint az Isten fiaira és nagyszerű és örökkévaló jövőt látott azok esetében, akik a továbbélést választották. Ő nem erkölcsi szkeptikus volt; az embert igenlő felfogásban szemlélte, nem pedig nemlegesben. A legtöbb embert inkább gyengének, mintsem gonosznak látta, inkább zavartnak, mintsem romlottnak. De függetlenül a helyzetüktől, ők mindannyian az Isten gyermekei és az ő testvérei.” 196:2.9

477. AZ EMBERBEN LAKOZÓ ISTEN-RÉSZ

„Ha az emberben nem lakozna egy isteni szerető, akkor az ember nem tudna önzetlenül és szellemileg szeretni. Ha az elmében nem élne egy fordító, akkor az ember nem tudná igazán megérteni a világegyetem egységét. Ha az embernél nem lakozna egy kiértékelő, akkor sehogy sem tudna erkölcsi értékeket tisztelni és szellemi jelentéstartalmakat elismerni. És ez a szerető magából a végtelen szeretet forrásából származik; ez a fordító része az Egyetemes Egységnek; ez a kiértékelő az isteni és örök valóság minden abszolút értéke Középpontjának és Forrásának gyermeke.” 196:3.16

„E benső isteni valóság mély megtapasztalása mindörökre meghaladja a fizikai tudományok durva, anyagelvű eljárását. Szellemi örömöt nem tudtok górcső alá tenni; a szeretet súlyát nem mérhetitek mérlegen; erkölcsi értékeket nem mérhettek meg; és a szellemi istenimádat minőségét sem becsülhetitek meg.” 196:3.18

478. AZ IGAZI NEMESSÉG NEM FÉR ÖSSZE A TISZTÁN SIKERKERESÉSSEL

„Egyes emberek élete túl nagyszerű és túl nemes a tisztán sikerkereső működés szintjére való alászálláshoz. Az állatnak alkalmazkodnia kell a környezethez, de a vallásos ember meghaladja a környezetét, mert az isteni szeretetre való rálátás által megkerüli a jelenlegi anyagi világ korlátait. E szeretetfogalom az ember lelkében előidézi az igazság, a szépség és a jóság meglelésére irányuló állatfeletti törekvést; és megtalálásukkor a befogadásukban dicsőül meg; eleped a vágytól, hogy megélje azokat, hogy igazat cselekedjen.” 196:3.32

479. AZ ATYA ESZMÉJE AZ ISTENRŐL ALKOTOTT LEGMAGASABB RENDŰ FELFOGÁS

„És az Isten-tudat egyenértékű a sajátlényegnek a világegyetemmel való egyesítésével a szellemi valóság legfelsőbb szintjein. Bármely értéknek csak a szellemtartalma maradandó. Még az is elkerülheti a megsemmisülést az emberi tapasztalásban, ami igaz, szép és jó. Ha az ember nem a továbbélést választja, akkor a szeretettől született és szolgálat által táplált valóságait a továbbélő Igazító őrzi meg. És mindeme dolgok részét képezik az Egyetemes Atyának. Az Atya élő szeretet, és az Atyának ez az élete az ő Fiaiban van. És az Atya szelleme az ő Fiainak fiaiban — a halandó emberekben — van. Végül is még mindig az Atya eszméje az Istenről alkotott legmagasabb rendű emberi felfogás.” 196:3.35

Foundation Info

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Urantia Foundation, 533 W. Diversey Parkway, Chicago, IL 60614, USA
Tel: +1-773-525-3319; Fax: +1-773-525-7739
© Urantia Foundation. Minden jog fenntartva.