"Az igaz vallásos istenimádat nem az önámítás hasztalan magánbeszéde. Az istenimádás személyes közösség azzal, amely istenmód valós, azzal, amely maga a valóság forrása. Az ember az istenimádás révén a jobbá válásra törekszik, s ezáltal végül eléri a legjobbat." 196:3.22 [2]
"Elsősorban azért imádjuk Istent, mert van, azután azért, mert bennünk van, végül pedig azért, mert őbenne vagyunk." 16:9.14 [3]
Az ember sohasem dönthet bölcsen az időleges jelentőségű kérdésekben, illetőleg nem haladhatja meg a személyes érdekek önzőségét, ha nem számol a jelenben az Isten fennhatóságával és nem veszi figyelembe az isteni jelentéstartalmak és szellemi értékek valóságait. 99:7.4 [4]
Az ellazult elmélyedés teremt kapcsolatot az elme és a szellem között; az ellazulás határozza meg a szellemi fogékonyságra való képességet. És a gyengeségnek erőre, a félelemnek bátorságra, a saját nézeteknek az Isten akaratára való lecserélése alkotja az istenimádatot. 160:3.1 [5]
Az istenimádat a paradicsomi létezés legmagasabb szintű öröme; ez a Paradicsom üdítő játéka. 27:7.5 [6]
A mai élet egyik nagy problémája az, hogy az ember úgy gondolja, túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy időt találjon a szellemi elmélyedésre és a vallási áhítatra. 195:6.7 [7]