29. Krisztustan
Bekezdésszámozás:
Be |
Ki
Nyomtatóbarát változat
Nyomtatóbarát változat
I. Mihály alászállásai
II. József és Mária
III. Jézus megszületése
IV. A megtestesülés
V. A Heródes-féle mészárlás
VI. Alexandriában
VII. A názáreti otthon
VIII. Jézus neveltetése
IX. Szülő-gyermek viszony
X. Korai gyermekkora
XI. Az isteniség-tudatának erősödése
XII. Isten és ember
XIII. A templomi viták
XIV. Kamaszkori élményei
XV. Ifjúkora
XVI. A római utazás
XVII. A Hermon-hegyen
XVIII. Megkeresztelése
XIX. A negyven nap
XX. Csodák
XXI. Péter vallomása
XXII. Az átlényegülés
XXIII. Az Atya kinyilatkoztatása
XXIV. Jézus emberi természete
XXV. Jézus isteni természete
XXVI. Az Utolsó Estebéd
XXVII. A keresztre feszítés
XXVIII. A kereszt jelentése
XXIX. A feltámadás
XXX. Morontia megjelenései
XXXI. Jézus mennybemenetele
XXXII. Főhatalma
XXXIII. A második eljövetel
XXXIV. Jézus hite
1. Tétel: A Teremtő Fiú alászállásai nem alapvetők a világegyetem bölcs és igazságos irányításában, viszont szükségesek a könyörületes és megértő igazgatásához.
„Ezek az alászállások nem alapvetők a helyi világegyetem bölcs, igazságos és hatékony irányításában, viszont feltétlenül szükségesek a különböző életformákban és a miriádnyi értelmes, ámde tökéletlen teremtményben bővelkedő teremtésrész pártatlan, könyörületes és megértő igazgatásához.” 119:0.5
2. Tétel: Az alászállások eljárása egyetemes rejtély.
„Az egymást követő megtestesülések eljárása azonban továbbra is rejtély maradt. Még Gábriel is bevallja, nem érti, hogy a paradicsomi Fiú és a világegyetem Teremtője hogyan képes szabad akarata révén a saját alárendeltjeinek személyiségét felvenni és közülük egyként az életüket élni.” 119:5.5
3. Tétel: Egymilliárd urantiai évet vett igénybe Mihály alászállásainak teljesítése. Mihály teremtőnek született, intézőnek készítették fel, de megkövetelték tőle, hogy érdemelje ki a főhatalmát.
„Csaknem egymilliárd urantiai évet vett igénybe Mihály alászállási küldetéseinek teljesítése és a maga alkotta világegyetem feletti legfőbb hatalmának végleges kiépítése. Mihály teremtőnek született, intézőnek tanult, végrehajtónak készítették fel, de megkövetelték tőle, hogy a főhatalmát tapasztalás útján szerezze meg. És a kicsiny világotok így vált ismertté az egész Nebadonban, ahol Mihály teljesítette tapasztalásszerző küldetését, mely tapasztalást minden paradicsomi Teremtő Fiútól megkövetelik, mielőtt a maga alkotta világegyetem korlátlan irányítását és vezetését megkapná. Ahogyan felfelé emelkedtek a helyi világegyetemben, egyre többet fogtok megtudni a Mihály előző alászállásaihoz kapcsolódó személyiségi eszményképekről.” 119:8.2
4. Tétel: A háromsági főhatalom megszerzése érdekében Mihály teljesítette a hét alászállást, megcselekedve ezzel a különféle istenségi társulások akaratát.
„Mihálynak ezért kettős célja volt azzal, hogy a világegyetemi teremtményeinek különféle rendjeinél e hét alászállást végrehajtsa: Először is teljesítette a teremtmények megértéséhez szükséges tapasztalást, melyet minden Teremtő Fiútól megkövetelnek, mielőtt felveszi a teljes főhatalmat. Egy Teremtő Fiú bármikor uralkodhat a saját jogán a világegyetemében, azonban a paradicsomi Háromság legfelsőbb képviselőjeként csak azt követően uralkodhat, hogy átesett a hét világegyetem-teremtményi alászálláson. Másodszor azon előjog megszerzésére törekedett, hogy a paradicsomi Háromság ama legmagasabb szintű hatáskörét képviselhesse, mely egy helyi világegyetem közvetlen és személyes igazgatásában egyáltalán lehetséges. Mihály az egyes világegyetemi alászállásai során szerzett tapasztalásokban ennek megfelelően sikeresen és elfogadható mértékben önként vetette alá magát a paradicsomi Háromság személyeiből álló különféle társulások különbözőképpen megnyilvánuló akaratának.” 120:0.4
5. Tétel: Az Urantia alászállás volt az utolsó tett a világegyetemi főhatalom megszerzése terén.
„Ám azon eseményeket megelőzően, melyeket vázolni igyekszem, a nebadoni Mihály már hat alkalommal szállott alá a maga különféle teremtésű értelmes lényeinek hat különböző rendjéhez hasonló alakban. Ez után döntötte el, hogy a halandói húsvér testhez hasonló alakban az Urantiára száll alá, mely halandói húsvér test az ő értelmes, sajátakaratú teremtményeinek legalsóbb rendjét jelenti, és az anyagi teremtésrész ilyen emberi lényeként játssza el az utolsó felvonást a világegyetemi főhatóság megszerzésének színművében a világegyetemek mindensége isteni paradicsomi Urainak rendelései szerint.” 120:0.2
6. Tétel: Mihály alászállás nem csak az ő főhatalmát teljesítette ki, hanem a Legfelsőbb Isten kibontakozó hatalmát is megnövelte.
„A teremtett lényekként való alászállásai teljesítésével Mihály nem csak megalapozta saját főhatalmát, hanem a Legfelsőbb Isten kibontakozó hatalmát is megnövelte. Ezen alászállások során a Teremtő Fiú nem csak a teremtményszemélyiség különféle természeteinek alászálló felfedezéséhez fogott hozzá, hanem a paradicsomi Istenségek különböző akaratait is kinyilatkoztatta, akiknek rendezett egysége, amint azt a Legfelsőbb Teremtők kinyilatkoztatták, a Legfelsőbb Lény akaratának megmutatkozása.” 119:8.3
7. Tétel: Az Urantia alászállás alkalmával Mihály az Atya kinyilatkoztatásán túl elérte a hétszeres Istenség akaratát is, amint az a Legfelsőbben kiteljesedik.
„E vonatkozásban szem előtt kell tartanotok, hogy Mihály a paradicsomi Atya akaratának megfelelően döntött amellett, hogy teljesíti a halandói húsvér testbeli ezen alászállást. A Teremtő Fiúnak senkitől nem volt szüksége utasításokra ahhoz, hogy e megtestesülést a világegyetemi főhatalom megszerzésének egyedüli célja érdekében véghezvigye, azonban belefogott egy olyan, a Legfelsőbbel kapcsolatos kinyilatkoztatási programba, melynek részét képezte a paradicsomi Istenségek különféle akaratával való együttműködés. Így az ő főhatalma, amint azt véglegesen és személyesen megszerzi, ténylegesen is teljes körűen magába foglalja az Istenség hétszeres akaratát, amint az a Legfelsőbben kiteljesedik. Ezért Mihályt előzőleg hat alkalommal készítették fel a különböző paradicsomi Istenségeknek és azok különféle társulásainak a személyes képviselői; és ez alkalommal az Egyetemes Atya nevében eljáró Nappalok Szövetsége, a paradicsomi Háromságnak a Nebadon helyi világegyetembeli nagykövete tette meg ezt.” 120:0.7
8. Tétel: Jézus küldetése az volt, hogy megszerezze a teremtményi tapasztalást, kinyilatkoztassa az Atyát, elnyerje a főhatalmat és véget vessen a Lucifer-féle lázadásnak.
„Ne hagyjátok figyelmen kívül azt a tényt, hogy a hetedik alászállásán Jézusnak az volt az elsődleges küldetése, hogy megszerezze a teremtményi tapasztalást, elnyerje a főhatalmat a Nebadonban. És éppen e tapasztalás megszerzésében a legfelsőbb szinten nyilatkoztatta ki a paradicsomi Atyát az Urantia és a maga egész helyi világegyeteme számára. E célok mellett, mintegy élve a lehetőséggel, felvállalta e bolygó ama kusza ügyeinek a rendbetételét is, melyek a Lucifer-féle lázadással függtek össze.” 128:7.6
9. Tétel: Jézus a megtestesülési életet az Urantián élte le, viszont az ő egész világegyeteméért élte meg azt.
„Jézusnak a földön töltött élete megértése során mindig hasznos lesz, ha ezen isteni alászállás minden halandó tanulmányozója emlékezetébe vési, hogy míg e megtestesülési életet megélte az Urantián, addig megélte azt az ő egész világegyeteméért. Az egész Nebadon világegyetemben minden egyes lakott szféra számára volt valami különös és lelkesítő abban az életben, melyet ő a halandói természetű húsvér testben megélt. Ugyanez igaz mindama világok esetében is, melyek az ő urantiai időzésének eseménydús napjai óta váltak lakhatóvá. És hasonlóképpen ugyanígy igaz lesz ez minden olyan világ esetében is, melyeket e helyi világegyetem teljes jövőbeli történelmében sajátakaratú teremtmények fognak benépesíteni.” 129:3.6
1. Tétel: Gábriel választotta ki Józsefet és Máriát Jézus szüleiként.
„A bizottsági munka befejezésekor Gábriel az Urantián tartózkodott és megkapta a jelentést, mely három olyan jövőbeli egybekelést jelölt meg, melyek a bizottság véleménye szerint egyaránt alkalmasak lehettek alászállási családul Mihály tervezett megtestesüléséhez.
A három megjelölt pár közül Gábriel maga választotta ki Józsefet és Máriát, később személyesen is megjelent Máriának, amikor is közölte vele a jó hírt, miszerint őt választották arra a feladatra, hogy az alászálló gyermek földi anyja legyen.” 122:0.2
2. Tétel: József mesteremberi származási ága Andon és Fonta koráig nyúlt vissza.
„József, Jézus (József-fia-Jósua) emberi apja héber volt a héberek között, jóllehet számos olyan nem-zsidó faji sajátosság jellemezte, melyek az őseinek női ágai révén adódtak hozzá a családfájához az idők során. Jézus apjának származási ága Ábrahám koráig nyúlt vissza és e nagy tiszteletnek örvendett ősapán keresztül azokhoz a korai leszármazási ágakhoz, melyek a sumérokhoz és a nodfiakhoz vezetnek, valamint az ősi kék ember déli törzsein keresztül Andonhoz és Fontához. Dávid és Salamon nem József őseinek közvetlen ágán helyezkedett el, és József leszármazása nem vezethető vissza közvetlenül Ádámhoz sem. József közvetlen elődei mesteremberek voltak — építőmesterek, ácsok, kőművesek és kovácsok. József maga ács volt, később pedig építésvezető lett. A családja a köznép ama nemes részének hosszú és neves ágához tartozott, melyet mindegyre a vallás fejlődésével kapcsolatos dolgokban az Urantián kitűnt egyének megjelenése fémjelzett.” 122:1.1
3. Tétel: Mária hosszú származási ágán nevezetes ősök találhatók. Kiegyensúlyozott, jó kedélyű ember volt, de faji értelemben aligha tekinthető zsidónak.
„Mária, Jézus földi anyja a különleges ősök hosszú sorának leszármazottja volt, melybe az Urantia faji történelmének legfigyelemreméltóbb női közül sokan beletartoztak. Bár Mária a korának és nemzedékének női között átlagos volt, s mint ilyen viszonylag átlagos vérmérséklettel rendelkezett, de az ősei között olyan jól ismert nőket tarthatott számon, mint Annon, Támár, Ruth, Bethshiba, Ánsia, Kloa, Éva, Enta és Ratta. A korának zsidó női közül egynek sem volt a közös ősöket felsorakoztató olyan neves leszármazási ága, illetőleg olyan, amely nagyobb reményekkel kecsegtető kezdetekkel bírt volna. Mária őseit Józseféhez hasonlóan az erős, ám átlagos egyedek túlsúlya jellemezte, melyet olykor-olykor számos kiemelkedő személyiség ellensúlyozott a polgárosodás előrehaladása és a vallás fokozatos fejlődése során. Faji értelemben aligha helyes Máriát zsidóként azonosítani. Műveltségét és hitét tekintve zsidó volt, az öröklött adottságait tekintve azonban inkább a szíriai, a hettita, a föníciai, a görög és az egyiptomi fajták keveréke volt, az ő faji származása Józsefénél is általánosabb volt.” 122:1.2
4. Tétel: József jóindulatú, lelkiismeretes, befelé forduló ember volt — kisebb hangulatváltozások jellemezték.
„József jóindulatú ember volt, meglehetősen lelkiismeretes és minden szempontból hűséges a népe vallási szabályaihoz és szokásaihoz. Keveset beszélt, de sokat gondolkodott. A zsidó nép sanyarú sorsa nagyon elszomorította Józsefet. Fiatalabb korában, a nyolc fiú- és leánytestvére körében, még jókedvű volt, azonban a házasélet első éveiben (Jézus gyermekkorában) az enyhe szellemi elcsüggedés időszakait élte meg. Az ilyen alkati megnyilvánulásai sokat javultak közvetlenül a túl korai halála előtt és azt követően, hogy a családja gazdasági helyzete jobb lett annak következtében, hogy az ács rangjáról előrelépett a jómódú építésvezető tisztségébe.” 122:5.1
5. Tétel: Mária derűsen szemlélte a világot, sohasem lehetett szomorúnak látni egészen József korai haláláig. Higgadtan és bátran kezelte a Jézus nevelésével előadódó problémákat.
„Mária alkata épp az ellenkezője volt a férjéének. Rendszerint vidám volt, nagyon ritkán volt levert és mindig derűsen szemlélte a világot. Mária szabadon és gyakorta fejezte ki az érzelmi töltetű élményeit és sohasem lehetett szomorúnak látni egészen József korai haláláig. És alig épült fel e megrázkódtatásból, amikor rázúdultak azok az aggodalmak és kérdések, melyeket a legidősebb fia rendkívüli létpályája vetett fel, mely az elképedt Mária szeme előtt oly gyorsan bontakozott ki. De mindeme szokatlan élmények során át Mária végig higgadtnak, bátornak és elég bölcsnek bizonyult abban, ahogy azokat a kapcsolatokat kezelte, melyeket az ő különös és kevéssé megértett elsőszülött fiával és az ő továbbélő öccseivel és húgaival tartott fenn.” 122:5.2
6. Tétel: Jézus a szelídségének nagy részét az apjától örökölte; a tanítói tehetségének döntő hányadát az anyjától kapta. A létpályája során nagyobbrészt Mária derűlátó és határozott alkata érvényesült Jézusban.
„Jézus az emberi természete szokatlan szelídségének és bámulatos rokonszenvező-megértő jellemvonásának jelentős részét az apjától örökölte; a nagy tanítói tehetségét és a jogos felháborodásra való erőteljes képességét az anyjától kapta. A felnőttkori környezetére való érzelmi megnyilvánulásaiban Jézus egyszer az apjához hasonlított, elmélyülten gondolkozó és istenimádatra hajló volt, néha pedig nyilvánvaló szomorúság jellemezte; de többnyire az anyja derűlátó és határozott természete szerint tekintett a dolgokra. Mindent egybevetve úgy alakult, hogy Mária alkata érvényesült az isteni Fiú létpályáján, amint felnőtt és megtette a felnőttkori életének nagy jelentőségű lépéseit. Némely részletben Jézust a szülei jegyeinek keveréke jellemezte; más téren az egyikük vonásait mutatta, szemben a másikéval.” 122:5.3
7. Tétel: Jézus a szertartásrendekkel és a héber írásokkal kapcsolatos felkészítést Józseftől kapta meg; a személyes vallási szabadságot pedig Máriától.
„Jézus Józseftől szigorú felkészítést kapott a zsidó szertartásrendek alkalmazása és a héber írások szokatlanul alapos megismerésére való törekvés terén; Máriától a vallásos élet szélesebb nézőpontját és a személyes szellemi szabadság szabadelvűbb felfogását kapta.” 122:5.4
8. Tétel: József és Mária számára próbára tevő tapasztalás volt Jézus felnevelése. Sohasem tudták meg, hogy a fiuk a megtestesült Teremtő volt.
„József és Mária számára próbára tevő tapasztalás volt vállalni az isteniség és az emberiség ilyen, példátlan keverékének a felnevelését, és nagy tisztelet illeti őket azért, hogy olyan hűen és sikeresen tettek eleget a szülői kötelességeiknek. Jézus szülei egyre inkább felismerték, hogy valami emberfeletti lakozik e legidősebb fiukban, de még csak halványan sem álmodtak arról soha, hogy az ígéret e fia valójában és igazából a dolgok és lények e helyi világegyetemének tényleges teremtője. József és Mária úgy élt és halt, hogy sohasem tudták meg, hogy Jézus fiuk valóban a halandói húsvér testben megtestesült Világegyetemi Teremtő.” 124:4.4
1. Tétel: József és Mária Kr.e. 8 márciusában kötött házasságot. A római népszámlálást Palesztinában egy évvel később tartották meg.
„A Kr.e. 8. év március havában (József és Mária házasságkötésének havában) Cézár Augusztusz elrendelte, hogy a római birodalom minden lakosát számlálják meg, hogy az adóztatás hatékonyabbá tételéhez is felhasználható népszámlálást kell tartani. A zsidók mindig is előítélettel viseltettek mindenféle kísérlettel szemben, mely »a nép megszámlálására« irányult, és ez a Heródessel, Júdea királyával kapcsolatos komoly hazai problémákkal együtt oda vezetett, hogy a zsidó királyságban egy évvel elhalasztották e népszámlálást. Az egész római birodalomban Kr.e. 8-ban tartották meg e népszámlálást, kivéve Heródes palesztinai királyságát, ahol egy évvel később, Kr.e. 7-ben került rá sor.” 122:7.1
2. Tétel: József tiltakozása ellenére Mária vele tartott Betlehembe, az adóösszeírásra.
„Nem volt szükség arra, hogy az összeírásra Mária is elutazzon Betlehembe — József ugyanis fel volt hatalmazva a családja bejegyeztetésére is — de Mária, lévén kalandvágyó és erélyes személy, ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson. Félt egyedül maradni, attól tartott, hogy esetleg a gyermek József távolléte alatt születik meg, és megint csak utalunk arra, hogy Betlehem nem esett messze Júda városától, ezért Mária a nőrokonánál, Erzsébetnél teendő várhatóan kellemes látogatásnak nézett elébe.
József tulajdonképpen megtiltotta Máriának, hogy vele tartson, de hiába; amikor a három-négy napos útra az élelmet csomagolták, Mária kétannyi adagot készített és csomagolt. De még mielőtt ténylegesen is útnak indultak volna, József megbékélt a gondolattal, hogy Mária is jön, és hajnalban jókedvűen indultak el Názáretből.” 122:7.2
3. Tétel: A fogadó tömve volt, ezért egy magtárnak épített helyen találtak szállást.
„A fogadó már tömve volt, és József emiatt a távoli rokonoknál próbált meg szállást keresni, de Betlehemben minden szoba tele volt. A fogadó udvarába visszatérve arról értesült, hogy a csoportos utazók számára fenntartott aklokból, melyeket a szikla oldalába vájva alakítottak ki és amelyek épp a fogadó alatt helyezkedtek el, elvitték az állatokat és a szállást keresők részére ki is takarították. A szamarat az udvarban hagyva József a vállára vette a ruhás és eleséges csomagjaikat és Máriával együtt a kőlépcsőn a lenti szálláshelyükre ment. Egy korábban magtárnak használt helyen találták magukat, épp szemben az aklokkal és a jászlakkal. Itt sátorlapokat függesztettek fel, és szerencsésnek mondhatták magukat, hogy ilyen kényelmes szállásuk lehet.
József arra gondolt, hogy nyomban felkerekedik és feliratkozik, de Mária kimerült volt; igen fáradtnak érezte magát és arra kérte a férjét, hogy maradjon mellette, mely kérésnek ő eleget is tett.” 122:7.7
4. Tétel: Jézus Kr.e. 7. augusztus 21-én délben született, és születése után egy közeli jászolban helyezték el.
„Mária egész éjszaka olyan nyugtalan volt, hogy egyikük sem aludt valami sokat. Hajnalra a szülési fájások már elég erősek voltak, és délben, Kr.e. 7. augusztus 21-én, útitársnői szíves segédkezése mellett Mária fiúgyermeket szült. A názáreti Jézus megszületett a világra, azokba a ruhákba öltöztették őt, melyeket Mária magával hozott számítva az ilyen eshetőségre, és a gyermeket a közeli jászolban helyezték el.” 122:8.1
5. Tétel: Jézus úgy született, ahogy annak előtte és azóta is minden gyermek világra jött.
„Pontosan úgy, ahogy azt megelőzően és azóta is minden gyermek a világra jött, illetőleg jön, a megígért gyermek úgy született meg; és a nyolcadik napon, zsidó szokás szerint, körülmetélték és hivatalosan is a Jósua (Jézus) nevet kapta.” 122:8.2
6. Tétel: A szeráfok himnuszokat énekeltek, de e dicsőítést emberi fül nem hallotta.
„Jézus délben való megszületésekor az urantiai szeráfok, akik az igazgatóik vezetése alatt gyülekeztek, dicsőítő énekeket énekeltek a betlehemi jászol felett, de e dicsőítést emberi fül nem hallotta. Sem pásztorok, sem semmiféle más halandó teremtmény nem jött hódolni a betlehemi gyermek előtt egészen addig a napig, amikor Urból bizonyos papok érkeztek, akiket Zakariás küldött Jeruzsálemből.” 122:8.5
7. Tétel: Jézus háromhetes volt, amikor a mezopotámiai papok Zakariás útmutatása alapján meglátogatták és megajándékozták.
„A Mezopotámiából való papok valamivel korábban értesültek egy, az országukban élő különös vallási tanítótól arról, hogy egy olyan álma volt, amelyben tájékoztatás kapott, miszerint »az élet fénye« csecsemőként és a zsidók között fog megjelenni a földön. És ezért kelt útra e három tanító, keresvén ezen »élet fényét«. Sok heti hasztalan jeruzsálemi kutatás után már az Urba való visszatérésen gondolkodtak, amikor találkoztak Zakariással, aki megosztotta velük azon meggyőződését, hogy Jézus az, akit keresnek és tovább küldte őket Betlehembe, ahol is megtalálták a csecsemőt és az ajándékaikat Máriánál, az ő földi anyjánál hagyták. A látogatásuk idején a csecsemő már csaknem háromhetes volt.” 122:8.6
8. Tétel: A bölcsek nem láttak vezérlőcsillagot. Ezt a mítoszt később természetes csillagászati jelenségekre építve alakították ki.
„E bölcseket nem vezérelte csillag a Betlehem felé tartó útjukon. A betlehemi csillag csodálatos mondájának eredete a következő: Jézus augusztus 21-én délben született, Kr.e. 7-ben. Kr.e. 7. május 29-én a Jupiter és a Szaturnusz különleges együttállására került sor a Halak csillagvilágban. És figyelemre méltó csillagászati tény, hogy hasonló együttállásra került sor ugyanezen év szeptember 29-én és december 5-én is. E rendkívüli, de teljesen természetes események alapján az egymást követő nemzedékek jó szándékú vallási hívei megalkották a betlehemi csillag megható mondáját és azt, hogy a hódoló varázstevőket ez vezette a jászolhoz, ahol ráleltek az újszülöttre és ott imádták őt. A keleti és a közel-keleti elmék örömüket lelik a tündérmesékben és mindig ilyen szép hitregéket szőnek a vallási vezetőik és politikai hőseik élete köré. Nyomtatás nem lévén, amikor az emberi tudás javát szájról szájra adták át egymásnak a nemzedékek, nagyon is könnyen váltak a hitregék hagyományokká és lettek a hagyományok később tényként elfogadott dolgokká.” 122:8.7
9. Tétel: Jézus ugyanúgy fogant meg és született a világra, mint más gyermekek, azzal a különbséggel, hogy e gyermek Mihálynak a megtestesülése volt — ez a világegyetemek rejtélye.
„József-fia-Jósua, a zsidó gyermek ugyanúgy fogant meg és született a világra, mint minden más gyermek előtte és azóta is, azzal a különbséggel, hogy e különleges gyermek a nebadoni Mihálynak, a Paradicsom isteni Fiának és a dolgok és lények e teljes helyi világegyeteme teremtőjének megtestesülése volt. És az Istenségnek a jézusi emberalakban való vagy másként a természetes eredetűként a világon való megtestesülése mindörökre megoldatlan rejtély marad. Még az örökkévalóságban sem fogjátok megismerni a Teremtő teremtményi alakban és hasonlatosságban való megtestesülésének eljárását és módszerét. Az a Szonarington titka, és az ilyen rejtélyeket kizárólag az alászállási tapasztalást megélt isteni Fiak ismerik.” 119:7.5
1. Tétel: A názáreti Jézus csodás személyiség volt.
„Az urantiai halandóknak különféle fogalmaik vannak a csodás dolgokról, de előttünk, akik a helyi világegyetem létpolgáraiként élünk, kevés csoda van, és ezek közül is messze a legrejtélyesebbek a paradicsomi Fiak megtestesülési alászállásai. Egy isteni Fiúnak a világotokban és a világotokon láthatólag természetes folyamatokon keresztül való megjelenését mi csodának tartjuk — a világegyetemi törvények felfogóképességünket meghaladó működésének. A názáreti Jézus csodás személyiség volt.” 120:4.5
2. Tétel: A teremtményi megtestesülés célja, hogy a Teremtő Fiak rokonszenves és irgalmas uralkodókká váljanak.
„E teremtményi megtestesülések célja, hogy az ilyen Teremtők bölcs, rokonszenves, igazságos és megértő uralkodókká váljanak. Ezek az isteni Fiak természetüknél fogva igazságosak, de az egymást követő ezen alászállási tapasztalások eredményeként megértően könyörületessé válnak; a természetüknél fogva irgalmasok, de e tapasztalások új és más módokon is könyörületesebbé teszik őket. A helyi világegyetemek kormányzására való felkészülésben és kiképzésben ezek az alászállások jelentik az utolsó lépést ahhoz, hogy e magasztos feladatot isteni pártatlansággal és igaz ítélőképességgel teljesíthessék.” 119:0.4
1. Tétel: Kr.e. 6 októberében Heródes elrendelte tizenhat fiúgyermek megölését. A názáreti család ekkor már úton volt Alexandriába.
„Amikor azután több mint egy évnyi keresés után Heródes kémei nem leltek rá Jézusra, és mivel még mindig azt gyanították, hogy a csecsemőt Betlehemben rejtegetik, Heródes rendeletet készített, melyben megparancsolta, módszeresen kutassanak át minden házat Betlehemben, és hogy minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg. Ezzel gondolta Heródes biztosítani azt, hogy e gyermek, akiből »a zsidók királya« lenne, elpusztuljon. És így lelte halálát egyetlen nap alatt tizenhat fiúgyermek a júdeai Betlehemben. De az ármány és a gyilkosság még a saját közvetlen családja körében is megszokott dolog volt Heródes udvarában.
E gyermekek legyilkolására Kr.e. 6 októberének közepe táján kerül sor, amikor Jézus egy kicsivel már idősebb volt egyévesnél. De a Messiás eljövetelének voltak hívei még Heródes udvari követei között is, és ezek egyike, amint hírét vette a betlehemi fiúgyermekek leölésére vonatkozó utasításnak, közölte ezt Zakariással, aki nyomban hírnököt küldött Józsefhez; és a mészárlás előtti éjszakán József és Mária a gyermekkel elutazott Betlehemből az egyiptomi Alexandriába. Egymagukban utaztak Egyiptomba Jézussal annak érdekében, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet. Alexandriába a Zakariástól kapott pénzen jutottak el és ott József a szakmájában vállalt munkát, míg Mária és Jézus a József családjához tartozó jómódú rokonoknál lakott. Alexandriában két teljes évet töltöttek és csak Heródes halála után tértek vissza Betlehembe.” 122:10.3
1. Tétel: A két éves alexandriai ottlétük végén Jézus barátai megajándékozták őt a héber írások görög fordításának egy példányával.
„A kétéves alexandriai ottlétük során Jézus jó egészségnek örvendett és rendesen fejlődött. Néhány baráttól és a rokonoktól eltekintve senkinek sem beszéltek arról, hogy Jézus az »ígéret gyermeke«. József rokonainak egyike beszámolt a dologról néhány memfiszi barátjának, akik a távoli Ikhnaton leszármazottai voltak, és ők, az alexandriai hívek egy kis csoportjával együtt, József jótevő rokonának fényűző otthonában gyülekeztek röviddel azt megelőzően, hogy a názáreti család elindult volna vissza Palesztinába, hogy jó utat kívánjanak nekik és hogy tisztelettel adózzanak a gyermeknek. Ez alkalommal az összesereglett barátok megajándékozták Jézust a héber írások egy teljes görög fordításával. Ám a zsidó szent írások e példányát egészen addig nem adták át Józsefnek, amíg ő és Mária véglegesen is el nem hárította a memfiszi és az alexandriai barátaik azon meghívását, hogy maradjanak Egyiptomban.” 123:0.3
2. Tétel: A család Kr.e. 4 augusztusában hagyta el Alexandriát, s a szeptembert Betlehemben töltötték.
„József és Mária végül az Ezraeon nevű barátjuk hajóján hagyta el Alexandriát, Joppába tartva, melynek kikötőjét Kr.e. 4 késő augusztusában érték el. Innen egyenest Betlehembe mentek, ahol a teljes szeptembert a barátaikkal és a rokonaikkal való tanácskozással töltötték annak tárgyában, hogy ott maradjanak-e vagy inkább hazatérjenek Názáretbe.” 123:0.4
1. Tétel: Jézus názáreti otthonának fekvése nagyon kedvező volt.
„Jézus otthona nem esett messze a Názáret északi részén elterülő magas hegytől és nem volt nagyon messze a falu forrásvíz kútjától, mely a város keleti részébe esett. Jézus családja a város peremén lakott és ez nagyon megkönnyítette számára, hogy később gyakorta tegyen sétákat a vidéken és kiránduljon egészen e közeli magasabb vidék legmagasabb pontjára is, mely a dél-galileai hegyek közül a legmagasabb volt, leszámítva a Tábor-hegy vidékét keleten és Nain hegyét, mely nagyjából ugyanilyen magas volt. A házuk e hegy déli hegyfokától kissé délre és keletre állt és nagyjából félúton helyezkedett el e kiemelkedés alapja és a Názáretből Kána felé vezető út között. A hegyi utakon kívül Jézus kedvelt sétaútvonala volt, hogy követte azt a keskeny ösvényt, mely a hegy lábánál kígyózott északkeleti irányban addig a pontig, ahol beletorkollott a Szeforisz felé menő útba.” 122:6.1
2. Tétel: A Názáretbe való visszatérésük idején Jézus nem sokkal volt idősebb háromévesnél, és élvezte, hogy a saját házukban lehet.
„A Názáretbe való visszatérésük idején Jézus nagyjából hároméves és kéthónapos volt. Nagyon jól viselte mindezen utazásokat és kiváló egészségnek örvendett és őszinte gyermeki öröm és izgalom töltötte el, hogy a saját házukban szaladgálhat és játszhat. De azért nagyon hiányzott neki az alexandriai játszótársainak társasága.” 123:1.2
3. Tétel: Jézus szokványosan fejlődött a negyedik életévében is, és ekkor kötött közeli ismeretséget a szomszéd fiúval, Jákobbal.
„Jézus teljes negyedik éve a szokványos testi fejlődés és a szokatlan elmebéli tevékenység időszakát hozta. Ezalatt nagyon jól összebarátkozott az egyik, nagyjából vele egyidős szomszéd fiúval, akit Jákobnak hívtak. Jézus és Jákob mindig örömmel játszott együtt, és felnőve is nagyon jó barátok és egymás hű társai maradtak.” 123:1.4
4. Tétel: Jézus Gondolatigazítója Kr.e. 2. február 11-én érkezett — ez az Igazító lakozott egykor Makiventa Melkizedekben.
„Valamivel több mint egy évvel a Názáretbe való hazatérés után a gyermek Jézus eljutott az első személyes és őszinte erkölcsi döntésének korszakába; és beléköltözött egy Gondolatigazító, a paradicsomi Atya isteni ajándéka, mely egykor Makiventa Melkizedeknél szolgált és nála szerzett működési tapasztalatot a halandói húsvér testhez hasonló alakban élő halandó-feletti lény megtestesülésével kapcsolatosan. Erre az eseményre Kr.e. 2. február 11-én került sor. Jézus nem volt jobban tudatában az isteni Nevelő megérkezésének, mint az a millió és millió gyermek, akik e napot megelőzően és azóta hasonlóképpen megkapták e Gondolatigazítókat, hogy az elméjükben lakozzon és ott ezen elmék végleges szellemivé lényegítésén és a fejlődő, halhatatlan lelkük örökkévaló továbbélésén munkálkodjon.” 123:2.1
5. Tétel: Kr.e. 1 nyarán Keresztelő János meglátogatta Jézust. Mindketten örültek a találkozásnak, közben a szüleik megvitatták a jövőjükkel kapcsolatos terveket.
„Mielőtt Jézus betöltötte volna a hatodik életévét, a Kr.e. 1. év nyarának elején Zakariás és Erzsébet, valamint János fiuk jött el látogatóba a názáreti családhoz. Jézus és János kellemesen töltötte ezt az emlékezetük szerinti első látogatást. Bár a látogatók csak néhány napig maradhattak, a szülők sok dolgot megbeszéltek, beleértve a fiaikra vonatkozó jövőbeli terveket is. Mialatt ők ezzel foglalkoztak, a fiúk építőkockákkal játszottak a homokozóban a ház tetején és sok más módon is múlatták az időt amolyan igazi kisfiús módon.” 123:3.4
6. Tétel: Mire nyolcéves lett, Jézust már jól ismerte a falu fazekasa és sokan mások is. Jézus ekkorra már számos házimunkát el tudott végezni.
„Mielőtt elérte volna a nyolcéves kort, Jézust már ismerte minden názáreti anya és fiatalasszony, aki csak találkozott és beszélt vele a forrásnál, mely nem volt messze Jézus otthonától, és amely a kapcsolattartás és a hírhordás társadalmi központja is volt az egész város számára. Ebben az évben Jézus megtanulta megfejni a család tehenét és a többi állat gondozását is elsajátította. Ezen év alatt és a következő év során megtanult sajtot készíteni és szőni is. Tízéves korára már mesterien bánt a szövőszékkel. Nagyjából ekkoriban lett Jézus és a Jákob nevű szomszéd fiú annak a fazekasnak a jó barátja, aki a forrás közelében dolgozott; és ahogy figyelték, amint Nátán ügyes ujjai miként formálják az agyagot a fazekaskorongon, sokszor elhatározták mindketten, hogy ha felnőnek, fazekasok lesznek. Nátán nagyon kedvelte a fiúkat és gyakran adott nekik agyagot, hogy játszanak vele, arra törekedvén, hogy serkentse a képzelőerejüket azzal, hogy különféle tárgyak és állatok kicsinyített másainak elkészítésében való versengésre bíztatta őket.” 123:5.15
1. Tétel: Ötéves korától tízéves koráig Jézus egyfolytában csak kérdezett.
„Jézus, ötéves korától egészen addig, amíg betöltötte a tizet, egyfolytában csak kérdezgetett. Bár József és Mária nem mindig tudta a választ a kérdéseire, sohasem tértek ki a kérdések teljes átbeszélése elől és minden más lehetséges módon is segítették azon erőfeszítéseit, hogy kielégítő megoldást találjon arra a problémára, mely a fürge elméjét éppen foglalkoztatta.” 123:2.3
2. Tétel: Jézus hétéves korában kezdte meg az iskoláit. Két nyelven is folyékonyan olvasott, írt és beszélt.
„Jézus ekkor hétéves volt, abban a korban járt, amikor a zsidó gyermekeknek meg kellett kezdeniük a hivatalos tanulmányaikat a zsinagógai tanodákban. Ennek megfelelően ezen év augusztusában Jézus megkezdte a mozgalmas tanodai életét Názáretben. Ekkorra e fiú már folyékonyan olvasott, írt és beszélt két nyelven, arámiul és görögül. Most meg kellett ismerkednie a héber nyelv olvasási, írási és beszédkészsége elsajátításának feladatával. És igen türelmetlenül várta az előtte álló új tanodai élet kezdetét.” 123:5.1
3. Tétel: Jézus az erkölcsi felkészítést és a szellemi műveltséget főként otthonról kapta; gyakorlati nevelésben az embertársaival való kapcsolatokból részesült.
„Jézus az erkölcsi felkészítést és a szellemi műveltséget főként otthonról kapta. Sok értelmi és istentani oktatásban részesült az előéneklő részéről. Ám az igazi nevelésben — az elméjének és szívének ama felkészítésében, mely az élet bonyolult problémáival való megbirkózást jelentő tényleges próbatételhez kellett — az embertársaival való kapcsolatokból részesült. Az embertársaival, fiatalokkal vagy akár öregekkel, zsidókkal vagy akár nem-zsidókkal való ezen szoros kapcsolat volt az, amely lehetővé tette számára az emberi faj megismerését. Jézus igen művelt volt annyiban, hogy mélyen megértette az embereket és odaadóan szerette őket.” 123:5.8
4. Tétel: Jézus a héber írásokat a hangos ismétlés módszerével tanulta, s az iskolát tizenhárom éves korában fejezte be.
„Három éven át — tízéves koráig — járt a názáreti zsinagóga elemi tanodájába. Ezalatt a három év alatt elsajátította a Törvény Könyvének alapjait abban a formában, ahogyan az a héber nyelven fel volt jegyezve. A következő három évben a felsőbb tanintézetben tanult és a szent törvény mélyebb tanításai emlékezetébe vésésének szentelte magát, melynek módszere a hangos ismétlés volt. A zsinagóga e tanhelyét a tizenharmadik életévében végezte el és a zsinagóga vezetői úgy adták át a fiút a szüleinek, mint »a parancsolat fiát«, képzett fiát — mint aki ettől fogva Izráel államközösségének felelős polgára, aki ennek következtében részt vehet a páska-ünnepen Jeruzsálemben; ennek megfelelően vett részt apjával és anyjával élete első páska-ünnepén abban az évben.” 123:5.2
5. Tétel: Jézus az osztálya legjobban haladó harmadához tartozott, és ezért havonta egy hétre felmentették az óralátogatás alól.
„Ez érdekes tanulóév volt. Bár Jézus nem szokványos növendék volt, azért szorgalmasan tanult és az osztály legjobban haladó harmadához tartozott, olyan jól végezte a feladatait, hogy havonta egy hétre felmentették az óralátogatás alól. E hetet rendszerint vagy a halász nagybátyjával töltötte a Magadán közelében lévő Galileai-tó partján vagy a másik nagybátyja (az anyja bátyja) gazdaságában Názárettől mintegy nyolc kilométerre délre.” 123:6.1
6. Tétel: Jézus sokszor bajba került az iskolában és Názáretben is felkavarta a kedélyeket a számos kérdésével.
„A zsinagóga felsőbb tanintézetét augusztusban kezdte el. A tanhelyen állandóan bajba került a kérdéseivel, melyek feltevéseitől pedig nem tágított. Egész Názáretben egyre jobban felkavarta a kedélyeket. A szülei kényszeredetten tiltották neki e nyugtalanító kérdések feltevését, és vezetőtanárának is komoly fejtörést okozott a fiú kíváncsisága, éleslátása és tudásvágya.
Jézus játszótársai semmilyen természetfelettit nem láttak a viselkedésében; a legtöbb szempontból teljesen olyan volt, mint ők. A tanulmányai iránti érdeklődése valamivel meghaladta az átlagét, de nem volt egészen szokatlan. A tanodában több kérdést tett fel, mint a többiek az osztályában.” 124:2.2
7. Tétel: Jézus azáltal szélesítette a világról szerzett ismereteit, hogy kapcsolatot keresett a településen átutazókkal és a karavánok vezetőivel.
„Jézus a hivatalosabb képzésén kívül emberi kapcsolatokat kezdett kialakítani a föld négy sarkából érkezettekkel, azokkal a különböző vidékekről jövő sok emberrel, akik az apja javítóműhelyében megfordultak. Amint idősebb lett, Jézus önként vegyült el az utazók csoportjai között, amint azok a forrás közelében pihenés és étkezés céljából megálltak. Lévén, hogy görögül folyékonyan tudott, nemigen okozott neki gondot, hogy a csoporttal utazók és vezetőik többségével szóba elegyedjen.” 123:5.6
8. Tétel: Jézus bajba sodorta a szüleit azzal, hogy képet rajzolt a tanítóról a tanterem padlójára.
„De ismét csak bajt okozott a tanodában az, amikor a gyengébb tanulók egyike felfedezte Jézusnak a tanítóról készített szénrajzát a tanterem padlóján. A rajz bizony ott volt, feketén-fehéren, és a szülők közül sokan megtekinthették, mielőtt a bizottságuk felkereste volna Józsefet, hogy követeljék, tegyen végre valamit annak érdekében, hogy a legidősebb fia a törvénnyel szembehelyezkedő tevékenységével felhagyjon. És bár nem ez volt az első alkalom, hogy panasszal jöttek Józsefhez és Máriához e sokirányú tehetséggel rendelkező és tetterős gyermek tettei miatt, de ez volt a legkomolyabb minden, Jézus ellen addig felhozott vád közül. Jézus egy nagy kövön ülve a hátsó ajtón kívül hallgatta egy ideig a művészi törekvéseit érő vádakat. Neheztelve hallgatta, ahogy az apja számlájára írják az ő állítólagos helytelen cselekedeteit; így aztán bejött a szobába, és bátran szembeszállt a vádlóival. Az idősek összezavarodtak. Némelyük hajlott arra, hogy tréfásan fogja fel a dolgot, de egy-két ember láthatólag úgy gondolta, hogy a fiú szentségtörő, talán még istenkáromló is. József elképedt, Mária felháborodott, de Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy meghallgassák. Elmondta, amit akart, bátran védve a maga álláspontját, és tökéletes önuralommal kijelentette, hogy aláveti magát az apja döntésének e kérdésben is, mint minden más vitás kérdésben is. És a szülői bizottság szó nélkül távozott.” 124:1.4
9. Tétel: Mária megpróbálta befolyásolni Józsefet abban, hogy engedélyezze Jézusnak, hogy agyagmásokat készítsen odahaza, József azonban hajthatatlan volt, mert az agyagozás a második parancsolat megsértését jelentette volna.
„Mária megpróbálta befolyásolni Józsefet abban, hogy engedélyezze Jézusnak, hogy agyagmásokat készítsen odahaza, feltéve, hogy e vitatott tevékenységeit a tanodában nem folytatja, József azonban kényszerítve érezte magát annak elrendelésére, hogy a második parancsolat rabbinusi értelmezése érvényesüljön. És Jézus többé semmi hasonlót nem rajzolt vagy formázott attól a naptól fogva egészen addig, amíg az apja házában élt. De nem tudták meggyőzni a cselekedetének helytelen voltáról, és hogy adja fel e kedvenc időtöltését, mely az ifjúi életének egyik legnagyobb próbatételét jelentette.” 124:1.5
10. Tétel: Jézus szóvá tette az apjánál, hogy szertartásosan megérinti az ajtófélfára erősített pergament. József fel is hagyott e szokással.
„Az utolsó tanévben, amikor tizenkét éves volt, Jézus kifogásolta apjánál ama zsidó szokást, hogy megérintik az ajtófélfára szegezett íróhártya-darabot minden egyes alkalommal, amikor a házba bemennek vagy onnan kijönnek és azután megcsókolják azt az ujjukat, mely az íróhártyát érintette. E szertartás részeként szokás volt azt mondani, hogy »Az Úr tartsa meg a ki- és belépésünket, mostantól fogva, és mindörökké!« József és Mária többször is kioktatta Jézust arról, hogy miért ne készítsen faragott vagy rajzolt képeket, elmagyarázva neki, hogy az ilyen alkotások bálványozási célokat szolgálhatnak. Bár Jézus nem értette teljesen a faragott és más képekre vonatkozó tiltásaikat, de mivel a következetesség terén igen fejlett képességgel rendelkezett, az apja esetében rámutatott az ajtófélfára szegezett íróhártya szokásszerű megérintésének lényegében bálványozási természetére. És József eltávolította az íróhártyát azt követően, hogy Jézus szóvá tette ezt.” 124:4.7
11. Tétel: Jézus Kr.u. 7. március 20-án fejezte be a tanulmányait. Ezzel „a parancsolat fia” lett belőle.
„A hét első napján, Kr.u. 7. március 20-án Jézus befejezte a tanulmányait a názáreti zsinagógához tartozó helyi tanodában. Ez nagy nap volt bármely feltörekvő zsidó család életében, ez volt a nap, amikor az elsőszülött fiút »a parancsolat fiának«, Izráel Úristene díjon megváltott elsőszülött fiának, »a Fenséges gyermekének« és az Úr földi szolgájának nyilvánították.” 124:5.4
1. Tétel: Jézus hatéves korában élte meg azt a bizonytalansággal járó kiábrándulást, hogy a végtelenül bölcsnek hitt apja nem tudja, mitől keletkezik a földrengés.
„Jézus fiatal életében az első nagy megrázkódtatás akkor következett be, amikor nem egészen hatéves volt. A fiú számára úgy tűnt, hogy az apja — legalábbis az apja és az anyja együtt — mindent tud. Képzelhetitek a kíváncsi gyermek megrökönyödését, amikor megkérdezvén az apjától, hogy mi az oka a lezajlott enyhe földrengésnek, azt hallotta Józseftől, hogy »Fiam, tényleg nem tudom«. Hát így kezdődött az a hosszú és bizonytalan kiábrándulási folyamat, melynek során Jézus megértette, hogy a földi szülei nem végtelenül bölcsek és mindentudók.” 123:3.2
2. Tétel: A Tízvárosban tett látogatásuk alkalmával Jézust fellelkesítették a görög játékot, de apjától szigorú feddést kapott.
„Éppen úgy alakult, hogy ekkoriban tartották a Tízvároshoz tartozó görög települések között a fizikai bátorság bizonyításának éves versenyeit és nyilvános bemutatóit a szkítavárosi amfiteátrumban, és Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy az apja elvigye őt a játékokat megnézni, és úgy erősködött, hogy József nem tudta megtagadni tőle. A fiút izgalomba hozták a játékok és igencsak magával ragadta őt a testi fejlettségbeli és erőbeli képességek megmutatása iránti lelkesedés. Józsefet elmondhatatlanul megrázta a fia lelkesültségének látványa, mert ő e mutatványokat »pogány« kérkedésnek tekintette. A játékok befejeződésekor érte Józsefet az élete legnagyobb meglepetése, amikor Jézus helyeslését és azon javaslatát meghallotta, hogy milyen jó is volna, ha a názáreti ifjak javára is válhatnának az egészséges szabadtéri testgyakorlások. József komolyan és hosszan elbeszélgetett Jézussal az ilyen szokások rossz természetéről, de tudta jól, hogy nem győzte meg a fiút.” 124:3.7
3. Tétel: Jézus egyedül akkor láthatta mérgelődni az apját vele, amikor a görög játékokról vitatkoztak Tízvárosban.
„Az egyetlen alkalom, amikor Jézus mérgelődni láthatta az apját vele, azon az éjszakán volt, amikor a fogadóbeli szobájukban a beszélgetés során a fiú olyannyira megfeledkezett a zsidó gondolkodási irányzatról, hogy azt javasolta, hazatérve fogjanak amfiteátrum építésébe Názáretben. József meghallván, hogy az elsőszülött fia ilyen nemzsidó-szerű érzelmeknek ad hangot, megfeledkezett a megszokott nyugodt modoráról és megragadva Jézust a vállánál, dühösen azt kiáltotta, hogy »Fiam, soha többé meg ne halljak tőled ilyen rossz gondolatot, soha, míg csak élsz!« Jézust megdöbbentette az apja érzelmi megnyilvánulása; az apja korábban még sohasem éreztette vele ilyen személyes módon a felháborodásának élét, és Jézus most leírhatatlanul megdöbbent és megrendült. Csak annyit válaszolt, hogy »Jól van, apám, úgy lesz.« És a fiú soha többé, még a legcsekélyebb mértékben sem utalt a játékokra vagy a görögök egyéb atlétikai tevékenységeire, míg csak az apja élt.” 124:3.8
4. Tétel: Jézus sohasem tudta feloldani azt a konfliktust, hogy hű maradjon a személyes meggyőződéseihez és közben megfeleljen a szülei iránti engedelmesség követelményének.
„Ez év és a következő két év során Jézus erős elmebéli gyötrelmet élt meg azért, mert állandóan arra törekedett, hogy a vallási szokásokról és társas érintkezési formákról alkotott személyes nézőpontjait hozzáigazítsa a szülei megmerevedett felfogásaihoz. Igen felkavarta őt az a feszültség, amely abból eredt, hogy hű akart maradni a meggyőződéseihez és közben lelkiismeretesen meg akart felelni a szülei iránti engedelmesség követelményének is; a benne lejátszódó legnagyobb összeütközést két, az ifjúi elméjét a leginkább foglalkoztató parancsolat szembenállása okozta. Az egyik az volt, hogy »Légy hű az igazsággal és a pártatlansággal kapcsolatos legfelsőbb meggyőződésed parancsaihoz!« A másik pedig: »Tiszteld atyádat és anyádat, mert ők adtak neked életet és ők tápláltak téged!« Azonban sohasem bújt ki annak felelőssége alól, hogy naponta kellőképpen összehangolja e két területet, vagyis az ember személyes meggyőződéséhez való hűséget és a családja iránti kötelességet, és a személyes meggyőződés és a családi kötelezettségek egyre inkább egybeillő keverékéből a közösségvállalásnak egy, a hűségen, az egyenességen, a türelmen és a szereteten alapuló mesteri felfogását alakította ki eredményesen.” 124:4.9
5. Tétel: Jézust mélyen megérintette a templom, de feltett apjának néhány kínos kérdést a rengeteg állat leölésének okairól.
„Jézust mélyen megérintette a templom és az ahhoz tartozó szertartások és más tevékenységek sokasága. Négyéves kora óta most először merült bele úgy a saját gondolataiba, hogy elfeledkezett a sok kérdése feltevéséről. Azért természetesen feltett apjának néhány kínos kérdést (melyeket már korábbi alkalmakkor is feltett), miszerint miért van az, hogy a mennyei Atya oly sok ártatlan és védtelen állat leölését kívánja. És az apja jól tudta a fiú arckifejezéséből, hogy a válaszai és a magyarázattal való kísérletezései nem elégítették ki a mélyen szántó gondolatokhoz szokott és jól érvelő fiút.” 124:6.14
6. Tétel: Még ha nem is tudott valamit elfogadni, Jézus minden lehetőt megtett az alkalmazkodás érdekében. Valóságos művész volt abban, ahogy az elhivatott kötelességét és a családi hűségből eredő kötelezettségeit összeegyeztesse.
„Bár Jézus gondolatban számos alkalommal elutasította, hogy elfogadja a szüleinek azon jó szándékú, ám megfontolatlan próbálkozásait, melyekkel a gondolkodásmódját befolyásolni akarták vagy hogy megalkossák az ő földi ténykedésének tervét, mégis, a paradicsomi Atyja akaratának megcselekedésére való elhivatottságával összeegyeztethető mértékben, a lehető legtisztességtudóbban alkalmazkodott a földi atyja óhajaihoz és a húsvér testi családja szokásaihoz. Még ha nem is tudott valamit elfogadni, minden lehetőt megtett az alkalmazkodás érdekében. Valóságos művész volt abban, ahogy az elhivatott kötelességét és a családi hűségből és a közösségi szolgálatból eredő kötelezettségeit összeegyeztesse.” 125:6.12
7. Tétel: József halálakor Jézus elfogadta az oly hirtelenül rászakadt felelősségeket. Legalább nem kellett a jeruzsálemi iskolába járnia.
„Jézus készségesen fogadta az oly hirtelenül rászakadt felelősségeket, és egészen a végig hűen viselte is azokat. Az életének legalább egy nagy problémája és előrelátott nehézsége a váratlan eseménnyel megrendítően megoldódott — most már nem várták el tőle, hogy Jeruzsálembe menjen tanulni a rabbik felügyelete alatt. Mindig is igaz maradt, hogy Jézus »nem üldögélt senki lábánál«. Mindig is kész volt tanulni még a legkisebb gyermekektől is, de sohasem vetemedett arra, hogy emberi forrásokból tanítsa az igazságot.” 126:2.3
8. Tétel: Jézus a pozitív módszert alkalmazta a gyermeknevelésben. Nem volt hajlandó a tiltást hangsúlyozni.
„Ennek az évnek az elejére Jézusnak már sikerült teljesen elfogadtatnia anyjával az ő gyermeknevelési módszereit — a jócselekedetre való igenlő késztetést ahelyett, hogy a régebbi zsidó módszer szerint a rosszcselekedetet tiltották volna. A házában és végig a nyilvános tanítási pályafutása során Jézus mindig is az intelmek igenlő formáját alkalmazta. Mindig és mindenhol azt mondta, hogy »Ezt tedd — azt kell tenned.« Az ősi tabukból származó nemleges felfogású tanításmódot sohasem alkalmazta. Tartózkodott a rossz hangsúlyozásától, melyre azáltal került volna sor, ha tiltja azt, hanem kiemelte a jót azzal, hogy annak megcselekedését parancsolta. Az imaidő e házban azzal telt, hogy megbeszéltek mindent, ami csak a család jólétével összefüggött.” 127:4.2
1. Tétel: Józsefnek és Máriának gondjai voltak Jézussal az ő imái miatt — pedig csak beszélgetni akart egy kicsit az Istennel.
„Ebben az évben Józsefnek és Máriának gondjai támadtak Jézussal az ő imái miatt. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy igencsak úgy beszéljen az ő mennyei Atyjához, ahogy Józsefhez, a földi atyjához is beszélt. Az Istenséggel való fennköltebb és tisztelettudóbb beszédmódoktól való ezen eltávolodás egy kissé meghökkentette a szülőket, különösen Jézus anyját, de nem tudták meggyőzni a gyermeket arról, hogy változtasson ezen; úgy mondta az imákat, ahogy tanították neki, mely után azonban ragaszkodott ahhoz, hogy »beszélgessek egy kicsit a mennyei Atyámmal«.” 123:3.6
2. Tétel: Jézust hétköznapi balesetek érték.
„Az egyetlen igazi baleset, mely Jézust eddig az időpontig érte, az volt, hogy leesett arról a kiskertben álló kőlépcsőről, mely a vászonnal fedett hálószobához vezetett fel. Erre egy váratlan, kelet felől érkező, júliusi homokvihar során került sor. A forró szél, melynek lökései aprószemcsés homokot szórtak, rendszerint az esősévszakban fújt, különösen márciusban és áprilisban. Rendkívüli dolog volt, hogy ilyen vihar legyen júliusban. A vihar kitörésekor Jézus szokás szerint éppen a háztetőn játszott, ugyanis a szárazévszak nagyobbik részében ez volt a szokásos gyerekszobája. A szemébe került homok elvakította, ahogy a lépcsőn ment lefelé és így esett le. A baleset után József korlátot épített a lépcső mindkét oldalára.” 123:4.5
3. Tétel: Jézus a többi emberhez hasonlóan kisebb betegségeken esett át.
„Bár azt aligha lehet mondani, hogy Jézus valaha is súlyos beteg lett volna, azért az öccseivel és a kishúgával együtt néhány kisebb gyermekbetegségen átesett ebben az évben.
A tanodai képzés folytatódott és ő még mindig kegyelt tanítvány volt, havonta egy hét szabadságot kapott, és az idejét továbbra is egyenlő mértékben osztotta meg a szomszédos városokba való utazások, melyeket az apjával tett, a nagybátyjának a Názárettől délre fekvő gazdaságában való vendégeskedés, és a Magadánból indított halászkalandok között.” 124:1.1
4. Tétel: Jézus nem volt hajlandó elhinni, hogy az ő emberi apja kedvesebb a mennyei Atyjánál.
„Jézus egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni azokat az istenimádati és vallásos áhítati magyarázatokat, melyekben helyet kapott az Isten haragja és a Mindenható dühe. E kérdések további megvitatása során, miután végeztek a templomlátogatással, amikor is az apja mindegyre szelíden erőltette, hogy fogadja el az igaz zsidó hiedelmeket, Jézus hirtelen szembefordult a szüleivel és esdeklő tekintettel az apja szemébe nézve így szólt: »Apám, ez nem lehet igaz — a mennyei Atya nem tekinthet így a vétkező gyermekeire a földön. A mennyei Atya nem szeretheti kevésbé a gyermekeit, mint ahogy te szeretsz engem. És én tudom jól, hogy bármilyen esztelen dolgot teszek is, te sohasem engedsz szabad folyást a dühödnek velem szemben és sohasem gerjedsz haragra ellenem. Ha te, földi atyám, az Isteninek ily emberi képét birtokolod, akkor vajon a mennyei Atyának mennyivel több jósággal és túláradó irgalommal kell rendelkeznie. Én bizony nem hiszek abban, hogy az én Atyám kevésbé szeret engem, mint az én földi atyám.«” 125:0.6
XI. AZ ISTENISÉG-TUDATÁNAK ERŐSÖDÉSE
1. Tétel: Jézus tízéves korában beszélt először a szüleinek a személyiségéről és a küldetésének természetéről.
„Július ötödikén, a hónap első szombatján történt, hogy Jézus, miközben az apjával járta a vidéket, először adott hangot azon érzelmeinek és gondolatainak, melyek jelezték, hogy kezd tudatosulni benne az életküldetésének szokatlan jellege. József figyelmesen hallgatta a fia nagy jelentőségű szavait, de csak kevés megjegyzést tett; önként nem adott neki tájékoztatást. A következő napon Jézus hasonlóan, de hosszabban beszélgetett az anyjával. Mária ugyancsak odafigyelt a fiú kijelentéseire, de ő sem volt hajlandó önként bármilyen felvilágosítást adni neki. Csaknem két év telt el, mire Jézus újból szóbahozta a szüleinek a személyisége természetével és a földi küldetése jellegével kapcsolatos, ezen egyre erősödő felismerését.” 124:2.1
2. Tétel: Kétségek gyötörték és csak lassan ismerte fel a kettős természetét.
„Az év során Jézus sokszor élt meg bizonytalanságot, sőt talán tényleges kétséget is a küldetése természetét illetően. A természetes úton fejlődő emberi elméje még nem teljesen fogta fel a kettős természetének valóságát. Az a tény, hogy a fiúnak egyetlen személyisége volt, megnehezítette a tudata számára ama tényezők kettős eredetének felismerését, melyek az ugyanezen személyiséghez kapcsolódó természetet alkották.” 124:4.2
3. Tétel: Tizenhárom éves korában bizonyosodott meg a földi küldetésének mibenlétéről.
„Nagyjából február közepén járhatott az idő, amikor Jézus emberileg megbizonyosodott arról, hogy a rendeltetése az, hogy a földön küldetést teljesítsen az ember megvilágosítására és az Isten kinyilatkoztatására. Nagy horderejű tervekkel társult komoly döntések voltak kialakulóban ezen ifjú elméjében, aki a külső megjelenését tekintve az átlagos názáreti ifjakra hasonlított. Az egész nebadonbeli értelmes élet elbűvölten és elképedve szemlélte mindazt, ami kialakulóban volt az ács most már kamaszkorú fiának gondolataiban és tetteiben.” 124:5.3
4. Tétel: Tizenhárom éves korában, amikor éppen Jeruzsálemben járt, egy hírvivő jelent meg előtte s azt mondta: „Az idő elérkezett. Itt az ideje annak, hogy hozzáfogj az Atyád ügyének intézéséhez.”
„A páska-ünnep szombatját megelőző napon a szellemi megvilágosodás hullámai söpörtek végig Jézus halandói elméjén és emberi szívét szeretetteljes szánalom töltötte meg a szellemileg vak és erkölcsileg tudatlan tömegek iránt, akik az ősi páska-ünnepi megemlékezésre gyülekeztek. Ez volt ama legkülönlegesebb napok egyike, melyet az Isten Fia a húsvér testben töltött; és az éjszaka folyamán, a földi létpályáján most először megjelent előtte egy kijelölt hírvivő a Szalvingtonról, Immanuel megbízása alapján, aki azt mondta, hogy: »Az idő elérkezett. Itt az ideje annak, hogy hozzáfogj az Atyád ügyének intézéséhez.«” 124:6.15
5. Tétel: Miután tudatosulni kezdett benne az istenisége és a végzete, a kamaszkorú Jézus számára a tizennegyedik és a tizenötödik életéve jelentette a legnagyobb megpróbáltatást.
„Jézus minden földi életélménye közül a tizennegyedik és tizenötödik év volt a legválságosabb. E két év, miután tudatosulni kezdett benne az istenisége és a végzete, és mielőtt még képessé vált volna komoly mértékben is érintkezni a benne lakozó Igazítóval, tehát e két év jelentette számára a legnagyobb megpróbáltatást az Urantián töltött mozgalmas élete alatt. E kétéves időszakot lehetne a legnagyobb megmérettetésnek tekinteni, az igazi kísértésnek. A kamaszkor kezdeti zavarain és alkalmazkodási problémáin átesett egyetlen ifjú sem élt meg komolyabb megmérettetést, mint amin Jézus ment keresztül a gyermekkorból a férfikorba való átmenet során.” 126:0.1
6. Tétel: Látván Izráel vezetőit, késztetést érzett, hogy eljátsszon a gondolattal, hogy ő a Messiás.
„Amikor alaposabban szemügyre vette Izráel vezetőit, néha kísértést érzett arra, hogy helyeselje annak lehetőségét, hogy belőle váljon a zsidók várva várt Messiása, de sohasem engedett az effajta kísértésnek.” 126:0.3
7. Tétel: A Hánókh könyvében olvasottak alapján választotta az „Ember Fia” címet.
„Miközben mindeme problémák foglalkoztatták az elméjét, a názáreti zsinagóga könyvtárában az általa éppen tanulmányozott végítéleti tárgyú könyvek között rátalált e kéziratra, melyet »A Hánókh könyvének« neveztek; és bár biztos volt abban, hogy azt nem a régi idők Hánókh-ja írta, nagyon érdekesnek találta, és többször is elolvasta és újra elolvasta azt. Volt benne egy szakasz, mely különösen mély benyomást tett rá, mely szakaszban szerepelt az »Ember Fia« kifejezés. Ennek az úgynevezett Hánókh könyvének az írója beszámolt erről az Ember Fiáról, bemutatva az általa elvégzendő munkát a földön és megmagyarázva, hogy ez az Ember Fia, mielőtt lejött volna a földre, hogy üdvözülést hozzon az emberiségnek, bejárta a mennyei dicsőségű udvarokat az Atyával, a mindenek Atyjával; és hogy hátat fordított mindeme nagyságnak és dicsőségnek azért, hogy lejöjjön a földre és hirdesse az üdvözülést a szükséget szenvedő halandóknak. És ahogy Jézus e szakaszokat olvasta (világosan megértve, hogy a keleti megmagyarázhatatlan-kereső tan sok eleme, mely e tanításokkal keveredett, téves volt), a szíve azt súgta és az elméje azt sugallta neki, hogy a héber írások minden messiási jövendölése és a zsidó megszabadítóról szóló mindenféle elmélet közül egy sem áll olyan közel az igazsághoz, mint ez a történet, melyet így elrejtettek ebben a csak részben elfogadott Hánókh könyvében; és ő akkor és ott eldöntötte, hogy a színrelépéséhez átveszi »az Ember Fia« címet. És ezt akkor tette meg, amikor később megkezdte a nyilvános munkát. Jézus tévedhetetlen képességgel rendelkezett az igazság felismerésére, és az igazság befogadásában ő sohasem tétovázott, függetlenül attól, hogy az milyen forrásból is származott.” 126:3.8
8. Tétel: Jézus a szellemi tapasztalásbeli fejlődésének tetőpontját nagyjából a huszonkilencedik évében érte el.
„Az Ember Fiának tisztán emberi vallásos tapasztalása — a személyes szellemi gyarapodása — csaknem elérte a fejlődésének tetőpontját ebben, a huszonkilencedik évben. A szellemi fejlődés ezen élménye fokozatos gyarapodást jelentett a Gondolatigazítója megérkezésének pillanatától fogva ama természetes és megszokott emberi viszony kiteljesítésének és megerősítésének napjáig, mely kapcsolat az ember anyagi elméje és a szellem elme-képessége között van — az a jelenség, ahogy e két elme eggyé válik, annak élménye, melyet az Ember Fia, mint a teremtésrész megtestesült halandója teljesen és véglegesen elért a Jordánban való megkeresztelkedésének napján.” 129:4.2
9. Tétel: Jézus a hegyekben eltöltött sok magányos időszakban a világegyetemi ügyekért felelős igazgatókkal értekezett.
„E beszámoló céljára nem nyilatkoztatott ki, de mi arra következtetünk, hogy a Mester a hegyekben eltöltött e sok magányos időszakban közvetlen és végrehajtói társulást létesített a világegyetemi ügyekért felelős több, magasabb rangú igazgatójával. A megkeresztelése óta a világegyetemünk e megtestesült Ura egyre inkább és tudatosabban tevékeny lett a világegyetemi igazgatás bizonyos területeinek vezetésében. És mi mindig is úgy gondoltuk, hogy valamilyen, a közvetlen társai előtt ki nem nyilatkoztatott módon a földi dolgokban való visszafogott részvétel e hetei alatt Jézus azon magas szellemértelmek irányításával volt elfoglalva, akik egy hatalmas világegyetem vezetésével vannak megbízva, és hogy az emberi Jézus e tevékenységeinek megjelölésére választotta a maga részéről azt, hogy »az Atyja ügyében« jár.” 148:3.4
10. Tétel: Az isteniség teljességének elérését (miközben teljesen tudatában volt az emberi lénye valóságának) hét esemény kísérte.
„Éppen úgy, ahogy az embereknek az emberi tudatosságtól az isteni felismeréséig kell fejlődniük, úgy emelkedett Jézus az emberi természettől az Isten természetének tudatáig. És a Mester az emberitől az isteniig tartó eme nagy felemelkedést a halandói értelme hitének és a benne lakozó Igazító működésének közös teljesítménye révén érte el. Az isteni teljesség elérésének tényszerű felismerését (miközben mindvégig teljesen tudatában volt az emberi lénye valóságának) az istenivé lényegülés hitbeli tudatosulásának hét fejlődési szakasza kísérte. Az önmaga fokozatos kiteljesítésének e szakaszait a Mester alászállási tapasztalásában a következő rendkívüli események határolták el:
1. A Gondolatigazító megérkezése.
2. Immanuel hírnöke, aki Jeruzsálemben jelent meg neki, amikor a Mester nagyjából tizenkét éves volt.
3. A megkeresztelését kísérő megnyilatkozások.
4. Az Átlényegülés hegyén átélt tapasztalások.
5. A morontia feltámadás.
6. A szellemi felemelkedés.
7. A paradicsomi Atya általi végleges befogadása, a világegyeteme feletti korlátlan főhatalom adományozása.” 196:1.6
A BIBLIA IDEVÁGÓ RÉSZEI
„Ezekben a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.” Lk. 6:12[1]
„Hajnal tájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” Mk. 1:35[2]
„Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék.” Mt. 14:23[3]
„Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. »Üljetek le – mondta tanítványainak –, én arrébb megyek és imádkozom.«” Mt. 26:36[4]
„Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre.” Lk. 22:43,44[5]
„Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott (...)” Zsid. 5:7[6]
1. Tétel: Jézus az evolúciós és a kinyilatkoztatott vallás hatása alatt élt, és később a Legfelsőbb urává lett.
„Krisztus Mihály, amikor alászállt az Urantiára, a megkeresztelése idejéig az evolúciós vallás fennhatósága alatt élt. Attól kezdve a keresztre feszítéséig az ügyét az evolúciós és a kinyilatkoztatott vallás együttes útmutatása szerint vitte előre. A feltámadásának reggelétől a felemelkedéséig áthaladt az anyag világától a szellem világába tartó halandói átmenet morontia életének számos szakaszán. A felemelkedése után Mihály a Felsőség megtapasztalásának, a Legfelsőbb felismerésének urává lett; és lévén ő az egyetlen személy, aki a Nebadonban korlátlan képességgel rendelkezik a Legfelsőbb valóságának megtapasztalására, azonnal el is érte a felsőségi fennhatóság szintjét az ő helyi világegyetemében és annak számára.” 101:6.5
2. Tétel: Jézus Isten és ember volt — de nem volt kettős személyisége.
„De félreértés ne essék; Krisztus Mihály, noha valóban kettős eredetű lény volt, nem volt kettős személyiség. Ő nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. És ő mindig is az az egyesített lény volt. Az egyetlen fejlődési tényező az ilyen felfoghatatlan viszonyban az volt, hogy (az emberi elme révén) fejlődési-öntudatos módon felismerte és megértette az Isten és ember voltának e tényét.
Krisztus Mihály nem fokozatosan vált Istenné. Isten nem Jézus földi életének valamely meghatározó pillanatában vált emberré. Jézus Isten és ember volt — mindig, sőt mindörökké. És ez az Isten és ez az ember egykor és ma is egy, pontosan úgy, ahogy a három lény paradicsomi Háromsága is a valóságban egy Istenség.” 120:4.2
3. Tétel: A halandói és az isteni természetét hatékony emberi egyéniséggé szőtte.
„Ebben az évben újra hozzáfogott ahhoz, hogy a halandói és az isteni természetét egyszerű és hatékony emberi egyéniséggé szője. És az erkölcsi rendbeli és szellemi felfogásbeli gyarapodása is folytatódott.” 127:6.9
4. Tétel: Az emberi természetét illetően sohasem voltak kétségei. Az isteni természetét illetően volt helye kétségnek a jeruzsálemi látogatástól a megkeresztelkedéséig.
„Az emberi természetét illetően sohasem voltak kétségei; az magától értetődően és mindig jelen volt a tudatában. Az isteni természetét illetően azonban mindig helye volt a kétségnek és a feltételezésnek, legalábbis így volt ez a megkeresztelkedéséig. Az isteniségének ön-kiteljesítése lassú és emberi nézőpontból természetes evolúciós megnyilatkozás volt. Az isteniség e kinyilatkoztatása és ön-kiteljesítése Jeruzsálemben kezdődött, amikor még tizenhárom éves sem volt s amikor sor került az emberi létének első természetfeletti eseményére; és az isteni természetének önnön kiteljesítését elindító ezen élmény betetőzésére akkor került sor, amikor a húsvér testbeli léte alatti második természetfeletti élmény megtörtént, az a mellékesemény, mely a János által való megkeresztelését kísérte a Jordánban, mely esemény az ő nyilvános segédkezési és tanítási létpályájának kezdetét jelezte.” 128:1.8
5. Tétel: Emberként megjelenő Istenként kezdte az életet, és Istenként megjelenő emberként fejezte be.
„Ez az év a szokatlanabbak közé tartozott az Ember Fiának benső tapasztalásában; nagy előrelépést tett az emberi elméje és a benne lakozó Igazító közötti összhang kialakítása terén. Az Igazító tevékenyen dolgozott az elme gondolkodásának újjászervezésén és ama nagy eseményekre való felkészítésén, melyek az akkor már nem oly távoli jövőben előtte álltak. Jézus személyisége folyamatosan készült a világ irányában mutatandó hozzáállásbeli nagy átalakulásra. Ezek voltak az átmeneti idők, ama lény átmeneti időszaka, mely lény emberként megjelenő Istenként kezdte az életet, és aki éppen most készült arra, hogy Istenként megjelenő emberként teljesítse ki a földi létpályáját.” 134:1.7
6. Tétel: Jézus képes volt az isteni tudatát önmagától korlátozni és az előzetes ismereteit elrejteni.
„Egyáltalán nem tudunk különbséget tenni azon működésmódok között, hogy önmaga korlátozta az isteni tudatát és hogy az emberi társai elől miként rejtette el az előzetes ismereteit és a meglátott gondolatokat. Meg vagyunk győződve arról, hogy mindkét eljárást alkalmazta, de nem mindig tudjuk meghatározni, hogy adott esetben melyik módszert használta. Gyakran megfigyeltük, amint csak az emberi tudattartalommal járt el; aztán láthattuk, amint a világegyetem mennyei seregeinek igazgatóival tanácskozik és észlelhettük az isteni elme kétségtelen működését. És az után csaknem megszámlálhatatlan alkalommal voltunk tanúi az ember és Isten ezen egyesített személyisége működésének, amint azt az emberi és isteni elme láthatólag tökéletes egysége működésbe hozta. Ez jelenti az ilyen jelenségekkel kapcsolatos ismereteink határát; valójában tényleg nem ismerjük az e rejtély körüli teljes igazságot.” 161:3.3
7. Tétel: Az ember megmentésének és az Isten kinyilatkoztatásának eme fenséges alászállása vissza kell, hogy tartsa a teológusokat attól, hogy a tanításaiból hitelvi szolgaságot teremtsenek.
„Jézus földön töltött életének szépsége és fenségessége, emberi volta és istenisége, egyszerűsége és egyedisége olyan szembeszökő és megkapó képet mutat az ember megmentéséről és az Isten kinyilatkoztatásáról, hogy minden idők hittudósainak és bölcselőinek határozottan tartózkodniuk kellene attól, hogy arra vetemedjenek, hogy az Istennek az ember alakjában való, tapasztalás-meghaladó alászállásából hitvallásokat alkossanak vagy szellemi szolgaságot jelentő istentani rendszereket teremtsenek. Jézusban a világegyetem olyan halandó embert hozott létre, akiben a szeretet szelleme győzedelmeskedett az idő anyagi fogyatékosságai felett és legyőzte a fizikai eredet tényét.” 195:10.2
A BIBLIA IDEVÁGÓ RÉSZEI
JÉZUS ALÁVETI MAGÁT AZ ATYA AKARATÁNAK
„Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.” Jn. 14.28[7]
„Aki küldött, velem van, nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami tetszésére van.” Jn. 8:29[8]
„A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.” Jn. 14:10[9]
„Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki.” 1Kor. 15:27[10]
„Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.” Jn. 5:30[11]
1. Tétel: Jézus Jeruzsálembe megy az első páska-ünnepére.
„Jézus, elérvén a fiatal férfikor küszöbét és hivatalosan is elvégezvén a zsinagógai tanodákat, készen állt arra, hogy a szüleivel Jeruzsálembe menjen és részt vegyen velük az első páska-ünnepén. A páska-ünnep ebben az évben, Kr.u. 7-ben, április 9-én szombatra esett. Egy nagyobb társaság (103 fő) készült útra kelni Názáretből Jeruzsálembe április 4-én hétfőn kora reggel. Délnek, Szamaria felé haladtak, de Jezréelt elérve keletnek fordultak, megkerülték a Gilboa-hegyet és a Jordán völgyében haladtak tovább azért, hogy ne kelljen átmenniük Szamarián. József és családja szeretett volna Szamarián átutazni, útba ejteni Jákob kútját és Bételt, de mivel a zsidók nem szerettek kapcsolatba kerülni a szamaritánusokkal, úgy döntöttek, hogy a szomszédaikkal tartanak a Jordán völgyén át.” 124:6.1
2. Tétel: A názáreti család meglátogatja Simont és rokonait Betániában.
„Az Olajfák hegyének keleti lejtőin egy kis falu, Betánia határában pihentek meg. A vendégszerető falusiak nagy számban jöttek ki a zarándokok elé, és úgy alakult, hogy József és családja egy bizonyos Simon háza mellett állt meg, akinek három, nagyjából Jézussal egyidős gyermeke volt — Mária, Márta és Lázár. Behívták egy kis uzsonnára a názáreti családot, és egy életre szóló barátság szövődött a két család között. Jézus a mozgalmas élete során később számos alkalommal tért be ebbe az otthonba.” 124:6.9
3. Tétel: József elviszi Jézust a főtanodába — ám a fiú kevés érdeklődést mutat.
„Bár egész Jeruzsálem a páska-ünnepi készülődés lázában égett, József tudott időt szakítani arra, hogy e fiút körbevigye a városban és ellátogassanak abba a főtanodába, melyen a tervek szerint Jézus befejezhetné a még hátralévő két tanulóévét, amint eléri az előírt tizenöt éves kort. József komolyan gondolkodóba esett, amikor észrevette, hogy Jézus mily kevés érdeklődést mutat mindeme gondosan kidolgozott tervek iránt.” 124:6.13
4. Tétel: A páska-ünnepet követő hét alatti időszak volt Jézus életében az első alkalom, hogy mindenféle kötelezettségtől mentes, teljes szabadságot élvezhetett.
„Jézus egész eseménydús földi pályafutásának egyetlen mozzanata sem volt lebilincselőbb, emberibben megkapó, mint ez, amikor emlékezete szerint először ellátogatott Jeruzsálembe. Különösen az az élmény ösztönözte, hogy részese lehetett a templomi beszédeknek egyedül, és ez sokáig úgy élt az emlékezetében, mint a kései gyermekkorának és korai ifjúkorának nagy eseménye. Ez volt számára az első alkalom, hogy néhány napra önálló életet élvezhetett, hogy örülhetett a megkötések és megszorítások nélküli jövés-menésnek. A [páska-ünnepet követő hét] alatti, a felnőttek által nem irányított rövid időszak volt az életében az első, hogy mindenféle kötelezettségtől mentes, teljes szabadságot élvezhetett. És ezt követően sok év múltán érezhette újra a minden felelősségtől való menteség hasonló időszakát, még ha csak rövid időre is.” 125:0.1
5. Tétel: Csalódott volt a felavatási szertartások felületes volta miatt, viszont annál jobban lekötötte a templomi szertartások szellemi jelentőségének megfigyelése.
„Átesett a felavatási szertartásokon, de csalódott volt azok felületes és begyakorlott volta miatt. Hiányolta a názáreti zsinagóga szertartásainál megszokott személyes jelleget. Ez után visszament anyjához, hogy üdvözölje és felkészült arra, hogy csatlakozzon apjához a templomban és az annak különféle udvaraiban, karzatain és folyosóin megteendő úton. A templom területén egyszerre több mint kétszázezer hívő lehetett jelen, és bár az épületek méretei — ahhoz képest, amilyeneket addig látott — nagy hatást gyakoroltak rá, jobban lekötötte őt a templomi szertartások és az azokhoz kapcsolódó istenimádat szellemi jelentőségének megfigyelése.” 125:0.5
6. Tétel: A názáreti fiú rosszul lett az állatok lemészárlásának látványától és hangjaitól.
„Ekkor ereszkedtek le a papok udvarába, a kőfal kiugró része alá, a templommal szemközti területre, ahol az oltár állt, hogy megfigyeljék, amint az állatok nyájait leölik és amint az áldozatot bemutató papok lemossák a vért a kezükről a barnaréz-kútnál. A vérfoltos kövezet, a papok véres keze és a kiszenvedő állatok hangja több volt annál, mint amit ez a természetszerető fiú el tudott viselni. E názáreti fiú rosszul lett a szörnyű látványtól; belekapaszkodott az apja karjába és kérte, hogy vigye ki onnan. A nem-zsidók udvarán át sétáltak vissza, és a harsány röhögés és a durva tréfálkozás, amit hallott, még az is felüdülés volt az iménti látványhoz képest.” 125:1.4
7. Tétel: Jézus elgondolkodott a páska-ünnep leölt bárányok nélküli megtartásáról.
„Még e korai időpontban is, bár semmit sem mondott ez ügyben a szüleinek, Jézus gondolkodni kezdett a páska-ünnep megtartásának illendő voltáról úgy, hogy ne legyenek benne leölt bárányok. Magában biztosan érezte, hogy a mennyei Atya nem örül az áldozati felajánlások e látványának, és az évek múlásával egyre határozottabban eltökélte, hogy egy napon majd megalapítja a vértelen páska-ünnepet.” 125:2.3
8. Tétel: Jézus éjszakai nyugodalmát megzavarták a mészárlásról szóló álmok, és elméjét felzaklatták a zsidó teológia képtelenségei.
„Jézus nagyon keveset aludt azon az éjszakán. A nyugodalmát nagyon megzavarták a mészárlásról és a szenvedésről szóló visszataszító álmok. Elméjét felzaklatták és szívét megsebezték az egész zsidó szertartásrendszer istentanának következetlenségei és képtelenségei. A szülei ugyancsak keveset aludtak. Meglehetősen összezavarták őket az éppen véget ért nap eseményei. Teljesen oda volt a lelki nyugalmuk a fiuk számukra furcsa és eltökélt hozzáállása miatt. Mária ideges, zaklatott lelkiállapotba került az éjszaka elején, József viszont higgadt maradt, bár éppúgy tanácstalan volt. Mindkettejük félt őszintén beszélni a fiúval e problémákról, bár Jézus örömest váltott volna szót a szüleivel, ha merték volna bátorítani őt.” 125:2.4
9. Tétel: A betániai fiatalokkal Jézus elbeszélgetett a múlandó és az örökkévaló, az emberi és az isteni dolgokról.
„A páska-ünnep hetének szerdáján Jézus engedélyt kapott, hogy hazamenjen Lázárral és az éjszakát Betániában töltse. Ezen az estén Lázár, Márta és Mária hallhatták Jézust múlandó és örökkévaló, emberi és isteni dolgokról beszélni, és attól az éjszakától fogva mindhárman úgy szerették, mintha a saját testvérük volna.” 125:2.7
10. Tétel: A Názáretbe való visszatérés során József és Mária egészen addig nem kereste Jézust, amíg Jerikóba nem értek.
„A názáreti utazók nem hiányolták Jézust, mert Mária azt feltételezte, hogy a férfiakkal utazik, míg József úgy gondolta, hogy az asszonyokkal tart, lévén Jeruzsálembe is velük jött, Mária szamarát vezetve. Egészen addig nem vették észre a hiányát, amíg el nem érték Jerikót és az éjszakai megpihenésre készülődtek. Miután a társaságnak a Jerikóba érkező utolsó csoportját is kikérdezték és megtudták, hogy egyikük sem látta a fiukat, álmatlanul töltötték az éjszakát, az járt a fejükben, hogy vajon mi történhetett vele, felidézték a páska-ünnepi hét eseményeivel kapcsolatos számos szokatlan megnyilvánulását, és enyhén korholták egymást amiatt, hogy nem gondoskodtak arról, hogy Jézus ott legyen a csoportjukban még mielőtt Jeruzsálemből elindulnak.” 125:3.2
11. Tétel: A templomi viták során Jézus olyan nehézségekkel szembesült, mint a fiatal kora, a názáreti származása, stb.
„A második vitanapon Jézus megengedte magának, hogy kérdéseket tegyen fel, és nagyon meglepően bekapcsolódott a templomi vitákba, de ennek során mindvégig hű maradt az ifjúi helyzetéhez. A kiélezett kérdései néha némiképp meghökkentették a zsidó törvény tanult tanítóit, de Jézus az őszinte pártatlanság szelleméről tett tanúbizonyságot, melyhez nyilvánvaló tudásszomj társult, s így a templomi tanítók többsége kész volt kellő megfontoltsággal kezelni a fiút. De amikor meg merte kérdőjelezni annak igazságos voltát, hogy egy részeg nem-zsidó embert halálra ítéltek, mert elhagyta a nem-zsidók udvarát és akaratlanul a templom tiltott és állítólagosan szent részébe tévedt, akkor az egyik kevésbé türelmes tanító megelégelte a fiú burkolt bírálatát és fenyegetően rámeredve megkérdezte, hogy hány éves. Jézus azt válaszolta, hogy »valamivel több mint négy hónap múlva tizenhárom«. »Akkor«, folytatta a most már ingerült tanár, »mit keresel itt, hisz’ te még nem vagy a törvény fiának korában?« És amikor Jézus elmagyarázta, hogy már átesett a páska-ünnepi felavatáson, és hogy már elvégezte a názáreti tanodákat, a tanítók egyhangúan azt a gúnyos megjegyzést tették, hogy »Tudhattuk volna; a fiú Názáretből való.« De a vezető ragaszkodott ahhoz, hogy Jézust ne támadják, ha egyszer a názáreti zsinagóga vezetői engedélyezték a tanodák befejezését, formailag tizenkét éves korában a tizenhárom helyett; és eltekintve attól, hogy Jézus néhány bírálója felkerekedett és elment, úgy határoztak, hogy a fiú tanulóként továbbra is nyugodtan jelen lehet a templomi vitákon.” 125:4.3
12. Tétel: Jézus gondolkodásra és lelkiismeret-vizsgálatra késztető kérdéseivel adta át tanításait.
„És az egész nap folyamán azok, akik hallhatták, elcsodálkoztak e kérdéseken, és Simon volt közülük az, aki a legjobban megrökönyödött. E názáreti ifjú több mint négy órán keresztül e zsidó tanítóknak szegezte ama kérdéseit, melyek gondolkodásra és lelkiismeret-vizsgálatra késztették őket. Jézus kevés észrevételt tett a felnőttek megjegyzéseire. A tanítását azokon a kérdéseken keresztül adta át, melyeket feltett. A kérdés ügyes és ravasz megfogalmazásával egyszerre kérdőjelezte meg a tanításaikat és sugallta a magáét.” 125:5.8
13. Tétel: Jézus ügyes kérdéseivel hívta fel a templomi tanítók figyelmét.
„Még a nap vége előtt a legnagyobb templomi vitacsoport teljes figyelme a Jézus által feltett kérdésekre összpontosult. A számos kérdése között voltak ezek is:
1. Valójában mi van a szentek szentjében, a függöny mögött?
2. Izráelben miért kell az anyákat elkülöníteni a templomi istenimádatot végző férfiaktól?
3. Ha az Isten olyan atya, aki szereti a gyermekeit, akkor miért az állatok leöldösésével akarjuk biztosítani az isteni kegyet — talán félreértelmezzük Mózes tanítását?
4. Lévén, hogy a templom a mennyei Atya imádásának van szentelve, vajon összhangban van-e ezzel az, hogy engedélyezzük olyanok jelenlétét, akik világi csereüzleteket kötnek és kereskednek?
5. Vajon a várt Messiásnak múlandó hercegnek kell-e lennie, aki Dávid királyszékébe ül, vagy inkább az élet fényeként kell működnie a szellemi ország megteremtésében?” 125:5.2
14. Tétel: A tiszta világosság akkor sem mindig jött el, amikor ez az igazságkereső fiú isteni segítséget keresett.
„Betániában az estebéd után megint elhárította a kérést, hogy csatlakozzon a kedélyes családi körhöz, s inkább kiment a kertbe, ahol késő estig kint is maradt, de hiába próbált valamiféle határozott tervet kidolgozni az életműve problémájának megoldására és döntést hozni arról, hogy mi volna a legjobb módja annak, hogy a hazája szellemileg vak polgárai számára kinyilatkoztassa a mennyei Atya szebb képét és így kiszabadítsa őket a törvény, a szertartásos szokások, a szertartásrend és az elavult hagyomány szörnyű rabságából. De a tiszta világosság még nem jött el ehhez az igazságkereső fiúhoz.” 125:5.10
15. Tétel: Úgy tűnt, nem fogja fel, hogy a szülei aggódnak érte, amiért hátramaradt.
„Jézus különösképpen megfeledkezett a földi szüleiről; még reggel is, amikor Lázár anyja szóvá tette, hogy a szülei ekkorra már bizonyára hazaértek, nem úgy tűnt, hogy Jézus felfogta volna, hogy a szülei talán valamelyest aggódnak, amiért hátramaradt.” 125:6.1
16. Tétel: Ahogy áthaladtak a templomon, a szülők meglepődve hallották meg Jézus hangját és látták meg őt magát a templomi tanítok között ülve.
„Az előző este Jézus szülei már hallottak e különös ifjúról, aki oly ügyesen vívja a szócsatákat a törvénymagyarázókkal, de nem gondoltak arra, hogy e fiú az ő fiuk lehet. Már éppen eldöntötték, hogy elindulnak Zakariás háza felé, mivel úgy gondolták, hogy Jézus talán ellátogatott Erzsébethez és Jánoshoz. Arra gondolván, hogy Zakariás talán a templomban van, meg is álltak ott, útban Júda városa felé. Ahogy áthaladtak a templomudvarokon, képzelhetitek a meglepetésüket és megrökönyödésüket, amikor felismerték az elveszett fiú hangját és meglátták őt magát a templomi tanítok között ülve.” 125:6.4
17. Tétel: Feszült pillanat volt ez — József nem szólt semmit, de Mária nem fogta vissza magát a régóta felgyülemlett aggódástól felindulva.
„József elnémult, de Mária nem fogta vissza a régóta felgyülemlett félelmeit és aggódását, ahogy az elképedt szülei köszöntésére felálló fiúhoz odaszaladt. Mária így szólt Jézushoz: »Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Már több mint három napja, hogy az apád és én bánkódva keresünk. Mi lelt téged, hogy így elhagytál bennünket?« Feszült pillanat volt ez. Minden szem Jézusra szegeződött, hogy hallják a válaszát. Apja rosszallóan nézett rá, de nem szólt semmit.” 125:6.5
18. Tétel: Mária enyhén megszidta Jézust, és így végződött Jézus ifjúi életének egyik legfennköltebb dolga.
„Emlékezzetek, hogy Jézust már fiatalembernek kellett tekinteni. Befejezte a gyermekeknek előírt tanodát, elismerték őt, mint a törvény fiát és átesett az Izráel polgárává avatáson. És az anyja még most is elég komolyan leszidta az összegyűlt emberek előtt, őt, aki éppen az ifjúi élete legkomolyabb és legfennköltebb dolgával volt elfoglalva, s ezzel dicstelenül elvegye tőle a legnagyobb lehetőséget, melyet valaha is kapott arra, hogy az igazság tanítójaként, a pártatlanság tanhirdetőjeként, a mennyei Atyja szeretetteljes jellemének kinyilatkoztatójaként lépjen fel.” 125:6.6
19. Tétel: Jézus tapintatosan és bölcsen válaszolt az anyjának.
„De a fiú megbirkózott a helyzettel. Ha helyesen ítélitek meg mindama tényezőket, melyek a helyzet kialakulásában közrejátszottak, akkor jobban megérthetitek a fiú azon válaszában rejlő bölcsességet, amit az anyja akaratlan szemrehányására válaszolt. Egy pillanatnyi gondolkodást követően Jézus azt mondta az anyjának: »Miért kerestetek engem ilyen sokáig? Hát nem gondoltátok, hogy itt fogtok engem találni az Atyám házában, hiszen eljött az idő, amikor az Atyám ügyében kell járnom?«” 125:6.7
1. Tétel: Jézus nappal a növényeket, éjszaka pedig a csillagokat tanulmányozta.
„Jézus a szabadidejének nagy részét — amikor anyja nem igényelte a segítségét a házkörüli munkákban — nappal a növények és a virágok, éjszaka pedig a csillagok tanulmányozásával töltötte. Előszeretettel bámulta háton fekve a csillagos eget, engedetlenül, még jóval e jól vezetett názáreti háztartásban a részére előírt szokásos lefekvési idő után is.” 123:3.10
2. Tétel: Dolgozott egy gazdaságban is, és érdekelte, hogy az embertársai miből tartják el magukat.
„Jézus ezen év májusában segített először a gabona betakarításában a nagybátyja gazdaságában. Mielőtt elérte volna a tizenhárom éves kort, sikeresen elsajátított valamennyit gyakorlatilag minden olyan munkából, melyet a férfiak és a nők végeztek Názáret környékén, kivéve a fémművességet, és idősebb korában, az apja halála után néhány hónapot eltöltött egy kovácsműhelyben is.” 124:1.11
3. Tétel: Jézusnak nem sok gondja támadt abból, hogy nem szeretett harcolni a jogaiért, mert a cimborája, Jákob kész volt bármikor a védelmére sietni.
„Talán a legszokatlanabb és a legszembetűnőbb vonása az volt, hogy nem akart harcolni a jogaiért. Lévén, hogy a korához képest jól fejlett fiú volt, a játszótársai különösnek találták, hogy nem hajlandó megvédeni magát még az igazságtalansággal szemben sem vagy amikor személyes támadásnak volt kitéve. Bár így állt a helyzet, mégsem esett különösebb bántódása e jellemvonása miatt, mert a barátja volt Jákob, az egy évvel idősebb szomszéd fiú. Jákob a kőművesnek, József egyik üzlettársának a fia volt. Jákob, lévén nagy csodálója Jézusnak, gondoskodott arról, hogy senki se élhessen vissza azzal, hogy Jézus kerüli a testi küzdelmet. Néhány alkalommal idősebb és faragatlan fiúk támadtak Jézusra, számítva az ismert engedelmességére, de mindig gyorsan és biztosan elnyerték a büntetésüket Jézus önjelölt bajnokának és a mindig résen lévő védelmezőjének kezétől, Jákobtól, a kőműves fiától.” 124:2.4
4. Tétel: Éles eszű tanuló volt, jól kijött a társaival, tudta irányítani a játékot és született tanító volt.
„A testi fejlődése folytatódott; a tanodában kiemelt és kiváltságos tanítvány volt; nagyon jól boldogult otthon is az öccseivel és a húgaival, mert meg volt az az előnye, hogy három és fél évvel idősebb volt a legidősebb testvérénél is. Názáretben az emberek megbecsülték őt, kivéve néhány lassúbb észjárású gyermek szüleit, akik gyakran úgy beszéltek Jézusról, mint aki pökhendi, akiből hiányzik a kellő alázat és az ifjúi szerénység. Jézus egyre inkább törekedett arra, hogy a pajtásai játékait komolyabb és meggondoltabb irányba terelje. Született tanító volt és egyszerűen nem tudott nem így cselekedni, még akkor sem, amikor pedig úgy volt, hogy csak játszanak.” 124:2.8
5. Tétel: Jézus egyszer azon gondolkodott, hogy halász lesz, de végül az ácsmesterség mellett döntött.
„Amikor az első útján volt az apjával, hogy megismerje a Galileai-tavi halászipart, Jézus majdnem végleg úgy döntött, hogy halász lesz; de amikor később közelebbről is megismerkedett az apja mesterségével, akkor már ács akart lenni, míg ennél is később, az őt érő összetett hatások arra ösztönözték, hogy végül amellett döntsön, hogy egy új rend vallási tanítója legyen.” 124:2.10
6. Tétel: A nemzetközi ügyekben való jártassága a karavánoknak dolgozó javítóműhelynél megismert utazóktól származott.
„Jézus sok időt töltött az utasellátó-műhelyben, és ahogy a világ minden részéről érkezett utazókkal beszélgetett, az életkorához képest meglepően nagy tájékozottságra tett szert a nemzetközi ügyek terén. Ez volt az utolsó év, hogy Jézus sok szabadidőt kapott, hogy élvezze a szabad játékot és a gyermekkor örömeit. Ettől kezdve gyorsan szaporodtak a nehézségek és a felelősségek az ifjú életében.” 124:3.3
7. Tétel: József és Mária csalódott a Jézussal kapcsolatos várakozásaikban, mert semmi csodás dolog nem esett meg vele.
„Az év elején József és Mária is gyakran érzett kétséget az elsőszülött fiuk végzetét illetően. A fiú valóban ragyogó és imádnivaló gyermek volt, de oly nehéz volt őt megérteni, oly nehéz volt kiismerni, és ismét csak megemlítjük, hogy soha semmiféle rendkívüli vagy csodás dolog nem történt vele. A büszke anyja sok időt töltött izgatott várakozással, várva, hogy megláthatja, amint a fia valamiféle emberfeletti vagy csodás tettet hajt végre, de a reményeiből mindegyre csak keserű csalódás lett. És mindez elbátortalanító, sőt lehangoló volt. Az akkori idők jámbor emberei igazán hitték, hogy a látnokok és az ígéret emberei mindig tanúbizonyságát teszik az elhivatottságuknak és az isteni hatáskörüket csodatételekkel és csodák művelésével alapozzák meg. De Jézus nem tett semmi ilyesmit; emiatt a szülei zavara egyre csak nőtt, ahogy Jézus jövőjét fürkészték.” 126:1.5
8. Tétel: A tizenötödik életévének végére Jézus elmebéli gyarapodása és testi növekedése véget ért — ekkor kezdődött meg e názáreti fiatalember pályafutása.
„A tizenötödik életévének végére Jézus átjutott az emberi lét ama veszélyes és bonyolult időszakán, azon az átmeneti időszakon, mely a gyermekkor önfeledt évei és a beköszöntő férfikor tudatosulásának ideje között húzódik, mely utóbbihoz hozzátartoznak a megnövekedett felelősségek és azok a lehetőségek, hogy egy nemes jellem kifejlődésében komoly tapasztalatokra tegyen szert. Az elme gyarapodásának és a test növekedésének időszaka véget ért, és most kezdődött meg e názáreti fiatalember valódi pályafutása.” 126:5.12
1. Tétel: „Az Úr Imája” a názáreti családi fohász továbbfejlesztése volt.
„Az év során alakította ki Jézus először azt az imát, melyet később az apostolainak tanított, és amely sokak számára úgy vált ismertté, mint »Az Úr Imája«. Bizonyos tekintetben ez a családi oltár továbbfejlesztése volt; számos istenimádási formájuk és több szertartásos imájuk is volt. Az apja halála után Jézus megpróbálta megtanítani az idősebb gyermekeket arra, hogy az imában egyénileg fejezzék ki magukat — sok tekintetben úgy, ahogy ő maga oly szívesen tette — de a gyerekek nem tudták megérteni a szándékát és mindig visszatértek a bemagolt imaformákhoz. Jézus e kísérletének részeként, vagyis hogy rávegye az idősebb öccseit és húgait arra, hogy egyéni imákat mondjanak, megpróbálta ösztönző hatású kifejezésekkel vezetni őket, és később, anélkül, hogy ez a szándékában állt volna, úgy alakult, hogy mindannyian egy olyan imaformát használtak, mely nagyrészt ezen ösztönző hatású útmutatásokból épült fel, melyeket Jézus tanított nekik.” 126:3.3
2. Tétel: Jézus tervei sokszor dőltek dugába és sok csalódásban volt része, de nem bátortalanodott el.
„Úgy tűnt, hogy az előrelépést illetően Jézus minden terve dugába dőlt. A dolgok pillanatnyi állása szerint a jövő nem tűnt valami fényesnek. De nem fogták el kétségek; nem bátortalanodott el. Úgy élt napról napra, hogy közben jól teljesítette a mindenkori feladatait és hűen viselte az élete pillanatnyi állomásával járó közvetlen felelősségeket. Jézus élete örök vigaszt nyújt minden csalódott eszményelvű embernek.” 126:5.4
3. Tétel: Ahogy felnőtté érett, Jézus keresztülment mindazokon a küzdelmeken és zavarokon, melyeken az átlagos fiatalok is átmennek.
„Ahogy nőtt, Jézus keresztülment mindazokon a küzdelmeken és zavarokon, melyeken a megelőző és a későbbi korok átlagos fiataljai is átmentek. És a családja fenntartásának szigorú élménye biztos védelmet jelentett azzal szemben, hogy túl sok időt töltsön a tétlen elmélkedéssel, illetőleg a rejtelemkedvelő hajlamok kiélésével.” 126:5.9
4. Tétel: Jézus az anyja unszolása ellenére sem volt hajlandó csatlakozni a zélótákhoz.
„Egy csoport élharcos érkezett Jeruzsálemből Galileába és messzire eljutottak, mígnem elérték Názáretet is. Amikor eljöttek, hogy megnézzék Jézust, ő figyelmesen meghallgatta őket és számos kérdést tett fel nekik, de elutasította a párthoz való csatlakozást. A kívülmaradás okait nem volt hajlandó teljes egészében feltárni előttük, és az ő nemleges válasza nyomán Názáretben számos ifjú társa is kívül maradt.
Mária mindent megtett, hogy rávegye őt a csatlakozásra, de nem tudta más belátásra bírni. Egészen odáig elment, hogy azt sejtesse, hogy a nemzeti érzületűek ügye támogatásának az ő nyomatékos kérése ellenére való elutasítása engedetlenség, azon ígéretének a megszegése, melyet Jeruzsálemből visszafelé jövet tett, miszerint aláveti magát a szülei akaratának; de Jézus erre a burkolt célzásra válaszul csak kedvesen az anyja vállára tette a kezét és a szemébe nézve azt mondta: »Anyám, hogy mondhattál ilyet?« És Mária visszavonta a kijelentését.” 127:2.2
5. Tétel: Tizenhét éves korában kényes és nehéz helyzetbe került.
„Jézus, aki ekkoriban alig volt még tizenhét éves, ekkor szembesült a földi életének egyik legkényesebb és legnehezebb helyzetével. A szellemi vezetők mindig is nehezen kötődnek hazafias ügyekhez, különösen amikor azokat adószedő idegen elnyomók esete teszi még bonyolultabbá, és ez ebben az esetben kétszeresen is így volt, hiszen a zsidó vallást is belekeverték a Róma elleni fellépés ügyébe.” 127:2.6
6. Tétel: A bujtogatást folytatták — Jézus többé már nem élvezett általános kegyet. Ez volt a fő oka annak, hogy Jézus Kapernaumba költözött.
„A válsághelyzet egy időre megszűnt, de ezt a zavarkeltő esetet sohasem felejtették el Názáretben. A bujtogatást folytatták; Jézus többé már nem élvezett általános kegyet; az érzelmi megosztottság sohasem szűnt meg teljesen. És ez, valamint a többi és későbbi események jelentették az egyik fő okát annak, hogy Jézus évekkel később miért költözött Kapernaumba. Ettől kezdve Názáretben mindig is megmaradt az érzelmi megosztottság az Ember Fiát illetően.” 127:2.10
7. Tétel: Jézus és Keresztelő János fiatalemberekként találkoztak. Ekkor döntötték el, hogy addig nem is fogják viszontlátni egymást, amíg a nyilvános szolgálatban nem találkoznak.
„Jézus és János sokat beszélgetett egymással; és nagyon bensőséges és személyes dolgokról is szót váltottak. A látogatás végén úgy döntöttek, hogy addig nem is fogják viszontlátni egymást, amíg a nyilvános szolgálatban nem találkoznak azt követően, hogy »a mennyei Atya szólítja« munkára őket. Jánosra roppant nagy hatással volt az, amit Názáretben látott, és úgy gondolta, hogy haza kell térnie és dolgoznia kell, hogy gondoskodjon az anyjáról. Az lett a meggyőződése, hogy részese lesz majd a jézusi életküldetésnek, de látta azt is, hogy Jézust még sok éven át leköti a családjáról való gondoskodás; így tehát sokkal megelégedettebben fogadta azt, hogy hazatérjen és letelepedve foglalkozzon a kis gazdaságukkal és segédkezzen az anyja szükségleteinek kielégítésében. És János és Jézus egészen addig a napig nem is látta egymást, amíg a Jordánnál az Ember Fia a keresztelésre meg nem jelent.” 127:3.12
8. Tétel: Ámósz halálával kapcsolatos viselkedése következtében lett Jézusból igazi családfő.
„Ez év december 3-án, szombat délután a halál másodszor sújtott le e názáreti családra. A kis Ámósz, a kistestvérük egyheti lázas betegeskedés után meghalt. Most, hogy a szomorúság időszakát az elsőszülött fiával, mint az ő egyetlen támaszával élte át, Mária végre és a legteljesebb értelemben megértette, hogy Jézus a család igazi feje; és Jézus valóban méltó családfő volt.” 127:3.13
9. Tétel: Jézus képes volt hatékonyan mozgósítani elmebéli képességeit és tudott összpontosítani az előtte álló feladat elvégzésére — úgy tudott élni, mintha „látná Őt, aki nem látható”.
„Jézus rendelkezett azzal a képességgel, hogy minden elmebéli, lelki és testi erejét hatékonyan mozgósítsa az előtte álló feladat elvégzéséhez. Összpontosítani tudott az elmélyült gondolkodásra képes elméjével arra az egyetlen problémára, melyet meg akart oldani, és ez az ő kimeríthetetlen türelmével együtt tette képessé arra, hogy derűsen viselje a bonyolult halandói lét megpróbáltatásait — hogy úgy éljen, mintha »látná Őt, aki nem látható«.” 127:3.15
10. Tétel: Rebeka beleszeret Jézusba.
„Bár Jézus szegény volt, ez az ő társadalmi rangját Názáretben semmilyen mértékben nem befolyásolta. A város legkiválóbb ifjúi közé tartozott és a legtöbb fiatal nő igen nagyra tartotta. Lévén, hogy Jézus az erőteljes és az értelemre építő férfiasság kiváló képviselője volt, és figyelembe véve a szellemi vezetői hírnevét, semmi különös nem volt abban, hogy Rebeka, Ezrának, a gazdag názáreti kereskedőnek és boltosnak a legidősebb leánya ráébredt arra, hogy lassan beleszeretett József e fiába. Az érzelmeit először Mirjámmal, Jézus húgával közölte bizalmasan és Mirjám ez után mindezt megbeszélte az anyjával. Máriát erősen felkavarta a dolog. Vajon el fogja veszíteni a fiát, aki már a család nélkülözhetetlen fejévé vált? Hát sohasem érnek véget a bajok? Mi jöhet még ez után? És aztán elgondolkodott azon, hogy a házasság hogyan érinthetné Jézus jövőbeli pályáját; nem túl gyakran, de legalább néhány alkalommal eszébe jutott, hogy Jézus az »ígéret gyermeke«.” 127:5.1
11. Tétel: Rebeka közvetlenül Jézushoz fordult, amikor nem kapta meg Mária és Mirjám támogatását.
„Úgy értelmezte Mária lebeszélési igyekezetét, mint természetes választ arra, hogy elveszíti a családfőt és egyedüli támaszát; de tudván, hogy az apja helyesli az ács fia iránti vonzalmát, helyesen felismerte, hogy az apja örömmel támogatná a családot elegendő bevétellel ahhoz, hogy teljes mértékben ellensúlyozza Jézus keresetének kiesését. Amikor az apja elfogadta e tervét, Rebeka újból tanácskozott Máriával és Mirjámmal, és amikor nem kapta meg a támogatásukat, tétovázás nélkül közvetlenül Jézushoz fordult. Ezt az apja közreműködésével tette, aki meghívta Jézust a házába Rebeka tizenhetedik születésnapjára.” 17:5.2
12. Tétel: Több oka is volt Jézusnak arra, hogy kedvesen, de határozottan elutasítsa Rebeka közeledését.
„Jézus figyelmesen és rokonszenvvel hallgatta a beszámolót minderről, először az apától, majd magától Rebekától. Kedvesen válaszolt abban az értelemben, hogy nincs az a pénz, ami helyettesíthetné az ő személyes kötelességét a családja ellátásában, hogy »eleget tegyen minden emberi kötelesség legszentebbikének — a saját húsából és véréből valók iránti hűségnek«. Rebeka apját mélyen megérintették Jézus szavai a család iránti odaadásról és visszavonult a beszélgetéstől. Az egyetlen megjegyzés, amit Máriának, a feleségének tett, ez volt: »Ő nem lehet a fiunk; túl nemes hozzánk.«
Ez után került sor a nagy jelentőségű beszélgetésre Rebekával. Az addigi élete során Jézus kevéssé tett különbséget a fiúkkal és a lányokkal, a fiatal férfiakkal és a fiatal nőkkel való barátkozás terén. Az elméjét túlságosan is lefoglalták a gyakorlatias földi dolgokkal kapcsolatos sürgető problémák és az, hogy egyre jobban elmerült a későbbi pályafutásán, »az Atyja ügyén való munkálkodáson« való töprengésben, így soha nem foglalkozott komolyan a személyes szeretetnek az emberi házasságban való betetőződésével. De most ott volt közvetlenül előtte azoknak a problémáknak egy újabb eleme, mellyel minden átlagos emberi lénynek szembe kell néznie és amelyről döntenie kell. Valóban »minden tekintetben megmérettetett éppen úgy, mint ti is«.” 127:5.3
13. Tétel: Rebeka szíve összetört. Követte Jézust végig a mozgalmas élete alatt és jelen volt a keresztre feszítésénél is.
„Rebeka szíve összetört. Nem hagyta magát megvigasztalni és addig könyörgött az apjának, hogy hagyják el Názáretet, amíg végül az apja beleegyezett, hogy Szeforiszba költözzenek. A későbbi évek során a sok ifjúnak, aki megkérte a kezét, Rebeka csak egyféle választ adott. Csak egy célnak élt — várta, hogy eljöjjön az óra, amikor ez, a számára legnagyszerűbb férfi, aki valaha is élt, az élő igazság tanítójaként megkezdi a pályafutását. És követte őt odaadóan, végig a nyilvános munkájának mozgalmas évei alatt, jelen volt azon a napon is (Jézus tudtán kívül), amikor győzelmesen bevonult Jeruzsálembe; és ott állt »az asszonyok között« Mária oldalán azon a végzetes és megrázóan szomorú délutánon, amikor keresztre feszítették az Ember Fiát, aki az ő számára és a fenti számtalan világ számára »az egyetlen tökéletesen szeretetre méltó és tízezer közül a legnagyobb«.” 127:5.6
14. Tétel: Jézus vérmentes „páska-ünnepet” tartott a betániai fiatalokkal. Rendszeresen kitört belőle a hagyománnyal szembeni neheztelés.
„E látogatás alkalmával került sor a hagyomány elleni időszakosan kitörő lázadások egyikére — ama szertartási szokások miatti neheztelés kifejeződésére, mely szokásokat Jézus a mennyei Atyáról alkotott kép félreértelmezésének tekintett. Nem tudván, hogy Jézus eljön hozzájuk, Lázár úgy szervezte, hogy a barátaival tartja meg a páska-ünnepet a jerikói út melletti egyik szomszédos faluban. Jézus most azt javasolta, hogy üljék meg az ünnepet ott, ahol éppen vannak, Lázár házában. »De«, mondta Lázár, »nincs is ünnepi bárányunk«. És ekkor Jézus hosszas és meggyőző értekezésbe fogott abban az értelemben, hogy a mennyei Atyát nem igazán érdeklik az ilyen gyerekes és értelmetlen szertartások. Az ünnepélyes és odaadó imát befejezve felálltak, és Jézus így szólt: »Hadd szolgálják a népem gyermeki és homályos elméi az Istenüket úgy, ahogy Mózes meghagyta nekik; jobb ha így tesznek, de mi, akik megláttuk az élet fényét, ne közeledjünk az Atyánkhoz a halál sötétje révén. Legyünk szabadok az Atyánk örökkévaló szeretete igazságának tudatában.«” 127:6.6
15. Tétel: Megtanulja a felelősségvállalást és szembenéz a csalódásokkal. Hozzáigazítja eszményképeit a földi létezés gyakorlati igényeihez.
„Jézusból gyorsan férfi lett, nem csak egy ifjú, hanem egy felnőtt. Jól megtanulta a felelősségvállalást. Most már tudja, hogy miként kell továbblépni a csalódás ellenére. Bátran talpra áll, amikor a tervei meghiúsulnak és a céljait átmenetileg nem tudja elérni. Már megtanulta, hogy miként legyen tisztességes és méltányos, még az igazságtalanság jelentétében is. Most tanulja, hogy miként igazítsa hozzá a szellemi életről alkotott eszményképeit a földi létezés gyakorlati igényeihez. Most tanulja, hogy miként készítsen tervet az eszményelvűség felsőbb és távoli céljának eléréséhez, miközben megfontoltan dolgozik a szükségletekből eredő közelebbi és közvetlen cél elérésén. Folyamatosan elsajátítja annak módját, hogy miként egyeztesse össze a vágyait az emberi helyzettel járó hétköznapi igényekkel.” 127:6.12
16. Tétel: Jézus elsajátítja annak módját, hogy
a) a szellemi hajtóerő energiájával miként működtesse az anyagi szinten való boldogulás mechanizmusát;
b) miként éljen mennyei életet, miközben folytatja a földi létét is;
c) miként csikarja ki a győzelmet a vereség közvetlen jelenlétében is;
d) az idő nehézségeit miként alakítsa át az örökkévalóság győzelmeivé.
„Már majdnem tökéletesen elsajátította annak módját, hogy a szellemi hajtóerő energiájával miként működtesse az anyagi szinten való boldogulás működési rendjét. Lassan megtanulja, hogy miként éljen mennyei életet, miközben folytatja a földi létét is. Egyre inkább támaszkodik az ő mennyei Atyjának végső útmutatására, miközben betölti azt az atyai szerepet, hogy utat mutasson a földi családja gyermekeinek és irányítsa őket. Tapasztalatot szerez abban, hogy miként csikarja ki ügyesen a győzelmet a vereség közvetlen jelenlétében is; megtanulja, hogy az idő nehézségeit miként alakítsa át az örökkévalóság győzelmeivé.” 127:6.12
17. Tétel: Jézus a maga teljességében élte meg a húsvér testbeli létet. Jézus megértő fivér, rokonszenves barát, tapasztalt úr és irgalmas atya.
„És így, az évek múlásával, e názáreti fiatalember folytatja az élet megtapasztalását úgy, ahogy azt a halandói húsvér testben megélik az idő és tér világain. Élményekben gazdag, jellegzetes és kiteljesedett életet él az Urantián. E világot ama tapasztalatokban megérve hagyta el, melyeken a teremtményei keresztülmennek az első életük rövid és igen nehéz évei alatt, a húsvér testbeli élet során. És mindez az emberi tapasztalás mindörökre a Világegyetem Fejedelméé marad. Ő a mi megértő bátyánk, rokonszenves barátunk, tapasztalt fejedelmünk és irgalmas atyánk.” 127:6.13
18. Tétel: Jézus ott áll a kiteljesedett férfikor küszöbén, az emberi élettapasztalatokban bővelkedve és az emberi természet gyarlóságai iránti teljes megértéssel.
„A világra a teremtésrész csecsemőjeként született, leélte a gyermeki létét és átesett a későbbi ifjúi és fiatal férfikori életszakaszokon is; most ott áll a kiteljesedett férfikor küszöbén, az emberi élettapasztalatokban bővelkedve, az emberi természet ismeretével bőven ellátva és az emberi természet gyarlóságai iránti teljes megértéssel. Szakértőjévé válik annak az isteni módszernek, hogy kinyilatkoztassa az ő paradicsomi Atyját mindenféle korú és létszakaszú halandó teremtménynek.” 127:6.15
19. Tétel: Rendes és átlagos emberi életet élt — birkózva a halandói környezet jelentette nehézségekkel.
„Ahogy a názáreti Jézus megkezdte a felnőttkori életének első éveit, addig is és azután is úgy élt, ahogy egy rendes és átlagos emberi életet élnek a földön. Jézus úgy jött e világra, ahogy a többi gyermek; semmi köze sem volt a szülei kiválasztásához. Ő választotta e különös világot, mint a bolygót, ahol teljesíti a hetedik és egyben utolsó alászállását, a halandói húsvér testhez hasonló alakban való megtestesülést, de egyébként természetes úton jelent meg a világon, a teremtésrész gyermekeként nőtt fel és úgy küzdött a környezeti nehézségekkel, ahogy más halandók is teszik ezen a földön és a hasonló világokon.” 128:0.1
20. Tétel: Mindig tartsátok szem előtt a Mihály-féle alászállás kettős célját.
„Mindig tartsátok szem előtt a Mihály-féle urantiai alászállás kettős célját:
1. A halandói húsvér testbeli emberi teremtmény teljes élete megélésének megtapasztalása, a fennhatóságának kiteljesítése a Nebadonban.
2. Az Egyetemes Atya kinyilatkoztatása az idő és tér világainak halandó lakói számára és e halandóknak még eredményesebb módot mutatni az Egyetemes Atya jobb megértéséhez.” 128:0.2
21. Tétel: Férfiként kezdett hozzá a kettős természete megértésének eme hatalmas feladatához — a názáreti Jézus személyiségének kialakításához.
„A felnőttkorba lépéssel Jézus hozzáfogott ahhoz a komoly és teljes mértékben öntudatos feladathoz, hogy kiteljesítse az ő értelmes teremtményei legalsóbb rendű formájának életével kapcsolatos ismeretek elsajátításának megtapasztalását, amely által véglegesen és teljesen elnyeri a jogot a maga teremtette világegyetem feletti korlátlan uralkodásra. E[hhez az óriási] feladathoz a kettős természetének teljes tudatában kezdett hozzá. De eddigre e két természetét már hatékonyan eggyé szervezte — a názáreti Jézussá.” 128:1.1
22. Tétel: Jézus húsvér testté lett és közöttünk lakozott — megtapasztalta az emberi érzések és érzelmek teljes sorát — „minden dologban megmérettetett, éppen úgy, ahogy ti”. Még mindig viseli az „Ember Fia” címet.
„József-fia-Jósua nagyon is tisztában volt azzal, hogy ember, halandó ember, aki asszonytól született. Ez látszik az első címének, az Ember Fia címnek a választásából is. Valóban húsból és vérből való volt, és még ma is, amikor önálló hatáskörben uralja egy világegyetem végzeteit, a számos kiérdemelt címe mellett még mindig viseli az Ember Fiáét is. A szó szoros értelmében igaz, hogy az Egyetemes Atya teremtő Szava — a Teremtő Fiú — »hússá lett és a teremtésrész embereként élt az Urantián«. Dolgozott, elfáradt, pihent és aludt. Éhséget érzett és e szükségleteit étellel elégítette ki; szomjazott és a szomját vízzel oltotta. Megtapasztalta az emberi érzések és érzelmek teljes sorát; »minden dologban megmérettetett, éppen úgy, ahogy ti«, és szenvedett és meghalt.” 128:1.2
23. Tétel: Tapasztalás útján tett szert bölcsességre, és a megkeresztelését megelőzően nem élt az emberfeletti hatalmával. Igaz ember volt az emberek között.
„Tudást gyűjtött, tapasztalatot szerzett és ezeket bölcsességgé egyesítette, éppen úgy, ahogy a teremtésrész más halandói is teszik. Egészen a megkeresztelkedéséig nem élt természetfeletti hatalommal. A József és Mária fiaként őt jellemző emberi felruházottságnak részét nem képező közvetítőt nem vett igénybe.
Az emberi lét előtti létezése sajátosságai tekintetében Jézus megüresítette magát. A nyilvános munka megkezdése előtt az emberekkel és történésekkel kapcsolatos tudását teljes mértékben maga korlátozta. Igazi ember volt az emberek között.” 128:1.3
24. Tétel: Mindörökre igaz: „Olyan magas urunk van, akit meg tudnak érinteni a mi gyengeségeink.”
„Mindörökre és dicsőségesen igaz: »Olyan magas urunk van, akit meg tudnak érinteni a mi gyengeségeink. Olyan Fejedelmünk van, aki minden tekintetben megmérettetett és megkísértetett, ahogy mi is, mégis bűn nélküli ő.« És mivel ő maga is szenvedett, megmérettetett és kipróbáltatott, bőséges az ő megértése és segédkezése azok iránt, akik összezavarodottak és csüggedtek.” 128:1.5
1. Tétel: A római utazás egyik megható mellékeseménye az volt, amikor Ganid azt javasolta, hogy alapítsanak egy új vallást. Nagy hatással volt rá Jézus felvilágosultsága, becsületessége és türelme.
„Ekkor Ganid így kiáltott fel: »Tanítóm, teremtsünk te és én egy új vallást, olyat, amely elég jó India számára és elég nagy Rómának, és talán a zsidóknál felválthatjuk vele Jahvét.« És Jézus így válaszolt: »Ganid, a vallásokat nem teremtik. Az emberek vallásai hosszú idő alatt alakulnak ki, míg az Isten kinyilatkoztatásai azoknak az embereknek az életében vetnek fényt a földre, akik a társaiknak kinyilatkoztatják az Istent.« De ők nem értették e látnoki szavak jelentését.
Azon az éjszakán, miután nyugovóra tértek, Ganid nem tudott elaludni. Sokáig beszélgetett az apjával és végül azt mondta, »Tudod, apám, néha azt hiszem, hogy Jósua látnok.« És az apja álmosan válaszolt neki, »Fiam, vannak mások —«.
E naptól fogva a természetes élete hátralévő részében Ganid saját vallás kidolgozásán munkálkodott. Elméjének erős késztetést jelentett Jézus felvilágosultsága, becsületessége és türelme. A bölcseletről és a vallásról folytatott vitáikban ez az ifjú sohasem érzett neheztelést vagy viseltetett ellenséges érzülettel.” 132:7.6
2. Tétel: Ganid nem tudta, de egy új vallást teremtettek — az üdvözülés új útját, az Isten kinyilatkoztatását az ember számára Jézusban.
„Micsoda látvány volt ez a mennyei értelmek számára, látni az indiai ifjút, amint azt javasolja a világegyetem Teremtőjének, hogy alkossanak egy új vallást! És bár a fiatalember nem tudta, ők egy új és örök vallást teremtettek akkor és ott — az üdvözülés ezen új útját, az Isten kinyilatkoztatását az ember számára, Jézuson keresztül és őbenne. Amit a fiú a leginkább akart, azt tudtán kívül ténylegesen is megtette. És így volt és így van ez örökre. Amit a szellemi tanításban és vezetésben részesült, felvilágosult és gondolkodó emberi képzelet odaadással és önzetlenül tenni akar, és amivé lenni akar, az mérhetően teremtővé válik annak megfelelően, hogy a halandó mennyire szentelte magát az Atya akarata isteni megcselekedésének. Az ember és az Isten társulásakor nagy dolgok történhetnek és történnek is.” 132:7.9
1. Tétel: A Hermon-hegyi elvonulása jelezte Jézus tisztán emberi létpályájának végét, és azt, hogy ekkortól már teljesen a földi létpályája hátralévő részének szentelte magát.
„A benne lakozó Gondolatigazító most arra vezette Jézust, hogy elhagyja az emberek lakta helyeket és elvonuljon a Hermon-hegyre, hogy befejezhesse az emberi elméje feletti uralom megszerzésének munkáját és teljesítse feladatát, hogy magát teljesen a földi létpályája hátralévő részének szentelje.
A Mester urantiai földi életében ez volt az egyik leginkább szokatlan és rendkívüli időszak. Egy másik és nagyon hasonló élményt akkor élt át, amikor egyedül tartózkodott a Pella közelében lévő hegyekben, röviddel a megkeresztelését követően. A Hermon-hegyen elszigeteltségben töltött ezen időszak jegyezte a tisztán emberi létpályájának lezárulását, azaz, a halandói alászállásának a gyakorlati értelemben vett befejeződését, míg a későbbi elvonulás jelentette az alászállás istenibb szakaszának kezdetét. És Jézus egyedül élt az Istennel hat héten át a Hermon-hegy oldalában.” 134:7.6
2. Tétel: Jézus elküldte az őrangyal-szeráfot és a nagy megpróbáltatást egyedül az Igazítója útmutatása mellett kezdte meg.
„Az első napon, miután Tiglát elment, Jézus csak egy rövidebb útszakaszt tett meg a hegyen felfelé, amikor is megállt imádkozni. Egyebek között arra kérte az Atyát, hogy küldje vissza az őrangyal-szeráfot, hogy »Tigláttal legyen«. Azt kérte, hogy a halandói lét valóságaival való utolsó küzdelméhez egyedül foghasson hozzá. És a kérését teljesítették. A nagy megmérettetésnek úgy fogott hozzá, hogy egyedül a benne lakozó Igazító mutatott neki irányt és tartotta meg.” 134:8.2
3. Tétel: Valódi ellenségekkel küzdött meg — nem egy legyengült és éhező elme által kitalált személyekkel.
„Jézus jól beosztotta az ételt, amíg a hegyen tartózkodott; egyszerre csak egy vagy két napon át tartózkodott az ételtől. Azok az emberfeletti lények, akikkel e hegyen találkozott és akikkel szellemében megküzdött és akiket erővel legyőzött, valóságosak voltak; ők voltak a Satania csillagrendszerbeli fő ellenségei; nem alaptalan képzelgések voltak, melyek egy legyengült és éhező halandó értelmi elkalandozásából származnak, aki nem képes különbséget tenni a valóság és a zavart elme káprázatai között.” 134:8.3
4. Tétel: Jézus a Hermon-hegyen jutott el az elméje feletti teljes uralomra és ott érte el az emberi teremtményi célját. Tudatosítani tudta, hogy az isteni természete felülkerekedik az emberi természetén.
„Jézus augusztus utolsó három hetét és szeptember első három hetét töltötte a Hermon-hegyen. E hetek alatt befejezte ama halandói feladatát, hogy elérje az elme-megértés és a személyiség-szabályozás köreit. A mennyei Atyjával való bensőséges együttlét ezen időszaka alatt a benne lakozó Igazító is teljesítette a kijelölt szolgálatokat. E földi teremtmény halandói célja ott eléretett. Ez után már csak az elme és az Igazító összehangolódásának végső szakasza volt hátra.
A paradicsomi Atyával való, több mint öt hetes megszakítás nélküli együttlét után Jézus teljesen megbizonyosodott a természetéről és tudatosult benne a tér-idő személyiség-megnyilatkozás anyagi szintjei feletti győzelmének bizonyos volta. Teljes mértékben hitt abban, hogy az isteni természete felülkerekedik az emberi természetén, és nem habozott ezt tudatosítani sem.” 134:8.4
5. Tétel: A hegyen ment végbe a nagy megkísértés — az egyetemes próbatétel. És Jézus győzött.
„A hegyi elvonulásának vége felé Jézus arra kérte az Atyját, adjon neki engedélyt arra, hogy az Ember Fiaként, József-fia-Jósuaként egyeztetést tarthasson a sataniabeli ellenségeivel. Az engedélyt megkapta. A Hermon-hegyen való ottlétének utolsó hetén történt meg a nagy megkísértés, az egyetemes próbatétel. Sátán (Lucifer képviseletében) és a lázadó Bolygóherceg, Kaligasztia volt jelen Jézus mellett és teljesen láthatók voltak a számára. És e »megkísértés«, az emberi hűség e végső próbája a lázadó személyiségek megtévesztései közepette nem élelemmel, templomtornyokkal vagy önhitt tettekkel volt kapcsolatos. Nem volt köze e világi országokhoz, de köze volt egy fenséges és dicsőséges világegyetem főhatalmához. A feljegyzéseitek jelképes ábrázolása a gyermekien gondolkodó világnak szólt a fejletlen korszakokban. És a későbbi nemzedékeknek meg kell érteniük, hogy milyen nagy küzdelmen ment keresztül az Ember Fia azon a mozgalmas napon a Hermon-hegyen.” 134:8.6
6. Tétel: Egy nyári napon, a természet csendjében nyerte el a nebadoni Mihály a világegyeteme feletti elvitathatatlan főhatalmat.
„Egy késő nyári délutánon, a fák között és a természet csendjében, a nebadoni Mihály elnyerte a világegyeteme feletti elvitathatatlan főhatalmat. Azon a napon teljesítette a Teremtő Fiak számára előírt feladatot, hogy teljesen megélje a megtestesült életet a halandói húsvér testhez hasonlatos alakban az idő és tér evolúciós világain. E nagy jelentőségű eredmény világegyetemi bejelentésére nem került sor egészen a megkeresztelése napjáig, mely hónapokkal később történt meg, valójában azonban minden azon a napon, a hegyekben ment végbe. És amikor Jézus lejött a Hermon-hegyi elvonulásából, a Lucifer-féle lázadást a Sataniában és a Kaligasztia-féle elszakadást az Urantián gyakorlatilag felszámolták. Jézus megfizette az utolsó árat, amit tőle megköveteltek azért, hogy megkapja a világegyeteme feletti főhatalmat, mely önmagában rendezi minden lázadó helyzetét és biztosítja, hogy minden ilyen felfordulást (ha valaha is megtörténnek) rövid úton és hatásosan kezeljenek. Ebből tehát látható, hogy Jézusnak az úgynevezett »nagy megkísértése« valamivel a megkeresztelése előtt történt és nem ezen esemény után közvetlenül.” 134:8.9
1. Tétel: Jézus azért keresztelkedett meg, hogy példát mutasson a fivéreinek, és hogy az emberek tudják, hogy elérkezett az ő ideje.
„Lévén, hogy lefoglalta őt a nagyszámú megtért mielőbbi megkeresztelésének feladata, János egészen addig nem vette észre Jézust, amíg az Ember Fia közvetlenül elé nem került. Jézusra ráismerve János egy időre megszakította a szertartásokat, miközben üdvözölte a húsvér testbeni unokatestvérét és megkérdezte, »De miért jöttél le a vízhez üdvözölni engem?« És Jézus azt válaszolta, »Hogy megkeresztelj engem.« János azt felelte: »De hát nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj. Miért te jössz énhozzám?« És Jézus odasúgta Jánosnak: »Tedd meg ezt nekem, mert nekünk most példát kell mutatnunk a fivéreim előtt, akik itt vannak velem, és azért, hogy az emberek tudják, hogy elérkezett az időm.«” 135:8.5
2. Tétel: János megkeresztelte Jézust és a fivéreit, és hallotta a hangot: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
„Jézus hangszíne ellentmondást nem tűrő és tekintélyes volt. János az érzelmi felindulástól reszketve készült a názáreti Jézus megkeresztelésére hétfő délben, Kr.u. 26. január 14-én. Így keresztelte meg János Jézust és a két fivérét, Jakabot és Júdást. És amint János e három férfit megkeresztelte, elküldte aznapra a többieket, bejelentve, hogy másnap délben folytatja a kereszteléseket. Ahogy az emberek szétszéledtek, a négy férfi, ahogy még mindig ott állt a vízben, egy különös hangot hallott, és akkor rögtön egy pillanatra fényjelenség volt észlelhető közvetlenül Jézus feje felett, és hallották, amint egy hang ezt mondja, »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.« Komoly változás ment végbe Jézus viselkedésén, és miután kijöttek a vízből, csendesen elbúcsúzott tőlük, s keletnek, a hegyek felé vette az irányt. És senki nem látta Jézust negyven napig.” 135:8.6
3. Tétel: Úgy állt ott a Jordánban, mint az evolúciós világok tökéletessé lett halandója.
„A keresztelésre a Jordán-völgybe elment názáreti Jézus a teremtésrész olyan halandója volt, aki az elme feletti uralom megszerzésében és a szellemmel való azonosulásban minden szempontból eljutott az emberi evolúciós felemelkedés csúcsára. Úgy állt ott aznap a Jordánban, mint az idő és tér evolúciós világainak tökéletessé lett halandója. Megvolt a tökéletes összhang és a teljes körű kapcsolat Jézus halandói elméje és a benne lakozó szellemi Igazító, az ő paradicsomi Atyjának isteni ajándéka között. És éppen ilyen Igazító lakozik az Urantián élő minden egészséges lényben azóta, hogy Mihály a világegyetemének vezető tisztére emelkedett, azzal a különbséggel, hogy Jézus Igazítója már előzőleg felkészítésben részesült az ilyen különleges küldetésre azáltal, hogy hasonlóképpen ott lakozott egy másik emberfeletti lényben, aki a halandói húsvér testhez hasonló alakban testesült meg, Makiventa Melkizedekben.” 136:2.2
4. Tétel: Amint az ember és az Igazítója összhangba kerül egymással, végbemegy az eggyé kapcsolódás. Jézus Igazítója megszemélyesült, és jelenségként nyilvánult meg.
„Amikor a teremtésrész valamely halandója a személyiségtökéletesítés ilyen magas szintjeire eljut, akkor rendszerint végbemennek azok az előzetes szellem-felemelkedési jelenségek, melyek betetőzését az jelenti, hogy a halandó kifejlett lelke eggyé kapcsolódik a vele társult isteni Igazítóval. És kétségtelenül ilyen változásnak kellett végbemennie a názáreti Jézus személyiségélményében épp azon a napon, amikor két fivérével lement a Jordánhoz, hogy Jánostól megkapja a keresztséget. E szertartás volt az Urantián eltöltött tisztán emberi életében az utolsó felvonás, és sok emberfeletti megfigyelő arra számított, hogy tanúja lesz az Igazító és az általa segített elme eggyé kapcsolódásának, de mindannyiuknak csalódniuk kellett. Valami új és nagyobb jelentőségű dolog játszódott le. Ahogy János Jézusra helyezte a kezét, hogy megkeresztelje, a Jézusban lakozó Igazító végleg eltávozott József-fia-Jósua tökéletessé lett emberi lelkétől. És néhány pillanattal később ez az isteni entitás úgy tért vissza a Diviningtonról, mint Megszemélyesült Igazító és mint a fajtájának vezetője a Nebadon egész helyi világegyetemében. Így Jézus megfigyelhette, amint a saját isteni szelleme visszatérvén megszemélyesült alakban száll alá őrá. És hallotta, amint ugyanezen paradicsomi eredetű szellem most megszólal, azt mondva, »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik«. És János, Jézus két öccsével együtt, szintén hallotta e szavakat. János tanítványai a vízparton állva nem hallották e szavakat, és a Megszemélyesült Igazító jelenségét sem észlelték. Csak Jézus szeme látta a Megszemélyesült Igazítót.” 136:2.3
5. Tétel: A megkeresztelés után a Megszemélyesült Igazító Jézussal megláttatta az alászállása előtti helyzetét, az Isten Fiáét.
„Amikor a visszatért és most már magasabb rangú Megszemélyesült Igazító imigyen szólt, mindannyian elhallgattak. És amikor még mind a négyen a vízben álltak, Jézus, rátekintve a közelében tartózkodó Igazítóra, így imádkozott: »Atyám, aki a mennyben uralkodsz, legyen a neved szent. Jöjjön el a te országod! A te akaratod legyen meg a földön, éppen úgy, ahogy a mennyben.« Amikor befejezte az imát, »megnyíltak a mennyek«, és az Ember Fia meglátta azt a látomást, melyet most a Megszemélyesült Igazító mutatott meg neki őróla, mint az Isten Fiáról, aki volt, mielőtt eljött volna a földre a halandói húsvér testhez hasonló alakban, és amivé lesz, amikor a megtestesült élet véget ér. E mennyei látomást csak Jézus látta.” 136:2.4
6. Tétel: A kereszteléssel ért véget Jézus tisztán emberi élete.
„A keresztelés e napjával ért véget Jézus tisztán emberi élete. Az isteni Fiú megtalálta az Atyját, az Egyetemes Atya megtalálta az ő megtestesült Fiát, és beszélgettek egymással.” 136:2.7
1. Tétel: Jézus kiállta a nagy kísértést a Hermon-hegyen. A keresztelést követően negyven napot töltött az új evangélium hirdetési módjának kidolgozásával.
„Jézus a halandói megtestesülése során a legnagyobb kísértést a megkeresztelése előtt élte át, amikor hat héten át a harmatos Hermon-hegyen tartózkodott. Ott, a Hermon-hegyen a teremtésrész maga erejére utalt halandójaként találkozott az Urantia urának címét követelővel, Kaligasztiával, e világ hercegével, akit le is győzött. Azon az eseménydús napon a világegyetemi feljegyzések szerint a názáreti Jézus lett az Urantia Bolygóhercege. És az Urantia eme hercege, akit rövidesen kinyilvánítottak a Nebadon legfőbb Urának, most negyven napra elvonult, hogy kialakítsa a terveit és döntsön arról, hogy miként hirdesse az Isten emberek szívében eljövő új országát.” 136:3.1
2. Tétel: Gábriel és a Csillagvilági Atya tájékoztatta Jézust a főhatalmának kiteljesedéséről és Immanuel alászállási elbocsátásáról.
„Mialatt a hegyen tartózkodott és Gábriellel beszélgetett, az edentiai Csillagvilági Atya személyesen is megjelent Jézus és Gábriel előtt, s azt mondta: »A feljegyzések immár teljesek. A 611.121-es számú Mihály főhatalma a Nebadon világegyeteme felett immár teljesen az Egyetemes Atya jobbjában van. Immanuel alászállási elbocsátását hozom neked, aki az urantiai alászállásban kezes-testvéred volt. Most már szabadon dönthetsz, hogy most vagy később, de immár a te saját döntésed szerint fejezed be a megtestesülési alászállásodat, emelkedsz fel az Atyád jobbjára, veszed fel a főhatalmadat és veszed át az egész Nebadon felett a jól megérdemelt, korlátlan uralmat. A felsőbb-világegyetemi feljegyzések teljességét a Nappalok Elődeinek felhatalmazása alapján abban is tanúsítom, hogy a világegyetemedben minden bűnös lázadás lezárásával kapcsolatban teljes és korlátlan hatalommal ruháztak fel minden ilyen lehetséges jövőbeli zavar kezelésére. Az Urantián és a halandó teremtményi húsvér testbeli munkád gyakorlatilag véget ért. Az életutad mostantól a te saját döntésedtől függ.«” 136:3.5
3. Tétel: A negyven nap a nagy elhatározások időszaka volt.
„A hegyi vadonban eltöltött negyven nap nem valamiféle nagy kísértés időszaka volt, hanem inkább a Mester nagy elhatározásainak időszaka. Az önmagával és az Atya közvetlen jelenlétével — a Megszemélyesült Igazítóval (személyes szeráf őrangyala már nem volt) — töltött magányos közösség e napjai alatt egymás után jutott azokra a nagy elhatározásokra, melyek rendeltetése az volt, hogy szabályozzák a földi létpályájának hátralévő részével kapcsolatos elveit és viselkedését. Később a nagy megkísértés hagyománya hozzákapcsolódott ehhez az elszigeteltségben töltött időszakhoz azon keresztül, hogy összekeverték a Hermon-hegyi küzdelem töredékes elbeszéléseivel, valamint amiatt is, hogy a szokás alapján minden nagy látnoknak és emberi vezetőnek úgy kellett megkezdenie a nyilvános pályáját, hogy átesik a böjtölés és az imádkozás ezen állítólagos időszakain. Jézus szokása mindig is az volt, hogy amikor bármiféle új vagy komoly döntés elé került, visszavonult a saját szellemével való közösségbe, hogy megtudja az Isten akaratát.” 136:4.10
4. Tétel: Jézus úgy döntött, hogy nem fogja igénybe venni a rendelkezésére álló emberfeletti erőket, hacsak nem az Atyja akarja úgy.
„Jézus úgy döntött, hogy nem fog igénybe venni egyetlen személyiséget sem e hatalmas gyülekezetből, hacsak nem válik egyértelművé, hogy az az Atyja akarata. Ettől az általános elhatározástól függetlenül e hatalmas sereg vele maradt a földi élete hátralévő részében, mindig készen arra, hogy engedelmeskedjen az Ura legkisebb akaratnyilvánításának. Bár Jézus az emberi szemével nem látta állandóan e jelenlévő személyiségeket, a vele társult Megszemélyesült Igazító mindvégig figyelte őket, és mindegyikükkel érintkezésbe is tudott lépni.” 136:5.2
5. Tétel: A mennyei seregek vezetését átvevő Megszemélyesült Igazító emlékeztette Jézust arra, hogy az idővel összefüggő dolgokban nem korlátozhatja az életét.
„Azzal, hogy a Krisztus Mihályhoz eljött világegyetemi seregek e parancsnoki rangját elfogadta, a Megszemélyesült Igazító különösen ügyelt arra, hogy Jézus számára világossá tegye, hogy míg a világegyetemi teremtmények e sokaságát a térjellegű tevékenységeikben talán korlátozza a Teremtőjük által leadott hatáskör, e korlátozások az időbeli működésüket illetően már nem érvényesülnek. És e korlátozás azon a tényen alapult, hogy az Igazítók, mihelyt megszemélyesültek, már nem-idő lények. Ennek megfelelően figyelmeztette Jézust, hogy míg az Igazítónak az élő értelmek feletti parancsoksága teljes és tökéletes lesz minden, a térrel kapcsolatos dologban, ilyen tökéletes korlátozások nem állíthatók fel az idővel összefüggésben. Azt mondta az Igazító: »Parancsod szerint el fogom rendelni a világegyetemi értelmek e jelenlévő seregének bevetését bármilyen módon a földi pályáddal összefüggésben, kivéve az olyan eseteket, amikor a paradicsomi Atya arra utasít, hogy bocsássam el e közvetítőket annak érdekében, hogy a választásod szerinti isteni akarata teljesüljön, és azokat az eseteket, amikor az isteni-emberi akaratod bármiféle olyan döntésre vagy cselekvésre irányul, mely a természetes földi rendtől való eltéréssel jár az idő vonatkozásában. Minden ilyen esetben nekem nincs hatalmam, és a tökéletességben és erős egységben itt összegyűlt teremtményeid ugyancsak tehetetlenek lesznek. Ha az egyesített természeteid ilyen vágyakat dédelgetnek, akkor az akaratnak megfelelő parancsok azonnal végrehajtódnak. Minden ilyen dologban a te akaratod korlátozza majd az időt, és az elgondolt dolog azonnal létezik is. A parancsnokságom alatt ez jelenti a lehető legteljesebb korlátozást, melyet a te magvábanvaló főhatalmadra gyakorolhatok. Az én öntudatomban az idő nem létezik, ezért én nem is tudom korlátozni a teremtményeidet az azzal kapcsolatos dolgokban.«” 136:5.4
6. Tétel: Jézus könnyen korlátozhatta a tevékenységeit a tér vonatkozásában, de az idővel kapcsolatos dolgaiban nem tehette.
„A vele társult és Megszemélyesült Igazító felügyeleti ellenőrzésén keresztül tudta Mihály tökéletesen korlátozni a személyes földi tevékenységeit a tér vonatkozásában, de az Ember Fia számára nem volt lehetséges az, hogy az új földi helyzetét a Nebadon eleve hatalommal bíró Uraként az idő vonatkozásában is korlátozza. Ilyen volt tehát a názáreti Jézus tényleges helyzete, amikor arra készült, hogy megkezdje a nyilvános küldetését az Urantián.” 136:5.6
1. Tétel: Elutasította, hogy csodatévő legyen. Tudta, hogy a csodák csak felületes hűséget idéznének elő.
„Jézus bölcsen előre látta, hogy a csodatétellel és csodák művelésével csak a lenyűgözött anyagi elme kifelé irányuló hűségét idézné elő; az ilyen cselekedetek nem nyilatkoztatnák ki Istent és nem mentenék meg az embert. Elutasította, hogy pusztán csodatévővé váljon. Úgy határozott, hogy csak egyetlen feladattal fog foglalkozni — a mennyország megalapításával.” 136:8.2
2. Tétel: Az anyja iránti gyengéd érzelmei vezettek oda, hogy Jézus a tudtán kívül borrá változtatta a vizet.
„Mária sok éven át mindig Jézushoz fordult a názáreti családi életükben kialakult minden válsághelyzetben, így aztán természetes volt, hogy most is őrá gondoljon. De e törekvő anyát más dolgok is késztették, hogy ez alkalommal a legidősebb fiához folyamodjon. Ahogy Jézus ott állt egymagában a kert egyik sarkában, az anyja odament hozzá, s így szólt, »Fiam, nincs már boruk.« És Jézus így válaszolt, »Jóasszony, mi dolgom nekem ezzel?« És Mária azt mondta, »De én hiszem, hogy eljött a te időd; nem segítesz nekünk?« Jézus válaszul így szólt: »Újból elmondom, hogy én nem ilyen dolgok megtételére jöttem. Miért zaklatsz engem ilyesmikkel?« És akkor Mária sírva fakadt és könyörgött neki, »De fiam, én megígértem nekik, hogy segíteni fogsz; kérlek, nem tudnál mégis tenni valamit értem?« És ekkor Jézus azt mondta: »Asszony, miért kell neked ilyen ígéreteket tenned? Ügyelj arra, hogy ez többet ne forduljon elő. Minden dologban várnunk kell a mennyei Atya akaratára.”
Mária, Jézus anyja összetört; megdöbbent. Ahogy ott állt előtte, dermedten, könnyek gördültek le az arcán, és Jézus emberi szívét elöntötte az asszony iránti részvét, aki a húsvér testben szülője volt; és előrehajolt, kezét gyöngéden a fejére téve ezt mondta: »Ugyan, Mária anyám, ne szomorkodj az én keménynek tűnő szavaim miatt, hisz nem mondtam-e neked már sokszor, hogy én csak azért jöttem, hogy megcselekedjem a mennyei Atyám akaratát? Nagy örömmel tenném meg, amit kérsz tőlem, ha az részét képezné az Atyám akaratának —« és Jézus itt megállt, habozott egy pillanatra. Úgy tűnt, hogy Mária érzi, hogy valami történik. Felegyenesedett, átkarolta Jézus nyakát, megcsókolta őt, és szaladt is a szolgálók részlege felé, s azt mondta, »Amit az én fiam mond, az úgy is lesz«. De Jézus nem mondott semmit. Most értette meg, hogy már így is túl sokat mondott — vagy is inkább túl sokat gondolt kívánalmasan.” 137:4.8
3. Tétel: Mária ujjongott, mert azt hitte, hogy végre sikerült rávennie a fiát a hatalma gyakorlására.
„Mária ujjongott örömében. Azt nem tudta, hogy miként lesz bor, de magabiztosan hitt abban, hogy végül mégiscsak meggyőzte az elsőszülött fiát, hogy nyilvánítsa ki a tekintélyét, hogy merjen előállni és merje vállalni a helyzetét és mutassa a meg a messiási hatalmát. És bizonyos világegyetemi erőterek és személyiségek jelenléte és társulása miatt, melyekről a jelenlévők közül senkinek sem volt tudomása, Máriának nem kellett csalódnia. A Mária által akart bor, és amelyet Jézus, az Isten-ember emberiesen és rokonszenvvel kívánt, rövidesen rendelkezésre állt.” 137:4.10
4. Tétel: Időelemtől mentes dolog ment végbe — a víz borrá változott.
„A közelben állt hat vizes kőedény, színültig tele vízzel, egyenként mintegy hetven liter mennyiségben. E vizet később akarták felhasználni az esküvői szertartás megtisztulási záróeseményei során. Most a szolgálóknak e nagy kőedények körüli sürgése, melyet az anyja buzgón irányított, vonta magára Jézus figyelmét, és amint odalépett, észrevette, hogy a korsókkal bort mernek azokból.” 137:4.11
5. Tétel: Jézus megértette, hogy mi történt, és minden vendég közül ő lepődött meg a legjobban.
„Jézus lassan megértette, hogy mi történt. A kánai esküvői ünnepségen minden jelenlévő közül Jézus lepődött meg a legjobban. Mások számítottak arra, hogy csodát fog tenni, de ő éppen azt nem akarta. És akkor az Ember Fia felidézte magában a Megszemélyesült Gondolatigazító intelmét, melyet a hegyekben kapott tőle. Felidézte, hogy az Igazító hogyan figyelmeztette őt arra, hogy sem hatalom, sem személyiség nem képes megfosztani a teremtői előjogaitól az időtől függetlenül. Ez alkalommal erőtér-átalakítókat, közteslényeket és minden egyéb szükséges személyiséget hívtak össze a víz és a többi szükséges elem közelében, és a Világegyetem Teremtő Fejedelmének kifejezett kívánsága mellett már nem volt mód arra, hogy a bor pillanatszerűen meg ne jelenjen. És ennek bekövetkezése kétszeresen is bizonyos volt, hiszen a Megszemélyesült Igazító jelezte, hogy a Fiú kérésének teljesítése semmilyen tekintetben nem ellentétes az Atya akaratával.” 137:4.12
6. Tétel: Az elsorvadt kezű férfi meggyógyítása az első csodatétel, melyet Jézus az ellenségei támadására válaszul vitt véghez, és amelyet a szombattal kapcsolatos megkötések elleni tiltakozásul választott.
„Ez az első csodatétel, melyet Jézus az ellenségei támadására válaszul vitt véghez. És a Mester nem a gyógyító erejének megmutatására hajtotta végre ezt az úgynevezett csodát, hanem hatásos tiltakozásul az ellen, hogy a szombati vallási pihenőt értelmetlen megkötéseket jelentő valódi igává tegyék az egész emberiség számára. A férfi visszatért a kőműves munkájához, ezzel bizonyítva, hogy azok közé tartozik, akiknél a gyógyulást háládatos és igazságos élet követte.” 148:7.4
7. Tétel: Jézus segédkezésben töltött élete alatt egy sor megmagyarázhatatlan gyógyulási jelenség ment végbe. Ezek egy lehetséges magyarázatát ld. itt: 149:1.2-8
8. Tétel: Jézus csodás módon lakatott jól ötezer férfit, nőt és gyereket.
„Jézus a kezébe vette a kenyereket, és miután köszönetet mondott, megtörte a kenyeret és az apostolainak adta, akik továbbadták a társaiknak, akik viszont elvitték a sokaságnak. Jézus ugyanígy törte el és osztotta szét a halakat is. És e sokaság evett és jóllakott. És amikor az evéssel végeztek, Jézus azt mondta a tanítványoknak: »Gyűjtsétek össze a megmaradt eltört darabokat, hogy semmi se vesszen kárba.« És amikor végeztek a darabok összegyűjtésével, tizenkét kosárnyira valójuk volt. Az eme rendkívüli lakomából részesült férfiak, nők és gyerekek száma nagyjából ötezret tett ki.” 152:2.9
9. Tétel: Ez az első és egyetlen természeti csoda, melyet Jézus végrehajtott.
„És ez volt az első és egyetlen természeti csoda, melyet Jézus tudatos előtervezés eredményeként hajtott végre. Igaz, hogy a tanítványai hajlamosak voltak sok olyan dolgot is csodának tartani, melyek nem voltak azok, ám ez igazi természetfeletti segédkezés volt. Nekünk azt tanították, hogy ebben az esetben Mihály úgy sokasította meg az élelmi elemeket, ahogy mindig is teszi, kivéve azt, hogy kiküszöbölte az időtényezőt és a látható életcsatornát.” 152:2.10
10. Tétel: Jézus nem vállalta a királyságot, és felszólította a sokaságot, hogy a fények Atyját emeljék trónra a szívükben.
„E nagy kiáltozás fellelkesítette Pétert és azokat az apostolokat, akikben még élt a remény, hogy megláthatják, amint Jézus érvényesíti az uralkodásra való jogát. Ám ezek a hiú remények nem élhettek sokáig. Alig ült el a sokaság e nagy kiáltozásának a közeli szikláról visszaverődő hangja, amikor Jézus fellépett egy nagy kőre és felemelt jobb kezével figyelemre intve az embereket, így szólt: »Gyermekeim, jót akartok, de megfontolatlanok és földhözragadtak vagytok.« Rövid szünet következett; e szép termetű galileai fenségesen állt ott a keleti szürkület magával ragadó ragyogásában. Minden ízében királynak tűnt, ahogy a lélegzetvisszafojtva figyelő sokasághoz beszélt: »Királlyá tennétek, de nem azért, mert a lelketeket nagy igazság világosította meg, hanem mert a gyomrotokat kenyérrel töltöttétek meg. Hányszor mondtam már nektek, hogy az én országom nem e világi? E mennyország, melyet hirdetünk, szellemi testvériség, és senki ember nem uralkodik azon anyagi királyszékben ülve. A mennyei Atyám a végtelenül bölcs és mindenható Ura az Isten fiaiból álló eme szellemi testvériségnek a földön. Talán oly nagyon rosszul nyilatkoztattam ki nektek a szellemek Atyját, hogy a húsvér testben lévő Fiából királyt akartok csinálni! Most mindannyian térjetek haza otthonotokba. Ha királyt akartok, akkor a fények Atyját emeljétek királyszékbe mindegyikőtök szívében úgy mint a minden dolog szellem-Urát.«” 152:3.2
1. Tétel: Ahogy megálltak ebédelni, Jézus meglepő kérdéssel fordult hozzájuk: „Mit mondanak az emberek, ki vagyok én?”
„Ahogy megálltak ebédelni, Jézus hirtelen a tizenketteknek szegezte az első kérdést, melyet saját magáról valaha is megkérdezett tőlük. E meglepő kérdést tette fel: »Mit mondanak az emberek, ki vagyok én?«” 157:3.3
2. Tétel: Ahogy meghallotta, hogy sok régi prófétához hasonlították, Jézus megkérdezte: „De mit mondotok ti, hogy ki vagyok én?” Péter ezt válaszolta: „Te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia.”
„Péter közölte, hogy különböző alkalmakkor különböző személyek Mózeshez, Illéshez, Ésaiáshoz és Jeremiáshoz hasonlították. Amint e beszámolót meghallgatta, Jézus felállt és a körülötte félkörben ülő tizenkét emberre tekintve váratlan, széles kézmozdulattal rájuk mutatott és megkérdezte, »De mit mondotok ti, hogy ki vagyok én?« Egy pillanatra feszült csend állt be. A tizenkettek le nem vették a szemüket a Mesterről, és akkor Simon Péter talpra ugrott és azt kiáltotta: »Te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia.« És a tizenegy még ülő apostol mind együtt felállt, s ezzel jelezték, hogy Péter mindnyájuk nevében szólt.” 157:3.5
3. Tétel: Péternek felelve Jézus így szólt: „Ez az Atyám által nyilatkoztatott ki nektek.”
„Ekkor Jézus intett nekik, hogy üljenek vissza, míg ő állva maradt előttük és így szólt: »Ez az Atyám által nyilatkoztatott ki nektek. Eljött az idő, hogy megtudjátok az igazat rólam. De egyelőre azt akarom, hogy erről ne szóljatok senkinek. Menjünk tovább.«” 157:3.6
4. Tétel: Jézus kijelentette, hogy a szellemi valóság e sziklájára fogja építeni az Atya országát.
„Jézus, aki még mindig állt, erre azt mondta a tizenketteknek: »Ti az én választott követeim vagytok, de tudom, hogy az adott körülmények között nem pusztán emberi tudásból jutottatok erre a hitre. Ez az Atyám szellemének kinyilatkoztatása a legbenső lelketek számára. És ezért amikor az Atyám szellemének rálátása révén, mely szellem bennetek lakozik, megvalljátok ezt, ki kell jelentenem, hogy erre az alapra fogom építeni a mennyország testvériségét. A szellemi valóság e sziklájára fogom építeni a szellemi társaság élő templomát az Atyám országának örök valóságaiban. Sem a rossz erőknek, sem a bűn seregeinek összessége nem fog felülkerekedni az isteni szellem ezen emberi testvériségén.” 157:4.5
5. Tétel: Jézus átadta az emberi társainak a külső ország — az ideigvaló dolgok feletti hatalom — kulcsait.
„És míg az Atyám szelleme mindig az isteni vezetője és tanácsadója lesz mindazoknak, akik e szellemtársaság kötelékeibe lépnek, nektek és a követőiteknek megmutatom a külső ország — az ideigvaló dolgok feletti hatalom — kulcsait, a férfiak és nők, mint az ország részesei által alkotott eme társaság társadalmi és gazdasági jellemzőit.« És megint csak meghagyta nekik, hogy senkinek se szóljanak arról, hogy ő az Isten Fia.” 157:4.5
6. Tétel: Attól a naptól fogva építi Jézus az élő templomot az isteni fiúság örökkévaló alapjára.
„És attól a naptól fogva ez a Jézus az isteni fiúi besorolásának ugyanazon örökkévaló alapjára építi azt az élő templomot, és akik azáltal tudatos istenfiakká válnak, ők azok az emberi kövek, melyek a fiúi rend ezen élő templomát alkotják, mely templom a szellemek örökkévaló Atyja bölcsességének és szeretetének dicsőségére és tiszteletére emelkedik.” 157:4.7
7. Tétel: Péter vallomásának új és alapvető vonása Jézus isteniségének határozott felismerése volt.
A második vallomásban az isteni és emberi együttes természetét nyilatkoztatta ki — és arra az igazságra akarja alapozni az országot.
„Péter vallomásának új és alapvető vonása az a határozott felismerés volt, hogy Jézus az Isten Fia, és az ő istenisége megkérdőjelezhetetlen. A megkeresztelése és a kánai menyegző óta ezek az apostolok különbözőképpen tekintettek a Messiásra, de a nemzeti megszabadítóról alkotott zsidó felfogásnak nem képezte részét az, hogy neki isteninek kell lennie. A zsidók nem tanították a Messiás isteni eredetét; úgy hitték, hogy ő lesz a »felkent«, de aligha tekintették úgy, mint aki »az Isten Fia«. A második vallomásban nagyobb hangsúlyt kapott az együttes természet, az a mennyei tény, hogy ő az Ember Fia és az Isten Fia, és az emberi természet isteni természettel való egyesülésének e nagy igazsága volt az, amelyről Jézus azt mondta, hogy arra fogja építeni a mennyországot.” 157:5.1
8. Tétel: Jézus három éven át hirdette, hogy ő az „Ember Fia”. Az apostolai ragaszkodtak ahhoz, hogy ő a Messiás. Most kinyilatkoztatta, hogy ő az Isten Fia.
„Jézus három éven át hirdette, hogy ő az »Ember Fia«, s ugyanezen három év alatt az apostolok egyre inkább ragaszkodtak ahhoz, hogy ő a várt zsidó Messiás. Most elárulta, hogy ő az Isten Fia, és úgy döntött, hogy az Ember Fiának és az Isten Fiának együttes természetét leíró fogalomra építi a mennyországot. Eldöntötte, hogy mellőzi a további erőfeszítéseket, hogy meggyőzze őket arról, hogy nem ő a Messiás. Most bátran kinyilatkoztatta nekik, hogy mi is ő lényegében, és ezt követően már nem foglalkozott azzal, hogy mennyire elszántan tartanak ki amellett, hogy a Messiásnak tekintsék.” 157:5.3
9. Tétel: Jézus most kezdte meg az alászállásának negyedik és egyben utolsó szakaszát.
„Jézus most kezdte meg a húsvér testben töltött emberi életének negyedik és utolsó szakaszát. Az első szakaszt a gyermekkora jelentette, azok az évek, amikor még csak homályosan tudatosult benne az eredete, a természete, és az emberi lényként való végzete. A második szakaszt az ifjúkorának és fiatal férfikorának egyre tudatosabbá váló évei alkották, mely évek alatt világosabban megértette az isteni természetét és az emberi küldetését. E második szakasz a megkeresztelésével kapcsolatos élményekkel és kinyilatkoztatásokkal ért véget. A Mester földi tapasztalásának harmadik szakasza a megkereszteléstől a tanítóként és gyógyítóként való segédkezésének évein keresztül tartott, egészen a Péter által Cezárea-Filippiben tett vallomás nagy jelentőségű órájáig. A földi életének e harmadik időszaka foglalta magába azt az időt, amikor az apostolai és a közvetlen követői az Ember Fiaként megismerték és a Messiásnak tekintették. A földi létpályájának negyedik és utolsó időszaka itt, Cezárea-Filippiben kezdődött és a keresztre feszítésig tartott. A segédkezésének e szakaszát az isteniségének elismerése jellemezte és a húsvér testben töltött utolsó évének munkálkodására terjedt ki. A negyedik időszakban a követőinek többsége ugyan még mindig a Messiásnak tekintette, azonban az apostolok úgy ismerték meg, mint az Isten Fiát. Péter vallomása annak az új időszaknak a kezdetét jelezte, mely az Urantián alászállt Fiúként és egy egész világegyetem érdekében az általa végzett legfelsőbb szintű segédkezéssel kapcsolatos igazság teljesebb megértését hozta, valamint ama ténynek az apostolok által való, legalábbis ködös felismerését.” 157:6.3
10. Tétel: Jézus nem ismerte el, hogy ő lenne a Messiás, és előre megemlítette nekik a halálát és a feltámadását, de Péter mindezt vitatta.
„Andrásnak válaszolva Jézus azt mondta: »Testvéreim, amiért megvallottátok, hogy az Isten Fia vagyok, ezért mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy elmondom nektek az igazságot az Ember Fia földi alászállásának végéről. Kitartotok azon meggyőződésetek mellett, hogy én vagyok a Messiás, és nem vagytok hajlandók elvetni azt a gondolatot, hogy a Messiásnak királyszékben kell ülnie Jeruzsálemben; ezért én továbbra is azt mondom nektek, hogy az Ember Fiának rövidesen Jeruzsálembe kell mennie, sok dolgot kell elszenvednie, el kell, hogy utasítsák őt az írástudók, a vének és a főpapok, és mindezek után meg kell halnia és fel kell támadnia holtából. És nem példázatban beszélek; igazat szólok, hogy felkészülhessetek ezekre az eseményekre, melyek nagyon hamar elérnek bennünket.« És még mialatt e szavakat mondta, Simon Péter, aki indulatosan odaszaladt hozzá, kezét a Mester vállára tette és azt mondta: „Mester, távol álljon tőlünk, hogy vitába szálljunk veled, de kijelentem, hogy ezek a dolgok sohasem fognak megtörténni veled.«” 158:7.3
11. Tétel: Jézus azért dorgálta meg Pétert a jó szándékú, odaadást jelző szavai miatt, mert az apostol figyelmen kívül hagyta az Atya akaratát.
„Péter azért beszélt így, mert szerette Jézust; de a Mester emberi természete e jó szándékú, odaadást jelző szavakból kiérezte azt a nehezen kivehető, kísértő javaslatot, hogy változtasson azon a tervén, hogy a földi alászállását a paradicsomi Atyja akaratának megfelelően viszi végig. És mivel észlelte, hogy milyen veszéllyel jár, ha engedi, hogy akár az odaadó és hű barátainak javaslatai eltántorítsák, szembefordult Péterrel és a többi apostollal, és azt mondta: »Távozz tőlem! Az ellenségnek, a kísértőnek a szelleme érződik rajtad. Amikor így beszélsz, nem az én oldalamon állsz, hanem az ellenségem oldalán. Így a szeretetedből akadályt gördítesz elébem, hogy megcselekedjem az Atya akaratát. Ne az emberek dolgaival törődj, hanem az Isten akaratával!«” 158:7.4
1. Tétel: Jézus az átlényegülés hegyén készült arra, hogy megkezdje az alászállásának negyedik és egyben utolsó szakaszát.
„És most Jézus magával akarta vinni az apostolait a Hermon-hegyre, amely helyet azért jelölte ki, hogy itt kezdje meg az Isten Fiaként való földi küldetésének negyedik szakaszát. Némelyikük jelen volt a Jordánban való megkeresztelésekor és tanúja volt az Ember Fiaként élendő létpályája kezdetének, és azt akarta, hogy némelyikük szintén legyen jelen, hogy hallja az Isten Fia új és nyilvános szerepének betöltésére vonatkozó elrendelést. Ennek megfelelően augusztus 12-én, péntek reggel Jézus így szólt a tizenkettekhez: »Csomagoljatok élelmet és készüljetek, mert elmegyünk azokba a hegyekbe, ahová a szellem szólít, hogy a földi munkám befejezéséhez megfelelően felruháztassak. És magammal akarom vinni a testvéreimet, hogy ők is erőt nyerjenek ahhoz, hogy velem tudjanak tartani e megpróbáltatást jelentő idők átélésében.«” 157:7.5
2. Tétel: Külön rendelkezések folytán láthatta a három apostol Jézust tanácskozni Gábriellel és a Melkizedek Atyával.
„[Az apostolok mélyen aludtak, de egy fél óra elteltével hirtelen] egy közeli, sercegő hangra ébredtek, és nagy meglepetésükre és megdöbbenésükre, ahogy körülnéztek, látták, amint Jézus elmélyülten beszélget két ragyogó lénnyel, akik a mennyei világ fényének öltözékét viselik. És Jézus arca és alakja mennyei fényű világosságot árasztott. Ők hárman különös nyelven beszéltek, de az elhangzottak némely részéből Péter tévesen arra következtetett, hogy a Jézus társaságában lévő két lény Mózes és Illés; a valóságban Gábriel és a Melkizedek Atya volt az. A fizikai szabályozók Jézus kérésére rendezték úgy, hogy az apostolok szemtanúi lehessenek e jelenetnek.” 158:1.8
3. Tétel: Az összezavarodott Péter három sátor felállítását javasolta — egyet Jézusnak, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.
„A három apostol oly szörnyen megrémült, hogy csak lassan nyerték vissza a lélekjelenlétüket, de Péter, aki először ocsúdott fel, azt mondta, amint a kápráztató látvány eltűnt a szemük elől és ahogy már csak azt látták, hogy Jézus egymagában álldogál: »Jézus, Mester, jó, hogy itt voltunk. Örülünk, hogy láthattuk e dicsőséget. Nem szívesen megyünk vissza a dicstelen világba. Ha te is úgy akarod, maradjunk itt, és felállítunk három sátrat, egyet neked, egyet Mózesnek, és egyet Illésnek.« És Péter zavarában szólt így, és mert abban a pillanatban semmi más nem jutott eszébe.” 158:1.9
4. Tétel: Egy ezüstösen fénylő felhő vetett árnyékot rájuk, s a megrémült apostolok egy hangot hallottak: „Ez az én szeretett fiam; figyeljetek rá.”
„Mialatt Péter beszélt, egy ezüstösen fénylő felhő bújt elő és vetett árnyékot négyükre. Az apostolok ekkor nagyon megijedtek, és amint arcra borulva hódolni kezdtek, egy hangot hallottak, ugyanazt, mely Jézus megkeresztelésének napján is szólt, s ez alkalommal ezt mondta: »Ez az én szeretett fiam; figyeljetek rá.« És amikor a felhő eltűnt, Jézus megint csak egyedül volt a hármakkal, és lehajolt értük, megérintette őket s így szólt: »Keljetek fel és ne féljetek; ennél nagyobb dolgokat fogtok látni.« Az apostolok azonban nagyon is féltek; hallgatag és gondolatokba merült hármast alkottak, amint röviddel éjfél előtt készülődni kezdtek, hogy lemenjenek a hegyről.” 158:1.10
5. Tétel: Az átlényegülés alkalmával két dologra került sor.
„Aminek Péter, Jakab és János tanúja volt az átlényegülés hegyén, az futó pillantás volt azon mennyei látványosságra, amely e mozgalmas napon végbement a Hermon-hegyen. Az átlényegülés a következő alkalmakból történt:
1. A Paradicsom Örökkévaló Anya-Fia teljességében elfogadta Mihály megtestesült életének urantiai alászállását. Ami az Örökkévaló Fiú által támasztott feltételeket illeti, Jézus megismerte az azok teljesülésére vonatkozó bizonyosságot. És e bizonyosságot Gábriel hozta el Jézusnak.
2. A Végtelen Szellem megelégedettségének tanúsítása arra vonatkozólag, hogy a halandói húsvér testhez hasonló alakban való urantiai alászállás teljes értékűvé lett. A Végtelen Szellem világegyetemi képviselője, Mihály közvetlen társa a Szalvingtonon és az ő mindig jelenlévő munkatársa ez alkalommal a Melkizedek Atyán keresztül szólt.” 158:3.1
XXIII. AZ ATYA KINYILATKOZTATÁSA
1. Tétel: Jézus a paradicsomi Atya kinyilatkoztatásának szentelte magát és elkötelezte magát az ő akarata megélésének.
„Mindazon próbálkozásaitok során, melyek Jézusnak az Urantián töltött élete értelmének megfejtésére irányulnak, figyelembe kell vennetek a Mihály-féle alászállás indítékát. Ha felismeritek az ő sok, látszólag különös dolgának az értelmét, akkor fel kell fedeznetek a világotokon való ittlétének célját. Következetesen ügyelt arra, hogy ne fusson be túl vonzó és túlzottan figyelemkeltő személyes életpályát. Nem akart szokatlan vagy ellenállhatatlan vonzalmat kelteni az embertársaiban. Annak a munkának szentelte magát, hogy kinyilatkoztassa a mennyei Atyát a halandó társainak és ugyanakkor elkötelezte magát ama nemes feladat mellett, hogy a halandói földi életét mindvégig ugyanezen paradicsomi Atya akarata szerint éli meg.” 129:3.5
2. Tétel: A szenvedő tömeg gyógyítása alkalmával Jézus engedett az Atya akaratának.
„Amikor Péter kérlelni kezdte a Mestert, hogy méltányolja a segítségkérésüket, Jézus végignézett a szenvedő tömegen, s így felelt: »Azért jöttem a világra, hogy kinyilatkoztassam az Atyát és megteremtsem az ő országát. E célból éltem az életemet eddig az óráig. Ha tehát Annak akarata az, aki engem küldött, és nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy magamat a mennyországról szóló örömhír terjesztésének szenteltem, akkor szeretném egészségesként látni a gyermekeimet — és —« de Jézus további szavai elvesztek a hangzavarban.” 145:3.9
3. Tétel: Lévén, hogy az Atya akaratával nem volt ellentétes, 683 halandó gyógyulása ment végbe.
„Jézus e gyógyítási döntés felelősségét az Atya belátására bízta. Az Atyának nyilvánvalóan nem volt ellenvetése, mert alig hangoztak el a Mester szavai, amikor a Jézus Megszemélyesült Gondolatigazítójának parancsnoksága alatt szolgáló mennyei személyiségek gyülekezete körében nagy mozgolódás támadt. A hatalmas kíséret a szenvedő halandók tarka tömegébe szállt alá, és egyetlen pillanat alatt 683 férfi, nő és gyermek lett egészségessé, gyógyult ki tökéletesen minden fizikai betegségéből és egyéb testi rendellenességéből. Sem addig a napig, sem azóta nem lehetett látni ilyen jelenetet a földön. És számunkra, akik jelen voltunk, hogy lássuk a gyógyítás e teremtő hullámát, mindez valóban felkavaró látvány volt.” 145:3.10
4. Tétel: Az Isten Jézuson keresztül történő kinyilatkoztatása a világnak nem marad el.
„Ne csüggedjetek; az emberi evolúció még most is folyik, és az Isten kinyilatkoztatása a világnak Jézusban és Jézuson keresztül nem marad el.” 196:3.33
A BIBLIA IDEVÁGÓ RÉSZEI
JÉZUS SZERETETE
„De a világ így tudja meg, hogy szeretem az Atyát, és végbeviszem, amivel az Atya megbízott.” Jn. 14:31[12]
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” Jn. 15:9[13]
„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” Lk. 19:10[14]
„Erre a zsidók megjegyezték: »Nézzétek, mennyire szerette!«” Jn. 11:36[15]
„Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül.” Mk. 6:34[16]
1. Tétel: Jézus őszinte és hiteles volt, mentes a színleléstől. Megélte az igazságot.
„Jézus kimeríthetetlen kedvessége megérintette az emberek szívét, a jellemének rendíthetetlen ereje pedig meghökkentette a követőit. Ő igazán őszinte volt; semmiféle képmutatás nem volt benne. Mentes volt a színleléstől; mindig is nagyon üdítően hiteles volt. Soha nem alacsonyodott le odáig, hogy színleljen, és sohasem folyamodott tettetéshez. Megélte az igazságot, pontosan úgy, ahogy tanította azt. Ő volt az igazság. Rákényszerült a megmentő igazság hirdetésére a nemzedéke számára, még ha ez az őszinteség néha fájdalmas volt is. Feltétlen hűséggel viseltetett minden igazság iránt.” 100:7.2
2. Tétel: Mentes volt minden túlzó, különc és hóbortos hajlamtól. Sohasem volt szeszélyes, szertelen vagy önuralmát vesztő.
„De a Mester igencsak gondolkodó és közvetlen volt. Minden segédkezésében nagyon is gyakorlatias volt, s közben minden tervét ilyen szent józan ész jellemezte. Nagyon is mentes volt minden túlzó, különc és hóbortos hajlamtól. Sohasem volt szeszélyes, szertelen vagy önuralmát vesztő. Minden tanításában és mindenben, amit csak tett, csodálatos éleslátás párosult a helyes cselekvés felismerésének rendkívüli érzékével.” 100:7.3
3. Tétel: Jézus érzelmileg kiegyensúlyozott volt. Azért volt olyan kiegyensúlyozott, mert olyannyira tökéletesen egyesített volt.
„Az Ember Fia mindig kiegyensúlyozott személyiség volt. Még az ellenségei is erős tiszteletet éreztek iránta; még félték is a jelenlétét. Jézus nem félt. Csordultig volt telve isteni lelkesedéssel, de sohasem vált vakbuzgóvá. Érzelmileg tevékeny volt, de sohasem léha. Nagy képzelőerővel bírt, de mindig gyakorlatias maradt. Nyíltan szembenézett az élet tényeivel, de sohasem volt unalmas vagy hétköznapias. Bátor volt, de sohasem nyughatatlan; körültekintő, de sohasem gyáva. Rokonszenvező volt, de nem érzelgős; különleges, de nem különc. Jámbor volt, de nem álszent. És azért volt olyan kiegyensúlyozott, mert olyannyira tökéletesen egyesített volt.” 100:7.4
4. Tétel: Jézus jókedvű személy volt. Rendíthetetlenül bízott Istenben és megindítóan figyelmes volt az emberekkel.
„Jézus szokatlanul jókedvű személy volt, de nem vak és esztelen derűlátó. Az ő állandó intő szava az volt, hogy »bízzál«. Azért tudta megőrizni e magabiztos hozzáállását, mert rendíthetetlenül bízott Istenben és megingathatatlanul reménykedett az emberben. Azért volt mindig megindítóan figyelmes minden emberrel szemben, mert szerette őket és hitt bennük. Mindig is hű volt a meggyőződéseihez és nemesen kitartott azon odaadásában, hogy az ő Atyja akaratát cselekedje meg.” 100:7.9
5. Tétel: Jézus nemes lelkű volt, de sohasem pazarló; azt tanította: „Önként kaptál, adj hát önként.”
„A Mester mindig nemes lelkű volt. Sohasem fáradt bele azt mondani, hogy »jobb adni, mint kapni«. Azt mondta, hogy »önként kaptál, adj hát önként«. És a mérhetetlen nemeslelkűsége mellett sem volt soha pazarló vagy különc. Azt tanította, hogy hinnetek kell az üdvözülésben. „Mert mindenki, aki keres, kapni fog.«” 100:7.10
6. Tétel: Nyíltan és őszintén szólt, de mindig barátságosan és pártatlanul.
„Nyíltan szólt, de mindig barátságosan. Azt mondta, hogy »ha pedig nem így volna, megmondtam volna nektek«. Őszinte volt, de mindig barátságos. Szókimondó volt a bűnös ember iránti szeretetében és a bűnnel szembeni gyűlöletében. De mindezen őszinteségében is csalhatatlanul pártatlan volt.” 100:7.11
7. Tétel: Telve volt lelkesedéssel az evangélium iránt, és ez a fegyelmezett lelkesültség ragályos volt.
„Jézus mindig megőrizte a derűs szemléletét, függetlenül attól, hogy néha kiitta az emberi szomorúság teli poharát. Félelem nélkül nézett szembe a létezés valóságaival, mégis telve volt lelkesedéssel az országról szóló evangélium iránt. De ellenőrzés alatt tartotta a lelkesültségét; az sohasem kerekedett fölébe. Fenntartás nélkül elkötelezte magát az »Atya ügye mellett«. Ez az isteni rajongás késztette arra a földhözragadt testvéreit, hogy azt higgyék, magánkívül van, ám a figyelő világegyetem az elmebéli egészség élő mintájaként és a szellemi élet felsőbb szempontjai iránti legtisztább halandói odaadás mintájául ismerte el őt. És az ő fegyelmezett lelkesültsége ragályos volt; a társai kénytelenek voltak osztozni az ő isteni derűlátásában.” 100:7.12
8. Tétel: Nem a fájdalmak embere volt; boldog lélek volt.
„E galileai férfi nem a fájdalmak embere volt; boldog lélek volt. Mindig azt mondta, hogy »örvendezzetek és legyetek szerfelett boldogok«. De amikor szólította a kötelesség, hajlandó volt bátran áthaladni a »halál árnyékának völgyén«. Örvendező volt és ugyanakkor szerény is.” 100:7.13
9. Tétel: A bátorságával csak a türelme ért fel. A bűnnel szembeni ingerültsége sohasem keltett benne dühöt a bűnös iránt.
„A bátorságával csak a türelme ért fel. Amikor rá akarták kényszeríteni a túl korai cselekvésre, csak annyit válaszolt, hogy »még nem jött el az én időm«. Sohasem sietett; a lélekjelenléte fenséges volt. A rosszal szemben azonban gyakran volt ingerült, s türelmetlen a bűnnel. Gyakorta kényszerült erősen ellenállni annak, ami árthatott a földi gyermekei jólétének. A bűnnel szembeni ingerültsége azonban sohasem keltett benne dühöt a bűnös iránt.” 100:7.14
10. Tétel: A bátorságához mindig belátás társult és értelem szabályozta azt. Jelmondata az volt, hogy „ne féljetek”.
„Bátorsága nemes volt, de sohasem volt meggondolatlan. Jelmondata az volt, hogy »ne féljetek«. A merészsége ellenállhatatlan volt, a bátorsága pedig hősies. A bátorságához azonban belátás társult és értelem szabályozta azt. Hitből született bátorság volt az övé, de nem a vakhit merészsége. Igazán bátor volt, de sohasem vakmerő.” 100:7.15
11. Tétel: Jézusnak jó képességei voltak a humor és a játék terén. Nehezére esett elfogadni a szombat napi kikapcsolódásra vonatkozó tiltásokat.
„Jézusnak mindig is nehezére esett megértenie ama játékfajták okozta károkat, melyek szombaton tilosak voltak, de sohasem szegült ellene a szülői kívánalmaknak. Olyan képességei voltak a humor és a játék terén, melyeknek a kora és nemzedéke környezetében való érvényesülésére kevés lehetőség adódott, de egészen a tizennegyedik életévéig többnyire vidám és jókedvű volt.” 123:4.3
12. Tétel: „...megillette őt minden szempontból, hogy a testvéreihez hasonlóvá váljon, hogy az ő irgalmas és megértő fejedelmi uruk lehessen.”
„Úgy élte a halandói életét, ahogy az emberi család minden tagja is éli az övét, »aki a húsvér testbeli napjai során oly gyakran ajánlott fel imákat és fohászokat, még erős érzelmek és könnyek között is, Őhozzá, aki meg tudja menteni minden rossztól, és az ő imái azért voltak eredményesek, mert hitt«. Minélfogva megillette őt minden szempontból, hogy a testvéreihez hasonlóvá váljon, hogy az ő irgalmas és megértő fejedelmi uruk lehessen.” 128:1.7
13. Tétel: Jézus nem akarta, hogy a személyét tiszteljék a tanítása kárára. Meg akarta előzni, hogy egy róla szóló vallást alakítsanak ki.
„Arra törekedvén, hogy a földi életélményeinek bizonyos elemeit egymástól elkülönítse, Jézus határozott célt követett. El akarta kerülni ugyanis egy olyan sokrétű és látványos pályafutás felépülését, mely a későbbi nemzedékekben a tanító iránti tiszteletet kelti fel ahelyett, hogy azon igazság követésére venné rá őket, melyet megélt és tanított. Jézus nem akart olyan emberi előmenetelről emléket hagyni, mely elterelhette volna a figyelmet a tanításáról. Már nagyon korán felismerte, hogy a követői kísértést éreznének arra, hogy egy róla szóló vallást alakítsanak ki, mely aztán versengene az országról szóló azon evangéliummal, melyet a világnak hirdetni akart. Ennek megfelelően következetesen arra törekedett, hogy a mozgalmas létpályája alatt elnyomjon minden olyasmit, amiről úgy gondolta, hogy e természetes emberi hajlam révén felhasználható a tanító felmagasztalásához, a tanításai hirdetésével szemben.” 128:4.6
14. Tétel: Jézus az új és élő út, mely az embertől az Istenhez vezet.
„És ez volt az ő igaz és legfőbb célja. Nem azért jött el az Urantiára, hogy tökéletes és részletes példaként éljen bármely gyermek vagy felnőtt, bármely férfi vagy nő számára abban vagy bármely más korban. Valóban igaz, hogy az ő teljes, gazdag, szép és nemes életében mindannyian sok olyat találhatunk, ami tökéletesen példaszerű, istenmód lelkesítő, ám ez azért van így, mert igaz és hitelesen emberi életet élt. Jézus nem azért élte az életét a földön, hogy követendő példát mutasson minden más emberi lénynek. A húsvér testben ugyanazon segédkezés révén élte meg ezt az életet, mely révén ti is mind megélhetitek az életeteket a földön; és ahogyan ő megélte a halandói életét az ő idejében és amilyen volt, ezáltal mutatott ő példát mindannyiunknak, hogy így éljük az életünket a mi korunkban és amilyenek vagyunk. Talán nem vágytok arra, hogy az ő életét éljétek, de elhatározhatjátok, hogy pontosan úgy és ugyanazon a módon éljétek az életeteket, ahogy ő élte az övét. Jézus talán nem gyakorlati és részletes példakép minden halandó számára e helyi világegyetem minden területének minden korszakában, de ő mindörökre ösztönzője és vezetője minden paradicsomi zarándoknak a kezdeti felemelkedés világától a világegyetemek mindenségén keresztül és a Havonán át a Paradicsomig tartó úton. Jézus az új és élő út, mely az embertől az Istenhez, a részlegestől a tökéletesig, a földitől a mennyeiig, az időből az örökkévalóságba vezet.” 129:4.7
15. Tétel: Végigélte a halandói életet a mélyétől a magasságáig, az elejétől a végéig.
„Az Ember Fia megtapasztalta az emberi érzelmek ama hosszú sorát, mely a magasztos örömtől a mély szomorúságig terjed. Boldog gyermek volt és ritka jó humorú lény; és ugyancsak ő volt a »fájdalmak embere, aki tudta, mi a szenvedés«. Szellemi értelemben végigélte a halandói életet a mélyétől a magasságáig, az elejétől a végéig. Anyagi nézőpontból talán úgy tűnhet, hogy az emberi létezés két társadalmi szélsőségének megélését elkerülte, értelmileg viszont teljes mértékben megismerte az emberiség tapasztalásának teljes és korlátlan tárát.” 129:4.4
16. Tétel: Megtapasztalta a halandó ember teljes életét, nem csak úgy, ahogyan azt az Urantián élik, hanem úgy is, ahogy minden evolúciós világon élik.
„Jézus ismeri a teremtésrészek evolúciós és felemelkedő halandóinak gondolatait és érzéseit, a vágyait és késztetéseit a születéstől a halálig. Megélte az emberi életet a fizikai, értelmi és szellemi sajátlényeg kezdeteitől a csecsemőkoron, a gyermekkoron, az ifjúságon és a felnőttkoron át — eljutott még a halál emberi megtapasztalásáig is. Nem csak hogy átesett az értelmi és a szellemi fejlődés eme szokványos és megszokott emberi időszakain, hanem teljes mértékben megtapasztalta az ember és az Igazító összehangolódásának azon magasabb rendű és fejlettebb szakaszait is, melyeket az Urantia oly kevés halandója ér el egyáltalán. És így megtapasztalta a halandó ember teljes életét, nem csak úgy, ahogyan azt a ti világotokon élik, hanem úgy is, ahogy az idő és tér minden más evolúciós világán élik, sőt még minden, a fényben és életben megállapodott, legmagasabb rendű és legfejlettebb világon is.” 129:4.5
17. Tétel: Még a harminc éves kora előtt elérte az emberi teljességet s most várja az alkalmat, hogy megmutassa magát az Istennek.
„A huszonkilencedik életéve végére a názáreti Jézus gyakorlatilag befejezte a halandóktól, mint a húsvér testben tartózkodóktól megkövetelt élet megélését. A földre azért jött, hogy megmutassa az embernek az Isten teljességét; most csaknem tökéletes emberré lett, aki várja az alkalmat, hogy megmutassa magát az Istennek. És mindezt még a harmincadik életévének betöltése előtt vitte véghez.” 129:4.8
18. Tétel: Annak bizonyosságáért imádkozott, hogy az életéhez hasonlóan a halálával is örömet szerezzen Atyjának.
„És amikor arcra borult, így imádkozott: »Atyám, azért jöttem e világba, hogy megcselekedjem akaratodat, és így is tettem. Tudom, hogy eljött az idő, hogy életemet adjam a húsvér testben, és nem riadok vissza tőle, de szeretném tudni, hogy akaratod-e az, hogy e poharat kiigyam. Küldj nekem bizonyosságot arról, hogy a halálom által kell örömet szereznem neked, éppen úgy, ahogy az életemben is szereztem.«” 182:3.1
19. Tétel: A megaláztatása és a halála jelentette a legnagyobb bizonyítékát az ő emberi mivoltának.
„Az évek során, amikor Jézus a követői között élt, ők valóban sok bizonyítékot találtak az ő isteni természetére, most azonban az emberisége új bizonyítékainak lesznek tanúi. Éppen az istenisége kinyilatkoztatásainak legnagyobbika, vagyis a feltámadása előtt most kellett elérkezniük a halandói természete bizonyítékainak, a megaláztatásnak és a keresztre feszítésnek.” 182:3.5
20. Tétel: Az imádkozás révén az emberi mivolta erős hit-szorításban talált fogást az isteniségén.
„Minden egyes alkalommal, amikor a kertben imádkozott, az emberisége erős hit-szorításban talált fogást az isteniségén; emberi akarata még teljesebben lett eggyé az Atyja isteni akaratával. A nagy angyal által neki elmondottakban egyebek mellett ott volt az az üzenet is, hogy az Atya azt szeretné a Fiától, hogy a földi alászállását úgy fejezze be, hogy átesik a halál teremtményi tapasztalásán, éppen úgy, ahogy minden halandónak meg kell tapasztalnia azt az anyagi felbomlást, amely által az időbeli létezésből átkel az örökkévalóság fejlődésébe.” 182:3.6
21. Tétel: Nem volt érzéketlen a megindító helyzetek iránt, és megnyugvást talált a Galileai-tónál látott napkelte és napnyugta emlékeiben.
„Jézus emberi lénye nem volt érzéketlen az egyéni magányosságra, a nyilvános megszégyenülésre és az ügye kudarcának megmutatkozására. Mindezek az érzések leírhatatlan súllyal zúdultak rá. E nagy szomorúságban elméje visszatért a gyermekkorának názáreti napjaihoz és a Galileában végzett kezdeti ténykedéséhez. E nagy megpróbáltatás idején a földi segédkezésének számos kellemes mellékeseménye bukkant fel az elméjében. És eme názáreti, kapernaumi, Hermon-hegyi, valamint a csillámló Galileai-tónál megtapasztalt napkeltét és napnyugtát idéző régi emlékekkel enyhítette fájdalmát, amint megerősítette emberi szívét és felkészült, hogy szembenézzen a hitszegővel, akinek oly rövid időn belül el kell árulnia őt.” 182:3.10
22. Tétel: Jézust derék és bátor hősnek tekinthető.
„Felettébb szerencsétlen dolog, hogy azok, akik eljutottak oda, hogy az isteni és feltámadt Krisztust tiszteljék, megfeledkeztek az emberről — a derék és bátor hősről — József-fia-Jósuáról.” 92:7.12
23. Tétel: Az emberi Jézust nem szabad eltávolítani az emberektől.
„Jézusnak az Atya akarata és az ember szolgálata iránti odaadása több volt, mint halandói elhatározás és eltökélt emberi szándék; ő őszintén az ilyen, fenntartás nélküli szeretetadományozásnak szentelte magát. Függetlenül attól, hogy milyen óriási tényt jelent Mihály főhatalma, nem szabad eltávolítanotok az emberi Jézust az emberektől. A Mester emberként és Istenként emelkedett magasra; ő az emberekhez tartozik; az emberek őhozzá tartoznak. Milyen szerencsétlen dolog, amikor magát a vallást úgy félreértelmezik, hogy az emberi Jézust eltávolítják a küzdő halandóktól! A Krisztus emberségéről vagy istenségéről folytatott viták ne homályosítsák el azt a megmentő igazságot, hogy a názáreti Jézus olyan vallásos ember volt, aki hit révén érte el az Isten akaratának megismerését és megcselekedését; ő volt a legigazabbul vallásos ember, aki az Urantián valaha is élt.” 196:1.1
A BIBLIA IDEVÁGÓ RÉSZEI
JÉZUS SZERETETE
„S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, (...) akit kegyelem és igazság tölt be.” Jn. 1:14[17]
„De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született[.]” Gal. 4:4[18]
„Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál.” Jn. 4:6[19]
„Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt.” Mt. 8:24[20]
„Kora reggel a városba tartva megéhezett.” Mt. 21:18[21]
„De (...) megszólalt: »Szomjazom!«” Jn. 19:28[22]
„Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott.” Lk. 22:43[23]
„Jézus meg gyarapodott bölcsességben[.]” Lk. 2:52[24]
„[H]anem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez.” Fil. 2:7[25]
„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” Zsid. 4:15[26]
„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű[.]” Mt. 11:29[27]
1. Tétel: A csecsemő, a fiú, az ifjú és a názáreti férfi a világegyetem megtestesült Teremtője volt.
„E két mennyei látogatás között, melyek közül az egyikre a tizenharmadik életévében, a másikra pedig a megkeresztelésekor került sor, a megtestesült Teremtő Fiú életében nem történt semmi természetfeletti vagy emberfölötti. Ettől függetlenül a betlehemi csecsemő, a gyermek, az ifjú és a názáreti férfi valóságban a világegyetem megtestesült Teremtője volt; de egyszer sem használta bármiképpen e hatalmat, és az emberi életének megélése során egészen addig a napig, amikor János megkeresztelte, nem is vette igénybe a mennyei személyiségek útmutatását, kivéve az őrangyal-szeráfjáét. És mi, akik tanúsítjuk, tudjuk mit beszélünk.” 128:1.9
2. Tétel: Kijelentette: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég (...)” Nevezték őt úgy, mint Urunk és Istenünk, és mint az üdvözülésünk Vezére.
„És mégis, a húsvér testbeli életének évei alatt végig valóban isteni volt. Ténylegesen is ő volt a paradicsomi Atya egyik Teremtő Fia. Amikor végül elindult a nyilvános létpályáján, miután a szó szoros értelmében kiteljesítette a fennhatóság megszerzéséhez szükséges tisztán halandói tapasztalását, nem habozott nyilvánosan is tudatni, hogy ő az Isten Fia. Nem habozott kijelenteni, hogy »én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó«. A későbbi időben nem tiltakozott, amikor úgy nevezték, mint a Dicsőség Ura, a Világegyetem Ura, a teremtésösszesség Úr Istene, Izráel Szentje, a mindenek Ura, Urunk és Istenünk, a velünk lévő Isten, olyan névvel bíró, mely fölötte van minden névnek minden világon, a világegyetem Mindenhatósága, e teremtésösszesség Világegyetemi Elméje, Akiben benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse, Annak teljessége, aki minden dolgot kitölt, az örökkévaló Isten örökkévaló Szava, Ő, aki minden dolog előtt volt és akiben minden dolog fennáll, a mennyek és a föld Teremtője, a világegyetem Megtartója, az egész föld Bírája, az örök életet Adó, az Igaz Pásztor, a világok Megszabadítója és az üdvözülésünk Vezére.” 128:1.10
3. Tétel: Még amikor a szegénységgel küszködött is, már akkor erősödött benne a tudat, hogy ő az Isten Fia. A megkeresztelése után a követői imádták őt.
„A megkeresztelkedése után nem is gondolt olyasmire, hogy engedélyezze az őszinte híveinek és a hálás követőinek, hogy imádják. Még amikor a szegénységgel küszködött és a két kezével keményen dolgozott, hogy kielégítse a családja életszükségleteit, már akkor erősödött benne a tudat, hogy ő az Isten Fia; tudta, hogy ő alkotta a mennyeket és magát e földet is, épp amelyen most az emberi létét éli. És a mennyei lények seregei szerte a nagy és szemlélődő világegyetemben hasonlóképpen tudták, hogy e názáreti férfi az ő szeretett Fejedelmük és Teremtő-atyjuk. Feszült várakozás járta át a Nebadon világegyetemet ezekben az években; minden mennyei szem folyamatosan az Urantiára — Palesztinára — szegeződött.” 128:1.13
4. Tétel: A megtestesült Fiú az Atyától jött és az emberrel élt.
„Jézus isteni Fiú, aki az Egyetemes Atya teljes bizalmát élvezi. Az Atyával volt és teljesen megértette őt. Most pedig az Atya teljes megelégedésére megélte a földi életét, és ez a húsvér testbeli megtestesülés képessé tette őt arra, hogy teljesen megértse az embert. Jézus az ember tökéletességét alkotta; éppen olyan tökéletességet ért el, melynek az elérésére minden igaz hívő is rendeltetett őbenne és rajta keresztül. Jézus egy tökéletes Istent nyilatkoztatott ki az embernek és a teremtésrészek tökéletessé lett fiát önmagában mutatta meg az Istennek.” 142:7.15
5. Tétel: Nalda utalt a Megszabadító említésére, és Jézus erre azt mondta: „Én vagyok az, akiről beszélt.”
„Nalda azonban még egy kísérletet akart tenni arra, hogy kitérjen a személyes földi életével és a lelke Isten előtti helyzetével kapcsolatos zavarba ejtő kérdés megvitatásától. Még egyszer az általános vallási kérdésekhez folyamodott, azt mondta: »Igen, tudom, Uram, hogy János hirdette a Megtérítő eljövetelét, azét, akit a Megszabadítónak fognak nevezni, és hogy amikor ő eljön, minden dolgot elmond majd nekünk« — és Jézus, félbeszakítván Naldát, megdöbbentő bizonyossággal azt mondta, »Én vagyok az, akiről beszélt.«” 143:5.7
6. Tétel: Nátániel és Tamás kilenc állítást fogalmazott meg Rodannak, ezzel bizonyítva Jézus isteni mivoltát. Ld. 161:2.1-10.
7. Tétel: Amikor Jósiás az Isten Fia kilétéről kérdezte, Jézus azt mondta: „Láttad is és hallottad is őt, és ő az, aki most szól tehozzád.”
„Jézus és a két apostol nem kereste Jósiást az otthonában addig, amíg hírét nem vették, hogy kiközösítették a zsinagógából. Amikor odamentek a házához, Tamás kihívta az udvarra, és Jézus e szavakkal szólt hozzá: »Jósiás, hiszel az Isten Fiában?« És Jósiás azt felelte, »Mondd meg, hogy ki az, hogy hihessek benne.« És Jézus azt mondta: »Láttad is és hallottad is őt, és ő az, aki most szól tehozzád.« És Jósiás azt mondta, »Uram, hiszek«, és leborulva imádta őt.” 164:5.4
8. Tétel: A Mestert tizenhat féle néven ismerték, és mindegyik elnevezés az ő isteniségére utalt.
„A Mester az apostolaival közösen megtartott ezen utolsó imája alatt arra a tényre utalt, hogy megmutatta az Atya nevét a világnak. És pontosan ezt tette az Isten kinyilatkoztatása révén a húsvér testben eltöltött tökéletessé tett életében. A mennyei Atya megpróbálta kinyilatkoztatni magát Mózesnek, de annak kimondásánál, mint »VAGYOK«, nem tudott tovább jutni. És amikor sürgették az önmaga további kinyilatkoztatását, csak annyi tárult fel, »VAGYOK, aki VAGYOK«. De amikor Jézus a földi életét befejezte, az Atya e neve oly mértékben kinyilatkoztatott, hogy a Mester, aki a megtestesült Atya volt, igazul mondhatta:
Én vagyok az élet kenyere.
Én vagyok az élő víz.
Én vagyok a világ világossága.
Én vagyok minden korszak vágya.
Én vagyok a nyitott kapu az örökkévaló üdvözüléshez.
Én vagyok a vég nélküli élet valósága.
Én vagyok a jó pásztor.
Én vagyok a végtelen tökéletesség ösvénye.
Én vagyok a feltámadás és az élet.
Én vagyok az örök továbbélés titka.
Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Én vagyok a véges gyermekeim végtelen Atyja.
Én vagyok az igaz szőlőtő; ti vagytok az ágak.
Én vagyok mindenkinek a reménye, aki ismeri az élő igazságot.
Én vagyok az élő híd az egyik világról a másikra.
Én vagyok az élő kapocs idő és örökkévalóság között.” 182:1.9
A BIBLIA IDEVÁGÓ RÉSZEI
Az Újszövetségben negyven alkalommal említik Jézust úgy, mint az Isten Fiát, emellett pedig számtalan helyen úgy utalnak rá, mint „Fiam” és „Fia”.
„Erre egyszerre közbevágtak: »Tehát te vagy az Isten Fia?« Ő pedig ezt mondta nekik: »Ti mondjátok, hogy én vagyok.«” Lk. 22:70[28]
Többször is Úrnak nevezik. „[S] minden nyelv hirdesse (...), hogy Jézus Krisztus az Úr.” Fil. 2:11[29]
Jézust többszer említik Istenként. „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell” Fil. 2:6[30]
Ezenkívül tizenhat megnevezéssel utalnak Jézusra — mindegyik az Istenségre vonatkozik. „Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak.” Jn. 5:25[31]
„Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.” Jn. 6:64[32]
„Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Jn. 18:20[33]
„Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” Kol. 1:17[34]
„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Zsid. 13:8[35]
„Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget.” Zsid. 1:3[36]
„Aztán így szólt az asszonyhoz: »Bűneid bocsánatot nyernek.«” Lk. 7:48[37]
„Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.” Fil. 3:21[38]
1. Tétel: Az „áldás poharát” Jézus átnevezte a „megemlékezés poharává”.
„Ahogy kihozták Jézusnak a harmadik pohár bort, az »áldás poharát«, ő felkelt a kerevetről és két kezébe fogva a poharat, azt mondta: »Vegyétek kézbe e poharat mindannyian, és igyátok ki. Ez lesz az én megemlékezésem pohara. Ez a kegyben és az igazságban való új megítéltetés áldásának pohara. Ez lesz számotokra az Igazság isteni Szelleme alászállásának és segédkezésének jelképe. És én addig nem iszom újra e pohárból, amíg új alakban nem iszom veletek az Atya örökkévaló országában.«” 179:5.1
2. Tétel: A „megemlékezés kenyere” az Atya és a Fiú egyesített életének — a húsvér testben megtestesült igazság szavának — a jelképe.
„Amikor a megemlékezés ezen új poharát kiürítették, a Mester felvette a kenyeret, és miután köszönetet mondott, darabokat tört belőle és arra utasítván őket, hogy adják körbe, azt mondta: »Vegyétek az emlékezés eme kenyerét és egyétek. Mondtam már, hogy én vagyok az élet vize. És az élet e kenyere az Atya és a Fiú egyesített élete egyetlen ajándékban. Az Atya szava, mely a Fiúban nyilatkoztatik ki, valóban az élet kenyere.« Miután vettek a megemlékezés kenyeréből, az igazság élő szavának a halandói húsvér testhez hasonló alakban való megtestesülése jelképéből, mind leültek.” 179:5.3
3. Tétel: A megemlékezés estebédjének megteremtésével Jézus próbált nem dogmatikus lenni. Inkább fel akarta szabadítani az ember újjászületett lelkét, hogy az az új és élő szellemi szabadság örömében szárnyra kapjon.
„E megemlékezési estebéd meghonosításában a Mester, miként az mindig is szokása volt, példázatokhoz és jelképekhez folyamodott. Azért alkalmazott jelképeket, mert bizonyos nagy szellemi igazságokat akart megtanítani úgy, hogy az utódjainak nehézséget okozzon pontos értelmezést kapcsolni és határozott jelentést társítani a szavaihoz. Így akarta megelőzni, hogy az egymást követő nemzedékek elmerevítsék a tanításait, és a hagyomány és a rögzöttelvűség halott láncaival megkössék az ő szellemi tanításait. Az egész életküldetésével kapcsolatos egyetlen szertartás, illetőleg szentség megteremtésében Jézus kínosan ügyelt arra, hogy utaljon a jelentéstartalmakra, mintsem hogy pontos meghatározásokhoz kösse magát. Nem akarta lerombolni az egyes embereknek az isteni bensőséges közösségről alkotott felfogását azzal, hogy egy pontos formát teremt; nem akarta a hívő szellemi képzelőerejét sem korlátozni azzal, hogy formailag elmerevíti azt. Megpróbálta inkább felszabadítani az ember újjászületett lelkét, hogy az az új és élő szellemi szabadság örömében szárnyra kapjon.” 179:5.4
4. Tétel: Az azóta eltelt évszázadokban élt hívei nem az útmutatását követték. Jézus összes tanítása közül egyet sem tettek jobban hagyományelvű mércévé.
„Függetlenül a Mester ama törekvésétől, hogy az emlékezés ezen új szentségét megalapítsa, az azóta eltelt évszázadokban élt követői gondoskodtak arról, hogy az ő kifejezett kívánságát eredményesen megkerüljék annyiban, hogy a húsvér testben eltöltött azon utolsó estére vonatkozó egyszerű szellemi jelképrendszerét pontos értelmezésekre silányították és egy csaknem mennyiségtani pontosságú bevett mintának rendelték alá. Jézus összes tanítása közül egyet sem tettek jobban hagyományelvű mércévé.” 179:5.5
1. Tétel: Ember és nem az Isten volt az, aki eltervezte és kivitelezte Jézus kereszthalálát.
„Ember és nem az Isten volt az, aki eltervezte és kivitelezte Jézus kereszthalálát. Igaz, az Atya nem volt hajlandó beavatkozni az emberi események menetébe az Urantián, de a paradicsomi Atya nem rendelte el, nem igényelte, illetőleg nem követelte meg a Fia olyan módon való halálát, ahogyan azt a földön véghezvitték. Tény, hogy előbb-utóbb, valamiképp Jézusnak meg kellett válnia a halandói testétől, a húsvér testbeni megtestesülésétől, ám e feladatot számtalan módon végrehajthatta volna úgy, hogy ne két tolvaj között, egy kereszten kelljen meghalnia. Ami történt, az ember cselekedete volt, nem az Istené.” 186:5.2
2. Tétel: Nem függ Jézus halálától az a jó hír, hogy az ember az Isten hű fia.
„Ama jó hírek evangéliuma, hogy a halandó emberben hit által szellemileg tudatosulhat az, hogy ő az Isten fia, nem függ Jézus halálától. Való igaz, hogy az országról szóló evangéliumot igen erősen megvilágította a Mester halála, de még inkább az ő élete.” 186:5.4
3. Tétel: Jézus saját szabad akaratából vetette alá magát a kereszthalálnak.
„Amit Jézus most tenni készül, hogy alávesse magát a kereszthalálnak, azt a saját szabad akaratából teszi. E tapasztalást előre jelezve mondta: »Az Atya azért szeret és éltet engem, mert hajlandó vagyok az életemet adni. De felveszem azt újra. Az életemet senki sem veszi el tőlem — magamtól adom. Megvan a hatalmam, hogy odaadjam, és megvan a hatalmam, hogy felvegyem. Ilyen felhatalmazást kaptam Atyámtól.«” 187:0.3
4. Tétel: Noha Jézus nem azért halt kereszthalált, hogy vezekeljen az ember feltételezett faji bűnösségéért, azért mégis van jelentősége a keresztnek. Az Urantiát úgy ismerik, mint a „Kereszt Világát”.
„Bár Jézus nem azért halt e kereszthalállal, hogy vezekeljen a halandó ember faji bűnösségéért, és nem is azért tett így, hogy valamiképpen eredményesen közeledjen egy egyébként megsértődött és engesztelhetetlen Istenhez; az Ember Fia még csak nem is azért ajánlotta magát áldozatnak, hogy lecsendesítse az Isten haragját és megnyissa az utat a bűnös ember előtt az üdvözülés elnyeréséhez; függetlenül attól, hogy ezek a vezeklési és kiengesztelési eszmék milyen tévesek, mégis vannak e jézusi kereszthalálhoz kapcsolódóan olyan jelentések, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Tény, hogy az Urantiát a szomszédos lakott bolygókon úgy ismerték meg, mint a »Kereszt Világát.«” 188:4.1
5. Tétel: A halál a teljes halandói élet része, és Jézus ilyen életet akart megélni.
„Jézus teljes halandói életet akart élni az Urantián. A halál rendszerint az élet része. A halál a halandói színmű utolsó felvonása. A ti azon jó szándékú erőfeszítéseitek során, hogy elkerüljétek a kereszthalál jelentésének hamis értelmezésű, babonás tévedéseit, ügyelnetek kell arra, hogy ne kövessétek el azt a nagy hibát, hogy nem veszitek észre a Mester halálának valódi jelentőségét és igazi horderejét.” 188:4.2
6. Tétel: Az Isten nem átkozza az embert, csak mert annak elődei rosszat tettek. Jézus nem azért halt meg, hogy kiváltsa az embert Sátántól.
„A halandó ember sohasem volt a főcsalóknak kiszolgáltatott eszköz. Jézus nem azért halt meg, hogy kiváltsa az embert a hitehagyott vezetők és a szférák bukott hercegeinek fogságából. A mennyei Atya sohasem gondolt ki olyan durva igazságtalanságot, hogy megátkozzon egy halandói lelket, mert annak elődei rosszat tettek. A Mester kereszthalála nem is olyan áldozat volt, mely azért történt volna, hogy megpróbálja megfizetni Istennek az emberi faj őnála felhalmozott tartozását.” 188:4.3
7. Tétel: Mózes egy Teremtő Isten igazságosságát tanította; Jézus egy mennyei Atya szeretetét és irgalmát mutatta be.
„Mielőtt Jézus a földön élt, talán igazolást találtatok volna arra, hogy egy ilyen Istenben higgyetek, de nem ez a helyzet azóta, hogy a Mester a halandótársaitok között élt és halt. Mózes egy Teremtő Isten méltóságát és igazságosságát tanította; Jézus viszont egy mennyei Atya szeretetét és irgalmát mutatta be.” 188:4.4
8. Tétel: Jézus egy egész világegyetemért élt és halt meg — mindenki számára megvilágította az üdvözülés útját.
„Jézus egy egész világegyetemért élt és halt meg, nem csak ezen egy világ emberfajtáiért. Bár a teremtésrészek halandói már azelőtt is üdvözültek, hogy Jézus az Urantián élt és meghalt volna, mindazonáltal tény, hogy az e világra való alászállása nagymértékben megvilágította az üdvözülés útját; a halála nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindörökre nyilvánvalóvá tegye a húsvér test halála utáni halandói továbbélés bizonyosságát.” 188:4.6
9. Tétel: Bár aligha helyes úgy beszélni Jézusról, mint megváltóról, teljes mértékben megfelelő dolog úgy utalni rá, mint megmentőre.
„Bár aligha helyes úgy beszélni Jézusról, mint áldozópapról, váltságfizetőről vagy megváltóról, teljes mértékben megfelelő dolog úgy utalni rá, mint megmentőre. Örökre világosabbá és bizonyosabbá tette az üdvözülés (a továbbélés) útját; jobban és bizonyosabban megmutatta az üdvözülés útját a Nebadon világegyetem minden világa összes halandójának.” 188:4.7
10. Tétel: Jézus halálában nem a halálának a ténye a fontos, hanem az a kiváló mód, mellyel a halállal szembenézett.
„Jézus halálában, amint az az emberi tapasztalás gazdagodásával és az üdvözülés útjának kiszélesedésével összefüggésbe hozható, nem a halálának a ténye a nagyszerű, hanem az a kiváló mód és az a páratlan szellem, melyben a halállal szembenézett.” 188:4.12
11. Tétel: A kereszt a szeretet legfelsőbb rendű kifejeződése volt — az irgalom kiteljesített kinyilatkoztatása.
„Jézus szenvedései nem korlátozódtak a keresztre feszítésre. Valójában a názáreti Jézus több mint huszonöt évet töltött egy valós és megfeszített halandói létezés keresztjén. A kereszt igazi értéke ama tényben áll fenn, hogy az a szeretetének a legfelsőbb rendű és végleges kifejeződése, az irgalma kiteljesített kinyilatkoztatása volt.” 188:5.4
12. Tétel: A kereszt az isteni szeretet kibontakozásának tetőpontja volt. A keresztben nem volt semmi olyasmi, amit az Atya igényelt volna — csak az, amit Jézus oly készségesen megadott.
„Az Ember Fia halálában az Atyának a halandói szférákon élő fiai iránti isteni szeretete tényét lássátok. A kereszt így azt a szolgálatkész szeretetet és az önkéntes üdvözítés adományát mutatja, melyben azok részesülnek, akik hajlandók ilyen ajándékokat és odaadást elfogadni. A keresztben nem volt semmi olyasmi, amit az Atya igényelt volna — csak az, amit Jézus oly készségesen megadott, és amelyet nem volt hajlandó elkerülni.” 188:5.11
13. Tétel: A kereszthalálra nem azért került sor, hogy az embert kibékítse Istennel, hanem hogy ösztönözze azt, hogy az ember felismerje az Atya örökkévaló szeretetét és a Fia végtelen irgalmát.
„Tudjuk, hogy a kereszthalálra nem azért került sor, hogy az embert kibékítse Istennel, hanem hogy ösztönözze azt, hogy az ember felismerje az Atya örökkévaló szeretetét és a Fia végtelen irgalmát, és hogy ezeket az egyetemes igazságokat egy egész világegyetem számára közvetítse.” 188:5.13
1. Tétel: A kereszt azon legfelsőbb szintű odaadást mutatja, melyet az igaz pásztor még a nyája méltatlan egyedei iránt is táplál.
„Jézus keresztje azon legfelsőbb szintű odaadást mutatja, melyet az igaz pásztor még a nyája méltatlan egyedei iránt is táplál. Ez mindörökre családi alapokra helyez minden Isten és ember között meglévő kapcsolatot. Az Isten az Atya; az ember az ő fia. A szeretet, egy apa szeretete a fia iránt, a Teremtő és a teremtmény világegyetemi kapcsolataiban a központi igazsággá válik — s nem egy olyan király igazságává, aki megelégedést keres a rossztevő alattvalóinak szenvedéseiben és megbüntetésében.” 188:5.1
2. Tétel: A kereszt a bűn megbocsátásához és minden rossztett eltörléséhez elég erős szeretetet példáz.
„A kereszt mindörökre mutatja, hogy Jézusnak a bűnösökhöz való hozzáállása nem az elítélés vagy az elnézés volt, hanem az örökkévaló és szeretetteljes üdvözítés. Jézus valóban megmentő abban az értelemben, hogy az élete és a halála megnyeri az embereket a jóságnak és az igaz továbbélésnek. Jézus olyannyira szereti az embereket, hogy a szeretete szeretetválaszt kelt az emberi szívben. A szeretet valóban ragályos és örökmód teremtő. Jézus kereszthalála a bűn megbocsátásához és minden rossztett eltörléséhez elég erős és isteni szeretetet példáz. Jézus inkább egy felsőbb rendű pártatlanságot, mint pusztán alakilag helyes és helytelen igazságosságot tárt e világ elé. Az isteni szeretet nem pusztán megbocsátja a helytelen dolgokat; elnyeli és ténylegesen meg is szünteti azokat.” 188:5.2
3. Tétel: A szeretetbeli megbocsátás meghaladja az irgalombeli megbocsátást. Az irgalom figyelmen kívül hagyja a bűnösséget, a szeretet azonban megszünteti a bűnt. Az üdvözülés nem veszi semmibe a helytelen dolgokat — inkább helyessé teszi azokat.
„A szeretet megbocsátása teljes mértékben meghaladja az irgalom megbocsátását. Az irgalom figyelmen kívül hagyja a rossztétemény által való bűnösséget; a szeretet azonban mindörökre megszünteti a bűnt és az abból eredő minden gyengeséget. Jézus új életmódot hozott az Urantiára. Azt tanította nekünk, hogy ne álljunk ellent a rossznak, viszont rajta keresztül találjuk meg a rosszat eredményesen semlegesítő jóságot. A jézusi megbocsátás nem elnézés; az nem más, mint az elítéléstől való megszabadulás. Az üdvözülés nem veszi semmibe a helytelen dolgokat; hanem helyessé teszi azokat.” 188:5.2
4. Tétel: A szeretet nem nézi el a gyűlöletet — hanem megszünteti. Az üdvözülés váltság, ha ez alatt az örökkévaló elégtételt értitek.
„Az igaz szeretet nem alkuszik meg a gyűlölettel és nem is nézi el azt; hanem megszünteti. A jézusi szeretet sohasem elégszik meg a puszta megbocsátással. A Mester szeretete elégtételt, örökkévaló továbbélést foglal magában. Teljesen helyénvaló úgy beszélni az üdvözülésről, mint váltságról, ha ez alatt ezt az örökkévaló elégtételt értitek.” 188:5.2
5. Tétel: A kereszt az őszinte, önzetlen és szent szolgálat jelképe — a szeretetteljes odaadásé. A jó hű odaadása a rossznak — még a halálnak is.
„A kereszt a szent szolgálatnak, annak felsőbb jelképe, hogy valaki az életét a társai jólétének és üdvözülésének szenteli. A kereszt nem az ártatlan Istenfi áldozatának jelképe, akit a bűnösök helyében és egy megsértett Isten haragjának lecsillapítása érdekében áldoztak fel, hanem mindörökre olyan szent jelképként áll a földön és mindenhol egy hatalmas világegyetemben, amely azt jelképezi, hogy a jók magukat a rossznak adományozták és ezáltal megmentették őket, éppen e szeretetteljes odaadással. A kereszt az önzetlen szolgálat legfelsőbb rendű formájának jelképeként áll, az őszinte segédkezéssel való szolgálatbeli igaz élet teljes adományozására irányuló legfelsőbb rendű odaadás jelképeként, még a halálban, a kereszthalálban is. És Jézus alászállási élete eme nagy jelképének látványa valóban ösztönzést jelent mindnyájunknak, hogy mi is hasonlóképpen cselekedjünk.” 188:5.9
1. Tétel: A sírban összevegyült anyagi és morontia működést követően jött elő Jézus feltámadott morontia alakja.
„Vasárnap reggel két óra negyvenötkor a paradicsomi megtestesülési bizottság, melyet hét, nem azonosított paradicsomi személyiség alkotott, a helyszínre érkezett és nyomban fel is sorakoztak a sírbolt körül. Tíz perccel korábban az összevegyült anyagi és morontia működés keltette erőteljes rezgések kezdtek kiindulni József új sírhelyéből, és két perccel három óra előtt, ezen a vasárnap reggelen, Kr.u. 30. április 9-én, a názáreti Jézus feltámadott morontia alakja és személyisége előjött a sírból.” 189:1.1
2. Tétel: Jézus morontia feltámadását követően a húsvér teste még mindig ott volt a sírfülkében.
„Miután a feltámadott Jézus kikelt a temetkezési sírhelyéből, a húsvér test, melyben csaknem harminchat évet élt és munkálkodott a földön, még mindig ott feküdt a sírfülkében, háborítatlanul és a lenvászon lepelbe göngyölve, éppen úgy, ahogy a testet József és társai péntek délután nyugalomra helyezték. A sírbolt előtti követ sem mozdította el senki; Pilátus pecsétje sértetlen volt; a katonák még mindig ott álltak őrségben. A templom őrei állandó szolgálatot láttak el; a római őrséget éjfélkor váltották. Ezen őrök egyike sem gyanította, hogy a virrasztásuk tárgya egy új és felsőbb rendű létformába emelkedett, és hogy a test, melyet őriztek, most már egy levetett burok, melynek semmilyen további kapcsolata nincs Jézus megszabadult és feltámadott morontia személyiségével.” 189:1.2
3. Tétel: Jézus feltámadásának magyarázatához három állítást ismerhetünk meg.
„A következő állításokkal mindörökre tisztázni szeretnénk Jézus feltámadásának fogalmát:
1. Az ő anyagi vagy fizikai teste nem képezte részét az ő feltámadott személyiségének. Amikor Jézus a sírból előjött, a húsvér teste háborítatlanul a sírban maradt. Anélkül emelkedett ki a sírhelyből, hogy elmozdította volna a bejárat előtt lévő köveket és megrongálta volna Pilátus pecsétjeit.
2. Nem úgy kelt ki a sírból, mint egy szellem, és nem is úgy, mint a nebadoni Mihály; nem a Teremtő Fejedelem azon alakjában jelent meg, amely alakkal az Urantián való megtestesülése előtt rendelkezett.
3. József eme sírjából azok morontia személyiségéhez igen hasonló alakban jött elő, akik a Satania e helyi csillagrendszere első lakóvilágán lévő feltámadási csarnokokból mint feltámadott morontia felemelkedő lények emelkednek ki. És abból, hogy a Mihály-emlékmű az egyes számú lakóvilág feltámadási csarnokainak hatalmas udvara közepén áll, arra következtetünk, hogy a Mester urantiai feltámadását valamiképpen ezen a csillagrendszeri első lakóvilágon segítették elő.” 189:1.6
4. Tétel: A feltámadott Jézus utasításokat adott a világegyetemi segítőknek, kérte az igazolást a halandói átviteléhez; és üdvözölte az ő köszöntésére összegyűlt morontia lényeket.
„A sírból kikelve Jézus első dolga az volt, hogy üdvözölte Gábrielt és arra utasította, hogy maradjon továbbra is az Immanuel felügyelete alatt álló világegyetem ügyeinek intézője, és ez után meghagyta a melkizedekek főnökének, hogy tolmácsolja testvéri üdvözletét Immanuelnek. Ezt követően kérte, hogy az edentiai Fenséges szerezze be a Nappalok Elődeinek igazolását az ő halandói átmenetéhez; és a hét lakóvilág összesereglett morontia csoportjaihoz fordulva, akik azért gyűltek össze itt, hogy köszöntsék és üdvözöljék a maguk teremtményi rendjében megjelent Teremtőjüket, Jézus elmondta a halandói utáni létpályájának első szavait. Így szólt a morontia Jézus: »Miután befejeztem életemet a húsvér testben, egy rövid ideig itt leszek ebben az átmeneti alakban, hogy jobban megismerjem a felemelkedő teremtményeim életét és még teljesebben kinyilatkoztassam a paradicsomi Atyám akaratát.«” 189:1.10
5. Tétel: Az arkangyalok vezetője megkapta a felhatalmazást, hogy Jézus fizikai testének haladéktalan lebontását elvégezze.
„Tíz perccel három óra előtt, ahogy a feltámadott Jézus a Satania hét lakóvilágáról összesereglett morontia személyiségeket üdvözölte, a főangyalok vezetője — a feltámadás angyalaié — Gábrielhez fordult és Jézus halandói testét kérte. A főangyalok főnöke ezt mondta: »Nem vehetünk részt urunk, Mihály alászállási tapasztalásának morontia feltámadásában, de szeretnénk megkapni a halandói maradványait, hogy haladéktalanul hozzáfoghassunk az elbontásához. Most nem az anyagtalanná lényegítő eljárásunk alkalmazását javasoljuk; pusztán a felgyorsított idő eljárását szeretnénk segítségül hívni. Elég volt látnunk, amint a Fejedelmünk él és meghal az Urantián; a mennyei seregeket megkímélnénk attól az emléktől, melyre a Világegyetem Teremtője és Megtartója emberi alakjának lassú felbomlása láttán tehetnek szert. Az egész Nebadon mennyei értelmeinek nevében kérlek, adj felhatalmazást arra, hogy átvegyem a názáreti Jézus halandói testét és hatalmazz fel bennünket, hogy annak haladéktalan lebontását elvégezzük.«” 189:2.1
6. Tétel: A mennyei seregek a közteslények segítségével távolították el Jézus testét a sírfülkéből.
„Miután a kérését teljesítették, a főangyalok főnöke segítségül hívta számos társát, valamint a mennyei személyiségek minden rendjének képviselői által alkotott nagyszámú sereget, és akkor, az urantiai közteslények segítségével hozzáfogtak, hogy birtokba vegyék Jézus fizikai testét. E holttest tisztán anyagi teremtés volt; fizikai és valóságos; nem lehetett úgy kivinni a sírboltból, mint ahogy a feltámadási morontia alak képes volt kijutni a lepecsételt sírból. Bizonyos morontia kisegítő személyiségek közreműködésével a morontia alak egyszer szellemivé tehető, s ezzel a közönséges anyag iránt közömbössé válik, míg máskor az anyagi teremtmények számára érzékelhetővé és velük kapcsolat létesítésére képessé válhat, éppen olyanná, mint a teremtésrész halandói.” 189:2.3
7. Tétel: Amikor a közteslények elgördítették a sír bejáratát elzáró követ, az őrök szétszaladtak.
„Ahogy hozzáfogtak, hogy eltávolítsák Jézus testét a sírból annak előkészítéseként, hogy azt a közel pillanatszerű lebontás keretében méltóságteljesen és tisztelettel eltüntessék, a másodfajú urantiai közteslények azt a feladatot kapták, hogy a sírbolt bejárata elől gördítsék el a köveket. E két szikla közül a nagyobbik egy terjedelmes, kör alakú darab volt, nagyon hasonlított egy malomkőhöz, és a követ egy sziklavágatban lehetett mozgatni, így oda-vissza tudták görgetni aszerint, hogy megnyitni vagy lezárni akarták a sírt. Amikor az őrt álló zsidó őrök és a római katonák a reggeli gyönge fényben azt látták, hogy e nagy kődarab elgördül a sír bejárata elől, látszólag magától — mert semmilyen látható dolgot nem észleltek, mely a mozgásért okolható lett volna — félelem és vakrémület tört rájuk, és futva menekültek el a helyszínről. A zsidók előbb hazaszaladtak, majd pedig elmentek a templomba jelenteni e dolgokat a kapitányuknak. A rómaiak Antónia erődjébe menekültek és jelentették is a látottakat a centuriónak, amint az szolgálatba lépett.” 189:2.4
8. Tétel: A feltámadásban való hit az „üres sír” tényén alapul — ám nem ez a feltámadás igazsága.
„A Jézus feltámadásában való keresztény hit az »üres sír« tényén alapult. Csakugyan tény volt, hogy a sír üres, ám nem ez a feltámadás igazsága. A sír valóban üres volt, amikor az első hívek megérkeztek, és eme tény, melyhez a Mester kétségtelen feltámadásának ténye társult, hamis hiedelem kialakulásához vezetett: ahhoz a tanításhoz, hogy Jézus anyagi és halandói teste szállt ki a sírból. A szellemi valóságokkal és az örökkévaló értékekkel kapcsolatos igazság nem mindig építhető fel nyilvánvaló tények keverékéből. Az egyes tények lehetnek ugyan anyagi értelemben igazak, de ebből nem következik, hogy ezen tények társítása szükségképpen igaz szellemi következtetésekhez vezet.” 189:2.6
9. Tétel: Jézus teste a lebomlás ugyanazon természetes folyamatán ment keresztül, mint amelyben minden emberi test is részesül — kivéve, hogy a bomlás időtartamát felgyorsították.
„Jézus halandói maradványai az elemekre való lebomlás ugyanazon természetes folyamatán mentek keresztül, mint amelyben a földön minden emberi test is részesül, kivéve, hogy a felbomlás e természetes módját egy időpontban úgy felgyorsították, siettették, hogy az addig a pontig jutott, hogy csaknem pillanatszerűen ment végbe.” 189:2.8
10. Tétel: Az apostolok kétkedése ellenére Dávid kiküldte hírnökeit a feltámadás hírével.
„A sírtól Dávid és József egyenesen Illés Márk házához ment, ahol a felsőteremben tanácskozni kezdtek a tíz apostollal. Csak Zebedeus János hajlott arra, hogy ha bizonytalanul is, de higgyen abban, hogy Jézus feltámadt a holtából. Péter először hitt, de mikor aztán nem találta a Mestert, komoly kétségei támadtak. Mind hajlott arra, hogy azt higgye, hogy a zsidók vitték el a testet. Dávid nem akart vitatkozni velük, de amikor elment, azt mondta: »Ti vagytok az apostolok, és nektek értenetek kellene ezeket a dolgokat. Én nem fogok vitázni veletek; mindazonáltal most visszamegyek Nikodémusz házába, ahová ma reggelre odarendeltem a hírvivőket, és amint összegyűltek, kiküldöm őket az utolsó küldetésükre, a Mester feltámadásának hírnökeiként. Hallottam, ahogy a Mester azt mondja, hogy miután meghal, harmadnapra feltámad, és én hiszek neki.« És miután így szólt az ország csüggedt és kétségbeesett követeihez, a tájékoztatás és hírszerzés ezen önjelölt vezetője otthagyta az apostolokat. A felsőteremből kifelé menet Lévi Máté ölébe dobta Júdás erszényét, amely az összes apostoli pénzt tartalmazta.” 190:1.3
11. Tétel: Dávid utolsó megbízatása a hírnökei részére ez volt: Az üzenet, melyet a híveknek meg kell vinnetek: „Jézus feltámadt a holtából; a sír üres.”
„Körülbelül fél tíz volt, amikor Dávid huszonhat hírvivője közül az utolsó is megérkezett Nikodémusz házába. Dávid rögtön összeterelte őket a tágas udvarban és így szólt hozzájuk:
»Férfiak és fivéreim, mindezidáig a nekem és az egymásnak tett eskütök szerint szolgáltatok nálam, és tanúságra hívlak titeket, miszerint sohasem küldtelek ki benneteket téves hírekkel. Most az utolsó küldetésetekre foglak küldeni titeket, mint az ország önkéntes hírvivőit, és így felmentelek benneteket az eskütök alól és ezzel feloszlatom a hírvivői testületet. Emberek, kijelentem nektek, hogy a munkánkat elvégeztük. A Mesternek többé már nincs szüksége halandó hírvivőkre; feltámadott holtából. Megmondta nekünk még az előtt, hogy elfogták, hogy meg fog halni és harmadnapra feltámad. Én láttam a sírt — üres. Beszéltem a magadáni Máriával és a négy nővel, akik Jézussal beszéltek. Most feloszlatlak benneteket, jó utat kívánva, és elküldelek titeket a kijelölt feladatotokra, és az üzenet, melyet a híveknek meg kell vinnetek: ’Jézus feltámadt a holtából; a sír üres.’«” 190:1.4
1. Tétel: Az átalakítók és a közteslények segítsége kellett ahhoz, hogy az ember szem is láthassa Jézus morontia alakját.
„Ezek az emberi szemek azért láthatták Jézus morontia alakját, mert az átalakítók és a közteslények, valamint az akkor Jézus társaságában lévő, bizonyos morontia személyiségek különleges segédkezést végeztek.” 189:4.11
2. Tétel: Jézus azt mondta Máriának: Ne érints meg — de menj és mondd meg az apostolaimnak — Péternek is — hogy feltámadtam.
„Ahogy Mária megpróbálta átkarolni Jézus lábát, a Mester azt mondta: »Ne érints meg Mária, mert nem olyan vagyok, amilyenként a húsvér testben ismertél. Ebben az alakban leszek veletek egy időre, mielőtt felemelkedem az Atyához. De most menjetek mindannyian, és mondjátok meg az apostolaimnak — és Péternek — hogy feltámadtam, és hogy beszéltetek velem.«” 189:4.12
3. Tétel: A hetedik megjelenésére a fivérek előtt került sor, az emmauszi úton.
„Ahogy hazafelé menet így vitatkoztak és beszélgettek, Jézus morontia megnyilvánulása, az ő hetedik megjelenése jött velük, ahogy az úton haladtak. Kleofás gyakran hallotta Jézust tanítani és néhány alkalommal együtt is étkezett vele a jeruzsálemi hívek házaiban. De még akkor sem ismerte fel a Mestert, amikor az beszédbe elegyedett velük.” 190:5.2
4. Tétel: Ahogy a Jézus a morontia alakban fejlődött, egyre nehezebb volt őt emberi szemmel érzékelni.
„E hétfői napon éjfél körül a Mester morontia alakja hozzáigazodott a morontia fejlődés második szakaszához. Amikor legközelebb megjelent a halandó gyermekeinek a földön, az már egy második szakaszbeli morontia lény volt. Ahogy a Mester a morontia létpályán haladt előre, gyakorlati értelemben egyre nehezebb feladatot jelentett a morontia értelmeknek és az ő átalakító társaiknak az, hogy a Mestert a halandó és anyagi szemlélők számára láthatóvá tegyék.
Jézus a morontia harmadik szakaszába április 14-én, pénteken kelt át; a negyedik szakaszba 17-én, hétfőn; az ötödik szakaszba 22-én, szombaton; a hatodik szakaszba 27-én, csütörtökön; a hetedik szakaszba május 2-án, kedden; a jerusemi létpolgárságot 7-én, vasárnap érte el; és az edentiai Fenségesek 14-én, vasárnap fogadták be.” 191:3.2
5. Tétel: Jézus az esti étkezés alatt jelent meg Tamás és a többiek előtt.
„Épp az estebédjüket fogyasztották röviddel hat óra után, Péter ült Tamás egyik oldalán, Nátániel meg a másikon, amikor a kétkedő apostol így szólt: »Nem fogok hinni, hacsak nem látom a Mestert a saját szememmel és ujjamat a szegek okozta sebhelyekbe nem teszem.« Ahogy ott ültek az estebédnél, és mialatt az ajtók gondosan be voltak zárva és el voltak reteszelve, a morontia Mester hirtelenül megjelent az asztalok formálta belső térrészben, éppen Tamással szemközt megállva, és azt mondta: (...)” 191:5.2
6. Tétel: Tamás hitt — a szegek nyomait nem látván is.
„E szavakat hallva Tamás térdre borult a morontia Mester előtt és így kiáltott, »Hiszek! Uram és Mesterem!” Erre Jézus így szólt Tamáshoz: »Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem. Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel.«” 191:5.5
7. Tétel: Megjelent a tizenegyeknek és velük imádkozott a felszentelés hegyén.
„Április 22-én, szombaton délben a tizenegy apostol a megbeszéltek szerint összegyűlt a Kapernaum melletti hegyen, és Jézus megjelent közöttük. Erre a találkozóra pontosan azon a hegyen került sor, ahol a Mester kijelölte őket apostolaiként és az Atya országának követeiként a földön. És ez volt a Mester tizennegyedik morontia megnyilatkozása.
Ekkor az apostolok körben letérdeltek a Mester körül és meghallgatták, amint elismétli a megbízásokat és látták, amint újból előadja a felavatási jelenetet éppen úgy, mint amikor először jelölte ki őket az országért való különleges munkára. És számukra mindez, a Mester imájától eltekintve, az Atya szolgálatára való korábbi felszentelésük emlékét idézte. Amikor a Mester — a morontia Jézus — most imádkozáshoz fogott, oly fenséges hangon és hatalmi szóval szólt, melyet az apostolok addig még soha nem hallottak. A Mesterük most olyanként beszélt a világegyetemek vezetőivel, mint akinek a kezébe adatott a saját világegyetemében minden hatalom és fennhatóság. És ez a tizenegy ember sohasem felejtette el a követként korábban tett fogadalmaikkal kapcsolatos újbóli, morontia felajánlás élményét. A Mester mindössze egy órát töltött a követeivel e hegyen, és miután bensőséges búcsút vett tőlük, el is tűnt a szemük elől.” 192:3.1
1. Tétel: Jézus a tizenegyekkel az Olajfák-hegyén volt együtt közvetlenül a mennybemenetelét megelőzően.
„Már majdnem fél nyolc volt ezen a csütörtök reggelen, május 18-án, amikor Jézus megérkezett az Olajfák-hegyének nyugati lejtőjére a tizenegy hallgatag és némiképp összezavarodott apostollal. Innen, a hegyre felvezető út mintegy kétharmadáról kitekinthettek Jeruzsálemre és ráláthattak a Getszemánira. Jézus most arra készült, hogy elmondja az apostoloknak az utolsó búcsúszavait, mielőtt elhagyja az Urantiát. Ahogy ott állt előttük, anélkül, hogy elrendelte volna, az apostolok körben letérdeltek körülötte és a Mester így szólt: (...)” 193:5.1
2. Tétel: A Mester elmondta búcsúját és eltűnt a szemük elől.
„»Meghagyom nektek, hogy addig maradjatok Jeruzsálemben, amíg fentről fel nem ruháztattok hatalommal. Én most itt hagylak titeket; felemelkedem az Atyámhoz, és rövidesen, nagyon is hamar, elküldjük az ittlétem e világába az Igazság Szellemét; és amikor ő eljött, akkor kezdjétek meg az országról szóló örömhír új terjesztését először Jeruzsálemben, majd pedig a világ legtávolabbi részeiben is. Azzal a szeretettel szeressétek az embereket, amilyennel én szerettelek titeket és úgy szolgáljátok a halandótársaitokat, ahogyan én szolgáltalak benneteket. Az életetek szellemgyümölcseivel vegyetek rá lelkeket arra, hogy higgyék el azt az igazságot, hogy az ember az Isten fia, és hogy minden ember testvér. Emlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek, és az életre, melyet közöttetek éltem. Szeretetem rátok vetül, szellemem veletek lakozik és békém veletek marad. Búcsúzom.«
Amikor a morontia Mester ezt elmondta, eltűnt a szemük elől. Jézusnak ez az úgynevezett mennybemenetele semmilyen tekintetben nem különbözött a halandói szemek elől való többi eltűnésétől, melyekre az Urantián megélt morontia létpályájának negyven napja alatt került sor.” 193:5.2
1. Tétel: Mihály urantiai alászállására azért volt szükség, hogy kiérdemelje az ő világegyeteme feletti tapasztalati fennhatóságot.
„A paradicsomi Fiúnak a világotokon való megtestesülése egy bolygókorszak lezárulásához kapcsolódott; elkerülhetetlen volt, és nem azért vált szükségessé, hogy az Isten kegyét valaki elnyerje. E megtestesülés történetesen a Teremtő Fiú végleges személyes cselekedete is volt abban a hosszú kalandban, melynek során kiérdemelte az ő világegyeteme feletti tapasztalati fennhatóságot. Mily szánalmas felfogása ez az Isten végtelen jellemének! E tanítás, mely szerint az ő atyai szíve oly zordan hideg és kemény lévén olyannyira érintetlen maradt a teremtményeinek szerencsétlenségei és nyomorúságai láttán, hogy az ő gyöngéd irgalma egészen addig nem nyilvánult meg, amíg végül meg nem látta az ő bűntelen Fiát a Kálvária keresztjén vérezni és meghalni!” 4:5.6
2. Tétel: Az alászálló Fiak megértő vezetők, mert élő tapasztalások révén gyakorlati könyörületességgel, pártatlan ítélőképességgel és az élményelvi teremtményi lét szülte türelemmel rendelkeznek.
„A Mihály Fiak a maguk teremtette különböző rendű lények iránti teljes és igaz rokonszenvvel kezdik meg világegyetem-szervező munkájukat. Mérhetetlen könyörületességgel viseltetnek mindeme teremtmények iránt, még sajnálatot is éreznek azok iránt, akik tévelyegnek és a saját önzőségük mocsarában vergődnek. De az igazságossággal és a pártatlansággal való ilyen felruházottság még nem elégséges a Nappalok Elődei nagyrabecsülésének kivívásához. A felsőbb-világegyetem e hármas uralkodói addig soha nem fogadják el a Teremtő Fiút a Világegyetem Fejedelmének, amíg el nem éri a saját teremtményei nézőpontját annak révén, hogy maga szerez tényleges tapasztalatot ilyen teremtményekként a létük környezetében. Így válnak a Fiak avatott és megértő urakká; megismerik azokat a csoportokat, amelyek felett uralkodnak és a világegyetemi hatalmat gyakorolják. Az élő tapasztalások révén gyakorlati könyörületességre, pártatlan ítélőképességre és az élményelvi teremtményi lét szülte türelemre tesznek szert.” 119:0.6
3. Tétel: Mihály a főhatalma kiérdemléséhez szükséges alászállásait urantiai időben egymilliárd év alatt teljesítette.
„A Nebadon helyi világegyetemet most egy olyan Teremtő Fiú uralja, aki teljesítette az alászállási szolgálatát; igaz és kegyelmes felsőséggel uralkodik az ő fejlődő és tökéletesedő világegyetemének minden nagy területe felett. A nebadoni Mihály az Örökkévaló Fiúnak a 611.121. adománya az idő és tér világegyetemei számára, és a ti helyi világegyetemetek szervezését mintegy négymilliárd évvel ezelőtt kezdte meg. Mihály az első alászállási küldetésére nagyjából akkor készült, amikor az Urantia a mai formáját kezdte felvenni, egymilliárd évvel ezelőtt. Az alászállásai úgy százötvenmillió évenként követték egymást, az utolsóra ezerkilencszáz évvel ezelőtt került sor az Urantián.” 119:0.7
4. Tétel: Mihály főhatalma azért minősül legfelsőbbnek, mert
1. magában foglalja a paradicsomi Istenség hétszeres nézőpontját, és
2. magában foglalja az idő és tér teremtményi nézőpontját is.
„Mihály ezért a személyes főhatalmában egyesíti a világegyetemi Teremtők isteni akaratának hétszeres szakaszát a helyi világegyetemi teremtményeinek megértő tapasztalásával. Így az ő világegyetemi igazgatása immár a lehető legnagyobb hatalom és fennhatóság képét mutatja, jóllehet mentes mindenféle önkényes hatalombitorlástól. Az ő hatalma korlátlan, hisz a paradicsomi Istenségekkel megtapasztalt társulásokból származik; a fennhatósága olyan mértékben megkérdőjelezhetetlen, amilyen mértékben azt a világegyetemi teremtményekhez hasonló alakban való tényleges tapasztalásán keresztül szerezte meg; az ő főhatalma legfelsőbb, hiszen egyszerre egyesíti a paradicsomi Istenség hétszeres nézőpontját az idő és tér teremtményi nézőpontjával.” 120:0.5
1. Tétel: Az Urantia az egész Nebadon érzelmi kegyhelye — és Jézus megígérte, hogy visszatér.
„Az Urantia az egész Nebadon érzelmi kegyhelye, a tízmillió lakott világ legfontosabbika, a halandói otthona Krisztus Mihálynak, az egész Nebadon urának, a birodalmak Melkizedek szolgálójának, a csillagrendszeri megmentőnek, az ádámi megváltónak, a szeráfi társnak, a felemelkedő szellemek társának, a morontia fejlődés előmozdítójának, a halandói testhez hasonló alakban élt Ember Fiának és az Urantia Bolygóhercegének. És a beszámolóitok igazat állítanak, amikor ugyanennek a Jézusnak azt az ígéretét hirdetik, hogy egykor visszatér még az utolsó alászállásának világára, a Kereszt Világára.” 119:8.8
2. Tétel: A második eljövetel tantétele már korán bekerült a kereszténység tanításaiba, és a későbbi nemzedékek bizakodón várták is az eljövetelét.
„Jézus több alkalommal is tett olyan kijelentéseket, melyek alapján a hallgatósága arra következtetett, hogy bár az a szándéka, hogy rövidesen elhagyja e világot, minden bizonnyal vissza fog térni, hogy befejezze a mennyországért végzett munkáját. Ahogy a követőinek erősödött azon meggyőződése, hogy Jézus el fogja hagyni őket, és miután el is távozott e világból, teljesen természetes dolog volt minden hívő számára, hogy erősen belekapaszkodjon e visszatérési ígéretekbe. Krisztus második eljövetelének tantétele így már korán bekerült a keresztények tanításaiba, és a tanítványoknak csaknem minden későbbi nemzedéke őszintén elhitte ezt az igazságot és bizakodóan várta az ő valamikori eljövetelét.” 176:2.1
3. Tétel: Jézus kínosan ügyelt arra, hogy az ő második eljövetelét az emberek ne társítsák Jeruzsálem pusztulásával.
„Ha már meg kellett válniuk a Mesterüktől és Tanítójuktól, mennyivel erősebben kötődtek ezek az első tanítványok és apostolok e visszatérési ígérethez, s nem haboztak Jeruzsálem megjósolt pusztulását összekapcsolni e megígért második eljövetellel. És továbbra is így értelmezték a szavait, függetlenül attól, hogy az Olajfák hegyén megtartott e tanítási estén a Mester kínosan ügyelt arra, hogy az ilyen tévedést megelőzze.” 176:2.2
4. Tétel: Jézus mondta: „...legyetek bátrak, mert egykor majd visszatérek.”
„[A]zt is megígérem, hogy valamikor majd visszatérek e világra, ahol a húsvér testbeni életet éltem és eljutottam arra a tapasztalásra, amely által egyszerre nyilatkoztattam ki az Istent az embernek és vezettem az embert Istenhez. Igen rövid időn belül el kell hagynom benneteket és fel kell vennem azt a munkát, melyet az Atya énrám bízott, de legyetek bátrak, mert egykor majd visszatérek. Időközben a világegyetemi Igazság Szellemem fog bátorítani és kísérni titeket.” 176.2.3
5. Tétel: Jézus azt mondta: „...amikor visszatérek, arra hatalomban és szellemben fog sor kerülni (...) csakis a szellem szeme fogja meglátni a (...) megdicsőített Ember Fiát...”
„Ti most gyengeségben és húsvér testben láttok engem, de amikor visszatérek, arra hatalomban és szellemben fog sor kerülni. A húsvér test szeme húsvér testben látja az Ember Fiát, de csakis a szellem szeme fogja meglátni az Atya által megdicsőített Ember Fiát, aki a földön a saját nevén jelenik meg.” 176:2.4
6. Tétel: Az Ember Fia újbóli megjelenésének időpontját csak a Paradicsom tanácsaiban ismerik.
„De az Ember Fia újbóli megjelenésének időpontját csak a Paradicsom tanácsaiban ismerik; még a menny angyalai sem tudják, hogy mikor kerül erre sor. Azonban meg kell értenetek, hogy amikor az országról szóló ezen örömhírt terjesztik majd az egész világon minden nép üdvére, és amikor a korszak lezárul, az Atya egy másik megítéltetési adományt küld nektek, vagy az Ember Fia tér vissza, hogy megítélje a korszakot.” 176:2.5
7. Tétel: Jól teszitek, ha a Mesternek a visszatérését nem kapcsoljátok semmiféle különleges eseményhez vagy meghatározott időszakhoz.
„Ezért hát jól teszitek, ha a Mesternek a földre való személyes visszatérését nem kapcsoljátok semmiféle különleges eseményhez vagy meghatározott időszakhoz. Mi csak egy dologban vagyunk biztosak: Megígérte, hogy visszajön. Ötletünk sincs arra, hogy mikor vagy mivel összefüggésben fogja teljesíteni ezen ígéretét. Amennyire tudjuk, bármelyik napon megjelenhet a földön, és talán addig nem is jön el, amíg korszakok sora el nem telt és annak rendje és módja szerint meg nem ítélték azokat a paradicsomi testületbe tartozó Fiú-társai.” 176:4.6
8. Tétel: Nincs nagy jelentősége annak, hogy mi megyünk őhozzá vagy esetleg ő jön előbb hozzánk.
„Mihálynak a földön való második megjelenése mind a közteslények, mind az emberek vonatkozásában óriási érzelmi értékkel bíró esemény; de egyébként nincs közvetlen jelentősége a közteslények számára és nem bír több gyakorlati jelentőséggel az emberi lények számára, mint a természetes halál mindennapos eseménye, mely oly hirtelenül és egyértelműen a világegyetemi események azon sorának útjára vezeti a halandó embert, mely eseménysor közvetlenül elvezet ugyanezen Jézusnak, a világegyetemünk legfőbb urának színe elé. A fény gyermekei rendeltetésük szerint mind meglátják őt, és nincs nagy jelentősége annak, hogy mi megyünk őhozzá vagy esetleg ő jön előbb hozzánk. Ezért hát legyetek mindig készek a földön való üdvözlésére, mint ahogy ő is készen áll a fogadásotokra a mennyben. Mi bizakodóan várjuk az ő dicső megjelenését, akárha többször jönne is el, de fogalmunk sincs, hogy hogyan, mikor vagy mivel kapcsolatban kell megjelennie.” 176:4.7
A második eljövetelt 318-szor említik az Újszövetségben.
A BIBLIA IDEVÁGÓ RÉSZEI
„Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” Jn. 14:3[39]
„Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.” Mt. 16:27[40]
„[M]ég nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.” 1Jn. 3:2[41]
„Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” ApCsel. 1:11[42]
„Íme, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem[.]” Jel. 1:7[43]
„Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára[.]” 2Tim. 4:1[44]
„A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.” Fil. 3:20[45]
1. Tétel: A mennyei Atya közvetlen jelenlétében tapasztalta meg az Istenben való feltétlen bizalom nyugalmát és érezte át az élet csodálatos, megélénkítő erejét.
„Jézus nem úgy ragaszkodott az Istenben való hithez, mint egy egész világgal szemben álló, ezen ellenséges és bűnös világgal halálos harcot vívó lélek tette volna; nem kizárólag azért folyamodott a hithez, hogy vigaszt nyerjen a nehézségek közepette vagy megnyugváshoz jusson az elrettentő kétségbeesésben; nála a hit nem pusztán megtévesztő ellentételezés volt az élet kellemetlen tapasztalataiért és fájdalmaiért. A halandó lét minden természetes nehézsége és múlandó ellentmondása közepette, hit révén, a mennyei Atya közvetlen jelenlétében tapasztalta meg az Istenben való legfelsőbb és feltétlen bizalom nyugalmát és érezte át az élet csodálatos, megélénkítő erejét.” 196:0.3
2. Tétel: Jézus emberien mutatta meg az Istenbe vetett élő hit új és felsőbbrendű fajtáját — Isten élő valósággá vált az ő emberi tapasztalásában.
„És e diadalmas hit a tényleges szellemi előrehaladás élő megtapasztalása volt. Jézus komoly hozzájárulása az emberi tapasztalás értékeihez nem az volt, hogy oly sok új eszmét nyilatkoztatott ki a mennyei Atyáról, hanem az, hogy oly nagyszerűen és emberien mutatta meg az Istenben való élő hit új és felsőbbrendű fajtáját. Az Isten e világegyetem egyetlen másik világán sem vált semelyik halandó életében olyan élő valósággá, mint a názáreti Jézus emberi tapasztalásában.” 196:0.3
3. Tétel: Jézus életében minden világ felfedezhet egy, az Egyetemes Atyával való személyes szellemi kapcsolaton alapuló új vallást.
„A Mester Urantián megélt életében a helyi teremtésrésznek ez és minden más világa is egy új és felsőbbrendű fajta vallást fedez fel, egy olyan vallást, mely az Egyetemes Atyával való személyes szellemi kapcsolaton alapul, és amelynek érvényét egyedül az igaz személyes tapasztalás legfelsőbb szintű felhatalmazása biztosítja. Jézus ezen élő hite nem ködös elmélkedés és több volt, mint értelmi gondolkodás.” 196:0.4
4. Tétel: A teológia rögzítheti és dogmatizálhatja a hitet, de Jézusnak olyan személyes és eredeti hite volt, mely biztosan tartotta őt. E hitétől még a méltatlan halál kegyetlen fenyegetése sem tántorította el.
„Az istentan rögzítheti, alakíthatja, meghatározhatja és elvszerűsítheti a hitet, de Jézus emberi életében a hit személyes, élő, eredeti, önkéntelen és tisztán szellemi volt. E hit nem hagyománytisztelet volt, és nem is tisztán értelmi meggyőződés, melyet szent hitvallásként tartott volna meg, hanem olyan magasztos tapasztalás és olyan mély meggyőződés volt, mely biztosan tartotta őt. Az ő hite oly valós és mindent magába foglaló volt, amely tökéletesen félresöpört mindenféle szellemi kétséget és eredményesen megszüntetett minden ellentétes vágyat. Semmi sem tudta letépni őt e lángoló, magasztos és tántoríthatatlan hit szellemi horgonyáról. Még a nyilvánvaló vereség idején vagy a csalódás és a fenyegető kétségbeesés fájdalmai közepette is higgadtan állt az isteni jelenlétben, félelem nélkül és a szellemi legyőzhetetlenség teljes tudatában. Jézus a rendíthetetlen hit birtoklásából eredően éltető bizonyosságot élvezett, és a megpróbáltatást hozó egyes élethelyzetekben mindig feltétlen hűséget mutatott az Atya akarata iránt. És e fenséges hitétől még a méltatlan halál kegyetlen és közvetlen fenyegetése sem tántorította el.” 196:0.5
5. Tétel: Az ő hite nem volt sem hagyományelvű, sem merőben értelmi; hanem teljes mértékben személyes és tisztán szellemi volt.
„Jézusnak magasztos és őszinte hite volt Istenben. Megtapasztalta a halandói lét mindennapos viszontagságait, de vallási értelemben sohasem kételkedett az Isten óvó felügyeletének és iránymutatásának bizonyosságában. Az ő hite az isteni jelenlétnek, a benne lakozó Igazító tevékenységének a felismeréséből született. Az ő hite nem volt sem hagyományelvű, sem merőben értelmi; hanem teljes mértékben személyes és tisztán szellemi.” 196:0.1
6. Tétel: Bámulatos és határtalan lelkesedéssel az Isten akarata megcselekedésének szentelte magát, de a rendkívüli élete alatt sohasem mutatkozott meg sem a megszállott ember dühe, sem a vallási önzés felületes üressége.
„Jézus hite minden, az Isten országában megtalálható szellemértéket megjelenített; ezért mondta, »Először a mennyországot keressétek.« Jézus látta, hogy az ország haladó és eszményi közössége az »Isten akarata« meglátásán és teljesítésén alapul. A tanítványainak tanított ima lényege az volt, hogy »Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg.« Miután úgy fogta fel az országot, mint amely az Isten akaratából áll, magát az ország bámulatos önzetlenséggel és határtalan lelkesedéssel való megteremtése ügyének szentelte. De a komoly küldetésében és a rendkívüli élete alatt sohasem mutatkozott meg sem a megszállott ember dühe, sem a vallási önzés felületes üressége.” 196:0.8