24. Jahve
Bekezdésszámozás:
Be |
Ki
Nyomtatóbarát változat
Nyomtatóbarát változat
I. Bevezetés
II. Az Istenség-felfogás a szemitáknál
III. Mózes
IV. A Jahve-kép Mózes után
V. Sámuel
VI. Illés
VII. Ámósz és Hósea
VIII. Az első Ésaiás
IX. Jeremiás
X. A második Ésaiás
1. Tétel: Az ember először sok istent imádott, majd törzsi istent, végül pedig eljutott az egyetlen Istenig. A zsidók, a hinduk és a mezopotámiaiak is éppen ilyen istenségkép-fejlődésen mentek keresztül.
„Az Istenség értelmezésekor az ember először minden istent beleért e fogalomba, majd az összes idegen istent alárendeli a törzsi istenségének, és végül a végső, legfelsőbb értékkel bíró egy Isten kivételével mindet elveti. A zsidók az összes istenségüket az Izráel Úristenének kifinomultabb fogalmává egyesítették. A hinduk hasonlóképpen gyúrták össze a sokféle istenüket a Rigvédában bemutatott „istenek egy szellemiségévé”, míg a mezopotámiaiak a központosítottabb Bel-Marduk fogalommá silányították azokat. Az egyistenhit ezen eszméi nem sokkal Makiventa Melkizedeknek a palesztinai Sálemben való megjelenését követően megérlelődtek az egész világon.” 96:0.1
2. Tétel: A Melkizedek-féle istenségkép más volt — az általa tanított Isten teremtői sajátosságokkal rendelkezett.
„A Melkizedek-féle istenségkép azonban nem hasonlított a beleértéssel, alárendeléssel és kizárással kialakított bölcselethez; az kizárólag a teremtő erőn alapult és nagyon rövid időn belül hatást gyakorolt a fejlettebb mezopotámiai, indiai és egyiptomi istenségképekre.” 96:0.1
II. AZ ISTENSÉG-FELFOGÁS A SZEMITÁKNÁL
1. Tétel:A sálemi vallás, mely a Melkizedeknek Ábrahámmal kötött szövetségén alapult, a kénieknél maradt fenn, később pedig a héberek vették fel számos módosult elemével együtt.
„A sálemi vallás Palesztinában a kénieknél hitvallásként létezett, és a héberek által később átvett eme vallást elsőként az egyiptomi erkölcsi tanítások befolyásolták; később a babiloni istentani gondolkodás; végül pedig a jóról és a rosszról alkotott iráni felfogások. A héber vallás a tényalapját tekintve az Ábrahám és Makiventa Melkizedek közötti szövetségre épül, kialakulását tekintve számos egyedi helyzeti körülmény eredménye, műveltségbeli elemeihez viszont szabadon kölcsönzött az egész Levante vallásából, erkölcsiségéből és bölcseletéből. Egyiptom, Mezopotámia és Irán erkölcsiségének és vallásos gondolkodásának sok eleme a héber valláson keresztül került át a nyugati népekhez.” 96:0.3
2. Tétel: A héber teológia ötféle istenségképet foglal magába. Ld. 96:1.2
3. Tétel:Amikor a héberek a Sinai-hegynél tartózkodtak, a vulkán még működött, és ez a jelenség erős hatást gyakorolt rájuk.
„Nagyjából Kr.e. 2000-ig a Sinai-hegy átmenetileg működő tűzhányóként viselkedett, alkalmi kitörései egészen az izraelitáknak az e térségben való ottlétének időszakáig folytatódtak. E tűzhányókitöréseket kísérő tűz és a füst, valamint a robajlás szerű dörejek mind nagy hatással voltak a környező területeken élő beduinokra és félelemmel vegyes bámulatot keltettek bennük, és ezért aztán erősen félték Jahvét. A Hóreb-hegy e szelleme később a héber szemiták istene lett és végül őt tartották az összes többi isten közül a legfelsőbbnek.” 96:1.11
4. Tétel: A kánaániak közül sokan hittek El Elyonban, de a többségük Jahvét imádta.
„A kánaániak már régóta hódoltak Jahvénak, és bár a kéniek közül sokan hittek valamennyire El Elyonban, a sálemi térség mindenek fölött álló istenében, a kánaániak többsége, ha nem is túl szorosan, de kötődött a régi törzsi istenségek imádásához.” 96:1.12
5. Tétel:A vallástörténet bámulatos vonása az istenségkép folyamatos fejlődése a primitív Jahvétól Ésaiás magasan fejlett felfogásáig.
„A héberek vallástörténetének legkülönlegesebb és legmeghökkentőbb vonása éppen az istenségkép e folyamatos fejlődése a Hóreb-hegy kezdetleges istenétől az egymást követő szellemi tanítók tanításain át Ésaiás magasan fejlett istenség-tantételeiig, aki a szeretetteljes és irgalmas Teremtő Atya ama fennkölt felfogását hirdette.” 96:4.9
6. Tétel:A héberek úgy szüntették meg az istenképük emberszerű jellegét, hogy közben nem alakították át elvont istenségképpé.
„A héberek szellemi vezetői megtették azt, amit előttük senki nem tudott megtenni — úgy szüntették meg az istenképük emberszerű jellegét, hogy közben nem alakították át azt olyan elvont istenségképpé, melyet csak a bölcselők értenek meg. Még az egyszerű emberek is képesek voltak Jahve érett fogalmát úgy venni, mint Atyát, mely ha nem is az egyéné, de legalább a fajtájuké.” 97:0.1
1. Tétel: A héberekkel Mózes ismertette meg a Legfelsőbb Teremtőről alkotott fogalmat és eszményképet.
„A Legfelsőbb Teremtőről alkotott héber fogalmak és eszményképek kialakulásának kezdete arra az időpontra tehető, amikor a szemiták Mózes, a nagy vezető, tanító és szervező irányításával elindultak Egyiptomból. Anyja az egyiptomi királyi családból származott; apja egy szemita összekötő tiszt volt, aki a kormány és a beduin foglyok között közvetített. Mózes tehát felsőbbrendű faji forrásokból származó jegyeket hordozott; az ősei olyan erősen kevert fajúak voltak, hogy lehetetlenség bármely faji csoportba besorolni. Ha nem lett volna ilyen kevertfajta, akkor sohasem tudott volna olyan rendkívüli sokoldalúságot és alkalmazkodóképességet mutatni, amely képessé tette őt annak a vegyes összetételű hordának az irányítására, mely végül társult a vezetése alatt Egyiptomból az Arab-sivatagba menekült beduin szemitákkal.” 96:3.1
2. Tétel:Az a tény, hogy a héberek hittek Jahvéban, megmagyarázza, hogy miért időztek oly sokáig a Sinai-hegynél — ott tökéletesítették a vallási szertartásaikat.
„Az a tény, hogy a menekülő héberek istene Jahve volt, megmagyarázza, hogy miért időztek oly sokáig Sinai szent hegyének lábánál, és miért ott kapták a tízparancsolatot, melyet Mózes Jahvénak, a Hóreb istenének nevében tett közzé. A Sinai lábánál való hosszas ottlétük során az újonnan kialakuló héber istenimádási vallási szertartások tovább tökéletesedtek.” 96:4.4
3. Tétel:Mózes azt tanította a népének, hogy Jahve „féltékeny Isten”. Mózes nemzettudat kiépítésén fáradozott. De azt is tanította, hogy „az örökkévaló Isten a ti menedéketek, és alant vannak örökkévaló karjai”.
„Mózes azt hirdette, hogy Jahve Izráel Úristene, aki a hébereket jelölte ki az ő választott népéül; új nemzetet épített, és a vallási tanításait bölcsen nemzetiesítette, azt mondta a követőinek, hogy Jahve szigorú gazda, »féltékeny Isten«. Mindazonáltal törekedett arra, hogy bővítse az isteniségről alkotott képüket, amikor azt tanította nekik, hogy Jahve »minden test szellemének Istene«, és amikor azt mondta, hogy »az örökkévaló Isten a ti menedéketek, és alant vannak örökkévaló karjai«.” 96:4.6
4. Tétel: Mózes félt hirdetni az irgalmat, inkább előnyben részesítette azt, hogy a népe félelemmel tekintsen az igazságosság Istenére.
„Mózes félt hirdetni Jahve irgalmát, előnyben részesítette azt, hogy a népe félelemmel vegyes tisztelettel tekintsen az igazságosság Istenére, mondván: »Az Úr, a ti Istenetek Isteneknek Istene és Uraknak Ura, nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató.« Megint csak a féktelenkedő nemzetségek megrendszabályozására törekedett, amikor kijelentette, hogy »a ti Istenetek megöl benneteket, ha nem engedelmeskedtek neki; meggyógyít és éltet, ha engedelmeskedtek neki«. De Mózes azt tanította e törzseknek, hogy csakis akkor lesznek az Isten kiválasztott népe, amennyiben »követik minden parancsolatát és megtartják minden rendelését«.” 96:5.6
5. Tétel: A korai időkben a héberek igen kevés tanítást hallottak az Isten irgalmáról. Az Isten a Mindenható, a hadakozó Úr volt, olyan, aki erő által dicsőül.
„E korai időkben a héberek igen kevés tanítást hallottak az Isten irgalmáról. Az Istent úgy ismerték, mint »a Mindenható; a hadakozó Úr, a csaták Istene, aki erő által dicsőül, ellenséget összetör«. »Az Úr, a ti Istenetek a tábor közepén jár, hogy megszabadítson benneteket.« Az izraeliták úgy gondolkodtak az Istenükről, mint aki szereti őket, de aki egyúttal »megkeményíti a fáraó szívét« és »megátkozza az ellenségeiket«.” 96:5.7
1. Tétel:Mózes halálát követően az általa tanított istenkép gyorsan elenyészett. Jósua minden tőle telhetőt megtett, de a nép mégis visszatért Jahve régebbi eszméihez.
„Mózes halálát követően a fennkölt Jahve-kép gyorsan elenyészett. Jósua és Izráel vezetői tovább ápolták a végtelenül bölcs, jótevő és mindenható Isten mózesi hagyományait, a köznép azonban gyorsan visszatért Jahve régebbi, sivatagi eszméjéhez. És az istenségkép e visszafejlődése egyre erősödve folytatódott a különféle törzsi vezetők, az úgynevezett Bírák egymást követő uralkodása alatt.” 96:6.1
2. Tétel: De még e sötét korszakban is megjelent olykor egy-egy magányos tanító, hirdetvén Jahve mózesi felfogását.
„De még e sötét korszakban is megjelent olykor egy-egy magányos tanító, aki az isteniség mózesi felfogását hirdette: »Ti, álnokságnak fiai, nem szolgálhatjátok az Urat, mert ő szent Isten.« »Vajon a halandó igaz-e Istennél? Az ő Teremtője előtt tiszta-e az ember?« »Az Isten mélységét elérheted-e? A Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-e? Íme, az Isten fenséges és mi nem ismerhetjük őt. Mindenható, nem foghatjuk meg őt.«” 96:6.4
1. Tétel: Sámuel eltökélt tanító volt, s azon munkálkodott, hogy egész Izráelt visszavezesse a mózesi idők Jahvéjának imádására.
„Sámuel a sálemi tanítók ama hosszú sorába tartozott, akik az istenimádási formáik részeként állhatatosan megmaradtak a Melkizedek-féle igazságok hirdetése mellett. E tanító férfias és eltökélt ember volt. Csakis a nagy odaadása és az ahhoz társult rendkívüli elszántsága tette képessé arra, hogy ellenálljon annak a szinte általános ellenkezésnek, mellyel akkor szembesült, amikor hozzáfogott, hogy egész Izráelt visszavezesse a mózesi idők legfelsőbb Jahvéjának imádására.” 97:1.2
2. Tétel: Sámuel kijelentette, hogy az Isten változhatatlan — Isten nem szeszélyes. „(...) nem ember ő, hogy valamit megbánjon.”
„De a nagy dolog, amivel Sámuel hozzájárult az istenségkép fejlődéséhez, az a harsány kijelentés volt, hogy Jahve változhatatlan, mindörökre a biztos tökéletesség és isteniség megtestesülése. Ekkoriban Jahvét úgy tekintették, mint féltékeny és szeszélyes Istent, aki mindig megbánja, amit így vagy úgy tett; de a héberek az Egyiptomból való kimenekülésük óta most először ezen elképesztő szavakat hallhatták, »Izráelnek Erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon«.” 97:1.4
3. Tétel:Sámuel hirdette az Isten tisztességességét — a szövetséget megtartó Istent. „Nagy vagy te Úristen, mert nincs hozzád hasonló (...)”
„És újból hirdette az Isten tisztességességének, a szövetség megtartásában való megbízhatóságának történetét. Sámuel azt mondta: »Nem hagyja el az Úr az ő népét.« »Mert örökkévaló szövetséget kötött velünk, mindenben elrendezettet és állandót.« És így egész Palesztinában felhangzott a legfelsőbb Jahve imádására való visszaszólítás. Ez a lendületes tanító mindegyre azt hirdette, hogy »nagy vagy te Úristen, mert nincs hozzád hasonló, és nincs kívüled Isten.«” 97:1.5
4. Tétel:Sámuel tovább fejlődött az Isten megértésében. „Hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága.”
„Az évek múlásával az őszülő öreg vezető fejlődött az Isten megértésében, mert kijelentette: »Az Úr tudomással bíró Isten, és a tetteket ő méri meg. Az Úr ítéli meg a föld sarkait, kegyelmet mutatva az irgalmasnak, és az egyenes emberrel ő is egyenes lesz.« Már itt megvan a kegyelem, jóllehet az csak az irgalmasokra korlátozódik. Később még egy lépést tett előre, amikor a nyomorukban így intette a népét: »Hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága.« »Az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.«” 97:1.8
1. Tétel:Illés helyreállította Sámuel istenségképét. A változtatásokat egy bálványimádó uralkodó ellenállása mellett vitte véghez.
„Illés az északi királyságnak újra egy olyan istenképet adott, mely összevethető volt azzal, amelyet Sámuel korában ismertek. Illésnek kevés lehetősége volt fejlett istenkép bemutatására; ő is, mint előtte Sámuel el volt foglalva a Baál-oltárok ledöntésével és a hamis istenek bálványainak lerombolásával. És a változtatásokat egy bálványimádó uralkodó ellenállása mellett vitte véghez; az ő feladata még hatalmasabb és még nehezebb volt, mint amellyel Sámuel szembesült.” 97:2.1
2. Tétel: A Jahve-hívők és a Baál-követők közötti ellentét alapját inkább az eszmerendszerek társadalmi-gazdasági összeütközése képezte, semmint vallási nézetkülönbség.
„A Jahve-hívők és a Baál-követők közötti hosszas vita inkább az eszmerendszerek társadalmi-gazdasági összeütközése volt, semmint vallásfelfogási nézetkülönbség.” 97:3.1
3. Tétel:Palesztina népeinek a föld magántulajdonának kérdéséhez való hozzáállása nem volt egységes. A Jahve-hívők úgy tekintettek a földre, mint a nemzetséghez tartozó dologra.
„Palesztina lakosainak a föld magántulajdonának kérdéséhez való hozzáállása nem volt egységes. A déli vagy vándorló arábiai törzsek (a Jahve-hívők) úgy tekintettek a földre, mint elidegeníthetetlen dologra — mint az Istenség ajándékára a nemzetség számára. Úgy tartották, hogy a földet nem lehet eladni vagy megterhelni. »Jahve szólott, mondván, ’a földet pedig senki el ne adja, mert enyém a föld’.«” 97:3.2
4. Tétel: A Baál-követők szabadon adták, vették a földjeiket. E tiszteletfajta erősen kötődött a földhöz — annak tulajdonjogához és termékeny voltához.
„Az északi vagy inkább letelepedettnek tekinthető kánaániak (a Baál-követők) szabadon adták, vették és terhelték meg a földjeiket. A Baál szó birtokost jelent. A Baál-tisztelet két alapvető tantételen nyugodott: Az első a javakkal kapcsolatos cserék, szerződések és egyezségek szentesítése — vagyis a föld megvételének és eladásának joga — volt. A második tantétel szerint Baál küldi az esőt — ő talajtermékenységi isten is volt. A jó termés Baál kegyétől függött. E tiszteletfajta erősen kötődött a földhöz, annak tulajdonjogához és termékeny voltához.” 97:3.3
1. Tétel: Nagy lépés volt az, amikor az áldozásokat követelő törzsi istentől eljutottak egy olyan Istenhez, aki a saját követői között is bünteti a bűnt — de ezt az istenségképet már Ámósz hirdette.
„A törzsi istentől — akit régóta szolgáltak áldozásokkal és szertartásokkal, vagyis a korai héberek Jahvéjától — a bűncselekedeteket és az erkölcstelenséget még a saját népe körében is büntető Istenhez való átmenetben Ámósz tett nagy lépést, aki a déli hegyekből jött, hogy elítélje az északi törzsek bűnözését, részegeskedését, elnyomását és erkölcstelenségét. Mózes kora óta ilyen harsány igazságokat senki sem terjesztett Palesztinában.” 97:4.1
2. Tétel: Ámósz Jahve kérlelhetetlen igazságosságát hirdette — „Soha el nem felejtem semmi cselekedeteteket.”
„Ámósz azt mondta: »Őt, aki megalkotta a hegyeket és megteremtette a szelet, őt keressétek, ki megalkotta a hét csillagot és a Vadászt, aki a halál árnyékát reggellé változtatja és a nappalt éjsötétté teszi.« És a félig vallásos, helyezkedő és néha tisztességtelen társainak bírálásakor arra törekedett, hogy egy változatlan Jahve kérlelhetetlen igazságosságát ábrázolja, amikor azt mondta a gonosztevőknek: »Ha a pokolba ássák is be magukat, kezem onnan is kiragadja őket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is leszedem őket.« »És ha fogságba mennek is ellenségeik előtt, ott is parancsolok az igazság kardjának és az megöli őket.« Ámósz még inkább meghökkentette a hallgatóságát, amikor elítélőn és vádlón ujjal mutatva rájuk, Jahve nevében kijelentette: »Soha el nem felejtem semmi cselekedetüket.« »És szétrázom Izráel házát minden népek között, amint a rostával rázogatnak.«” 97:4.3
3. Tétel:Ámószt Hósea követte a szeretet egyetemes Istenének felfogásával — a megbánáson s nem az áldozáson keresztüli megbocsátást hirdette — a szeretet és a gyengéd irgalom evangéliumát.
„Ámószt és az igazság egyetemes Istenének tantételét Hósea követte a szeretet Istene mózesi felfogásának feltámasztásával. Hósea a megbánáson s nem az áldozáson keresztüli megbocsátást hirdette. A szeretet és az isteni kegyelem evangéliumát hirdette, mondván: »És eljegyezlek titeket magamnak örökre; igen, igazsággal és ítélettel, szeretettel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el titeket magamnak.« »Szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlük az én haragom.«” 97:4.5
1. Tétel: Ezekben az időkben némelyek a személyes bűnök és a nemzeti bűntettek miatti büntetéssel való fenyegetést hirdették.
„Ez volt az ideje annak, amikor némelyek a személyes bűnök és a nemzeti bűntettek miatti büntetéssel való fenyegetést hirdették az északi nemzetségek körében, míg mások a déli királyság vétkei miatti büntetésből fakadó csapásról szónokoltak. A héber nemzet lelkiismeretének és öntudatának ébredése idején lépett fel az első Ésaiás.” 97:5.1
2. Tétel:Ez az Ésaiás mondta: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod (...)” „Minden szenvedésüket ő is szenvedte, és orcájának angyala megszabadította őket.”
„A félelemtől sújtott és lelki támaszt kereső héberekhez szólva mondta e látnok: »Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.« »Az Úr Isten szelleme van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek megoldást.« »Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben, mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem és az igazság palástjával vett engemet körül.« »Minden szenvedésüket ő is szenvedte, és orcájának angyala megszabadította őket. Szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket.«” 97:5.3
1. Tétel:Több tanító is folytatta Ésaiás evangéliumának átadását, Jeremiás tette meg a következő határozott lépést Jahve nemzetközivé tétele érdekében.
„Ugyan több tanító is folytatta Ésaiás evangéliumának átadását, Jeremiásra hárult a feladat, hogy megtegye a következő határozott lépést Jahve, a héberek Istenének nemzetközivé tétele érdekében.” 97:6.1
2. Tétel:Jeremiás az Ésaiás által ábrázolt igaz és szeretetteljes Istent hirdette. „Igen, örökkévaló szeretettel szerettelek téged (...)” „Mert nem szíve szerint szomorítja meg az embernek fiát.”
„Jeremiás szintén tanított az Ésaiás által ábrázolt igaz és szeretetteljes Istenről, kijelentve: »Igen, örökkévaló szeretettel szerettelek téged; azért terjesztettem reád az én szeretetemet.« »Mert nem szíve szerint szomorítja meg az embernek fiát.«” 97:6.3
1. Tétel:Makiventától Jézus koráig egyetlen próféta sem ért el felsőbb rendű istenképet annál, mint amelyet a második Ésaiás mutatott a hébereknek.
„Makiventától Jézus koráig egyetlen látnok vagy vallási tanító sem érte el azt a felsőbbrendű istenképet, amelyet a második Ésaiás hirdetett a fogság e korszakában. E fiatal szellemi vezető által hirdetett Isten nem egy kisszerű, emberszabású, ember-teremtette isten volt. »Íme, a szigeteket mint kis port emeli föl.« »Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál.«” 97:7.5
2. Tétel: Ésaiás egy Egyetemes Teremtőt hirdetett, és a mennyei Atyáról soha ilyen szép kijelentések nem hangoztak el.
„Ez az Ésaiás kiterjedt térítést folytatott a legfelsőbb Jahve bővülő fogalmának evangéliuma érdekében. Mózes ékesszólásával vetekedett, ahogy Izráel Úristenét Egyetemes Teremtőként mutatta be. Az Egyetemes Atya végtelen sajátosságainak bemutatásában költői volt. A mennyei Atyáról soha ilyen szép kijelentések nem hangoztak el.” 97:7.9
3. Tétel: E merész tanító azt hirdette, hogy az ember közeli viszonyban van az Istennel. „Mindent, aki csak az én nevemről neveztetik, dicsőségemre teremtettem (...)” „Én (...) vagyok, aki eltörlöm álnokságaikat magamért (...)”
„E merész tanító azt hirdette, hogy az ember igen közeli viszonyban van az Istennel, mondván: »Mindent, aki csak az én nevemről neveztetik, dicsőségemre teremtettem, és hirdesse dicséretemet. Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaikat magamért, és bűneikről nem emlékezem meg.«” 97:7.10